kb. 13 perc olvasás
Felfüggesztve, védőháló nélkül
(Zsille Zoltán)
München, 1989. január 22. (SZER, A munka világa) –
A Tudományos
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete első küldöttgyűlése egyhangúan
elfogadta azt a határozati javaslatot, amelyet a Magyar Tudományos
Akadémia Szociológiai Intézetének TDDSZ-csoportja nyújtott be. Az
elmúlt évtizedekben politikai okokból elbocsájtott dolgozók
erkölcsi és anyagi rehabilitálását követelve.
– A határozat szövege a következő:
„A TDDSZ első küldöttgyűlése feltétlenül szükségesnek tartja az
elmúlt évtizedekből politikai meggyőződésük, és tudományos nézeteik
miatt adminisztratív intézkedésekkel sújtott oktató vagy kutató
tevékenységet folytató értelmiségiek rehabilitálását. Ennek
érdekében támogatjuk az MTA Szociológiai Intézet kezdeményezését
rehabilitációs bizottság felállítására.
Jómagam szintén érdekelt vagyok az ügyben. Miután 15 évvel ezelőtt
nem voltam hajlandó elítélni az antimarxistának bélyegzett
úgynevezett „budapesti iskola”, a pártból és munkahelyükről
eltávolított tagjait. Engem is kirúgtak tanári állásomból az
Országos Vezetőképző Intézetből. A sztálinista típusú
egzisztenciális büntetés akkor is, ma is hetedíziglen érvényű volt.
Bölcsődés kislányomat szintén ki akarták tenni „munkahelyéről” azon
az alapon, hogy apuka ráér, otthon van, nincs szükség bölcsődére.
Ezt a próbálkozást oly módon húztuk keresztül, hogy feleségemmel
bíróság előtt kijelentettük: egy lakásban ugyan, de külön élünk.
Ennek megfelelően ő egyedülálló anyának minősült, a gyerek maradt a
bölcsödében, és még családi pótlék is járt. A megoldást ajánlom
mindenki szíves figyelmébe.
Ha a rehabilitálást követelő határozatnak sikerül érvényt szerezni,
már csak az a kérdés, hogy melyik munkahelyemre vennének vissza?
Mert 1969-ben a csehszlovákiai inváziót elítélő nyilatkozatom miatt
az akkori igazgató és jelenlegi igazságügyi miniszter: Kulcsár
Kálmán a Szociológiai Intézetből távolított el. Lehet, hogy
munkaügyi problémám az ő kezébe jut vissza?
A TDDSZ határozata a múltban elkövetett visszaélésekre vonatkozik.
Az orvosolandó ügyek azonban ma is szaporodnak. Mai adásunkban egy
ilyenről lesz szó:
– A talán legnépszerűbb, leggyakrabban megjelenő szamizdat
folyóirat, a Demokrata kiadójának és szerkesztőjének: Nagy Jenőnek
„Felfüggesztve, védőháló nélkül” című írásából megtudjuk, hogy a
rezsim hogy próbál elbánni politikai ellenfeleivel. Közbűntényesnek
minősíteni, egzisztenciálisan tönkretenni igyekszik őket.
Felolvassuk írását:
„1988. május 13-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a
Népköztársaság nevében kihirdetetett ítéletében engem, mint
harmadrendű vádlottat bűnösnek talált, két rendbeli közokirat-
hamisítás bűntettében, magánokirat-hamisítás vétségében,
folytatólagosan társ tettesként, bűnszövetségben elkövetett nagyobb
kárt okozó csalás bűntettében. Ezért a bíróság halmazati
büntetésül, nyolc hónap börtönbüntetésre, és háromezer forint
pénzbüntetésre ítélt. A szabadságvesztés végrehajtását egy év
próbaidőre felfüggeszti. Dr. Bánhidi Istvánné tanácsa.
A pénz mellékbüntetést – meg nem fizetése esetén – 100 forintonként
kell egy-egy nap szabadságvesztésre átváltoztatni. Még emellett a
bíróság arra is kötelezett, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől
számított 15 napon belül fizessek meg – kártérítésként – a
Budapesti Társadalombiztosítási Igazgatóság – sértett – részére
36.720 forintot, öt évre visszamenő kamataival. S fizetnem kell még
az állam részére az illetékhivatalnak 5.202 forintot.
