kb. 24 perc olvasás
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI SZELLEMI ÚTRAVALÓK ÉS LELKI TÁPLÁLÉKOK
A POÉZIS PEGAZUSÁN
ARANY JÁNOS
HATVANI
Népmonda után
Kitelt az év, a perc lejára,
Hogy Debrecen hires tanára,
Mint vérrel esküvé egy rossz nap,
Átadja székét – a Gonosznak.
Az ifjuság tömöttebb rendben
Gyűl össze a hallóteremben,
Meghatva titkos borzalomtul,
Midőn az éji óra kondul.
Nincs semmi nesz. Hallgatva várnak.
Jöttére a tudós tanárnak,
Ki a fekete könyvben olvas,
S korán arannyá válik a vas.
Mi sors vár rád a csillagokban,
A csíziónál tudja jobban,
Bölcsek kövét régóta birja,
Nap- s holdfogyatkozást megirja.
Télen, szobában, érlel dinnyét
Csiklándni a vendégek ínyét,
S az asztallábból, mint varázslás,
Csapon dől a tokaji máslás.
A szobapadlón vizet áraszt,
Hogy nem lelsz egy tenyérnyi szárazt,
Sikolt, ugrál a női vendég:
De a víz egyre árad mindég.
Mert ezt kétségtelen forrásból
(Ki más után, ki hallomásból)
Az ifjuság vallotta szentnek:
Vénebb diákok nem füllentnek.
Most e percet borzadva várja
Midőn belép híres tanárja,
Nincs semmi zúgás, – légy ha rebben
Meghallik a népes teremben.
Sötét az éj. Künn vad vihar dul,
A szélkakas meg-megcsikordul;
Benn ösztövér gyertyák lobognak
Elősejtelmén nagy dolognak.
Az asztalon pedig halommal
Egy gólyalábu cirkalommal
Sötét, kormos edények állnak:
Eszközi bűvös mágyiának.
Ott serpenyő, ott szerteszéjjel
Kisebb-nagyobb szelence, tégely,
Üvegcső, lombik és retorta…
Tán a – majd megmondám ki hordta!
Mellettök egy magasabb állvány,
Fából csinált rezes nagy bálvány,
Üvegtányérral, mint malomkő:
S ha hozzáérsz megüt a mennykő.
De ím az ajtó, tudniillik
A műterem ajtója, nyílik
S jő a tanár, miként szokása…
Nem a tanár! csak képe-mása.
A suhogó fekete öltöny
Halkal seper végig a földön,
És kezdi, mint dologhoz értő,
Beszédjét a ravasz kisértő.
De, mint ama bölcs csízióban,
Homály uralkodik a szóban:
Mi a planéták befolyása?
Mit jósol a tenyér vonása?
Kik e s ama jegyben születnek,
Sírnak-e többször, vagy nevetnek?
A telihold, a görbe ujság
Szeszélyiből mi a tanulság?
Ha tigris a medvét lebirja,
(Mikép Albertus Magnus irja,
Vagyis ha két érc egybeolvad)
Hogy áll elő más oktalan vad?
Mind e csodát kifejti bőven
S mutatja tűzön, serpenyőben;
Sok görbe szám s ABRACADÁBRA
Firkáitól hemzseg a tábla.
De, amint egy gonosz planétát
Rajzolna, elejti a krétát:
Egy kis deák (röstebb a nagyja)
Utána szökken és feladja.
Hanem… egek!… az ifju sápad,
Meglátva egy pár csodalábat;
„Lóláb!” suttogja félelemben,
„Lóláb!” fut végig a teremben.
S egyszerre, mint vihar zugása,
Dördül az ének harsogása,
Merész hangon, őszinte hitben:
„Erős várunk nekünk az Isten!”
És mind magasbra szárnyal a szó,
Üvölt a discant, búg a basso,
Mikéntha Luther lelke szólna:
„Ha e világ mind ördög volna!”
Egy pillanat… kénkőszag érzik,
Hová lett a kisértő? nézik:
Hült helye a tanári széken,
Maga?… tán már pokolfenéken.
De a tanár jő, a valódi,
(Többé vele nem bir Asmódi)
S mi a természet zára, nyitja?
Isten-dicsőségül tanitja. –
(1855 ápr.)
* * *
ÉLETKÉPFESTŐ – JELLEMRAJZOLÓ
Kosztolányi Dezső
KABALÁK
Ősz nénike ül magános szobájában, a gázláng zöld derengésében, és pasziánszozik.
Mióta az eszem tudom, mindig ezt tette. Úgy látszik, sohase tudta meg, amit akart. Még hetvenkét éves korában is tovább kell folytatnia a türelemjátékot. Sóhajtva keresi össze a kártyákat, kirakja, aztán sóhajtva csapja össze. Egyáltalán mindig sóhajt. Nincs megelégedve sem a kártyákkal, sem a földi események folyásával.
Most, hogy békehírek szállingóznak, még szokott pihenőjét sem tartja meg. Éjjel-nappal résen van, túlórákat vállal, inspekciózik. Béke vagy háború? Háború vagy béke?
Annyi bizonyos, hogy a háború visszacsinálása is ugyanolyan pokoli izgalmakkal jár, mint a születése. Megfordított sorrendben éljük át ugyanazokat az izgalmakat, melyeken egyszer már keresztülestünk, a sajgó bizonytalanságot, a reménykedést, a hideg és forró lázat, a bizonyosság első éles érzését, mely oly különös, hogy sokáig még érzésünkben is kételkedünk. A változás pedig, bár ezúttal – úgy rémlik – rosszból jóra való, mégis fáj. Fáj, mert pillanatról pillanatra többet remélünk, s még a jó ígérettel kecsegtető események se tudnak lépést tartani reményeinkkel.
A nénike különben nyugodt orcáján is gyötrelmes viaskodás tükröződik. Szelíd, kék szemében babonás fény van. Azt szeretné megtudni, hányadán vannak egymással a diplomaták.
Két éve nem olvas már lapokat.
Újságja ebből a harminckét oldalból áll.
Nézem a kártyákat, a különös képeket, az elkényszeredett figurákat.
Tavasz… – és egy gondolat azt súgja, tavaszi offenzíva… Tél… – azt gondoljuk, téli háború… Geszler… Reding Itell… Harras Rezső… Rudenz Ulrich… és ó, a mélázó Kuoni pásztor, ki bajuszos ajkára nyomja ujját… kissé fontoskodva, de nagyon szomorúan… talán tényleg nem hisz a békében… Mert csak ezt silabizáljuk a kártyákról, mióta háború van.
Őszintén szólva, nem jobb lenne a szabadsághősök helyett odapingálni korunk igazi hőseit, kik szüntelen foglalkoztatnak bennünket, a föld hatalmasait, a miniszterelnököt, Lloyd George-ot… Briand-t… Bethmann-Hollweget… Stürmert… Sonninót… Tiszát…? Hiszen úgyis rájuk gondol minden kártyakeverő.
Meg kellene örökíteni arcukat, és azt, hogy a világháború alatt, amennyire nem hittünk az embereknek, annyira hittünk mindnyájan – kicsit vagy nagyon – a kabalában, a kártyában, a babonában.
Mellettem a vendéglői asztalnál egy kisfiú és kisleány széttöri a csirkecsontot. Vajon kinek a gondolata teljesül? A kisfiú felé tört el a csontosabb rész.
Megmondja, mit gondolt: lesz-e béke?
Erre a leány: ő is ezt gondolta.
Nagyon megdöbbentő ez, mert a kisfiú hat-, a leány ötéveske lehet. Ebéd idején pedig mind a ketten a békére gondoltak. Tudják, milyen jó a béke? Azaz, tudják, milyen rossz a háború? Úgy látszik, igen, mert csak anyjuk van velük, az apjuk helye üres.
Tessék most igazat tenni a két fogadó közt. Amit az egyik kabalája igazol, megcáfolja és lerontja a másiké. Ha salamoni ítéletet kellene hoznom, akként döntenék, hogy mind a kettőnek igaza van, és egyiknek sincs egészen igaza, az egymást megcáfoló jóslatok pedig tulajdonképpen azt jelentik, hogy béketárgyalás lesz, mely sem igazi béke, sem igazi háború, de valami a kettő között. Egy lépést se lehet ma tenni anélkül, hogy ne botolnánk ilyen és hasonló kabalákba.
Íme, a béke madara nemcsak a galamb, de – szükség esetén – a csirke is.
A misztikum pedig a szenvedő, vén európaiaktól átszármazott az ifjú és boldog amerikaiakhoz is. Egy csomó amerikai lap mostan határozottan hajlik a titokzatosság felé. Kifejtik például, hogy az új elnöknek a 13-as szám hozta a szerencséjét. Íme, itt is vannak bizonyítékok.
Neve tizenhárom betűből áll: Woodrow Wilson.
Feleségének neve: Eleanor Wilson.
Három leánya van és mind a három neve tizenhárom betűt tesz ki.
Tizenhárom évig volt a princetoni egyetem tanára, mikor először választották elnökké.
Taftot és Rooseveltet 1912-ben buktatta meg. Ha összeadják ez évszám jegyeit: 1+9+1+2=13-at kapunk.
A választótanács, mely akkoriban kimondta elnökségét, január 13-án ült össze.
A 13-as szám azonban még egyre kísért.
Mikor Hughes leszavazott Sevenammban, kiderült, hogy a tizenharmadik szavazó.
Az amerikai újságok pedig egyértelműen azt állítják, hogy a választási harcot Kalifornia állam döntötte el tizenhárom szavazójával. A tény annyival inkább érdekes, mert ez az állam többnyire a köztársaságiakat pártolta. A női szavazatok billentették a mérleget a köztársaságiak javára.
A játékot tovább lehetne folytatni. Kimutathatnám, hogy ez a cikk 25-én jelenik meg. Ebből csak tizenkettőt kellene levonnom, hogy tizenhárom legyen belőle. Soraimat az év tizenkettedik hónapjában rovom. A számot csak eggyel növelem, és előttem áll a végzetes 13. Wilsonnak tíz ujja van. Ne sokat teketóriázzunk, vegyünk hozzá még hármat. Az is tizenhárom. Két lába van: 2+11=13. Huszonöt pár cipője. Harminchárom öltözet ruhája. 25-12=13. 33-20=13. Nemde, mindez titokzatos és csodálatos?
De itt abbahagyom. Attól tartok, hogy olvasóim lehurrognak. Rossz kenyér ma kabalákat leleplezni. Mindenki spiritiszta, babonás, rémeket vagy szerencsejeleket látó. Csalatkoztunk a józan észben, és hinni kezdünk a tudatlanság megváltó erejében. A kémikusoknál, kik fojtó gázokat kotyvasztanak, talán mégis többet érnek a középkori alkimisták, kik nem sokat használtak a világnak, de legalább nem is ártottak. Ezekben az években megismertük az ezerarcú fátyolos modern istennőt, a véletlent. Láttuk, hogy egy szeszélye többet határoz élet vagy halál felett, mint minden erőfeszítésünk, jóságunk és tudásunk. Csoda-e, ha nem tudományos munkákat olvasunk, de asztalokat táncoltatunk, és Wilson nevének betűit számolgatjuk, szorozzuk és köbre emeljük?
Talán itt van az igazi rejtély megoldása, a szegény-szegény világ megváltása. Ki tudja.
Napóleonnak is voltak kabalái. Wilsoné a 13-as szám. Vajon e varázsos szám szerint mikor tudja megteremteni a békét?
Az optimisták azt mondják: tizenhárom nap múlva.
A kétkedők: tizenhárom hónap múlva.
A pesszimisták pedig, akik nem beszélnek, ezt hiszik: tizenhárom év múlva…
A Hét, 1916. december 24.
* * *
A JÓISTEN, A ROSSZ ÉS AZ EMBER
Napi evangélium
2011. november 11. – Péntek
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Lk 17,26-37
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Jézus arra tanít bennünket, hogy hűségesen várjuk az Emberfia érkezését. Az apostoli időkben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztények között általánosan elterjedt vélemény volt, hogy Jézus eljövetele hamarosan bekövetkezik. Az idő multával és az eljövetel késlekedésével a felkészülés elsődlegessége mellett megjelent a hűséges várakozás fontossága is. Az üldözések idején már komoly gondot okozott annak megválaszolása, hogy miért késlekedik az Úr tanítványainak megmentésével? A kérdés hátterében az állhatott, hogy másként képzelték el Isten Országának megvalósulását.
Isten Országának megvalósulása viszont nem egyik pillanatról a másikra történik és nem köthető ahhoz sem, hogy Jézus hirtelen eljön ismét a világba. Isten Országa már jelen van a földön, csak észre kellene vennünk. Aki Jézus tanítványaként állandóan Isten Országában él, az mindig felkészült Jézus érkezésére. Isten Országának jelenléte bizonyosság. És biztos az is, hogy Jézus újra el fog jönni, mint ahogyan biztos az is, hogy a holttest felett azonnal megjelennek a sasok.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!
* * *
EÖTVÖS JÓZSEF
VALLOMÁSOK ÉS GONDOLATOK
372
Ki a mát csak arra használja, hogy
a holnap s tegnapról gondolkozzék,
s kinek jelene
csak emlékekből s reményekből áll,
az soha megelégedve nem érezheti magát.
Nincs oly boldog élet,
melynek szomorú pillanatai,
sőt időszakai ne volnának;
s ki nem tud vagy nem akar felejteni,
s a jelen szűk lapjain
egész múltjának szomorú történetét
följegyezve hordja,
ne panaszkodjék,
ha arra semmi más nem fér.
373
S mi volna hát a szerelem,
ha nem találna mindég módot
kedvesei vigasztalására.
374
Nincs semmi
önbánatunkban oly vigasztaló,
mintha mások terheiben osztozunk. –
Mint a mázsáló egy teher alatt lesüllyed,
s ha a másik serpenyőre is hasonló terhet raksz,
ismét egyensúlyba jön,
mintha üresen állna –
ilyen a szív.
Önös bánatod lenyomja terhével,
de tégy rá új terheket,
s emelkedik ismét,
mintha nem is volna mit hordania.
375
Semmiről sem hallunk
oly különböző ítéleteket,
mint az emberekről,
s ennek fő oka
– meggyőződésem szerint –
abban fekszik,
mert saját magunkviselete szerint
az emberek is
egészen különböző módon
viselik magokat irányunkban.
Az ifjú,
ki teljes bizalommal lép
valamely társaságba,
többnyire
nyájasoknak s előzékenyeknek
találta ugyanazokat,
kik a komor férfiú irányában hidegen elzárkóznak.
376
A csillagok,
a tenger túlpartja,
a kék hegylánc legmagasabb csúcsai,
minden,
mitől távol állunk,
magához vonja vágyainkat,
s vajon ki mondhatja, hogy
azon örömeket,
melyeket a végzet körébe helyzett,
élvezé, hogy karjai,
melyeket a távol szerencsének kitár,
mindent,
mi mellette áll,
már körülfogának. –
Mint az alchimista
a leggazdagabb aranyeret míveletlen hagyná,
s retortái előtt tovább fárad
lehetetlen mesterségében,
így bánunk a szerencsével:
alkotni akarjuk, s nem keresni,
s azért nem találjuk. –
Mint néhányan aggkorokban,
úgy a szerencsére nézve távollátók vagyunk:
amit észreveszünk, elérhetetlen,
s mi mellettünk áll, azt nem látjuk.
377
Anyag oly erős nincs,
mely mindennek ellentállhatna;
a kőbe bevésheted nevedet,
mint a viaszba,
a különbség köztök csak az, hogy
a kő megtartja vonásidat,
a viasz minden új érintésnek enged.
Nem az érzéketlen,
az, ki megtartja érzeményeit –
férfi.
378
A hernyó befonja magát,
s önalkotott sírjában vesztegel,
s csak ha ezt széttöri, repülhet;
s ilyenek vagyunk mi,
szét kell törni a láncokat,
melyekkel önösségünk befonja magát,
csak ha e körből kiléptünk,
emelkedhetünk.
379
Hétpecsétű könyv az élet,
s ha ezeket egymás után feltörtük,
s a könyv nyitva fekszik előttünk,
benne idegen nyelv ismeretlen betűit találjuk,
s miután végre ezt is megfejtettük,
hosszú fáradságunk eredménye
többnyire csak azon meggyőződés, hogy
a könyv nem felelt meg várakozásunknak.
380
Kitűnő emberek
nem állhatnak közel egymáshoz anélkül, hogy
kezet ne fogjanak,
vagy hajba ne kapjanak egymással;
s az emberi természetnek
nem nagy becsületére válik, hogy
az utóbbi sokkal valószínűbb.
381
Nem ösmerek szegényebbet nyelveinknél,
ha érzelmekről szólnak;
minden mesterség
külön szavakat alkota magának,
a legkisebb szerszámnak,
a legkisebb készítési különbségnek
nem hibázik neve,
csak érzelmeink,
csak lelkünk belső működésének nincs szava.
382
Az ember
örökre rejtély fog maradni,
de leginkább annak,
ki csak anyagi részét tekintve,
azt, mit kézzel nem foghatunk,
valónak ösmerni nem akar,
s elfelejti, hogy
anyagi külszínünk alatt
még valami rejtezik,
valami,
minek éppen oly kívánati s szükségei vannak,
mint testünknek,
s néha tettekhez kényszerít,
melyek
a materialistának balgatagságnak tetszenek,
s mégis éppen oly
ellentállhatatlan szükség eredményei,
mint hogy eszünk. –
De valamint hallanunk kell a muzsikát, hogy
a táncosok lépéseit értsük,
úgy csak az,
ki a lélek belső hangjait ösmeri,
ítélhet az emberek tetteiről.
383
Nincs veszedelmesebb része
észbeli tehetségeinknek,
mely többször hibás ösvényhez vezetne,
mint hasonlító tehetségeink.
Főképp újabb időkben
hány hibás ítélet alapul
egy szépen hangzó frázison!
* * *
KULTÚRÁK EREDETE ÉS ŐSKÉPE
ÚT
Az út számos vallási hagyományban metaforikus értelemben is előfordul. Buddha a maga tanítását középútnak nevezte, amelyet a mindennapi viselkedés tekintetében szembeállított a szélsőséges aszkézissel és hedonizmussal.
A Biblia szól az Úr, a szövetség, az élet, a bölcsesség, az igazság, a kegyesség, az igaz élet útjáról, de emlegeti a bűn, a törvénytelenség útját is.
VALLÁS
Szoros kapcsolat vehető észre a vallás és a mitológia között. A vallás abban gyökerezik, hogy az ember tehetetlen a vak természeti és társadalmi erőkkel szemben, a mitológia abban, hogy az emberi észnek elemi szükséglete a környező valóság megértése és magyarázása.
Az antik görögöknél igen magas fejlődési fokra emelkedett a mitológia, de hinni a mítoszokban nem volt kötelező. Számos művelt ember mosolygott a mítoszokon, s ezzel egyáltalán nem adott okot arra, hogy istentelenséggel vádolják mindaddig, amíg kellő tisztelettel viseltetett a várost pártfogoló istenek iránt, és elvégezte az előírt vallási szertartásokat.
A mítoszok a népi képzelet szülöttei voltak, naiv magyarázatot adtak a valós világ tényeire. Az emberiség természetes kíváncsiságából fakadtak, s ahogy gyarapodott tapasztalata, úgy tágult mitológiai képzeletének köre, s úgy vált összetettebbé a mítoszok tartalma. Noha a mitológia és a vallás különböző tőről fakad, van bennük közös is: a megszemélyesítő képzelet.
VÁMPÍR
A vámpír az európai népek hiedelemvilágában olyan halott, aki éjszaka felkel sírjából, vagy denevér képében jelenik meg, és az alvó emberek vérét szívja, lidérces álmokat küld rájuk.
VÉRFERTŐZÉS
A vérfertőzés – incestus – vérrokonok közötti házasságot vagy nemi viszonyt jelent. Idetartozik a világon egyetlen emberpárként élő ősszülők házassága. Ez a „fajtalankodásnak” nem minősített vérfertőzés összhangban van azzal, hogy a legfontosabb rítusokban feloldják a házassági és egyéb tilalmakat, s ez a gyakorlat mintegy precedensül szolgál a vérfertőzéses házasságokra egyes királyi hagyományokban: fáraóknál, inkáknál.
VIETNAMI ŐSKÉPEK
A vietnami lakosság nagy részét alkotó viet nép nagy múlttal és fejlett államisággal rendelkezik: írásbeli kultúrájának sok évszázados hagyományai vannak. Buddhista, taoista tanításokkal keveredtek mítoszaik, amelyeknek központi alakja az eget alátámasztó szellem, aki rendet teremtett az őskáoszban, egy kőoszloppal elválasztotta az eget a földtől. Népdalok szólnak szellemekről, akik a csillagokat számba veszik, akik a fákat ültetik, akik a hegyeket kiemelik.
VILÁGFA
A világfa képe gyakorlatilag mindenütt ismert az élet, a termékenység, a tudás fájaként, amely mint a világ tengelye egybefoglalja a legáltalánosabb értelmi ellentétpárokat. A világfa függőleges tagolódásában különválik az alsó (gyökérzet), középső (törzs) és a felső (ágak) rész. Függőleges irányban jelennek meg az ellentétpárok: fönt-lent, ég-föld, föld-alvilág, tűz (száraz), víz (nedves), amelyek kellő pontossággal azonosítják a mitológiai alakokat és azt a világot, amelyben cselekszenek. A világfa sokszor a világ közepe is, de a centrum, amelyen a világtenger áthalad, lehet más is. A görögök elképzelése szerint a föld köldöke Hellász szívében rejtőzött, Delphoiban Hesztiának, a tűz istennőjének a templomában volt. Úgy vélték, hogy a világ közepének harmóniateremtő szerepe van a világmindenségben. A harmóniateremtő közép pedig a rendnek és a tisztaságnak a forrása. A világmodell fogalma a hagyományokban gyakran abból indul ki, hogy a makro- és mikrokozmosz, a természet és az ember azonos: a hegynek, az asztalnak lába van, a pohárnak talpa, mintha minden az emberhez hasonlatos lenne.
VILÁGTENGER
A világtenger a hagyományokban olyan ősvíz, amelyből a Föld és tágabban az egész kozmosz keletkezett. Sumer elképzelés szerint az egész világot beözönlötte a világtenger, nem volt sem kezdete, sem vége – örök volt. A babiloni változat szerint a végtelen világtengerben nem volt semmi egyéb, csak két szörny. Az egyiptomi teremtésmitológiában kezdetektől fogva létezik a világtenger. Számos ázsiai hagyomány a végtelen és örök ősvilágtenger eszméjéből indul ki. A görögök világtengere elsősorban óriási világfolyó vagy „folyamáradat”, amely körülöleli a Földet. A folyó, források, tengeráramok eredetéül szolgál, lakóhelye a napnak, holdnak és csillagoknak, amelyek belőle kelnek, és belé nyugosznak le. Hésziodosz szerint az óceán a legidősebb titánnak, Uranosznak a fia Gaiától. Az istenek az óceánt – Okeánosz – mint vénséges vén szülőt tisztelik, gondoskodnak róla, noha elvonultan, magányban él. A víz a világegyetem egyik alapeleme: minden létező kiindulópontja, az őskáosz megfelelője.
VILÁGTOJÁS
A világtojás, kozmikus tojás lényegében jelkép. Számos hagyományban belőle keletkezik a világmindenség vagy valamilyen megszemélyesített teremtőerő: a teremtő isten, néha maga az emberi nem. Egyiptomi mítosz szerint a „nagy gágogó” madár tojta világtojásból kel ki a Nap. Az indiai Védák szerint egy aranycsírából, a világtojásból jött létre a teremtő, őbelőle pedig Brahma.
ZARATHUSZTRA
Óperzsa ékírásos feliratok és az Aveszta könyvek szent szövegei a fő forrásai a perzsák ősi vallása megismerésének…
Az Aveszta szerint a világ története a jó és a rossz, a teremtés ősi erői – Ahuramazda és Angro Mainju – egyetemes harcának a története.
A teremtés három periódusból állt: az aranykort felváltotta a jó és a rossz szellemek s földi híveik közötti kegyetlen harc korszaka. Ez a küzdelem világkatasztrófával végződött: a világvége előtt kegyetlen tél jött a földre, Azsi-Daháka sárkány elszabadult láncairól, és az egész világ tűz martalékává vált…
De később kezdetleges formában újjászületett.
Ahuramazda a halhatatlan szentek – amesa szpenta a nevük – főistene. Neve bölcs urat jelent, az istenség tiltott nevének helyettesítéseként szerepelt. Mazda, azaz bölcs megnevezése is ismeretes volt. A gondolkodás erejével vagy közvetítésével teremtette meg a világot, és megkövetelte magának a szellemi tiszteletet, valamint a szent tűz előtti imádságot. Az áldozati szertartások megszokott formái közül tiszteletére csak a haoma volt megengedett, a hallucinogén ital. Haoma és tej keveréke.
Mazda teste tűz, feleségei az égi vizek. Ellenlábasa Angro Mainju, a rossz, a sötétség és a halál erőinek ura, aki létrehozta a bűnt, a boszorkányságot, a telet, a halált, a betegségeket, az öregséget.
A halhatatlan szentek istenségei Mazda környezetéhez tartoztak: Vohu Manah az állatok, Asa Vahista a tűz, Hsatra Vairja a fémek, Armaiti a föld, Haurvatát a víz, Ameretát a növények oltalmazója, s mindegyiküket más-más virág jelképezte. Az állatok istenét a fehér vagy sárga jázmin, a föld istenét a futórózsa, a vízét a liliom szimbolizálta. Maga a főisten a szent elemek és az állatok oltalmazója is volt. Közte és az emberek közötti közvetítő volt Zarathusztra vagy Zoroaszterként is ismert próféta. Az Aveszta a főisten kinyilatkoztatása, amelyet Zarathusztra a tanítványainak adott át. Igehirdetésében a legfőbb tan, hogy a világrend és az igazságosság győzelme függ az ember szabad választásától a jó és a rossz világméretű harcában. A próféta szerint az erkölcsöt, vagyis a helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes cselekedetek hármasát hirdetve Zarathusztra idealizálta az „igazhitű” gazdasági tevékenységet, amelyet szembeállított a szentségtelen nomád életmóddal. Írásai szerint azért küldték a földre, hogy az állattartásra tanítsa meg az embereket. Ahuramazda követőinek a halál utáni boldogságot ígérte, a rossz segítőit kínokkal, olvasztott fémmel és az utolsó ígérettel fenyegette, amelyet a világvégén Ahuramazda hajt végre.
Görög közvetítéssel Zarathusztra alakja az európai kultúra részévé vált. A német Friedrich Nietzsche Imígyen szóla Zarathusztra című művében adta a próféta szájába a szellem szabadságát sajátosan értelmező kinyilatkoztatásait. Mitra napisten kultusza is széles körben elterjedt. Ahuramazda a világegyetem alkotóelemeit testesítette meg, Mitra viszont az emberek társadalmi szerveződését. Közvetítői funkciót töltött be ég és föld, isten és ember között. Kultusza Perzsia határain kívül is elterjedt, különösen a Római Birodalomban. Az iszlám térhódítása után az óperzsa mitológia számos alakja vonult be az újperzsa nyelvű klasszikus költészetbe, s őrződött meg a hagyományokban.
*
MAGYAR HUMOR
− Aztán tudod-e Vicuska, hogy kistestvéred lesz? – kérdezi a nagymama a kis unokájától. Vicuska lelkendezve szalad át a szülei szobájába, és megkérdezi:
− Hol van a kistestvérem?
− Itt a hasamban – feleli anyukája.
Vicuska bánatosan megy vissza a nagyihoz:
− Mégsem lesz kistestvérem, nagyi. Az anyu megette…
*
Apa:
− Nemsokára ellátogat hozzánk a gólya. Mit hozzon: kisfiút vagy kislányt?
Kisfiú:
− Ha neked mindegy papa, én leginkább egy hintalovat szeretnék.
*
Apuka faggatja kisfiát.
− Mit kérsz a szülinapodra, Pistike?
− Egy öcsikét.
− Ejnye, de hiszen addig már csak három hónap van hátra! Ilyen rövid idő alatt ez nem megy…
− Dehogynem! A múltkor azt mondtad, hogy a gyárban a szűk határidőt is be lehetne tartani, csak több embert kell ráállítani…
*
Pistike otthon játszik, amikor egyszer csak valaki csönget náluk.
A gyerek odamegy az ajtóhoz és kinéz kémlelőn. Meglát egy férfit. Nem ismeri, ezért kikiabál:
− Ki maga?
− Az apukád főnöke.
− Na, de melyik? A hájpacni vagy az egérfejű?
*
A kamaszodó Pisti megkérdezi a részeges apjától, hogy milyen volt az ifjúsága.
− Hej, fiam! – emlékezik vissza az apa nosztalgiával a hangjában – tömören kifejezve: bárok, pezsgő, nők!
− Hát akkor az egész nem sokat változott!
− No de fiam! Mi az, hogy nem sokat változott? Most mi van? Kocsma, kisfröccs, anyád.
*
Korunk gyermeke:
A tanár lelkendezve mondja osztályának:
− Gyerekek, ma este teljes holdfogyatkozás lesz. Ez egy meglehetősen ritka, érdekes látvány. Úgyhogy mindenki nézze meg ezt a különleges természeti jelenséget este 21 óra 50 perckor. Pistike jelentkezik:
− Tanár úr kérem, melyik csatornán lesz?
*
− Tanító néni kérem, mi az a civilizáció? – kérdi Évike.
− A civilizáció az, amikor bekapcsolod a televíziót, hogy megtudd milyen az időjárás ahelyett,
hogy az ablakot nyitnád ki.
*
Petike életében először lát szivárványt, és felkiált:
− Nézd a papa, milyen szép reklám!
*
− Petike, nézd ezt a képet, kit ábrázol?
− Petőfi Sándort.
− Nagyon jó, kisfiam. És mi az a két szám, ami alatta zárójelben áll?
− (1823-1849) Ez biztosan a mobilszáma!
*
− No, Karcsi! Tudod-e, hogy mi porozza be a virágokat?
− Hogyne, az autók!
*
Egy hétéves kislány bemegy az állatkereskedésbe, és kérdi az eladótól:
− Tessék mondani, árulnak itt nyulat?
− Az eladót teljesen elbűvölte az aranyos kislány. Leguggol hozzá, és mézesmázosan megkérdezi:
− Hát milyet szeretnél, te kis édes? Fehéret, piros szemmel; netán feketét, hosszú szőrűt; vagy egy aranyos barna színűt, lompos fülecskékkel?
A kislány csípőre teszi a kezét:
− Szerintem a pitonomnak tök mindegy!
*
A tanító néni az osztás műveletét magyarázza a nebulóknak.
− Évike! Apukád, anyukád, a nővéred és te ültök az asztalnál. Anyukád kiveszi a hűtőszekrényből a tortát. Mondd meg nekem, hány egyforma szeletre fogja vágni, hogy mindnyájatoknak jusson?
− Négyre – feleli Évike.
− Helyes. És mit tesz az anyukád, ha váratlanul beállít a nagynénéd meg a nagybácsid?
− Visszarakja a tortát a hűtőbe.
*
Matekórán a törtekről tanulnak a nebulók. A tanító néni megkérdi Petitől:
− Na fiam! Mit szeretnél jobban, egy fél vagy egy kétharmad lekváros kenyeret?
− Egy felet.
− Te szamár! Hányszor magyarázzam el, hogy a kétharmad több, mint fél.
− Tanító néni, én mégis a felet kérem. Ugyanis nem szeretem a lekváros kenyeret.
*
Természetrajz órán a tanár az állatokról magyaráz.
Előadja az állatok jó és rossz tulajdonságait, aztán kihívja Pistikét, és megkérdezi tőle:
− Mondd meg nekem, miben különbözik a kenguru az embertől?
− A kenguru abban különbözik az embertől, hogy ő üres erszénnyel is tud ugrálni.
*
− Anyuci, adj húsz forintot. Áll a sarkon egy öreg bácsi. Annak akarom adni…
− Jól van kislányom. Nagyon szép tőled, hogy részvéttel vagy a szegények iránt. De biztos, hogy koldus?
− Dehogyis anyu! Fagylaltárus…
*
Évike könyörög az anyukájának:
− Anyu, kérek még egy cukorkát!
− Nem adok, már kettőt ettél.
− De anya, csak még egyet!
− Na jó, nem bánom.
Mire Évike megvetéssel:
− Hát anya, neked egy csöpp akaraterőd sincs!
*
− Anyu, kérek szépen egy húszast!
− Ha pénzt akarsz, dolgozz meg érte!
− Tőled kunyerálni épp elég strapás.
*
− Mama. Találtam egy százforintost, s vettem érte csokoládét.
− Hol találtad?
− A pénztárcádban.
*
Kovács előveszi a kisfiát.
− Ide figyelj, Pisti! Nagyon rossz osztályzatot hozol haza mindig. Más apa ezért elverne vagy nagyon megbüntetne, De én mást teszek… Tudom, hogy alapjában véve te egy okos, intelligens gyerek vagy, ezért egyezséget ajánlok: Ahányszor jó jegyet hozol haza az iskolából, kapsz ezer forintot. Áll az alku?
− Igen, papa – feleli Pisti.
Másnap Pisti az iskolában odamegy a tanító nénihez, és ezt mondja neki:
− Nem akar naponta ötszáz forintot keresni?
*
− Jé, a maga kisfia már újságot olvas?
− Ugyan, mit képzel, hiszen alig négyéves…! Csak a keresztrejtvényt fejti.
*
Egy pedagógiai szaklap körkérdéses pályázatot hirdet fiatal pedagógusok számára. A következő kérdésre kell válaszolni: „Soroljon fel három dolgot, amitől vonzó az ön számára a pedagógus pálya.” A legrövidebb pályázat így szólt:
„Június, július, augusztus.”
*
A tanító hazaküldi az egyik gyereket, s ezt írja az ellenőrző füzetébe:
KÉREM FÜRÖSZTENI, MERT A GYEREK BÜDÖS!
Másnap az anyuka ezzel az írásos válasszal küldi vissza a gyereket:
NEM SZAGOLNI, TANÍTANI!
*
A tanító néni behívatja Pistike édesapját.
Amikor megjelenik a tanári szobában a zord szülő, így szól hozzá:
− Uram, a maga fia semmit sem tud.
− Na és? Hiszen azért járatom iskolába, hogy tanuljon valamit…
* * *
MAGYAR KÖZMONDÁSOK
1690.
A hug daru párostul.
Igen fiatal leányra szól, ha már szeretője van, egy falusi gunydal szerint:
Levendula ágastul,
A hug daru párostul.
1691.
Görbén hordja nyakát mint a daru.
1692.
Ő is látott darut.
Ritkaságot.
1693.
Hozdsza gazdaszony, a gyermeket, ne neked a dárda.
Visszájára értve – azaz nekem a dárda, neked, aszonynak, a gyermek – jelenti hogy nem kell fölcserélni a szerepeket.
1694.
Dárius kincse.
Sok kincs. Azért mondják a bőven költőre: elköltené a Dárius kincsét is.
1695.
Hegedült arról szent Dávid. Énekelt arról szent Dávid, el is magyarázta.
Régen elhegedülte azt szent Dávid, el is énekelte.
Azaz nem fog az megtörténni, vagy régen elmult már az.
1696.
Szent Dávid táncza.
Azaz nótával megegyező igazi táncz.
Csak az igaz magyar táncz
A szent Dávid táncza. Népd.
Hogy igy szóljak szent Dáviddal.
Magyar ember, ha restelli magában hogy káromkodott, illetlenül vagy gorombául fejezte ki magát, főleg ha átkozódott, e mondatot szokta, mintegy mentségéül, utána vetni; p. akasszon fel a pocsaji hóhér, hogy igy szóljak szent Dáviddal. –
Ismeretes t. i. mikép Dávid nagyon tudott átkozódni, névszerint a CIX. zsoltár tele van átokkal.
Ezért ily km. is gyakran hallható: verjen meg a száz kilenczedik zsoltár.
1697.
Ő sem jobb a deákné vásznánál.
Nem jobb a többinél. – Adoma szerint a deákné vagy falusi mesterné, a férjét nevezte vásznának, kit, mint ezt, meg is sulykolt néha, korhelysége miatt.
1698.
Debreczenbe pipáért, Szegedre dohányért.
1699.
Akkor még Debreczen is falu volt.
1700.
Nincs párja Debreczenig.
Különösen gazdák szokták mondani példaul szép gabnára, buzára; aztán egyébre is átvitetett.
1701.
Debreczentől Kis-Várdaig. (895.)
E téren egyforma levén az élet és vidék, nem sokat tapasztalni. Azért mondják gunyosan: te utaztál Debreczentől Kis-Várdaig?
1702.
Arra, arra Debreczen felé.
Debreczen vidékén bizonytalanok levén az utak, könnyü az eltévedés. Ki rossz nyomon indul, arra szokták mondani. Egyébiránt minden ellenkező irányu tévedésre illik.
1703.
Debreczeni hideglelésben szenved.
Azaz hizik.
1704.
Vastag mint egy debreczeni kofa.
1705.
Nagy mint a debreczeni határ.
1706.
Meddig hordód teli, addig leszesz deli.
1707.
Denevér.
Már a régieknél „vespertilio” volt az, ki se egyik se másik felekezethez nem tartozott.
1708.
Estve jár mint a denevér.
Szerelmesek és adósokra illik, kik szeretik a félhomályt.
1709.
Becsöngettek neki, mint Derecskének a tatár. D.
Félreverték Derecskén a harangot a tatárok ellen, mit ezek észrevevén, mondák: majd mi is becsöngetünk Derecskének; a mint csakugyan meg is történt. D.
1710.
Rosz hajó az, melynek dereglyéje nincs. Cz.
1711.
Beadja a derekát.
Birkozóknál a melyik beadja derekát, meg van győzve. Ilyet jelent a km. is.
1712.
A szalonnát ha egyre füstölik sem válik belőle derellye.
1713.
Szélrül/Oldalt kötötte a derest.
1714.
Margit aszony, deres ló, ritkán válik benne jó.
1715.
Kiesett a derékszeg.
Azaz baj van, mint a szekérben, ha kiesik a derékszeg.
1716.
Deszkát árul Földváron.
Azaz deszka közt van a földben; meghalt.
…. a ki ily deszkát árul,
Nem jő haza a vásárrul. Népd.
1717.
Négy deszka közé tették.
Meghalt.
1718.
Lapos mint a deszka.
1719.
Sovány mint a deszka.
1720.
Délben gyujtasz gyertyát.
Latin: Lucernam adhibes in meridie.
1721.
Délben sem lát.
1722.
Reggeli vendég nem marad délig.
Reggeli esőre mondják.
1723.
Ha délig nem, délután sem.
Ha ifjan nem tettem, ezután már ugy se teszem.
1724.
A ki délig kurta, délután is az lesz.
1725.
Délig alvó.
Rest.
1726.
Nála gyakorta délután van. Általteszi magát a délesti órákra.
Azaz leiszsza magát.
1727.
Délutáni kézfogásnak rovás a dija.
1728.
Kifogták a délczegből.
1729.
Dér után meghugyozza magát az idő.
1730.
Mihez karddal férhetsz, nem kell ahoz sok déván.
1731.
Kiadta a dézmát.
Családra mondják, ha már egy vagy több tag halt ki belőle. Aztán egyébre is, a minek hía van.
1732.
Hányják vetik mint a dézmabuzát.