kb. 2 perc olvasás
Reményik Sándor
Eredj, ha tudsz!
Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj…
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor…!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
1918. december 20
Levél egy kivándorló kartársam után
szerző: Juhász Gyula
1919
Ki messze, messze mégy, kinek hajója már
Képzeletben talán London s Nyújorkba jár
S megváltottad már az összes expressz jegyet,
Export írótársam, fogadd részvényemet.
Jó volt itthon lenni, amikor a Lipót
És egyéb városok közönsége hívott
Lámpák elé, mikor kifogták a lovat,
Mert lóvá tetted a jó publikumodat.
Jó volt itthon lenni, amikor a Fedák
Testére írt szerep oly fényesen bevált
S Mohamedhez a hegy, az amerikai
Ügynök jött a jogot előre váltani.
Jó volt itthon lenni, mikor a levelek
Hullottak elébed és mind szerelmesek,
Szobalány és kokott, báróné és grizett
Kérdezte epedőn: milyen a szájvized?
Jó volt itthon lenni, mikor a tantiém
Mind, mind neked jutott s a széles föld szinén,
Hottentott, patagon, egész művelt világ
Bevette boldogan a te komédiád.
Most, hogy a kis haza megkisebbült nagyon
S kisebb, mint a haza, a várható haszon,
Most export cikk lesz a becses személyed is,
Itt hagysz bennünket ó, mily szörnyű Nemezis!
Hát menj, hiszen mehetsz, a bankot adhatod,
Nincs oly darab föld, hol ne keljen darabod,
Mi, megbocsáss, tovább is itthon maradunk,
Mert mi oly szegények és magyarok vagyunk!