Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Eugéniusz: A bölcs dicsérete és a balga korholása – VIII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. szeptember 12.

kb. 18 perc olvasás

Eugéniusz:

A bölcs dicsérete

és a balga korholása – VIII.

Ősrégi/új tanítások örökifjaknak



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a jó/rossz szellemű,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Intelmek/bátorítások magyarán írva



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Magadon nevetsz vagy szörnyülködsz!

A mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése a gyógyulás kezdete –

itt és most változtassál az életeden!

Eötvös József versei

A NYUGALOM.

A keresztnél méla csendben

Űl a remete,

A homályos erdőségen

Függ tekintete.

Mint mikor, ha béke lészen

Hosszu harcz után,

S fehér zászlókat tüzünk ki

A várak falán:

Úgy ez aggnak homlokán is

Már felvonta rég

Fehér színü lobogóját

A szent békeség.

A keserv vezette egykor

Az ifjút ide,

És e kunyhó szűk körében

Folyt le élete.

Most nyugodtan visszanézhet

Múlt korára ő,

Mint egy védfal áll előtte

Az elmult idő.

»Hála néked üdvözítőm, –

Így imádkozik –

Hogy elmúltak a keservek,

S szívem nyughatik.

Mindazok, kiket szerettem,

Régen nyugszanak,

S kínos vágyim s a reménység

Már nem bántanak.

Mint a lombveszített tölgyfa

Állok mostan itt,

És a vész, bármint dühöngjön,

Fel nem háborít«.

Mély gondokban elmerűlve

Űl a remete,

Fájdalom és öröm nélkül

Hallgat érzete.

A kunyhóhoz víg kedvében

Gyermek közeleg,

És az aggot tisztelettel,

Így szólítja meg:

»Áldj meg engem, szent remete,

Hogy boldog legyek!

A faluból jöttem hozzád,

Eprekért megyek.

Im rózsákat hoztam néked,

Nemde szépeket?

A szomszédok is csodálják

Kicsi kertemet«.

Az agg férfiú megáldja

A jó gyermeket,

S ez, rózsáit általadva,

Vígan elsiet.

Némán űl az agg sokáig,

A rózsákra néz,

S rég lecsillapúlt szivében

Feltámad a vész.

Visszagondol szebb korára,

Hol gyönyört igért

Neki is a gazdag élet,

Mint küzdelmi bért.

Hol a lyányka bíbor ajkkal

Szerelemről szólt,

S elmerűlve nézetében

Ő is boldog volt.

Régen elvirúlt tavasznak

Szebb virágira

Gondol vissza – s egy nehéz csepp

Húll rózsáira.

1834.

AZ ÉLET FÁJA.

Ismertem én ifjú koromban

Egy fát, éltemnek kertiben,

Gyönyör között és bánatomban

Enyhet találék hűsiben,

S mint fészkihez a kis madár,

Reá e szív pihenni jár.

Mert zölden áll, bár rég körűlte

Eltűnt a kert s virágai;

Az ősz ez egyet elkerűlte,

S tömötten állnak ágai,

S bár elveszett minden remény,

E fán még zöldet látok én

S a lomb között ezer virágot,

Pirúlva az ágak fölött,

S ha feltekintek, napvilágot,

Csillogva a levél között,

Hol fülmile csattogva szól

Elmúlt tavasznak bájiról.

»Ne nyulj a fához; szép gyümölcse,

De elveszi nyugalmadat –

Így szóla isten édenébe’

Ádámhoz – tartsd parancsomat,

Mert élted fája ez, s tövén

Tied csak egy, a zöld remény.«

Ah bús rege! – s talán valónak

Találom én is egykoron;

Ha majd a régen szomjazónak

Enyhülés int le ágidon,

Milyen gyümölcsöt adsz nekem,

Éltemnek fája, szerelem?

