kb. 15 perc olvasás
JÓ ÉS ROSSZ BARÁTOK
Ungvár-Németi Tóth László:
A sok barát
Szükség szerez, szükség csinál,
Szükség tanít barátokat,
`S szükség szerént kell a` barát,
Asztal barát, és pénz – barát;
Születetés-barát, `és fény – barát;
Nemzet-barát, és honn-barát;
Tudomány-barát, és hír-barát;
Szégyen-barát, és kár-barát,
`S a` mennyi szükségünk vagyon,
Mind annyi féle a barát.
*
Kisfaludy Károly:
A barátsághoz
Egek legszebb szüleménye,
Csak jobb lelkek érzeménye,
Oh drága hiv barátság!
Nálad nélkül gyászos éltünk,
Soha nem teljes örömünk,
Nem édes a boldogság.
A sziv nehéz gyötrelmének,
Búvának és sérelmének
Föllegét elszéleszted!
És az élet boldogságát,
Már hervadozó virágát
Gyámolitva éleszted.
Minden nemes, magas, jó, szép
Általad csak egészen ép,
Mert az érzést neveled,
És az élet fogházán tul
A sors nehéz vaskarjábul
A lelket fölemeled.
Az ember minden érdemét,
Neked köszöni kellemét,
S mint a hajnal harmatja
A száraz földet viritja,
A lelket is ugy inditja
A barátság malasztja.
Ha ifjuban a szerelem,
Ez ártatlan gerjedelem
Legelőször lángot vet,
Kétszer boldog, midőn látja:
Vele érez hű barátja,
S szerencséjén részt vehet.
Lenyomva a sors kezétől,
Megbántva az emberektől
A jobb ember sanyarog;
Átkozza bus születését,
Kinos számkivettetését,
Léte alatt csikorog.
Könnye kenyerét áztatja,
Villám éjjelét mutatja,
Már-már bedől sirjába:
De rátalál barátjára.
Felejtkezik fájdalmára,
Felvidul hiv karjába`.
Boldog, kiben uralkodik,
Kebelébe bezáródik
E szent s tiszta indulat!
Ballagjon ő a sors jobbján,
Vagy szerencse kinzó balján,
Végre talál nyugalmat.
Az élet nagy örvényében,
Ezerféle veszélyében
A barátság maga áll,
Mint a habzó tengerekben,
Az orditó fergetegben
Egy erős, magas kőszál.
Örömének virágai,
E szent frigynek szép napjai
Soha el nem hervadnak,
Rózsaláncza s kötelei
Két szép szivnek bilincsei
Soha el nem szakadnak.
Sem az idő vasfogával,
Mindent duló hatalmával
Változást benn` nem tehet;
Sem a hideg sir félelme,
Rettenetes ijedelme
Akadálya nem lehet.
Boldog, a kit életében,
E világ nagy tengerében
Az örökös végezet –
Hogy életét szerethesse,
Rendült sorsát kedvelhesse –
Egy rokon szivhez vezet.
*
Ungvár-Németi Tóth László:
A’ házat építő Socratesz
Köz a` baráti név; de ritka a barát.
Midőn ama` nagy Socratesz, (kinek dicső,
`S örök nevéért meg halálát is örömest
Ki állanám) egy kis házat csináltatott,
Kérdé valaki az ottan elmenők közül:
Ugyan, – hogy építsz olly nagy ember, illy piczin
Házat? Jaj! úgy mond Socratesz, aza bölcs öreg,
*
Kis János: A barátság
Ti, legszebb órái lefolyt életemnek,
Kik hű barátokat adtatok lelkemnek,
Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek?
Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek!
Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat,
Mellyek felderítik setét óráimat.
Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat,
Mellyek lelkesítik nemesb munkáimat.
Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben!
Te légy géniusom minden lépésemben.
Emelj fel karoddal porba-esésemben,
Ha te viszsz, részem lesz halhatlan érdemben.
