kb. 1 perc olvasás
CSALOG Zsolt
M. LAJOS, 42 ÉVES
Csalog először a hősének a munkahelyéről való elbocsátásáról ír (négy pokrócot tulajdonított el), majd megemlíti, hogy ismeretségük korábbi keletű. Az író úgy fogalmaz: „42 éves volt, amikor élményeit elmesélte, s amikor történetét első változatban megírtam”. A Csalog műveiből ismert technika szerint a „hős” monológja ez is, a szerző leleménye ismét a narrátor kiválasztásában, beszéltetésében és a minden beépített kommentár nélküli jellemábrázolásban áll. A Don-kanyarnál hadifogságba esettek egyikéről kapunk portrét, akit tizenhárom évre Szibériai lágerbe küldenek. Hetvenüket fogták el, és hárman jutottak el Szibériáig; a táborban tizenhatezren voltak, „abbul maradt háromszáz”. Életformájukat a „kátorzsnaja rabóta” határozta meg, éhezés és agyondolgoztatás. Rémes, megdöbbentő tényeket sorol fel a narrátor: „Emberhúsevés, az előfordult”. „Embert én is ettem” – a visszaélő szakácsot megfőzik egy hatalmas kondérban és megeszik.
Előfordulnak erőszakolási jelenetek és más atrocitások ábrázolásai is. Tizenhárom évet töltött Szibériában M. Lajos, itthon is büntették gyanakvásból, előítéletből. A végszó a tragikus élet végén jelentkező rezignált idillé: „semmire se panaszkodok. Mer legalább itthon vagyok…”
A szöveg, főleg szókincse, a nyerseségig durva, de (talán éppen emiatt) megrázó és fölrázó. – Nemcsak politikai – irodalmi szenzáció is, a legdöbbenetesebb lágertörténetek egyike