1837.

p 1

p Aki

p a sok-sok

p háztáji aranyát

p nem becsüli, sőt sárnak veszi,

p de a sarat meg aranynak nevezi,

p pedig a kakiból is csinálhatna aranyat…

p Akit

p az amúgy

p tisztes „szegénysége”

p csak azért keserít el,

p mert a reklám-hipnózis miatt

p felesleges-káros dolgokra vágyik…

p Aki

p ha csak pár napig

p helyet cserélne a királyfival,

p máris vágyna vissza „koldusnak” –

p de ha ez nem sikerül (képzeletben sem),

p akkor holtáig szomorkodik születési helye miatt…

p Aki

p még nem volt,

p és maradt szerelmes,

p aki mindent és mindenkit

p a legcsodálatosabb, legjobb színben lát!

p Aki

p rossz

p hangot üt meg,

p pl. rosszul köszön,

p rosszul szólít meg,

p és mégis hőbörög,

p ha te ennek a visszhangját hallja…

p Aki,

p ha igazságtalanul

p megdorgálja a főnöke,

p akkor nem őt sajnálja meg,

p de vagy belebetegszik, vagy

p ezt lefelé pont így tovább is adja!?

p Aki,

p ha egy békés

p lelki elefánt lenne,

p akkor fel sem venné

p a szúnyogcsípést, a piszkálódást –

p minden ilyen leperegne a vastag bőrről…

p Aki

p Belzebubbal

p akar kiűzni Sátánt:

p az elszenvedett rosszra

p ő is rosszal reagál: csapda

p Aki

p leginkább

p csak a rafinált

p lelki hadviselésben „hősködő” –

p itt is mész tönkre a másnak vermet ásással,

p az intrikával, bosszantással, bomlasztással,

p az ön-gyilkos gúnyolódással, becsmérléssel stb.

p Ha

p kérésedre,

p önismeretre vágyva

p barátod őszintén szól Rólad,

p azon nyomban ellenségnek veszed,

p és az igazságaiddal rögtön lebunkózod…

p Aki

p nem figyeli,

p nem becsüli,

p sőt: össze is töri

p az igazmondó tükreit

p (a jóbaráti kapcsokat,

p az igaz műalkotásokat stb.)

p Aki

p őszintének

p hiszi most magát,

p pedig amit magáról mond

p az csak egy kis részigazság,

p de az elhallgatás miatt az egész hazug

p Aki

p hol túlterheli magad

p idegen nehéz keresztekkel,

p hol meg elviselhetetlen könnyűségű:

p kötelességkerülő, életművészkedő földi léte

p Aki

p hiúságból,

p rang- és címkórságból stb.

p hiábavalóságokra vesztegeti,

p vagy pedig hagyja rabolni a drága életidőt

p Aki

p az ördögnek hisz,

p aki sok örömöt ígér,

p ha tényleg sokat ad is,

p arról végül kiderül, hogy

p beborul: az csak igazi üröm

p Aki

p egy heroikus pótcselekvő:

p akár a Földet is megkerülő,

p pedig az Isten a háta mögött volt

p (sőt istenigazában benne lakozik…)

p Akit

p a vak vezethet,

p pedig ő is világtalan:

p egyenesen bele a szakadékba

p Aki

p örökkön

p mérgelődő –

p a másik hibái, vétkei stb.

p miatt is önmagát büntető…

p Akinek

p nincs stabil,

p szilárd önképe –

p csak az/annyi, ahogy

p és amennyinek épp most

p őt mások látják, és értékelik?

p Aki

p nem épeszű –

p Ne bomolj, mert

p könnyen úgy maradsz:

p egy bomlott egy-, sőt több én…!?

p (skizofrén)

p Aki

p egy önfeladó,

p teljes hasonuló:

p csak ha te is sokat iszol

p és káromkodsz, trágárkodsz,

p és indiszkrét titkokat mesélsz,

p és emberszólásban versengsz,

p csak akkor fogad be a kis csapatod…

p Akinek

p már túl sok alkohol,

p téged is csak öl, butít

p és végleg nyomorba is dönt

p (persze „előszeretteiddel” együtt,

p őket is magaddal rántva a mélyszegénységbe…)

p Akit

p az ital

p részben,

p mértékkel

p fel is szabadítana,

p káros gátlásait oldaná,

p de egészben meg tönkre tesz…

p Aki

p mértéktelen:

p ami neki kicsiben

p még az orvossága lenne,

p az nagyban már pont a mérge lesz…

p Aki

p olyan, mint

p egy veszett eb,

p aki beleharap még

p a neki az ételt adó kézbe is?

