kb. 3 perc olvasás
MÉZCSAPDA
Azt, amikor a szexualitást használják fel információszerzésre vagy
kompromittálásra, „mézcsapdának” hívják.
„…Rátarti előkelő származására, imádja a pénzt. Aki őt megfizeti, annak eladja az anyja holttestét is, a hazáját gondolkodás nélkül. Kémkedése üzletszerű volt, és romániai hasonló tevékenységben már tapasztalatai is voltak. […] Laza erkölcsű, piszkos üzleteket kötő, öreg volta mellett élvhajhász nő. Rendkívül lusta, utálja a munkát. Nagyon önző. Szakmájában nem lehetett tehetségtelen, mert ötletes, szellemes, élénk eszű, muzsikát értő és szerető ember. Babonás, vallásos, kártyavető, misztikus.”
Ez az idézet – amely egy egykori ügynöknőről szóló rendőri jelentésből való – egy vizsgálati dossziéból található, és Pető Andrea közli egy tanulmányában, amely a nők hírszerzésbeli szerepével foglakozik. /E tanulmány címe a „Mézcsapda”./
Az ügynöknő történetét Pető Andrea így foglalja össze:
„…tánciskolát üzemeltetett – noha apja kúriai bíró volt. […] A romániai magyar kisebbséghez tartozott, s ez adta meg a lehetőséget, és egyben teremtette meg az anyagi kényszert, hogy együttműködjön a magyar hírszerzéssel.
Erdélyben beszervezett egy belé szerelmes román hadnagyot, de egy rövid időre egy volt osztrák tiszthez ment feleségül. Amikor a románok 1936-ban letartóztatják, Magyarországra szökik Bárdossy László bukaresti magyar követ segítségével, ahonnan 1940-ben új feladattal küldik vissza, és sörözőt üzemeltet Nagyváradon. A lánya is táncosnő, akinek 1949-ben egy amerikai hadnagy a férje. A magyar szervezetek 1952-ben újból be akarták szervezni, cserébe azt ígérték, hogy budapesti tánciskolájának nyitva tartását meghosszabbítják; ezt nem vállalta, ezért internálták, ahonnan 1953-ban szabadult. További információ nincs róla. Arról, hogy vállalt-e,s ha igen, minek a hatására szexuális kapcsolatot, nem maradt fenn irat, ahogy más esetekről sem.” (Egy másik érdekes ügynöknői sorshoz lásd korábbi bejegyzésünk: https://www.facebook.com/121560831247609/
photos/pb.121560831247609.-2207520000.
1435646347./766541820082837/?type=3&theater )
Pető Andrea tanulmányának egy másik részén a nők hírszerzésben betöltött – alárendelt, hátrányos – szerepéről így ír:
A piramis alján az informátorok helyezkedtek el, s ezt követték a tanulmányozó és kutató, illetve az ellenőrző és kezdeményező helyzetben lévők.
Minél magasabbra tekintünk a szervezeti hierarchián, annál kevesebb a nő. A nők leíró jelentéseket készítenek, azaz a korábban kapott kérdés-re megadják a választ, ami után újabb, fentről érkező utasítást kapnak. Arról, hogy az információjuk milyen nagyobb terv része, vagy hol landol a tartótiszt jelentése, legtöbb esetben fogalmuk sem volt. Az utasításokat
nagyon kevés kivételtől eltekintve férfiak adják, s ők képzik ki a nőket a feladatokra, annak alapján, ahogy megismerték őket.”
A tanulmány egy másik részlete:
„A belső elhárítás számára az információhordozó családtagja is fontos lehetett, ezért a célszemélyek gyermekei mellé is telepítettek ügynököt. Szőnyei Tamás a Kádár-kori irodalmi élet állambiztonsági vetületét vizsgáló kétkötetes alapművében egyetlenegy nő (Imre Katalin) szerepel, aki saját jogon került az elhárítás célkeresztjébe, és nem azért, mert valakinek a rokona, vagy érzelmi kapcsolatban állt valamelyik hálózati személlyel.”
Pető Andrea: :„Mézcsapda”? Az információ megszerzésének neme.
Megjelent: Az ügynök arcai. Szerk. Horváth Sándor, Budapest, Libri, 2014
Interneten olvasható itt: http://www.academia.edu/6591557/_
Mézcsapda_Az_információ_megszerzésének_neme_
Honey_Trap_Gendering_Collecting_Information_in_
Az_ügynök_arcai._Szerk._Horváth_Sándor_Budapest_Libri_2014_pp._355-376
A csatolt képen Imre Katalin egy megfigyelési fotón. Imre Katalinról Szőnyei Tamás a Titkos írás című monográfiájában így ír:
„A felszabadulás után néhány évig Győrben színészkedő Imre Katalin (1923-1989) az ELTE bölcsészkarán diplomázott 1956-ban. A forradalom után rövid ideig munkásőr volt. Az irodalmi életre 1957-60 között, az Élet és Irodalom és a Nagyvilág munkatársaként volt legközvetlenebb befolyással. Utána 1966-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében és a Kritika c. folyóiratnál, 1968-tól a Magvető Kiadónál dolgozott. […]1989. október 23-án a Magyar Köztársaság kikiáltásakor, amikor az ország államformájának megnevezéséből kiiktatták a népet, öngyilkos lett.”