kb. 5 perc olvasás
GARÁZDA
Mindannyiónkban ott bujkál a garázda. Velünk született és kellően el nem nyomott agressziós ösztönünk része. Az emberszabású majmok: unokatestvéreink is nagy garázdák, és gátlástalanul törnek, zúznak, pusztítanak, amíg le nem csillapodnak. Ekkor ideiglenesen helyre áll a rend, de elindul az ellenkező folyamat is, amelynek során ismét gyűlni kezd bennük a feszültség. Így vagyunk mi is. Egyik emberből kitör a gyalázat, másikban szunnyad és megfelelő alkalomra vár. Ahogy a tolvajt az alkalom szüli, a garázda is lehetőséget kapva követi el ön- és társadalomellenes cselekedeteit. Ez az emberi magatartásforma évezredek óta ismert. Amióta írásos emlékek is őrzik, gyakran bizonyítható és dokumentálható. Különösen sok jó példa adódik az ó- és középkorból, de legfőképpen korunkból.
A garázdát és a garázdálkodást az emberi természet legősibb indulatai mindig újratermelik. Nincs olyan társadalmi réteg, amelyben ne lenne garázda, aki valamilyen vélt, vagy valós hatalmával élni, illetve visszaélni ne akarna; lehet az illető egy kolostorban laikus barát, rendfőnök, kaszárnyában őrvezetőtől a tábornokig bárki, hivatalban vezető, vagy egyeduralkodó egy kormány élén, akit egész nemzete figyel. A garázda olyan, akár egy zabáló gép. Amikor már túltömte magát, alul, fölül kibuggyan belőle emésztetlen, környezetének kárt és undort keltő végterméke.
A garázdából mindig az antiszociális magatartása tör a fölszínre. Ebben hibás lehet az egyén öröklött adottsága miatt. Ez a legegyszerűbb és viszonylag legkisebb garázda réteg. Megfigyelték, hogy a kemény férfi bűnözők között sok az erősen maszkulin típus. Túlzott férfiasságukat annak köszönhetik, hogy egy plusz Y nemi kromoszómával rendelkeznek. (A férfi nemiséget ez a kromoszóma határozza meg. Az viszont nem igaz, hogy minden kemény bűnözőnek eggyel több férfi nemi kromoszómája lenne.)
A másik garázda réteg – és ők vannak többen – a tanult minta alapján válik rombolóvá. Környezetében ez volt az érték és példa; ez vésődött be gyermekkorától, amikor a tanulás, elsajátítás időszakában élt. Számára az képezte az értékteremtést, ha áldatlan tevékenysége során minél több kárt hagyott maga után. Számára a fekete lett a fehér, és ez az értékrend azért rögzült, mert tapasztalata fűződött hozzá, hogy amit tesz, számára jó és könnyebben eléri, mintha valamit keserves munkával állítana elő. Az ilyen környezetben a garázdavirtus elfogadott, és minél durvábban jelentkezik, annál nagyobb „értéket” képvisel. Környezete azért ismerte el, mert jól garázdálkodott és nem azért, mert remekművet alkotott.
A garázdát gyakran a szervezetlen, a megosztott, a politikai harcokba fulladt, gyűlölködő társadalmi rendszerek is támogatják. Azt egyik hatalom sem hirdeti, hogy valaki azért kaphat mondjuk pro urbe díjat, ha fölrobbantja a városházát, de ha megteszi, kellő mértékben nem üldözik, nem igyekeznek elfogni, nem büntetik. Így minden más garázda hajlamú ember is vérszemet kap. Érzékeli, hogy az elkövetett szennyes cselekmény súlya nem áll arányban a társadalmi ítélet és megtorlás mértékével. Akit elfognak reggel, estére kiengedik. Ha mégis rajtakapják, de jó ügyvédje van, az egész ügy elkenhető. Amikor a társadalmat egy kicsit mégis pihentetik tőle – közben sajnálják, bűnbakként kezelik, és a médiában elindul a mártírrá szelídítése -, büntetési idejét jó magaviseletére való tekintettel megkurtítják, majd marcangoló farkasként újra ráeresztik a békés embernyájra.
A garázda egyedül jóval kisebb ember, mint tömegben. Az ereje megújul és meghatványozódik, ha társakra találva, együtt követhetik el pusztító cselekedeteiket. A vitorlából könnyebben kifogható egy sapkányi kis szél, de ha minden vihar összefog, és örvénylő tornádóvá válik, amerre elvonul, romlás, illetve halál marad utána.
A garázda ereje megsokszorozódik, ha cselekménye előtt jól fölönt a garatra, illetve valamilyen ajzószert használ. Ezeket a hasonló cimborák, mint „drogpótlékok” akár helyettesíthetik, akik egymást lelkesítik és fűtik. A romboló szellemét különösen erősíti és brutális fizikai erejét növeli, ha a társaságban más neműek, vagy rá fölnéző gyöngék is vannak, akik előtt lehet hősködni, többnek látszani, mint amekkorák.
A garázdákra a kegyetlenség jellemző. Alantas ösztöneik együtt, és a védtelen emberekkel, tárgyakkal szemben tudnak igazán kibontakozni; különösen akkor, ha tettüket a szellemi, illetve fizikai sötétség, és a tisztességes emberek hiánya vagy közönye is segíti. Abban a társadalomban, ahol a garázdaság mindennapossá és megszokottá vált, a segítségért kiabáló embert messze elkerülik, kitérnek a garázdaság elől, nehogy valamiképpen belekeveredjenek. Ha vérbefagyott emberre találnak, nem foglalkoznak vele, részeg disznóként kezelik: íme, ezért jutott a kőre, gyepre. Semmiképpen sem kívánnak ismeretlen embertársuk mellett tanúként közreműködni, ezzel időt pocsékolni egy már bekövetkezett, egyébként sem megváltoztatható ügyben. Lehetőleg a közbiztonság őrei sem avatkoznak a dologba, mert nekik is kellemetlen. Igazoltatás, felelősségre vonás többnyire ott történik, ahol jámbor polgárok követnek el olyan szabálysértéseket, amelyekről maguk sem tudtak, és filléreiken fizetik be a rájuk kirótt büntetéseket.
A garázda általában nem úgy indul el hazulról, hogy ő ezen az éjszaka majd egy jót garázdálkodik. Jön az magától! A lebujok hangulata, füstös, alkoholgőzös, drogos világa, és az itt összeverődő haverok egymás előtti erőfitogtatása következtében hősünknek lilulni kezd a feje. Gyűlik benne a nagy hevületű indulat. Erejével nem tud mit kezdeni, és előbb el kezd kötekedni. Amikor a környezetét és az őt kellően megbolondította, kezd belőle kitörni igazi elfojtott éne. Lesöpri a pultról a poharakat, sört önt a nyugodtan iszogató társaságra, kitöri a szék lábát. Végre fölfigyelnek rá és néhány fogdmeg az ajtó elé dobja. Néhányszor még próbálkozik bejönni, de a haverok is utána erednek és elindulnak az éjszakában. Ami útjukba kerül, az menthetetlen. Amikor a garázdaság elszabadul, az mindig elfojtott társadalmi gondot, tehetetlenséget és elégedetlenséget jelez, amelyekről a hatalom addig nem volt hajlandó tudomást venni.
Ameddig elérik, az ereszek alól leszakítják a csapadékelvezető csurgót és az útra dobva összetapossák. Rikító festékekkel összemázolják a szorgos polgárok által gondozott házak falát, kerítését. Értelmetlen, primitív szövegekkel, ákombákomokkal, sátánista és gyűlöletet keltő, tiltott politikai jelekkel firkálnak teli minden útjukba eső felületet. A közben kiivott sörös, boros üvegeket az utca kövezetén halomra törik. Nekiesnek a padoknak, és deszkaszálanként széttörik. A játszóterek létesítményeit megrongálják, a kerékpárállványok fémvázát elhajlítgatják. A telefonfülkéket és berendezésüket összetörik, kirabolják. A szemétgyűjtő edények tartalmát fölgyújtják és szétszórják. Kitördelik a kisfákat, kidöntik az útjelző karókat, a táblákat rossz irányba csavargatják. Kidobálják, kicsavarják a közvilágítás izzóit. Betörik a kirakatokat. Megvernek és kirabolnak minden egyedül, vagy csak párban közlekedő, útjukba tévedt embert. Nekiesnek a szobroknak. Fölmásznak rájuk, lefűrészelik, letörik kiálló részeiket és a másik utcában az árokba dobják. A parkoló járműveket föltörik, megrongálják; amelyiket lehet, elkötik, össze-vissza randalíroznak, karamboloznak vele, és valamelyik gyér forgalmú útszélen kifosztva elhagyják, vagy tóba, folyóba gurítják. Visszafelé taxival közlekednek, és a vezetőjét kényszerítik a napi jövedelme átadására. Összetaposnak néhány, a földön, közterületen alvó hajléktalant, majd a közeli temetőben ledöntik, összetörik a síremlékeket és a kereszteket. Visszafelé belük tartalmát valamelyik kapumélyedésbe ürítik.
Közben hajnalodni kezd. A hősök fáradni kezdenek, és szétválva hazaténferegnek. A gőz még az agyukat homályként borítja, de erejük és lendületük megtörik, gyűjteni kell a következő garázdálkodáshoz.
SZENTI TIBOR – SZŰCS LÁSZLÓ
RENDHAGYÓ
LEXIKON