kb. 6 perc olvasás
Szerző: Tarján M. Tamás
„Kedves Domokos Elvtárs!
Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát – Brusznyai és társai ellenforradalmi csoportja bűnügyének tárgyalásán – a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa által hozott ítélettel kapcsolatban. Másrészt a f. év október 19-én megtartott megyei kommunista aktíva meg is bízta a Párt Végrehajtó Bizottságát, hogy közölje véleményét illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt (10 évi, 5 évi és ez alatti ítélet).”
(Részlet a Brusznyai-perben a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez címzett 1957. november 2-i levélből)
1958. január 9-én végezték ki Brusznyai Árpád klasszika-filológust, középiskolai tanárt, aki a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács vezetőjeként vett részt az 1956. október 23-a utáni eseményekben, és az MSZMP megyei első titkárának, Pap János későbbi belügyminiszternek a közbeavatkozása nyomán került hóhérkézre.
Brusznyai 1924-ben, a Szentes közelében fekvő Derekegyházon látta meg a napvilágot egy csendőr gyermekeként. Kiemelkedő szellemi képességeit már a gimnáziumi évek alatt megcsillogtatta, ráadásul fiatalon a sportban is jeleskedett, csonttuberkulózisa miatt azonban 18 éves korában kis híján teljesen lebénult. A szörnyű betegség következményeitől élete végéig szenvedő férfi később a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként folytatta tanulmányait, tagja lett az Eötvös Collegiumnak, 1947-ben pedig – ösztöndíjasként – Bécsbe került. Brusznyai 1949-ben szerezte meg görög–magyar–történelem szakos tanári oklevelét; a kor szaktekintélyei őt tartották a klasszika-filológia egyik nagy ígéretének, amit Homérosz eposzairól írt diplomamunkája és több későbbi – az Antik Tanulmányokban publikált – dolgozata is igazolt.
A fiatalember tanársegédként egy ideig Moravcsik Gyula mellett dolgozott, a kommunista diktatúra kiépülése után azonban a pártvezetés derékba törte karrierjét. Brusznyai kispolgári származása és édesapja csendőrmúltja miatt eleve a „gyanúsak” közé tartozott, miután azonban katolikus pap testvérét 1951-ben Kistarcsára internálták, végképp persona non gratává vált az egyetem falai között. A férfi a váci papi szemináriumban, majd – későbbi felesége, Honti Ilona hatására – a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban vállalt tanári állást, és 1953-ban kötött házassága után az utóbbi városban telepedett le.
Brusznyai Árpádot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom után három nappal választották be a megalakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba, ahol november 1-jére elnöki pozícióba emelkedett. A szervezet szellemi vezetőjeként, majd tényleges irányítójaként Brusznyai elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság fenntartásában; a forradalom napjaiban gyakran személyes közbeavatkozásával csillapította le a régi pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok ellen irányuló lincshangulatot, többeket pedig azáltal igyekezett megóvni, hogy elrendelte őrizetbe vételüket.
Brusznyai időközben zárolta, és a forradalmi bizottságnak utalta át a DISZ – Dolgozók Ifjúsági Szövetsége – és az MDP vagyonát, rendeletet adott ki a téeszesített birtokok egy részének visszaszolgáltatásáról, és kiáltványban követelte a szovjet csapatok kivonását, illetőleg a szabad, többpárti választások megtartását. Brusznyai Árpád november 2-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a Honvédelmi Minisztériumban, melyek eredményeként a Veszprém megyei nemzetőrség fegyverekhez jutott, de fontos kiemelni, hogy az elnök erélyes fellépésével ezután is megelőzte a vérontást. Brusznyai a Vörös Hadsereg várható bevonulása előtt is igyekezett megakadályozni a fegyveres összecsapást, Veszprém megszállásakor azonban a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben ugyan hazatérhetett, a megtorlást azonban nem kerülhette el.
Brusznyait 1957 áprilisában tartóztatták le, és egy koncepciós perben – államellenes szervezkedés vezetésének vádjával – október 19-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az eljárás során a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa teljes mértékben figyelmen kívül hagyta Brusznyai valós tevékenységét, a vérontás elkerüléséért tett erőfeszítéseit, és egyes tanúvallomások, illetőleg hibás következtetések segítségével „igazolta” a vádakat. A per légkörét kiválóan jellemzi, hogy a tanár ügyvédje, Miklós Imre fellebbezésében a nyilvánvaló bizonyítási szabálytalanságok dacára csupán enyhítést kért védencének, törekvései azonban így is kudarcot vallottak.
Az ítélethirdetés után két héttel, november 2-án az MSZMP Veszprém megyei első titkára, Pap János levelet írt Domokos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, melyben – „a megye kommunistáinak és dolgozóinak hangulatára” hivatkozva – a kiszabható legsúlyosabb büntetést kérte Brusznyai Árpád fejére. E közbeavatkozás nyomán az ügy a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa elé került, ahol teljesült Pap János kívánsága, ugyanis a bírák – 3:2 arányban – a kegyelmi felterjesztés ellen szavaztak. Jóllehet, az eljárás során Moravcsik professzor és Kodály Zoltán is igyekezett közbenjárni a klasszika-filológus érdekében, erőfeszítéseik kudarcot vallottak: 1958. január 9-én Brusznyai Árpádot felakasztották, akinek személyében egy kiváló férfi és egy ígéretes pálya előtt álló tudós szállt sírba.
*
2011.10.23. 09:26 VALENTINO GATTO
1956 Október 23., és Dr. Brusznyai Árpád emlékére.
1956. október 23-a egy olyan dátum, ami minden magyar ember számára példaértékű lehet, határon innen és túl egyaránt.
Ebből az alkalomból a VeszprémKult is készült egy rövid bejegyzéssel, amiben Veszprém kiemelkedő 56-os alakjának, Brusznyai Árpádnak az életét mutatjuk be.
Brusznyai 1924-ben az alföldi Derekegyházán született, mégis a Bakony tövében elterülő Veszprém városához kötődik élete legfontosabb periódusa. Többgyerekes kispolgári családba született, apja csendőr volt. Brusznyai tehetséges gimnazista volt, a tanulmányi és sportéletben is kiemelkedőt alkotott. Alig vált nagykorúvá, amikor egy súlyos betegség következtében majdnem lebénult. Ez a csapás mégsem törte meg, folytatta korábbi életvitelét és sikeresen felvételizett a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karára, a híres Eötvös Kollégium tagja lett. Bécsi ösztöndíjas tanulmányai után 1949-ben diplomázott magyar-görög-történelem szakos tanárként.
Tanári pályája felfelé ívelt, tanársegédi állást kapott az ELTE-n, apja korábbi tevékenysége miatt azonban mégis elbocsájtották. Ezután Vácott lett kántor a székesegyházban. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Honti Ilonát is. Közös életüket Veszprémben folytatták, Brusznyai a Lovassy László Gimnáziumban kapott állást, ahol pezsgő szellemi élet az ő nevéhez fűződik. Énekkart vezetett és irodalmi kört szervezett.
Az 1956-os forradalomban a Veszprém megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elnökhelyettese, majd elnöke volt. Brusznyai forradalmi tevékenysége példaértékű minden kor emberének. A korábbi megyei első párttitkárt látszatbörtönbe vetette, ezáltal megóvta a nép haragjától és lincselésétől. Józanságát mutatja, hogy amikor a veszprémi forradalmár egyetemi hallgatók fegyvert akartak fogni az oroszok ellen, megtagadta, meggátolta ezt, s ezzel valószínűleg életeket és későbbi családokat mentett meg. Brusznyai a demokratikusság élén harcolt, ténykedése idején nem történt vérontás Veszprémben. Pedig a szabadságharc hulláma itt is ugyanúgy végigsöpört. A legfontosabb forradalmi helyszínek ma is fontos központjai a városnak. A Pannon Egyetem épületeiben alakult meg a Megyei Forradalmi Tanács, majd ugyanennek a székhelye volt a Megyeháza. A város egyik jelképének számító Tűztorony tetején akkor az elnyomás szimbóluma, a vörös csillag éktelenkedett. A forradalmárok ezt a gyűlölt jelképet leverték a torony tetejéről, miközben várták az ENSZ tagállamok segítségét, ami soha nem érkezett meg. A vár épületeiben már akkor is működött kollégium, ahová a város egyetemistái barikádozták el magukat. 1956. november 4-én dördültek el az első lövések Veszprémben. A szovjet tankok ekkor érték el a várost, ám a nagy köd miatt nem tudtak tájékozódni és először egymást kezdték el lőni.
A szabadságharc bukása után a szovjet csapatok elfogták Brusznyait és a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben térhetett haza. Nem kellett sokáig várni, hogy Brusznyait és több társát is bíróság elé állítsák. A sors iróniája, hogy a tárgyaláson a volt megyei főtitkár vallott ellene, akit korábban ő mentett meg. Az ítélet szerint első fokon életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Ezután feleségének ezt mondta: “Hála Istennek, hiszen a rendszer úgysem tart addig!”. Az ítéletet később kötél általi halálra módosították egy zárt ajtós tárgyaláson.
Brusznyait 1958. január 9-én hajnalban végezték ki, mindössze 34 éves volt. Amikor a bitófa alá vezették a Himnuszt énekelve várta az ítélet végrehajtását. A rendszerváltáskor rehabilitálták holttestét. Ekkor követett el öngyilkosságot és menekült a halálba a felelősségre vonás elől az egykori MSZMP megyei főtitkár.
A városban ma a Megyeháza előtti Melocco-szobor állít méltó emléket Brusznyai Árpádnak.