kb. 4 perc olvasás
TARTALOM, ISMERTETŐ |
Tartalom
Marley, a kísértet
Az első számu kísértet
A második számu kísértet
A harmadik számu, egyben utolsó kísértet
A mese vége
Ismertető
A szőrösszívű Scrooge úr, a „zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös”, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez – s „jó barát, jó gazda, jó szomszéd” válik belőle.
Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem. – Dickens klasszikus remeke, amely a gyermekeknek éppúgy üzen, mint a felnőtt olvasóknak
Charles Dickens
Karácsonyi ének
*
Karinthy Frigyes
DICKENS, MÉLY KEDÉLY
Reggel korán keltem, nőm még az ágyban feküdt, és Dickens „Copperfield Dávid” című művét olvasta. Ama kérdésemre, hogy mi lesz a reggelivel, vettem szemrehányó tekintetét, és lementem reggelizni a kávéházba. Tíz órakor feljöttem, és nőmet könnyek között találtam.
– Mi történt, az Istenért?
– Ez az undok Murdstone – zokogta nőm csukló hangon.
Azt hittem, az új cselédet szidja, mert nem csinált reggelit.
– Mit csinált már megint?
– Agyonkínozza ezt a szegény, ezt a szegény kis fiút.
Tényleg, odakint a házvezetőnő éppen e percben pofozta a Pista fiamat, kiről kiderült, hogy reggel nem ment iskolába, hanem a kamrába zárkózott, és megette az egész mustárt.
– A Pistit? – kérdeztem dühösen.
– Dehogy. A Dávidot – zokogta nőm.
Csodálkoztam, mert nőm eddig nem szólt róla, hogy Dávid nevű gyermekünk is van. De nőm már eltűnt a könyv 68. és 69. oldalai közt.
Egy órakor jöttem haza. Nőm még ágyban volt, a fején borogatás. Két gyertya égett az asztalkán. Üveges szemekkel nézett rám.
– Meghalt – mondta tompán.
– Szent Isten, ki halt meg?
– Steerforth – zokogta nőm, és eltűnt a 238-239-ik oldal között.
Hozattam ebédet a vendéglőből, hozattam egy tűzoltót, hogy húzza ki Bandi fiamat a vízvezetéki csőből, amibe a délelőtt folyamán bemászott, és komoran enni kezdtünk.
Egy órától másnap déli tizenkettőig nőmet csak nyakig láttam néha: nyaktól fölfelé nőm fejét állandóan eltakarta a könyv, amit maga elé tartott. Lassanként hozzászoktam, hogy nekem ilyen furcsa feleségem van, akinek a nyakán nem fej van, hanem egy kinyitott könyv, fedéllel kifelé. A könyv egy ideig fölfelé mozgott, aztán lefelé. Nőm egyre sírt. Jóska fiam, műszaki érzékkel megáldott gyermek, este egy találmány tervrajzával lepett meg. Kis vályút képzelt el, mely a könyvek alsó pereméhez illesztendő, oly módon, hogy az olvasás közben zokogott csapadék összegyűlhessen.
Délután négykor a Dickens-könyv nőm nyakán megjelent dolgozószobámban.
– Rettentő – zokogta a könyv -, ennek a Dávidnak hónapokon keresztül egyetlen pennyje sincs.
Zavartan hebegtem valamit, hogy magam is így, meg úgy, elseje már régen elmúlt, de mihelyt megkapom azt az összeget…
Gyermekem, szegény anyátlan árva, másnap délelőtt megszökött hazulról, levelet hagyott hátra, hogy belépett a Vad Cserkészek tízes szövetségébe.
– Szegény Dávid – zokogott nőm, a könyv.
– Mi van Dáviddal – érdeklődtem.
– Elvesztette saját, szülő édesanyját.
– Gyerünk egy kicsit sétálni – ajánlottam.
Nem mehettünk sétálni, mert Dávidból közben inas lett a Murdstone-cég irodájában. Gyuri fiamat kicsapták az iskolából, mert felvette a Mariska ruháját, és úgy ment el reggel, szoknyában a harmadik bébe. Reggel a szobát festették, a paradicsomos káposztát felkenték a falra, és a kék festéket, magyar kolbásszal, délben feltálalták nekünk. Feri fiam kibujdosott Amerikába.
Másnap este már együtt zokogtam nőmmel. Dávidról egyre rosszabb hírek érkeztek. Nőm felháborodva rontott rám: Dávidot egy komisz segéd megverte, rávágott porolópálcával. Hangosan sírtunk mind a ketten, Bandi fiam is bőgni kezdett, ne bőgj, te csirkefogó, kiabáltunk rá mind a ketten sírva, mert zavart bennünket, mire nekimentünk és elvertük, mivel Bandi gyöngébb volt nálunk. Bandi fiam nagynénémhez menekült.
Harmadnap orvost hívtam nőmhöz, akinek könnyzacskógyulladása aggasztó fordulatot vett. Együtt jöttünk haza, de nőmet sehol se találtuk. Detektívet hívattam, aki tűvé tette a házat. Végre eszembe jutott a könyv, a Dickens-könyv. Ott feküdt az asztalon; kinyitottam, átlapoztam. Az utolsó oldalon, ahol a „Vége” szó áll, ott feküdt nőm, lepréselve. Beleesett a könyvbe. Szemeit törülgette, boldogan nézett rám, és kijelentette, hogy soha még ilyen mulatságos könyvet nem olvasott.