Boldogság és életbölcsesség ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet

Hivatás-pokoljárás/árulás – V.

Írta: Nagy Jenő · 2022. január 14.

kb. 16 perc olvasás

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Emberélet-minőség vizsgálódásaim

Eugéniusz:

Írástudók hivatása/pokoljárása? Árulása! – V.

A legszebb hivatás vagy a leghitványabb mesterség

A fejétől-szívétől ficánkol/bűzlik a hal/romlik az ország

Kosztolányi Dezső

SZÁMADÁS

Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj – úgyis vége van –
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy, mi vagy: végképp boldogtalan,

Inkább egészen és kínzó-csigába,
mint félig így, alkudva oktalan,
ne félj, szamár, ki szenved, nincs magába,
vagytok ti itt a földgolyón sokan.

Térdelve, föltárt hassal, láncra kötve,
templomba, kórházakba, börtönökbe
lassan vonul a roppant karaván,

Siess te is oda, igaz körödbe
s – égő kanóc – lobogj velük örökre
elégedetlenség szent olaján.

Nem vagy magad – jobb néked erre, hidd el,
sok furcsa ember néz bámulva rád,
nem üdvözöl téged, nem istenít fel,
nem göngyöli a lelkét sem alád,

Csak rád tekint fásulva, tompa hittel,
rokon közönnyel, s néha kezet ád,
de ha ezekkel a testvéreiddel
élsz majd, elámulsz. Nagy ez a család.

Családtalanok óriási családja,
mely a többség törvényét túlkiáltja,
komor kisebbség, szívós és kemény,

Elégedettek hangos lelki vádja,
íratlan, láthatatlan bírói tábla,
örök, hatalmas ellenvélemény.

Kellesz te még, vijjogni, mint a vércse,
nem kérdezni, szabad-e, nem szabad,
sosem kimélni a könnyet se, vért se,
a semmibe rikoltani szavad,

Nem hallanak tán, ám ne menj azért se,
számodra itt még munka is akad,
mindig kell valaki, aki megértse
az utcalányt s a tébolyultakat.

Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét,
szemedben éles fény legyen a részvét,
úgy közeledj a szenvedők felé,

S ne a törtet tekintsd és csonka részét,
de az egész nem-osztható egészét:
ki senkié sem, az mindenkié.

Ki adna másképp inni a betegnek,
ha nem mi, kik álmatlanul ülünk,
támadna hívő, vértanú, eretnek,
ki egy rögeszmén részegülve csüng,

Látnák-e a vénlányt, kit félrevetnek,
ki sírna, ha nem hallaná fülünk,
s élnének-e ők is, kiket szeretnek,
mi lenne a világ minélkülünk?

Mi lenne máskép a világ s ki lenne
az állatok irgalmas társa benne,
ki lenne hűség és mi lenne ír,

S ki lenne az, ki száguld éjjelente
a lámpa fényénél a végtelenbe,
csodák között s Nirvána-ködben ír?

Borús e táj. Borzaszt a forradalmár,
kinek a falba koppan szelleme,
s fia holttestén az anya, ki barbár
jaját okádja – iszonyú zene -,

Aztán mit írsz, ha sorsuk írva van már,
hol tiltakozhatsz és hogy ellene?
De hát hova mehetnél? Mit akarnál?
Mi érdekelne még, mi kellene?

Sok pénz talán? Kenyér zsíros karéja?
Egy mozicsillag rossz szalag-paréja?
Vagy gépkocsi? Kaland? Mily nyomorék,

Pezsgős ricsaj? Cicázó, éji réja?
Az ócska élet mily rongy kabaréja,
melytől a fő zúg és a gyomor ég?

No lásd, maradj, árvák között az árva,
maradj közöttük, állj meg végre itt,
nem kérve semmit és semmit se várva:
ezek a te igaz testvéreid,

Idézd fel őket dolgozószobádba,
adj villamosabb életet nekik,
s ha majd megéled a sok néma lárva,
a te szavad ők még megérthetik.

Megértenek téged s őket megérted,
kiket sirattál, sírni fognak érted,
hisz végzetük egy nékik és nekünk,

Kik eldobáltunk minden harci vértet,
nem veszhetünk el, minket kard se sérthet,
nincs semmi sem, amit elveszthetünk.

Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár,

És félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár.

Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegátor,

De a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.

p p pp

p Tagadja,

p vagy a világ

p urának állítja a Sátánt,

p amivel vagy óvatlanná,

p védtelen készületlenné tesz,

p vagy pedig defetizmust terjeszt

p Ki-

p figuráz,

p kigúnyol

p mindent, mindenkit,

p ami/aki csak szent (lehetne)

p A Héroszainkat deheroizálja…

p Hon-

p ismeret/

p szeretet forrásait

p elzáró/megmérgező

p Népe

p dicső múltjára

p soha nem emlékeztet –

p társadalmi amnéziát gyárt

p Akivel

p elbeszélget,

p azt ő egyben

p le is káderezi

p (two in one)

p Közösségi

p hálót üzemeltet:

p adatokat gyűjt s

p profilokat készít

p a gyanútlan, naiv

p fiatal emberekről

p Eléri,

p hogy zsebedben

p hord a lehallgatódat,

p a helymeghatározódat

p Olcsón,

p hitelre vetet

p „interaktív”, vagyis

p a nézőt is figyelő tévét

p Görög

p ajándékozó:

p trójai falovat

p vitet a „váradba”,

p otthon-szentélyedbe

p Nagy szellem

p fényében sütkérező,

p vállán ugráló fontoskodó

p Meg-

p gazdagodása

p érdekében adó-

p kedvezményes

p egyházat alapító,

p majd pénzével

p politikai lapot/

p tévét üzemeltető

p Az ő

p mű-kritikái

p felérnek egy

p rendőri feljelentéssel

p Argumentum

p ad hominem:

p Érvek helyett

p személyeskedés –

p a gyalázkodó vagy

p sértegető típusú „érvelő”

p A

p történelem

p végét hirdeti:

p ím itt a demokrácia!

p (amiről ő tudja a leg-

p jobban, hogy az csak

p egy rejtett oligarchia)

p Pozitív

p diszkrimináció

p helyett negatívat igéz

p (pl.: numerus clausus)

p a nehezebb és jóval

p hosszadalmasabb stb.

p társadalmi esély-

p egyenlősítés helyett

p Trianont

p csak, kizárólag

p a numerus clausus

p miatt szívére vevő, fájlaló,

p az országcsonkolást nem

p átérző, nem elítélő stb.

p A

p kozmopolita,

p akinek a nemzet nem mérték,

p a hungarikumok nem értékek,

p ő a globalizáció nyílt-titkos ügynöke

p A

p sorkatonai

p szolgálat-eltöröltető populista,

p aki védtelenné tenné a nemzetet

p A

p másnak

p pacifizmust

p hirdető militáns zsidó

p „Nagy-

p Magyarország

p mennyország” ideológus,

p aki így akarva-nem akarva,

p de pusztító háborúba sodor

p Aki háborúpárti,

p neki ez hírnév, pénz, hatalom,

p mit bánja ő, hogy a többségnek

p halál, rokkantság, hajléktalanság,

p nemi erőszak, deportálás, láger stb.

p Magyarország

p a „népek Krisztusa” jelszóval

p nemzeti önismeret és gyónás

p helyett buzgón bűnbakot kereső

p Szellemi

p párbajképtelen:

p nincs muníció/logika,

p írott-íratlan szabályismeret

p Köz-

p hangulat

p hiszterizáló,

p józan észt száműző

p fizetett oltáspropagandista

p A

p családromboló

p „nyitott házasság”

p és hasonlók hirdetője

p Ember-

p palántából

p a gyilkos ösztönt

p növesztő, felerősítő,

p gyerekkatona kiképző…

p Ő

p nem

p destruktív:

p ő nem rombol

p káros illúziókat se…

p A

p destruktív

p rivalizálások

p hirdetője, sugalmazója:

p aki nincs veled, az ellened

p (minden megengedett ellene)

p Ön-

p sorsrontó

p balhiedelmek

p melegágy-kertésze

p Másnak

p termő bamba

p diófákat ültet,

p szaporít és gondoz

p Úgy

p játszik

p a premieren,

p mint darabtemetésen

p Csak

p gügyög

p és gagyog

p a kisgyermekkel,

p vagy megbotránkoztat

p Olcsó

p fogásokkal,

p hatásvadász rutinnal

p „hódít” gyerekközönséget

p Nem

p hiszi:

p a gyerek bölcs,

p és úgy is ír neki,

p mint a csacskának,

p aranyos kis hülyének,

p szellemi fogyatékosnak

p Lassan

p adta fel

p ifjonti álmait,

p észre sem vette,

p hogy egyre közelebb

p és nagyobb a borospohár…

p Túl

p otthonos

p e világban,

p de idegen a

p szellemi másban

p (lásd: Kosztolányi:

p Boldog, szomorú dal)

p Ő nem kereste és nem

p találta meg oda magában

p azt a bizonyos létrát (W. S.)

p Csak

p adagolja,

p de át soha

p nem adja a tudását,

p nehogy felesleges legyen,

p vagy netán túlszárnyalják…

p Fél-

p szívvel

p és félgőzzel

p tessék-lássék ügyködő

p úgynevezett kirendelt ügyvéd

p Gaz

p gazdagok

p sztárügyvédje,

p profi szerecsenmosó,

p gazembereket kimentő

p Efemer,

p tiszavirág-éltű

p csinnadrattás

p kampányok arca

p Híres

p emberek

p ereklyéit,

p csontját, sajt-

p céduláit gyűjtögető

p Kicselezi/

p tehermentesíti

p a nyílt-rejtett cenzúrát:

p s.k. heréli ki a saját művét

p Orvosi

p álruhába öltözött

p titkos gyógyszergyári ügynök

p Nem

p gyógyítja,

p de gyártja

p és tartósítja a betegeket

p Fontos

p pontos adatokat

p úgy ad, hogy a hasára üt

p A

p susztertól kérdi,

p nemcsak véleményét,

p de ráadásul még azt is:

p hogyan fessen jó képet

p Neki

p még-már

p csak költői

p kérdései vannak

p Kihasználva,

p hogy közszereplő,

p a megélhetési gondjaival

p telebőgi a Panaszkönyvét

p Nem

p „remete”,

p sőt: neki mindig

p mutogatnia kell magát,

p mindenütt ott kell lennie,

p hogy ne vegyék semmibe…

p Nincs

p áldott magánya,

p melyben alkothatna

p valami maradandót,

p valami érdemlegeset,

p hisz ő folyton nyüzsög

p Másként

p gondolkodóval

p nem is érintkező,

p őt messze elkerülő,

p nehogy megzavarja

p szellemi tákolmányát…

p Még

p büszke

p is rá, hogy

p ő önerőből,

p támogatás nélkül

p lett egy jónevű senki

p A

p rendszer

p nyílt kritikusait

p bolonddá nyilvánító,

p és zárt osztályra deportáló

Kosztolányi Dezső:

KÖLTŐ A HUSZADIK SZÁZADBAN

Az önimádat büszke heverőjén
fekszem nyugodtan s paplanomra sárgán
hull éji villany, nappali verőfény.
Füst és kávé között henyélek,
mivel a dolgom, végzetem csak annyi,
hogy élek.
Csak annyit érünk, amennyit magunkba,
mit nékem a hazugság glóriája,
a munka.
Mit a csaló próféták csácsogása,
nem alkuszom én semmiféle rúttal,
se a labdákért ordító tömeggel,
se számarányokkal, se Hollywood-dal.
Tőlem locsoghat megváltó igéket
s unalmas őrültségeket az ép ész,
nem az enyém a század rongy bohóca,
se a felhőkbe zörgő, bamba gépész.
Nem kell hatalmasoknak úri konca
s a millióktól olcsó-ócska kegy.
Azt hirdetem, barátim, sok a kettő,
de több az egy.
Recsegjen a múlt s a bárgyú jövő is,
nekem magasabb kincset kell megónom.
Uralkodom tűzhányó kráterén is,
még áll a trónom.
Én önmagamat önmagammal
mérem.
Szavam, ha hull, tömör aranyból
érem.
Mindegyiken képmásom, mint királyé
s a peremén
a gőgös írás:
én.

1931

p Ha

p bűnön érik,

p ő nem büntethető,

p akkor beszámíthatatlan volt,

p vagy előveszi zsidó-cigány stb.

p menlevelét és rasszizmust kiált…

p Tanítványa,

p vagy száműzött

p művész kollegája

p eredményét/művét

p a saját nevén publikáló

p Rivális

p párját ritkító:

p súg a Hatalomnak –

p szilencium/börtön/emigráció stb.

p Deklaráltan

p ő a versenypárti –

p gyakorlatban piacellenes:

p zsíros állami megrendelése van

p Az

p ún. Néplapba

p „munkáslevelet”

p pénzért író zugfirkász,

p pártalkalmazott skribler

p Más

p pártba

p beépülő,

p infiltrálódó

p kripto-kommunista

p A

p hipnotizőr:

p aki a médiumot

p alázza-manipulálja,

p jól felfogott önérdeke

p elleni tettekre bírja rá…

p A

p plágium-

p perekből

p ismertté váló figura

p (nem fel-, de alperes)

p Mások ötleteit elorzó,

p műveit a nevére vevő

p Kétéltű lény:

p nappal smasszer,

p vallató, vamzer vagy

p végrehajtó, kilakoltató,

p éjjel meg lírai költő…

p Mást

p gondol,

p mást mond és

p megint mást ír/fest,

p és mindezt mi másnak,

p mint géniusza jelének tartja

p Össze

p tudja egyeztetni,

p hogy főállásban kritikus,

p mellékállásban álnéven

p vers- vagy regényíró

p (amiről recenziót ír)

p Beugrik:

p ugyanarról

p a műalkotásról

p két ellentétes kritikát

p ír meg és tesz is közzé…

p (Elveszett illúziók c. film)

p A

p parancs

p az parancs:

p a saját népére,

p esetleg anyjára

p és a jóbarátaira

p is lő vagy lövet…!

p (a karhatalmista)

p Ő

p rugalmas:

p minden rezsimet

p a végsőkig jól kiszolgáló

p precíz, felkészült bürokrata

p Pusztuljon

p aki gyenge!?

p ő tud alkalmazkodni,

p ő minden rendszert túlél,

p ő mindenhova beilleszkedik…

p Új-

p gazdagék

p rossz ízlését

p szenvtelenül

p és jól kiszolgáló

p városcsúfító építész

p A

p homlokára

p nyalt bankóért

p bármilyen nótát elhúz,

p ócskát is, rasszistát is,

p még magyargyűlölőt is

p Mecénásnak

p mondja, nevezi át

p a diktátor szponzort,

p s még magával is elhitetné,

p hogy ő egy autonóm alkotó

p Óriás-

p plakát hírét veri,

p a multi meg árulja

p „piacon versengő”

p lektűr jellegű művét,

p ami így lesz bestseller

p listavezető…

p Ő

p egy olyan

p ún. szabadúszó,

p akinek valahogy

p mindig teli a medence

p Örök

p szereplési

p viszketegségben „szenved”:

p ő élvezi – mi meg szenvedünk

p A

p jó

p karikatúrán,

p vagy paródián

p is megsértődő,

p és párbaj helyett

p alattomban bosszuló

p Tabu-

p szavakat

p ki sem ejt:

p pl. édes hazám,

p s még sohasem nyilatkozta,

p hogy büszke a magyarságára…

p Úgy él itt,

p mint egy átutazó,

p mint egy olyan turista,

p aki a befizetett pénzéért

p teljes kiszolgálást vár el,

p és mindent ócsárol…

p A

p sorok

p közt jól

p eldugva oda-

p odamondogató,

p aki ezért hősként

p ünnepelteti magát

p Hosszú

p életű volt,

p mégis életfogytiglan

p ígéretes kezdő maradt,

p szalonokban-büfékben

p elszórakozta drága idejét,

p megelégedett azzal, hogy

p a társaság középpontja legyen…

p Még

p a szentnek is

p maga felé hajlik keze!?

p Hát még a pályázat-kiírónak,

p elbírálónak, ellenőrzőnek stb.

p Kéz kezet mos alapon…

p Ihat

p előre is

p a medve bőrére:

p ez az ő repi ajándéka,

p elé hajtják, csak lőnie kell,

p egyszer csak beletrafál ő is…

p Egyszer

p egy nyulat lőtt,

p mert rosszul célzott,

p ő lepődött meg a legjobban –

p de már oroszlánvadászat ír könyvet

p Hivalkodásból,

p kapcsolatápolásért,

p sznobizmusból, újgazdag

p úrhatnám polgárként és

p a tivornyáért, orgiáért

p „vadász”

p Addig

p hazudik,

p míg rajta

p nem kapják őt

p (de akkor meg

p tévedésnek mondja)

p Vastag arcbőrű, nem

p ég le róla a bőr…!?

p Ő

p a jézusok,

p Jézus követők

p éber feljelentője,

p aki a vérdíjakból él

p Matek

p zseniből

p cirkuszi fej-

p számoló-művész

p Csillagász helyett

p gagyi horoszkópgyártó

p Kapa-

p kaszakerülő:

p ezért lett ő bölcsész –

p csak becsületes kétkezi

p munkát ne kelljen végeznie…

p Bármit elvállal ő, bármi

p aljasat vagy önleépítőt,

p csak dolgozni kelljen…

p Ő

p a szerepét

p ripacskodva játssza,

p amíg mások, a szerettei

p gürcölnek érte és helyette

p A

p pikkelő-

p kivételező

p igazságtalan,

p pályatévesztett tanár,

p aki egy életre nemcsak

p az iskola, vagy a tárgya,

p de a tanulás ellenségévé

p is tehet, ha nem vigyázol…

p Ál-

p hírességekről

p hamis önéletrajzot

p író, kiadó, terjesztő.

p Ex férjről kipakoló:

p bosszúból és üzleti

p megfontolásból is

p leleplező könyvíró

p A

p nézettséget

p bármi áron növelő,

p erkölcsi gátlást nem ismerő

p tévés műsorkészítő és -vezető

p A

p magán-

p életbe betörő,

p abba belerondító

p ún. lesipuskás fotós

p Művészi alázat:

p jól érti, de sosem érzi

p Alázatosan leborul, de

p csak a saját nagysága előtt

p Ingyen

p nem lép fel,

p honoráriuma fixált,

p a szülő falujába sem

p megy el kevesebbért…

p Nem felnő,

p de leereszkedik:

p ő egy ifjúsági író

p Bugyuta-csacska

p mesékkel butítgatja

p a védtelen kicsinyeket

p Ő

p egy

p beérkezett író,

p dísz-összkiadással,

p „csak” a sok kis-nagy

p megalkuvásai miatt már

p régóta elhagyta a Múzsa,

p és már se ő, se ritka olvasója

p nem jön szellemi-lelki izgalomba…

p Egy

p Németh László

p ’56 utáni árulásait

p már meg is előlegezve

p az Égető Eszter regényében

p úgy tudott írni a „felszabadulásról”,

p hogy abból egyáltalán nem „derül ki”

p hány ezer magyar nőt erőszakoltak meg…

p x

Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

Kosztolányi Dezső

p p pp

nem

javító-segítő,

sőt passzívan-

aktívan ártó elit

Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…