kb. 6 perc olvasás
IN MEMORIAM SÍKLAKY ISTVÁN
1926-2005
Július 4-én elhunyt Síklaky István, a hetvenes-nyolcvanas években
Liska Tibor munkatársa és vele együtt a közösséget, a közjót
szolgáló közgazdasági elméletek úttörője. Előbb a szocializmus
körülményei között lehetséges modell elméleti megalapozását
és gyakorlati kísérleteit végezték, a rendszerváltás után Síklaky
István a globális világgazdaság kihívásaival szemben hatékony,
nemzeti keretekben is működtethető és belső fejlődést biztosító
gazdasági koncepcióit mutatta be sorra megjelenő köteteiben
(Ajánlás a túléléshez – Egy ökoszociális piacgazdaság felé,
1994; A fennmaradás társadalmi programja – A pénzuralmi
rendszer alternatívája, 2000; Létbiztonság és harmónia, 2003;
és fordításban Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend szabad
föld és szabad pénz révén, 2004). Emlékezésül A Szent
Korona népe Kelet és Nyugat között című kötetben megjelent,
2004-ben írt tanulmányának (A civilizációk összecsapása –
magyar szemmel) utolsó fejezetét közöljük. Síklaky István
halála azért nagyon fájdalmas veszteség, mert munkásságában
fokozatosan harmonikus egységet épített ki a közgazdaságtan
XIX. századi, folytonos időszerűsége ellenére meg nem valósított
eszméi, Henry George, Silvio Gesell munkássága, a környezetvédelem
kortárs felfogása, Rudolf Steiner antropozófiai szemlélete,
a nemzeti sorskérdések világos áttekintése és saját zseniális
gazdasági gondolkodása összegzésével.
NEMZETI CIVILIZÁCIÓNK SAJÁTOSSÁGA:
A SZENT KORONA TAN
Évtizedekkel ezelőtt olvastam egy példabeszédet egy pókról.
Ez a pók fonalán leereszkedett egy faágról a bokrok szintjére,
és ott egy csodálatos, nagy, szabályos hálót szőtt. A háló kitűnően
működött, egyre-másra akadtak bele a legyek. Idők múltával
egyszer, amikor a pók büszkén körülnézett gyönyörű hálóján,
megakadt a szeme egy, a szimmetriát rontó, fölfelé vezető szálon.
Minek ez? – mondta, és elvágta a szálat. A csodálatos háló
azonnal összeomlott. Ez volt az a szál, amelyen hajdan leereszkedett.
Megfeledkezett arról, hogy egész hálója a fölfelé vezető
szálon függ.
Huntington könyvében (A civilizációk összecsapása és a
világrend átalakulása) olvastuk: A civilizációt meghatározó
összes objektív elem közül… a legfontosabb rendszerint a
vallás… (51. old.). Ha ezt elfogadjuk, kézenfekvő, hogy a nyugati
és az ázsiai civilizációk talán legfontosabb különbsége az,
hogy míg a nyugati civilizáció egyik fő ismérve a spirituális és
a világi tekintély különválasztása (102. old.), vagy másként
az állam és az egyház szétválasztása (223. old.), úgy is mondhatjuk:
megfeledkezés a felfelé vezető szálról, az ázsiai civilizációk
világszemléletében ez a szál középponti helyet foglal el.
Ennek megfelelően a modern nyugati civilizáció számára az
egyén abszolút szuverén, a törvény az, amiben a szuverén egyének
megegyeznek („demokrácia”), vagy a közösséget maga
alá rendelő központi hatalom akarata a törvény (abszolutizmus,
diktatúra). Az ún. „emberi jogok” azért kötelezőek, mert érvényesítésükben
a „szerződő felek” megegyeztek, vagy mert
érvényesülésüket a nagyhatalmak (az ENSZ Biztonsági Tanácsa),
vagy éppenséggel egy nagyhatalom (az Egyesült Államok)
kikényszerítheti. Ékes bizonysága e felfogásnak, hogy az Európai
Unió számára kidolgozott alkotmánytervezet bevezetőjébe a
kemény viták ellenére sem került bele a „felfelé vezető szálra”
való utalás. Ez a Magyarországon hivatalosan alkotmánynak
tekintett törvényre is jellemző, de szögesen szemben áll nem
csak a konfucianizmussal jellemezhető kelet-ázsiai civilizációkkal,
hanem a történelmi magyar alkotmánnyal is, a több mint ezer
éve a magyarság együttélésében érvényesült elvekkel, amelyek
mintegy hatszáz éve a Szent Korona eszméjévé formálódtak.
(E témánál Kocsis István: Magyarország Szent Koronája c.
könyvére támaszkodom.)
Kiindulópontként meg kell ismerkednünk a szakrális király
– általánosítva: a szakralitásnak alávetett közhatalom – eszméjével,
mivel Magyarország Szent Koronája a szakrális király – a
közhatalom felett álló szakralitás – funkcióját tölti be. A szakrális
fejedelem híd a földi és az égi világ között. Ő az, aki képes
méltóképpen fenntartani a kapcsolatot az Égi Világgal. (Kocsis,
110. old.) A közhatalom fölött álló szakralitás” azt jelenti, hogy
a közhatalom nem tehet meg bármit még akkor sem, ha erre a
választók többsége felhatalmazza, mert nem hághatja át a kozmikus
törvényeket, amelyeknek az emberiségre vonatkozó
része a természetjog, az abszolút, minden emberi döntés fölött
álló törvény – a magyar történelmi valóságban: a Szent Korona
tan. A mai újságolvasó számára úgy is kifejezhetjük magunkat,
hogy míg a szakralitást el nem ismerő közhatalom jellemző
tétele: erkölcstelen, de jogszerű, a szakralitásnak alávetett közhatalomban
érvényes tétel: csak az lehet jogszerű, ami erkölcsös.
Miről ismerhető fel a szakrális király – általánosítva – a
szakrális közhatalom? Kocsis Istvánt idézem: A valódi szakrális
király helyzetével nem próbál visszaélni, és mindenki tudja,
hogy nem próbál vele visszaélni. . . . [A szakrális királyság
korában] a hűséget akkor még nem a félelem határozta meg,
hanem annak megtapasztalása, hogy a szakrális király
valóban Isten akaratát képviseli. (126. old.) Így megvalósul a
természetjogi követelmény: a vezetettekkel egyetértésben és
javukra működő közhatalom.
A modern kor sok nagy magyar politikusában elevenen élt
a Szent Korona eszme. Itt csak Széchenyi Istvánra hivatkozunk,
akiről Kocsis István a következőket írja: Széchenyi tudja, mi a
valódi hűség, ki tekinthető valódi hűségesnek, és semmi sem
áll távolabb tőle, mint az, hogy szembeforduljon hűséges önmagával,
ezért hűsége szükségképpen nem az uralkodó (aki
éppen nem szakrális király), hanem a szakrális király jogutódja,
a Szent Korona szolgálatában nyilvánul meg. (129. old.)
Fontos hangsúlyozni: a Szent Korona eszme szempontjából
közömbös az államforma, pl. az, hogy király vagy köztársasági
elnök áll-e a közhatalom élén. A lényeg az, hogy a közhatalom
elismerje az őt feltétlenül kötelező természetjogot, a kozmikus
törvényt, ne feledkezhessen meg a „fölfelé vezető szálról”.