A vádlott: Második gyerekem születésének évében, 1980-ban rúgtak ki
– szerződésem meg nem hosszabbítása formájában – az ELTE
filozófiai, illetve szociológiai tanszékéről, egy évvel a Charta-77
bebörtönzött aktivistái kiszabadításáért szervezett aláírásgyűjtés
után. De nem csak az volt a rovásomon, hanem az is, hogy akkor
számlálatlanul heverő kutatási pénzekből saját szakállamra tízezres
nagyságrendű megbízásokat tudtam adni – foglalkoztatási tilalommal
sújtott másként gondolkodóknak, zömmel szívükhöz igen közel álló
munkákra. Hogy csak egy példát említsek: Krassó György igencsak
kiemelt honoráriummal nálunk fordította le Bili Lomax 1956-ról
írott könyvét.
Nyolc éve lettem munkanélküli, eufemizmussal: szabadúszó. De a
szakmámban a nevemmel azóta se kaptam munkát. Más néven egyszer
dolgoztam hosszabb lélegzetű, négytagú családomnak megélhetést
biztosító munkán, de azután az illető nyugdíjast megfenyegették –
közvetve – a belügyi szervek, és így már csak a szamizdat keretei
között tudtam és tudom kamatoztatni 17 évig tartó tanulmányaimat.
A lengyelországi szükségállapot óta vagyok a magam munkaadója ennek
közismert előnyeivel, s talán kevésbé ismert hátrányaival. Se havi
fix, se közétkeztetés, se üdülés, se OTP-kölcsönök -, és végül is
elsősorban családi pótlék nem jár a szellemi
szabad foglalkozásúnak. Pláne ha „ellenzéki-ellenséges
tevékenységet folytat”, és a magyar szabad sajtó munkása. Így még a
személyi igazolványába sincsen beírva semmi, és így bármikor
előállítható, és könnyen kényszermunkára ítélhető a mai
közállapotokban.
A családi pótlék nem a gyerekek után jár? – kérdezik unos-untalan
ismerőseim, mikor elmesélem felfüggesztett börtönbüntetésem
történetét. Megdöbbentő -, de nem így kényszerültem az akkor két
gyerek után járó, havi körülbelül 1400 forintért először tényleges,
majd fiktív munkaviszonyt létesíteni kubikusként egy
szövetkezettel. E munkaviszony persze megjelent a személyimben és
munkakönyvemben. Közokiratokban is, és abban a magánokiratnak
számító szerződésben, mely lakás felújítási kölcsön formájában
lehetővé tette, hogy tanácsi bérlakásunk lakható és fűthető legyen.
Közvetlen főnökeim egy ideig át is adták a családi pótlékot
milliomos vállalkozókként – így segítettek egy ellenzékin – de
azután már ezt sem tették. Megromlott a viszonyunk, így már csak a
rendőrségen tudtam meg, hogy nagy pénzeket fel- és elvéve, Nyugatra
távoztak. Ezért is indult a cégnél vizsgálat, és ezért akadtam
horogra. Ennek a két évig tartó vizsgálatnak – többszöri
nekifutással végül is – vádemelés és bírósági tárgyalás lett a
vége, melyben tulajdonképpen csak engem, a harmadrendű vádlottat
ítéltek el.
Eljárások. Független kiadói-szerkesztői pályafutásom hét éve alatt
internálást, rendőrhatósági felügyeletet, és megveretést kivéve,
majd minden rendőri kényszerintézkedést és büntetést elszenvedtem.
Állandó követések, lehallgatások, spiclik nyakamra küldése,
kifosztást célzó tízezres nagyságrendű házkutatások, előállítások,
útlevélbevonás, barátaim zaklatása, stb. És persze a
foglalkoztatási tilalom, és persze a pénzbírságok.
