kb. 5 perc olvasás
1:20, Szombat (február 19.), Filmmúzeum
Indiánok
(Indianer)
német ismeretterjesztő filmsorozat, 2000
rendező: Gernot Schley
forgatókönyvíró: Gernot Schley
zeneszerző: Unwin Sonoton, Gamailline Nookiguak
operatőr: Fritz Baader
Idő szerint | Hely szerint
Vetítik: FILMMÚZEUM: Szombat (Február 19.) 1:20
______________________________________________
MELLÉKLETEK:
1.
A CSEND AJÁNDÉKA
Indián asszonyok bölcsessége
A világ szépségéről s az élet titkáról
Fordította: Simon Márta
Tartalom
Ez az asszonyok ideje
Indián életünk
Valami bölcsebb nálad
A jó életről
Gyermekek, mily becsesek
Dalaink ereje
Az asszonyi varázserő
Ismerni az Életet – nem félni a Halált
A fordulat ideje
http://mek.niif.hu/01600/01666/html/
2.
MAGYAR INDIÁNOSDI
FÉNYKÉPEK:
http://www.cseh-tamas.hu/index.php?menuid=mh_0&itemid=mh_5&contentid=mch_5
PORTRÉFILM:
Szerelmes földrajz – Csak még egyszer gyere elő…& Szerelmem, Bakonybél – Cseh Tamás
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=448306&pid=321658
Cseh Tamás ötven éve ismeri a falut, akkor jött először ide, az indiántáborba. Csupán annyit tudtak róla, hogy indián, ő volt itt először, és hogy énekel, noha Bereményi Gézával ők eléggé városias dalokat írnak. Nem hiszi, hogy a bakonybéliek a dalairól ismernék őt, a televízióban sugárzott Századunk című törté-nelmi műsorban sokan látták. A kitüntetés azért olyan fontos számára, mert személyesen neki szól: a mi fiunknak, aki nyáron mindig hozza az esőt. Ha megjöttek Tamásék, akkor másnap itt volt a hetes eső .
Hogy hogyan kerültek Bakonybélbe, arról így vall:
– Táborhelyet kerestünk, olyat, ahol van forrás, víz, hegy, tisztás, és ami a diákzsebnek elérhető távolságban van a fővárostól. Látszott, hogy itt minden van. Miért volt ez olyan fontos számunkra? Könnyű lenne azt mondani, hogy ki akartunk lépni az akkori hazug világból, márpedig az lehetett. Fiúgimnáziumi osztályba jártunk, mérhetetlenül elegünk lett a bennünket körülvevő hazugságból, nyomták a fejünkbe, hogy a párt élcsapat. Hihetetlen ideológiai szörnyűségeken ment keresztül az a korosztály, még jó, hogy nem ment rá mindenki, természetes módon megundorodtunk ezektől az ideológiáktól. Gondoltuk, ha elmegyünk az erdőbe, olyanok leszünk, mint az indiánok: tiszták, bátrak, egyenesek, önfeláldozók, akik nem rettennek meg semmitől. Főleg a romantikus része vonzott bennünket, ki bírja ki a vihart, aki átmegy éjszaka, nem retten, csendben oson. Ebből persze semmi nem volt igaz: zörögtünk az erdőben, mint a vaddisznók, nem voltunk elég kitartóak. Mégis indiánok voltunk, szép emberekké tudtunk válni. Ezt a játékot az tartotta életben, hogy minden fiatal nemzedékben élnek ezek az érzések. Baktay Ervin találta ki Magyarországon, hogy lehet indiánt játszani, én nem tudtam Baktay Ervinről, amikor lejöttünk ide, de az ifjúság örök vágya, hogy szabad legyen és tiszta. Javarészt budapesti fiúk jöttek, aztán csatlakoztak hozzánk a helyiek is, vágyakoztak, kíváncsiak voltak, mit csinálunk. Azért engedtük, hogy a korabeli újságok riportot írjanak rólunk, mert akkor az már nem titok, talán nem piszkálnak bennünket. A zirci rendőrök gyakran kijártak ellenőrizni, hogyan borítjuk fel a szocializmust. Minden évben nyaranta kétszáz ember gyűlik össze az itteni hegyekben, hét csoportra oszlanak, nem egy törzs. Ez egy izgalmas néprajzi játék és hadijáték; egymást nyüstöljük, öljük, meg lehet halni. Máig megmaradt a romantikája, életünk végéig lehet játszani, és ha nekem nem volna ez a gonosz bajom, én is játszanám. Még tavaly is kint voltam egy-egy órát a népemmel. Mint egy faluban, az idősnek is megvolt a maga szerepe, most már a gyerekeink itt nőnek fel.
