kb. 11 perc olvasás
ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI FELJEGYZÉSEK AZ ÉLŐK ÉS HOLTAK HÁZÁBÓL
Bőg a tehén
Hyppolit, a lakáj
Julcsa: Otthon, nálunk, a faluban,
mostanában van egy csuda
sláger dal.
Tóbiás: De heje-huja haj!
Julcsa: A kisbíró kidobolta,
hogy mindenki ezt dalolja, egy, kettő.
Tóbiás: De kukoricacső!
Ketten: Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején,
és napszúrást kap szegény, ha meleg az idő.
Rí a csibe, mert nem megy a fejibe,
hogy a tojásból ide hogy kerülhetett ő.
Káka kövén, ha felhangzik a melódia,
Tóbiás: sír a ruca,
Julcsa: mert van neki egy baromfia.
Ketten: Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején,
és napszúrást kap szegény, ha meleg az idő.
Tóbiás: Amikor én szerepelek, a kecske is belemekeg.
Julcsa: Mek-mek-mek!
Tóbiás: A fene egye meg!
Julcsa: A malac is kinn az ólban, beleröfög, persze mollban: röf-röf-röf.
A szívembe döf!
Ketten: Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején,
és napszúrást kap szegény, ha meleg az idő.
Rí a csibe, mert nem megy a fejibe,
hogy a tojásból ide hogy kerülhetett ő.
Káka kövén, ha felhangzik a melódia,
Tóbiás: sír az anyám,
Julcsa: mert van neki egy barom fia.
Ketten: Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején,
és napszúrást kap szegény, ha meleg az idő.
Julcsa: Ha látok egy falumbelit, számomra oly örömteli,
de ha másik községbeli, akkor is jó vidéki,
mert itten a nagyvárosban, hol nincs tücsök,
és nincs szöcske,
legalább mi, vidékiek ugorjunk hát néha össze!
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/47038/hyppolit-a-lakaj-zenes-vigjatek/bog-a-tehen-zeneszoveg.html
* * *
KATOLIKUS IGENAPTÁR
2011. augusztus 25.
(Kalazanci Szent József áldozópap, rendalapító)
Napi igehelyek
1Tessz 3,7-13
Ezért vigasztalást találtunk bennetek és a ti hitetekben,
testvérek,
minden ínségünk és szorongatásunk ellenére is,
mivel mi akkor éledünk fel, ha ti állhatatosak vagytok az Úrban.
Mivel is róhatnánk le hálánkat értetek Istennél a bőséges örömért,
mellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt?
Éjjel-nappal igen buzgón esedezünk,
hogy meglássuk arcotokat,
és pótoljuk azt, ami hiányos még a hitetekben.
A mi Istenünk és Atyánk, és Urunk Jézus Krisztus vezesse utunkat hozzátok!
Titeket pedig gyarapítson,
és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt,
ahogyan mi szeretünk titeket,
s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt,
amikor Urunk, Jézus eljön minden szentjével. Ámen.
Mt 24,42-51
Legyetek tehát éberek,
mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok.
Azt pedig értsétek meg,
hogy ha tudná a házigazda,
melyik őrváltáskor jön a tolvaj,
ébren volna és nem engedné betörni a házába.
Legyetek tehát készen ti is,
mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.
Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga,
akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben?
Boldog az a szolga, akit ura,
amikor megérkezik, ebben a munkában talál.
Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt.
De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében:
,,Késik jönni az én uram”,
és elkezdi verni szolgatársait,
eszik és iszik a részegekkel:
megjön majd az ura annak a szolgának
azon a napon, amelyen nem várja,
és abban az órában, amelyben nem gondolja.
Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja.
Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!
* * *
SZABAD ÖTLETEK ÉS IDÉZETEK JEGYZÉKE
THEOPHRASZTOSZ
Az otrombaság
Az otrombaság,
nem nehéz meghatározni,
tolakodó és ízléstelen bohóckodás.
Otromba az az ember,
aki szabad nőknek, valahányszor találkozik velük,
ruháját felrántva, a szemérmét mutatja;
a színházban akkor tapsol, mikor a többiek abbahagyják,
és azt fütyüli ki, akit mindenki más gyönyörűséggel hallgat;
ha elcsendesedik a nézőtér, ő
emelt fejjel böfögni kezd, hogy a körülötte ülők figyelmét magára vonja;
ha zsúfolásig tele az agora, ő a dió-, mirtuszbogyó- és gesztenyeboltokhoz ballag,
aztán ott téblábol és csemegézget, szóba elegyedve egy-egy árussal;
a járókelők közül azt is nevén szólítja, akivel nincs ismeretségben;
akiket valahová sietni lát, azokat marasztalni igyekszik;
aki nagy fontosságú pert veszített, és épp távozóban van a törvényszékről,
annak melléje szegődik, és melegen gratulál;
maga vásárol be, és maga bérel fuvoláslányt,
a szembejövőknek megmutogatja szerzeményeit,
és mindjárt elhívja őket lakomára is,
és a borbély műhely vagy az illatszerbolt ajtajába állva jelenti be,
hogy hamarosan tökrészegre issza magát.
A tapintatlanság
A tapintatlanság
a másik ember számára kellemetlen érintkezési mód.
Tapintatlan az az ember,
aki munkában nyakig ülő barátját keresi fel, hogy a szívét kiöntse;
szerelmének akkor ad szerenádot, mikor a lány lázas beteg;
éppen egy jótállás miatt már elítélthez fordul a kéréssel, hogy vállaljon kezességet érte;
ha tanúvallomásra készül, csak az ítélet meghozatala után érkezik;
valahányszor esküvőre hívják, vádbeszédet tart az asszonyi nem ellen;
aki hosszú útról alighogy hazatért, azt sétára invitálja;
mindig akkor hoz többet ígérő vevőt, ha az áru már elkelt;
mikor egy dolgot már mindenki hallott és ért,
ő kapja magát, és elölről elmagyarázza az egészet;
lelkesen töri magát olyasmiért,
amit a másik nem szeretne, de szégyell visszautasítani;
ha valaki áldozatot mutat be, és költséges lakomát rendez,
ő akkor megy hozzá behajtani a kamatot;
ha jelenlétében egy szolgát korbácsolnak,
mindjárt elmeséli hajdani szolgája esetét,
aki hasonló ütlegelés után akasztotta fel magát;
ha döntőbíráskodáson vesz részt,
egymásnak ugrasztja a feleket, pedig mindkettő szívesen kiegyeznék;
ha pedig táncolni támad kedve,
olyan partnert választ, akiben még egy csepp ital sincs.
A gorombaság
A gorombaság
az érintkezés során szavakban megnyilvánuló kíméletlenség.
Goromba az az ember,
aki arra a kérdésre, hogy „Ez és ez hol van?”,
így válaszol: „Hagyj engem békén!”;
ha ráköszönnek, nem köszön vissza;
ha elad valamit, nem mondja meg a vevőknek, mennyi az ára,
hanem őket faggatja, mit kap érte;
akik becsülik, és ünnepnapon ajándékot küldenek neki,
azoknak szemébe mondja, hogy „bár ne küldtek volna semmit”;
nem ismer bocsánatot,
ha valaki véletlenül meglöki, kézzel érinti, vagy a lábára tapos;
ha egy ismerőse baráti szívességként arra kéri, járuljon hozzá a költségeihez,
előbb odavágja, hogy „semmit sem adhat”,
később elhozza ugyan az összeget,
de felemlegeti, hogy „ez is ablakon kidobott pénz”;
ha megbotlik az úton, szitkok özönét zúdítja a kőre;
senkit huzamosabb ideig háborgás nélkül nem vár;
sem énekelni, sem történeteket mesélni, sem táncolni nem hajlandó;
és kitelik tőle, hogy még az istenekhez sem imádkozik.
A modortalanság
A modortalanság,
hogy meghatározásba foglaljuk,
ártalmatlan, de bosszúságot okozó érintkezési mód.
Modortalan az az ember,
aki beront, és első álmából veri fel a másikat, hogy „cseveghessen vele”;
késlelteti azokat, akik épp tengerre szállnának;
a látogatóit megkéri, „várjanak rá, míg sétájáról visszatér”;
gyermekét kikapja a dajka öléből,
hogy a magacsócsálta étellel és saját kezűleg etesse,
csettegve gügyög hozzá, és „apuka kis gézengúza”-nak nevezi;
evés közben meséli el, hogy hunyort ivott,
ami „fent is, lent is alaposan meghajtotta”,
s hogy „székletében az epe feketébb az asztalra tálalt levesnél”;
ugyancsak ő az, aki a szolgák jelenlétében teszi fel a kérdést:
„Mondd, anyukám,
mit éreztél aznap, mikor vajúdtál, és világra hoztál engem?”,
s anyja helyett már mondja is,
hogy „boldogságot és fájdalmat egyszerre”,
„de hát nem könnyen szerez ám az ember olyasmit,
amivel ne járna együtt mindkettő”;
ha lakomára hívják,
hosszasan ecseteli,
hogy nála a ciszternában jéghideg a víz,
az ő kertjében sok és finom zöldség terem,
az ő szakácsa kitűnően főz,
hogy a háza akár egy szálloda, mindig zsúfolásig tele van,
meg hogy a barátai olyanok, mint a lyukas hordó,
hiába tömi őket megannyi jóval, nem tudnak eltelni vele;
ha viszont ő ad lakomát,
előbb bemutatja vendégeinek, mit tud a parazitája,
mikor pedig az ivásra kerül sor,
buzdításul kijelenti,
hogy „a jelenlévők szórakoztatására minden előkészület megtörtént”,
csak szóljanak,
a szolga máris elhozza a bordélyházból a fuvoláslányt,
„akinek játékában és bájaiban valamennyien gyönyörűségünket leljük majd”.
* * *
SIRISAKA ANDOR
MAGYAR KÖZMONDÁSOK
K
7. rész
Könyv nélkül tudja.
Köpenyeg alatt – vagy: zsebben – mutat fügét.
(Titkon, alattomban gunyolódik.)
Köpenyforgató.
(Arra illik e mondás,
ki elvét, meggyőződését haszonért, számitásból gyakran megváltoztatja.)
Köpköd, mint a zsidó.
Köpi a markát.
(Dicsekszik valamivel.)
Köpj egyet, ülj rá.
(Igy is mondják;
Köpj a földre, ülj rá s aztán lógasd le a lábodat.
Tréfás szójárás.
Olyannak mondják, ki hamarjában nem talál ülőhelyet.)
Köröm szakadtáig.
(Pl. védeni, vagy dolgozni.)
Körmetlen macskának nehéz a fára mászni.
Körmét rágja.
(Tépelődik, bánkódik valamin.)
Körmös kézbe akadt.
(Azaz: jó vigyázás vagyon reá, nem engedik kirugni.)
Körmére égett.
(A legvégső időben végzi munkáját.)
Körmére vertek, – hágtak, – koppantottak, – pörköltek, – ütöttek.
Körmön font beszéd.
(Jól megfontolt s velős beszéd.)
Kösd föl a gatyádat, ha velem ki akarsz kötni.
Köss bogot – csomót – a nyelvedre.
(Azaz keveset szólj.)
Köszönés senkinek sem szakasztja meg a száját.
Köszönöm, nem iszom vöröset.
(Akkor szokás tréfásan igy szólani,
ha az embert fehér borral kinálják.)
Köszönést se fogadja el.
(Olyan kevély.)
Köszörüli a fogát.
(Étvágyat csinál magának valamire.
Egy városi uri emberhez falun tartózkodása alkalmával
a falusi szolgálót beküldték, hogy hivja őt ebédre.
Ez épen fogait tisztitotta a fogkefével.
Ezt látva a leány, gyorsan visszament
s jelentette gazdájának, hogy mindjárt jön az úr, már a fogát köszörüli.)
Kötél a kezébe, holnap a nyakába.
(Tréfás km. A harangozóra mondják, mikor sokat harangoz.)
Kötelet a nyakára.
(Gonosz emberekre mondják.)
Kötelet sem vehet, hogy fölakaszthatná magát.
(T. i. oly földhöz ragadt szegény.)
Köti az ebet a karóhoz.
(Bizonytalan dologban erőlködik.)
Kötni való bolond.
Kötve higyj a komának.
(Ne higyj a puszta szóra. E km. óvatosságra int.)
Kövek is kibeszélik az ember titkát.
Kövérebb a szomszéd asszony lúdja.
(Az irigység rí ki e mondásból.)
Kövér disznó halálát sok éhes has várja.
(Székely.)
Kövér emberben ritkán látsz bölcset.
Kövér, mint a harcsa.
Kövér, mint a háj.
Kövér, mint a szalonna.
Kövér, mint a disznó.
Kövér, mint a hizlalt deszka.
(Ellenkező értelemben.)
Kövér, mint a Szent Márton lúdja.
(Márton nov. 11.)
Kövér, mint a trombitás angyal.
Kövér, mint a fölfujt lapoczka.
Közel a füst a lánghoz.
(Kerüld a vészt, ha már jeleit látod.)
Közeledik Simon Judás, jaj teneked pőre gatyás.
(Ekkor már – okt. 28. – hüvösödik az idő.)
Közelebb az ing, mint a suba.
(Közelebb van az ember magához a rokonok felett;
ezek közelebb vannak mihozzánk, mint az idegenek;
aztán: közelebb, azaz elsőbb a becsület, mint a haszon.
E közmondást használta Mátyás király,
midőn Bátori István azt tanácsolta,
hogy a magyar leányokat át kellene küldeni a török táborba,
kik a katonákat szerelmökkel elbolonditván,
azalatt meg lehetne nyerni a győzedelmet.
Mátyás ezt el nem fogadá és e közmondással élt.
Igy irja ezt szóról-szóra Erdélyi.)
Közelebb az ing, mint a csuha.
Közelebb az ing, mint a guba.
Közelebb az ing, mint a mente.
Közé vág, mint a zsidó az egy lovának.
Közepéből való.
(Valaminek a legjavát jelenti.
Pl. ez a bor a közepéből való.
A czigány elment a boltba,
hogy rongyos nadrágjára foltnak valót vegyen
s igy kérte azt: adjanak egy garas ára vörös posztót, de a közepéből.)
Közmondás, nem hazug szólás.
(Igy is: Igaza van a közmondásnak.
Vagy: A közmondás nem hazudik.)
Közös, mint a szútori nadrág.
(A monda szerint régen csak egy nadrág volt a faluban
és a kire ez ráillett,
azt küldték – ha szükség volt valahová – képviselőnek.
Szútor, Gömörben.)
Közös féknek rongyos a szára.
Közös lónak túrós a háta.
(Közös birtoknak rendesen nem viseljük kellőképen gondját,
mindegyik a másiktól várja, hogy tegye meg a teendőt,
s igy egyik sem teszi meg.)
Közösnek tart mindent, mint a pap gazdasszonya.
(Azaz: lop, rosszul gazdálkodik.)
Köztünk legyen mondva, – v. köztünk maradjon.
(Pl. a szó.)
Krajczáros gazdálkodás.
(Azokra szól,
kik az ezrekkel játszanak
s a kisebb kiadásoknál takarékoskodnak.)
Krajczárból lesz a forint.
Krétával kell a falra irni.
Krisztust is letagadná a keresztfáról.
Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.
Krokodil-könyeket hullat.
(Képmutatásból sir.)
Krumpli-orru.
(Idomtalan, vastag orru ember.)
Kudarczot vallani.
(Megcsalódni, megszégyenülni.)
Kukaczos szalonna, büdös vaj összeillenek.
Kukoriczaföldön nőtt a feje.
(Szegedvidéki.)
Kukkot sem szól.
(Mélyen hallgat; semmit sem lehet belőle kivenni.)
Kulcslyukon is kirepül a szó.
Kurta, mint a szegedi szoknya.
Kurta, mint a gyíkleső.
(A gyalogos közkatona oldalfegyvere.)
Kurta, mint a barát gatya.
Kurta, mint a nyulfark.
Kurucz világot érünk.
(Rosszabb is lehet még.)
Kuszi pajtások.
(Testi-lelki jó barátok.)
Kutat is ki lehet merni.
(Nincs oly sok, mi el nem fogyna.)
Kutya baja van.[1]
(Semmi baja sincs.)
Kutya gazda, eb szolga.
(Minő az ember, olyan a kutyája.)
Kutyafark v. macskafark inkább a szájába.
(Dohányzó ifjakra mondják.)
Kutya forsponton jár.
(Azaz: gyalog.)
Kutya-futtában végzett dolog.
(Gyorsan, de felületesen végzett dolog.)
Kutya is akkor vész meg, mikor legjobb dolga van.
Kutya kedve van.
»Egy itcze bort megittam,
Jaj de kutya kedvem van.«
Kutya kötelessége.
(Ezt vagy amazt megtenni.)
Kutya meg az anyja!
(Tréfás káromkodás.)
Kutyának se jó az első kölyke.
Kutya-macska barátságban élnek.
(Veszekedő házastársakra mondják.)
Kutyaólban keres kenyeret.
(Ott keres valamit, a hol nincs.)
Kutya ugat, a karaván halad.
(Eredetileg arab km.,
ujabb időben azonban nálunk is gyakran mondják.)
Kutyának az embersége is kutya.
Kutyául van.
(Rosszul megy sorsa.)
Kutya baja, mint a kiséri halottnak.
(Tetszhalott volt s fölébredt. Kisér, Jászságban.)
Kutyaharapást ebszőrrel kell gyógyitani.
(Vagy pedig: Ebmarásnak kutyaszőr az orvossága.)
Kutyahájjal van megkenve.
(Hamis, pajkos ember.)
Kutya is füvet eszik, ha beteg.
Kutya is kényes az orrára.
Kutya se ugatja meg.
(Senki sem törődik vele; rá sem hederítenek.)
Kutya se teszi be maga után az ajtót.
Kutya szokott gyalog járni.
(Huszárok tréfás mondása.)
Kutya ugatás nem hallatszik mennyországba.
Kutya van a kertben.
(Baj van a dologban;
leginkább titkos s tiltott szerelmi viszonyra használják.)
Kutyába sem veszem.
(Közönyösséget jelent.)
Kutyát kapunk, csak korpa legyen.
Kutyánál az egres.
(Szabolcsi.)
Kutyám sem volna sánta.
(Ha t. i. ez, vagy az a bajom nem volna.)
Kutyának sem kell.
(Valami rosszra mondják.)
Kutyára bizni a hájat v. szalonnát.
Különös, mint karácsonkor a tökkáposzta.
(H.-M.-Vásárhelyi.)
Kvittek vagyunk, mint az asztalos a kutyával.
(Asztalt vitt az asztalos a fején.
Hozzászaladt egy kutya s megharapta az asztalos lábát.
Az asztalos ijedtében elejté az asztalt s eltörött az asztal lába.
Felkapta a letört asztallábat, utána vágta a kutyának s eltörte vele a kutya lábát.
Erre visszafordult, azt mondván: »No, most kvittek vagyunk!«)