Magyarság és történelem Hungarikum lexikon

Dózsa György

Írta: Nagy Jenő · 2013. szeptember 8.

kb. 5 perc olvasás

Petőfi Sándor

A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere…
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?…
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)

Ady Endre

Dózsa György unokája

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

Bella István

SZÉKELY DÓZSA GYÖRGY IMÁJA

Íme, lángol a trón, láncon, láncon az ország,
láncot ellik a láng, hol a lélek kihal,
íme a koronám, magát a napot hozzák
világ elemésztő robbanásaival.

Mi volt az én vétkem? Új és ifjú ország!
Szabad pór és polgár szülte Holnap-Haza!
Ó, hajnalléptű lány! Jövő-fényű orcák!
Koronás homlokom a holnap iszonya.

Nem engem téptek szét, a Haza-Holnapot,
meggyötört testemet mikor fölnégyelik,
nem én, Magyarország lesz szétszaggatott,
múltját és jövőjét szanaszéjjel szedik.

Szögezzétek csak ki Budavár kapujára
és Pestre két karom, kard és kenyér az ott,
Gyulafehérvárra s Váradra két lábam,
Szegedre koponyám – a jövő én vagyok.

Írmagunk se marad, te vaksi toportyán,
ordas Werbőczy, te és te, gyihos gyaur,
Szapolyai János, ha ránk tör az oszmán,
s nem nől ki a karom a vér és mész alól.

Nem engem téptek szét, a Haza-Holnapot,
meggyötört testemet mikor fölnégyelik,
nem én, Magyarország lesz szétszaggatott,
múltját és jövőjét szanaszéjjel szedik.

De élek: beszélek, én, Székely Dózsa György,
magyar Krisztuskirály, jövő-fejedelem,
e forradalmakban megszentelt magyar föld
szabad jövendőjét újra elrendelem.

Ímé: nyerít a láng, trónom elragadják,
mint Illés szekerét a kozmosz csikai,
haza szállok, haza, lángom bebalzsamozzák
Erdély-szülőföldem izzó havasai.

Nem engem téptek szét, a Haza-Holnapot,
meggyötört testemet mikor fölnégyelik,
nem én, Magyarország lesz szétszaggatott,
múltját és jövőjét szanaszéjjel szedik.

Ó, uram, ki testünk föleteted földdel,
ordas kanok közé beesett csecsemőt,
s ki most undorító bendőjükbe földelsz,
mért falatsz föl engem, ehetetlen jövőt?

Akadjon torkukon a tüdőm, a májam,
köpjék ki a szemem, hányják ki sok szavam,
s mert bűnösök vagyunk mi mind, mindahányan,
irgalmazz Nekik is, s végy magadhoz, Uram!

Nem engem téptek szét, a Haza-Holnapot,
meggyötört testemet mikor fölnégyelik,
nem én, Magyarország lesz szétszaggatott,
múltját és jövőjét szanaszéjjel szedik.

Eötvös József
Magyarország 1514-ben
MVGYOSZ hangoskönyvek

Eötvös, akit az aggódás, a nemzet féltése nem tett képtelenné a történelmi és társadalmi helyzet józan felmérésére, félreérthetetlen célzatossággal mutatja be, hogy a hatalmon levők konok embertelensége bizonyos körülmények között szükségszerűen forradalmat vált ki. A regény azok fölött mond szigorú ítéletet, akik a jobbágyságot a nyomor mélységeibe szorították, akik okozói, részesei voltak megaláztatásának, testi-lelki megtörettetésének. Természetesen a műfaj követelményeinek megfelelően: tragikus szerelmek történetében. A polgári származású Szaleresi Klárinak Ártándi Pál iránt érzett szerelme, mely egyre emésztőbb lobogású lesz, és Orbánnak, a művelt jobbágyfiúnak szelíden makacs vonzódásása Telegdi Fruzsinához végzetesen hiábavaló, az előítéletek, az osztályok közötti válaszfalak eleve lehetetlenné teszik a boldogulást, az öntörvényű beteljesedést. A Magyarország 1514-ben nemcsak a század leghitelesebb történelmi regénye, hanem szorongatóan igaz szerelmi történet is.