p Aki

p egy lépésre van

p a dúsan terített asztaltól

p és ő mégis, dacból, gőgből éhezik

p Aki

p az a mesebeli Jancsi,

p akinek nincs egy Juliskája,

p hogy titkon figyelmeztesse:

p itt és most ne sokat egyen…!

p Aki

p leeszi/leissza

p maga körül a mézeskalács házikót:

p egy hajléktalan koldusbotos lesz belőle…

p Aki

p „előkelően”

p elidegenedésnek nevezi

p barátok elüldözése miatti

p folyamatosan gyötrő magányát,

p és ez még így felettébb imponál is neki…

p Aki

p felkap

p a reggeli rádióból

p egy tetszetős gondolatot,

p és kihúzza vele ezt a napot

p Aki

p a szakmájában

p már a csúcson vagy,

p a bölcsesség iskolában

p egy örök kezdő, sőt bukott…

p Azt hiszi,

p hogy Neki megvan

p a magához való esze,

p sőt több: a bölcsessége,

p ezért nem is keres Mestert

p Aki

p minden hónapban

p egy új gurut keres-talál:

p és azon nyomban örök vak

p hűséget esküszik a tanításának…

p Aki

p mindent tud a humorról,

p de nincs semmi humorérzéke,

p és nem is érti-élvezi a tréfát, a viccet

p (pláne nem, ha ezzel éppen rá céloznak)

p Aki

p mindent

p tud már az alázatról,

p de még igazán nem érzete,

p ez ideig még nem élte meg/át…

p Aki

p jól átlát mások

p önáltatásán, élethazugságán,

p de a magáéról fogalma sincs –

p ha tükröt tartanak elé: összetöri…

p Aki

p csak

p addig keresi

p magáról az igazságot,

p míg az őt hamis illúzióban ringatja/tartja

p Aki

p a kicsit,

p a sűrű „fillért” nem becsüli,

p az a nagyot nem is érdemli –

p nem lehet méltó a „forintokra” …

p Aki

p ha forgatná

p a talentumát,

p az bőven kamatozna,

p de magába elásva elrohad…

p Aki

p egy szájtáti ember:

p nyitott szájjal sétafikál,

p hátha berepül oda a sült galamb

p Aki

p nem mer

p örömében

p az utcán táncra perdülni,

p hátha bolondnak/részegnek néznek

p Aki

p balgán hagyja,

p hogy újra és újra

p ugyanúgy becsapják,

p kilopják-kiszúrják a szemét!

p Aki

p megszeppenve,

p megilletődve hagyja,

p hogy a vén szakik elvegyék,

p örökre megingassák ifjúkora

p hályogkovács bátorságát

p Aki

p csak

p halogatja

p a – belső lelki – rendteremtést,

p semmi nincsen a helyén, ő sem,

p szét is folyik az így kaotikus élete…

p x

REMÉLJ!

MÁRIÁHOZ.

Reményed eltűnt, pusztán áll jövendőd;

Szólsz sóhajtva, s én elhiszem neked;

Mi könnyen ismer szenvedő kebelre,

Mi biztosan a szív, mely szenvedett!

S miként te, úgy szenvedtem én; szenvedtem,

Mit nem gyanít a zajgó néptömeg,

Fájdalmakat, melyekről nem beszéltem,

Bút, bánatot, mit ők nem értenek.

Mert, lám, szerettem én is szép napokban,

Szerettem hőn, hivebben nem lehet;

S én is csalódtam, s néma bánatomban

Én is elátkozám az életet.

S egy szív ha volt, mely szívemet megérté,

Mely értem érezett, egy hű kebel,

Már rég pihen, s a néma sír fölébe

Az elhagyott hiába térdepel.

Magam vagyok. Ifjú és elhagyatva

E nagy világon, hol szeretni kell.

Ki bánja ezt? ők sorsomat irígylik

S e puszta fényt, nem ismert terhivel.

Oh hidd nekem, ha ajkaim mosolygnak,

S ha kedv derűl fel néha arczomon,

Én bús vagyok, mert szívem nem felejthet,

Mert nem remélhet annyi sírokon.

Én bús vagyok; de te, ki még szerethetsz,

Kit gyermekek mosolyganak körűl,

Ki jó maradtál, mondd, mért nem remélsz te?

Ki még szeretni tud, az még örűl.

Oh nézd a rózsafát, téli napokban

Oly búsan áll, virágtalan, komor;

De zöld borítja újuló tavaszszal,

És száz virágtól vídám a bokor.

S e szív, mely hajdan elragadva érze,

Mely forrt, feszűlt gyönyör érzelminél,

E szív ne vetné messze téli álmát,

Ne hajtna új virágokat? – Remélj!

1838.

BOLDOGSÁG.

Boldog az, ki e világon

Senkit nem szeret,

Élvez, mit az élet nyujta,

Élvez és megvet.

Ím az élet szép s mosolygó

Völgyen s bérczeken,

Száz gyönyört találsz, csak egy kell,

Egy: légy szívtelen.

Fogd körűl erős karokkal

Lángtelt hölgyedet,

Éldeld ajki édes csókját,

Bird szerelmedet.

S ha e nyájas hang, mint mások,

Téged megcsala,

Mért kesergnél? Az, mit birtál,

Szép s való vala.

Nemde édes, bárha fonnyad,

Rózsád illata,

Hő napod habár lenyugszik,

Nemde szép vala?

És ha hölgyed, az imádott,

Hitszegő talán,

Egykor birtad lángszerelmét,

Szíved mit kiván?

Birtad – birtuk s boldogíta,

Mért kesergenénk?

A jövőt más kor vezérli,

De a múlt miénk.

És miénk, mit nyájas kézzel

Nyujt a pillanat;

Szép az élet, mért teremtsünk

Bús ábrándokat.

Éldelj hát és zárd magába

Gyenge szívedet;

Boldog az, ki e világon

Senkit nem szeret.

1842.

TANÁCS.

Oh nézd a tölgyet, erős gyökerével

A földből szíja élte nedveit,

De felfelé hajt minden erejével,

S az éghez nyujtja lombos ágait.

Így tégy te ember, kit e földhöz kötnek

A sors, s ezer szükség vas karjai;

Bár innen élsz, ez nem elég körödnek,

Magasabbak küzdelmed czéljai.

Áldást a szív csak így terjeszt körére,

Egész pályánk hasznos csak így lehet:

Miként nagyobb árnyékot vet földjére

A tölgy, mennél magasbra nőhetett.

1845.

p 2

p Aki

p a zsarolható,

p a nem őt szolgáló

p politikai vezetőnek,

p (valójában: gyarmati helytartónak)

p naivan újra és újra vakbizalmat szavazó

p Aki

p nem

p egy – kis – Hamlet:

p ő tényleg őrültséget mond és tesz, –

p nincs benne semmi kivehető rendszer,

p és nemcsak egy taktikából felvett álarc…

p Aki

p fájó

p igazmondó

p jóbarátot magától elűző,

p de a kellemes hízelgőt ajnározó

p Aki

p nemcsak eltűri,

p de köszöni a pofont,

p még kedvet is csinál hozzá,

p hogy még jól meg is rugdossák…

p Aki

p nem konspirál,

p soha nem engedetlen,

p pedig most vesztegzár van:

p tesztelik, mit tűr el még a nép:

p tilos a családi/baráti összejövetel is

p Aki

p a vesztő nyerő:

p pont ő az, aki szakszerűen

p és a leggyorsabban vágja a fát,

p de valahogy mindig önmaga alatt…

p Akinel

p az s.k. gondosan leszigetelt

p fekete dobozán nem hatolhat át

p semmi éltető-élesztő reménysugár

p Aki

p három helyett eszik:

p egy zabáló bélpoklos falánk,

p aki így harmadolja, rövidíti az életét

p Akinek

p a „szabadon választott”

p háziorvosa is egy protokoll-rab,

p egy beteggyártó–fenntartó gyógyszerügynök

p Aki

p egykor

p vad, lázadozó,

p olykor hőzöngő aranyifjú volt

p mára már egy igavonó barommá szelídül

p Aki

p idejekorán

p nem döbben rá, hogy

p egy álmodozó, világmegváltásra kész ifjúból

p átváltozott álmos napi szürke adófizető robotossá…

p Aki

p nem kér

p tűzkeresztséget,

p már/pont ütközet előtt

p dezertál: szégyenbélyeg rajta

p Aki

p egy „boldog” idióta,

p szenilis/szellemi fogyatékos,

p aki még a szart is aranynak mondja,

p és fénylő üvegszilánkot, mint aranyat gyűjt…

p Aki

p nem szól:

p király meztelen,

p de már rég nincs hozzá

p gyerekszája ezt kimondani:

p ő is beépül, elvakulva elkurvul

p Akinek

p nincs csendes

p helye és időszaka,

p sőt menekül ez elől:

p non stop zajártalmat generál,

p és nem meditál, társalog isteni Lelkével…

p Aki

p olyan igazságos:

p ő mindenkit egyformán szeret:

p neki ugyan mindenki a felebarátja,

p de közötük nincs egyetlen egész sem…

p Aki

p a neki

p amúgy fölösleges,

p de másnak meg káros,

p öncélú lopást élvező kleptomán

p Aki

p jó- vagy

p rosszhiszeműen

p az igazsághoz hazudná át magát –

p aki pont a rosszal akarja a jót elérni…

p (legalábbis ezzel hitegeti/mentegeti magát)

p Aki

p sokat beszél.

p aminek sok az alja is –

p valami aljast takar vele…

p Aki,

p ha beszél,

p se füle, se farka,

p se vége, se hossza,

p csak saját, de főleg

p más idejét lopja, rabolja…

p Aki

p az egyik szavával

p menten agyonüti a másikat –

p önellentmondó semmitmondó…

p Aki

p beletörődik,

p hogy ő holtáig dadog,

p mert hát ő már így született,

p vagy ha nem is, de ez már így marad…

p (társaság, sőt emberkerülő magányos)

p Aki

p úgy hiszi, hogy

p ő eredendően bűnös,

p a bűnösségét vélelmező:

p akinek ezért folyamatosan

p bizonyítani kell az ártatlanságát…

p Aki

p az örök ábrándozó,

p a jelenlétből hiányzó fantaszta,

p aki a bírhatót eladja álompénzért

p Aki

p visszaél

p a szellem hatalmával:

p a gúnyolódó lélek-gyilkos

p (de már ő sem tud jóízűen nevetni)

p Akinek

p ha van éltető humora,

p akkor lényegeset mindent tud,

p de ha ez nincs, akkor bármire képes

p Aki

p mások előtt

p nevetgél, mint a fakutya –

p de otthon meg ön-sajnálva,

p magába zuhanva keservesen sírdogál

p Minden szemét,

p ami nincs a helyén –

p ez igaz a helytévesztő emberre is…!?

p Bedől

p a mohó szemének,

p neki minden arany,

p ami káprázóan fénylik:

p így lesz üvegszemét gyűjtő

p Aki

p csak néz,

p de nem lát,

p nem veszi észre,

p hogy káprázat/érzéki „csalódott”

p Ő

p a nem akaró:

p őt ezért nem repíti,

p de a hajánál fogva

p csak vonszolja a sors

p A

p raktárra,

p túl előre aggódó –

p lásd pl. a pont ilyen

p anya és lánya meséjét:

p A kis bunda

p A

p – már nagy –

p gyerekéért büszkén,

p szerfelett aggódó, és

p ezért mellrákos anya

p A

p magát

p bátornak

p tartó, kikiáltó:

p de csak a döglött

p oroszlánt bőszen rugdosó

p Aki

p „bátor”,

p ő nem fél a tűzzel játszani,

p de a tűzvészben már nagyon megijed

p Ahogy

p lesz, úgy lesz:

p semmit nem tervez,

p vagy pedig éppen egész

p pontosan ismerni akarná a jövőt

p Akinek

p a holnapra,

p az utódaira nincs

p egyáltalán semmi gondja:

p utána jöhet akár a vízözön…

p A

p maga

p alatt fát vágó/

p azt a csónakot fúró,

p miben előszeretteivel ő is utazik

p Aki

p a kimászás

p vagy segítségkérés helyett

p a gödörbe végleg be is rendezkedő

p Aki

p a csak

p ideiglenesnek szánt

p megoldás, buherálás stb.

p lustán véglegesnek hagyója

p Aki

p mindent

p tudni akar:

p a feleslegest-károst is,

p éppen a szükséges rovására

p Akinek

p gyávaságból

p a legrosszabbkor

p törik meg a lendülete:

p pont egy szakadék jön…

p Alacsony léc:

p az önlebecsülés

p és alul-teljesítés

p ördögi köre, lehúzó örvénye –

p a túl magasra tett kudarca után…

p Ő

p a perfekcionista,

p bűntudatos, így kiégett anya –

p aki kompenzálva majomszerető kényeztető

p Aki

p a kényelmet,

p biztonságot élvező „gyereket”

p nem löki ki a fészekből, a mamahotelből

p Naplopó:

p másutt biztos

p kolbászból van

p még a kerítés is,

p de itt ő éhen hal…

p Aki

p mértéktelen:

p ami kicsiben

p még orvossága lenne,

p az nagyban már pont méreg

p Aki

p a hamis,

p káros mellett

p minden illúziót

p porig romboló,

p csak rontó-bontó

p x

ÉN IS SZERETNÉM…

Én is szeretném nyájasabb dalokban

Üdvözleni a szép természetet,

Ábrándaimnak fényes csillagokban

S bimbók között keresni képeket.

Én is szeretnék kedvesem szeméről

Enyelgve és busongva dallani,

S nyájas arczáról, jég-hideg szivéről

Érzékenyen sok szépet mondani.

Én is szeretném lángoló szavakkal

Dicsérni ősz Tokajnak tűzborát,

Szabály szerint kimért zengő sorokban

Megénekelni a magyar hazát.

De engem fölver nyájas képzetimből

Komoly valónak súlyos érczkara;

Fajom keserve hangzik énekimből,

Dalom nehéz koromnak jajszava.

Mit ezrek némán tűrve érezének,

Eltölti égő kínnal lelkemet;

Mért bámulod, ha nem vidám az ének

S öröm helyett csak bút ébreszthetett?

Mig gyáva kor borúl hazám fölébe,

Én szebb emlékivel nem gúnyolom;

Mig égő könny ragyog ezrek szemébe’,

Szelíd örömről nem mesél dalom.

Miként az aeol-hárfa viharokban

Feljajdul a magas tetők felett:

Úgy zeng a dalnok bús dalt bús napokban,

Ki várna tőle nyájas éneket?

Ha éji vész borítja látkörünket,

Villámokért sohajt a tévedő;

Ha régi bánat kínozá szivünket

Nem könnyeket kér-e a szenvedő?

S ilyen legyen dalom: egy villám fénye,

Egy könny, kimondva ezrek kínjait;

Kit nem hevít korának érzeménye,

Szakítsa ketté lantja húrjait.

1846.

MOHÁCS.

Eldődeink siralmas harczhelyén,

Zöldebb a fű Mohácsnak mezején;

Több illat tölti a virágokat,

S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.

E földet hősök vére áztatá,

Azért küld Isten ily áldást reá;

Mert szent határ az s puszta nem lehet,

Hol honfiszív honáért vérezett.

Oh ne sirasd meg annak végzetét,

Ki a hazáért adta életét!

Édesen alszik anyja kebelén,

S áldások őrzik csendes nyughelyén.

Mely a hazáért élt, a hű kebel,

Földjét termékenyítve hamvad el;

És szelleme a sír körűl marad,

Tettekre intvén az utódokat.

1847.

VÉGRENDELET.

Ha majdan átfutottam

Göröngyös útamat,

S hova fáradtan érek,

A sír nyugalmat ad:

Márvány szobor helyébe,

Ha fenmarad nevem,

Eszméim győzedelme

Legyen emlékjelem.

S ha majd kijőtök néha

S megálltok síromon,

Zengjétek el a legszebb

Dalt néma hantomon.

Magyar dalt, lelkesítőt,

Melynél a szív dobog,

Tán halva is megértem,

S keblem hevűlni fog.

És sírjatok egy könnyet

Barátotok felett:

Dalt érdemelt, mert költő,

Könnyet, mert szeretett.

1848.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp