kb. 5 perc olvasás
II. József „felvilágosult zsarnoksága”
IV. AZ ÚJJÁÉPÍTÉS KORA MAGYARORSZÁGON
II. József nyugtalan évtizedeMilyen kormányzati elképzelései voltak az uralkodónak?
II. József (1780–1790) másfél évtizedig várt a kormányzásra, és Mária Terézia halála után nagy elszántsággal fogott hozzá tervei megvalósításához. Ifjúkori utazásai megerősítették abban, hogy az eltérő fejlettségű, különböző hagyományokkal rendelkező birodalomrészek ereje rosszul kiaknázott, irányítása nehézkes.
II. József terveiben az erős központosítás, az egységes összbirodalom megteremtése szerepelt, amelyben az alattvalók számára a közjót az állam teremti meg. Szilárd meggyőződése volt, hogy csak az általa elképzelt reformok fogják megújítani a birodalmat. II. József az „állam első szolgájaként” makacsul kitartott politikai meggyőződése mellett, elutasította a rendi hagyományokat, és a nemesi előjogok felszámolására törekedett. Mivel nem volt hajlandó felesküdni a rendi alkotmányra, ezért elmaradt a magyar királyi koronázás, ugyanakkor a Szent Koronát Bécsbe vitette.
A kortársak által „kalapos királynak” nevezett II. József számtalan reformelképzeléssel kezdte meg uralkodását. Türelmetlennek tűnő reformpolitikája egy idő után mindenre kiterjedt, alattvalóinak szinte a mindennapi életét is szabályozni akarta, és rendeleteinek elutasítása csak fokozta elszántságát. Uralkodása alatt több ezer (mintegy 6200) rendeletet bocsátott ki, ami átlagosan napi két utasítás megfogalmazását és írásba öntését jelentette. A korabeli adminisztráció képtelen volt a rendeletek végrehajtását felügyelni, és II. József szándékai egyre több akadályba is ütköztek.
A „kalapos király” elsőként a katolikus egyház kiváltságos helyzetének korlátozására törekedett. A türelmi rendeletben megszüntette a protestáns felekezeteket és az ortodox egyházat sújtó megkülönböztető rendelkezéseket, és engedélyezte a nem katolikusok hivatalviselését.
A további rendelkezések már a katolikus egyház belügyeit érintették, II. József – a tanító és betegápoló rendek kivételével – feloszlatta a szerzetesrendeket, valamint az egyházi vagyont a felügyelete alá helyezte. Bár az alsópapság ettől kezdve fizetést kapott az államtól, az uralkodó döntései kiváltották a Szentszék nemtetszését.
Megalázni és elszegényíteni a nagyokat, ez a tervem, mert nem hasznos, hogy kis királyok – nagy alattvalók passzióik szerint élhessenek, nem törődve azzal, hogy mi lesz az állammal. Elvem az, hogy mindenki az államot tartozik szolgálni, amely őt védelmezi, és számára igazságot is szolgáltat, az államnak, amelynek megszemélyesítője az uralkodó. […] Ennek despotizmusszaga van, de abszolút hatalom nélkül, a szabályok, a törvények és az eskük megakadályozzák az uralkodót, hogy minden jót megtehessen.(József trónörökös 1763-ban papírra vetett, Álmodozások című feljegyzéseiből)
Minthogy ő legszentebb felsége meg van győződve arról, hogy minden kényszer, amely az emberek lelkiismeretére erőszakkal hat, mindennél ártalmasabb, ezzel szemben az olyan helyes türelem, amilyet a keresztényi szeretet javall, mind a vallásra, mind az államra igen nagy haszon forrása, elhatározta, hogy e türelmet valamennyi császári és királyi tartományában bizonyos törvényekkel erősíti meg. […]
Minden olyan nyilvános vallásgyakorlattal nem bíró helyen, ahol van száz nem katolikus család, s ezeknek van elegendő, törvényes úton biztosított fedezetük imaházak, lelkészlakok, tanítólakások építésére, s ahol a lelkészek és tanítók megfelelő állásáról gondoskodni képesek […], legyen szabad ugyanazon nem katolikus, vagyis az ágostai [evangélikus] és helvét [református] hitvallásúaknak, avagy a görög szertartású nem egyesülteknek [ortodox] magánimaházakat oly módon felépíteni, hogy ezeknek se tornyuk, se harangjuk, se közútról nyíló bejáratuk – olyan, amilyen a nyilvános templomoknak van – ne legyen […].
Az ágostai és helvét hitvallásúak esküt ne legyenek kötelesek másként tenni, csak a szerint az esküforma szerint, amely vallásuk hitelveinek megfelel.(II. József türelmi rendelete; 1781)
Ha tudom, hogy kormányzati formánk természetes ellenségességet jelent a nemesség és a nem nemesek között, s hogy egy rendi gyűlés soha nem mond le jóakaratúlag egy jogról, amelyet erőszakkal szerzett és tart fenn, akkor is kötelességem mindent elkövetni, hogy minden embertársamat természetes jogaihoz segítsem. Kötelességem ez, ha cselekedeteimet a cél érdekében mindaddig a fennálló szabályokhoz igazítom is, amíg azok érvényüket nem vesztik. És hiszem, hogy ha így élek, emberbarát leszek anélkül, hogy megszűnnék hazafi lenni. De ha e kettőt nem lehetne egymással összeegyeztetni, inkább akarok emberbarát lenni, mint hazafi.(Hajnóczy József levele Forgách Miklós grófnak; 1785. Hajnóczy József volt az első nem nemesi származású tisztviselő, akit II. József alispánná nevezett ki.
A polgári származású Hajnóczy korábban a felvilágosult gróf, Széchényi Ferenc titkáraként és könyvtárosaként dolgozott.)
Felséges urunk Magyarországon s hozzá tartozó tartományaiban és Erdélyben az országot illető és törvényes dolgoknak folytatásában a deák nyelvnek eltöröltetése és helyette a német nyelvnek közönségesen leendő bevétele iránt most legközelebb kiadott parancsolatja summáson így következik: A holt nyelvvel (lingua mortua) való közönséges élés, amilyen tudniillik a deák nyelv, bizonyos jele, hogy még azon nemzet tökéletesen ki nem palléroztatott […]. Csalhatatlan bizonysága ennek az, hogy Európának egy kipallérozott nemzetsége is a deák nyelvvel országa dolgaiban többé nem él, hanem ez a régi szokás még csak Magyarországon, Erdélyben és Lengyelországban uralkodik.
Ha a magyar nyelv Magyarországon és Erdélyben közönséges volna, úgy lehetne ezzel, az ország dolgaiban, a deák helyett közönségesen élni, de tudnivaló, hogy a német, az illíriainak egynehány neme és az oláh nyelvek majd szinte olyan szokásban vagynak, hogy eszerint a magyar nyelvet közönségesnek éppen nem lehessen tartani. Nincsen tehát más nyelv a német nyelven kívül, amelyet a deák helyett az ország dolgainak folytatására lehessen választani, amellyel tudniillik az egész monarchia, mind a hadi, mind pedig a polgári dolgokban él.(II. József nyelvrendeletéből; 1784)
Ilyen körülmények között semmit sem ér a fél tett. Én tehát, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyem a magyar és erdélyi rendek minden elgondolható, a méltányosságnak csak a színével is bíró panaszainak, minden uralkodásom alatt kelt általános rendeletet és intézkedést eltörlök, s őket azon állapotba visszahelyezem, melyben Őfelségének, a boldogult császárnénak halálakor voltak. Ebből csak a tolerancia-patenst, az új lelkészrendezésre vonatkozó intézkedéseket, végre a jobbágyokra vonatkozót veszem ki.
A koronát és az ország többi klenodiumait [koronaékszereit], mihelyt a budai várban lesz számukra illő hely, oda kell átvinni. […]
Remélem, a rendek belátják önzetlenségemet és javokat célzó törekvéseimet, így méltán elvárom tőlük, hogy az államot egyelőre újoncokkal és a sereget a szükséges készletekkel ellássák. A földmérés úgy szakíttassék félbe, hogy a már meglévő mérés és becslés, mert már annyiba került, és még szükséges lehet, felhasználható legyen. […]
Szívemből kívánom, hogy Magyarország ez intézkedés által annyit nyerjen boldogságban és jó rendben, amennyit neki minden tárgyban rendeleteim által akartam megszerezni.(II. József rendeleteinek visszavonását elrendelő utasítása; 1790)
forrás és folytatás: