LA ROCHEFOUCAULD: MAXIMÁK II.

LA ROCHEFOUCAULD:

MAXIMÁK II.

280

A társaságba újonnan érkezőket gyakran csak azért illetik dicsérettel, mert titokban irigylik azokat, akik már kivívták benne a helyüket.

281

A büszkeség, mely oly gyakran sugalmazója irigységünknek, gyakran szolgálja irigységünk mérséklését is.

282

Van álcázott hamisság, mely oly pontosan adja vissza az igazságot, hogy alaposan tévednénk, ha nem hagynánk becsapni magunkat általa.

283

A jó tanácsok hasznosításához olykor legalább annyi ész kell, mint saját magunk kormányzásához.

284

Akad rossz ember, aki nem is volna olyan veszélyes, ha semmiféle jóság sem volna benne.

285

A nemeslelkűséget már elnevezése elég jól meghatározza, de mondhatnánk úgy is: a nemeslelkűség a büszkeség józan esze és a legnemesebb út a dicséretek learatásához.

286

Akiből egyszer már kiábrándultunk, azt lehetetlen újból megszeretnünk.

287

Ha egyazon ügyben több megoldást is találunk, akkor az nem annyira értelmünk termékenységét jelzi, mint inkább tisztánlátásunk hiányát. Amit képzeletünk elénk tár, azt értelmünk mind megvizsgálja, de arra már képtelen, hogy rögtön kiválassza a legjobbat.

288

Vannak ügyek és vannak betegségek, amelyeknek az orvosság csak árt, és az az igazi okosság, ha tudjuk, hogy mikor veszélyes az orvosság használata.

289

Semmihez sem kell annyi furfang, mint a tettetett egyszerűséghez.

290

Természetünkben mindig több hiba van, mint észjárásunkban.

291

A sikernek éppúgy megvan a maga ideje, mint a gyümölcsök érésének.

292

Az emberi természet olyan, mint a legtöbb épület: több oldalról is megtekinthető, innen kellemes látványt nyújt, amonnan nagyon is kellemetlent.

293

A mértékletesség nem küzdhet meg a becsvággyal és nem is gyűrheti maga alá, a kettő ugyanis sohasem találkozik. A mértékletesség a lélek lankadása és lustasága, míg a becsvágy a lélek tettvágya és lobogása.

294

Mindig szeretjük azokat, akik bennünket csodálnak, de nem mindig szeretjük azokat, akiket mi csodálunk.

295

Aligha ismerjük minden vágyunkat.

296

Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk.

297

Testünk nedvei rendezett és szabályozott körforgást végeznek, amely észrevétlenül alakítja s formálja akaratunkat; az áramok egyesülnek, és lassan uralmuk alá hajtanak, s így anélkül, hogy tudnánk róla, minden cselekedetünkben jelentős részt vállalnak.

298

A legtöbb ember hálája: titkolt vágy, hogy még nagyobb jótéteményekben részesüljön.

299

A kisebb tartozásoknak majd mindenki örömmel tesz eleget, sokan vannak, akik még a közepeseket is boldogan teljesítik, de alig van ember, aki nagy tartozásért ne fizetne hálátlansággal.

300

Van bolondság, mely úgy terjed, akár a ragályos betegség.

301

Sokan megvetik a földi javakat, ám adni csak kevesen képesek.

302

Csak kis ügyekben merjük megkockáztatni, hogy ne higgyünk a látszatoknak.

303

Bármennyi jót mondanak is rólunk, újat aligha hallhatunk.

304

Legtöbbször megbocsátunk azoknak, akik untatnak bennünket, akiket viszont mi untatunk, azoknak nemigen tudunk megbocsátani.

305

Az érdek, melyet bűneinkért vádolni szoktak, gyakran érdemelne dicséretet jó tetteinkért.

306

Nemigen találkozunk hálátlanokkal, amíg képesek vagyunk jót tenni.

307

Magunk előtt büszkélkedni: tisztességes, mások előtt dicsekedni: nevetséges.

308

Erénnyé tették meg a mérsékletet, csak hogy féken tartsák a nagy emberek becsvágyát, a középszerűeket pedig megvigasztalják sikertelenségükért és el nem ismertségükért.

309

Vannak ostobaságra született emberek, akik nemcsak a maguk választásából követnek el ostobaságokat, hanem azért is, mert a sors rákényszeríti őket.

310

Az ember néha olyan helyzetbe kerül az életben, ahonnét csak némi bolondság árán képes kivágni magát.

