kb. 6 perc olvasás
17. A FALU BOLONDJA
JELENETEK A XX. SZÁZADBÓL
BOLOND ÁDÁM TÖRTÉNETE
Egy régi mondás szerint, az a falu nagyon szegény, amelyik nem tud eltartani a falu végén egy cigánycsaládot és egy falu bolondját.
Szürke, dolgos cigányember volt, sok gyerekével és soványka feleségével egy viskóban lakott a falu végén. Nyáron üstházat gyártott bádogból, télen fateknőket faragott és kosarat font. Ezeket eladogatta, szegényesen megélt belőle.
Nem bántott senkit, őt sem zaklatta senki. Kedves nótája volt a „Falu végén nem füstöl a kémény”…
Egyszer csak eltűnt, talán meghalt szép csendesen, ahogyan élt.
Bolond Ádám vagy harminc éve, gyerekkorában került a községbe. A lelencből hozta ki egy özvegyasszony, hogy ne legyen egyedül, mert az ura elveszett a háborúban. Azt gondolta, felnevelgeti szeretetben, s később segítségére lesz majd a munkában a ház körül. Így is történt, de időközben kiderült, a fiúcska kissé bohókás, de szeretnivaló jó gyerek. Megvolt neki a maga furfangos esze, de mégis bolondnak tartották.
Mivel a nevét senki nem tudta, vagy már elfelejtették, mindenki Bolond Ádámnak hívta.
Sok mindent nem lehetett rábízni, és nem is kapkodott a dolog után, többnyire a faluban tekergett. Legnagyobb mániája az volt, hogy állandóan, fennhangon és sokat beszélt. A leghangosabb asszonyokat is túlbeszélte. Hozta-vitte a híreket, a pletykákat. Mindig az út közepén járt és hangosan szidta a rendszert, párbeszédet folytatott a politikusokkal, trágár szavakat is használva. Ilyenkor az asszonyok riadtan becsukták az ablakokat. A fején egy régi katonasapka volt, az első világháborúból. Büszke volt rá, soha le nem tette, télen-nyáron viselte. Senki nem tudta, hogy hol szerezte, bizonyára kapta valahol, mert ő maga sohasem volt katona, pedig szeretett volna lenni.
Minden házba bejáratos volt, mindenhol családtagként fogadták. Valahol reggelit kapott, vagy ebédet, vagy csak egy darab kalácsot, vagy egy pár szem almát. Ruha, cipő is akadt a levetettekből, Senki nem eresztette el üres kézzel.
Mikor megunták a sok furfangos beszédet, mondták neki, most dolguk van, és ő békésen továbbállt. Főleg így volt ez, amikor már a Mama is meghalt, egyedül maradt.
Legszívesebben a központban lévő fodrászüzletben szeretett ücsörögni, mert ott sok ember fordult meg minden nap. Az üzletre az volt írva: Fodrász, de az azért csak borbélyműhely volt. Az öreg mestert is úgy hívták: Borbély János.
Valamikor régen kijárt a gazdagabb házakhoz borotválni vagy fogat húzni, de ma már csak a boltot nyitja ki, azt is csak unalomból, és a régi kuncsaftok miatt kedvességből. Madzaggal kiakasztotta az ajtót és előtűntek a régi frizurák az ajtó belső lapján.
Ádám ott ült a fényesre koptatott lócán és nézte az olajos padlóra lehulló ősz hajszálakat, amiket időnként lelkesen összesöpört a kopottas seprővel. Néha őt is megborotválta a mester, mert haja nemigen volt Ádámnak, azért mégis csak szerette a vidáman dolgozó olló csattogását.
– Nem vagy egy nagy kuncsaft – mondja neki a mester nevetve.
S Ádám hallgatja az öregek katonatörténeteit és egyéb régi dolgokat, aztán ő is mondja a maga bugyuta mondanivalóját.
Néha lódít is nagyokat, ilyenkor a férfiak felemelik a lábukat, mondván: Hadd gurítson a fiú. Ő is mesél a háborúról, holott sohasem járt ott.
– És mikor jöttek a partizánok, szaladtak ki a nagy hóból, és be a zöld kukoricásba…
– Mikor vittek a fogságba, a vonatkeréken köszörültük a borotvakést, és a derékszíjunkon fentük meg – kezdődött a másik igaznak hitt történet.
Mikor igazolást vár a mondókájára, megkérdezi:
– Igazam van?
Mivel nincs válasz, újra kérdezi:
– Ugye, hogy igazam van? – s már türelmetlenebb.
Merthogy most sincs felelet, jólesően nyugtázza:
– Hát persze, hogy igazam van!
S a dolgok mai állása szerint ez így van rendjén.
Egy napon a falu bolondja is eltűnt, mondogatták hogy meghalt. Sokáig emlegették, aztán a falu is elszegényedett, ma már alig lakik ott valaki, de több a futóbolond, mint azelőtt.
2012. aug. 17.
19. BOCSÁNAT, BUTA VICC VOLT….
ÖNIRÓNIA
Jó néhány évig eljátszottam az általam poénosnak vélt viccet egy közeli boltban. Többé nem teszem. Néha bejött, de az utolsó balul sült el.
Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel és hol lehet humorizálni, és nem kell egy vak, vagyis helyesbítek: egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.
Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.
Minden évben, január 2-án átszaladtam a közeli ABC-be, hogy a hosszú ünnepek alatt kifogyott dolgokat pótoljam, s némileg felbosszantsam magam, hogy a jó édesanyjukat…, már megint javítottak az árakon. Aggódom, mert egyszer még sérvet kapnak az emeléstől.
Hogy oldjuk a feszültséget és poénosra vegyük a figurát, ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, de hát a vicc, és az ilyesmi mindig kell otthon.
Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.
A hölgy kissé fáradtnak tűnve, halkan mondta a végösszeget.
Én álzavaromban kutattam a zsebeimben…
– Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem…
A sorban állók és a pénztáros is azt gondolta, a vén hülye már megint otthon hagyta a buksztárcáját.
– Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt – próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.
– Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van – mutatom.
– Akkor mit? – zsörtölődik.
– Az igazolást…
– Miféle igazolást?
Hátul már többen nevetnek, somolyognak.
– Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.
A sor végén kibuggyant a röhögés, s a pénztárosok is nevetni szoktak, s ezzel a dolog el volt intézve. Ez az év is vidáman kezdődik…
De ez a hölgy nem értette, zavartan nézett maga elé és sírva fakadt. Ki tudja, mi jutott hirtelen az eszébe, a jövőre nézve.
Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne, hogyha sírnak a rosszul sikerült viccén.
No, ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott.
Egyebet nem mondhatok.
2017 január elején
Megjegyzés: Magamat kigúnyolom ha kell…
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL
01. ELŐSZÓ
02. AJÁNLÓ
03. A LERÁGOTT CSONT
04. A KIS DUCI ÉS A GYEREKNAP
05. ÉN NEM SZERETEM A FOCIT
06. KICSI A KÖNYVTÁR
07. A KAKASDI FALUHÁZRÓL
08. KICSI A KÖNYVTÁR 2.
09. A KÓMA
10. HÓSZAKADÁS
11. A MIKULÁS
12. CÉGALAPÍTÁS
13. CÍMADÁS
14. NEVED MUTATJA KI VAGY
15. MÁRCIUS IDUSÁN
16. A SZÍJGYÁRTÓ ÉS A NŐ
17. A FALU BOLONDJA
18. MEGJÖTTÉL FIAM?
19. BOCSÁNAT, BUTA VICC VOLT….
20. DIPLOMAOSZTÁS A TEMETŐBEN
21. ANGYAL JÖTT A SZÉLLEL
22. MILYEN LEGYEN A KARÁCSONYUNK?
23. KI HOZZA A KARÁCSONYFÁT…
24. NEM ÉRTEM
25. NEM A RUHA TESZI…
26. CSILLAGLOVAS
27. SZILVESZTERI HÁLAADÓ MISE…
28. AZ IGAZAT MONDD…
29. AZ ÖRÖM AZ ENYÉM
30. NYÍLT LEVÉL
31. RAGASZKODOM A TÁRGYAIMHOZ.
32. A BOHÓCORR
33. PROFIK, AMATŐRÖK, DILETTÁNSOK
34. HITELÜNK VAN?
35. DVESÍTSÜNK
36. ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN
37. EMLÉKEZZÜNK KAISER ISTVÁNRA
38. A MISSIÓ
39. LAKODALOM VAN A …
40. LOVAS ELVTÁRS
41. MAGYAROK A VILÁGBAN
42. MASZAT
43. NYÍLT LEVÉL, VAGY VALAMI AFFÉLE, AZ OLVASÓHOZ…
44. A PÉNZVÁLTÓ
45. A SZÓ VESZÉLYES FEGYVER
46. AZ ÖRDÖG HEGEDŰSE
47. A BETEG IS EMBER
48. HÍVÓJELEM: HA3OU
49. CSENDES ÜNNEPNAPOK
50. AZ ÉN MOZIM
51. A FÉNY MŰVÉSZETE
52. STEKLY ZSUZSA SZÁZÖTVENSZER
53. FOTÓRIPORTER NEMCSAK A SZÁMOK TÜKRÉBEN
54. PÉGER JOCÓ KÉPEIHEZ
55. NÁLUNK IS FELÁLLOTT A PÖCS…
56. ECSETTEL, AGYAGGAL ÉS FILMMEL
57. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL
58. MOBIL, AMI NEM TELEFON
59. MŰTERMI BESZÉLGETÉS
60. A VIRÁGOS SZEKSZÁRDÉRT
61. A FESZÜLET DARABOKRA TÖRT
62. KÖNYV NÉLKÜL?
63. MI KÖZÜNK VAN EHHEZ A NÉGERHEZ?
64. A SZPONZOR
65. HOGYAN BESZÉLJÜK LE FELESÉGÜNKET ARRÓL, HOGY MI MOSOGASSUNK?
66. UTÓSZÓ, SZILÁNKOK