kb. 6 perc olvasás
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI FELJEGYZÉSEK AZ ÉLŐK ÉS HOLTAK HÁZÁBÓL
Petőfi Sándor
A TISZA
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”
Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pest, 1847. február
*
A VÍZ ÉS AZ EMBER
Az értől az óceánig
Ködös időben autót vezetni
Párás tekintet – párás ablaküveg(re rajzol)
Száradó ruhák – elpárolgó víz
Hajnali harmatos füvön járni
Forró gőz(fürdő) – jég(hideg)
Csepereg az eső – jégeső, felhőszakadás
Nem vagyunk cukorból – séta az esőben
Elázni, átázni, megázni – bőrig ázni
Állj ki az esőbe, hogy nagyra nőj
Vízhatlan karóra – esernyő, esőkabát
Pocsolyák: átugrani – bringával áthajtani
Pancsikálni, lubickolni
Fürdőkés és kerti medence
Vízi járművek – tutaj és óceánjáró hajó
Átkelés a folyón – tengerszoros
Horgászni és halászni – halételek
Édesvíz készlet – tiszta ivóvíz-kincs
Víztorony – vízvezeték – csapvíz
Vízparti település – a Dunánál lakom
Gyöngyhalászok – könnyűbúvárok
A kétéltű ember
A víz alá merülni – búvárkodás
Öntözés, csatorna és kertlocsolás
Kutat fúrni – esővizet tárolni
Ima az esőért
Aszály és árvíz
Jaj, úgy élvezem én a strandot..
Fejest ugrani a mélyvízbe
Ének az esőben
Ősóceán – az élet születése
Szentelt vízzel keresztelés
Jézus bemerítkezése a Jordánba
Lassú víz partot mos
Egy cseppben a tenger
Egy könnycsepp az arcodon
Majdnem szomjan halok, de mégsem
A sivatagban kapok egy pohár vizet
Kézzel, vízi pisztollyal spriccelek
A langyos kádvízben dagonyázok
Kenutúra: a Fekete erdőtől lecsorogni a tengerig
Lakóhajóba költözöm, s így járom a világot
Egy tutajjal átkelek az óceánon
Karmozgásokkal úszkálok a mély tóban
Vízben mosom ki a szennyes ruhát
Vízzel mosom le az út porát
Hallgatom a patakcsobogást
Éjszakai meztelen fürdőzés a vadvízben
Vizet fakasztok a kősziklából
Ha erős a hitem, akkor a vízen járó
Cölöpökre építek vízi házat
*
DÁNIA BÖRTÖN
Totális intézmény/társadalom
(Paramilitáris intézmények világa)
Gyermek és kiskorúsított
a tilalomfák dzsungelében
Minden tilos, ami nem szabad-
ami szabad, az viszont kötelező!
Tilos beszélni – tilos kérdezni
Tilos bemeni, tilos kijönni – tilos felállni
Tilos meghallgatni, elolvasni, megnézni!
Tilos levetkőzni, tilos más ruhát viselni!
Tilos játszani – tilos nevetgélni, hangoskodni
Tilos elvenni, áthelyezni – tilos hozzáérni!
Tilos felvinni – tilos vendéget fogadni
Tilos forgolódni – tilos bámészkodni!
Tilos átölelni – tilos megcsókolni!
Tilos megkóstolni – tilos csámcsogni!
Tilos szellenteni – tilos büfögni!
Tilos viccelődni – tilos szellemeskedni!
Tilos bármilyen megjegyzést tenni!
Tilos visszakérdezni, magyarázatot kérni!
Tilos bezárkózni – tilos az ajtót kinyitni!
Tilos beszélgetni – tilos levelezni!
Tilos rádiózni – tilos telefont használni!
Tilos magadnak főzni – tilos nappal enni!
Tilos – közösségi – panaszt tenni!
Tilos a parancsnak nem engedelmeskedni!
Tilos saját ruhát, ágyneműt használni!
Tilos alkoholt fogyasztani!
Tilos egyhelyben állni – tilos csoportosulni!
Tilos szervezkedni – tilos tüntetni!
Tilos nem enni, éhségsztrájkolni!
Tilos templomba járni – tilos téríteni!
Tilos megnősülni – tilos válni!
Tilos elköltözni – tilos a lakást átalakítani!
Tilos napközben az ágyra heverni!
Tilos a levélborítékot lezárni!
Tilos nem egyszerre lépni és köszönni!
Stb. stb. stb.
*
A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz,
és megkérdezték tőle:
„Miért szólsz a néphez példabeszédekben?”
Ő így válaszolt:
„Nektek megadatott,
hogy megismerjétek a mennyek országa titkait,
nekik ez nem adatott meg.
Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék;
de akinek nincs,
attól még azt is elveszik, amije van.
Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben,
hogy nézzenek, de ne lássanak,
hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek,
és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát,
és boldog a ti fületek mert hall!
Bizony, mondom nektek,
sok próféta és igaz vágyott látni,
amit ti láttok – és nem látta;
vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Mt 13,10-17
*
MI A LEGALAPVETŐBB KÉPESSÉGED?
„… különböző ajándékaink vannak…”
(Róma 12:6)
Lehet, hogy sokféle képességed van, de fel kell ismerned a legfontosabbat, és aköré kell felépítened az életed.
Dávid érezte, hogy több ő, mint egy pásztorfiú –
ő a jövendőbeli király.
Góliát megölése csak lehetőséget adott arra, hogy ezt megmutassa.
Ha nem ismerte volna fel ezt,
akkor mehetett volna vissza juhokat terelgetni.
Mi tesz minket vakká arra,
hogy felismerjük legfontosabb képességeinket?
1) Ha hiányosságainkra összpontosítunk.
Ahelyett, hogy erősségeinkre koncentrálnánk,
kritikusainkra figyelünk,
és azokat a tulajdonságainkat emlegetjük fel újra és újra,
melyek csak elszomorítanak minket.
Légy óvatos:
a körülötted lévő társaság vagy felemel, vagy lehúz!
Ez különösen igaz azokra,
akik neheztelnek rád sikered miatt,
mert ez arra emlékezteti őket, amit nem sikerült elérniük.
2) Ha másokat irigyeljük.
Az rendben van, hogy nagyra tartasz másokat,
addig, amíg nem akarod lemásolni őket.
Ahelyett, hogy valaki más árnyékában élnél,
állj a vállára, és gyűjtögess a bölcsességéből!
Légy olyan, mint Elizeus:
kérj Istentől kétszer annyit, mint amennyi mesterednek volt.
A különleges emberek csupán olyan átlagemberek,
akik felismerték, hogy mi a leglényegesebb ajándékuk,
és szolgálatba állították azt.
Pál hét különböző ajándékról beszél:
„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint
különböző ajándékaink vannak,
eszerint szolgálunk is:
ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk,
ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk:
a tanító a tanításban,
a buzdító a buzdításban,
az adakozó szerénységben,
az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel”
(Róma 12:6-8).
Mi a te legbensőbb, legalapvetőbb ajándékod, azaz képességed?
Fedezd fel, fejleszd, és állítsd Isten szolgálatába!
(internetes küldemény)
*
PETŐFI SÁNDOR
A SZÉL
Ma lágyan suttogó, szelíd szellő vagyok,
Zöldelő mezőkön föl s alá sétálok,
Csókot lehelek a bimbók ajakára,
Édes meleg csókom hű szerelmi zálog.
„Nyíljatok, nyíljatok, tavasz szép leányi,”
Ezt sugom fülökbe, „nyíljatok, nyíljatok!”
És ők szemérmesen levetik leplöket,
S én szép keblökön a kéjtől elájulok.
Holnap süvöltő hang, vad fuvalom leszek,
Reszket előttem a bokor, mert fél tőlem,
Látja, hogy kezemben kés van, köszörült kés,
S tudja, hogy lombjait azzal lemetélem.
A virágoknak ezt sziszegem fülébe:
„Balga, könnyenhivő lyányok, hervadjatok!”
Ők hervadtan hullnak az ősz kebelére,
S én rajtok hidegen, gúnyosan kacagok.
Ma lágy szellő vagyok, csendes folyó gyanánt
Úszom át a léget néma nyúgalomban,
Létezésemet csak a kis méhe tudja,
Mely hazafelé tart a rétről fáradtan;
Ha fáradtan száll a kis méh a tehertől,
Melyet oldalán visz, melyből mézet készít,
Tenyeremre veszem a kicsiny bogarat,
Ugy segítem elő lankadt röpülésit.
Holnap vihar leszek, zúgó-bőgő vihar,
Szilaj paripámon a tengert bejárom,
S mint a tanító a csintalan gyermeknek,
Sötétzöld üstökét haragosan rázom.
Bejárom a tengert, s ha hajót találok:
Szárnyát, a lobogó vitorlát kitépem,
S árbocával írom a habokba sorsát,
Hogy nem fog pihenni többé kikötőben!
Pest, 1847. február