Eugéniusz: A boldog(talan)ok – IX.

Eugéniusz:

A boldog(talan)ok – IX.

Létrontás vagy javítás ABC

Szellemi segítség lélekbátor keresőknek

Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

pppppppppppppppppppppp

Bessenyei György
Öröm
Ez egy nyájas gyermek, kacag szüntelenül,
Sokfelé enyeleg; soha veszteg nem ül.
Valamit előkap, mindenre ránevet,
S mulattatja magán a vidámult szívet.

*

Virág Benedek

Az örömhez

Oh! csak tetőled függ, öröm!

Boldog óránk.

De, fájdalom! jősz, és megint

Útnak indúlsz.

Olyan kicsiny vagy, és rövid

Mint ez ének.

*

Virág Benedek

Az örömhez

Hová röpültél nyájas Öröm? hová

Rejtetted el víg képedet illy hamar?

A tengereknek bujdokálsz-e

Mély fenekén? te Egek leánya!

.

Vagy a hegyeknek szirtei, s a vadon

Erdők homályos fái között kerengsz?

Hol, hol kereshetlek? jelentsd ki;

Mert Te vagy élete életemnek.

.

Ah, túl röpűltél a levegőn, dücső,

Honnyodba! mellynek szent mezején örök

Tavasz virít, s játszik: ragadj fel!

*

Csokonai Vitéz Mihály
Felvidúlás

Búk, bánatok!
Távozzatok
Előlem messze;
Hogy szívemet,
Víg kedvemet
Semmi ne epessze.
Fejemet nem töröm:
Jobb annál az öröm.
Kár hiába,
Bolondjába
Gyötreni szívemet;
A siralom
Aggodalom,
Ekkép el nem temet
Idején engemet.
Hát vígadok,
Helyt nem adok
Már a bánatnak:
Hoppot mondok!
A búk s gondok
Nálam nem lakhatnak.
Örömmel múlatok,
Mikor múlathatok.
Ha hallik a
Víg muzsika,
Én is majd eljárom!
A vígságot,
Múlatságot
Tőlem el nem zárom.
Kicsiny az én károm!…

1792., Török nótára

p 65

p

p A kisebbik rosszat soha nem választó: mindent vagy semmit…!?

p Aki nem engedi levágni a kisujját, hiába lenne ez életmentő műtét…

p A legősibb mesterséget űző: ő „csak a testét” időre bérbe adó lélek…

p A koszos mosdóvízzel gyereket, rossz pap miatt magát Istent is kiöntő

p Az életveszélyes élet-házát toldozó-foltozó, és nem romboló/újraépítő

p A tiszta vizet a mocskos pohárba öntő, és az eredményt sehogy nem értő…

p Ő a mindennapok kisszerű bliccelős, piti csatáiban (fel)őrlődő és elkopó

p Aki a minőséget mennyiséggel pótolná: úgy a testi, mint a lelki eledeleket…

p Ő a megrendeléstől/fizetéstől függő „rugalmas”: hol pandúr, hol meg betyár

p Aki a megalkuvását az ésszerű kompromisszum álcájában elrejtő (ön)áltató

p A barátjára „a békesség kedvéért” vad hülyeségét is ráhagyó konfliktuskerülő

p Az aljas szélhámos: az önzetlenül segítő irgalmas szamaritánust hívó-kifosztó

p A látáshibás: más szemében szálkát is, de a magáéban még gerendát se látó

p

p

p 66

p

p A ravasz, könyörtelen, de balga/fukar meggazdagodó, aki tékozló utódot „nevel”

p Aki a reá uszuló ordas eszme akarva-akaratlanul bőven termő bamba diófája

p A vicceket a legjobban ismerő, értő-magyarázó stb., de a legkevésbé élvező

p Aki komolyabb kockázat nélkül szeretné bezsebelni a legnagyobb hasznot

p Aki nagyokat álmodott, de nem meri elhagyni a biztosat, nem mer vízen járni

p A krízisében az előző állapotnál jobb minőségű kiutat nem látó kétségbeesett

p A kézikönyvből lesve, puskázva bókoló, csókoló (Kamaszkorom legszebb nyara…)

p Legalább egyben első: az önhibás kudarcai gyűjteményével világrekordot döntő

p Aki kishitűsége ördögi körébe bezáródó, már nem is próbálkozó: alacsony léc

p Aki már a lelki szemével vétkező – a szemmel verő, és a szemel vetkőztető stb.

p Ha egy rossz lóra is tett, nem változtat – csak fut a pénze után és még költ rá

p Az ő lelki békéjének az a talpköve, hogy ő nem ad és nem is kér kölcsön semmit

p Aki a barátaival elégedetlen, ezért inkább az ellenségéhez fordul pártfogásért

p

p

p 67.

p

p A hízelgő barátok kórusa elkábítja, nem hallja meg az igazmondó ellenséget

p Akinek a tudása puzzle-darabkái sehogy nem állnak össze egy egész épületé

p Aki olyan ajándékot is elfogad, ami őt lekötelezi, sőt megvesztegeti, korrumpálja

p Jelszava: senkitől semmi ajándék, mert ő nem akar embernek lekötelezett lenni

p Ő balgán, óvatlanul kompromittálja: gyanúba keveri, rossz hírbe hozza önmagát

p Aki, ha nem olyan makacs, önfejű, a züllés lejtője elején még fékezhetett volna

p Aki a teljes „önellátásra” rendezkedik be: ő az önsimogató/becéző/ringató stb.

p Aki pont az alárendeltjeitől kér a munkájáról, a művéről tárgyilagos véleményt

p Neki nem nyílik ki szeme a szellemvilágra – ateizmus, spiritizmus stb. szúrja ki

p Aki az eredeti mű alkotása helyett idegen tollakkal éktelenkedik a világ csúfjára

p Aki úgy idézi és mondja, hogy az ízléskérdésről nincs vita: marad is ízlésficamos

p Aki úgymond a tökélyre tör: ha nem tud megistenülni, embertelenül leállatiasul

p Aki, ha nem lehet tökéletes szent életű, akkor bűn rossz sátánista hívő lesz ….

p

p

p 68.

p Akinek az igényszintje egyre lejjebb ereszkedik: a langyos sörben légy, köpés…

p Aki a másokban csak legyőzendő riválist, de sosem potenciális szövetségest látó

p Aki a boldogságáról végleg lemondó – ezért a betegségeivel már hiába „küzdő”

p Aki csak közhelyeket szajkózó, de soha nem megélt és kipróbált igazságokat

p Katarzis és lelki purgatórium: azt sem tudja, hogy ezt eszik-e vagy isszák…

p Aki ekkor van legközelebb lenni Istenhez: a Csomolungma tetején táborozó…

p Aki az örök isteni bölcsesség helyett csak gyorsan elavuló szaktudást szerző

p Aki a falánkságát féken tartandó csak pont az utált ételeivel „táplálkozó”

p Aki csak egyszer műveli meg kertjét, majd tovább már a „Jóistenre bízza”

p Aki nem kockáztat magvetését; csak az a biztos, amit itt-most megeszik

p Akinek nincs önfegyelme/előrelátása: ha megkívánja, megeszi az aranytojót…

p Aki nem tanul a Mesterétől, saját történelmétől, s így nehéz éveket ismételget

p Aki egy dologban igen „konzekvens”: ez pont a szarvashibái megismétlése

p X

Kölcsey Ferenc:

A fantázia

Boríts el édes álmaiddal,

Szép hölgy, arany Fantázia!

Rengetvén gyönge karjaiddal,

Mint Ámorát Idália.

Bükkjeimnek biztos éjjelében

Érzem balzsamlehelleted,

S a fülmiléknek énekében

Szól hozzám bájos zengzeted.

.

Kebledben andalogva bírom

Ismét lyánykám szerelmeit,

Kebledben andalogva sírom

Vesztésem néma könnyeit.

Váltó örömnek s fájdalomnak

Igy olvadván érzésiben,

A bánatok kevésbé nyomnak,

S a szűk öröm szentté leszen.

.

Tekintetem hat a jövőre,

S lehullnak a kék kárpitok,

Merengve néz a múlt időre,

S újabb lángokra lobbanok.

A szűk jelenlét szétröpíti

Kevés búját örömivel,

Ösvényimet virág teríti,

A balszerencsét szép lepel.

.

Így él a szilfné fellegében

Rengvén zefír hűs szárnyain,

Leszáll, s szent berkek éjjelében

Kedvesnek olvad karjain.

Így él a lepke rózsaszájjal

Csókolván Flóra kedvesét,

S szerelme ölében égi bájjal

Leéli boldog életét.

.*

Földi János:

Egy téli víg napra

A nap öszvevett világit ablakunkba sütteti,

Télidőbe, bár tekintsed, ékesül tekinteti!

Még alig, hogy kezde jőni szép világa felfelé,

Nem tudom, mi furcsa kedv már szíveinket eltelé.