*
Ujfalvy Krisztina: A barát
Szenvedhetetlen maradna
A fatumnak durvasága;
Ha minden rosznak nem volna
Valami kis orvossága.
Már ha lelked sohajtásit
Jó barátod hallgathatja:
Kínos terhed fájdalmait
részvétellel gyógyíthatja.
Kevés még az eléghez, de
Oh mégis be sokat teszen,
ha egy igaz barát szíve
Könnyid spongyiája leszen.
Egy téged sajnáló lélek,
Sebed gyógyító flastroma:
Midőn sorsod inségének
földre nyom véres ostroma.
Jaj! de beh sok álnok szívnek
Keserged csalfa játékát,
Amíg egy igaznak s hívnek
Kapod édes ajándékát.
S ritkaság, ha állandó lesz,
Mert vagy halál vagy más eset
Birtokodba hamar kárt tesz,
S nyereséged porba esett.
Találni baj, veszteni jaj!
Mind a kettő veszedelem;
De kivált az utolsó zaj
Egész a végig gyötrelem.
Szegény élet! beh sok színű
szenvedés kisér a sírba,
Ahol egy nem ismert ízű
Nyugalom takar a porba.
A pora, hol egy kis földbolt
Oszt széllyel azon részekre,
Melyek egyesültenek volt
Hajdan csak szenvedésekre.
S melyekkel földi játékod
Sírva nevetve, ha végzed,
Itt leled bérajándékod:
azt, hogy szíved már nem érzed.
Itt kapod fel, csak azt amit
Élet s világ, bár fogadtak,
De nem nyertél tőlük semmit,
Mert nyugodalmat nem adtak.
Barátságok részrehajló
Volt, s kedvezések kétszínség,
Csak csendességid tolvajló
S fájdalmig munkáló inség.
De hát nyugtod sírhalmának
Hantjai mint kedvesülnek,
Ha barátod fájdalmának
Bús forrási nedvesűlnek;
S reszketve addig érkezvén
Szorult mejjel dől sírodra,
Reád visszaemlékezvén
vérkönyűket sír porodra.
(Forrás: Ujfalvy Krisztina és kiadatlan versei 1882.)
*
Gellért Oszkár: Barátaim…
Barátaim, valahányszor ez a kéz itt
Ujjai közt tollat szorítva remeg,
Éji óráim a ti szellemeiteket idézik.
Valamelyitekhez most készül egy izenet.
Óh, sose ülök én ilyenkor árván, felejtve,
Magányos szobában elhagyottan.
Barátaim, ti ültök körül ottan.
Fejeteket a melletekre ejtve.
Veled vagyunk – mondjátok – de arcunkat még nem mutatjuk…
És vártok, csak vártok türelemmel, csupa drága lelki rokon.
S az ihlet szent madarai ott ülnek vállaitokon:
Fülemilék, rigók, galambok, sasok, vagy néma hattyúk.
És várnak ők is, szent madarak. Hogy a szívemet egyék.
S egyszerre csak egy megmozdul közülök szárnyát emelvén,
S akinek vállán ült, most feláll, közelít és idelép mellém
És megfordítja a tollat s az égnek szegzi hegyét!
Aztán fejét fölvetve: már megmutatja az arcát.
Én pedig nevén szólítom és azt mondom neki: Tartsd hát,
Tartsd hát barátom. – S mint ahogy kardjába a nemes belédőlt,
Ráborulok én is a tollra: új szóért, új római férfi.
S az a hang, ami így szakadt föl egykor az ő kebeléből:
Az enyém, s a lelki rokonnak szól, az hallja és megérti.
*
Ujfalvy Krisztina:
A barát
Szenvedhetetlen maradna
A fatunnak durvasága;
Ha minden rosznak nem volna
Valami kis orvossága.
Már ha lelked sohajtásit
Jó barátod hallgathatja:
Kínos terhed fájdalmait
részvétellel gyógyíthatja.
Kevés még az eléghez, de
Oh mégis be sokat teszen,
ha egy igaz barát szíve
Könnyid spongyiája leszen.
Egy téged sajnáló lélek,
Sebed gyógyító flastroma:
Midőn sorsod inségének
földre nyom véres ostroma.
Jaj! de beh sok álnok szívnek
Keserged csalfa játékát,
Amíg egy igaznak s hívnek
Kapod édes ajándékát.
S ritkaság, ha állandó lesz,
Mert vagy halál vagy más eset
Birtokodba hamar kárt tesz,
S nyereséged porba esett.
Találni baj, veszteni jaj!
Mind a kettő veszedelem;
De kivált az utolsó zaj
Egész a végig gyötrelem.
Szegény élet! beh sok színű
szenvedés kisér a sírba,
Ahol egy nem ismert ízű
Nyugalom takar a porba.
A pora, hol egy kis földbolt
Oszt széllyel azon részekre,
Melyek egyesültenek volt
Hajdan csak szenvedésekre.
S melyekkel földi játékod
Sírva nevetve, ha végzed,
Itt leled bérajándékod:
azt, hogy szíved már nem érzed.
Itt kapod fel, csak azt amit
Élet s világ, bár fogadtak,
De nem nyertél tőlük semmit,
Mert nyugodalmat nem adtak.
Barátságok részrehajló
Volt, s kedvezések kétszínség,
Csak csendességid tolvajló
S fájdalmig munkáló inség.
De hát nyugtod sírhalmának
Hantjai mint kedvesülnek,
Ha barátod fájdalmának
Bús forrási nedvesűlnek;
S reszketve addig érkezvén
Szorult mejjel dől sírodra,
Reád visszaemlékezvén
vérkönyűket sír porodra.
(Forrás: Ujfalvy Krisztina és kiadatlan versei 1882.)
*
Szentjóbi Szabó László:
A haszontalan várakozás
Várom, várom, mind szüntelen
Barátim! választokat,
De ki fokadok kételen
Nem győzvén ollyan sokat.
El múlt több két hónapjánál
Hogy el váltam tőletek
Nem jöttem tovább Budánál,
S már el felejtettetek.
Ó! barátim! hívségemet
Keseríti hidjétek
Ha igaz szeretetemet
Olly hamar meg vetétek!
Mi eggy levélnél kevesebb?
Hát miért nem küldetek?
Ha nékem ennél kedvesebb
Nem jöhet más tőletek!
Kérlek ne kénszerítsétek
Szívem bal ítéletre!
Mert ez is mint a tiétek
Meg hűlhet végezetre!
*
Lermontov,Mihail:
Durnovhoz
Oroszhon tájait bejártam
Bús vándorként sok éven át,
De mindenütt csak ármányt láttam:
Úgy hittem, nincs már jó barát!
És nincs örök, szelíd barátság
Cserébe hű érzésekért;
De lelkem éppen most talált rád,
S nyugalmam újra visszatért.
Köröttünk ma víg beszéd tanyája,
Szívemben egy vagyok veled,
De lánynak többé nem hiszek,
S a szívem nem bízom leányra!
(Ford.:Galgóczy Árpád)
*
Publius Ovidius Naso:
A hűtlen baráthoz
Mondjam-e? hallgassak? s név nélkül szóljon-e vádam
vagy mindenki előtt verjem-e dobra: ki vagy?
Nem kell név, hogy még panaszom se legyen a megőrződ,
és ne az én versem hordja a híredet el.
Míg jó volt, biztos volt építménye hajómnak,
elsőnek jöttél társamul akkoriban.
Most, mert elfordult a Szerencse, sehol se vagy, ámbár
szükség inkább most volna reád igazán:
Színlelsz, hadd higgyék: sose ismertél, s nevemet ha
hallod, rákérdel: Naso? ugyan ki is ő?
Az vagyok én, akihez, bár nincs ínyedre, ha mondom,
gyermekkortól köt régi baráti kapocs.
Az vagyok én, ki először tudtam gondjaid és ki
éppúgy osztottam szórakozásaid is.