Ez utóbbiból – nem számolom, mert már meg sem őrzöm a határozatokat
– mára körülbelül Ötvenezer forint adósságom gyűlt össze, amit – a
házkutatások ténye, és az eljárás módja elleni tiltakozásul – a mai
napig nem fizettem be. A rendőrség legutóbb nemcsak tanulmányaimat
kobozta el, de azt az amerikai meghívólevelet is, amelyben Gáti
professzor meghívott a Columbia Egyetemre előadónak. Különös
véletlen, hogy körülbelül éppen ekkora summát kellene az elsőfokú,
de megfellebbezett ítélet alapján az államnak adnom. Az is különös,
hogy a bírónő meg is kérdezett a tárgyaláson: tartozom-e az
államnak, és hogy milyen szándékaim vannak a tartozást illetően? A
rendőrség ugyan megtehetné, hogy ezt az ötvenezer forintos
tartozást leültetés, ledolgoztatás formájában behajtja tőlem – ami
napi 200 forintjával számolva éppen 8 hónapot tenne ki. Igen – de
akkor politikai fogoly lennék a világ szemében, így meg egy szimpla
közbűntényes lettem, aki hamisított és csalt.
Ilyenformán, ha a másodfokú tárgyaláson az ítélet jogerőre
emelkedik, liberális rendőrállamunk illetékesei több legyet is
üthetnek egy csapással. Nem kell sajtórendészeti vétség miatt
elzárniuk, ugyanakkor összegében mégis elveszik tőlem azt a pénzt,
melynek hiánya a tönkremenetel és a kivándorlás közelébe sodorhat.
Börtönbe ugyan most még nem kell mennem, de a felfüggesztés egy éve
alatt majd csak elkövetek valamit. Ráadásul így könnyűszerrel
visszadobhatják útlevélkérelmemet – két éve meg is teszik – még
legalább egy évig. Éppen abban az időszakban, amikor életem első
külföldi meghívásának eleget tehetnék. 36 éves vagyok, idáig
egyszer, az egyetem elvégzése után egy hónapig turistaként voltam
Nyugaton.
Védelem. Tulajdonképpen mit is követtem el? Miért ítéltek
felfüggesztett börtönbüntetésre? Az ítélet szerint minimum 1 év
dutyi járt volna nekem, mert többféle bűncselekményt is elkövettem,
és ráadásul folytatólagosan.
Nagy Jenő harmadrendű vádlott tényfeltáró, beismerő vallomást tett
kezdetétől -, bűnösnek azonban nem érezte magát. Előadása szerint –
bár jogi képzettséggel nem rendelkezik -, miután két kiskorú
gyermeke van, nem érti: kinek okozott kárt a családi pótlék
felvételével? És miután semmiféle okiratot nem írt – valótlan
tartalommal – álláspontja szerint: okirat hamisítást sem követett
el.
Beismerő vallomását a bíróság nem enyhítő körülményként, hanem
bizonyítékként értékelte. Nem csoda, hisz tulajdonképpen semmilyen
tárgyi bizonyíték, még egy általam aláírt fizetésjegyzék sem állt
rendelkezésükre, mellyel bizonyíthatták volna, hogy én felvettem,
eldorbézoltam az akkoriban két gyerek után járó, adható körülbelül
1400 forintnyi családi pótlékot
Idealizmusból vagy naivitásból, kihívásként és erőpróbaként – nem
hittem, hogy lesz képük büntetőügyet csinálni a rendszer egyik
szégyenéből: az emberi jogok bolsevista átlépésének egyik
kövületéből. Nem az élő, enni és inni akaró, ruhát es cipőt viselő
gyerek után, illetve magának a gyereknek jár a pótlék, hanem az
állam által „itt és most” – múltjának elismert tevékenysége után.
Lassan négy éve már, hogy még illegálisan sem kapunk immár 2000
forintot meghaladó családi pótlékot, mindazokkal együtt, akik
önkéntesen vagy kényszerből nem állnak munkaviszonyban az állammal,
szövetkezettel, kisvállalkozóval stb. Hogy miért nem harcolt az
állampolgári jogon járó reális összegű családi pótlékért az
ellenzék? A SZETA? Talán majd a TDDSZ?
Enyhítő körülmények: A bíróság nemcsak büntetlen előítéletemet
értékelte enyhítő körülményként – s hogy a cselekmény befejezése
óta közel három év telt el, valamint azt, hogy a vádlott hibáján
kívül huzamos ideig állt bűntető eljárás hatálya alatt – de
rendezett családi életemet is.
Csak így lehetett alaposan feltenni: a BTK. 37. paragrafusában
előírt büntetési célok, a vele szemben kiszabott szabadságvesztés
büntetés végrehajtása nélkül is elérhetők.
Két kiskorú gyermekes családi állapotom abban viszont nem zavarta a
bíróságot, hogy az állammal szemben már eddig is fennálló ötvenezer
forintos szabálysértési tartozásomat még ugyanennyivel megtoldja.
Ók nyilván tudják, hogy romlik a pénz. Családom, a vezetésem alatt
álló kiadó, és az általam szerkesztett lap anyagi helyzetéről azért
lehetett némi fogalma a tisztelt rendőrségnek, ügyészségnek,
bíróságnak, mert a BRFK vizsgálati osztálya határozatával –
biztosítékként – ingóságaimat is zár alá vette. Érdekes, hogy a
végrehajtó épp egy csütörtök esti Demokrata Klub összejövetelre
toppant be, hogy a 182.912 forint főköveteléssel szemben, 12.500
forint becsértékű vagyontárgyat lefoglaljon.
Közben a házkutatásokkal többször kifosztottak, és ez ellen nem
lehet biztosítást kötni. Az idén megalakult „Független Sajtó
Munkatársainak Szakmai Segélyegyletébe” éppen a tőkeerős cégek: a
Beszélő, és a Hírmondó nem lépett be. Nyilván jó okuk van rá. Nem
akarok már megint terhelő vallomást tenni magamra, de azért mégis
csak túlzás azt állítani -, még ha enyhítő körülményt kellett még
találnia a független bíróságnak a per idején, hogy rendezett
családi életet élek. Nyolc éve nincs munkahelyem, de nincs
semmilyen rendszeres jövedelmem sem. Az OTP-t, a villanyszámlát, a
lakbért, a napközit, stb., – nálunk ez több mint 5.000 forint -,
rendszeresen kell fizetni. Nem lehet folyton tiltakozó böjtöt sem
tartani. A kosztpénz havi 8000 forint.
– Bocsánat, egy közbevetés. Ezek 1989-ben nyilván jelentősen
alábecsült összegek.
Autó nélkül nem lehet hatékonyan anyagot beszerezni, terjeszteni,
gyűlésekre járni, cikkek után rohangálni stb. A Római parton pláne,
hogy telefonom sincsen. Két tankolás 1500 forint. Nincsenek
rendezett családi körülményeink. Polgári családi hátterünk nincs.
Ha egy lapszám megbukik, az egész család kerül a tönk szélére.
Nem lehet még egy napra sem előre tervezni, mert reggeltől éjfélig
bármikor beállíthat valaki. És ennek még örülni is kell, hisz
sikerült a ránk kényszerített izolációból kitörni. Eleven
kontaktusban kell lenni az újság olvasóival, és a Republikánus Kör
és más független csoportok tevékenységével, érdeklődőkkel. A
„nyitott ház” politikája nélkül objektíve sem lehet elkerülni (…)
és a paternalizmust. Ez a minimum. Igen. De ehhez persze olyan
házra van szükség, ahol még ettől lehet élni, gyerekeket nevelni,
félrevonulni, rendezettek a családi körülmények.
Újságot szerkeszteni telefon nélkül? Így minden vendég váratlan,
nemcsak a rendőrség, ami miatt állandóan dugdosni kell mindent, nem
lehet otthon tartani a korábbi kiadványokat es a nyugati magyar
könyveket. Még tulajdon írógépem sem lehet biztonságban, bár ezt
még nem foglalták le. (…) nem lehet kifejezni, mennyire
kizökkenti az embert a munkájából például egy fizető érdeklődő,
akivel azért érdemes nyájasan elbeszélgetni, valamit csepegtetni.
Különben másikat küldenek ki – nyitott a ház – akin esetleg nem
látok át.
Ha mindez így van, és még ígyebbül, akkor miért csinálom, amit
csinálok? Kinek a rovására, és miért fizettetem a családommal a
törvényen kívüli szabad sajtócsinálás árát? Ki véd meg minket? Ki
vagyunk szolgáltatva a hatalom önkényének.
Tavaly, év végén kaptam az amerikai meghívást, szinte mellékletként
– időben antedatálva – azt az ügyészi értesítést, mely egy általam
nem ismert döntést felülbírálva, kötelezi a XIII. kerületi
Ügyészséget a vádemelésre. Még egy évig biztos, hogy nem mehetek
sehová a családommal. Ezt tényleg jól kifundálták a magas keresetű
és régiójú urak. Nyugállományba helyezett BM-es szomszédom két
Zsigulit is fenntart, és lemosolyogja középiskolás korba érkező
Skodámat. Mindezen még az éhségsztrájk, illetve tiltakozó böjt sem
segít.
Pedig jó lett volna világot látni, kikapcsolódni, feltöltődni és
kapcsolatokat kialakítani, erőforrások után nézni, amit most
másként (…) vesznek be, nem a Libertás javára. Könnyen igen rossz
körökbe kerülhet egy lap és legénysége, ha a hatalom kinevezi első
számú közellenségnek. Ennek nem annyira tartalmi, mint inkább
stílusbeli okai vannak -, vagy az, hogy (…) sincs kapcsolata az
adott csoportnak. Nincs az a konspirációs zseni – legalábbis én nem
ismerek ilyet Magyarországon -, aki ki tudja védeni a lebukást a
jelen helyzetben, ha a politikai rendőrség amúgy istenigazából
utánaered rengeteg emberével, pénzével és csúcstechnológiáival –
amit nyilván a liberális Nyugatról szereznek be.
A hatalom hadüzenet nélkül is megüzeni, hogy az adott kontextusban
kit tekint ellenségnek, és kit ellenfelének. Mert szüksége van a
belső ellenségre, pofozóbábukra, akiktől a többieknek érdemes
elhatárolniuk magukat. De akkor mind érezhetik a féllegalitás
rémét, és előbb vagy utóbb – tíz év ide vagy oda, mit számít -,
megjön a lapalapítási engedély, és nem a korlátolt belügyes érkezik
nagy zsákokkal, kéziratokat és könyvtárat kimazsolázni, és a neki
megtetszőket egyszer és mindenkorra elszállítani.
Fellebbezni lehet ugyan a lefoglalás elkobzássá minősítése ellen –
de csak a rendőrséghez. Márpedig ők ott is kérdést csinálnak a
tévedhetetlenségükből, illetve megtorlásnak, elrettentésnek szánják
a házkutatást. Okuljanak ebből a többiek. (…) az ember lap
nélkül, pénz nélkül -, még jó, ha kedvét nem vették el az
újrakezdéstől. Ilyenkor nagyon elkelne a külső segítség, a többi
csoport anyagi és erkölcsi támogatása. Ha meg is tud jelenni egy új
szám, egyre gyengébb lesz így a tartalma – miközben nem marad abba
a nem mindig látványos, de mégoly csonkítható zaklatássorozat. így
előállhat a legrosszabb helyzet: Sok hűhó semmiért.
A vállalkozást a neki drukkolok is leírják, nem veszik komolyan,
miközben a vállalkozó lapcsináló úgy érzi, hogy már csak ő maradt
független a nagy helyezkedésben. Független politikai lapokat, és a
köréjük szerveződő, majd saját lábra álló csoportosulásokat máshogy
is lehet kívülről demoralizálni, szétzülleszteni, sarokba
szorítani.
A személyeket kell valahogy leválasztani, vagy egymással
szembefordítani. Széles a bevethető eszközök skálája – aki hajlik
rá, azzal egyezkedni, beszervezni. De legalábbis ebbe a hitbe
keverni. Aki hajthatatlan, aki komolyan gondolja, amit mond, azt
például be lehet hívni katonai szolgálatra -, pláne ha az illető
közismerten erőszakmentes elvű, pláne ha az illető bizonyára nem
akar még civil szolgálat formájában sem egy olyan hadseregben
szolgálni, melyet bármikor progresszív megmozdulások, népmozgalmak
leverésére vethetnek be.
– Nagy Jenő itt Keszthelyi Zsolt esetére utal, aki az Égtájak
Között munkatársa, és nemrégiben szabadult, miután politikai
meggyőződésből megtagadta a katonai szolgálatot, és ezért két és
félévi börtönre ítélték.
Pártállamban, illegalitásban. Zaklatás, megfélemlítés, kifosztás,
bírságolás, elzárás, lejáratás, izolálás, elhallgatás, rágalmazás,
stb. Együttvéve nem árthat annyit a szamizdat, mint amennyit a
„sajtószabadság” árthat idézőjelbe téve, hiszen ennek
megvalósulásával értelmetlenné, őrültséggé válik az egész
életforma.
A család kosztpénzéből papírt, festéket vásárolni, ismeretlen
lakások és nyomtatók után rohangászni. Konspirációt, szállításokat
és raktározást szervezni, cikkekért kajtatni, recsegő (….)
rádióműsorokra vadászni, fordítóktól folyton szívességet kérni,
terjesztőket találni, és tőlük a kosztpénzt minél előbb behajtani.
Az utcán igazoltatástól félő tolvajként suhanni, drukkoló kritika
helyett csak udvarias vállveregetést kapni, gratulálni a
lakásunkba, otthonunkba bemerészkedő érdeklődőnek. Neki Ádám és
Évától kezdve mindenről beszámolni, majd választ adni a magyar jövő
összes kérdésére. Olykor ugyanezt angolul.
1979-es nyilvános nemet mondásom után csaknem tíz évvel, akkor
fenyeget a veszély, hogy közbűntényes csalóként lecsuknak, amikor
úgy tűnik: napról-napra többről és máshogy számolhatnak be az egyre
inkább egyéni arcot nyerő sajtóorgánumok. Amikor úgy tűnik: egyre
kevésbé van szükség a szamizdatra.
Ezek amúgy is nagyon drágák, nehéz őket elolvasni. Nagyon ritkán,
legjobb esetben is csak havonta jelennek meg. Akkor is maximum pár
ezer példányban. Izgulhat a szerkesztő, hogy a „SZER” napi, közel
20 órás műsoridejéből hajlandó-e néhány percet a független magyar
sajtó cikkei felolvasására is áldozni, hisz – gondolhatnánk – mi
sem kézenfekvőbb egy független nyugati rádióadó számára.
– Ezzel a kérdéssel fejeződik be Nagy Jenőnek, az ABC-Kiadó
vezetőjének írása, melyre ezúttal igenlő választ adhattunk. Egy
veszélyes üzem, a független sajtó vállalkozásának szociológiáját és
élettanát írja le személyes története példáján, amely
összekapcsolódott egy vállalkozásnak mintegy tízéves történetével
Magyarországon.
Egy korábbi adásunkban már beszélgettünk erről a kockázatos
mesterségről Demszky Gáborral, az AB-Kiadó vezetőjével, akivel Nagy
Jenő együtt kezdte szamizdatos pályáját. Akkor is az derült ki,
hogy ez a szakma az oroszlánvadászokéra emlékeztet (…) Akkor erre
a kérdésre, hogy mégis miért? – Demszky Gábor azt válaszolta, hogy
szamizdatot csinálni mégis – mindennek ellenére – jobb dolog.
Nagy Jenő írása is tele van kérdőjelekkel, amelyekre végül is csak
késve tudunk megválaszolni. A befejező mondat után zárójelben ez
áll „(folytatása következik)”.
Egy kérdés azonban már eldőlt. A fővárosi bíróság az elsőfokú
ítéletet lényegében jóváhagyta, azzal a változtatással, hogy a
bűncselekményt Nagy Jenő üzletszerűen követte el. A Demokratában
közölt írásokból (…) szóban elhangzik majd január 25-én a Jurta
Színház szamizdat-estjén. +++
1989. január 22., vasárnap