kb. 5 perc olvasás
Nem bírják megemészteni,
hogy Marx szobra oda kerül, ahová való
2014. augusztus 12.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Számukra a szobor névadója Valaki – így, nagybetűvel! –, akik pedig el akarják távolítani a már nem az ő nevét viselő egyetem aulájából, senkik. Így a Néphazugság. Ilyenkor megdöbben az ember. Nem bírják megemészteni, hogy Marx szobra oda kerül, ahová való. Eszerint még mikroszkopikus racionalitás sincsen tollnokaiban?
„A Valaki és a senkik.” A Néphazugság tegnapi számában a Marx-szoboráthelyezésről ilyen címmel nyilatkozott Révész Sándor. Aki szerint Marx akárhogyan is, de Valaki, szemben azokkal, akik eltávolítják szobrát. Akik egyszerűen – senkik:
„Ha nem a hatalom előtt meggörnyedt szolgalélek söpörné ki Marxot a Corvinus aulájából, akkor nagyon egyetértenék vele, hogy üljön át ő szépen az egyetem múzeumába.”
Az ember eleddig, legalábbis a filozófia klasszikusai, sőt veleszületett józan értelme nyomán úgy tudta, nem azt kell nézni, hogy ki beszél, hanem hogy igazat mond-e vagy sem. Ahogyan Platón mondta: „Socrates amicus, sed magis amica veritas.” Szókratész a barátom, de még nagyobb barátom az igazság. Amit akár az ellenség is mondhat. Vagyis Marx nem odavaló, és kész. Akárki mondja.
Szegénynek, amint írta, forr az epéje, amiért „hatalmaskodó nyikhajok, kurzusvitézek” elmozdítják szobrát, élükön „egy államtitkárnak föltolt üres fejű senki”-vel, „akinek az életműve ostoba, álszent nyilatkozatokból és szabadságellenes törvényfuserálásból áll, s aki Marxból egy kötőszót sem tudna fölfogni, ha egyáltalán megpróbálná”. Nyilván nem úgy, mint ő, mindmáig hű tanítványa.
Merthogy az, hiába akarja is ezerszer elmismásolni. Ugyanis szégyenpír nélkül így folytatta:
„Marx követői igazán elég távol állnak tőlem, de az öntelt fitymálói még távolabb. Vannak a filozófiának, a társadalomtudományoknak nagy formátumú, korszakos jelentőségű, rendszeralkotó géniuszai, akik azok számára is megkerülhetetlenek, értékesek és izgalmasak, akik nem a híveik. Nem kell ahhoz augustiánusnak, tomistának, platonistának, rousseauistának, hegeliánusnak, schoppenhaueriánusnak, nietzscheiánusnak lenni, hogy az ember tisztelje őket és épüljön általuk. Ha a Corvinuson nem vennék és nem oktatnák komolyan Marxot, az éppen olyan tragikus lenne, mintha ott Marx szelleme uralkodna. (Az persze nem tragikus, ha az oktatók közt marxista is akad. Sőt.)”
Nos aligha kétséges, hogy valaha azt, aki olyan géniuszokkal, mint Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás, egy lapon emlegette Marxot, miként kezelték. Miként az sem, hogy kik voltak azok, akik romboló hatása miatt tényleg komolyan vették őt, és ezért leleplezve, megcáfolva mutatták be életművét, s nem példaképként. De ha mégis kétséges lenne kilétük, eláruljuk: a Néphazugság berkeiben mindmáig oly gyűlölt konzervatív zsurnaliszták, filozófusok és teológusok. Különösein is az utóbbiak. Legalábbis 1945 előtt. Olyanok, mint Bangha Béla SJ, Hajós József, Jehlicska Pál, Kecskés Pál, Müller Lajos SJ, Prohászka Ottokár. Bizony.
Vagy mint a marxizmus által már a tizenkilencedik század második felében oly megfertőződött Franciaország papjai közül Louis-Gaston Ségur (1820-1881), akinek egyik, magyarul is megjelent művében (Rövid és bizalmas feleletek a keresztény vallás ellen leginkább elterjedt ellenvetésekre, 1896) ekként fogalmazott a marxizmus talaján álló kommunizmusról:
„A kommunizmus csak a héjt látja bennünk; a magot pedig, mely a lélek, elfedi. A kereszténység nem feledkezik meg a héjról, vagyis a testről; de a magot is figyelembe veszi, s úgy találja, hogy a mag még többet ér a héjnál. Mindent a lélekre, az örökkévalóságra és Istenre visz vissza.”
Persze a fentebbi argumentáció nem kétséges, mennyire idegen a Néphazugságtól. Hát még a folytatása!
„A kommunizmus éppen úgy tesz, mint az a ravasz borbély, aki ajtajára fölírta: „Holnap itt ingyen borotválnak.” A holnap mindig csak holnap marad, és a ma soha sem érkezett el. A kommunista jutalmat akar munka nélkül; a keresztény pedig munka után.”
De nem, a szellemi munka nélkül is bizonyára jutalomét nyúló néphazugságos tollforgató hisz aholnap ban, ezért aztán változatlanul arról vizionál, de felemelő is lenne, ha imádott szakállas prófétája szobra továbbra is ott virítana az intézmény aulájában a „hozzá hasonló géniuszok”-éval egyetemben:
„Ha az aulában szépen odaültetnék Marx mellé, vele egy méretben és státuszban mindazokat, akik hozzá hasonló formátumú géniuszként járultak hozzá az emberi világ értelmezésének folyamatához, akkor Marx ott köztük, a nagyok egyikeként abszolút megfelelő helyen lenne.”
Ilyenekkel fárasztotta tehát olvasóit a Néphazugság. Amik olvastán viszont reméljük, hogy az orgánum olvasottsága nagyban fog csökkeni. Ja és azt szintúgy, hogy ha Marx szobra végre megfelelő helyre kerül, akkor azok is, akik még továbbra is marxistákként oktatnak a Corvinuson. Ha még maradtak ott ilyenek egyáltalán.
******************************************
Kénytelenek beérni azzal,
hogy Marx kultuszának
már csupán saját négy faluk között van helye
2014. augusztus 09.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Aki azt hiszi, olvasóikra legalább a nyári hőséghullámok közepette tekintettel vannak a nemzetállam-ellenes médiumok, s ilyenkor, essék bármennyire nehezükre, még ők is visszafogják önmagukat, hatalmasat téved. Nem, sajnos. Papagájokként hirdetik, hogy Marx élt, él és élni fog. Ámde hiába az erőlködés. Élt ugyan, de már, kimondhatatlan hála a Teremtőnek, nem él, és még rémálmainkban se forduljon elő, hogy élni fog.
A Néphazugság mai számában bizonyos dr. Dávid Ferenc arról elmélkedett, hagymázas álmaiban sem hitte volna, hogy a szerinte „számos dologban tévedő”, ámde mégiscsak „szabadon gondolkodó nagy teoretikus”, sőt „tudós” szakállas próféta szobrát ne hagyják békében az egykor róla elnevezett egyetemen. Reá derült égből villámcsapásként hatott az Eduline.hu internetes portál általunk is ismertetett augusztus 4-i tudósítása, miszerint új helyre kerül a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében lévő Marx-szobor, éspedig az egyetemtörténeti kiállításra.
„A Magyar Tudományos Akadémia korábbi álláspontja – miszerint Marx szellemi teljesítményét az egyetemes művelődéstörténet önmagában nagyra értékeli – korszerűtlen és érdektelen, azt a pártalelnök-államtitkár alábbi néhány mondatos ujjongó üzenete természetesen felülírja: „Nagyon örülök a Corvinus Egyetem döntésének, hogy végleg eltűnik Karl Marx szobra az egyetem központjából. Valóban, Marx a magyar történelem egyik fájó részének szimbólumává vált. Józan ésszel mindenki beláthatja, hogy a Corvin Mátyásról elnevezett egyetemen inkább van helye a dicső király emlékének, mint egy dicstelen korszak jelképének. Gratulálok az IKSZ-eseknek a bátor kiállásért! Good bye, Marx!”
Így kesereg tehát a fent nevezett. Akinél a biztosítékot kiverte, hogy egy dicsőséges királyunkról elnevezett egyetemen annak névadójának van helye, nem pedig olyannak, aki ideológiájával ugyebár nemzetek sokaságát, egyének millióit tette tönkre. Olyannyira, hogy képes volt az alábbi két mondatot törlés helyett közrebocsátani:
„Corvin Mátyást összemérni Marx Károllyal nem akármilyen bravúr és kell hozzá a tudatlanok szilaj bátorsága. A XIX. századi német teoretikus teljesítménye és történelmi hatása ugyanis összehasonlíthatatlan a XV. századi magyar uralkodóéval.”
Olcsó poén volna persze azt tanácsolnunk uraságának ezek után, tanulmányozza egy kicsit a kommunista teória marxista gyökereit és annak áldozatai történetét, majd szedjen Cavintont. Aligha lenne ezért hálás. Ő ugyanis másért az, de azért aztán nagyon:
„Hálát adok a sorsnak, hogy egyetemi tanulmányaimat még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezhettem.”
Nos, mi is a Teremtőnek, hogy az efféléket írogató kétlábúak remélhetően kiveszőfélben lévő fajták, akik, négy számjegyű nyugdíjjal kénytelenek beérni azzal, hogy prófétájuk kultuszának már csupán saját négy faluk között van helye.