Az, ki az asztalnál veled ültem – szinte családtag,
s úgy vélted: költő én vagyok, én egyedül.
S az vagyok én, ki hogy élek-e, hűtlen, azt se tudod már
érdeklődni kicsit rólam: eszedbe se jut.
Vagy sose kedveltél: akkor színlelted az érzést;
vagy ha igen: hát nem vagy nagyon állhatatos.
Nos hát, bökd ki, miféle harag tett ennyire mássá;
mert ha alapja csekély: van panaszomra alap.
Mondd, mi dolog gátol, hogy mint rég, most ne olyan légy?
Vagy tán úgy tartod: bűn, hogy egem beborult?
És ha javakban, tettekben késett segedelmed,
írni azért tudtál volna talán valamit.
Kétlem ugyan, de olyasmit hallok, hogy csufolódtál,
mert elbuktam, hogy még a szavad se kimélt.
Mit teszel, ostoba? Elszárítod a könnyet irántad:
majd, amikor tőled száll a Szerencse odébb.
Azt mondják, ez az istennő lábujjhegyen áll csak
forgandó kerekén, s ingatagon lebeg ott.
Bármi levélnél, szellőcskénél lengetegebb ő;
könnyelműséged egy vele csak, nyomorult.
Gyönge fonálon függnek mind az emberi dolgok,
és az imént viruló tönkre jut egyszeriben.
Gazdag Krőzus ritka hatalmáról ki ne hallott?
S ellenségeinek, lám, a kezébe esett.
És akitől nemrég féltek Syracusa lakói,
mint gyermeknevelő ette sovány kenyerét.
Volt-e nagyobb Magnusnál? Mégis futva a régi
védenc védelmét kérte alázatosan.
És akinek az egész föld leste szavát, nos, akárki
másénál kevesebb lett szava súlya utóbb.
És a Jugurtha-verő, cimber-tipró, ki alatt, míg
consul volt, Rómánk annyiszor ült diadalt,
sárban bújt meg Marius és nádas mocsarakban,
sok-sok méltatlan sérelem érte e hőst.
Emberi dolgokban csak játszik az isteni fenség,
s már a jövő óránk, az se lehet bizonyos.
Nékem mondott volna ilyesmit bárki: a Pontus
mellé jutsz, s géták íja riaszt valaha,
menj, azt mondom, igyál agytisztító folyadékot
és mindent, ami csak Anticyrában akad.
S így jártam mégis. Ha volna erőm a halandók
ellen, a fő isten fegyvere ellen alig.
Jobb, ha te is félsz s gondolsz rá, hogy amit ma derűsnek
látsz, ki se mondod még, s hirtelen elkomorul.
(Ford.: Csorba Győző)
*
Számomra ismeretlen szerző:
Az igaz barát
Hogy ki az igaz barát?
Az, kinek megérted
Minden kimondott és
elhallgatott szavát.
Kinek a szeme
számodra nyitott könyv,
És ha ezeket a szemeket
Elönti a könny
Akkor te adod a válladat,
Hogy kisírja magát, s közben
Halkan megkérdezed:”Mi bánt?”
Ki elmondja neked minden baját
És te meghallgatod és segítesz
Megoldani a gondját.
Kit sose akarsz túlszárnyalni.
Legyőzni, kit sose tudnál igazán mellőzni.
Akit tisztelsz, s érdekel, hogy mi van vele
S a bajban mindig kiállsz mellette.
Nem érdekel, hogy kis hibát követett-e el, vagy nagyot,
A bajban akkor is barátok maradtok.
És milyen érzés, ha neked van egy igaz barátod?
Felemelő dolog nem gondolod?
Ha van egy ember, ki megérti minden bánatod,
S neki elmondhatod minden gondolatod.
Kivel érzed, hogy nélküle nem vagy egész,
Ha ő nincs a fél éned elvész.
Ki minden esetben kitart melletted,
S a vállára hajthatod a fejed, ha a sors sírásra késztetett.