Majd tovább is, hogy mosolygó fénye feljebb lépdegel,

Mind nagyobb-nagyobb serénység szíveinkbe keldegel.

Nem tudom, miféle nap lesz, mely ma hozzánk érkezik.

Látom azt, hogy víg örömmel kezdetén ígérkezik,

Mintha minden órán hívna, hogy ma vigadozni kell;

Titkos inditóerő ez, e napunkba! hinni kell!

*

Dayka Gábor:

A virtus becse

Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd

Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt

Lelkem tüzétől elragadva,

Átölelém az egész világot.

.

A hűs pataknak bús zuhanásai,

A lágy fuvalmak lengedezései

Éjféli csendben, a susogó

Ágak, az illatos hant virági

.

Elfogtak egykor, s nem magyarázható

Örömbe sűlyedt lelkem; eloszlaták

Keservimet, kisírtam a bút

Édes özönbe merűlt szemekkel.

.

Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem

Utánok. A bús vízözön évei

Közt semmiségbe tért időknek

Fejthetetlen zavarába dőltek!

.

Virtus! csak a te nyomdokidon lehet

Eljutni boldogságra; te mennyei

Vígságra hívtad tisztelődet,

S nem keresett örömökre vontad.

*

Petőfi Sándor:

Mi lelt?

Nem tudom, mi lelt ma engem?

Jókedvemben nincs határ;

Danolhatnék, fütyölhetnék,

Egyikhez sem értek bár.

.

Összeverem a bokámat,

Noha nem szól muzsika;

A szobám világos, ámbár

Nap nem süt belé soha.

.

Még a füst is rózsaszínű,

Melyet rosz cserép pipám

Legroszabb kapadohányból

Küld keresztül a szobán.

.

A szivem ver, mintha benne

Háborogna szerelem;

Pedig egy leány sem váltott

Csak egy jó szót is velem.

.

S annál megfoghatlanabb ez,

Mert zsebemnek zord egén

Pénzfogyatkozásnak éje

Űl sötéten, feketén.

.

Szóval: a világ előttem

Egy szép tulipánbokor…

Kár, hogy addig lesz csak az, mig

Kimegy fejemből a bor!

*

Petőfi Sándor:

A borozó

Gondüző borocska mellett

Vígan illan életem;

Gondüző borocska mellett,

Sors, hatalmad nevetem.

.

És mit ámultok? ha mondom,

Hogy csak a bor istene,

Akit én imádok, aki

E kebelnek mindene.

.

És a bor vidám hevében

Füttyentek rád, zord világ!

Szívemet hol annyi kínnak

Skorpiói szaggaták.

.

Bor tanítja húrjaimra

Csalni nyájas éneket;

Bor tanítja elfeledni,

Csalfa lyányok, titeket.

.

Egykor majd borocska mellől

A halál ha űzni jő:

Még egy korty – s nevetve dűlök

Jégöledbe, temető!

Pápa, 1842. április

p 69.

p

p Bűntudatos lélegző, táplálkozó: minden falat, szippantás mások rovására megy…

p Az ő külső horzsolása, sebe, törése ellátva, de a ’belső vérzésről” mélyen hallgat

p Neki háborog a lelke, hogy a Nap egyformán süt úgy a jókra, mint a gonoszokra…

p Ő úgy tartja: „megölte” anyját a születésekor, ezért bocsánatot kér, hogy még él

p Ha annyival jobb az örökké tartó másvilág, akkor önkezűleg/fejűen rövidíti útját

p Azt vallja: jó korán, fiatalon/csúcson halni – de a legeslegjobb meg sem születni

p Mindig jól járna, nagyot szakítana, ezért látatlanban ürömből is a nagyot happoló

p Ő az érzéki csalódás áldozatául esik, mert csak a szemének hisz, észre nem vesz

p Ha beállnak elé a sorba, neki presztízskérdés a „jogorvoslat”: bolhából elefántot!

p Aki nemhogy felnőne a rá szabott feladatához, de sőt: ő eltörpül az „óriás” láttán

p Ő már nem vár tovább jobb sorára a szamárlétrán: előlépteti s kitünteti önmagát

p A bűne rabságában senyvedő, de a Megváltót/váltságot mégis gőgösen elutasító

p Ő egy-két rossz házasságból általánosít: az intézmény elavult, sosem nősül meg

p

p

p 70

p

p Ő feltétlen engedelmes, lelkiismeretesen hajt végre még oly bűnös parancsot is

p Szerinte az ő célját Isten adta, az szent, és így ahhoz bármi eszköz megengedett

p Ő egy ideig önmegtartóztató, elfojtó, azután féktelen kicsapongással ön-kárpótló

p Ha ő egyszer vendég a gazdagéknál, menten kienné vagyonából (M. Zs.: Tragédia)

p Ő tudatlanul a kecskéhez elölről, a lóhoz hátulról közelít: csoda, hogy megjárja?

