kb. 19 perc olvasás

Eugéniusz: Bölcsðbalga lelkek
boldogðboldogtalan életű emberek – I.
ppppppppppppppp
Táltos paripa helyett állatorvosi ló
Istengyermekből ördög/sátánfajzat,
Aranykor/Isten országa ðvaskor-földi pokol
Emberélet-minőség-vizsgálódások magyarán
ppppppppppppppppp
Amit egy ember akarva-akaratlan önmagának
és amit előszeretteinek és másoknak is árthat,
és amit jó/álbarátok, ellenségek árthatnak neki,
ha gyenge az ön- és emberismerete, az önvédelme
ppppppppppppppppppp

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények, okok-okozatok
Elv/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok
A bajok és tünetekð a diagnózisokð terápiák
pppppppppppppppppp
Móra Ferenc
A DIDERGŐ KIRÁLY
Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
„Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!”
Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
„Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?”
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
„Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!”
„Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.”
„Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám” – nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.
Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
„Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!”
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!”
Nyöszörög a fűtő: „Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!”
Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
„Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!”
Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!”
Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog –
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:
„Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!”
Megfordul a király: „Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!” –
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
„Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?”
Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
„Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!”
Most már meg a kislány mondta azt, hogy „ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!”
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett –
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
„Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!”
Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
„Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem – nagy Meseországban…”

p Akinek
p mindig üres a zsebe,
p lepisálja még a kutya is:
p az örök tarháló, pumpoló
p
p
p Aki
p nap mint nap
p csupa jószándékkal kövezi
p az ő és mások útját a pokolba
p
p
p Aki
p a nappalait
p azzal tölti ki,
p hogy az éjszakai álmait
p próbálja felidézni/megfejteni
p
p
p Aki
p a nehezen
p felépített pozitív képét
p egy rossz mondatával összetöri
p
p
p Aki
p nem „csak” szereti,
p hanem imádja gyerekét:
p ezzel így tönkre is teszi őt…
p
p
p Aki
p nem „erőlködik”
p jóízű köszönése mellé
p még valami jó szót is tenni
p (vagy csak kurtán „napot!” kíván…)
p
p
p Aki nem a jobbik,
p de az idealizált, retusált
p arcát mutatná fűnek-fának,
p de mindenekelőtt a jövendőbelijének
p
p
p Aki
p nem a Másikért
p hagyja el apját-anyját,
p pusztán elölük menekül
p az adandó első alkalommal…
p
p
p Aki
p nem akar
p bizonytalanságot:
p fizet a szolgáltatásokért –
p kurvát és cselédet vesz maga mellé
p
p
p Aki
p nem annyira
p a betegekért, v.
p a szegényekért él,
p hanem a szegényekből
p (meglehetősen gazdagon)
p
p
p Aki
p helytelen,
p helykereső,
p helytévesztő:
p nem a templomba
p megy misére/istentiszteletre
p és nem a sportpályára focizni…
p
p
p Aki
p nem akar
p paternalista szülő lenni:
p csak semmi „szelíd” erőszak –
p inkább mindent ráhagy a gyerekre…
p
p
p Aki
p nem akarja
p elvágatni a köldökzsinórt,
p kinőni a háromkerekű bicajt,
p elengedni anya kezét, eldobni a mankót stb.
p
p
p Aki
p kapunyitási pánikos,
p tart a szabadság felelősségétől,
p nem akarja otthagyni a meleg és
p létbiztonságot nyújtó családi fészket…
p
p
p Aki
p nem bírja elviselni
p a rossz ember látszatát,
p mint ahogy Mikszáth Kálmán
p „vén gazembere” sok-sok éven át…
p
p
p
p Aki
p nem bírja elviselni,
p ha nem mindig tudnak
p az ő kiplakátolt nagy jóságáról
p
p
p Aki
p addig nem bocsát meg,
p míg a másik térden állva
p és jó sokáig nem könyörög
p (amivel persze magával is kiszúr…)
p
p
p Aki
p nem büszke rá,
p hogy kiveszi arányos részét
p a közteherviselésből – ellenkezőleg,
p megideologizálja a durva adócsalásait…
p
p
p Aki
p nem dobja ki
p a ballasztot a süllyedő
p élet-léghajóból – le is zuhan…
p
p
p Aki
p nem dobja vissza
p az ő éltető közegébe,
p de busás hálapénzért
p simogatja a partra vetett halat…
p
p
p Aki
p nem
p egy derék ember
p éjjel-nappal látó szemével
p megítélve, mérve éli az életét
p
p
p Aki
p nem egy keljfeljancsi –
p egy arcul legyintés után k.o. (knock out)
p (Nem az a legény, aki üt, de az, aki állja…)
p
p
p Aki
p nem él
p az oly sajátosan
p emberi ének kifejezésmódjával –
p nem énekli ki örömét vagy a bánatát…
p
p
p Aki
p nem tudja/akarja
p megosztani örömét-bánatát,
p így nem sokszorozza, nem osztja el azt…
p
p
p Aki
p soha nem
p előlegez, csak kimérve,
p mint egy boltos, maximum
p viszonoz szeretetet: előszeretetlen…
p
p
p Aki
p nem engedi
p magát feltétlenül szeretni,
p és maga se meri ezt tenni,
p ha már egyszer csalódott –
p de felpanaszolja korai hervadását
p
p
p Aki
p nem engedi-engedélyezi,
p hogy a szükség törvényt bontson:
p nem ismer szabályt erősítő/próbáló kivételt…
p
p
p Aki
p nem érti:
p miért nem boldog,
p hisz ő oly erényes és
p erkölcsileg feddhetetlen istenfélő ember!
p
p
p Aki
p nem érzi
p elég fontosnak
p pl. a kapus posztot:
p elhagyja – ő gólt is akar lőni…
p
p
p Aki
p nem fogadja el
p a Sors rá osztotta szerepet –
p ahelyett, hogy azt jól játszaná,
p inkább egy örök lázongó marad…
p
p
p Aki
p csalódott,
p ha rádöbben, hogy
p nem lehet bármi/minden belőle,
p férfi/nő, artista/zongoraművész stb.,
p és így még a kapott talentumait is elvesztegeti…
p
p
p Aki
p nem fogad
p embernek, hazának
p és Istennek örök hűséget,
p mert ő egy Szabad Ember,
p aki nem kötelezi el magát…
p
p
p Aki
p nem fogja fel
p a láthatatlanul is
p hatékonyan működő
p kasztrendszert, nomenklatúrát
p és lelkileg ebbe akár bele is rokkan…
p
p
p Aki
p nem fogja fel,
p vagy maga előtt is mismásolja,
p hogy az ő kis bűneit, stiklijeit elnézve
p a nagyokkal cinkosságra késztetik/kényszerítik
p
p
p Aki
p nem gyanakszik:
p pedig az őt ölelgető haverja
p csak a gyenge pontjait keresi,
p ahova majd a „tőrét” beledöfheti…
p
p
p Aki
p nem győz
p sírni, vádaskodni,
p a világ romlására panaszkodni,
p ha ebül szerzett jószága ebül vész el
p
p
p Aki
p nem hisz a meséknek,
p nem ismer bennük magára,
p pláne nem változtat az életén,
p inkább mindent a saját kárán tanul…
p
p
p Aki
p nem hiszi el:
p ha nem mozog,
p nem süllyed tovább a mocsárban,
p ill. az örvény majd magától kidobja –
p ő inkább vadul tapos, vagy rúgkapál…
p
p
p Aki
p nem hiszi el:
p megbocsátottak neki –
p és ismételt bocsánatkérése
p a sértett felet felbőszítő zaklatás lesz, ami
p tragikus véget is érhet: Gogol – A csinovnyik halála…
p
p
p Aki
p mindaddig
p nem hiszi Istent,
p míg neki is nincsen egy
p frenetikus, unikum megtérés élménye,
p amilyen pl. bibliai Pálé volt, aki állítólag
p így lett üldözőkéből az üldözöttek vezére…
p
p
p Aki
p maga sem hiszi,
p hogy ő, az incifinci kisegér
p is tudhat majd segíteni az oroszlánon –
p ahogy az állatkirály se, amíg bajba nem kerül…
p
p
p Aki
p nem is szeretne
p vigaszt találni, nem is keres –
p ő a nagy vigasztalhatatlan pozőr…
p
p
p Aki
p nem izgatja magát
p a halmozódó bűnei miatt,
p mert Isten úgyis megbocsát,
p hiszen neki ez a mestersége…
p
p
p Aki
p ifjan, férfikorában
p nem ismer se embert, se Istent,
p de majd, ha megvénül, akkor megtér,
p és így garantáltan elnyeri az örök üdvöt…
p
p
p Aki
p sehogy nem képes
p a neki, emberi szemmel
p oly ronda és undorító lárvába
p belelátni a neki oly gyönyörű lepkét…
p (avagy a „torz” magzatról készült képbe,
p amit nem is kéne látnia, a csodaszép kisgyereket)
p
p
p Aki,
p nem úgy, mint a nyuszi,
p büszke, nem is kéri meg a medvét:
p ugyan, törölje már őt a halállistájáról…
p
p
p Aki
p úgy véli/érzi, hogy
p ő nem kívánt gyerek volt,
p s ezért egész élete folyamatos
p nagy bizonyítás kényszer jegyében zajlik…
p
p x
*

Móra Ferenc:
Csókai Csóka
Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron
Örökkön-örökké
Feketébe járjon.
Ahogy így tűnődik
Ághegyen a csóka,
Arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
Mit kellene tenni,
Hófehér galambbá
Hogy kellene lenni.
„Nincsen annál könnyebb –
Neveti a róka –
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled.”
Nagyeszű rókának
Szót fogad a csóka,
Nagy vígan leugrik
Az ágról a hóba.
Az orra hegye se
Látszik ki belőle,
Kérdi is a rókát,
Mit hisz most felőle?
„Azt hiszem, galamb vagy” –
Csípte meg a róka,
S csapott nagy ozsonnát
Belőle a hóba.
Róka csípte csóka,
Csóka csípte róka –
Így lett fehér galamb
A csókai csóka.

MEGHALT EGY VÉNLEÁNY
Ki vélünk átellen lakott,
A vénkisasszony ablakot
Mosolygva nem nyitott ma reggel,
Habár jött-ment inas, cseléd,
S az udvar régen megtelék
Hangos gyereksereggel.
Ő többet nem törődik már vele:
Szemének tiszta ablakát örökre
Lezárta a halál keze.
Mint aki alszik, ugy pihen,
Félős nincs rajta semmi sem,
Csak szomorúság egy parányi…
Kalitja drótját verdesi
S értetlenül pittyeg neki
Ébresztőt a kanári.
S mintha az éji szekrény szegletén
Vékony fehér ujjára várna
Egy felnyitott Marlit-regény.
Ébresztés, várás hasztalan:
A titkos könyv már csukva van,
Mit Isten ujja irt felőle.
Amellyel véget ére ma,
Szelid keservvel nézem a
Záró szakaszt belőle.
Valami furcsa bánat száll reám,
Amikor im nászágyba látlak:
Halál mátkája, vénleány!
A vénleány. Ez volt neved.
Pedig durvább, kegyetlenebb
Név nincsen ennél a világon.
Bimbó, mely bimbóul vesz el.
Ér, mely folyóra sohse lel,
Megálmodatlan álom,
Gyémánt, mely napvilágra sohse jut,
Rím, amely párja nélkül cseng el –
Ó, van-e ennél szomorúbb?
Pedig volt ő is fiatal,
Kedves volt néki is a dal,
Amelyet hozzá irtak is tán,
Szerelem édes harmata
Az ő lelkét is valaha
Bepermetezte tisztán.
S érezte ő is, mint akárki más,
Hogy üdvözit meg egy tekintet,
Egy titkos szó, egy kézfogás.
Volt ő is ifjú, volt igen,
És volt idő, hogy sziviben
Ábrándok óceánja ringott –
Hogy mért, nem tudja senkise,
Imakönyvében őrize
Egy száraz rozmaringot.
Igen és a tavaszra jött a nyár,
Csók is csattant el egyszer ajkán…
Vagy azt csak ugy álmodta már?
Mert aztán álmodott sokat,
S beleszövé az álmokat
A kötésbe, a horgolásba,
És kis szobája rejtekén
Szeretett sirni is szegény,
De ugy, hogy más ne lássa.
S mikor már könny és álom elfogyott,
Utánuk megy a másvilágba,
Hogy hátha folytatódnak ott…
S ahogy itt állok, homlokán
Minthogyha fény derengne. Tán
Pirulni készti szűz szemérme:
Haja kibomlott szálait
És öleletlen vállait
Hogy férfiszem ne nézze.
Nézd, betakarlak hát, szegény halott,
S hogy legalább holtod legyen virágos,
Reád egy rózsaszálat hullatok.
(1907)
*
p Aki
p nem látja:
p a gondolkodás szóban
p mennyire ott van a „gond” …
p Fölöslegesen-károsan terheli magát,
p nem figyel a megérzéseire, intuíciójára stb.,
p mindent csak ésszel-logikával oldana meg…
p
p
p Akinek
p terhes elmemunka
p a legkisebb gondolkodás is,
p így ő előbb vág, azután mér,
p előbb beszél, utólag töpreng,
p milyen károkat okozott vele…
p
p
p Aki
p nem legális,
p bűnös eszközökkel,
p ferde, tilos utakon érné el
p egy ideig a reklám álomvilágát
p (egy nap dolce vita, sok éve börtön…)
p
p
p Aki
p soha nem
p magát a rinocéroszt másolja,
p hanem mindig csak a róla készült képet,
p ahogy egyszer valaki hallomásból lerajzolta,
p aminek esetleg csekély köze van az eredetihez…
p
p
p Aki
p nem mer
p bátran elindulni,
p szellemi segítőkkel
p szerencsét próbálni,
p mint a népmese hősök,
p inkább otthon siránkozik
p és versenyt sajnáltatja magát,
p és mindörökre Hamupipőke marad…
p
p
p Aki
p nem érzékeli
p a biztató tekintetet,
p és nem meri a lányt megcsókolni –
p annyira fél, retteg az elutasítástól:
p mi lesz, ha nem kapja vissza?
p
p
p Aki
p nem meri
p a piacra kitenni portékáját:
p neki ez nem mérvadó értékítélet,
p ha az emberek a pénzüket áldozzák rá…
p
p
p Aki
p kedvtelésből,
p ún. műkedvelőként
p nem festeget otthon képeket,
p ha ezt nem tudja záros határidő belül
p boltban árura váltható forintért eladogatni…
p
p
p Aki
p nem nyugszik
p bele a válásba,
p évek múlva is még hidegháborúzó –
p saját élete javítása helyett az erőit
p az őt megbocsáthatatlanul elhagyó
p élete megkeserítésére pocsékolja…
p
p
p Aki
p keresi a bajt,
p az oroszlán bajuszát ráncigálja,
p nem nyugszik, míg fel nem ébreszti
p az éppen szelíden szundikáló szelindeket…
p
p
p Aki
p „jó gyerek”
p és így nem okoz
p anyjának fájdalmat:
p a kedvéért akár még orvos is lesz,
p ha amúgy semmi kedve/tehetsége hozzá…
p
p
p Aki
p nem oszt,
p és nem szoroz:
p mindegy, hogy jön vagy megy:
p vele se több, se kevesebb – ill.
p jobb, ha megy, mert ő csak egy
p lehúzó, hátráltató, demoralizáló,
p élősködő, púp a hátunkon stb. stb.
p
p
p
p Aki
p nem örül
p a váratlan szerencsének,
p mert nem is kalkulált vele:
p emberi tervezését, számítását
p zavarja, felborítja az Isten végzése…
p (esetleg a jóból balszerencsét csinál)
p
p
p Aki
p tántoríthatatlan –
p csinálja, amit fejébe vett,
p vak és süket a visszajelzésekre,
p sebességét fokozva nyomul a tévúton,
p egyre távolabb kerülve az oázistól…
p
p
p Aki
p nem őrzi,
p és helyreállítja,
p hanem újra és újra csinálja
p az aznapi, mindig más rendet,
p alaposan megnehezítve az életét,
p ellehetetlenítve, hogy dolgához lásson…
p
p
p Aki
p nem tart
p szabadsága szülte
p saját rendet maga körül,
p annak nem terem rend lelkében se,
p csak terméketlen kaotikus állapotok…
p
p
p Aki
p önmagát
p nagyon büszke
p ún. absztinensként
p oly szabad embernek hiszi,
p pedig csak egy mámorfóbiás,
p aki tart tőle, hogy borban az igazság,
p vagy gyenge jellem: fél a kísértéstől…
p
p
p Aki
p itt és most
p nem ragadja meg
p az átrepülő ihletet,
p így az örökre messze száll
p
p
p Aki
p nem segít
p a kis hangyának
p kimászni a pocsolyából –
p sőt „kegyelemdöfésből” rátapos…
p Kegyetlen lelkülettel hiába várja
p a természetfeletti segítséget, isteni áldást…
p
p
p Aki
p a kicsit nem becsüli,
p az a nagyot sem érdemli –
p ha nem sáfárkodtál jól zsebpénzeddel,
p akkor hogyan bízhatnák rád egy család pénzét?
