Nietzsche: Vidám tudomány

Írta: Nagy Jenő · 2023. augusztus 31.

kb. 2 perc olvasás

Friedrich Nietzsche: Vidám tudomány (Világirodalom Könyvkiadó Vállalat) -  antikvarium.hu

Friedrich Nietzsche

Vidám tudomány

TARTALOM, ELŐSZÓ


Tartalom


Előszó a második kiadáshoz
Első könyv
Második könyv
Harmadik könyv
Negyedik könyv: Sanctus Januarius
Ötödik könyv: Mi riaszthatatlanok
A kiadó utószava


Előszó

Ez a könyv talán nemcsak ‘egy’ előszóra szorul s utoljára még mindig megmaradna a kétség, hogy azt, aki nem élt át valami hasonlót, ennek a könyvnek élményéhez közelebb lehet-e hozni előszavak által. Mintha az olvadás szelének nyelvén lenne írva: pajkos nyugtalanság, ellentmondás, áprilisi idő van benne, úgyhogy folyton úgy a tél közellétére emlékeztet, mint a télen való győzelemre is, amely eljő, eljövendő, talán már el is jött… Egyre árad belőle a hála, mintha éppen a legváratlanabb történt volna meg, a gyógyuló hálája árad, – mert a gyógyulás volt ez a legváratlanabb. „Vidám tudomány”: ez egy olyan szellem saturnalia-ját jelenti, amely borzasztó hosszú nyomásnak türelmesen ellenállott – türelmesen, szigorúan, hidegen, anélkül, hogy alávetette volna magát, de reménytelenül is -, s amelyet íme egyszerre megrohan a remény, az egészség reménye, az egészség mámora. Csoda-e, hogy ezenközben sok esztelen és bolond dolog is kerül napvilágra, sok pajzán gyöngédség, oly problémákra is pazarolva, amelyeknek tüskés a bőrük, s amelyek nem aszerint valók, hogy becézzék és csalogassák őket. Ez az egész könyv nem is egyéb, mint vigasság hosszú nélkülözés és ájulás után; örömujjongása a visszatérő erőnek, a holnapba és holnaputánba vetett hit újraébredésének, a jövendő, közeli kalandok, ismét nyilt tengerek, ismét megengedett, ismét elhitt célok hirtelen megérzésének, előre-érzésének. S mi minden feküdt immár mögöttem! Ez a darab sivatag, kimerültség, hitetlenség, jéggédermedés az ifjúság közepette; ez a helytelen helyre betoldott aggság; a fájdalom zsarnoksága, amelyet még felülmult a büszkeség zsarnoksága, amely elutasította magától a fájdalom következtetéseit – s a következtetések: vigasztalások -; ez a gyökeres magánosság, mint önvédelem egy betegesen éleslátóvá vált embergyűlölet ellen; ez az elvi korlátozódás a megismerés keserű, ádáz, fájdalmat okozó elemeire, amint azt a csömör rendelte, amely vigyázatlan lelki étekrendből és elkényeztetésből – „romantiká”-nak szokták hívni – lassan-lassan kifejlődött -, óh, ha valaki mindezt utánam érezhetné! Aki pedig erre képes volna, az bizonyára még egyebet is javamra írna, mint némi bolondos pajkosságot, „vidám tudományt”, – így pl. azt a maroknyi dalt, mely ezúttal e könyvhöz ráadásul csatlakozik -; ezekben a dalokban egy költő bajosan megbocsátható módon mulat minden költőn. – De, óh, nemcsak a költőkön és szép „lírai érzelmek”-en kell ennek az újraföltámadottnak gonoszkodó kedvét kitöltenie s ki tudja, hogy mily áldozatot keres magának; hogy mily paródia-szörnyanyag fogja rövidesen ingerelni? „Incipit tragoedia” -, így szól egy szakasz címe ennek a gondolkozóbaejtő s gondtalan könyvnek: tessék résen lenni! Valami féktelenül gonosz és gonoszkodó jelentkezik itt: incipit parodia, semmi kétség…

p.s.:

olvasható: