kb. 29 perc olvasás
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI FELJEGYZÉSEK AZ ÉLŐK ÉS HOLTAK HÁZÁBÓL
A POÉZIS PEGAZUSÁN
KENÉZ FERENC
KOLOZSVÁRI VERSEK
A bohóc jön, letérdel…
A bohóc jön, letérdel.
Kezében ketyeg egy óra.
Pattanásig feszülő idegekkel
figyelünk a bohócra.
Tíz bohócra. Száz bohócra.
A védőhálót leszerelték.
Az oroszlánokat bevezették.
Aztán az artisták vére
lassan kikanyarog
az elnéptelenedett folyosókra.
Most már sehonnan, sehova…
Most már sehonnan sehova,
innen oda soha, se ide onnan,
csak felfele röppálya nélkül,
függőlegesen föl az égig,
csak fölfele nyílegyenesen
az embertelen magasba?
Egy kisszék, egy alma nélkül,
csak fölfele nyílegyenesen
a toronytalan magasságba?
Sebünket ki kötözte be?
Ki csavart be a rakéta-lángba?
Így hullunk el mindannyian,
nyílegyenesen, szó nélkül
fölfele húzva,
holttestünket madár se látja?
Muszáj így, örömök nélkül,
jajgatás nélkül, az örökölt
s kikopott formaruhában,
kihűlve, kiköpve, megrágva
színe elé kerüljünk annak,
ki égi súlyunkat már rég
kidekázta?
Amikor mindig úgy…
Amikor mindig úgy
kell válogatni: az ocsúról
derüljön ki, hogy értékesebb.
Amikor mindig a búzát kell
lesöpörni az asztalról, s az
ocsút széthinteni a lélek felett.
Nem a búza számít, hanem
a „bizonyos méretű” szemek.
Ülünk a nagy-nagy asztalnál,
s a kupákban bármennyi bor
legyen, tudnotok kell: az ocsút
válogatjuk, kedves kesernyés-
jókedélyű barátaim, s a kezeink közül,
az ujjaink alól kihullanak, hullanak
lefelé a búzaszemek.
Hatalmas közraktárakban tárolják,
szellőztetik, vigyázzák az ocsút.
Egész pályaudvarok vannak, ahonnan
csak ocsút szállítanak.
S a búza mindenfele csak úgy
beletaposva a földbe. Meddig
lehet ezt csinálni, büntetlenül,
barátaim, kiknek mindegyikünknek
egy-egy madár a védőszentje?
A madár jól válogat.
Egyszer majd fölkap és kalimpálva
röpülhetünk egy másvilágra…
Ha mindenki csak trombitával léphetne…
Ha mindenki csak trombitával léphetne
ki az utcára, bárhova menne,
ha az utcán mindenki csak trombitával
járhatna-kelhetne, bizonyára
nagyon furcsa lenne. A világ
sok tekintetben bonyolultabb lenne.
Hiszen képzeljük csak el a trombitával
telitömött autóbuszokat, vonatokat.
Persze, a világ sok tekintetben
egyszerűbb is lenne, ha mindenki csak
trombitával járna-kelne.
„Fújjon csak bele, hallám, hogy szól!”
– szólhatnának a rendfenntartó közegek
egy-egy ellenőrzéskor.
Egyszerűbb és bonyolultabb lenne.
De legfőképpen, persze, furcsa lenne.
Mint ahogy az is nagyon furcsa nekem,
hogy mostanság nem látni senkinél,
de még a kirakatban se,
sehol egy trombitát.
Kinek mennyit ér a megvertek…
Kinek mennyit ér a megvertek
glóriája? A megkeserítettek, megalázottak
nyomdakész hálaimája?
Az ember belecsorgó vére
egy közönséges vérestálba?
Forgathatod a gyűrűt – mindhiába.
Nem szabadulhatsz.
Utad kikövezve: csak arra indulhatsz,
csak Ithakába.
Utazók nemigen járnak erre…
Utazók nemigen járnak erre.
Az országutak elkanyarodtak.
S messzire kerültek csillagaink.
Így próbálunk tájékozódni, hol
is vagyunk, merre is lehetünk.
Reggelente jeleket látunk
az ajtainkon. Angyalé a szózat,
de ördögé a festék. Egyre bennebb
s bennebb ébredünk az ingoványon.
Egyre barátnélkülibbek az esték.
Egyetlen iránytűnk így lesz
lassan a kés.
Nem vagyunk elveszve…
Nem vagyunk elveszve.
Helye s felelőse megvan mindenkinek.
A Számontartás Istene legelteti
rajtunk a szemét, s hízik kövérre,
mint egy nulla. A porkolábok
derűsen harmonikáznak az
esti violák közt, a szomszéd
csendesen kimásol az ábécéskönyvből
egy feljelentést.
Én a gyermekeknek a jövő időt tanítva
hamuba dugott ujjal
írok nékik.
Végül is miért? Végül is miért ne?…
Végül is miért? Végül is miért ne?
A „között”-et koronázgatni,
tovább, még mindig és mindörökre?
A beilleszthetetlent?
A sehova-nem-illőt?
A kiszakadottat?
Merre forduljak, ha arccal szemben
akarom fogadni a jövőt?
Mondjátok meg: itt, innen
merre forduljak, ha arccal szemben
akarom fogadni a jövőt?
Jobbról jön a jövő? Vagy balról?
Leselkedjek a sarok mögött,
hogy merről közeleg?
Értettem, jó, hallgatni és felfele
tovább. Fennebb és még fennebb,
tovább. De meddig?
Odáig, ahol már nincsen levegő?
Csak úgy a saját mellkasunkkal?
Tele vagyok írva, kitöltve…
Tele vagyok írva, kitöltve,
nincs egyetlen kis üres hely se
rajtam. Megcímeztetek, föladtatok,
a szöveg a tietek, nem számított
hogy akartam, vagy nem akartam.
Sokszor és sokat vakartam, lekapartam,
ám valakik újraírtak, újra belém
írtak valamit, amit újra nem akartam,
kapartam, újraírtak, kapartam,
míg a festék átütött rajtam,
s amit mondtatok, minden betűt,
az egész szöveget, alulról
jól láthatóan a visszájára
írtam. Most lepecsételhettek,
föladhattok, így viszem szét
üzeneteteket a világban,
szétszakadóban, össze-vissza
írtan, már nem is anyag, csak
a betű vagyok, a betű, amit
visszaírtam.
A futár megérkezik, mögötte…
A futár megérkezik, mögötte
a kapuk becsapódnak. Végigrohan
a termeken: itt sincs senki,
ott sincs senki.
Egyre bennebb, bentibb terekbe.
Ajtók nyílnak és csukódnak.
Ki a körfolyosóra. Be a palotakertbe.
Föl a toronyba. S ott vannak
mind a védők.
Ahányan vannak, ott vannak
mind egy csomóban.
Több terem nincs. Ez az utolsó.
A legmagasabb. A legszűkebb.
Aki itt áll, az már világosan
kell lásson mindent.
Hogy mit kell tenni – innen
látszik a legjobban.
Állnak a védők egy csomóban.
Az élelmet mind felették.
Az előző futár levele
még az asztalon van.
S ez most hozza a hírt,
amit itt már előre tudnak,
a hírt, amit egy bizonyos pont után
a futárok hozni szoktak:
a csata elveszett.
Feje ettől kezdve
az uralkodó kezében van.
A futár észreveszi
az előző futár fejét
ott lenn a hóban.
A futár áll, tétovázik.
Valaki megszólal: mondjad,
futár!
Ez volt a csatamező. S most…
Ez volt a csatamező. S most
egy helyben, tatár időnk végezetéig.
Se jobbra, se balra.
Egy tapodtat se.
Helytállva. Be a földbe egyre.
Mérhetetlenek a lehetőségek lefele.
Nézni a keselyűket, amint lassú
körökben elmondják fölötted
a zsoltárt.
Se jobbra, se balra. Egy tapodtat se.
Be a földbe egyre.
Keselyű-glóriásan.
A Spartacus szívéig.
Szinte észrevétlen történik…
Szinte észrevétlen történik
minden. Egy vonat befut és
aztán nem jön ki az alagútból.
Mire mindenki észrevenné, hogy
akkora a sötétség, amekkorát
tévedni nem lehet,
akkorra már túl késő.
Akkorra már alagútlakók lettünk
mindannyian. Alagútlakók
egy száguldó vonatban.
Itt most már a vészféket meghúzni
sem szabad. Legjobb
fegyvertársaid fognák le a kezed,
nem látod milyen nagy baj van,
megőrültél?
Mit akarsz?
Másfele úgysem mehet ez a vonat!
Jó, értem, fogytán az elemózsiád,
a gyermekeid félnek,
időnként légszomjad van,
de ha türelmesen kivárjuk, egyszer
csak vége szakad az alagútnak!
S végül is van ülőhelyed, itt még
olvasgathatsz is, írogathatsz!
Ha kiszállsz közülünk, hogy, miként
akarod egyedül megtalálni
a kiutat?
Mint a vakondok?
Föl, merőlegesen neki a fénynek?
Persze, ettől függetlenül,
kiszállhatsz.
De mi megyünk tovább, reménnyel telve, és előre
a föld alatt,
a föld alatt,
a föld alatt.
* * *
SZENTÍRÁS – SZENTBESZÉD
A év, évközi idő, 26. vasárnap
Mindenki valamiképp öröklötten visel valamilyen terhet, és csak részben szabad a cselekedeteiben. Jó környezet, jó nevelés, saját erőfeszítése és főleg a kegyelem nagyobb szabadságra segítheti, de a belsőleg megszabott korlátok megmaradnak. Mennyire felelős tetteiért? Saját lelkiismerete, s még inkább: Isten tudja, senki más! Várható-e ésszerűen, hogy megjavul?
Napi igehelyek
Ez 18,25-28
Ti pedig azt mondjátok: ,,Nem igazságos az Úr útja!” Halljátok tehát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos-e, és nem inkább a ti útjaitok gonoszak? Mert ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot követ el és abban hal meg, igazságtalanságában hal meg, amit elkövetett. És amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg.
Fil 2,1-11
Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület, tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is. Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy ,,Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.
Mt 21,28-32
,,Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ,,Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!” Az így válaszolt: ,,Nem akarok”, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ,,Igenis, Uram!” De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: ,,Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján — és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki.
*
Elmélkedés
Tenni és áldozatot hozni: „Igen” szavam a Szentséghez (egy csöpp víz)
Gondoljuk el, mily édes, vigaszos műve és fogása és adása az irgalmas providenciának, mely közénk áll, köztünk él s szinte belénk sziporkázza, s lehetetlen, hogy elhagyjon minket. Egy nagy protestációja a Krisztus szeretetének a világ desperát hiedelme ellen, hogy ő elhagyott; az érzéstelenség s a szárazság sivatagja ellen, mikor annyi az oázis ahány szentségház; a gyöngeség, a tikkadás, az elhalás kútkiszáradása ellen, mikor élő vizek forrásai fakadnak nyomában.
Gondoljunk hívásaira. Itt hív Isten! Nézz föl az oltárra: itt! Néhány lépésnyire tőled… itt! Nemde lángolt a mi szívünk, mikor az úton így együtt megyünk, saját kis énünk s torzonborz lelkivilágunk kietlenségében, s mikor ezek az igék öntudatunkban, jelentésben, súlyban testesülnek meg? Jelentenek, előbb nem jelentettek… Súlyuk van… ah, a hegyek súlya… a montes Dei, az Isten nagy műveinek súlya nehezedik ránk. De ettől a súlytól mi is s a lelkünk s az életünk tartalmasabb lesz, a semmitmondás, a fölületesség súlytalanságának rettenetes terhétől fölszabadulunk s emelkedünk.
Évek előtt egy papot kísértem meredek úton egy magasan fekvő kápolnához, ott akart misézni. Az ostyát s a bort hátizsákba tettük, s mentünk hallgatagon, csak az erdő zúgott egy-egy szélrohamtól meghajtva. Most egy erdőtisztáson álltunk meg, melyre a kopasz szirttetők reggeli napsugarai jókedvükben néztek le. Akkor eszünkbe jutott, hogy vizet nem hoztunk, s le kellett mennem jó darabon, ahol az erdei forrásból merítettem egy kis vizet. Igazán kevés kellett, hiszen egy-két csepp elég. Egy-két csepp víz — s anélkül nincs szentmise!
De hát a mi szívünk odaadása is nem-e csak egy vízcsepp az Úristen vére kelyhében? Mi semmik sem vagyunk, csak vízcsepp, — ő minden. De ő akarja, hogy szeretetünk az ő nagy közbenjárásának művében részt vegyen, hogy az Atyához együtt menjünk, mi vele s ő velünk. Mikor az áldozár a csepp vizet a kehely borába önti, azt mondja: Ó, Isten, aki az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, s még csodálatosabban megújítottad, add meg nekünk e kenyér s bor titka által, hogy annak istenségében legyünk részesek, aki kegyes volt emberségünk részesévé lenni, Jézus Krisztus, a te Fiad, a mi Urunk…
Ó, adjuk oda Jézusnak a mi gyarló emberi voltunkat, újítsuk meg naponkint a mi csendes, de hű felajánlásainkat, — az odaadást szent akaratának. Naggyá lesz életünk, ha az örök főpap áldozatával egyesítjük! Néha panaszkodunk, s szárazságban tengődünk, hogy nem tudunk mit csinálni. Azt mondja erre: forgasd a meglátások e lapjait, a szeretet apokalipszisét… nézd a távlatokat, e nagyszerű kinyilatkoztatásokat… Úgy-e kicsiny vagy? No lám s mégis szeretned kell, mert te ide való vagy, s ez mind érted, s ez a te sorsod s nem szabadulsz…
Akkor előtörnek az érzések s akkor elváltozik a világ; az idő eltűnik s a lélek beszél, és beszél és elmond és imád és kér és nagyon szeret… S előáll az a lelki állapot, amelynek természetes, hogy szívből szeretjük az Urat…
Ségur megvakult… röstelte, hogy nem tarthat szentséglátogatást. Elkerült IX. Piushoz: három kegyelemért hálát akarok adni; kettőt már kaptam, a harmadikat kérem. A kettő: pap, azután vak lettem. Most a harmadikat kérem, hogy az Oltáriszentséget tarthassam. A pápa azt mondta: az sok, az rendkívüli kegy, nem lehet. Ségur mélyen szomorú lett. Ekkor a pápának megesett a szíve s mondá: megadom — ad consolationem tuam [a vigasztalásodra]. Ségur azt behímeztette a tabernakulum vélumára [leplére]: ad consolationem tuam.
Mily óriási tudat s mily közvetlen nagy adat: ad consolationem nostram [a vigasztalásunkra] van itt. (Prohászka: ÖM, 24; 383)
+
Engedelmesség
Alázatnak első fokán áll, ki rögtön szótfogad.
Illik ahhoz, Krisztusnál ki semmit többre sose tart!
Hajta azt a szolgálat, ki Érte mindent vállalt;
hajtja a kárhozattól félelem;
Öröklétbe szent vágyódás ösztönzi a lelkeket.
Alig hangzott el parancs-szó: mintha Úrtól hangzana,
teljesítik; semmi késést nem tűr hű szív buzgalma!
Mindeneket rögtön hagyva, önakaratot elejtve,
kezük ott hagy, amit fogott, marad munka is félbe.
Lábuk fut a parancs útra; akként teljesítenek,
mintha azon percbe lenne szó kiadva s téve meg!
Így tanítvány, tanúsítván, siettén Úr-félelmét,
szó s betölte egyidőbe adja egymásnak értelmét…
Így siet sok szerető szív öröklétre Urához,
szűk, de rövid út kell nekik, nem öntetszés határoz.
Nem önvágyuk, sem élv-vágyuk hajtja őket s élteti.
Más döntésin, Úrnak fényin járnak Isten népei.
Kérik s vallják: nékik Apát mondja Úr akaratját.
(Szent Benedek bencés alapító Regulái kezdete)
+
Engedelmesség
Joggal fölébb teszi az engedelmességet a Szentírás az áldozatnál. Mert áldozatban mást éget hívő! — a szóra hajtván pedig önakaratját, az önlelküket áldozzák, kik maguk ott átadják!
Tetszőbb az Istennek, engesztelőbb Égnek, ki akaratját megtöri, gőgöt, dacot fölégeti, Szent parancs kardjával — mintegy magát döfi átal. (Nagy Szent Gergely: Morália, 35:12)
Az engedelmesség alázat és béke szülője. — Krisztus „anyja” vagyunk, ha szívünkben hordjuk Őt, szeretetben és tiszta őszinte lelkitudatban. Életet adunk Neki szent munkáinkban, melyek másokra jó példa fényit ontják. (Assisi Szent Ferenc)
Kutatás az elüljárók dolga, engedelmesség az alattvalóké! — Igazán engedelmes nem húz és halaszt teendőt, hanem füle kész hallásra, nyelve szóra, lába útra, kezei munkára. Összeszedi bensejét, hogy minden parancsot pontosan betöltsön. (Szent Bernát)
+
Engedetlenség
Engedetlennek büntetése az, hogy majd önmagának sem engedelmeskedik. — Ha ember Istennek nem szolgál, a lelke sem lesz úr a testén, az értelem sem bűnökön! — Akarod, hogy tested szolgáljon a lelkednek? Szolgáljon hát lelked is az Istennek! Szolgálj, hogy uralkodhassál! (Szent Ágoston)
(forrás és folytatás: http://www.katolikusradio.hu/?m_id=1&m_op=gview&id=459&date=2011-09-25&szin=zold)
* * *
GRACIÁN: ÉLETBÖLCSESSÉGEK KÉZIKÖNYVE
193
Légy résen, ha valaki idegen üggyel kezdi, hogy a magáéval végezze.
Nincs az óvatosságnál jobb oltalom a ravaszság ellen. Furfang ellen csak furfang segít. Némelyek idegen ügyet csinálnak a magukéból, s ha nem látunk át szándékukon, minden lépésre olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy mi kaparjuk ki a tűzből a más hasznát, és kezünk vallja kárát.
194
Legyen okos véleményünk
magunkról és dolgainkról, főként az élet küszöbén.
Mindenkinek nagy véleménye van magáról, a legnagyobb a legkisebbeknek. Mindenki szerencséjéről álmodozik és csodának tartja magát. A remény ész nélkül ígérget, a tapasztalat utóbb semmit sem tart meg. A hiú elképzelések gyötrelme az igazi valóság szerezte kiábrándulás. Az okosság vegye elejét az ilyen botlásoknak, s még ha a legjobbat várhatja is, készüljön el mindig a legrosszabbra, akkor egykedvűen fogadja majd, ami jön. Az ügyes lövő magasabbra céloz ugyan, hogy biztosan találjon: de nem annyira, hogy lövése dőrén süljön el. Nincs egyetemesebb orvosság minden balgaság ellen a belátásnál. Ismerje mindenki hatókörét és helyzetét, akkor hozzáigazíthatja elgondolását a valósághoz.
195
Tudj megbecsülni mást.
Nincs, akitől ne tanulhatnánk valamit, és nincs kiválóság, amelynél kiválóbb ne volna. Mindenkinek hasznát venni hasznos tudomány. A bölcs mindenkit megbecsül, mert mindenkiben elismeri a jót, és tudja, milyen nehéz valamit csinálni. Az ostoba mindenkit lenéz, mert nem ismeri a jót, és a rosszabbat választja.
196
Ismerd csillagodat.
Nincs oly gyámoltalan, akinek ne volna szerencsecsillaga, s aki boldogtalan, azért az, mert nem ismeri. Némelyek fejedelmek és hatalmasok kegyét élvezik, pedig nem is tudják, hogyan és miért, csak mert jó szerencséjük hozzájuttatta őket, s nekik már csak segíteniük kell a szorgalmukkal. Mások a bölcseknél állanak kegyben. Van, akit egyik nemzet jobban befogad, mint a másik, s egyik városban szívesebben látnak, mint a másikban. Egyik állásban vagy helyzetben ugyancsak több szerencséd lehet, mint másoknak, hiába van egyenlő vagy ugyanolyan érdemük. A sors akkor és úgy keveri kártyáit, amikor és ahogyan akarja. Mindenki ismerje a maga csillagzatát, akárcsak tehetségét, mert aszerint veszít vagy nyer; tudja követni és segíteni; ne cserélje el, mert könnyen elvétheti az irányt mutató Sarkcsillagot.
197
Ne terheld magad ostobákkal.
Aki nem ismeri fel őket, vagy, noha felismeri, nem tartja távol magától, maga is az. Felületes ismerősöknek veszedelmesek, bizalmasaknak ártalmasok. És bár egy ideig saját félénkségük és a te óvatosságod kordában tartja őket, végre mégis tesznek vagy mondanak valami bárgyúságot, annál nagyobbat, minél tovább vártak vele. Rossz támasza más tekintélyének, akinek magának nincs. Ezek az emberek boldogtalanok, mert ez a butaság nyomatéka, és egyik kiegészíti a másikat. Csak egyvalami kevésbé rossz náluk: hogy ha már nekik nincs semmi hasznuk az okosokból, viszont ők hasznára vannak a bölcseknek, tapasztalatszerzés vagy okulás szempontjából.
198
Tudd magad átplántálni.
Bizonyos nemzetek fiainak az kell a boldoguláshoz, hogy áthelyeződjenek, főleg magasabb helyre. A szülőföld mindig mostohája a kiválóságoknak, mert természetes talajuk lévén, honfitársaik irigykednek rájuk, és jobban emlékeznek elindulásuk tökéletlenségeire, mint azóta elért nagyságukra. Egy gombostű becsült jószággá vált, mikor egyik világrészből a másikba jutott, és az üveg elhomályosította a gyémántot, mert máshová vitték. Minden idegent megbecsülnek, vagy mert messziről jött, vagy mert készen és tökéletes alakban kapják. Láttunk már embereket, akiket kuckójukban lenéztek, s most a világ büszkeségei, akiket honfitársaik és az idegenek egyformán becsülnek – ezek, mert távolról nézik, azok, mert távolról jötteknek látják őket. Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben.
199
Csinálj magadnak okosan helyet, nem tolakodóan.
A tekintélyszerzés igaz útja az érdem, és ha az iparkodás az értékre támaszkodik, legrövidebb ösvénye a boldogulásnak. A feddhetetlenség magában nem elég, a törekvés magában méltatlan, mert minden olyan besározottan ér el hozzánk, hogy a tekintélyen csorbát ejt az utálkozás. Meg kell találnunk a középutat érdem és ügyes fellépés között.
200
Legyen kívánnivalód.
Enélkül boldogságodban is szerencsétlen leszel. A test lélegzik, a lélek áhít. Ha mindent megkapnál, minden kiábrándulássá és elégedetlenséggé válnék. Még az ész számára is kell hogy maradjon valami megtudnivaló, ami tápot ad a kíváncsiságnak, és élteti a reményt. A boldogság csömöre halálos. Az jutalmaz ügyesen, aki sohasem elégít ki egészen. Ahol nincs kívánnivaló, annál több a félnivaló. Boldogtalan boldogság az ilyen. Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a félelem.
201
Ostoba mindenki, aki annak látszik,
és a fele azoknak, akik nem látszanak annak.
A butaság a világgal együtt született, és ha van bölcsesség, az Ég előtt az is ostobaság. A legostobább azonban az, aki magát nem tartja annak, de mindenki mást annak vél. Aki bölcs akar lenni, nem elég, ha annak látszik, kivált saját szemében. Az tud, aki azt hiszi, hogy nem tud, és az nem lát, aki nem látja, hogy mások látnak. A világ tele van balgákkal, magáról mégsem hiszi, sőt nem is gyanítja senki, hogy az.
202
Szavak és cselekedetek teszik a tökéletes férfit.
Mondjuk a legjobbat és cselekedjük a legtisztességesebbet: az a fej, emez a szív tökéletessége, s mindkettő a lélek felsőbbrendűségéből ered. A szavak a tettek árnyékai, amazok a nők, ezek a férfiak. Többet ér, ha magasztalnak, mint ha magasztalsz. Beszélni könnyű, cselekedni nehéz. A tett az élet magva, a szavak csak díszei. A kiválóság tetteiben él, mondásaiban elmúlik. A cselekedet a gondolat gyümölcse: ha ez bölcs, az sikeres.
203
Ismerd századod kiválóságait.
Nem sok van: egyetlen főnix a világon, egyetlen nagy hadvezér, tökéletes szónok és bölcs egy egész században, egy nagy király sokban. A középszerűségek számban és megbecsülésben közönségesek, a kiválóságok mindenben ritkák, mert a tökély tetőfokát követelik meg, és minél emelkedettebb a munkakör, annál nehezebb a legnagyobbat elérni. Sokan vették kölcsön Ceasartól és Sándortól a Nagy melléknevet, de hasztalan, mert tettek nélkül a szó puszta lég. Kevés Seneca volt, és a hír csak egy Apellészt ünnepelt.
204
A könnyűt tedd úgy, mintha nehéz,
a nehezet, mintha könnyű volna.
Amazt, hogy önbizalmad ne tegyen elbizakodottá, emezt, hogy a bizalom hiánya ne tegyen kishitűvé. Hogy valamit ne tégy meg, elég, ha olybá tekinted, mintha már megtetted volna. Evvel szemben az igyekezet a lehetetlent is lehetővé teszi. A nagy teendőket végiggondolni sem szabad, elég, hogy vannak, nehogy a nehézségek látása habozóvá tegyen.
205
Tudni kell, mikor helyénvaló a megvetés.
A dolgok elérésénél jó fogás a megvetés. Ha keresünk valamit, rendesen nem találjuk, s utóbb, ha nem törődünk vele, ölünkbe hull. Minden a földön az örök dolgok árnyéka lévén, az árnyéknak avval a sajátosságával is bír, hogy menekül attól, aki űzi, és kergeti azt, aki fut előle. Amellett a megvetés a legokosabb bosszú is. A bölcsek egyetlen életelve: nem használni védekezésre tollukat, amely mély nyomot szánt, és végül inkább dicsősége lesz az ellenfélnek, mint bűnhődése vakmerőségének. Méltatlanoknak agyafúrtsága, hogy belekötnek nagy emberekbe, s így kerülő úton tesznek szert az ünnepeltetésre, ha már egyenes úton nem jutottak hozzá. Sok emberről nem is tudnánk, ha kiváló ellenfeleik nem hederítettek volna rájuk. Nincs jobb bosszú a feledésnél, mert az semmiségük porába temeti őket. Némely vakmerő úgy akarja megörökíteni nevét, hogy csóvát dob a világ és a századok csodáira. A rágalom elleni védekezés művészete nem törődni vele. Harcba szállni vele káros és a legelőnyösebb esetben is hátrányos; az ellenfél örül az ilyesminek, mert a legkisebb árnyék is foltot ejt hírünkön, ha nem homályosítja is el egészen az igazi tökéletességet.
206
Tudnunk kell, hogy mindenütt van csőcselék.
Még Korinthoszban is, még a legválogatottabb családban is. Saját házában tapasztalhatja mindenki. De van al- és főcsőcselék, s emez rosszabb. Ez a különleges csőcselék a közönséges minden tulajdonságával bír, mint a törött tükör darabjai az egészével, csak még ártalmasabb. Ostobán beszél és helytelenül kritizál; nagy tanítványa a tudatlanságnak, pártfogója a butaságnak, és szövetségese a pletykának. Nem szabad törődnünk vele, mit mond, mit gondol. Fontos felismernünk, hogy megszabaduljunk tőle, mint résztől és mint egésztől, mert minden ostobaság csőcselék-tulajdonság, és a csőcselék ostobákból tevődik össze.
207
Használjuk a zablát.
Álljunk gondolatban minden vak- és baleset fölött. A szenvedély rohamai az okosság csúszdái: könnyen nyakát szegheti rajtuk. A düh vagy ujjongás egy pillanatában többre jut az ember, mint a higgadtság sok órájában. Néha úgy nekilódul, hogy egy életen át attól koldul. Mások ravaszsága az okosságnak ezeket a megkísértéseit lelkünk ismeretlen birodalmába vezető felfedezőútnak használja, és hasznot húz a titkok kicsikarásának ebből a módszeréből, mely a legjobb agyat is kiszolgáltatja. Legyen az ármány ellenszere a zabla, főként gyors szükségben. Sok megfontolás kell, hogy az indulat el ne rugaszkodjék, és igazán okos legyen az, aki lovon is az.[13] De aki a veszélyt felismeri, óvatosan halad. Amilyen könnyűnek érez egy szót, aki odaveti, olyan jelentőséget tulajdonít neki, aki kapja és latolgatja.
208
Az ostobák halálos nyavalyája.
A bölcsek többnyire eszüket elveszítve halnak meg, az ostobák ellenben torkig jó tanáccsal. Ostoba módra meghalni annyi, mint a túlságos okoskodásba halni bele. Némelyeket az öl meg, hogy eszmélnek, másokat az éltet, hogy nem eszmélnek; szóval ezek azért ostobák, mert nem halnak bele az eszmélésbe, amazok, mert belehalnak. Ostoba az, aki a túlságos okosságba hal bele; amikor némelyek mint okosak halnak meg, mások az okosság hiányából élnek. S noha sokan halnak meg mint ostobák, még mindig kevés ostoba hal meg.
209
A közkeletű ostobaságoktól csak különleges okosság szabadít meg.
Bizonyos ostobaságok nagy ereje elfogadottságukban van, s bár némelyek nem adják be derekukat a különös balgaságnak, az általánostól mégsem képesek szabadulni. Ilyen általános balgaság, hogy senki sem elégedett sorsával, akármilyen jó, és senki sem elégedetlen eszével, akármilyen rossz. Mindenki a más szerencséjét irigyli, és a magáét kevesli. Továbbá: a ma élők a tegnapi dolgokat dicsérik, az itt élők az ottaniakat. Aki mindenen nevet, ugyanolyan ostoba, mint aki mindenen kesereg.
210
Tudjunk bánni az igazsággal.
Az igazság veszélyes, de jóravaló ember nem tehet mást, mint hogy megmondja. Itt csak a művészet segít: a lélek ügyes orvosai azon vannak, hogy az igazságot valamiképpen megédesítsék, mert az alján levő csalódás tömény keserűség. A hozzáértés ügyes módszerhez folyamodik: egyazon igazsággal az egyik embernek hízeleg, a másikat fejbe vágja. Mondjuk el a jelenlevő emberek dolgait múlt időben: a jó felfogású ember célzásokból is ért, és ha semmi sem elég, legjobb elhallgatni. Fejedelmeket nem szabad keserű orvossággal gyógyítani, erre való a csalódás bearanyozásának művészete.
211
A mennyben csak gyönyör van, a pokolban csak siralom.
A földön, a kettő között, ebből is van, abból is. Két szélsőség között élünk, s így mindkettőből részesedünk. A sors forgandó: ne várjunk csupa boldogságot, se csupa balszerencsét. A világ zérus: magában semmit sem ér, a mennyhez kapcsolva sokat. Változásait közönnyel fogadni okosság, s a bölcs nem is szereti az újságot. Életünk úgy bonyolódik, mint a színdarab, a kibontakozás a végén következik. Ügyeljünk hát a jó végre.
212
Tartogassuk a művészet utolsó fogásait.
A nagy mesterek járnak el így: az okosság tanítása közben sem adják ki egészen tudásukat, így maradnak mindig felül, igazi mesterek. A művészet közléséhez művészet kell. A tanítás forrását éppúgy nem szabad kimeríteni, mint az adakozásét. Evvel őrizhető meg a tekintély és mások függősége. A szívességben és tanításban kövessük azt a jeles szabályt, hogy a csodálatot mindig táplálni, s a tökéletességet fokozni kell. Az élet és a siker egyik legfőbb törvénye: mindenből készletet tartani, kivált a legmagasabb polcokon.
213
Tudjunk ellentmondani.
Kitűnő fortélya a puhatolódzásnak nem a magunk, hanem mások belerántására. A legjobb vallató szerszám az, amely az indulatokat kavarja fel. A hitetlenkedő langyosság hánytatóként hat a titkokra, és a legzárkózottabb szív kulcsát is kezünkbe adja. Az akarat és ítélőképesség kitapogatásához alapos ravaszság kell. De a burkolt célzások bölcs semmibevevése a legféltettebb titkot is előcsalogatja: észrevétlenül a száj felé nyomja, míg csak a nyelvig nem tolul, és bele nem hull a fondorlat hálójába. Az óvatos tartózkodás a másik felett minden óvatosság félredobásával bírja, s végre is kirukkol különben kifürkészhetetlenül szívébe zárt érzéseivel. A színlelt tamáskodás a kíváncsiság legfinomabb horga, hogy mindent megtudjon, amit akar. Tanulás közben is jó csel, ha a tanuló ellent mond mesterének, aki erre nagyobb hévvel fog az igazság kifejezéséhez és megokolásához; így hát a mérsékelt ellenvetés alaposabb tanításra ad alkalmat.
214
Ne csináljunk egy bolondságból kettőt.
Gyakori dolog, hogy egy botlás helyrehozására még négyet követünk el. Kis illetlenséget nagyobbal kiköszörülni a hazugság egy neme, de az ostobábbik fajtából, mert hogy egy is megállhasson, sok másra van szükség. A rossz ügynél is rosszabb az érte való kiállás, és nagyobb hiba magánál a hibánál is, ha nem tudjuk leplezni. A tökéletlenség jövedelme a többi tökéletlenség kamata. Egy meggondolatlanságot a legokosabb ember is elkövethet, de kettőt már nem, s az elsőt is csak mentében, nem ültében.
215
Óvakodjunk attól, aki leplezett szándékkal jön.
Körmönfont üzletemberek elterelik a vevő figyelmét, hogy aztán támadjanak akaratára, mert ha meggyőzik, le is győzik. Eltitkolják szándékukat, hogy elérjék, a második sorba tolják, hogy elsősorban érvényesítsék, ily módon biztosítva, hogy ne vegyék észre, miben sántikálnak. De a figyelem se aludjék, mikor a szándék ennyire éber, s ha ez alakoskodásból a háttérbe vonul, lépjen amaz az előtérbe, hogy keresztüllásson rajta. Az óvatosság lásson át a furfangon, és ügyeljen az ürügyre, mellyel hozzá közelednek, hogy rátérjenek az igazi ügyre. Mást kínálnak és másra pályáznak, aztán ravaszul fordítanak egyet a dolgon, és szándékuk célpontjába találnak. Tudnunk kell tehát, mit kapunk tőlük, és néha helyénvaló értésükre adni, hogy értjük őket.
216
Kifejezőkészség.
Nemcsak szabatosságot, de fogalmi tisztaságot is jelent. Némelyek jól fogamzanak, de rosszul szülnek, mert világosság nélkül nem lehet napvilágra hozni a lélek gyermekeit, a fogalmakat és elhatározásokat. Egyesek fogékonyságukban azokra az edényekre emlékeztetnek, amelyek sokat magukba fogadnak, de keveset adnak vissza; mások ellenben még többet mondanak, mint bennük van. Ami az akaratnak az elhatározás, az a kifejezésmód az értelemnek: mindkettő nagy kiválóság. A világos elméknek sikerük van, a zavarosakat azért tisztelik, mert nem értik, s néha helyénvaló is a homályos beszéd, hogy közönségesek ne legyünk. De hogyan fogjon fel a hallgató valamit, aminek az elmondó fejében sincs fogalmi megfelelője?
* * *
NEVETŐ KISLEXIKON
SZ
SZABADSÁGFOK
az elnyomó politikai rendszerek fizikai jellemzője, mértékegysége: feljelentés/nap
SZAGKAMARA
bűzös borzok szakmai érdekvédelmi képviselete
SZAKASZOS TIZEDES TÖRT
kisebb katonai egység sorállományú parancsnoka leejtett egy vázát
SZAKÁCS
1. speciális területen dolgozó famunkás
2. konyhatetőre specializálódott iparos
SZALÁMITAKTIKA
gonosz hentesek fondorlata: az ellenzék tagjainak mindig a szalámivég jut
SZALICIN
orosz politikus mumifikálására szolgáló anyag
SZALMONELLA
gyilkos hajlamú tehetségtelen szakácsnő
SZALONNA
főúri rezidenciák fogadószobájában felszolgált magas zsírtartalmú húskészítmény
SZAPORA
az 1972-es téli olimpia óta rohamosan növekvő népességű japán város
SZAPPANOPERA
Figaro, a jó kedélyű borbély televíziós sorozatban elmesélt zenés története
SZARACÉN
1. beszédhibás kazánfűtő a tüzelőanyag minőségét kifogásolja
2. egy zenei hangot rendszeresen hamisan játszó, alternatív bőrszínű muzsikus
SZARKAZMUS
gunyoros tolvajok tömegmozgalma
SZARKOFÁG
a piac-felügyeleti szervek ebbe zárják a rendkívül pocsékul dolgozó árusokat
SZARKOFÁK
alacsony tetszési indexű piaci elárusítónők koporsója
SZARUHÁRTYA
szemtelenül gyenge minőségű, igen vékony, U-alakú réteg
SZARVAS
gyenge minőségű fém, melyet egy alföldi (viharsarki) városban tenyésző patásból bányásznak
SZARVASBOGÁR
1. működésképtelen Volkswagen fölött elszállt az idő (vasfoga)
2. bogaras öregúr, akiknek fiatal, csinos és unatkozó felesége van
3. (argó) rossz minőségű, fémből készült játékbogár
SZARVASVIPERA
egy valószínűtlen frigyből nemesített gerinctelen emlős,
amely agancsának egyetlen döfésével halálos mérget juttat ellenfele szervezetébe
SZATELÍT
edényt parabolaantennákkal megtölt
SZÁRAZTÉSZTA
lepukkant cukrászdában kínált háromnapos sütemény
SZÁRNYALÁS
bizonyos növényi részek nyalogatása a repülési képesség fenntartása, illetve fejlesztése érdekében
SZÁZALÉK
a tó teljes felületére vonatkozóan megadott méretű nyílás a jégen
SZÁZALÉKLÁB
az alsó végtag elvesztésével bekövetkező rokkantság mértéke
SZELLEMI TEVÉKENYSÉG
meghalt ősök gyakori kísértése régi kastélyokban
SZELVÉNY
recept kenyérvágásra
SZEMBESÜLÉS
halak pozíciója sütés közben a serpenyőben
SZEMELVÉNY
orvos által felírt, látószerv eltulajdonítására való recept
SZEMÉLYISÉGZAVAR
ősszel jelentkező negatív pszichés jelenség,
amikor is a beteg folyton a lehullott falevelek alá kíván bújni
SZEMFEDŐ
halott szakácsok látószervének eltakarására szolgáló eszköz
SZEMFELSZEDŐ
tyúk
SZEMFESTÉK
különböző bogyós növények terméséből készített kozmetikai szépítőszer
SZEMFÜLES
Picasso női modellje
SZEMIKONDUKTOR
részállású karmester
SZEMMEL TART
tekintetével végigköveti a női fehérnemű felsőtestre simuló részének vonalát
SZEM ÖLDÖK
igen jellegzetes és erős arcszőrzettel rendelkező, vérengző angol kalóz
SZEMÖLDÖKCERUZA
a látószerv szadista módon történő kiszúrására alkalmas írószer
SZEMREHÁNYÁS
a rosszullétnek az a formája, amikor az ember mást okol az állapotáért
SZEMREVÉTEL
kontaktlencse-beszerzés
SZEMREVÉTELEZ
búzát nem kilóra vesz, hanem darabra
SZEMÜVEG
az üvegszem-gyártás alapanyaga
SZERBÁTÜLTETÉS
etnikai tisztogatás è la Koszovó
SZERELEM
1. saját kezűleg megjavítom
2. M. szerel
3. szar elem (elírva)
SZERENGETI
barátságos emberi érzéseit kelet-afrikai nemzeti parkban juttatja kifejezésre
SZERETETE
ismétlő gépfegyver érzelmi kötődése
SZERVEZETT BŰNÖZÉS
emberi testrészek kereskedelmével foglalkozó bűnügyi kategória
SZERVIZ
autószerelő műhelyekben ezzel mossák le az autókat
SZERVOMOTOR
transzplantációban alkalmazott, a belső szerveket kiváltó mechanikus szerkezet
SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS
fekete bőrű pornósztár pigmentszámának csökkentése
SZÉDÜLÉS
igen magasra helyezett, oldalirányban periodikusan kilengő ülőalkalmatosság
SZÉLCSATORNA
nagyvárosok alatt húzódó, kizárólag a fingást elvezető közműrendszer
SZÉLESSÉGI FOK
a kövérség mértékegysége
SZÉNKEFE
1. a bányában ezzel pucolják a szenet
2. fekete hajú lányok frizuraboronáló eszköze
SZÉRUM
trópusi betegség megelőzésére sorozatban befecskendezett égetett szesz
SZIKRÉNY
szénsavval impregnált, fából készült bútor
SZILFÉZS
kemény szárú fák énekgyakorlata
SZIMULÁTOR
nagy zabálásnak, terülj asztalkámnak álcázott diétás vacsora
SZIMULTÁN
1. egyidejűleg több funkciót is betöltő török felsővezető
2. talán szimul
SZINGAPUR
maláj tisztítószer-márka
SZINTÉZIS
1. a szivárvány elmélete
2. különböző színekben pompázó, eltérő magasságú emeletekre vonatkozó feltételezés
SZINUSZTÉTEL
matematikusoknak szánt zenemű egyik hosszabb, hullámzó dinamikájú részlete
SZIRÉNA
visító hangot adó perszonália
SZÍVÁS
halak szaporodási időszakban végzett intenzív levegőnyelő tevékenysége
SZLOVÉN
igen idős szláv ember
SZNOB
úrhatnám sportolók olimpiai szervezete
SZOBAFESTŐ
perverz képzőművész, az általa alkotott képeken csak szobákat lehet látni
SZOMOKKÁS
lefelé hajló szájú kávéskanál
SZÓDAVÁZ
szénsavas vizet alakjában megtartó építmény
SZÓFOSAS
a csőrét befogni képtelen ragadozó madár
SZÓFUKAR
a kimondott szavak mennyiségével csínján bánó felső végtag
SZÓMAGYARÁZATOK
a szavak szintjén magyarnak mutatkozó vizes iratok
SZÓSZÓLÓ
a különféle gyümölcsmártások érdekében a nyilvánosság előtt kiálló ember
SZÖKEVÉNY
1. receptet szorongató világos hajszínű rab menekülés közben
2. illegális börtönelhagyás receptje
SZÖRNYETHAL
hirtelen halálra hajlamos rémséges tavi lény
SZÖRNYŰ
angol nemesi légylárva
SZŐRSZÁLHASOGATÓ
a fájdalom egyik különösen kellemetlen formája, amelyen csak az epilálás segít
SZTRAPACSKA
nem túl komoly megterhelés (tkp. pici terhelészke)
SZUPERPOZÍCIÓ
a pár mindkét tagja által legjobban kedvelt szeretkezési helyzet
SZUVERÉN
szabad akaratú független északi szarvasfajta
SZÜLETIK
viselkedési kódex létrehozásán fáradozik
* * *
SIRISAKA ANDOR: MAGYAR KÖZMONDÁSOK KÖNYVE
T.
Takaros kis lány.
»Ritka buza, ritka árpa, ritka rozs,
Ritka kis lány takaros. …«
Talál a róka rést magának.
(Ravasz embert nem kell félteni.)
Találkozni fog két szerelmes.
(Mikor a társaságban ketten egyszerre ugyanazon szót mondják.)
Talpalatnyi földje sincs.
(T. i. annyira szegény.)
Talpon áll benne az ördög.
(Szegedvidéki.)
Talpon álló kocsis nagyobb a térden álló királynál.
Talpát nyalja, mint a medve.
Talpára esik, mint a macska.
Talyigára szorult.
(Gazdagból szegény lett; megbukott tönkre ment.)
Talyiga nem szekér.
Tamás, nem olyan, mint más.
Tamás vagyok benne.
(Nem hiszem; kételkedem, míg nem látom. Bibliai Szent-Tamás.)
Tanácsban ész, harczban erő kell.
Tanácsot ne adj, ha nem kérnek.
Tanácscsal nem telik a tüsző.
(Tüsző = derékra köthető széles bőrtárcza, melybe az utasok pénzt tesznek.)
Tanácsra hallgass, időtől várj.
Tanitásnak szárnya a jó lelki példa.
(Nevelési mondás.)
Tanuld meg előbb az aprót, ugy kezdj a nagyobbhoz.
Tanulj a szomszéd háza üszögén.
(Más kárán okulj.)
Tanuljon belőle, kinél sóval sóznak.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
Tanulni szabad az ellenségtől is.
Tanult ember holta után hires.
Tapogat, mint tót a sötétben.
Tapogatja, mint banya a hajnalt.
Tarka lótól, vemhes szamártól nem vesznek vámot.
(Hanem a gazdájától.)
Tarka-barka, mint a szarka-farka.
(Sok szinü ruhára alkalmazható.)
Tarka-barka, mint az Isten madara.
(Faludi.)
Tarka, mint a bárányfelhő.
Tarka, mint a kakukktojás.
Tartja magát, mint az üres zsák.
Tartja, mint a süket az ajtót.
(Ó-Becsei.)
Tart, mint Sörös a verbungtól.
(Ó-Becsei.)
Tartozott az ördögnek egy utjával.
Tartós, mint az őszi virág.
Tarts mást bolonddá.
(Keress magadnak bolondot, kit orránál fogva hurczolj. – Baróti Sz. D.)
Tatár étel, török táncz; magyar adta, ördög láncz.
(Átok.
Jelentése: – Erdélyi szerint – korbács, talpverés, szitok és rabbilincs.)
Tavalyi asztag nem szerez szükséget.
(Ballagi.)
Tavaszi hó térdig ér.
Tavaszkor minden bokor szállást ad.
Tavaszszal egy akó eső: egy csepp sár; őszszel egy csepp eső: egy akó sár.
(Gazd. mondás.)
Tágas út a pokol utja; – tágas a pokol utja.
Tálban koncz, ne nézz az asszonyra.
(Molnár Albert.)
Táncz bolondnak való.
Tánczos leányból ritkán válik jó asszony.
Tárt karokkal várják.
(Igen szivesen várják.)
Tátog, mint a harcsa.
Tátos volt az apja.
Távollevőt, holtat nem illik rágalmazni.
Tedd föl a kontyot, vedd föl a gondot.
Tehénből is kikéri a borjut.
(Rimánkodik, könyörög, esdekel valamiért.)
Tehén csikót ellett.
Tehénnek tején megtetszik idején, lesz-e túró belőle.
Tehenét vesztette, midőn borját kereste.
Te is félj, mikor a szomszéd háza ég.
Te is jó katona, én is jó katona, ne bántsuk egymást.
(Kovács P.)
Te is ludas vagy.
(Részes vagy te is valamely rossz dologban.)
Tejbe gázolt.
(Rosszat tett. Abauj m. Bereti.)
Tejbe-vajba füröszteni valakit.
Tejbe verik a macska orrát.
(Azaz: tetten kapásnál elbánnak az emberrel.)
Tejfeles száju.
(Kamasz korban levő fiatal ember, kinek még nincs bajusza.)
Tekerd föl eszed velejét.
(Székelységi.)
Tele van hazudsággal, mint a koldusköpeny folttal.
Tele van ürességgel.
(Pl. az üres pénztárcza.)
Tele has nem örömest tanul.
(Az üres még kevésbé.)
Tele tölti zsákját, meg nem köti száját.
Tele szája Istennek, szive pedig ördöggel.
Tele van hunczutsággal, mint a kutya bolhával.
Tele van kincscsel, mint a csizió jövendöléssel.
(Ballagi szótára szerint: csizió a régi lőcsei naptár neve.)
Tele van, mint a barát Hallelujával.
(Ittas emberről mondják.)
Tele van kivánsággal, mint a terhes asszony.
Tele van kutyasággal.
Tele van szóval, mint a duda széllel.
Tele szájjal beszélni.
(Igen hangosan.)
Tele beszélni a fejét.
Telhetetlen, mint a papzsák.
Teleszopta magát.
(Részeg.)
Temetéssel találkozni szerencsétlenséget jelent.
(Babonás km.)
Templom mellé kápolnát guggaszt az ördög.
(Ahol ájtatosságot lát az ördög – ugymond Káldy – örömest babonát vet közé.)
Tenger sem mossa le róla.
(A nyilvános gyalázatot.)
Tengerbe vizet hordani.
(Hasztalan munkát végezni.)
Tengődik, mint Toldy Miklós lova az árokban.
Tengeren, kis vizen, máskép kell hajókázni.
Tenyerén hordozza a szerencse.
Terem a gazember, a hol nem is vetik.
Terem a bolond, ha nem vetik is.
Terem a konkoly, ha nem vetik is.
Terem az ember, mint a suba gallér.
Terem az ember, mint a háti bőr.
Terepes rózsák is apró bimbókból erednek.
(Czuczor.)
Terjed a becsület, mint disznóbőr a tüzön.
Terjed, mint a tüzvész.
Terjed, mint a rossz hir.
Természetté válik a szokás.
Termetes, mint a komló karó.
(Hosszú ember.)
Tessék, egyék, nem lesz egyéb.
(Az utolsó tál ételt kinálják igy.)
Tessék megfaggyúzni.
(Tégy róla, ha tudsz.)
Testem-lelkem megunta.
Teste-lelke zálogban van.
Testvér: az erszény; atyafi: a bugyelláris.
Testvérek közt is megér.
(Igy kinálja pl. az eladó az áruját.)
Testi-lelki barátok.
Teszi magát, mint két cső tengeri egy zsákban.
(Szabolcs m.)
Tetőtől talpig ember.
(Derék, becsületes ember.)
Tettek szólnak.
(A hol tettek beszélnek, nincs szükség szavakra.)
Téged is megfejnek még egy tál korpán.
(Majd te is alább hagysz büszkeségeddel.)
Tékozlónak ruhája, sokszor koldus táskája.
Tékozlás nyomán nő fel az inség füve.
(A pazarlás koldusbotra visz.)
Télben két szakács, egy kulcsár; nyárban két kulcsár, egy szakács.
Télen éli világát a paraszt.
(Kovács.)
Télen művész, nyáron vályogvető.
(Falusi népzenész, muzsikus czigány.)
Télen kenyeredet, nyáron ruhádat el ne hagyd.
Téli ablak.
(Azaz pápaszem, szemüveg.)