p Elégedetlen az életével, sorsával, ezért sóvárog, epekedik másokéi után: csere?

p A koldusgyerek, aki megtapasztalja az irigyelt királyfi életet, menten szabadulna

p Folyóba esve egy másik fuldokolóba/szalmaszálba kapaszkodó, mentőt is lehúzó

p Ő nevetve, kacagva vesz fel uzsorahitelt, majd kínkeservesen, sírva-ríva törleszt

p Már rvéget ért a színelőadás, de ő halálkomolyan még mindig Napóleont játszik

p Ha van egy boldog pillanata, a homokórát rögtön megállítaná – életét hibernálná

p Illemtudatlan, indiszkrét, tapintatlan: így eleve nagy hátránnyal indul ismerkedni

p Két szék között a pad alá eső, két vasat tűzben tartó, két lánytól is kosarat kapó

p

p

p 71

p

p A főleg épp a legegyenlőtlenebbül eloszló javakra vágyó: pénz, hatalom, hírnév

p Pont az az élete fő célja, ami csak eszköz, vagy csak ráadás: pozíció, vagyon stb.

p Minden eszközt bevet a sikerért: elérve csalódott, nem kap a boldog dicsfényből

p Ha a legjobb dolgok ingyen vannak, akkor nem is kellenek: mindent kiérdemelne

p Ő döbben meg a legjobban, ha meg is kapja, amit érdemel: az akasztófakötelet

p Prófétaként tündököl: kutyája csontért cserébe odaadóan hallgatja prédikációját

p Az emberekben/emberiségben csalódva ezentúl kutyával lakik, eszik, alszik stb.

p Egy karót nyelt fapofa, vagy idétlenül vihogó fakutya: elég a kisujjamat mutatni…

p Elárulja magát a szüntelen erőltetett nevetgélésével: éjjel vizesre sírja párnáját

p A két egyenlő szénaköteg között dönteni képtelen szamár, hátha mégse…éhenhal

p Önleértékelt: ha kunsztokkal nem produkálja folyton magát, őt levegőnek néznék

p Ő ol falánk: leeszi maga fölül a „mézeskalács házikót” – elárverezik, dobra verik

p Ifjan szilaj vadcsikóként fickándozott, majd önként egy betört igavonó barom lett

p

p

p 72.

p

p Egy lázongó, botrányhős aranyifjú volt, majd hiperlojális hivatalnok alattvaló lett

p Őt képtelenség, Isten se tudja jobb belátásra téríteni: ő egy zárt elméjű fanatikus

p A véges lelki-szellemi erőit pazarló: önigazolásra/lelki hadviselésre mozgósító

p Elvállalja a lelki szemétláda szerepet: mindenki használja, de senki/ő sem üríti…

p Életét nem kiteljesíteni, csak „megúszni” szeretné, lehetőleg nagy kudarc nélkül

p Élvezi: könnyen leszokhat a kitartó munkáról, de ha megbánja, nehéz a visszaút

p Lépre megy: rászokik a boldogság-illúziót adó szerekre: kínkeserves elvonókúra

p Először szörnyű (szellemi) bűzt érez, de aztán már meg is szokja, mást is szoktat

p Oly hiú, hogy ha nem áll jó neki, nem hord szemüveget és a mély gödörbe zuhan

p A következetes Nagy anarchista: hogy parancsolna gyereknek? Így az a fejére nő

p A protokoll-rab háziorvosa szabhatja meg az élete tartalma-formája minőségét

p Ha ez a vágyott köreiben előkelő, akkor felerősíti lappangó melankólia–hajlamát

p Ő attól hiszi magát echte entellektüelnek, ha rezignált, pesszimista, depressziós

p

p x

Pap Endre:

Örömeim

Felhőknek futása,

Madár repülése

Volt egykor szívemben

Vágyak ébredése.

Most láthatom őket,

Nyugoszik kebelem;

Tüzhelyem örömét

Még jobban érezem.

.

A hír és dicsőség

Néha megjelennek,

Régi tündéreim

Meg-megkísértenek.

De szemem elszokott

Attól a világtól,

Áll az én örömem

Csupa apróságból.

.

Kis családom képez

Egy boldog telepet,

Gyermek üli ezer

Kérdés közt térdemet.

Akármit felelek

Megnyugoszik abban,

Kételkedni nem tud

Legkisebb szavamban.

.

A földnek határán

Egy hold az én mezőm,

Kicsiny a telekem,

Csak annyi mint erőm.

Töltené be bár azt

Munkám és erényem!

Nagyobb szerencseért

A sorsot nem kérem.

.

A megelégedés

Kiterjeszti köröm.

Virággal, kalásszal

Nekem érik öröm.

S ha mezőmnek dísze

Hervad is ősztájban,

Nem busulok azért

E nagy változásban.

.

Boldog, aki szeret,

Busúljon, aki csal.

Az élet szomorít,

De meg is vigasztal.

Szorgalom és jótét

Az én hivatalom,

A többit sorsképen

Adja más hatalom.

Nem zaklatom azért

Az én istenemet,

Letörlöm mindennap

A veréjtékemet.

És másnap ott kezdem,

Hol tegnap elhagytam,

Kipótolom azt is,

Ha mit elvigadtam.

.

Mert a vigaságtól

Sem vonom el magam,

Baráttal barátért

Csattog a poharam.

Nincs nekem irígyem,

Ki ezért megszólna.

Ellenségem sincsen,

De miért is volna!

.

Emberek szavának

Megadom a hitet;

Vallok is néha kárt,

Többször becsületet.

De kell a harag is

Jó kedvet szinezni,

És a bölcseségből

Elég nekem ennyi.

.

Hosszú munkálkodás,

Rövid dínom-dánom;

Sok gond a tevésben,

Kevés szánom-bánom:

Igy foly az életem,

Ilyen a világom,

Kimerithetetlen

Boldog apróságom.

*

Juhász Gyula:

Pogány örömök

A görög szobrokon Hellas szűz napja ég,
Párosz, Pentelikosz márványa mosolyog,
Bár rég megdermedtek az antik mosolyok
S leáldozott Hellas isteni napja rég.
.

Az én lelkemben is, hiába bánt a sors,
Hiába tör reám a ború és a vád,
Hiába zár körül magány és némaság,
Az én lelkemben is az antik nap ragyog.
.

És bár gyűrt arcomon száz redő kesereg
És bár behavazták utamat a telek
S keresztény kétségek de profundis-a bánt,
.

Bár gyötör az élet és félem a halált:
Lelkembe zárva, mint tengerszem a hegyen,
Antik pogány öröm mosolyog csendesen.

*

Berda József:

Vasárnapi öröm

Mint püspök, ha főpásztori díszbe

öltözik, úgy öltözködöm külön én

szemet-vidító turistaruhámba

a ti tiszteletetekre, hogy méltón ünnepeljelek

titeket, messziről tündöklő hegyek s ti

rejtett völgyek, kik az Isten ölében

ültök, mióta áll a világ.

Akár a rajongó gyermek, kinek könnyű

madárként repül a lelke, úgy

húzom magamra én is a rövid

nadrágot, viharkabátom s a szöges

bakancsot, olyan örömmel! Hadd i

zmosítsa-villanyozza csupasz térdem

és sápadt arcom az acélkék levegő!

Mert így esik ez jól s mert való: külön

ruha illik a különb lélekhez, ki hozzád

hasonul s beszélni akar veled, mély titkú

rengeteg, – magas hegyek

és mély völgyek szelleme!

Ó fogadjátok hát gyermeki

megilletődésem szavát most, hogy

közétek készülök s feleljetek ünnepi

ruhámra, mely a lelket fejezi ki, véget

nem érő lombsuhogással, az erdők

vidám és szomorú színeivel, egyre áradó

illatáramotokkal, hogy áhítattal járhassak

bennetek, mikor megszáll a szépség bűvölete,

távol a romlott emberiségtől.

*

Bódás János –

Elveszíthetetlen öröm

Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,

sok öröm van, elveszíthetetlen.

Van öröm, amely mindörökre tart,

nem árt neki szó, se tűz, se kard,

se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,

mitől a világ oly sokszor komor.

Van öröm, amely soha nem apad,

s ez az öröm: add másoknak magad!

Míg élsz, magadat mindig adhatod.

Adj szót, vigaszt, ha van falatot,

derűt, tudást, vagy békítő kezet,

mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted,

hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,

s meggazdagítva lelked asztalát.

Csoda történik: minél többet adsz,

Te magad annál gazdagabb maradsz.

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Minden, amit csak te önmagadnak árthatsz

és amit mások neked, ha önvédtelenül vagy

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp