Cukorgyári capriccio

Nem nehéz megtalálni a főút mellett álló futballpályát Ercsiben, amely bontásra ítélt épületeivel még meg-megidézi a hatvanas évek cukorgyári hangulatát. „Az ercsiek máma megint győztek, kettő ellenében hármat lőttek” – hangzott a klub győzelmi indulója hatvan évvel ezelőtt, amikor a helyiek még „verhetetlen tizenegynek” nevezték a csapatukat. Kár, hogy ezt Polgárdi most nem így gondolta.
A második világháború utáni első területi bajnokságot szászszázalékosan, 113:6-os gólaránnyal fejezte be Ercsi csapata. Az 1912-ben alapított Ercsi Kinizsi sorsa teljesen összefonódott a vele egyidős helyi cukorgyárral, amely akkor a legkorszerűbbnek számított Közép-Európában.

Az üzem már a kezdetektől fogva támogatta a klubot, munkát és felszerelést adott a játékosoknak. Az edzéseket és a hazai meccseket akkoriban még a település déli határában, a strand közelében álló „tehénlegelőn” tartották, egészen 1930-ig, az új, ma is álló futballpálya felavatásáig. Több szép időszak volt, a hatvanas-hetvenes éveket az NB III-ban játszotta végig, majd nemegyszer volt megyei aranyérmes.
Az itt élőket azonban sosem érdekelték a messziről jött ellenfelek, ezért nem is vágytak magasabb osztályba. „Az évek során megtanultuk, hogy a mi helyünk itt, a megyében van” – mondja Flórián Gábor, a klub egykori elnöke. Pedig a hatvanas években szeretett itt baráti beszélgetésekbe torkolló edzőmeccset játszani a magyar válogatott, a Ferencváros és a Vasas is.
Az igazság azonban az, hogy a nézőket mindig is a Martonvásár, az Iváncsa, a Pusztaszabolcs, az Adony vagy a kisebb fehérvári csapatok elleni rangadók érdekelték. Sőt a hetvenes évektől már egyre inkább az „Ercsi-derbié” volt a főszerep, merthogy időközben még egy csapat alakult a városban: a Toldi, amely katonaegyüttes lévén, az egész megyéből válogathatott, kit soroz be, és kit rak a kezdőbe. Ezt hívják tartós helyzeti előnynek. Először 1974-ben sikerült legyőzni őket 1–0-ra, ezt máig őrzi a Kinizsi emlékezete, mint ahogy azt is, hogy azért összességében a Toldi nyerte meg többször a városi rangadót, és mindig nagy szám volt, ha egyszer-egyszer sikerült néha elkapni.

A rendszerváltás után, a laktanya bezárását követően a Toldit feloszlatták, és a cukorgyár 1997-es megszűnése miatt a Kinizsi is egyre nehezebb helyzetbe került. Bár 1996-ban, miután kiverték a Vácot és a Kaposvárt, még nyolcaddöntőt játszottak a Magyar Kupában a Budapest Honvéddal, amely csak 2–1-re tudott nyerni Ercsiben, az ezredforduló után lejtmenetbe került a klub.
A mélypont 2005 volt, amikor a megyei másodosztályba zuhant a gárda, és senki sem tudta, hogyan tovább. Sem elképzelés, sem pénz, sem potenciális támogató nem akadt. Az egyik üzletlánc még a hatos út mellett álló futballpályát is meg akarta venni, cserébe még azt is vállalta, hogy új, háromszáz férőhelyes mini stadiont épít – bárhol a városban. Szerencsére az üzletből semmi sem lett.
A klubnak a százéves évfordulóra sikerült összeszednie magát: az OLLÉ-program keretében elkészült egy új műfüves kispálya a sporttelep szélén, felújították a régi cukorgyári edzőpályát, tavaly novemberben pedig a TAO-pénzekből alácsövezték a centerpályát is. Most egy 53 milliós pályázatot sikerült megnyerni, amiből új klubház és öltözők épülnek az egyesület kétszáz igazolt focistájának.

Az Ercsinek sokadik nekifutásra, a tavalyi szezonban sikerült visszajutnia a megyei első osztályba, ahol látogatásom idején a nyolcadik, és ha most sikerülne legyőzni a Polgárdit, akkor egy helyet biztosan feljebb lépne a tabellán. Ehhez képest a vendégek szereznek vezetést egy szöglet után, és Dodi bácsi, akinél senki sem ismeri jobban a klub történetét, és akinek névre szóló széke van a VIP-szektorban, már a szünet előtt a kijárat felé botorkál.
„Mit nézzek ezeken?” – válaszol ingerülten arra a kérdésre, hogy mégis hova megy a negyvenedik percben. Ő azonban ellentmondást nem tűrően célozza meg a kijáratot, de a szíve csak visszahúzza, mert a második félidő ötödik percében már újra ott van a lelátón. A hangulat családias, a mintegy száz szurkoló között feltűnnek babakocsik és szaladgáló kisgyerekek is, fentről kamerával veszik a mérkőzést, a B-közép pedig még feldühödve is csak verbálisan vérmes.
Bár tagjai jól kiosztják a bírót és az ellenfél kapusát, amikor finoman, ám jól hallhatóan utalnak rá: talán eljött az ideje annak, hogy a futballisták másik szakmát keressenek. Különösen a második kapott gól után, mert mindenki sejti, hogy innen már nehéz lesz felállni. A hajrára összeszedi magát az Ercsi, újra „harap”, egy szépítő gólt még be is gyötör, de ez már kevés, marad a 2–1-es vereség, és az édes-keserű, cukorgyári hangulat.

Turner Pipi