kb. 7 perc olvasás
FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD
MAXIMÁK
FORDÍTOTTA
SZÁVAI JÁNOS
——————————————————————————–
MAXIMÁK
321
Hamarabb szeretjük meg, aki gyűlöl bennünket, mint azt, aki jobban szeret, mint mi szeretnénk.
322
Csak azok félnek attól hogy megvetik őket, akiket valóban meg lehet vetni.
323
Bölcsességünk, akárcsak vagyonunk, a szerencse függvénye.
324
A féltékenységben a szerelemnél több az önszeretet.
325
Ha bajba jutunk, s értelmünktől nemigen kaphatunk vigaszt, a gyengeség azért előbb-utóbb vigaszt nyújt.
326
A nevetségesség a gyalázatnál is jobban meggyaláz.
327
Kisebb hibáinkat azért valljuk be oly szívesen, hogy azt higgyék, nincsenek nagyobb hibáink.
328
Az irigység még a gyűlöletnél is kibékíthetetlenebb.
329
Olykor azt hisszük, gyűlöljük a hízelkedést, holott csak a hízelkedés módját gyűlöljük.
330
Ameddig szeretünk, mindig megbocsátunk.
331
Aki boldog, annak nehezebb hűnek maradnia szeretőjéhez, mint annak, akivel a szeretője rosszul bánik.
332
A nőknek sejtelmük sincs a saját kacérságukról.
333
A nők csak azzal szemben igazán elutasítóak, akitől amúgy is viszolyognak.
334
A nők nehezebben képesek úrrá lenni a kacérságukon, mint szenvedélyükön.
335
A szerelemben majd mindig erősebb a gyanakvásnál az ámítás.
336
Van olyan szerelem, melynek végletessége még a féltékenységet is elhallgattatja.
337
Akadnak jó tulajdonságok, amelyek olyanok, mint az érzékek: akiből hiányoznak, sem felfogni, sem megérteni nem tudja őket.
338
Amikor túl erősen gyűlölünk, méltatlanabbá válunk még annál is, akit gyűlölünk.
339
Örömünk és bánatunk mértékét egyedül hiúságunk szabja meg.
340
A nők többsége nem arra használja az eszét, hogy okosabb, hanem arra, hogy még bolondabb legyen.
341
A fiatalkori szenvedélyek éppúgy nem akadályai az üdvözülésnek, mint az öregkor langyossága.
342
Szülőföldünk hanghordozása ott él nemcsak beszédünkben, de szellemünkben és szívünkben is.
343
Nagy ember csak az lehet, aki képes üstökön ragadni szerencséjét.
344
A legtöbb embernek, akár a növényeknek, nem egy olyan tulajdonsága van, amelyet a véletlen tesz láthatóvá.
345
Alkalom kell ahhoz, hogy bennünket megismerjenek, s még inkább ahhoz, hogy saját magunkat megismerhessük.
346
Ha vérmérséklete másképp parancsolja, aligha lehet rend egy nő lelkében s szívében.
347
Józan eszűnek jószerivel csak azokat tartjuk, akik a mi véleményünkön vannak.
348
Amikor szeretünk, gyakran abban is kétkedünk, amiben a legjobban hiszünk.
349
A szerelem legnagyobb csodája, hogy a kacérságból is kigyógyít.
350
Ha be akar csapni valaki, leginkább azért haragszunk rá, mert nálunk okosabbnak hiszi magát.
351
Szakítani akkor a legnehezebb, ha már nem szeretjük egymást.
352
Azok társaságában, akikkel nem volna szabad unatkozni, majd mindig unatkozunk.
353
Tisztességes ember lehet őrült módjára szerelmes, de nem lehet szerelmes úgy, mint egy ostoba.
354
Vannak gyarlóságok, amelyek ügyesen tálalva szebben mutatnak, mint akármely erény.
355
Ha elveszítünk valakit, megesik, hogy bár sajnáljuk, ám cseppet sem bánkódunk; máskor viszont erősen bánkódunk, ám semmiféle sajnálatot sem érzünk.
356
Jó szívvel csak azokat szoktuk dicsérni, akik csodálnak bennünket.
357
A kicsinyes ember sokszor apróságokon bántódik meg, a tág látókörű viszont mindent észrevesz, de nem sértődik meg soha.
358
A keresztény erények igazi próbája az alázatosság: ha nem vagyunk alázatosak, minden gyarlóságunk megmarad, és a gőg legföljebb elleplezi őket mások előtt, de gyakran saját magunk előtt is.
359
A hűtlenségnek ki kellene oltania a szerelmet, s épp akkor nem volna szabad féltékenynek lennünk, amikor megvan rá az okunk; féltékenységünkre ugyanis csak azok méltók, akikre nincs miért féltékenykednünk.
360
Ha megcsalnak bennünket, hamarabb támad rossz hírünk, mint ha mi csalunk meg másokat.
361
A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt.
362
A legtöbb nő nem azért siratja el halott szeretőjét, mert annyira szerette, hanem inkább azért, hogy bebizonyítsa: méltó arra, hogy szeressék.
363
A bennünket ért bántások sokszor kevésbé fájdalmasak, mint amikor mi bántjuk saját magunkat.
364
Azt többnyire tudjuk, hogy nem illik túl sokat beszélni a feleségünkről, de azt már nagyon kevesen tudjuk, hogy még kevésbé illendő beszélni önmagunkról.
365
Akadnak természettől adott jó tulajdonságaink, amelyek rosszakká válnak, és vannak tanultak, amelyek sohasem lesznek tökéletesek – így például javainkkal s hitelünkkel értelmünk hivatott gazdálkodni, míg a jóság és a bátorság a természet adománya kell legyen.
366
Kételkedjünk bármennyire beszélgető társunk őszinteségében, mégis mindig azt hisszük, hogy hozzánk őszintébb, mint másokhoz.
367
Kevés az olyan tisztességes nő, aki ne unná tisztességét.
368
A legtöbb tisztességes nő: elásott kincs, amely csak azért van biztonságban, mert senki sem kutat utána.
369
Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.
370
A gyáva ember sohasem tudhatja, meddig terjed a félelme.
371
Majd mindig a szerelmes hibája, hogy nem veszi észre, ha már nem szeretik.
372
A legtöbb fiatal azt hiszi, hogy természetes, amikor csak udvariatlan és goromba.
373
Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.
374
Alaposan tévedünk, ha azt hisszük, hogy szerelméért szeretjük szeretőnket.
375
A középszerű szellem többnyire elítél mindent, ami képességeit meghaladja.
376
Az irigységet az igazi barátság, a kacérságot az igazi szerelem képes elmulasztani.
377
A mélyenszántó gondolkodásnak nem az a hibája, ha nem hatol el a céljáig, hanem az, ha túlhalad rajta.
378
Tanácsot adhatunk, de hasznosításába már nincsen beleszólásunk.
379
Érdemeink hanyatlásával ízlésünk is hanyatlásnak indul.
380
A véletlen úgy tárja fel hol erényeinket, hol meg vétkeinket, ahogyan a fény világítja meg a különböző tárgyakat.
381
Ha erővel vesszük rá magunkat, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, akit szeretünk, az a hűtlenségnél semmivel sem különb.
382
Tetteink olyanok, mint a sorvégi rímek: mindenki azzal rímelteti őket, ami néki tetszik.
383
Őszinteségünk nagyrészt abból áll, hogy szívesen beszélünk magunkról és hogy hajlandók vagyunk feltárni nekünk kedvező szempontból gyarlóságainkat.
384
Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy még tudunk csodálkozni.
385
Aki túlságosan szeret, annak éppoly nehéz a kedvére tenni, mint annak, aki már alig szeret.
386
A legtöbbet épp azok tévednek, akik képtelenek elviselni, hogy tévedjenek.
387
Az ostoba ember ahhoz is ostoba, hogy jóságos legyen.
388
A hiúság, ha nem is fordít a visszájára minden erényt, legalábbis mindet megingatja.
389
Azért érezzük olyan elviselhetetlennek a mások hiúságát, mert sérti a mienket.
390
Hamarabb mondunk le érdekünkről, mint az ízlésünkről.
391
A szerencsét többnyire csak azok tartják vaknak, akiknek sohasem jár a kedvében.
392
A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár, legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikor végleg nem tehetünk másképp.
393
Katonaként olykor feledtetni tudja a polgár, honnan származik, az udvarban viszont soha.
394
Egyvalakinek túljárhatunk az eszén, de mindenkién aligha.
395
Olykor kevésbé fáj, ha megcsal, akit szeretünk, mint ha ki kellene ábrándulnunk belőle.
396
Ha nem választunk magunknak másodikat, sokáig kitartunk első szeretőnk mellett.
397
Aligha mernénk azt állítani, hogy nekünk semmiféle hibánk, ellenségeinknek viszont egyetlenegy jó tulajdonsága nincsen; igazából azonban nem járunk messze attól, hogy így gondoljuk.
398
Valamennyi hibánk közül a lustaságot valljuk be a legkönnyebben: elhitetjük magunkkal, hogy megfér a legbékésebb erényekkel, s így nem árt a többi erénynek, csak éppen felfüggeszti működésüket.
399
Van egyfajta emelkedettség, melynek semmi köze a ranghoz; olyasfajta magatartás ez, mely megkülönböztet a többiektől s láthatólag nagy tettekre predesztinál; érték, melyet észrevétlenül adunk önmagunknak; e tulajdonságunkkal szerezzük meg a többiek tiszteletét, és e tulajdonságunk az, amely inkább föléjük emel, mint a születés, a méltóság vagy akár a legnagyobb érdem.
400
Van olyan tehetség, mely nem jár emelkedettséggel, de emelkedettség, tehetség nélkül aligha létezhet.
2018. 03. 17
1680-ban ezen a napon hunyt el Francois de La Rochefoucauld, kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek a neve elsősorban a Maximák című aforizmagyűjteménynek köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója. 1653-ban, negyvenéves korában fogott hozzá első művének, a Mémoires-nak (Emlékiratok) összeállításához, s két évvel később kezdett viszonyt az éppen férjhez ment, 25 éves Madame de Lafayette-tel, aki – majd csak 1678-ban megjelenő – Clèves hercegnő című híres regényét La Rochefoucauld közreműködésével írta. Rochefoucauld 1656-tól állandó vendége lett az irodalmi szalonoknak, különösen Madame de Sablé szalonjának, amelynek résztvevői – Pascal, Arnaud, Mademoiselle de Scudéry, Madame de Lafayette és mások – előszeretettel szerkesztettek aforizmákat, maximákat. La Rochefoucauld művészete mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy rendkívül tömören, élesen tudja megfogalmazni az emberi gyengeségeket s azt a meggyőződését, hogy korának társadalma a hazugságra épül: “Az emberek nem sokáig élnének társadalomban, ha nem tudnák egymást becsapni.” (87. maxima).
La Rochefoucauld kastélya
Pascal ugyanezt így fejezi ki: “Az emberi élet folytonos illúzió: becsapjuk egymást, hízelgünk egymásnak. Az emberek közti szövetség egyedül erre a kölcsönös megtévesztésre épül.” A Maximák öt, még a szerző életében megjelent kiadásának szövegében az összehasonlító irodalomtörténészek felfedezni vélik Madame de Lafayette-nek La Rochefoucauld-ra gyakorolt hatását; ennek tulajdonítják, hogy az első kiadások nyers megfogalmazásai az ötödik kiadásban egy-egy „gyakran”, „általában”, „néha” beszúrásával némileg enyhültek.
