kb. 26 perc olvasás
Eugéniusz:
Életminőség/boldogság ABC – XXII.
A létrontások és/vagy a létjavítások
Szellemi segítség lélekbátor keresőknek
Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre
pppppppppppppppp
Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások magyarán írva
ppppppppppppppppppp
Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
pppppppppppppppppppppp
Buda Ferenc
Fehérlófia
*
az azonos című
magyar népmese
s a vele rokon
eurázsiai mesék és mítoszok
különféle változatai nyomán –
meg a magam feje után.
Feleségemnek, gyermekeimnek, unokáimnak –
s az utánuk következőknek
*
Első szó
Hajdan, hajdan, hajdanán,
ősidők kora hajnalán,
ükatyáink idején,
öregapáink mezején,
túl a szittyós lápokon,
szíkfüves lapályokon,
vaksötét rengetegeken,
hósüveges hegyeken,
széles folyóvizeken túl,
tágas tengeren is túl,
hol az ég alja földet ér,
minden út ahol véget ér,
minden út ahol megered,
lakott egy kanca, hófehér.
Kemény patája kopogó,
lába szaporán robogó,
sörénye selyem, suhogó,
két szeme csillag, ragyogó.
Gazda volt ő ott, nem vendég,
ostorral nem űzték-kergették,
nyerget a hátán nem hordott,
patáján patkót nem viselt,
szájában zabla sosem volt,
fején kötőfék sosem volt.
Helycsere
Irigykedsz a
beteg testvéredre,
hogy most kényeztetik,
hogy most kívánságait lesik,
és a legszívesebben rögtön
helyet is cserélnél vele –
ha viszont ő netán meghal,
akkor de nagyon boldog vagy,
hogy most nem teljesült
ez a hő kívánságod…
Időzített bomba
Az önvédtelen jámbor
Kóstolgatnak és te minden
sértést, alázást, bántást lenyelsz,
sőt odatartod még a másik orcádat is –
a végén a csikket arcodon nyomják el,
s akkor szégyenedben fejbe lövöd magad,
vagy annyira betelik a jó nagy poharad,
hogy akár még embert is ölsz, gyilkolsz…
Szem –
lélektükör
Zavaró, ha egy idegen
elkapja a tekinteted, fixíroz,
„stíröl”, a szemedbe nézne
mintha a lelkedben akarna turkálni?
De ha nem tudsz szemkontaktust létesíteni,
mert például sötét van, vagy a Másik elbújt,
vagy csak telefonon beszélgettek,
vagy pedig állandóan félrenéz,
vagy „napszemüveget” visel,
mert nem mer szemedbe,
nem mer szembe nézni…
„Farkas!”
Aki unalmában,
játékból riogat, lármázik,
azt már nem veszik komolyan,
s pont akkor nem jönnek segítségére,
amikor a helyzet már tényleg vészesre fordul…
Protezsált
Ha felgördül a függöny,
véget ér minden protekció,
s jön a felsülés, a leégés, a blama
a közönség, az ezerfejű cézár előtt…
(leéghet szégyenedben az arcodról a bőr…)
A téves pályán futtatva drága idődet pazaroltad,
mert nem a te hivatásod kerested, gyakoroltad…
Kevés elég
Sőt az a kevés
olykor már túl sok is
Elég egy csepp méreg az ételedbe,
hogy akár végzetes kimenetelű legyen
Elég egy pillanat kihagyás az autópályán
a tragikus balesethez, családod vesztéhez
Elég egy részeg éjszaka, egy „félrelépés”,
hogy tönkre tegyed a jó házasságodat?!
És még a nyakadba szakad az anyjával
együtt egy nem kívánt zabigyerek is…
Halmozódás
Sok kicsi sokra megy
– sok lúd disznót győz:
Ha minden törpe rátámad a szundikáló Gulliverre…
Ha minden honfitársadtól csak évi 1 forintot kapnál…
Ha minden nap csak egy oldalt írsz meg a művedből…
Ha mindenki egyetlen párt jelöltjére adja le a voksát…
Ha minden nap csak egy eltűnt ismerősöd hívod fel…
Stb. stb.
Túl
sokat
akar a szarka,
de nem bírja a farka –
Avagy: a kevesebb több lenne!
Mint amikor a túl sok kinccsel
megrakott hajó hamar elsüllyed,
Mint amikor a mohó, nyerés helyett
még azt is elveszíti, amije már volt…
Mint amikor két nőnek udvarolsz,
és a két szék közt a pad alá esel…
Mint amikor túlvállalod magad,
és így egyik dolgod sem végzed jól
Leköteleződés
Szabadnak gondolod magad,
hogy bárkitől bármilyen ajándékot elfogadj,
pedig minden egyes eset szabadságod kurtítja,
kiváltképp, ha ez egyoldalú, vesztegető adomány…
(vagy mintha aláírnál egy üres papírt, kötelezvényt:
egyszer majd kérhet tőled valamit az állam/maffia…
Trójai faló
Nem gyanakodtál,
nem óvakodtál a görögök ajándékára,
és magad vitted be a védett váradba/házadba
az ellenséges katonákat/szellemi műveket stb.
vagy invitáltad és marasztaltad az időrablókat,
vagy a lélek/családromboló Tartuff-öt, at álszentet…
Tartuffe
Még jó, hogy
az ifjú meglátta:
a király meztelen,
és hogy az anya is
egyre inkább a szívével tudott látni:
sikerült a családfő előtt csapdába csalni
és leleplezni az álszent gonosz szélhámost,
akit pedig kedves vendégként fogadtak/tartottak,
de aki „hálából” szétbomlasztva a szent családi békét
kis híján kitúrta őket otthonukból és vagyonukból stb.!
Szellemirtók
Tartuffe család-
ellenessége nem látható:
a sci-fi filmek szellemirtói
nem tudnák ezt levadászni…
De sokkal valóságosabb
és hathatósabb, mint pocakja:
Egy nagy földrengés sem tudna
akkora elemi csapást mérni, mint ő,
aki összeugrasztja a családtagokat,
a házaspárt – elcsábítaná a feleséget
De azért a család javát is akarja:
ki is semmizné őket…
Boldog
tudatlanság
Milyen jól működött
az őstehetségű hályogkovács,
míg el nem magyarázták neki,
hogy mennyire, mily hihetetlenül
bonyolult szerv az emberi szem…
és hogy egy apró kis melléfogás
mily irreverzibilis károkat okozhat…
Így próbálják elvenni a bátorságát…!
(volt persze ebben a „felvilágosításban”
egy jó nagy adag irigység, kenyérféltés stb. is…)
Felvilágosítás
Kisgyerekedet
obszcén módon
disznó viccekkel,
pornó filmekkel stb.
szex’ „felvilágosítva”
meg is botránkoztatod,
jóval nyolc (hó)napon túl
gyógyuló lelki sebet okozva!
Vagy az álkeresztény, prűd
családi légkörben tabu a téma,
és a nemi életet/utódnemzést
valami szégyenletes, undorító,
ocsmány dolognak képzeli a kisded…
Felvilágosítás
– Tudod, hogy kistestvéred lesz? –
kérdezi a szomszéd néni a kislánytól.
A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi:
– Anyu, hol van a kistestvérem?
– Itt a hasamban.
A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba.
– Nem lesz kistestvérem – mondja -, az anyu megette.
Rossz bürokrata
Az a(z) – amúgy szakszerű – közigazgató,
aki az ügyfélért kockázatot nem vállal,
aki százféle oldalról is jól lefedezi magát.
Aki nem mer méltányosságot gyakorolni,
a törvény szellemét holt betűk fölé helyezni,
és kegyetlenül leromboltatja „illegális” házad…
Kellő kenőpénz esetén viszont szemet huny,
ha a gazdag-hatalmas semmibe veszi a törvényt…
Korrumpálhatóság
.”- És… téged… uram,
nem lehet megvesztegetni?…
A köpcös szeme villant egyet,
és szembefordult Baluzzal.
– Azt próbáld meg!!
– É… én nem tettem még ilyet…
– Mindegy. Azért csak próbáld meg.
– Menni fog. – És ment.”
(Rejtő Jenő – A három testőr Afrikában)
Önkezű
Élet-dezertőr
Ha már az életed nevetséges,
vagy bolhákból elefántot csinálva
magad számára elviselhetetlenné tetted,
ill. Istent kihagyva reménytelennek látod,
akkor jöjjön a bátornak látszó gyáva döntés,
ami nem felmagasztosít, de tovább alacsonyít…
Gyáva
Keresztény hited
kiforgatott betűi mögé bújva
– az élet szent és sérthetetlen -,
nem akarsz tudni törvény alóli
nagyon fontos kivételes esetről:
nem kérsz-adsz kegyelemdöfést,
túléled becsületed elvesztését,
nem hozol életáldozatot…
Ön-lélekgyilkos
A holt betű megöl…!
A nagy szent könyvek
holt betűihez bilincselve
rohasztják el magukat az emberek,
mert nem szabadon, jó szellemben
olvassak, értelmezik a leírt szöveget…
(mint anno az etruszkoknál a kínhalál:
az elevent a holthoz erősítve sorsára hagyni)
Betűhíven
Egy nyomdahibás szakácskönyvből főzöl,
ahol kis helyett nagykanálnyi sót javasolnak…
Vagy főzés közben a szél észrevétlenül ellapoz…
Finom, tápláló étel helyett gusztustalan moslék…
Vagy a rossz adag miatt gyógyszerből méreg lesz…
Ugyanez állhat a te szent könyvedre, Bibliádra is
(ami még veszélyesebb, ha Robinzonként olvasod)
„Ön-
gyilkos”
A szemetet szőnyeg alá seprő,
a púpozódó buckákon nyakát törő…
A restanciák halmozásával magát eltemető
A letakart kis baját akár óriásivá is növesztő…
Még a tűzoltó munkát is csak halogató Pató Pál úr…
Bolond Mihók
A tréfás mesehős kalandjai
Bolond Mihók házasodni (szolgálatba) indul.
Első ízben (évben) egy tűt kap szolgálatáért.
Egy szénásszekérbe dugja. Anyja megrója,
hogy kalapjába kellett volna tűznie.
Másodszor egy ekevasat kap,
azt kalapjába szúrja, nehezelli, eldobja.
Azt a vállára kellett volna vennie.
Harmadszor egy kis kutyát kap, a vállára veszi.
A kutya marja, eldobja.
Azt madzagra kellett volna kötnie.
Negyedszer egy oldalszalonnát kap,
madzagra köti, lerágják a kutyák.
Azt füstre kellett volna tennie.
Ötödször egy borjút kap, a füstre köti, megfullad.
Azt az istállóba, jászol elé kellett volna kötnie.
Hatodszorra megkapja a lányt, beköti az istállóba.
A lány otthagyja/anyja megbékíti, összeházasodnak…
Átvitt értelem
Aki nem érti, hogy
mély lelki sebet okozott,
mert sehol nem lát se vért, se sebhelyet…
Vagy amikor a mesében a félnótás bolond
szó szerint, és nem képletesen érti, hogy
„Szúrd ki a szemét” ezzel az ajándékkal,
ami történetesen egy kis bugylibicska…
Megfoghatatlan
A kibúvókat gyártó
Aki kétértelműen beszél,
Lehet így is/úgy is érteni:
a szókimondást elkerülő,
a felelősség elől menekülő,
az óvatoskodóan fogalmazó.
Az elején állít, a végén visszavon.
„Ezt nem én mondom, csak mástól hallottam.”
„Ha elmondod, akkor azon nyomban letagadom”
Aki
notórius,
szisztematikus
felelősséghárító –
édes gyereke tanítását
és nevelését az iskolára,
az egészségét az orvosra,
a közügyei intézését pedig
a „választott” politikusra bízó…
Paternalizmus
A „mindenható”
atyáskodó bölcs vezér/állam
megválasztja neked az alkalmas nevelőszülőket,
eldönti helyettetek, milyen iskolákba fogsz járni,
nálad is jobban tudja, mi legyen szakmád, hivatásod,
megmondja, kit és mikor vegyél el, hol és hogy lakj,
mikor és mivel és hogyan „gyógykezeltesd” magad,
hány utódot nemzzél, és azokat ki nevelje fel…
stb. stb.
Antipaternalista
Abban a téves hiszemben élsz,
hogy mindig te tudod, mi szolgálja javadat
(Így gondolta ezt anno Midasz király is, ugye,
akinek kezében kívánságára minden arany lett,
és ha nem kap kegyelmet, akkor így éhen hal?)
Még arra az esetre sem hatalmazol fel másokat
akár erőszakos beavatkozásra, ha részegen fekszel,
vagy beszűkült tudatállapotban a hídról ugranál le…
Tévhit
Van-e nagyobb
lelki stb. rabság annál,
mint mikor azt hiszed,
hogy itt/most szabad vagy?
Pedig a kezeden is bilincs,
szájadon lakat, a zsebed üres,
vagy csak az ital beszél belőled,
beléd bújt a kisördög, papucs vagy
Rettegsz a ráktól, félsz a kirúgástól,
megerőszakolod magad, szenvedély-
betegségek, sőt munkaalkoholizmus rabja vagy
(és persze még a politikai-papi stb. demagógok
nagyon bőven termő nagyon bamba diófája is…)
Aki
egész életében
nem volt a maga ura,
ő csak bérmunkás, alkalmazott,
akinek naphosszat más parancsol,
más mondja meg, hogy mi a dolga,
itt és most mit – nem – szabad tenni,
és akinek az engedelmességtől függ
a mindennapi megélhetése, betévő falatja…
És nem tör ki, önként marad kutyasorban…
Drága
neked a szabadság,
értsd úgy: túl nagy az ára.
Legyen létbiztonság, bármi áron?
Nem akarsz télen a híd alatt hálni,
inkább elkövetsz valamit, hogy így
bekerülj az ingyen meleg börtöncellába,
de ahol a „meleg” főnök köcsögnek használ…
Második szó
Egy nap e Fehér Ló megfogant,
s ellő ideje jöttekor,
hajnalfény hasadtakor,
épp a kelő nap keltekor
nem csikót – szült egy kisfiat.
Izgő-mozgó újszülött
feküdt a csapzott füveken,
aprócska volt, de eleven:
tágra nyitotta két szemét,
széttárogatta csepp kezét,
tétova lópaták alatt
markolászván a torsokat,
s pöttöm legényke létire
megvolt már annak mindene.
Anyja furcsállta módfelett:
„Ó, de parányi kisgyerek!
Sörénye alig, szőre nincs,
puha lábán még pata sincs?
Szopnia kell jó sokat,
akkor talán még megmarad.”
Szorgosan elkezdte hát
szoptatni csupasz kisfiát.
Teje oly bőséggel fakadt,
feltáplált volna hat fiat,
s nem e csutaknyi gyereknek –
ilyenből egész seregnek
untig elég lett volna az.
Úgy ám! Csakhogy a kis ravasz
egymaga mindet kiszopta,
„még, még!” – egyre csak szuszogta.
Napestig tejért kiabált,
másnap már négykézlábra állt,
harmadnap feltápászkodott,
anyjába úgy kapaszkodott,
rezgett a térde, talpai
meg bírták mégis tartani!
Anyja örvendett módfelett:
„Erőre kap már, úgy lehet” –
s táplálta boldogan tovább
növekvő csuda kisfiát:
„Egyél csak, gyarapodj nekem,
gyönyörű kicsi gyermekem!”
Nőtt is a fiú, nődögélt,
anyjával vígan éldegélt,
s – tavasz, nyár, ősz, tél – ezalatt
hét év hamarost elszaladt.
Szól a Fehér Ló egy napon:
„Jer ide hozzám, kisfiam!
Húzd le róla a háncsruhát!”
Mászik a gyerek, küszködik,
kínlódva felkapaszkodik,
fel, fel a nyárfa hegyibe,
tépi, szaggatja lefele.
Hosszan a kéreg lehasad,
ám a fele háncs fenn marad.
Így hát a Fehér Kanca
fiát még tovább szoptatta,
s tavasz, nyár, ősz még le se tölt,
kéreg a fára visszanőtt.
Hét év így múlott el megint.
Fiának egy nap odaint,
mondván: „Egy fiam, fuss ide!
Mássz fel a nyárfa hegyibe,
kérgét körömmel hántsad le,
háncsát hasítva rántsad le!”
Kúszik a fiú a fára,
legeslegfelső ágára,
tíz körmét akasztja bele,
úgy fejti-vonja lefele.
Kéreg is, háncs is leszakad,
ám a harmada fenn marad.
Tavasz volt, de még ősz előtt
kéreg a fára visszanőtt.
Fiát a Hófehér Kanca
újabb hét évig szoptatta.
Nőtt, nőtt a fiú, nődögélt,
anyjával vígan éldegélt,
nőtt maga, nőtt az ereje,
már-már alig bírt el vele.
Anyja így szólott egy napon:
„Fuss ide hamar, nagy fiam!
Tegyelek még egy próbára –
kapj fel arra a nagy fára!”
Nyomban a fiú odalép,
összeüti a tenyerét,
szökken a fára sebesen,
hántja-repeszti ügyesen,
s kéregtől-háncstól megfosztva
ott áll a nyárfa kopaszon,
tetőtől-talpig csupaszon!
Nem kell már többé szopnia:
felserdült Fehérlófia.
.
Öreg estétől reggelig
egy rövid éjszaka eltelik.
Reggel csak megtörli szemét,
egyet köhint, majd megszólal,
s ezt mondja neki fennszóval:
„Láthattad, anyám, megtettem:
fáról a kérget leszedtem.
Ehhez nincsen is több szavam.
Ám a nagyja még visszavan.
Anyám, én immár felnőttem,
sok próba áll előttem.
Édes tejedet köszönöm,
felnevelésed köszönöm,
gondviselésed köszönöm.
Legény vagyok, lásd, nem gyerek,
világgá én most elmegyek.”
Fejét horgasztván, az anya
figyelt csak, mint szól a fia.
Nem volt rá mit mondania.
Hallgatott, hosszan hallgatott,
belül csak ennyit forgatott:
„Ó, az a pöttöm kisgyerek
de hamar felcseperedett,
most meg, lám, elmegy messzire…”
Egy horgon hurcolt a szive
örömet s nehéz bánatot.
Szorongató egy állapot!
Ám aztán erőt vett magán,
felleg-fekete bánatán,
végül maga is szóra lelt,
s fia szavára így felelt:
„Mindenkinek van dolga, van.
Menned ha kell, hát menj, fiam.
Tágas, kerek a nagyvilág,
ki-ki mehet, amerre lát.
Ég-Föld Ura legyen veled,
amerre jársz. De ne feledd:
anyádat hogy ne érje gyász,
magadra, fiam, jól vigyázz!
Várj még egy cseppet, ne siess!
Kezed hogy ne legyen üres,
ezeket én most odaadom,
segítsenek az utadon!”
S egy kardot, íjat-nyilakat,
meg egy bekötött csomagot
odanyújt neki ezalatt.
„Anyám!” – szólt Fehérlófia.
Több szava nem maradt szólnia.
Kardját övére kötötte,
a többit vállára vetette,
s elindult, el, a pusztába.
Anyja csak nézett utána.
Ami a legjobb,
az lehet a legrosszabb is
Mint amikor jutalmat vársz és büntetést kapsz
Mint egy tőled végleg elidegenedő otthon
Mint egy árulóvá, ellenséggé lett barát
Mint egy pedofil vagy szadista pedagógus
Mint a simogatás helyett elcsattanó pofon
Mint a szádban megkeseredő habos sütemény
Mint az angyalból házisárkánnyá váló élettárs
Mint egy áldottból átkossá váló gyermek
Mint egy remekből ócskára váltó idő
Mint egy élvezhetetlen színházi előadás
Mint egy beszólásokkal elrontott focizás
Mint tokajiként a hamisított, tablettás bor
Mint a szomjúságod csak fokozó sós víz
Mint a megkeserített mézeshetek
Mint egy elmaradt vagy bántó ajándék
Mint egy kellemetlen meglepetés
Mint a gyógyszer helyett mérget bevenni
Mint a kényszerű szerelmeskedés
Mint a művi vagy kényszertáplálás
Mint a kényszeredett, kínos nevetés
Mint az életre-halálra menő/unalmas játék
Mint egy dögunalmas papoló prédikáció
Mint amikor a gólya a vendég a rókánál
Mint amikor a vágyottból rémálom-utazás lesz
Mint amikor az iskola végleg kioltja tudásvágyad
Mint az üdítő fürdő helyetti hidegzuhany
Ábrándozó
Az életed meg/elrontó
A bírhatót eladod álompénzen,
üdvöt vesztesz, kárhozatot nyersz –
a sosem volt múltba, fantaszta jövőbe vágyva
elmész a tálcán kínált egyszeri nagy alkalmak mellett.
Érzéstelenítés
Anesztézia mindörökre
Hogy sose érezz fájdalmat,
egyszer s mindenkorra érzéstelenítteted magad –
későn kapcsolsz, hogy akkor mást se fogsz érezni
minden érzéki örömről és gyönyörről is lemondtál…
(és tested-agyad sem tud jelezni, ha pl. hátba döfnek)
Önhitt
Taníthatatlan – nevelhetetlen
Magad mindenkinél különbnek gondolod,
így elesel attól a lehetőségtől, hogy tanulj
hiszen így meg sem látod azt, amiben más jobb,
okosabb, műveltebb, jellemesebb, szebb, bölcsebb…
Ámítható
Messziről jött ember,
azt mond, amit csak akar –
de egy kis-nagy családban,
egy kis, helyi gyülekezetben
mindenki könnyen ellenőrizheti,
hogy ha te most vizet prédikálsz
akkor bort iszol, vagy nem iszol?
Plutokrácia –
Pénzuralom van –
a gazdag(abb)nak van igaza,
neki szolgáltatnak „igazságot”,
ő vásárolja meg a képviselőket,
markában tartja a tisztviselőket,
ő birtokolja-bitorolja a médiumokat,
neki szolgál az oktatási-nevelési rend,
az egyház, a művészet, a tudomány stb.
Diktátor/zsarnok –
A vészhelyzet idejére
ki lehet/kell nevezni
egy – nem – teljhatalmú
vezetőt különleges felhatalmazással.
Az ő extra jogosítványa addig van életben,
míg a katasztrófahelyzet fennáll.
Ez egy szükséges rossz.
De ha ő később is így maradna,
akkor önkényúr, teljhatalmú
zsarnok lehet/lesz belőle…
Etatizmus
Államosítások,
állami intervenció és
uralom a szellemi életben is –
pl. az állam tartja el és fenn
az egyházakat és iskolákat,
ő nevezi ki a papot, tanárt,
és ő szabja meg a szentleckéket
és a tananyagot, házirendet stb. stb.
Diákuralom
Tanáralázások,
avagy a kulturális forradalom.
Ha a diáknak igazságtalan a kegyelemkettes,
vagy nehezményezi, sokallja a házi feladatokat,
a számonkérést, akkor büntetlenül tökön rúghat,
és/vagy kigúnyolhat, pellengérre állíthat,
eltilttathat hivatásod gyakorlásától…
A politikai-társadalmi
kérdésekben másként gondolkodókat
pszichiátriai kényszergyógykezelés alá vetik,
ahol akár életfogytiglan is be lehetnek zárva,
és a tiltakozásuk csak elmebajuk újabb bizonyítéka…
A bolond nem tudhatja, hogy ő bolond,
hisz épen azért bolond…
Laktanya anno –
Nem lehet magánéleted.
Bele vagy vetve a nyilvánosságba,
nem lehetsz egyedül, nem zárkózhatsz be,
még a vécéajtót se csukhatod be magadra!
Nem lehet magánlevelezésed – cenzúrázzák.
Nem tarthatsz magadnál még rádiót se.
Az őrmesterek olvasmányaidat is megrostálják…
Nyilvánosház
(Apácaklastrom)
Totális regulázás…
Nem lehetnek titkaid.
A levelezés is cenzúrázva.
A könyvtárad átválogatva.
Még gondolataidban is olvasnak.
Még a székleted is megnézegetik.
Ha netán valami szabálysértés
elkerülné elöljáróid figyelmét:
beprogramoznak a teljes gyónásra…
Dánia börtön
Ahol nincs börtönkönyvtár,
de még papírt-ceruzát se tarthatsz.
Az utókornak, illetve az utódaidnak
szánt rövid üzeneted, végrendeleted
legfeljebb a véreddel írhatod a falra…
(Jobb lenne vegytintával, titkosírással)
Államvallás
A főhatalom monopol-
helyzetbe hozza azt az egyházat,
melynek istenképe „indokolja”
a társadalmi igazságtalanságokat
és az evilági siralomvölgy után
a jóknak jutalmul nem keveset,
de örök mennyországot ígér.
Aki mást vall, azt az inkvizítor
eretnek-vád alá helyezi…
Egység és sokféleség
Noha ugyanazt az egy
elefántot tapogatják le a sötétben,
mindenki csak az általa érzékelt részt
tartja róla igaz képnek, a többit hamisnak.
Ráadásul volt, aki érzékei csalódás áldozata lett…
Ezért nemcsak vitáznak, de veszekednek, sőt
verekednek is – ahogy a vallások/felekezetek…
Paradoxon
Azért nem házasodik,
mert akkor neki hűséget
kellene fogadnia, „esküdnie”,
„örökre” el kellene köteleződnie,
ami számára egyet jelentene szabadsága
feladásával/túlságos korlátozásával.
Nem fogja fel hűség és szabadság
látszat-ellentétét/kizárólagosságát,
de valójában egységét…
Humor
Az egyiknek nincs,
hagyta elsorvadni a humorérzékét.
Félt tréfálkozni, hátha rosszul sül el…
A másik csak a vicc hatásmechanizmusát
kutatja, de egy jóízűt nevetni nem tud rajta.
A harmadik meg éppen nem az éltető,
de a gyilkos humor, a gúnyos irónia mestere…
A negyedik meg mindenen nevet, mint a fakutya.
Vagy balgán akkor nevet, amikor sírni lenne illő…
Örömkenet
Keep smiling!?
Mintegy „hivatalból” mosolyog,
sőt feltűnően és tüntetően örömös…
Esetleg azért, mert a gyülekezet így kívánja,
mert ez bizonyítéka, hogy isten ott jelen van stb.
De ha nem látják, lehervad arcáról a mosoly,
s búskomor képpel magába roskad
és tölt és tölt a feneketlen poharába…
Rinyál
magát, testét
hányván-vetvén
kígyóztatván [hystericus –an]
karjait-lábait földhöz is olykor csapdosván ,
sír, rí, nyavalyog, kunyerál, kérincsél, illetve
magáról dolgot elhárít, együttérzést keltene,
kisujjával szeme sarkába nyálat kenvén könyveket ígéz.
Babonás
Ha nem jó lábbal kelsz fel,
Akkor visszafekszel az ágyban,
És ott is maradsz napestig,
Hisz aznap jó, ha nem csinálsz semmit
(ha kirúgnak a munkahelyedről, az ő bajuk)
Tétlen/százkarú
Mindent egyformán fontosnak tartasz,
Nem tudsz fontossági-időrendi sorrendet felállítani,
Ezért vagy bele sem kezdesz dolgaid intézésébe
Vagy egyszerre akarsz mindent elvégezni,
Kisdolgot-nagydolgot, mosakodást és evést stb. –
Szimultán játszanál 100 sakkpartit…
Jó gyerek
Ha egyszer megszidtak vagy kinevettek
Egy gyermeki kíváncsiságból feltett kérdésedért,
Attól fogva öncenzúrázod vagy elfojtod kérdéseidet,
S csak akkor beszélsz, ha téged kérdez a tanítód
És azt válaszolod, amit már tőle hallottál…
Fenn az ernyő, nincsen kas
Nem akarod magad sajnáltatni,
ill. nem fogadod el új helyzetedet,
inkább erőn felüli lakomát rendezel…
hadd higgyék, te nem koldus, de királyfi vagy…
egy hét dínom-dánom, majd sok év szánom-bánom.
(ezt példázza Kis Valantino filmbeli tantörténete is,
amikor sikasztott pénzből csinál egy nap dolce vita-t,
miközben jól tudja, hogy másnap ezért majd bűnhődik)
Fenn az ernyő, nincsen kas
A kép a régi, vásárról vásárra járó,
saját kézműves termékeiket áruló iparosok
és a hivatásos vásári kereskedők világába vezet.
Amikor még szekéren szállították a portékát, egy ponyvát,
vagy gyékényből szőtt ekhót (ernyőt) húztak az áru fölé,
hogy védjék az időjárás viszontagságaitól.
Az eladásra szánt árunak a szekér derekát kitöltő,
óriási kosárhoz hasonló, vesszőből font kasban volt a helye.
Az az árus, aki olyan szekér fölé is felhúzta az ernyőt,
amelynek derekában nem volt kas,
és így nem lehetett benne olyan árucikk sem,
amelyet védenie kellene, becsapta a környezetét.
Mivel az ilyen ember többet mutatott annál, mint amije volt,
a kezdetben csak vásári árusokra alkalmazott kifejezés
– fenn az ernyő, nincsen kas –
azt a jelentést vette fel, hogy
jó módot mutat, uraskodik,
de valójában szegény.
Forrás: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?
Pürroszi győztes
A csatát ugyan megnyered,
de magát a háborút elveszíted –
olyan vérveszteséget szenvedsz,
hogy ebbe később te is belehalsz…
Tekintélyelvű
Eredet és érvényesség
Mindegy, hogy honnan tudod
(illetve: hogy te mit gondolsz erről)
– „Istentől”, a tanár bácsitól, holt bölcstől -,
az a lényegi kérdés, hogy igaz- e vagy sem,
hogy tudod-e igazolni, bizonyítani!
(a tekintélyre hivatkozás nem érv…)
Ha
Pont itt és most
nem vagy boldog,
de régebben az voltál,
s később biztosan az leszel…
de majd, ha elvégzed az iskoláidat,
de majd, ha megtalálod az igazi társad,
de majd, ha bajnok lesz a csapatod,
de majd, ha megbukik ez a kormány,
de majd, ha megnyered a lottó ötöst…
(ha-ha-ha…)
Paradigma
Csak egyikünk járhat jól?
Vagy te nyersz vagy én?
Zéró kimenetelű játszmákban vagyunk,
csupa ilyenekből áll az életünk?
Ki kit győz le a megjelenésével,
a társalgásban, a karrierben,
a párválasztásban, a gyarapodásban?
Így csak az ördögöt boldogítjuk,
és így ő lesz a nevető harmadik…
A púpos és a törpe
Éjszaka a temetőben a púpos elé pattan egy törpe,
és megkérdezi:
– Mi van a te hátadon?
– Egy púp.
– Kell az neked?
– Nem.
– Akkor elveszem.
A púpos hirtelen kiegyenesedik,
boldogan látja, hogy már nem is nyomorék.
Siet haza, s találkozik a sántával. Elmeséli, mi történt.
A sánta azonnal a temetőbe rohan,
megkeresi a csodatevő törpét.
Oda is ugrik hozzá a törpe.
– Mi van a hátadon, te sánta?
– Semmi…
– Akkor nesze, itt egy púp.
Jelszó
Ali baba előtt
egy varázsigére
(aminek fültanúja volt)
nyílott ki a kincsesbarlang,
Az őt utánozni akaró testvére
bejutott ugyan, de ki már nem,
Mert jelleme/mohósága miatt
a módosult tudatállapotában
elfelejtette a titkos-speciális varázsigét…
Varázsigék közkincsei
Az emberiség nagy tanítói,
bölcsei, művészei, írói, költői
közvetítik hozzánk,
nem viszik a sírba
azokat a varázsigéket,
amelyekre megnyílik
egy másik ember
gazdag lelkivilága,
amelyekkel saját lelkünkben
is új dimenziókat fedezünk fel,
amelyekre az ölni akaró kéz ölelni fog,
amelyre a zsugori megnyitja bukszáját…
Ingyen örökség
Csak tiszta forrásból
A közmondások nem hazudnak
Édes anyanyelvi szinten közérthető
letisztult, kipróbált életbölcsességek
Se a kereket, se ezt nem kell újra feltalálni
Ezek a szellemi kincsek az utcán/polcon hevernek…
Ezek nem filozófiai tolvajnyelven, álproblémákról,
szőrszálat hasogatva, belterjesen stb. szólnak –
de minden keresőnek könnyen kezelhető
szellemi varázseszközt adnak a kezébe,
hogy rájöjjön mi – nem – szolgálja a javát,
hogy megkülönböztesse a barátot az ellenségtől
Harmadik szó
Ami az útját illeti,
lába jól bírta – ment neki.
Rakta hát szaporán, rendesen,
meg nem pihent még este sem:
hol a nap nézte, hol a hold,
ahogy egymaga gyalogolt,
haladván hajnaltól hajnalig
éjjel-nappal vagy hat napig.
Hetednap kora reggelén
Fehérlófia legény
elért egy dombhajlatig.
Fák nőttek ottan, lombosak,
szálasak, sudár magasak.
„Jó messzi jöttem már gyalog,
jó lesz, ha egyet szusszanok:
hűs itt az árnyék, zöld a pást,
falok is tán egy harapást…”
Hall ekkor zörgést, suhogást.
Ráfülel: ugyan mi lehet?
Hát egy óriás közeleg,
akár egy szálfa, akkora,
árnyéka kétszer akkora!
S tépi a fákat, nyüstöli,
akár a kendert, úgy nyüvi!
Elámul rajta: „Hű,be nagy!”
Megtudakolja: „Mondd, ki vagy?”
Amaz lenéz rá gőgösen
s visszaszól neki dölyfösen:
„Fanyűvő – ez az én nevem!
Ha mersz, hát birkózz meg velem!”
Dehogy kell kétszer szólnia!
Felpattan Fehérlófia
s előtte máris ott terem.
Derékon kapja hirtelen,
szorítja, mint a vaskapocs,
– vigyázz, te! rögtön rád tapos! –
az csak farol meg oldalog,
ám ő emel rajt egy nagyot,
megcsavarintja emberül,
s Fanyűvő földre hemperül!
„Öcsém, ki vagy te? Mondd neved!”
Vígan a fiú ránevet,
félkézzel talpra emeli,
s nevét is megmondja neki:
„Én Fehérlófia vagyok!”
Fanyűvő szeme felragyog:
„De hisz épp téged vártalak
amoda, ni, a fák alatt!
Egynél a kettő többre megy,
egyedül tovább ne eredj!
s ördög se mer majd bántani!”
„Jó!” – mondja Fehérlófia.
Örül, hogy folyton egymaga
nem kell már unatkoznia.
Csapnak egymással parolát,
s kettesben haladnak tovább.
.
Mentek egy napot, két napot.
Fanyűvő lomhán ballagott.
Fürgébben Fehérlófia:
ne kelljen lemaradnia
nyakigláb barátja nyomán.
Harmadnap kora délután
felfelé tartott már az út,
majd egy nagy hegyre kanyarult.
Mennek, csak mennek, nincs megállj.
Egyre kopárabb lett a táj,
gyér fű, mohok, gyalogfenyők,
meredek, köves kaptatók
fogadták a két baktatót.
Fenn, már a hegygerinc alatt
furcsa zajokat hallanak:
reccsenést, száraz ropogást,
szapora kavicskopogást.
„Ejha! Ez vajon mi lehet?”
Lépkedvén egyre közelebb
látják: egy termetes legény
a hegy legislegtetején
tördel a sziklákból sorra,
s markával összemorzsolja.
Láttukon mordul, felhorkan,
két kőszirt között megtorpan,
ám egy lófejnyi kődarab
keze ügyében ott marad.
Látja Fanyűvő a követ,
így hát előre nem siet,
lépjen, ne lépjen – fontolja,
s közben latolva gondolja:
„Még idehajítja nekem,
s bezúzza vele a fejem!”
Fehérlófia nem remeg,
bátran szól: „Mondd meg a neved!”
Az odasandít – „Melyik nyökög?” –
s nagy hangon visszamennydörög:
„Kőmorzsoló az én nevem!
Kiállsz-é birkózni velem?”
Nyomban a fiú válaszol,
kurta két szóval visszaszól:
„Ki én!” – azt mondja. „Te gyerek!
Amannak szóltam, nem neked!
Te a nagyokat ne zavard,
s ügyelj, hisz elránt az a kard!”
Kár volt ekképpen szólnia:
jó kardját Fehérlófia
lerakta szépen, csendesen,
nem volt egy árva szava sem,
homlokát végigtörölte,
s lassan megindult előre.
Amaz biztatta: „Gyere hát!” –
s nyúlt érte, hogy a derekát
elkapja neki hirtelen,
csakhogy a fiú éberen,
egy szökkenéssel ott terem,
s ököllel nem üti, nem bántja –
csuklón ragadván elrántja.
Kőmorzsolót ez meglepi:
erővel mit sem boldogul,
esze meg nem sok van neki,
inogva egyet tántorul
s robajjal eldől, mint a fal.
Fel sem állna tán egyhamar,
ám Fehérlófia odalép,
kinyújtja mindkét tenyerét,
s talpra zökkenti sebtiben,
mondván: „Aki hős, nem pihen.”
Kőmorzsoló most rámered
s megszólal: „Mondd csak a neved!”
„Fehérlófia vagyok én.”
„Te vagy hát az a nagy legény!
Régóta várlak itt egymagam,
majd megölt már az unalom,
csak a köveket morzsolom.
Kettőnél három többre jut,
s nem olyan egyhangú az út.
Legyünk hát társak mi hárman,
s jó dolgunk lesz a világban!”
Csaptak egymással parolát,
s hármasban haladtak tovább.
.
Mentek egy napot, két napot.
Fanyűvő lomhán ballagott,
Kőmorzsoló csak cammogott.
Előttük Fehérlófia
kőhajtásnyira baktatott,
bal vállán íja és nyila,
általvetője jobb felől,
no meg a kard a derekán.
Megy, megy mindig csak legelöl.
már a hegy túlsó oldalán
meglát valakit messziről.
Igencsak szemet szúr neki.
Mit művel vajon? Figyeli.
Lépdelvén egyre közelébb,
ámulva törli a szemét,
(no, nem a termete miatt,
ámbár eme két másiknál
talán egy kissé tagosabb),
kész csoda, amit ez csinál:
ül csak a kőút közepén,
markában vaskos vaslepény,
azt gyúrogatja, dagasztja,
gyömködi, kettészakasztja,
belőle cipót kerekít,
senkire rá sem hederít!
Fehérlófia jól látja
mindezt, s módfelett csudálja.
Megszaporázza lépteit,
s úgy siet, hátra sem tekint.
Odaér immár egészen.
Köhint, hogy amaz ránézzen,
sőt rá is köszön ekképpen:
„Jó napot kívánok neked,
jó vitéz! Mondd meg a neved!”
Lerakja az a vaslepényt,
s szemügyre veszi a legényt:
„Nem tudtad? Hát most jegyezd meg:
Vasgyúrónak neveznek!”
S hozzátoldja még morogva:
„Kiállsz-é velem birokra?”
Felel a fiú: „Ki bizony!”
„Vigyázz, a véred megiszom,
befallak, orcátlan kölyök!” –
s akár a vadkan, úgy hörög,
várván, hogy az majd könyörög.
No, ha várná, azt várhatja!
Íját, nyilait lerakja,
kardját melléjük fekteti,
aztán csak ennyit mond neki:
„Sok a beszéd, s kevés a tett,
hadd lám: hogy iszod véremet!”
Feláll Vasgyúró mérgesen,
fölé toronylik vészesen,
vállon ragadja kétfelől,
nagy bálvány módra nekidől,
szorítja, nyomja percekig,
koloncként ránehezkedik,
magát biztatván: „csak gyötörd!…”
S mivelhogy súlyos, mint a föld,
eltökélt szándéka neki,
hogy maga alá temeti.
Csakhogy ehhez ő túl kevés,
korai még a temetés!
Mondják: ha nagy a túlerő,
hát az eszedet kapd elő!
(Hol is tartottunk? Már tudom:
a vízválasztó félúton.)
Szóval: dőlt most már szótlanul,
hadd szenvedjen az ott alul:
„Aligha bírja ezt tovább,
agyonnyomom az ostobát…”
De mit tett Fehérlófia?
Hagyta, hogy dőljön, mint a fa,
s midőn már csaknem rárogyott,
fordított rajta egy nagyot,
s döngve az hosszan elterült,
ő meg fölibé penderült!
Végül, a küzdelem után
Vasgyúró ennyit szólt csupán:
„Győztél, fiú. De mondd neved,
tudjam: kinek tiszteljelek?”
„Én vagyok Fehérlófia.”
Többet nem is kell szólnia.
Vasgyúró mosolyra fakad,
szája füléig szétszalad:
„Hű, te! Mióta vártalak!
Már-már a körmöm leszakadt:
vasat gyúrtam csak ezalatt!
Háromnál többet ér a négy:
én is veletek tartanék!”
„Jól van, gyere, mi beveszünk,
együtt majd könnyen elleszünk.”
Csaptak egymással parolát,
s már négyen ballagtak tovább.
EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
1.
A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –
a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?
Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.
Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?
2.
Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,
az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.
A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.
A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.
3.
A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.
Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.
De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,
anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…
4.
A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,
akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,
és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,
ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.
5.
Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,
akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,
edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és
a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…
6.
És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,
akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal
és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.
A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …
7.
És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat
a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.
Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,
egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…
8.
De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,
avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,
a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,
ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.
9.
A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,
és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.
Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,
de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat
10.
Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása
nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,
hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,
mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.
11.
Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,
s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –
de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,
akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!
12.
Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:
hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,
humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,
gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…
13.
A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,
a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –
gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –
jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!
