kb. 7 perc olvasás
EUGÉNIUSZ
A BOLDOG EMBER ABCD
Életminőség-vizsgálódások XXI.
A teljes emberélet magyarán szólva – 18.
A MERENGŐHÖZ
Laurának
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerűlhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843.
*
Te
harcolod ki,
éred el/csinálod meg azt,
amit az ellenséged szeretne elérni
*
Kis
kártyalapod van –
nem tudod, hogy most
éppen ez a mindent vivő adu
*
Okosan
nem engedsz,
szamárként kiszenvedsz
*
Amíg iszik,
mindent rózsaszínben lát –
után meg már csak koromfeketén
*
Gyerek-
mondóka:
„Utánzó majom,
edd meg, amit kinyom!”
*
Régi
sérelmeket
hánytorgat fel –
vagy éppen új ellentéteket szít
*
Miután
megválasztod
a te „képviselőd”,
ő már csak a Pártjától függ
(leginkább annak vezérétől)
*
Annyira
anglomán vagy,
hogy magyar földön is
az ő szokásaikat követed
(lakás, étkezés, fűtés stb.)
*
Szabad vagy,
hogy a híd alatt aludj
(a negatív szabadságjogok)
*
A
szegényt
egy – száraz – ág
elcsenéséért is meghurcolják –
mára már tilos rőzsét gyűjteni…
(A facipő fája)
*
A
hivatalos
pénzhamisítók
szabadon garázdálkodnak
*
Máról
holnapra
a felét éri a pénzed
(ez már vágtató infláció)
*
Macska-
kaparás –
macskajaj –
macskazene
*
A vasmacska kölyke –
Egyik napról a másikra
a semmittevő, a melóst lenéző
elkényeztetett, kitartott „úri hölgy”
egy szegény nagycsaládba cseppen…
*
Egykedvűen tűrni
bármely sorscsapást – tragédiát
*
Délibábok hőse –
hamis illúziókba ringatod magad
*
Önmegvalósító jós –
aki magának rosszat jósol,
– s erre, vagyis maga ellen fogad -,
s azután buzgón azon munkálkodik,
hogy ez a jövendölés be is váljon…
*
Egy
robotos hangya,
aki még vasárnap se,
de nyáron sem tücsök
*
Ha
megcsíp
egy szúnyog,
fájdalmadban felüvöltesz,
és orvosért, mentőért küldesz…
*
Az ugrál
– szaltó mortale -,
akinek szociális védőhálója van
*
Könnyen
és gyorsan hevül,
és nagyon gyorsan,
vagy csak lassan kihűl
*
Erőltesd –
vagy ne erőltesd?!
Magadra erőltetett nyugalom
*
Szenvedélyes bosszúvágy –
szenvtelenül kiszabott fenyítés
*
Nem volt
teljes élete,
nem élhette meg
a nagypapaság örömeit
*
Templomban,
istentiszteleten
még soha nem volt,
de gyereke egyházi iskolába jár
*
Soha
nincs együtt,
hogy esze is akarja
és a szív is javallja
*
Mert
magának őrzi, elveszti,
ha megosztaná, gyarapodna
*
Nincs
jó ellenséged,
mely éberré tesz
és edzésben tart,
nem hagy lankadni
*
Egy
gyerek-
sorban tartott népre
ráeresztik az uzsoráshadat
*
Felesleges/
elmaradt ember-
áldozatok a haza oltárán
*
Vak
Vakbuzgó
Parasztvakítás
Vak megszokás
Vak vezet világtalant
Vak tyúk is talál szemet
*
A
gyújtogató egyszer,
a vigyázatlan háromszor gyújtja fel a házat
*
A
lábadozó beteget
hajtják megfeszített robotra
*
A
harag
a rossz tanácsadód
(nem várod ki, míg…)
*
Azt
követeled,
hogy téged itt
és most ő szeressen
*
Te
nem
felelsz semmiért –
minden meg volt írva
*
Jó
szándék
és rossz következmény
(nem zárják ki, de nem
Is feltételezik egymást…)
*
Ami
az enyém,
az az enyém –
ami a tied, az közös
*
Idegen
ajkú és szívű
élettárs – jól beválasztott
*
Hatás és visszahatás –
fegyvert fog és általa vész el
*
A
leggyengébb
sportellenfelet,
vitapartnert választod
*
Gyermekként
fenyített felnőtt –
sarokba térdepeltetnek,
nem fogadhatod a barátod,
nem kapsz vacsorát/édességet…
*
Minden ételmaradék – moslék
Össze nem illő dolgok – katyvasz
*
Hármat
kívánhatsz
a jótündértől,
de te nem érzed át
az alkalom egyszeri jelentőségét
*
Nem
számolsz
a szerencse
forgandóságával,
s ha egyszer valami
nagy szerencse ér,
nyeregben vagy…!?
*
*
*
Annyira
jólnevelt,
vagy inkább
szemérmes, gátlásos,
aki tüntetően nem akar
élelmesnek látszani:
éhen marad/éhen hal…
*
Hiába
kínálják meg
egyszer a finomsággal,
nem fogadja el – inkább
megharagszik mindenkire…
*
Vendégeddel úgy bánsz,
mintha ingyen-konyhára jött volna,
pitiznie kell, hogy odalökjél
egy falás kegyelemkenyeret.
*
Fő- és mellék
önbüntetésként
arra kárhoztatod magad,
hogy egy életet azzal élj le,
akitől minden porcikád irtózik
*
Minden nap
felgörgetsz egy
kősziklát a hegyre,
majd tehetetlenül végignézd,
hogy gurul vissza a völgybe!
*
Licit-
verseny
folyik:
ki nyeri el
„A világ
leg-
sajnálatra-
méltóbbja”
fődíját?
*
Beállsz
a többségbe
a védtelen gyereket
gúnyolni testi hibáért,
beszédhibáért, bőrszínért,
vagy a szülei szegénységéért
*
Azért csúfolnak,
amiről a legkevésbé tehetsz:
s te ezért a föld alá bújsz szégyenedben…?
*
Azt
érti
igazmondáson,
és erre igen büszke is:
hogy mindenkinek mindent
szemtől szembe meg kell mondani
*
Mint egy tapintatlan kisgyerek
a szemébe vágod ha bandzsa, ha csúnya stb.
*
Könnyebb
a kutyából szalonnát csinálni,
mint a te fejedből valamit kiverni?
*
Nincsenek
eszméid, csak rögeszméid,
nincsenek elképzeléseid,
csak kényszerképzeteid.
*
Felesküdtél
egy tanra vagy tanítóra –
nem vagy ura, csak szolgája
az izmusoknak, irányzatoknak…
*
Előbb
beengedte lelkébe
a megszállókat,
majd kollaborált,
keresve se találni
már se aktív,
se passzív rezisztenciáját
*
Mintha
barátod
egy színpadon élne
a reflektorfényben,
Te meg a sötét nézőtérről
drukkolsz és kukkolsz
*
Nudistaként
élni a világban –
a viszony aszimmetrikus:
egyedül csak te vagy
testileg-lelkileg teljesen meztelen…
*
Személy-
azonosságod is lopott?
Nemcsak beletanultál,
de belefagytál a szerepedbe?
*
Lépten nyomon
önigazolási kényszerben?
Vagy „kisebbrendűségből”
fakadó bizonyítási kényszerben
*
A közvetett önvád
Akkor is védekezel,
ha senki nem támad, vádol!?
*
Mindenkit
üldözöl és győzködsz –
ordít rólad, hogy még
magadat se tudtad meggyőzni!
*
Kényszer-
zubbonyban
szerelmeskednél,
gúzsba kötve vagy
egy lábon állva táncolnál?
*
Ha
nem
jó lábbal kel fel,
akkor visszafekszik az ágyba,
és ott is marad napestig,
hisz így legalább bajt nem okoz
*
Nem akar
tévedni és hibázni,
ezért nem csinál semmit,
mert csak az nem hibázik,
aki nem dolgozik…
*
Mindent
egyformán
fontosnak tartasz,
nem tudsz fontossági-
időrendi sorrendet felállítani
*
Vagy
bele sem kezd
dolgai intézésébe
vagy egyszerre akar
mindent elvégezni…
*
Aprópénzre
váltod a tehetséged:
cirkuszi fejszámoló-
művészként keresed kenyered
*
Aki
a kockázatos
szobrász pályafutás helyett
önként és dalolva órabérben
széklábakat, fogpiszkálót farigcsál…
*
Annyira
csak egy
dolog érdekel, izgat,
hogy ennek érdekében
még az evést is elhanyagolod
*
Ami
indokolt lehet
egy rendkívüli helyzetben,
te abból mindennapi életformát csinálsz…
*
Amíg
nincs
tökéletes
rend és tisztaság
otthon a lakásban,
addig nem kezd bele
még egy könyv olvasásába sem…
*
A
barátság
ápolására
mindig csak
a maradék időt fordítaná,
ha halaszthatatlan teendői
mellett lenne ilyen szabad ideje
*
A szart
aranynak nevezed,
az aranyból szart csinálsz
*
Mintha
csak egy nap
lenne a világ,
úgy tékozlunk
és élősködünk a jövőn –
utánunk a vízözön?
*
Nem
nevelték
szobatisztaságra,
szégyelli inkontinenciáját
letagadja és bezárkózik
és búnak ereszti fejét
*
Szabad verseny:
az egyikőtök egy
halas vödörből halászik,
a másik meg egy ócska
pecabottal a viharos tengeren…
*
Csak úgy
hagyod ott
a prüdériád,
hogy beleszaladsz
a trágárság karjaiba
*
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
ELŐSZÓ
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Öröm – s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?
Baracska, 1850-1851 telén, télutóján
