kb. 5 perc olvasás
LÖWY ÁRPÁD
A MAGYAR NEMZET JÖVŐJE
Mottó:
(Egy dunántúli kalendáriumból.)
Tiszántúl, Dunántúl, mind a négy gránicig,
Kilenc felekezet adósságra iszik:
S mikor elúsztatta az apai jussát,
A józan zsidónak szídja a Krisztusát.
– * –
Ki jövőbe látni tud:
S ahhoz nem is oly sok kell,
Tisztában lehet már ma is
A főbb eseményekkel.
Nyissuk csak a szemünket ki,
Mik voltunk ötven éve?
Rabláncra vert provincia,
Letörve, összetépve.
Úr és paraszt volt a magyar,
És gőgös mind a kettő,
Hős volt, ha kell, de nem tudta,
Hogy mi a kétszerkettő.
S eljött a próza korszaka:
Mit a vasút hozott meg,
De nem kellett a pudli, s rőf,
Hős, dicső nemzetünknek.
Ne adj’ Isten! – azt képzeltük,
Hogy megalázó volna,
Ha Zoltán, Géza, „Urffy” a
Boltban vásznakat pakolna.
Szegény mamának a szíve
Megtört volna búvába’:
Hogy fiacskája „Eminens”
Egy „Ipariskolába” (!)
Aztán jött egy kevésbé hős,
De élelmes faj árja,
S a jelszó: „Mi van eladó?”
Az egész Hont bejárja.
Ötven esztendő telt el és
Arra ébredtünk szépen,
Hogy a lenézett, rongy zsidó
Boldogul mindenképpen.
S ha mint zsidó nem boldogul,
A keresztvíznek áll ki,
S ötven krajcárért Széchenyi
Lehet ma már akárki.
Maholnap Kohn-ivadék lesz
Magyar miniszterelnök,
S x-lábú snájdig őrnagyért
Rajonganak a delnők.
Zsidó fiú kispapnak áll
(Ősei bóvlit mértek):
S idők múltán Goldstein-utód
Az esztergomi érsek!
Bank, színpad és redakció
Ővelük van már telve:
S kilökni az utolsó gójt,
Ez mindnyájuknak elve.
S mi deklamálunk, hősködünk,
S iszunk a Honhazáért,
S nem látjuk, hogy a sok beszéd:
Kutya veres faszát ér…
*
Az idegen hódítása szeretet, az annak való ellenállás gyűlölet?
2013. december 23. 11:28
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Szomorú tünete korunknak, hogy a szeretet fogalma egyre tartalmatlanabbá, üresebbé válik, mi több, bizonyos közösségromboló körök a nekik való legkisebb ellenállásra automatikusan így szisszennek fel: ‘A keresztény nem gyűlölhet, csak szerethet’. E napokban, amikor az Isteni Üdvözítő születése öröme és lénye megértése helyébe a már csupán egyfajta pótcselekvésként jelentkező, nem mellesleg többnyire nemzeti-vallási hagyományainktól idegen termékek birtoklását megcélzó vásárlási láz lép, bizony úgy tűnik, ijesztően időszerűvé válnak Szabó Dezső hetvenhét évvel ezelőtti sorai: ‘Ha az idegen hódít, kiszakít, megrabol, megsemmisít, az szeretet, az copyright és patentos kereszténység. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok, az Gyűlölet.’
Mennyivel bölcsebbek voltak az örökösen ‘haladás’-ról, ‘demokráciá’-ról meg ‘egyenlőség’-ről papolóknál őseink! Ők még tudták ugyanis, hogy a szeretet és a gyűlölet olyan, mint egy bot, aminek szükségszerűen két vége van. Vagyis mindegyiknek jelen kell lennie életünkben. Ha a gyűlölet a rosszra, s ha a szeretet a jóra irányul, a lelki háztartás egyensúlyban van. Ezt ismerte fel önkéntelenül már Caius Valerius Catullus is: ‘Odi et amo, quare id faciam, fortasse requiris: / nescio, sed fierí, sentio et excrucior’, vagyis ‘Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt, / Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.’. Vagy éppen Szabó Dezső, aki szerint‘csak az tud igazán szeretni, aki igazán tud gyűlölni, és csak az tud igazán gyűlölni, aki igazán tud szeretni, hisz mint az élet védő, megtartó, indító princípiuma: a kettő egy és ugyanaz” .
De a keresztény, mindenekelőtt a katolikus erkölcstan lényegében szintén ugyanezt tanítja. Amint Aquinói Szent Tamás nyomán a cisztercita Evetovics Kunó leszögezi művében (Katolikus erkölcstan, 1940), a vágyó törekvéssel kapcsolatos érzelmi hullámzások, kedélyindulatok (passiones concupiscibiles) közül amíg a gyűlölet (odium) az érzéki-szellemi rosszra, addig aszeretet (amor) az érzéki-szellemi jóra irányul. Vagyis kiegészítik egymást, így az előbbi, ha elfordulás vagy megvetés formájában embertársaink rossz tulajdonságaira vonatkozik, megengedett, sőt az erkölcsi jó követése által boldogságra vágyó természetünkből természetesen következik, kivéve, ha mértéke nagyobb, mint amennyit azok megérdemelnek, illetve, ha személyük (megjavulásuk lehetetlenségére hivatkozó) végső megvetésére, ennek jeleként különösen is életük kioltására vonatkozik.
Alighanem ennyit kellene csak megérteniük azon örökösen humanizmushimnuszt gajdoló toleranciavitézeknek, akik bizonyos közösségromboló körökkel szemben már csupán a verbális tiltakozást is büntetni akarják. Mindenekelőtt nekik szól ma is Szabó Dezső: 1936-ban Válasz egy katólikus fiatal lánynak című nyílt levelében még ő kényszerült magyarázatra, miért, hogy ‘a szeretet helyett a gyűlöletet teszi politikája tengelyé’-vé:
‘Igen, Húgocskám. Amikor bement egy mezítlábas, rongyos ruhájú galíciai zsidó egy magyar faluba egy hordó pálinkával. És egy pár év alatt hozzája szakadt a magyar paraszt munkájának minden eredménye, földje, háza, tehenei. És míg a koldusbotra jutott magyaroknak ezrei mentek Amerikába idegen kenyeret keresni, az ő fia, mint főrendiházi tag, széles feszengéssel ült a vagyonba, a hatalomba: ez Szeretet volt, ez tiszta, keresztény levegő volt. Olyan tiszta, hogy éhes, ápolatlan magyar gyermekek ezrei fulladtak bele. De amikor én mintegy belém testesedve érzem nyolcmillió magyar árvaságát és felüvöltök, ‘Ne bántsd a magyart!’, az Gyűlölet. Ha az idegen hódít, kiszakít, megrabol, megsemmisít, az szeretet, az copyright és patentos kereszténység. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok, az Gyűlölet.‘
Szóval az idegen hódítása szeretet, az annak való ellenállás gyűlölet? Ha igen, akkor eszerint nemcsak Szabó Dezső, hanem úgyszólván minden néhai vezérlő elménk megvetendő, mint például Pázmány Péter, aki a világ hívságait nemhogy nem szerette, hanem egyenesen gyűlölte, aki ellenben halálosan szerette – és magyar hazájának megmentéséért ki tudja, hányszor fogadta imáiba – Istent, Akihez így esedezett:
Te, Uram, idő nélkül örökkévaló vagy,
ki nem terjedvén, mindenütt jelen vagy,
véghetetlen vagy hatalmasságodban,
megfoghatatlan bölcsességedben,
rettenetes ítéleteidben,
igaz vagy minden beszédedben,
szent vagy minden cselekedetedben,
bővelkedel az irgalmassággal,
nagytürelmű vagy a bűnösökhöz,
kegyelmes a Hozzád térőkhöz.
Kérem szent Fölségedet:
világosítsd meg értelmemet,
hogy megismerjen Téged,
gerjeszd föl szívemet,
hogy féljen és tiszteljen Téged,
tisztítsd meg szívemet-lelkemet,
hogy szeressen Téged,
és engedd, hogy amint most
szent Fölségedet csak távolról,
homályosan látom,
úgy halálom után színről színre
láthasson az én lelkem!
Ámen.