p
p
p Aki
p a kis értékkel
p könnyelműen, pazarlóan bánik,
p ha nem tud spórolni, takarékosan
p gazdálkodni, akkor megtanul koldulni…
p
p
p Aki
p nem szól rögtön
p a penetráns bűz miatt,
p mert még új tag a gyülekezetben,
p akinek „Hallgass”, vagy „Kuss!” a neve –
p és így majd végül már maga is megszokja…
p
p
p Aki
p nem tartja
p szárazon a puskaport:
p Istenhite gyengeségére vallana,
p mert szerinte minden kegyelemből van…
p
p
p Aki
p nem temeti el,
p nem engedi el
p lelkében is a halottat –
p az vissza is jár kísértetként
p őt riogatva éjjelente kísérteni…
p
p
p Aki
p nem testi,
p érzékelhető fenyítő,
p „csak” méltóságodban aláz meg,
p pl. hangosan felolvassa társaid előtt
p az általa elkobzott szerelmes leveled…
p
p
p Aki
p öntörvényű,
p nem tiszteli
p se a természet,
p se a társadalom törvényeit –
p így szabadon gyorsulva zuhan a halálba…
p
p
p Aki
p nem tiszteli meg
p a ház lakóit, ahol vendég,
p nem foglal helyet, és elviszi a szép álmukat
p
p
p Aki
p potyázó,
p nem tiszteli
p meg az ún. jóismerőseit,
p hogy ő is otthonába invitálja őket,
p és kiszolgálja, vendégül lássa őket…
p
p
p Aki
p nem tisztelve
p élőlénytársait a teremtésben
p durván és balgán beavatkozik
p a természet ősi-örök rendjébe,
p felszámolja saját elemi létfeltételeit
p
p
p Aki
p locsi-fecsi,
p nem titoktartó:
p egyszer és mindenkorra
p el is veszítheti a bajtársa bizalmát
p
p
p Aki
p nem tud
p disztingválni –
p pl. úgy beszél a tanárával,
p vagy akár a felkent királyával,
p mint az inasával/kocsis a lovával…
p
p
p Aki
p nem tud
p különbséget tenni
p ellentétes dolgok, pl.
p a bók és sértés között –
p se, ha adja, se, ha kapja…
p (mintha marslakó lenne köztünk)
p
p
p Aki
p még nem tud
p üzemi vakságáról
p és vak, automatikus,
p és így reflektálatlan megszokásairól
p
p
p Aki
p nem tudatosítja:
p az a motor, amin ül,
p a civilizációs vívmány,
p az egy kibiztosított fegyver:
p elég egy óvatlan mozdulat,
p és emberi életet olthat ki,
p vagy maga lehet rokkant…
p
p
p Aki
p nem tudja
p jól az „adjonisten” -t,
p s meg is kapja a „fogadjisten-t
p Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják. …
p A magyar adjonisten/ Nem annak ad, kinek nincsen.
p (Ady Endre)
p
p
p Aki
p nem tudja,
p pont az tanítja:
p például, hogy hogyan
p vezessük a háztartásunkat.
p Vagy a krónikus beteg orvos,
p vagy a rosszul nősült/elvált,
p és azóta nő/férfigyűlölő
p házassági tanácsadó,
p párterapeuta stb.
p
p
p Akinek
p tilos elválnia,
p tiltja a „vallása” –
p a legvégsőkig, sőt azon túl is
p ki kell tartania az egyszer rosszul
p beválasztott élettárs mellett, akkor is,
p ha naponként háromszor bele is döglik,
p és a közös édes gyermekek is megsínylik –
p odaát ezért majd nagy jutalomban lesz része…
p
p Aki,
p ha elmúlt már
p az újdonság varázsa,
p akkor le is cseréli úgy
p a használati eszközeit,
p mind az élettársát, barátját,
p de házát és hazáját is, ha lehet…
p Minden csoda csak három napi tart…
p
p
p x
*
Móra Ferenc
A SZERETET AZ ÉLET
Ha majd az ige bételik,
S az igért óra érkezik,
Az Örökkévaló szemén
Átalragyog egy röpke fény,
És a föltámadás igéivel
Az arkangyalnak jőni kell.
Az angyal szót fogad neki:
Aranyvesszővel megveri
Mohos sírhalmok oldalát,
És zengi ébresztő dalát:
Reggel van! Ujra nap süt! Emberek,
Ébredjetek, ébredjetek!
A hosszú rabság véget ér,
A földre újra visszatér
Az élet, s boldog vígalom
Zajátul zeng völgy és halom,
Hogy számüzetve elfut a halál,
S az angyalfecske egyre száll.
De sok-sok sírhalom felül
Tovább repül kedvetlenül,
Aranyvesszője nem suhog,
Ajaka szomorún susog:
Nektek nincsen miért ébrednetek,
Mert senkit sem szerettetek!
(1907)
pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
Életminőség Jenciklopédia
Az emberi unikum: a még önmagának is ártó élőlény,
aki oly boldog is lehetne, mégis nagyon boldogtalan lesz…
Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
A vers, mese, ige, példabeszéd, életkép/bölcsesség
nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: hasznukat veheted!
p.s.:
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
pppppppppppppppppp