Összefoglalva: Míg a Nyugat civilizációs jellemzőinek nagy
része évszázadok óta közös a magyarság civilizációs jellemzőivel,
egy alapvetően fontos jellemzőben különbözünk. Ez a „fölfelé
vezető szál” központi szerepe. E tekintetben – és néhány
más tekintetben is, amit itt nem emelünk ki – a konfucianizmus
által meghatározott ázsiai civilizációk családjába tartozunk. Ezzel
hozható összefüggésbe a Nyugat és Magyarország „történelmi
jelenségeinek” (Huntington) egy fontos különbsége is. Noha
Magyarország mintegy négyszáz éven keresztül – Mátyás haláláig
– nagyhatalom volt Európában, nem létesített gyarmatokat,
azaz a meghódított területeket nem alávetettként, a gazdagodás
forrásaként – mondjuk ki – a kizsákmányolás áldozataként csatolta
magához, hanem a Szent Korona tagjaként, a többi taggal egyenlő
jogokkal és kötelességekkel, példát mutatva a különböző
etnikumok és civilizációk közti erkölcsös kapcsolatra. Megismerve
Huntington tételét a vallásnak a civilizációban betöltött döntő
szerepéről, idetartozónak tekinthetjük azt a történelmi tényt is,
hogy a Nyugatot évszázadokkal megelőzve a Szent Koronához
tartozó Erdélyben született meg a vallási türelem, a vallásszabadság
eszméje (tordai országgyűlés, 1568), és ezt 1705-ben a Rákóczi
Ferencet vezérlő fejedelemmé választó szécsényi országgyűlés
Magyarországra is kiterjesztette. Mit jelent mindez? Azt, hogy igenis
komp-ország vagyunk, ez azonban nem valami sors-átok, hanem
olyan sajátosság, amelyből történelmi feladat fakad: Nem az a
helyes stratégia, ha beolvadunk a mély, általános válságban lévő
Nyugatba, átvéve – mint Huntington kifejezi – erkölcsi hanyatlását
és a kulturális öngyilkosságát, és elszenvedve háttérhatalmától
a kizsákmányolást, az anyagi jólét forrásaiból való kirekesztést.
A helyes történelmi stratégia:
• Visszaszerezni politikai és gazdasági függetlenségünket, azaz
kivonni magunkat a háttérhatalom uralma alól;
• visszatanulni ázsiai civilizációs rokonságunk révén öröklött
erkölcsi-társadalmi erényeinket és erősíteni nálunk is az
„őshonosodást”, azaz elterjeszteni igazi történelmünk ismeretét,
ápolni és fejleszteni sajátos kultúránkat, évszázadokon
át kifejlődött és bevált intézményrendszerünket, történelmi
alkotmányunkat;
• elismerni a természetjog, a kozmikus rend törvényeit és
igazodni hozzájuk;
• és példánkkal hozzásegíteni másik civilizációs rokonunkat, a
Nyugatot a süllyedésből való kiemelkedéshez és a többi civilizációval
való megbékéléshez.
Szűcs Endre
____________________________________________
forrás:
ORSZÁGÉPÍTŐ
TIZENHATODIK ÉVFOLYAM NEGYEDIK SZÁM
Az Országépítő honlapjának új címe www.orszagepito.org helyett www.orszagepito.hu
T I H A N Y
2 Beszélgetés dr. KORZENSZKY RICHÁRD perjellel
5 HERCZEG ÁGNES: A bencések szerepe a kerttörténetben és a tájalakításban
9 HARIS ANDREA – LÁSZLÓ CSABA: „A Balaton feletti Tihany nevű helyen” apátság alapíttatott
14 NÉMETH KATALIN: Egy szelíd műemléki helyreállítás története
17 HERCZEG ÁGNES – TIKK DÓRA: Beszélgetés a kőművesmesterekkel
20 HERCZEG ÁGNES: Kertek az apátságon belül és kívül
22 SOMLÓSI LAJOS: A tihanyi visszhang
SOMLÓSILAJOS TANFOLYAMAIRÓL
25 NAGY GYÖRGY: Emlékeztető
27 BALOGH ÁDÁM ISTVÁN: Az idők jelei
29 MARADÉKOK FELELŐSSÉGE – Beszámoló a székelyföldi konferenciáról
34 Z. TÓTH CSABA: Klingsor színre lép
39 POPOVICS BÉLA: A munkácsi Árpád szobor
43 NEMES SÁNDOR FAMÍVES, HEJCE
44 IN MEMORIAM SÍKLAKY ISTVÁN (1926-2005)
46 ÉLŐLÁNC MAGYARORSZÁGÉRT
47 KAMPIS MIKLÓS ÉS MAKOVECZ IMRE HETVEN ÉVESEK
48 HÍREK
Melléklet: A zebegényi római katolikus templom
A címlapon: Csikszentmihályi Róbert: A tihanyi alapítólevél emlékműve
(dr. Korzenszky Richárd felvétele)