kb. 5 perc olvasás

Eugéniusz: Antiparainesis III.
Hogyan – ne – légy/maradj boldogtalan
Oly jó/rossz korban oly rosszul élő ember
Pokoljáró állatorvosi lovak önismereti tesztje

Reviczky Gyula:
Ifjú pesszimistának
Lemorzsolám felét már életemnek,
Kétkedve mindig, csüggedezve gyakran.
Szivem a nem birt távolért esengett;
Zajért magányban, álomért viharban.
Hogy önzésnél egyéb nincs a világon,
Hogy élni büntetés, panaszkodám…
S mikor már úgy is késő, most belátom:
Jól élni az egyetlen tudomány!
Az ember nyomorult, a sors kegyetlen…
Olvastam egykor és vallám azóta,
Bor közt vitázva, hangzatos rimekben…
Sokan fujják; unalmas, régi nóta.
A teremtés kontármű, elhibázott;
Az ember bűnre, bajra születik…
Szidják, szapulják ezt a szép világot;
De élniök, hejh, mégis jól esik!
Mert élni szép, mert élni jó, hiába!
A száraz bölcselők bármit fecsegnek;
Nincs köztünk, a kinek ne volna vágya
Sokáig élni, mint – Schopenhauernek.
Éltét jól élni által ki ne vágynék!
S bár száz közől nem tudja egy alig:
Nem dobja el, ha van egy szalmaszál még,
Melyben reménye megfogódzhatik.
Tekints körül! A ránczos képü dáma
Elméjét folyvást azon töri, hidd meg,
Bár udvarlóit örökölte – lánya:
Hogyan toldhatná életéveit meg.
S hány Tímon, a ki dörmög, mint a medve,
Sált hord a legforróbb nyár közepén;
S nem dugja ki az orrát sem, remegve,
Hogy meghül és hogy náthás lesz szegény.
És kik tagadnak mindent vakmerően?…
Kik elpocsékolták az ifjuságot,
Vagy koldusok lélekben, szíverőben
S agyukban ferdék, erkölcsben fonákok.
Minden csak önlelküknek viszsugára:
Az igazság náluk csak hangulat.
Gyanakszanak, köpködnek a világra,
Mert lelkük tükre torzképet mutat.
Vannak, kiknél dorbézolás az élet;
Baromi módra sárban henteregnek,
És azt szeretnék elhitetni véled,
Hogy bűn s erény, rút és szép egyre mennek.
Vakon szülöttnek a nap tiszta fénye
S az éj sötétje egyformát hazud;
És nem fog hinni soha semmi szépbe’,
A kinek benső szivvilága rut.
Mások nem haragusznak, nem hevülnek;
Csak egyszerűn nem hisznek semmi rosszban.
Egyforma elitélteket becsülnek
A Megváltóban és a két latorban.
Az igazságért szenvedőt gunyolják;
Gyöngéd szivekre nyelvet öltenek.
Saját sivárságukban fel se fogják,
Hogy szenvedés is boldogság lehet.
Ne légy hát híve olcsó tagadásnak!
Minden nagyot, dicsőt a hit teremtett;
Hadd azt, barátom, hadd azok fajának,
Kik csak magukkal érzenek türelmet.
Hitvány világ, mondják e pesszimisták;
Mert mint maguk, olyannak képzelik.
Mások hibáit gúnyolják, leszidják;
De envétkük’ lomhán dédelgetik.
Távol maradt a gondok réme tőled;
Ne idézgesd fel hát ocsmány alakját!
Vagy bölcsei e nyavalyás időnek
Álmodni már az ifjakat se hagyják?…
Eszményed’ eddig tán fel nem találtad?…
Tanulj keresni, bízni, küzdeni!
Van még talán, mely nincs eloltva, vágyad?…
Adj hálát: nem fogsz megcsömörleni!
Szép, szép az élet, ifju kétkedő te!
Penész büzét elűzi rózsaillat.
Szép lány szemétől meg leszel büvölve,
Sötét éjjel legtündöklőbb a csillag.
Még ifju vagy, jövőd sok szépet ígér;
Ragadd meg, mit a röpke percz kinál,
S ne légy jelen, ne vergődéseimnél!…
Engem már nem bocsát ki a hinár.
Tanulj meg élni! A jót ne keressed
Rideg könyvekben, elszáradt szivekben.
Használd ki a mosolygó, röpke perczet.
Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.
Hagyd azt a tant, hogy az ember vadállat,
A töprengést a végokok felett
A kárhozottak bélyegzett fajának,
Kik születnek, hogy sírva éljenek.
(1886.)

*
Ki vagyok én? Az…
- aki még az aranyból is képes szart csinálni
- aki nem kér segítséget, de otthonossá teszi a vermet…
- aki nem ismer megalkuvást: neki minden okos kompromisszum
- akinek az a virtus, ha kötekedik és jót verekszik a kocsmában
- aki olyan életunt, hogy így, kvázi tetszhalottként temetik el
- akinek nincsenek jó, legfeljebb rossz ügyei (vagy ürügyei)
- akinek se jóistene, se hazája, se otthona
- akinek se kutyája, se macskája – se családja
- akinek nincs dolga, nem – jól – gyakorolja szent hivatását
- akinek csak fel nem ismert álbarátja/ellensége van
- akinek nincs – a helyén az – esze/szíve: buta/ravasz szívtelen
- akinek nincs egészsége – szellemi, testi és lelki hiánybeteg
- akik eleve, vagy már végleg lemondanak alapdimenziókról
- akiknek nincs humorérzékük/csak a gyilkos gúny, irónia
- akik a lelki hadviselésben, hidegháborúban hősködnek
- aki önként lesz balek birkája a predátor bűnözőknek
- aki az aranyát szarnak veszi, a szart aranynak nevezi
- akik keveset tudnak jól, és sok feleslegeset, károsat
- aki összetöri, vagy nem becsüli az igazmondó tükröket
- aki jó szándékkal kövezi maga s szerettei útját a pokolba
- ki túlterheli magát – kinek léte elviselhetetlen könnyűség
- ki hiábavalóságokra vesztegeti/rabolni hagyja drága életidejét
- aki heroikus pótcselekvő – még a földet is megkerüli, pedig…
- aki tüntetően „depis”, vagy – olykor büszke! – szenvedélybeteg
- aki igénytelen, mindenbe beletörődő és meghunyászkodó
- aki az ördögnek hisz, aki sokat ígér, sokat is ad, de ürömöt
- aki kötelességtudatos, de örömtelen, színtelen, unalmas alak
- aki elgépiesedett, az öngyilkos rutinja tartja üzemben
- aki csak vegetál, lézeng, tengődik – vagy életművészkedik
- aki ön-és közveszélyes, kötözni való futóbolond…
- aki vakként vezet vagy követ világtalant
- aki más szemében a szálkát, sajátjában a gerendát sem látja
- aki a kecskére bízza a káposztát, pedofilra a gyermekét…
- aki maga alatt vágja a fát, ami alatt egy falka farkas várja…
- aki ágyúval lő a a háza ereszén csiripelő verébre
- aki úgy viselkedik, mint elefánt vagy a porcelánboltban
- aki a fürdővízzel együtt a gyereket, a pappal Istent is kiönti
- aki idegen tollakkal ékeskedik, majd éktelenül felsül…
- aki szép hattyú lehetne, de holtáig rút kiskacsa marad
- aki addig ingereli az alvó kutyát, míg az rátámad, s harap
- aki nem kármentő: „Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!”
- aki addig jár korsóként a kútra, míg el nem törik (ripityára)
- aki korpa közé keveredik és felfalják a disznók
- aki a disznók elé szórja a legértékesebb gyöngyeit
- akinek az elve: többet erővel mint ésszel
- aki mindig ott keresel, ahol biztos, hogy nincs
- aki nem segít magán, majd Isten küld sült galambot
- aki csak a kisujját adja az ördögnek, de az bedarálja…
- aki mérges kígyót melenget a keblén, és az életre kel s mar
- aki másnak kiabál, pedig az ő háza ég
- aki a veszély közeledtekor a homokba dugja a fejét
- akinek minden arany, ami fénylik (a ganajtúró bogár is)

*
A mese, a példabeszéd rólad szól
A baj felismerése a gyógyulás kezdete
Ismerd meg magad és változtass élteden
Lélekbátorság nélkül nincs teljes, boldog élet…
![]()

Kapcsolódó írások – ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet
- Erdélyi János: Magyar közmondások könyve – 90.2017.11.28.
- Eugéniusz: Antiparainesis II.2017.11.27.
- Elvisz a drótostót!2017.11.26.