Boldogság és életbölcsesség ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet

Bölcs/balga boldog(talan)ok  Emberélet-minőség +/- ABC – VI.

Írta: Nagy Jenő · 2023. június 16.

kb. 17 perc olvasás

Eugéniusz:

Emberélet-védelem ABC – VI.

ppppppppppppppp

Megfontolandó-megszívlelendő

Kulcsmondatok jó magyarán írva

Létjavítás, őrzés – és/vagy rontás

Mind egy: sok kis részben az egész

pppppppppppppppppp

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

A táltos paripák vagy állatorvosi lovak

A Jóisten aranykora vagy vaskori pokol

Emberélet-minőség vizsgáló példatáram

pppppppppppppppppppppp

Amit ember a maga/más javára-kárára tehet

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppppppppp

ÉL A MAGYAR…

Fessétek bár sötétre a jövőt,

Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,

Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,

Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:

Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!

Szentűl hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?

Hiszen vértenger, temető a mult!

Vetettek rá halálos szolgaságot,

Irtották szörnyen… ámde a levágott

Törzsek helyén még szebb erdő virult.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,

Annak nem árthat többé idegen!

Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!

S csak arra szolgált minden veresége,

Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra nemzetem, hogy élj!

Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,

Van egy erényed, mely fényt vet te rád,

S melyért az Isten mindent megbocsát –

Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,

S a szent rajongás mindenütt kiég,

S a büszke jognak minden vára megdől:

A te szabadság-szerető szivedtől

Új lángra gyúlad Európa még!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,

Ki trónusán bírói széket űl!

És hogyha minden búra, bajra válik,

Romok között is hirdetem halálig,

Erős, nagy hittel, rendületlenűl:

Legyen bár sorsunk még oly mostoha,

Él a magyar s nem veszhet el soha!

MAGYAR NYELV.

Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged

Ajkára vón, többé nem dobhat el!

Szentség gyanánt hogy befogadja éked,

Őrző oltárrá válik a kebel.

Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme,

S erős, szilárd, mint hősök jelleme!

Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,

S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!

Minden, mi fejben vagy szívben fakad,

Tőled nyer pompát, színdús szavakat.

Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,

Mint egy király az ünneplő bibort!

Bír-e más nyelv úgy epedni,

Annyi bájjal, annyi kéjjel?

Olvadóbb, mint lant zenéje

Holdvilágos, langyos éjjel,

Mely virágot s dalt terem,

Mikor ébren semmi sincs más,

Csak a fák sötét bogán:

Hangos, boldog csalogány

S boldog, néma szerelem…

Hát a csapongó

Gyors szavu tréfák

Játszi szökését,

Festi-e más nyelv

Oly remekűl?

Pattog a víg élc,

Ám sebe nem fáj,

Mert csak enyelgés,

Tarka bohóság

Volt az egész!…

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja

Úgy zendűl benne, mint egyház harangja

Mely messze hinti mély, komor szavát.

Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban,

S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban,

Úgy döng minden szó a kedélyen át!…

Ciklops pőrölye, hogyha csatát fest,

Csatakürtök bősz riadása!

Halld! Halld!

Száguldva, vihogva, kapálva

Dölyfös paripák robbannak elő.

Százak keze vág, százak keze lő.

Nem szárnyal a vér-ködös égre más,

Csak ágyudörej, szitok és zuhanás!

Rázkódik a föld, iszonyodva reng,

Amerre a kartács vad tánca kereng!…

Dúl a szilaj kéz, csattog a kard,

Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!

————————————————-

Hatalmas, szép nyelv,

Magyarnak nyelve!

Maradj örökké

Nagy és virágzó!

Kisérjen áldás,

Amíg világ áll!

S legyen megáldott

Az is, ki téged

Ajkára vesz majd:

Elsőt rebegve,

Végsőt sóhajtva!

Ábrányi Emil – 1885.

p Önként

p elhanyagolod

p a nemtőid, a védő isteneid,

p pl. édes anyanyelved, ami pedig

p az egyik szellemi csodafegyvered lenne…

p Más

p anyanyelvű

p a választott élettársad:

p konyha-angolos érintkezés

p extenzíven-intenzíven redukálja

p a mindennapi életminőségeteket…

p A piacon

p röstellsz alkudozni,

p a gazdagot játszod meg,

p de bezzeg az erkölcsben

p már nem vagy ilyen finnyás:

p ott praktikus megfontolásokból

p „rugalmasan” engedsz „elveidből” …

p Engeded,

p hagyod magad

p megvesztegetni,

p hisz mások is így tesznek,

p és a te fizetésed is oly kicsi:

p el is rothadsz, a rozsda mar…

p El-

p eleltalálod

p a szarva között a tőgyit –

p a hibát hibára halmozó lény

p Nem tudott eleget a magyar

p állat viselkedéséről a hívatlan

p idegen török Mehemed, ezért

p így végül felrúgták a tehenek

p Közönyös

p be nem avatkozásod

p muszáj megideologizálni:

p a szomszéd magánügye,

p hogy neveli/veri gyerekét

p Magánügy?

p Tüntető rosszkedved

p és ásításod is fertőző…

p Mindig másoktól várnád,

p hogy téged jókedvre derítsenek…

p Ön-

p gyilkossággal

p fenyegetődzve

p pont az elő-szeretteit

p zsaroló: szeressék őt

p sokkal többet, sokkal jobban…

p Aki

p bátran,

p életét is kockáztatva

p ki akar menteni a folyóból.,

p még azt is, pont őt lehúzod

p a víz alá, a mélybe: bele is hal…

p Nem

p veszed zokon,

p ha „ragályos kór” miatt

p elkülönítenek szeretteidtől,

p ami csak nehezíti gyógyulásod

p Mindent

p megszoksz,

p és nem szöksz,

p azután majd meg

p már túl késő elmenekülni

p (mint a lassan melegített,

p de végül puhára főzött

p gyanútlan béka esete)

p Mamahotel-lakó:

p az elvált/elhanyagolt

p feleség/mama kedvence –

p akinek az lesz a büntetése,

p hogy felnőtt életre képtelen

p óriáscsecsemő, infantilis lesz

p Amit

p erővel

p elvesznek,

p azt a jósors visszaadhatja,

p de az önként lemondott jogokat

p már nagyon nehéz visszaszerezni –

p pl. feladni a kivívott szabadságaidat

p az átmeneti, visszavehető jólétért cserébe…

p (lásd pl. a magyarságot 1956/1989 után…)

p A nép ellensége

p Ibsen drámája egy közíró polgárról,

p aki nem hajlandó elhallgatni az igazságot,

p aminek kiderülése a városa rövidtávú érdeke

p ellen van: eltűnne az idegenforgalmi bevétel –

p hajtóvadászat, lejárató kampány indul ellene,

p állását veszti, még családja is elfordul tőle…

p Biztos, hogy efféle pályára szeretnél menni,

p hisz ma éppúgy poklot járhat a dudás…

p Tartósan,

p és igazolatlanul

p már régóta nem

p vagy jelen-való

p a névsorolvasásnál:

p hiányzol az igazi Életből

p (nosztalgiás fájón elvágyódó,

p vagy fantaszta, utópia lakó…)

p Igazolatlan hiányzó

p Sohasem vagy itt és most jelen!?

p Mindig máshova és más korba vágyódsz:

p vagy nosztalgiával, értsd: fájó elvágyódással

p egy olyan múltba, mely úgy sohasem lehetett,

p vagy pedig futurisztikus fantazmagóriákba,

p mely utópia, ha megvalósulna, szörnyű lenne…

p Egyik sem késztet itt és most önváltoztatásra…

p És így a sírig áltatod magad: ott boldog lennél…

p Rád nézve

p tényleg jogos

p a vicces kérdés:

p van-e Élet a halál előtt…

p Mintha tetszhalott lennél,

p egy életjeltelen agy/szívhalott

p aki már nem is akar „feltámadni” …

p Sohasem

p egyértelmű,

p mindig hagy magának

p egy-két menekülő utat, hogy

p ha rosszul sülne el a mondata,

p vagy másként alakul a helyzet,

p könnyen kimagyarázkodhasson…

p Vagy

p mindened,

p lakod-ruhád,

p szürke-fekete,

p ami most a sikk,

p a parvenüs divat –

p vagy pedig csiricsáré,

p eklektikus ízléstelenség…

p Elszürkülő

p Hamis bankó

p a prímás homlokán:

p neki húzza a szürkék hegedűse –

p engedett a középszer nyomásának

p és hagyta elfakulni az egyéni színeit…

p Ő egy

p ún. kincstári optimista,

p megélhetési kényszerből –

p de aki amúgy, félig titkon,

p (leittasodva már nyíltan is)

p egy mély elvi pesszimista…

p Ha nincs

p happy end,

p nem „operett”,

p akkor már nem is

p érdekel ez/az a film –

p hisz a bölcs népmeséknek is

p az a vége, hogy boldogan éltek…

p („csak” pont azt nem fogod fel, hogy

p odáig milyen bátorságpróbákat álltak ki…)

p Nem

p hiszi el, hogy

p már éppen csak

p az ő „ádáz” ellensége

p mond valami igazat róla,

p így sem húz hasznot belőle

p (ő a hízelgő barátaira hallgat,

p az ellenséget meg csak gyűlöli,

p attól dafke semmit nem tanul…)

p A

p reggeli

p frivol csevegő

p rádió-műsorból

p felkapott „eszmével”

p estig valahogy még kihúzod?

p Akkor meg jöhet a piás illumináltság…

p a megvilágosodás helyett az elsötétedés…

p Eszméletlen –

p nincs magánál,

p ájultan fekszik/él,

p csak egy magatehetetlen,

p akaratnyilvánításra képtelen test.

p Nem eszmél, ébred rá, hogy ki ő stb.

p Eszme

p Akinek nincsenek

p eszméi, vonzó ideáljai –

p vagy ami még ennél rosszabb:

p akinek csak rögeszméi vannak,

p amitől még az isten se tántorítja el…

p Vagy: „eszmélnél, de eszme már

p csak az övé jut eszedbe…” (I.Gy.)

p Nem

p ő megy

p el a hegyhez,

p ha látni akarja,

p ő nem Mohamed,

p majd ő jön el hozzá:

p ölbe tett kézzel várja…

p Minden

p egyes napod

p egy folyamatos és súlyos

p vészhelyzet, amit túl kell élni?

p (A hiba nem a te készülékedben van?)

p Úgy rohangálsz, száguldozol, mint aki

p épp vizet visz a már majdnem szomjan halónak…

p A

p hiba

p az ön készülékében van…

p Ha pl. a szemüvegeden pl.

p egy piszok, egy folt van,

p akkor azt hiheted, hogy

p a világban van a hiba.

p Ha netán sötét az üvege,

p akkor mindent sötétnek látsz.

p És a pesszimista magára

p operált fekete szemüvege…

p Konformista,

p egy nyárspolgár,

p egy statisztikai átlag –

p aki azért olykor-olykor,

p legalább a fordított napon

p egy kicsit azért különcködik,

p majd ott folytatja, ahol abbahagyta…

p Homo

p Mohó

p Sokat markol

p és keveset fog,

p netán minden helyett semmit

p Sokat akar a szarka, de letörik a farka…

p Vagy a kincsesbarlangban, mint a mesében,

p megrészegedik, és elfelejti a jelszót,

p és így az végleg rá is zárul, vagy

p csak addig, míg jönnek a rablók…

p Nagyobb

p kockázat nélkül

p akarna, illetve szeretne

p nagy, sőt óriási üzletet kötni.

p Így lesz szélhámosok prédája…

p A „szabad piacon” ez esélytelen,

p de ha a kormánypárt-állam segíti,

p akkor monopolhelyzetből diktálhat…

p Tornából

p felmentett nyápic –

p egy katonaszökevény vagy,

p aki nemhogy a hazáját, de még

p a házát és a családját sem

p képes megvédeni…

p Nem

p gondoltál

p merészet, nagyot,

p és nem tetted fel rá élted,

p nyomtalanul válsz semmivé…

p Legfeljebb bebalzsamozott,

p mumifikált tested „él túl” …

p Fedezve

p tetézed a bajt –

p behunyt szem/struccpolitika

p A szőnyeg alá sepert szemét miatt

p előbb-utóbb a lába, sőt nyaka stb. törik

p Aktív,

p jószándékú

p be-avatkozásod

p csak növeli a bajt:

p táp-olajat öntesz a tűzre:

p pl. elmérgesedik, elfajul a vita,

p és veszekedés, sőt verekedés lesz…

p A

p sok kis

p hazugság,

p amit időben nem vall be,

p egyre több-nagyobbat szül,

p előbb-utóbb egy lavina lesz,

p ami őt hamar be- és eltemeti…

p Te

p sem

p adsz másnak,

p így te sem kapsz

p az Istentől amnesztiát –

p így mindörökre priuszos,

p büntetett előéletű maradsz

p Ön-szeretetlen

p Magadat se – jól – szereted,

p pl. magaddal irgalmatlan,

p vagy mindent elnéző vagy

p hát akkor még másokat,

p fele-barátot mily rosszul…

p Hisz „jó keresztényként”

p pont azt teszed velük is,

p amit önmagaddal…

p Rossz

p fokozatok

p Az egyik nem ismeri fel a hibáját,

p és ellenségnek mondja, ha rámutatnak,

p a tanmese se róla, mindig másról szól –

p de azért elbizonytalanodik (moratórium)

p A másik meg nyakló nélkül ismételgeti,

p nem okul belőle, hátha most majd jól sül el…

p Harmadik még büszkén dicsekszik is vele!

p Leskelődő

p Mások élik helyetted a Nagy Életet,

p te megelégszel a drukkolással, kukkolással?

p Hisz – szerinted – a boldogságra születni kell,

p mert az egy kiválasztott elit kaszt osztályrésze…

p Az ennek ellenkezőjét sugalló népmesék hazudnak…

p Piszkító-tisztító

p Jobb ügyhöz méltó bugalommal

p mindenkit bemocskol, befeketít

p és így ő sem fog annyira kiríni közülük…

p Ha ő nem lett boldog, a másoké is hamis…

p Vagy egy szerecsent mosdat, vagy átfesti fehérre

p (még ha ez kínosan nagyon hamar le is fog kopni…)

p Heroikus pótcselekvő

p Pár- vagy hivatáskeresés helyett

p az egész világot akarja megtéríteni…!?

p A háta mögött levő/benne lakozó istent

p nem látva megkerüli akár az egész Földet,

p majd összerogyva, magába zuhanva kesereg

p egy ilyen ócska, Isten háta mögötti helyen…

p Ambivalens

p Az ellenkezőjébe,

p a másik rossz végletbe

p átcsapó viselkedésű lény

p Aki például a kocsmában

p egyre ittasabb állapotban

p egy „bátrabb” szókimondó,

p hőbörgő és hőzöngő nagylegény,

p de azután kijózanodva már otthon

p és a munkahelyén meghunyászkodó,

p nem ellenkező, nem „visszapofázó” …

p Meghunyászkodó

p A behódoló viselkedés

p Behúzni füled, s farkad

p Mindenben – őt dicsérve –

p a Másikhoz alkalmazkodni

p (de azért persze a háta mögött

p itt-ott egy kicsit morogni, hőbörögni,

p állandó belső ellenállással, ami egy

p egyenes út a krónikus cukorbetegséghez…)

p x

Ábrányi Emil

HAZÁDNAK RENDÜLETLENŰL…

– Vörösmarty emlékére. –

A sok nagy úr kiment Párisba, Bécsbe,

És életét ott künn dőzsölte át.

Legtöbbet kaptak a hazai földből,

Hát legjobban feledték a hazát.

Csak egy maradt halálig hű: a költő!

Mint a madár, mely énekelve űl

Szegényes fészkén: itt maradt s dalolta -:

Magyar! Hazádnak rendületlenül!

Ha elszegődik más ország fiának,

Ha szent lantjával vándorútra kel,

Ha megvetéssel néz csekély fajára,

S kis nemzetét nagyobbal váltja fel:

Dúsgazdaggá lesz s Európa-szerte

Nevére hallgat a kiváncsi fül.

De itt maradt. És ezt dalolta híven,

Csak ezt: Hazádnak rendületlenűl!

E földből itt, bár nagygyá te daloltad,

Kevés jutott osztály gyanánt neked.

Mégis te voltál mindnél gazdagabb úr:

Te adtál vissza roppant kincseket!

Mert nincs vagyon, nincs ércek milliója,

Olyan mesés, nagy gyémánt sem kerűl,

Mely többet érne a te Szózatodnál,

Ennél: Hazádnak rendületlenűl!

A bánatos mult, bús történetünknek

Sok szép emléke, fenkölt vígasza:

Ez volt a gazdagságod! Képzeletben

Tiéd volt, költő, az egész haza!

Nagy társaságod: Árpád, a vezérek,

A had, mely büszkén Pusztaszerre gyűl,

És kardjuk élén villámlik parancsod:

Magyar! Hazádnak rendületlenűl!

A nyelv pompáját öltötted magadra

Mint egy király. Azzal takartad el

Vékony szerencséd. De föl-ért e köntös

A trónusok bíbor-kelméivel!

Végig himezted bűbájos szavakkal,

S király-palástod legfőbb díszeűl

Rátűzted ezt a fényes drága-gyöngyöt:

Magyar! Hazádnak rendületlenűl!

Multunk fölött dicsőn borongva szállasz,

És szárnyalás nincs több ilyen magas!

A legnagyobbak is tőled tanultak

Röpülni, tőled, ó királyi sas!

Még a világ legbüszkébb csalogányát

– Hasonlót földünk többé sose szűl –

Petőfit is te oktattad ki ezzel:

Fiam! Hazádnak rendületlenűl!

Mi, unokák is, édes fájdalommal,

Bús hévvel nézünk a magasba rád!

Tőled tanultuk, mester, hogy szeressük

Forrón e sokszor hálátlan hazát!

Hogy itt szenvedjünk s itt legyen a sírunk,

Ha testünk majd e föld porába dűl!

Hogy végóránkig azt mondjuk, amit te:

Igen! Hazádnak rendületlenűl!

Míg bennünk szív lesz, hogy szeretni tudjunk,

Míg érezzük, mi a valódi szép,

Míg büszkeségét gyáván eldobálva

Meg nem tagadja önmagát e nép…

Míg nem leszünk olyanná, mint a holt víz,

Mely északon örök fagypontra hűl:

Nagy, szent hűséget esküszünk lobogva

Neked s hazádnak, rendületlenül!

1901.

Ábrányi Emil

ZOLA EMIL.

AMIKOR BÖRTÖNRE ITÉLTÉK.

Csak klasszikus vers ünnepi mérete

Illik tehozzád ó nemes, ó szilárd!

Te nemzeteddel pörbe szálltál,

Hogy kiderüljön a szent igazság!

A régi és nagy Róma erénye az,

Amely te benned küzd a jogért dicsőn.

A régi elv: Legyen igazság,

Bár a világ darabokra hull is!

Itéltek. Ám jó! Börtönöd éjjelén

Az irgalom szép angyala űl veled…

Nagy könyje fénylik, mint a csillag,

És ez a fény kisugárzik onnan.

Magadra hagynak s mégse maradsz magad.

Lesz társaságod. Nincs odakint külömb.

A néma csöndben millióknak

Lelke beszél a te szellemeddel!

Nincs benne kétség: a pulya hallgatás

Javadra vált vón a sokaság előtt,

Mely ráköpött vak, bősz dühében

Esztelenűl a saját szivére…

De nem! Te szóltál! Félre, hiú babér!

Hisz a silányok tapsa utálatos…!

A szenvedőnek egy sohajját

Többre becsűlted az éljeneknél.

Buktál, de szépen… mint az a vértanú,

Kinek fejére glória száll alá,

Mert rendületlen hittel omlik

Durva bakók s buta nép elébe.

Börtönbe dobhat földi birák szava,

De trónusán, fönn, szól az örök biró:

„Te vagy, kiben kedvem telik! Jőjj

Zóla fiam…! Szivedet megáldom!”

1898.

II.

AMIKOR MEGHALT.

A szájhős még rikoltoz. De te, nagy

Igazságmondó, immár néma vagy!

A szent kéz nyugszik. Már nem tépi szét

Hamis próféták ünneplő mezét.

Nem bélyegez meg – írván szörnyü szókat –

Ál-szenteket s valódi árulókat!

A toll Szent Györgye többé sose fen

Irtó acélt. Először most pihen!

De ellenségeid most sem pihennek.

Koporsód mellé szitkozódni mennek.

Óhajtanák karóba húzni rút

Gyűlölséggel a meghalt vértanút!

E sír-gyalázó, bősz hetvenkedés

Javadra vált: nagyságod most egész!

O gúny!… A rikkancs, a bohóc, aki

Hazát szaval: mind hű és hazafi!

A vad, tudatlan, gőgös, léha vér,

Mely Berlint ordít és Szedánhoz ér…

A reklám-páthosz, a Boulanger-nóta

Sok léhütője: mind nagy patrióta!

De te, aki fölvágtad hályogát,

Mert az megy csak előre, aki lát…

Te, aki tépted durván a gyomot,

(Bölcs durvaság!) mert mindent elnyomott…

Aki erényt, igazságot papoltál:

Te a hazádnak ellensége voltál!

Ó balga nép!… Az Isten adjon néked

– Hogy nagy lehess! – még több ily ellenséget!

De addig kettős temetés legyen!

Temessék Zólát ott fönn, a hegyen.

Mi meg temessük a kezünkbe itt

Égő arcunkat… s szégyen-könnyeit!

1902.

pppppppppppppppp

Boldog-boldogtalan emberek életei/halálai

Szellemi önvédelmi segítség lélekbátor keresőknek

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

A mese nem másról, de pont terólad szól –

ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!