311

Ha egyes embereket sohasem látunk nevetségesnek, akkor bizonyosan nem jól figyeltük meg őket.

312

A szeretők, bármennyit vannak is együtt, sohasem unatkoznak, mert folyton csak önmagukról beszélnek.

313

Miképpen lehetséges, hogy arra, ami mivelünk történt, pontosan, minden részletében emlékezünk, viszont képtelenek vagyunk visszaemlékezni arra, hogy ugyanazt hányszor mondtuk el már ugyanannak a személynek?

314

Önmagunkról oly roppant élvezettel szoktunk beszélni, hogy joggal tarthatunk attól: az élvezetből hallgatóinknak semmi sem marad.

315

Ha barátaink előtt nem merjük feltárni a lelkünket, annak nem annyira az irántuk érzett bizalmatlanságunk, hanem inkább a saját magunk iránti bizalmatlanságunk az oka.

316

Gyenge ember nem lehet őszinte.

317

Hálátlan embert lekötelezni – ez még nem olyan nagy csapás; becstelen ember lekötelezettjének lenni viszont elviselhetetlen.

318

Az őrültség olykor gyógyítható, a fonák észjáráson viszont lehetetlen segíteni.

319

Barátaink és jótevőink iránti érzéseinket aligha őrizhetjük meg sokáig, ha túl gyakran emlegetjük hibáikat.

320

Ha nem létező erényeikért magasztaljuk a fejedelmeket, akkor tulajdonképpen büntetlenül szidalmazzuk őket.

321

Hamarabb szeretjük meg, aki gyűlöl bennünket, mint azt, aki jobban szeret, mint mi szeretnénk.

322

Csak azok félnek attól hogy megvetik őket, akiket valóban meg lehet vetni.

323

Bölcsességünk, akárcsak vagyonunk, a szerencse függvénye.

324

A féltékenységben a szerelemnél több az önszeretet.

325

Ha bajba jutunk, s értelmünktől nemigen kaphatunk vigaszt, a gyengeség azért előbb-utóbb vigaszt nyújt.

326

A nevetségesség a gyalázatnál is jobban meggyaláz.

327

Kisebb hibáinkat azért valljuk be oly szívesen, hogy azt higgyék, nincsenek nagyobb hibáink.

328

Az irigység még a gyűlöletnél is kibékíthetetlenebb.

329

Olykor azt hisszük, gyűlöljük a hízelkedést, holott csak a hízelkedés módját gyűlöljük.

330

Ameddig szeretünk, mindig megbocsátunk.

331

Aki boldog, annak nehezebb hűnek maradnia szeretőjéhez, mint annak, akivel a szeretője rosszul bánik.

332

A nőknek sejtelmük sincs a saját kacérságukról.

333

A nők csak azzal szemben igazán elutasítóak, akitől amúgy is viszolyognak.

334

A nők nehezebben képesek úrrá lenni a kacérságukon, mint szenvedélyükön.

335

A szerelemben majd mindig erősebb a gyanakvásnál az ámítás.

336

Van olyan szerelem, melynek végletessége még a féltékenységet is elhallgattatja.

337

Akadnak jó tulajdonságok, amelyek olyanok, mint az érzékek: akiből hiányoznak, sem felfogni, sem megérteni nem tudja őket.

338

Amikor túl erősen gyűlölünk, méltatlanabbá válunk még annál is, akit gyűlölünk.

339

Örömünk és bánatunk mértékét egyedül hiúságunk szabja meg.

340

A nők többsége nem arra használja az eszét, hogy okosabb, hanem arra, hogy még bolondabb legyen.

341

A fiatalkori szenvedélyek éppúgy nem akadályai az üdvözülésnek, mint az öregkor langyossága.

342

Szülőföldünk hanghordozása ott él nemcsak beszédünkben, de szellemünkben és szívünkben is.

343

Nagy ember csak az lehet, aki képes üstökön ragadni szerencséjét.

344

A legtöbb embernek, akár a növényeknek, nem egy olyan tulajdonsága van, amelyet a véletlen tesz láthatóvá.

345

Alkalom kell ahhoz, hogy bennünket megismerjenek, s még inkább ahhoz, hogy saját magunkat megismerhessük.

346

Ha vérmérséklete másképp parancsolja, aligha lehet rend egy nő lelkében s szívében.

347

Józan eszűnek jószerivel csak azokat tartjuk, akik a mi véleményünkön vannak.

348

Amikor szeretünk, gyakran abban is kétkedünk, amiben a legjobban hiszünk.

349

A szerelem legnagyobb csodája, hogy a kacérságból is kigyógyít.

350

Ha be akar csapni valaki, leginkább azért haragszunk rá, mert nálunk okosabbnak hiszi magát.

351

Szakítani akkor a legnehezebb, ha már nem szeretjük egymást.

352

Azok társaságában, akikkel nem volna szabad unatkozni, majd mindig unatkozunk.

353

Tisztességes ember lehet őrült módjára szerelmes, de nem lehet szerelmes úgy, mint egy ostoba.

354

Vannak gyarlóságok, amelyek ügyesen tálalva szebben mutatnak, mint akármely erény.

355

Ha elveszítünk valakit, megesik, hogy bár sajnáljuk, ám cseppet sem bánkódunk; máskor viszont erősen bánkódunk, ám semmiféle sajnálatot sem érzünk.

356

Jó szívvel csak azokat szoktuk dicsérni, akik csodálnak bennünket.

357

A kicsinyes ember sokszor apróságokon bántódik meg, a tág látókörű viszont mindent észrevesz, de nem sértődik meg soha.

358

A keresztény erények igazi próbája az alázatosság: ha nem vagyunk alázatosak, minden gyarlóságunk megmarad, és a gőg legföljebb elleplezi őket mások előtt, de gyakran saját magunk előtt is.

359

A hűtlenségnek ki kellene oltania a szerelmet, s épp akkor nem volna szabad féltékenynek lennünk, amikor megvan rá az okunk; féltékenységünkre ugyanis csak azok méltók, akikre nincs miért féltékenykednünk.

360

Ha megcsalnak bennünket, hamarabb támad rossz hírünk, mint ha mi csalunk meg másokat.

361

A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt.

362

A legtöbb nő nem azért siratja el halott szeretőjét, mert annyira szerette, hanem inkább azért, hogy bebizonyítsa: méltó arra, hogy szeressék.

363

A bennünket ért bántások sokszor kevésbé fájdalmasak, mint amikor mi bántjuk saját magunkat.

364

Azt többnyire tudjuk, hogy nem illik túl sokat beszélni a feleségünkről, de azt már nagyon kevesen tudjuk, hogy még kevésbé illendő beszélni önmagunkról.

365

Akadnak természettől adott jó tulajdonságaink, amelyek rosszakká válnak, és vannak tanultak, amelyek sohasem lesznek tökéletesek – így például javainkkal s hitelünkkel értelmünk hivatott gazdálkodni, míg a jóság és a bátorság a természet adománya kell legyen.

366

Kételkedjünk bármennyire beszélgető társunk őszinteségében, mégis mindig azt hisszük, hogy hozzánk őszintébb, mint másokhoz.

367

Kevés az olyan tisztességes nő, aki ne unná tisztességét.

368

A legtöbb tisztességes nő: elásott kincs, amely csak azért van biztonságban, mert senki sem kutat utána.

369

Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.

370

A gyáva ember sohasem tudhatja, meddig terjed a félelme.

371

Majd mindig a szerelmes hibája, hogy nem veszi észre, ha már nem szeretik.

372

A legtöbb fiatal azt hiszi, hogy természetes, amikor csak udvariatlan és goromba.

373

Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.

374

Alaposan tévedünk, ha azt hisszük, hogy szerelméért szeretjük szeretőnket.

375

A középszerű szellem többnyire elítél mindent, ami képességeit meghaladja.

376

Az irigységet az igazi barátság, a kacérságot az igazi szerelem képes elmulasztani.

377

A mélyenszántó gondolkodásnak nem az a hibája, ha nem hatol el a céljáig, hanem az, ha túlhalad rajta.

378

Tanácsot adhatunk, de hasznosításába már nincsen beleszólásunk.

379

Érdemeink hanyatlásával ízlésünk is hanyatlásnak indul.

380

A véletlen úgy tárja fel hol erényeinket, hol meg vétkeinket, ahogyan a fény világítja meg a különböző tárgyakat.

381

Ha erővel vesszük rá magunkat, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, akit szeretünk, az a hűtlenségnél semmivel sem különb.

382

Tetteink olyanok, mint a sorvégi rímek: mindenki azzal rímelteti őket, ami néki tetszik.

383

Őszinteségünk nagyrészt abból áll, hogy szívesen beszélünk magunkról és hogy hajlandók vagyunk feltárni nekünk kedvező szempontból gyarlóságainkat.

384

Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy még tudunk csodálkozni.

385

Aki túlságosan szeret, annak éppoly nehéz a kedvére tenni, mint annak, aki már alig szeret.

386

A legtöbbet épp azok tévednek, akik képtelenek elviselni, hogy tévedjenek.

387

Az ostoba ember ahhoz is ostoba, hogy jóságos legyen.

388

A hiúság, ha nem is fordít a visszájára minden erényt, legalábbis mindet megingatja.

389

Azért érezzük olyan elviselhetetlennek a mások hiúságát, mert sérti a mienket.

390

Hamarabb mondunk le érdekünkről, mint az ízlésünkről.

391

A szerencsét többnyire csak azok tartják vaknak, akiknek sohasem jár a kedvében.

392

A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár, legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikor végleg nem tehetünk másképp.

393

Katonaként olykor feledtetni tudja a polgár, honnan származik, az udvarban viszont soha.

394

Egyvalakinek túljárhatunk az eszén, de mindenkién aligha.

395

Olykor kevésbé fáj, ha megcsal, akit szeretünk, mint ha ki kellene ábrándulnunk belőle.

396

Ha nem választunk magunknak másodikat, sokáig kitartunk első szeretőnk mellett.

397

Aligha mernénk azt állítani, hogy nekünk semmiféle hibánk, ellenségeinknek viszont egyetlenegy jó tulajdonsága nincsen; igazából azonban nem járunk messze attól, hogy így gondoljuk.

398

Valamennyi hibánk közül a lustaságot valljuk be a legkönnyebben: elhitetjük magunkkal, hogy megfér a legbékésebb erényekkel, s így nem árt a többi erénynek, csak éppen felfüggeszti működésüket.

399

Van egyfajta emelkedettség, melynek semmi köze a ranghoz; olyasfajta magatartás ez, mely megkülönböztet a többiektől s láthatólag nagy tettekre predesztinál; érték, melyet észrevétlenül adunk önmagunknak; e tulajdonságunkkal szerezzük meg a többiek tiszteletét, és e tulajdonságunk az, amely inkább föléjük emel, mint a születés, a méltóság vagy akár a legnagyobb érdem.

400

Van olyan tehetség, mely nem jár emelkedettséggel, de emelkedettség, tehetség nélkül aligha létezhet.

401

Az emelkedettség olyan a tehetségnek, mint a szép nőnek a ruha.

402

Ami a széptevésből a leginkább hiányzik, az a szerelem.

403

A véletlen olykor úgy hozza, hogy hibáink révén emelkedünk; viszont akadnak kényelmetlen emberek, akiknek megbecsülését épp az jelenti, hogy megvásárolják távozásukat.

404

Úgy látszik, a természet olyanfajta tehetséggel és ügyességgel is megáldott bennünket, amelyről sejtelmünk sincs; ezeket csak a szenvedélyek hivatottak láthatóvá tenni, s ekkor olyan határozott és biztos ítélőképességgel is felruháznak bennünket, amilyenre a művészet sem volna képes.

405

Akárhány évet éltünk is meg, minden új életkorba új és tapasztalatlan emberként érkezünk.

406

A kacér nők csak azért féltékenyek a szeretőjükre, mert titkolni akarják, más nőkre mennyire irigyek.

407

Nem sok híja, hogy azokat, akik ravaszkodásainknak felülnek, éppoly nevetségesnek lássuk, mint önmagunkat látjuk, amikor mások ravaszkodásának felülünk.

408

Azok az öregek, akik régen kedves emberek voltak, úgy válhatnak leginkább nevetségessé, ha megfeledkeznek róla, hogy többé már nem azok.

409

Sokszor szégyellnünk kellene akár legkiválóbb tetteinket is, ha összes indítékunkba beleláthatna a világ.

410

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátainknak, hanem: ha neki tárjuk fel az övéit.

411

Bármely gyarlóságunk megbocsáthatóbb, mint az a mód, ahogyan gyarlóságainkat rejtegetni próbáljuk.

412

Bármily szégyenbe hoztuk is magunkat, mindig van módunk arra, hogy jó hírünket visszaszerezzük.

413

Nem tetszhet sokáig az az ember, akinek mindig egyformán jár az esze.

414

A bolondok és az ostobák mindig a hangulatuk szerint ítélkeznek.

415

Eszünket néha arra használjuk, hogy merész módon kövessünk el ostobaságokat.

416

A korral növekvő elevenség: már-már bolondság.

417

A szerelemből az kerül ki gyógyultabban, aki elsőnek gyógyul ki belőle.

418

A fiatal nőknek, ha nem akarnak kacérnak látszani, s az öregedő férfiaknak, ha nem akarnak nevetségessé válni, sohasem szabad úgy beszélniük a szerelemről, mintha részük lehetne benne.

419

Ha tehetségünknél kisebb feladatot kapunk, esetleg nagyobbnak látszunk, viszont mily kicsinynek fogunk látszani, ha nálunknál nagyobb feladat elé kerülünk.

420

Sokszor hisszük, hogy kitartóak vagyunk a bajban, holott csak elcsüggedünk és elviseljük, de nem merünk szembenézni vele; mint az olyan gyáva, aki inkább megöleti magát, csak mert fél védekezni.

421

A beszélgetést minden szellemességnél jobban élteti a bizalom.

422

Minden szenvedélyünk terem gyarlóságokat, de oly nevetségeseket, mint a szerelem, egyik sem.

423

Kevesen képesek szépen megöregedni.

424

Szívesen dicsekszünk olyan gyarlóságokkal, melyek épp ellentétesek meglévő hibáinkkal; így ha gyengék vagyunk, szívesen mondjuk csökönyösnek magunkat.

425

Az éleselméjűség olyan, mintha jóstehetséggel bírnánk, és ez értelmünk bármely más erényénél jobban hízeleg hiúságunknak.

426

Az újdonság varázsa és a hosszú megszokás, bármily ellentétesek is, egyformán akadályoznak abban, hogy barátaink hibáit meglássuk.

427

Legtöbb barátunk megutáltatja velünk a barátságot, a legtöbb hívő meggyűlölteti velünk a hitet.

428

Barátainknak könnyen megbocsátjuk azokat a vétkeket, amelyek bennünket nem érintenek.

429

Egy nő, aki szeret, a legapróbb hűtlenségnél is könnyebben bocsátja meg, akár a legnagyobb tapintatlanságot.

430

A szerelem végén – akárcsak az életút végén – már nem az örömöknek, hanem csak a bajoknak élünk.

431

A legkevésbé természetesek akkor vagyunk, ha mindenáron természetesnek akarunk látszani.

432

Ha tiszta szívből dicsérünk egy jó tettet, úgy teszünk, mintha nekünk is részünk volna benne.

433

A velünk született jó tulajdonságok legbiztosabb jele, ha irigység nélkül születtünk.

434

Ha barátunk becsapott, baráti megnyilvánulásait csakis közönnyel fogadhatjuk, viszont ha bajba kerül, nem maradhatunk közönyösek.

435

A világot a véletlen s az emberek jó vagy rossz kedve igazgatja.

436

Könnyebb általánosságban megismerni az embert, mint egyetlen embert jól megismerni.

437

Ha meg akarunk ítélni egy embert, akkor ne jó tulajdonságait, hanem tetteit tekintsük.

438

Hálánkat néha oly lelkesen fejezzük ki, hogy avval nemcsak a nekünk tett szívességeket viszonozzuk, hanem elérjük, hogy már a barátaink tartozzanak nekünk.

439

Ha pontosan tudnánk, mit kívánunk, akkor aligha kívánnánk oly sóvárogva bármit is.

440

A legtöbb nő azért nemigen képes barátságot kötni, mert aki már átélt egy szerelmet, annak a barátság mindig ízetlen.

441

A barátságban, éppúgy, mint a szerelemben, gyakorta nem az tesz boldoggá, amiről tudunk, hanem amiről nem tudunk.

442

Gyengéinket, amelyeken nem tudunk úrrá lenni, szívesen láttatjuk erénynek.

443

Legféktelenebb szenvedélyeink is csillapulnak olykor, csak a hiúság nem ismer pihenést.

444

Az öreg bolond mindig bolondabb, mint a fiatal.

445

A gyengeség inkább ellentétes az erénnyel, mint a bűn.

446

A szégyent és a féltékenységet az teszi oly fájdalmassá, hogy elviselésében nem lehet segítségünkre a hiúság.

447

Az illem valamennyi törvény közül a legjelentéktelenebb, s mégis a legtöbbre becsült.

448

A józan észjárású ember inkább aláveti magát a korlátoltnak, semmint hogy irányítani próbálja.

449

Ha ránk köszön a szerencse, és anélkül, hogy reméltük volna, vagy minden átmenet nélkül, egyszerre emel bennünket nagyon magas polcra, akkor szinte lehetetlen ott megmaradnunk s a magas helyhez méltóan viselkednünk.

450

Azzal, hogy más gyengéinket sikerül leküzdenünk, gőgünk többnyire tovább erősödik.

451

Nincs elviselhetetlenebb ostoba, mint a szellemes.

452

Nincs ember, aki kevesebbre becsülné saját jó tulajdonságait, mint az általa legtöbbre becsült ember legjobb tulajdonságait.

453

Fontos ügyekben nem érdemes kedvező körülmények megteremtésén fáradoznunk, inkább az adódó alkalmakat igyekezzünk kihasználni.

454

Aligha van helyzet, amelyben ne volna érdemes lemondanunk a rólunk elhangzó jóról, ha ezzel elérjük, hogy a rossz se hangozzék el.

455

Bármennyire bizonytalan ítéletű is a világ, gyakrabban elismerő a hamis értékkel, mint amennyiszer igazságtalan az igaziakkal szemben.

456

Az ostoba ember olykor lehet szellemes, helyes ítéletű viszont sohasem.

457

Jobban járnánk, ha olyannak mutatnánk magunkat, amilyenek vagyunk, ahelyett hogy olyannak igyekeznénk látszani, amilyenek nem vagyunk.

458

Ellenségeink rólunk alkotott ítéletekkel közelebb járnak az igazsághoz, mint mi a magunkéval.

459

A szerelem gyógyítására többféle orvosságot is használnak, ám egyik sem csalhatatlan.

460

Aligha vagyunk tisztában vele, hogy mi mindenre bír rá bennünket a szenvedély.

461

Az öregség: zsarnok, aki a halálbüntetés terhe mellett tilt el bennünket a fiatalság minden örömétől.

462

Ugyanaz a gőgünk, amely megveti mindazokat a gyengéket, melyektől mentesnek hisszük magunkat, lenézi azokat a jó tulajdonságokat is, amelyekkel nem rendelkezünk.

463

Ha ellenségünket bajában megszánjuk, azt sokszor inkább gőgből, mint jóságból tesszük: együttérzésünket kifejezve legelőbb azt akarjuk érzékeltetni, hogy mennyivel fölötte állunk.

464

A túlságosan jót éppúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a túlságosan rosszat.

465

Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bűn.

466

A féktelen szenvedélyek közül a nőkhöz a szerelem illik legkevésbé rosszul.

467

A hiúság jóval több hozzánk méltatlan cselekedetre vesz rá bennünket, mint az értelem.

468

Vannak rossz tulajdonságok, amelyek nagy tehetséget teremnek.

469

Amit csakis az értelmünk kíván, azt sohasem kívánjuk igazán.

470

Jó tulajdonságaink éppoly bizonytalanok s kétségesek, mint a rosszak, hiszen a jók is, meg a rosszak is az alkalom függvényei.

471

A nők, amikor először szerelmesek, még a szeretőjüket, később már inkább a szerelmet szeretik.

472

A gőgnek, mint minden szenvedélynek, megvannak a maga furcsaságai: szégyelljük féltékenységünket bevallani, arra viszont büszkék vagyunk, hogy féltékenyek voltunk, és hogy képesek vagyunk a féltékenységre.

473

Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.

474

Ritka az olyan nő, akinek a jósága tovább tart a szépségénél.

475

Bizalmunk alapja legtöbbnyire, hogy erősen vágyunk arra, hogy sajnáljanak vagy csodáljanak.

476

Irigységünk mindig hosszabb életű, mint azok boldogsága, akiket irigylünk.

477

Állhatatosságunk, amellyel a szerelemnek ellenállunk, olykor még hevesebbé és tartósabbá teszi szerelmünket; a gyenge lelkűekből, akik folyvást új szenvedélyre gyúlnak, épp ez az állhatatosság hiányzik.

478

A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi a legtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.

479

Valódi szelídségre csak a nagyon határozott emberek képesek, akik szelídnek látszanak, azok többnyire gyengék, s gyengeségük hamar keserűségbe fordul át.

480

A félénkség olyan gyarlóság, amelyre sohasem szabad figyelmeztetnünk azokat, akiket ki akarunk gyógyítani belőle.

481

Nincs ritkább, mint az igazi jóság; még azok is, akik jóságosnak teszik magukat, legtöbbször csak szívélyeskedők, vagy egyszerűen gyengék.

482

Szellemünk lustaságból és megszokásból ragaszkodik ahhoz, ami könnyű vagy kellemes; ez a megszokásunk határokat szab ismereteinknek, és még soha senki nem vette a fáradságot, hogy olyan messzire terjessze ki szelleme határait, amennyire tehetné.

483

Rosszat mondani többnyire nem is rossz szándékból, hanem inkább hiúságból szoktunk.

484

Amikor szívünkben ott élnek még az elmúlt szenvedély emlékei, könnyebben lobbanunk új szenvedélyre, mint akkor, amikor már teljesen kigyógyultunk belőle.

485

Azok, akikben éltek szenvedélyek, egész életükön át boldogok, és boldogtalanok, hogy kigyógyultak belőle.

486

Érdek nélkül cselekvő embert még mindig hamarabb találunk, mint olyat, akiben nincs semmi irigység.

487

Értelmünk mindig lustább a testünknél.

488

Kedélyünk nyugalma vagy háborgása nem annyira az élet fontos eseményeinek függvénye, mint inkább annak, hogy a mindennapok jelentéktelen apróságait kellemesnek vagy kellemetlennek érezzük-e.

489

Bármily gonoszak is az emberek, sohasem merészelnének az erény nyílt ellenségeként fellépni, ezért ha üldözni akarják, úgy tesznek, mintha az erény hamis erény vagy éppenséggel bűn volna.

490

A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs visszatérés.

491

A végletes fukarság majd mindig tévedés, nincs még egy szenvedély, amelyik gyakrabban tévesztené el céljait, és amelyen a jelennek, a jövő kárára, ily nagy hatalma volna.

492

A fukarság gyakorta céljával ellentétes hatású: rengeteg ember van, aki bizonytalan s távoli reményekért minden vagyonát föláldozza, mások viszont a jövendő nagy hasznáról mondanak le a jelen kicsinyes érdekei miatt.

493

Úgy látszik, az ember kevesli gyarlóságait, sőt furcsa szokásokat véve föl, még szaporítja is számukat, s azután oly gonddal ápolja valamennyit, hogy szokásai lassan természetes gyarlósággá válnak, olyanná, amelyen úrrá lenni már nem áll hatalmában.

494

Az emberek jobban ismerik gyengéiket, mintsem gondolnánk: ez abból tetszik ki, hogy amikor a saját viselkedésükről beszélnek, sohasem tévednek, hiúságuk, mely máskor elvakítja, ilyenkor megvilágosítja, s olyannyira tisztánlátóvá teszi őket, hogy eltitkolják vagy elhallgatják mindazt, ami elítélendő volna.

495

A társasági életbe bekerülő fiatalok jobb, ha szégyenlősek vagy meggondolatlanok; a tudatosság és magabiztosság hamar szemtelenséggé fajul.

496

Ha csak az egyik fél volna a hibás, a veszekedések sem tartanának soká.

497

Mit sem ér, ha valaki fiatal, de nem szép; mit sem ér, ha valaki szép, de nem fiatal.

498

Vannak emberek, akik oly könnyűek és üresek, hogy hiányoznak belőlük nemcsak a jó tulajdonságok, de az igazi gyengeségek is.

499

A nők első kalandját többnyire csak a második után kezdik számon tartani.

500

Vannak emberek, akik annyira elteltek önmagukkal, hogy amikor szerelmesek, akkor sem a szeretett lénnyel, hanem kizárólag a maguk szenvedélyével foglalkoznak.

501

A szerelem, bármennyire is kellemes, inkább megnyilvánulásaiban, mint önmagában kedves.

502

A korlátoltság, ha becsületességgel párosul, még mindig elviselhetőbb, mint az álnoksággal szövetkező szellemesség.

503

A féltékenység, amely minden baj közül a legfájdalmasabb, épp azokban nem kelt semmiféle szánalmat, akik az okozói.

504

Eddig a látszólagos erények hamisságáról szóltunk, mondanunk kell tehát valamit a halálmegvetés hamisságáról is, arról a halálmegvető bátorságról, amelyet a pogányok, állításuk szerint, a saját erejükből merítenek, anélkül hogy ismernék egy jobb élet reményét. Különbség van a halál gondolatának folytonos elviselése és megvetése közt, az első eléggé mindennapos, a másik viszont, azt hiszem, sohasem őszinte. Igaz, minden lehetőt leírtak, hogy meggyőzzenek arról: a halál nem rossz, és a leggyengébbektől a hősökig ezernyi ember híres példája támasztja alá ezt a felfogást, amelyet azonban, úgy gondolom, egyetlen józan ítéletű ember sem hitt el soha, épp a mások és a magunk meggyőzésére fordított fáradság bizonyítja, hogy aligha könnyű feladatról van szó. Megvethetjük az élet ezernyi megnyilvánulását, de aligha lehet igazunk, ha megvetjük a halált, így azok, akik maguk választják a halált, bizonyosan nem tekintik semmiségnek, és ha más úton közeleg, mint amit ők választottak, éppúgy meglepődnek, mint a többiek.

Végtelen számú a bátor ember, de bátorságuk korántsem egyforma, aminek az az oka, hogy képzeletükben a halál nem egyformán jelenik meg, az egyik pillanatban inkább jelen van, mint egy másikban, ezért megtörténik, hogy amit megvetettek, amíg nem ismerték, rettegik, mihelyt megismerik. Ha nem akarjuk elhinni, hogy a halál minden bajok legnagyobbika, akkor nem szabad minden részletében végiggondolnunk. A legfurfangosabbak és a legbátrabbak azok, akik a legtisztességesebb ürügyet találják meg ahhoz, hogy ne kelljen rágondolniok, hiszen mindazok, akik olyannak látják, mint amilyen, iszonyatos dolognak tudják.

A halál kikerülhetetlensége tette oly kitartóvá a filozófusokat, úgy gondolták, menjünk jó szívvel oda, ahová egyszer mindenképp el kell jutnunk; és minthogy örök életre semmiképpen sem számíthattak, minden lehetőt megtettek, hogy megörökítsék hírüket, hogy megmentsék a hajótörésből azt, amiért senki sem kezeskedhetik. Érjük be azzal, a külvilág kedvéért, hogy nem mondjuk el saját magunknak mindazt, amit gondolunk, s hogy inkább bízunk a kedélyünkben, mint azokban a szegényes okoskodásokban, amelyek elhitetnék velünk, hogy közönyösen mehetünk a halálba. Vannak gyógymódok, amelyeket nem kell elutasítanunk – így a méltó halál dicsősége, azután a remény, hogy bánkódni fognak utánunk, továbbá a vágy, hogy jó emléket hagyjunk magunk után, a bizonyosság, hogy nem leszünk többé kitéve a véletlen szeszélyeinek, de ezeket a gyógymódokat sem szabad csalhatatlannak hinnünk. Csak annyira képesek megnyugtatni, amennyire a legegyszerűbb sövény lehet megnyugtató a háborúban azoknak, akik közelítenek a csatatérhez; a távolból még azt hihetjük, fedezéket fog nyújtani, ahogy viszont közelebb érünk, látjuk, nem sokat remélhetünk tőle.

Önámítás azt hinnünk, hogy a halál közelről is ugyanolyan, mint amilyennek a távolból hittük, és hogy lelkünkben, mely csupa gyengeség, lesz annyi erő, hogy ne kelljen szenvednünk minden megpróbáltatások legnagyobbikától. Saját hiúságunkat sem ismerjük eléggé, ha azt hisszük, segíthet semmibe vennünk azt, ami szükségképpen meg fogja semmisíteni, s az értelem, amelytől oly sokat remélünk, túlságosan gyenge lesz e helyzetben, semhogy meggyőzhetne arról, amire vágyunk; sőt épp az értelem árul el bennünket a leggyakrabban, mert ahelyett, hogy halálmegvetésre biztatna, inkább feltárja előttünk a halál szörnyűségét és iszonyatát, s legfeljebb annyit hajlandó tanácsolni, hogy fordítsuk el tekintetünket, figyeljünk másra.

Cato és Brutus nevezetes módon tette, nemrégiben pedig egy lakáj táncra perdült a kivégzőhelyen, ahol utóbb kerékbe törték. Ha tehát az okok különböznek is, mindig ugyanahhoz az eredményhez vezetnek, s akármily jelentős a különbség a nagy emberek és a közönséges emberek közt, a halált, ezerszer láthattuk, mind egyformán fogadják, avval az egyedüli különbséggel, hogy a nagy emberek halálmegvetése: a dicsőség iránti vágy, amely egy pillanatra elvakítja őket, míg a közönséges emberek ostobaságukban nem mérik fel bajuk igazi nagyságát, s ekként képesek másra gondolni.