Bakonybél új díszpolgára állítja, hogy őt itt nem énekesként, előadóművészként ismerik. Évekkel, évtizedekkel később kezdett énekelni, de mint mondja, az indián ranghoz nem kell tudni énekelni , nem kell agyonbújni ahhoz a könyvtárat, hogy valaki indián legyen. Pompás dologra bukkantak, nem tervezték előre, hogy ennyi időt töltenek itt. Lehetett volna egy undok falu is, és akkor végük van, mert a falu nélkül nem lehetett volna megélni, de egymásra találtak, összenőttek, szép barátság nőtt a szívében .
http://www.naplo-online.hu/cimlapon/20090425_szep_emberekke
3.
Csillagokkal táncoló Kojot (2006)
Válogatta: Cseh Tamás
Illusztrálta: Cseh András
Kiadja: Méry Ratio Kiadó
ISBN 80-88837-93-6
„A könyvben szereplő mesék az észak-amerikai nagy síkság népeitől származnak. Az őslakos indiánok történelme több mint tízezer éves. A kezdeti időkről kevés ismeretünk van, de azt tudjuk, hogy a síkságot már az 1300-as években a pauni (pawnee), menden (mandan), és minetári (minetaree) törzsek lakták, akik földet műveltek.
Az évszázadok múltával keletről a sziúk (lakota, dakota és nakota törzsek) érkeztek, a feketelábak (blackfoot), a sájenek (cheyenne), aszinbojn (assiniboin), kájova (kiowa), valamint a minetárikból kivált varjú (crow) törzsek is benyomultak a síkságra. Ezek a népek sosem műveltek földet, egész esztendőben csak vadásztak. Eleinte gyalog – felszerelésüket kutyákkal szállították -, majd a lovak megjelenésével, pár évtized alatt lovas bölényvadászokká váltak. A szélsőséges időjárás, a mindennapos küzdelem az élelemért kemény, harcias, büszke emberekké formálta őket. Megvetették a hazudozást, a gyávaságot, az önteltséget és a fukarságot. Hagyományaikat és íratlan törvényeiket tisztelték.
A XIX. század közepén a nagy síkságot is elérte a hódító fehérember, az indiánok számára halálos betegségekkel. Az ellenük vívott egyenlőtlen háborúk, az aranyláz, a vasútépítés és a bölények kiirtása megpecsételték e legendás szabad népek sorsát. Ma rezervátumokban, vagy a fehérekkel keveredve élnek.
A világ keletkezéséről szóló mítoszok, a harci- és hőstörténetek, tanmesék és legendák a meséken keresztül maradtak az utókorra. Így váltak személyes ismerősökké a titokzatos teremtők és teremtmények, amelyek az indiánok hite szerint alakítják az emberek és a világ sorsát. Álombeli és igaz történetek öröklődtek a következő nemzedékekre a mese által a Nap és a csillagok természetéről, a hegyek és vizek lelkéről, az állatok varázslatos tulajdonságairól és gyógyító képességeiről. Csak napnyugta után, hosszú téli éjszakákon meséltek, nagyon ritkán vadászidényben. Az idős férfi és asszony mesemondókat tisztelet övezte. Többnyire bárki elmehetett abba a sátorba, ahová mesélőt hívtak. Késni nem illett. Egy-egy mese alatt nem beszélgettek, nem kérdezősködtek és ugyanabban a testhelyzetben maradtak, mint a történet kezdetén. Ez a türelem és figyelem próbája is volt, hiszen némelyik mese fél éjszakán is tartott. A mesehősök törzsenként különböző nevűek, de hasonlítanak egymásra. A feketelábaknál Napi, az Öregember, a sájeneknél Wihio, a sziúknál Iktomi, a Pók Ember, vagy a varjú indiánok Kojot Öregembere egyszerre teremtő lény és bolondos tréfacsináló. Gonoszkodó bajkeverők és jóságos igazságtevők, gyámoltalanok és bölcsek. Örök életűek. Ők teremtették a körülöttünk levő világot, amely fölött a Nagy Titokzatos, a Nagy Szellem őrködik.
A történetek sokszor véresek és kegyetlenek. Ebbe a könyvbe a játékosabb meséket válogattam.
Úgy, mint a dalok, a mesék is közös és személyes kincsek voltak. Néha mesét adtak egymásnak ajándékba.
A kedves olvasó is tekintse ajándéknak ezeket a meséket.”
Cseh Tamás