Kivel megbeszélheted minden dolgodat
Kiről tudod, hogy a hátad mögött rólad sose mondana rosszat.
Kinek látványa mindig örömet okoz,
S ő csillapítja a fájdalmadat, ha a sors kegyetlenül felpofoz.
Ki biztat, s reményt önt beléd,
S aki minden bajban megállja a helyét,
ki sosem szól le, s megbecsül,
S kiálltok egymás mellett rendületlenül.
Az igaz barátság hatalmas érték,
Hogy mekkora arra nincs is mérték.
Az igaz barátot szeresd, becsüld meg,
S éreztesd vele, hogy milyen fontos,
Mert ha nem vigyázol rá, a sors
Ilyen értéket hamar elkoboz.
Ezt jól jegyezd meg,
Mert sok dolgot elveszíthetsz az életben,
De az igaz barát mindig ott lesz,
És nem hagy elveszni a végtelenben.
*
100 Folk Celsius: Barát dal
Haverból van rengeteg,de igaz barát csak egy lehet.
Akire mindig számíthatsz,az igaz barát!
Nagy kincs neked.
Barátot találni nem könnyű dolog,
Szerencse is kell hozzá, jól tudod,
Mert barát nem terem minden bokorban,
Ha hiszed ha nem, bizony ez így van.
Jóbarátok mindig igazat mondd,
Az őszinteségből nem lehet gond.
Játszani, tanulni vele, csak vele jó,
Hogy mennyire tán nincs is arra szó.
Haverból van rengeteg,de igaz barát csak egy lehet.
Akire mindig számíthatsz,az igaz barát!
Nagy kincs neked.
Szülinapod, biztos nem felejti el,
És a névnapodon is téged ünnepel.
Jóban rosszban mindig melletted áll,
Ha süt a nap, vagy ha hó pihe száll.
Ha beteg vagy, szemében könny remeg
Ha öröm ér,együtt örül veled.
A barátság egész életre szól,
Ez arany igazság, jegyezd meg jól.
Haverból van rengeteg,de igaz barát csak egy lehet.
Akire mindig számíthatsz,az igaz barát!
Nagy kincs neked.
*
Hamvas Béla:
A barátságról (részletek)
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
***
Az elementáris Erós az az ősi összefűző Hatalom, amely összetartja az atomokat, kiegyenlíti az ellentéteket. Az elementáris Erósnak két gyermeke van, az egyik a szerelem birodalmát kapta, a másik a barátságét. Ez a két gyermek Aphrodité, a szerelem és Philia, a barátság istennője
***
A szerelem az ember minden erejét előcsalja, fölkelti és felkorbácsolja. Más szóval: a szerelem az összes szenvedélyeket felébreszti. Még jobban: a szerelem az emberben lakó démonokat mind felszabadítja.A barátság az ember erőit összhangba hozza. Más szóval: a barátság az összes szenvedélyeket megfékezi. Még jobban: Philia az egyetlen istennő, akinek megjelenésére az elementáris démonok lecsillapszanak és megbékülnek.
***
A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.
***
A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő. Ezért a szerelem fordított barátság, úgy hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.
***
Története van a könyvnyomtatásnak, a pénzverésnek, a hajózásnak, az öltözködésnek, a mérgek használatának és a cserépedényeknek. A barátságnak nincs. Miért? A barátság története: Lao-Ce és barátai, Buddha és barátai, a barátság a trójai háborúban, Harmodios éa Aristogeitón, Sokratés barátságai, a Grál-lovagok, a festők, művészek és költők barátságai, a George-kör.
***
A barátságnak három kizáró oka van: a hiúság, a gőg és az irónia. Az Én felülemelkedésnek ez a három alapformája. Mind a három lezár és kirekeszt. Mind a három autista magatartás, és az az ember használja, aki minden áron különbözni akar. A hiúság a másik emberben csak tükröt keres és talál; a gőg csak szolgát és alárendeltet akar, akit megvethet; az irónia csak tökéletlenséget. Tudjuk, hogy mindenki tükör, szolga és tökéletlen. De zt is tudjuk, hogy nem ez a fontos. A barát magát teszi tükörré, szolgává, tökéletlenné. S aki ezt nem érti, és hasonlóval nem viszonozza, az nem az embert sérti meg, hanem a barátságot.
***
A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa; a játék az, hogy oly vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
***
Goethe mondja, hogy nem elég, ha az ember barátjáért életét hajlandó feláldozni – meggyőződését is meg kell tagadni érte.
*
Kis János: A barátság
Ti, legszebb órái lefolyt életemnek,
Kik hű barátokat adtatok lelkemnek,
Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek?
Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek!
Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat,
Mellyek felderítik setét óráimat.
Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat,
Melyek lelkesítik nemesb munkáimat.
Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben!
Te légy géniusom minden lépésemben.
Emelj fel karoddal porba-esésemben,
Ha te vissz, részem lesz halhatlan érdemben.
*
Ivan Krilov:
Kutyabarátság
A konyha ablaka alatt
napozott Heki s Bodri, bár
úgy illett volna, hogy a kapunál
vigyázzanak
a házra; de mert jóllaktak s mivel
jólnevelet kutya nappal nem ugat
s nem akaszt tengelyt senkivel,
csöndben megtárgyaltál életük sok szabályát,
jó s réssz munka és gyakorlat tanácsát
s végül azt, hogy a mi a barátság.
„Mi lehet kedvesebb,” szólt Bodri, „mint mikor
két jóbarát szíve igazán egybeforr?
Mindenkinek közös szolgálatára lenni,
egymás nélkül nem enni-inni:
be szép s barátunkért szirtknét helyt állani,
meghitt órákban együtt szállani
nemes mulatságok egébe:
ily örömöknek se mása, se vége!
Ha például mi ily barátok, ily dicső
testvérpár lehetnénk, Heki s Bodri, mi ketten:
bizisten
észre se vennők, hogy fut az idő!”
„Szád a szívemet mondta ki,”
felelt neki
Heki,
„úgyis rég fáj, hogy a közös udvarban annyit
civakodtunk. S miért? Gazdánknak hála, van mit
ennünk, és lakásunk, remek.
Sőt, ezenfelül is roppant szégyen előttem,
hogy noha hír s példaszó emleget
kutyahűséget és szívet,
ebországban éppúgy nincs még igaz barátság,
ahogy az emberek között sem.”
„No, de mi majd példát adunk”,
ujjongott Bodri, „nyújtsd a praclid!” – „Itt van!”
És lett ölelkezés, könny s eskü. Csókjaikban
büszke hit lángolt. „Ah, kihez hasonlítunk?”
Óh, én Oreszteszem!” „Drága Pyladeszem!”
„Távozz tőlünk, romlás, veszedelem!”
De sajnos, a szakács épp egy csontot dobott ki
a konyhaablakon: uccu, rá, Heki, Bodri!
Oresztesz s Pyladesz összeakaszkodott.
Mi maradt a frigből, amit kötöttek?
Zenebona, repülő szőrcsomók.
Végül vödör vizek kergették széjjel őket.
*
Ilyen barátokkal van tele a világ.
Bátran állíthatjuk, hogy a mai barát
szinte mind egy-kutya:
egy-test s egy-lélek szemre s messziről,
de ha közéjük konc repül,
olyanok, mint Heki s a Bodrija.
(Ford.: Szabó Lőrinc)
*
Szabó Lőrinc:
Gyengeség
Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
Csak épp elkezdtem… Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
Arra gondoltam, hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta… És szólni kezdtem… És
egyszerre kiderült a tévedés:
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
még gonoszabb… Mi lelt? – förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
– Mi lelt? Már te is?… – és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: – Tévedés,
félreértettél… És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.
FORRÁS:
CSICSADA: IRODALOM-BIRODALOM
(Lásd még az április 10.-ei naplóbejegyzést)