kb. 13 perc olvasás

Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár
BOLDOG-BOLDOGTALAN:
Életminőség vizsgálódások III. –
Az áruló szellemi-politikai elit 3.

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!
Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.
Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.
A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúlás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.
És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.
Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.
Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.
Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.
Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.
Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!
Kölcsey Ferenc
1823. február-április

*
Le-
eretnekezem,
és leszektásozom
tetszhalott, múzealizálódó,
lefáradt, langyos, életidegen
egyházam lelkes ébresztgetőit!
*
Azt
a prófétát,
vallási tanítót,
aki a gójt is isten
édes gyermekének mondja,
engem ördögfajzatnak mond,
pozíciómból hamis vádakkal
a pallosjogú hatóság elé citáltatom…
*
Ha
Krisztus
ma közöttünk járna,
szólóban virágszőnyeggel fogadnám,
de ma is elsőként kiáltanám a kórussal:
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
*
Se jót,
se jól
nem alkotok:
de büdös a munka –
mégsem lennék újra
derék szántóvető vagy lakatosinas…
*
Újság-
íróságom
csak fedőtevékenység:
mint kém vakond várom
a hívó, behívó parancsot,
mikor riasztják az alvó ügynököket…
*
Mások
ötleteit és műveit
pofátlanul, nyíltan einstandolom,
vagy titkon, suttyomban, orvul
plagizálom, lenyúlom…
(„vendégszöveg”)
*
Egy
parafenomén vagyok:
szinte gyereket tudok
beszélni a hasadba, vagy
olyan hasbeszélő vagyok,
aki a hasára ütve hantázik,
lódít, füllent, konfabulál stb.
*
Meztelenek ellen
állig fegyverben vívom
– úgymond fair play… –
szócsatáimat, szellemi párbajom –
még a játékszabályokat is én diktálom!
*
Mintha
janicsárokat nevelnék
az elrabolt keresztény gyerekekből,
így lehetne találóan jellemezni
a pedagógiai munkásságomat…
*
Velem
lehet és
érdemes tárgyalni!
Nemcsak a piacon
engedek a negyvennyolcból:
szakmai, sőt erkölcsi dolgokban
is könnyen és hamar megalkudok –
büszkén a „kompromisszum-készségemre”…
*
Ridegen,
vagy álszenteskedve,
magam alá rendelem
a hozzám tartozókat:
mindenki csak eszköz
a még meg nem értett
Nagy Célomhoz…
*
Karosszék
vagy terep-antropológusként,
vagy mint naiv szótárkészítő,
vagy misszionárius: előkészítem
a gazdasági és szellemi gyarmatosítást…
*
Eljátszom
a szókimondást privilegizáló
s levezető szelepként működő
udvari bolond régi-új szerepét,
ami hálás és fixen jól fizető…
*
Ügyesen
gátolom vagy
lehetetlennek mondom
az elit- és a tömegkultúra
szakadéka áthidalását
(sőt: éket verek közé,
a szakadékot mélyítem,
az épült hidat felégetem…)
*
Az
a „varázsló”
Cipolla vagyok,
aki a mindenkori Mariót
gonoszul hipnotizálná –
a Gonosz szolgálatába szegődve
kamatoztatom rendkívüli adottságaimat…
*
Ha
a cipésznek
nem tetszik
a mázolmányom,
akkor megszégyenítve
a kaptafához kussoltatom…
*
Nem
csak
a suszter
véleményét kérdem,
de naponként konzultálok
vele a festői stílusomról,
és a végső szót mindig
vele mondatom ki,
így fedezem le magam,
mint a nép művészét…
*
Hol
optimista,
hol pesszimista vagyok,
de az az egy biztos:
hogy mindkettőből
mindig a kincstári…
*
Minden
művet, alkotót
és kulturális jelenséget
rögtön kész stigmás
skatulyákba gyömöszölök –
a leírásba már az értékelést
is belecsempészve, megkímélve
ettől a laikus nagyközönséget…
*
Mindent
csak imitálok,
úgy teszek „mintha” –
és ezt a mentalitást
személyes találkozón/médián keresztül
szándékosan terjesztem: továbbfertőzöm…
*
Anyagelvű,
materialista vagyok,
de abból is az a fajta,
aki még dicsekszik is az ő
ostoba babonás hiedelmeivel…
*

*
Reményik Sándor
A katonák
Külön-külön mind csöndes emberek,
Egy-egy tavaszból őszbe hajló ág,
Együtt: a katonák.
Külön-külön, úgy lehet, mindenik
Beleborzadna, mikor öldököl,
Együtt: egy rettentő, véres ököl.
Külön-külön halk, bús pásztortüzek,
Itt-ott csillan a lángjuk tétován,
Együtt: egy hömpölygő tűzóceán.
Magukra mind külön kis életek,
Fáradt ívük magasból mélybe száll,
Együtt, jaj együtt: a halál.
*

*
A
monopol-
helyzetből
fakadó nyugalommal
végzem a kanonizálásokat
és az apokriffé, kismesterré,
selejtté nyilvánítást:
én mondom meg:
mi az érték,
mi a minőség stb.
*
Többféle
programnak
az értelmi szerzője:
de leginkább, főleg
a gyengék-védtelenek
elleni pogromoknak,
hecckampányoknak..
*
A
tyúkokért
perre menők
legalább disznót veszítenek,
de te, az ügyvédjük, nyersz…
*
Hegyek
vajúdnak,
és mindössze egy
kis egérke születik…
(sok hűhó semmiért)
*
Folyton
csak tanulnak,
de semmit nem felejtenek el,
így csak másolásra, utánzásra,
de nem alkotásra lesznek képesek…
*
Amire
születni kell,
pont annak tanulását
erőlteteted magadnál
éppúgy, mint a tanítványoknál
(siker helyett kudarcélményt garantálva…)
*
A
jobblétért,
a kalácsért kimész külföldre,
majd minden hazai ügybe belepofázol
(pedig a kibicnek Hallgass!/Kuss a neve)
*
A tréfából
„Farkas!”-t kiáltóra
a veszélyben már nem figyelnek,
s így az ellenség elfoglalja a várat…
*
A
homo-
szexualitást preferáljátok
– ezt ajánlod, erre biztatsz -,
Hisz ott az igaz ember teljesség:
ott váltogatni lehet a nő-féri szerepeket,
(s ráadásul nem kell védekezni,
abból nem lesz gyerek…)
*
Nem
csak a túlzott,
de minden mértékű
maszturbálást bűnnek kiált ki,
és gerincsorvasztó kórképet vizionál hozzá…
(ami önbeteljesítő jóslatként még be is válhat…)
*
Repíted
a nehéz követ:
ki tudja hol áll meg
és kit hogyan talál meg:
szelet vetettél, vihart arattál…
*
A
bomba-
gólod ünnepled,
– szépségdíjas volt -,
mit sem törődve vele,
hogy saját kaputokba rúgtad…
*
Hospitalizáció –
a bolondokházába bújva
olyan sokáig és olyan jól
kellett a hülyét játszani,
hogy „úgy maradtál”…
*
Trójai faló –
magatok viszitek be
az ostromlott vár udvarába
az ellenség ajándék falovát…
*
Ha
nem tudsz
tekintélyből-erőből dirigálni,
akkor a lovak közé dobod a gyeplőt…
*
Az
ún. orvosság,
amit a paciensnek javasolsz,
az vagy drága placebo, vagy
rosszul felírt adagban már méreg,
vagy épp csak a tüneteket enyhíti,
és így inkább csak elfedi, takarja
a suttyomban növekvő bajt…
*
A
szenvedés
aranyfedezete nélkül,
a kisujjadból kirázva szeretnél
nagy művet alkotni, hitelesen prédikálni…
*
Direkt
rontod a sorsod,
és elő-szeretteidét is,
hogy a sok szenvedésből
kis igazgyöngyöt „izzadj ki”…
*
Mindent
szétszedsz
vagy szételemzel,
de nem tudod/akarod
működő egésszé összerakni –
minden megvan az órából,
de szerte-szanaszét esve…
*
A
csodás
pillanatok
életkvintesszenciáit
a fogyaszthatatlanságig,
ihatatlan löttyé hígítod…
*

Sebastian Brandt
Bolond-táncban első vagyok,
Mert könyv köröttem volna sok,
Mit nem értek s nem olvasok.
A haszontalan könyvekről
Hogy itt ülök hajónknak orrán,
Az különös fényt vet bizony rám:
Ok nélkül soha sincs ilyesmi,
Könyvtáram miatt kell így esni.
Könyvből van egy rakásnyi kincsem,
Melyből nem értek betűnyit sem,
De azért én úgy megbecsűlöm:
Rajta még a legyet se tűröm.
Ha szóba jön a tudomány,
Mondom: Otthon van egynehány!
Én mindig csak annak örültem,
Hogy ott áll a sok könyv körültem.
Ptolemaeusnak jó sora:
Könyvben híja nem volt soha.
Az volt neki a drága kincs,
Kár, hogy értelme semmi sincs,
S így nem tanult belőle könnyen.
Van nekem sok efféle könyvem,
De nem szoktam őket olvasni.
Minek rövid elmémre masni?
A tudás terhe összeroppant.
Ki sokat tanult, mind meghibbant.
Én úgyis olyan nagy úr lettem:
Van, aki pénzért tanul helyettem.
Bár értelmem színtiszta prosztó,
Ha tudósok között folyik szó,
„Igen” helyett mondom, hogy: íta!
A Német Rend helyzetemen javíta,
Mert fejembe nem sok latin ment.
Tudom, hogy vinum bort jelent,
Cuculus: kakukk, stultus: hülye,
Én pedig: doctor domine.
Füleimen sipka. Az ok:
Mint molnár barmáé, nagyok.
(Márton László fordítása)

*
Az
igazi,
nagy életet
mindig másutt,
elérhetetlen messzeségben
sejted és sejteted, ábrázolod…
(neked fizet: kukkolni engedsz)
*
A
gyerekeidnek
nem tudsz parancsolni,
de napóleoni hadvezérségről ábrándozol…
*
Becsapott,
amit az alvilág
romantikájáról veled
elképzeltettek, meséltek,
pedig ezért lettél rabló,
és nem egy jó pandúr…
*
Olyan
profi bűnöző vagy,
aki képes tökéletes bűncselekményt
nemcsak eltervezni, de ki is vitelezni –
és akkor jön a csúszós banánhéj…
*
Az
alkalom szülte
tolvajlással nem buktál le,
ezután kerested-találtad, sőt
teremtetted az alkalmakat…
(így lettél hivatásos bűnöző)
*
Ha
nem megy
első nekifutásra,
többet meg sem
próbálod átvinni a lécet
(vagy nagy alacsonyra teszed)
*
Presztízsből,
ostoba rivalizálásból
és/vagy szakmai hibából
teszed a kockára bajtársak életét…
*
Hitegeted magad:
te nem aprózódsz el,
egy nagy dobásra készülsz majd,
majd egyszer valamikor (sohanapján)
*
Szenvedsz,
mint Néró,
hogy a hatalomban első vagy,
de a poézisben még a második se –
amibe „persze” nem nyugszol bele…
*
Jobbnál
jobb ötletek
burjánoznak fejedből,
de a kezed mégis tétlen,
lekötözve, bénán marad…
*
Ügyesen
kipuhatolod
a fizetőképes igényeket,
ha kell, akkor legyen pl.
akár „kegyetlen színház” is…
*
Lojális
szolgálatkészségedben
a megszálló hatalommal
is túlbuzgón kollaborálsz…
*
Üdvözülési
receptet is felír:
ha Jézus azt mondta
a gazdag ifjúnak, hogy
ossza szét mindenét,
hát te is ezt javallod…
*
Nem
bajlódsz
különféle orvossággal,
mindent – vagy semmit? –
gyógyító csodaszert árusítasz…
*
Ki
nem érlelt
gondolataidat
már a mondat felénél
megbánod és visszavonod –
a könyved visszahívod, bezúzatod…
*
Zsenialitásod
biztos jeleként fogod fel,
hogy műveid itt a jelenkorban
még a kutya, de a Jóisten se érti…
*
Holtodiglan
áltatod magad:
csak pénz és protekció
híján nem lettél Pavarotti,
és csak kifütyülni jársz az Operába…
*
Az
a mester vagy,
aki módszeresen
elveszi kisinasa kedvét
a szakma elsajátításától…
*
Kortárs
zeneműnek
adod a sznoboknak el,
azt a páratlan hangfelvételt,
ami a zenekar hangolásakor,
vagy a télűző csörömpöléskor,
ricsajozáskor készült…
*
Tippet
és tanácsot
osztogatsz életuntaknak,
hogy miért és hogyan lehet,
sőt kell minél előbb meghalniuk…
*
Semmiben
nem ismersz tréfát,
mindent komolyan veszel:
így durcás, sértődött vagy,
sőt rögtön ügyvédhez futsz,
ha egy karikatúra készül rólad…
*
Önállóan
még egy lépést
se mersz tenni,
keresed az illetékes
utasítót, engedélyezőt…
*
Nem
vagyok hiú:
névtelenségbe burkolózva
anonim denunciállak, jelentelek
fel a Nagy Főnöknél, vagy indítom
útjára aljas „suttogó propagandám”…
*
Csak
áltekintélyek
és komoly nevű
intézmények mögé bújva
állok ki preparált „párbajokra” –
persze hazai pályán, saját közönség előtt…
*
Eredeti műveket
diákkorom óta alig,
recenziót, kivonatot,
zanzát néha olvasok –
mindent másod- vagy harmadkézből,
már interpretáltan, félkész ételként veszek…
*
A
mise
elérése miatt
papként/hívőként
elrohanok a kirabolt/megvert
segítségért kiáltó embertárs mellett…
*

Reményik Sándor:
Vagy-vagy
Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, – vagy az emberek.
Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.
Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.
Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

*
Biztosítási
bonyodalmaktól
való félelmemben
inkább nem adok
ott és akkor elsősegélyt,
magamat biztosítom be…
*
Kultúr-
misszionáriusként
járom a kis falvakat:
a gagyi és a ripacskodás
csimborasszóját adja haknibrigádom
a védtelen gyermekközönségnek,
akiket – csak időhúzásból –
még „be is vonok” a műsorba…
*
Előre
megfontolt szándékkal
bűnszövetségben rontom
meg a magyar ifjúságot,
rombolom és deformálom
– még képlékeny – ízlését…
*
Ahogy
egy tornász
a talajgyakorlatát,
úgy tervezed aznapi
test- és lélekmozdulataidat,
hisz te egy echte életművész vagy…
*
Elvágod
a gyökereidet
– hontalanul idegenben,
vagy faluról városba szakadva -,
és átültetve próbálod
mesterségesen locsolni,
táplálni magad és életműved…
*
Te
csak
a kisujjadat
nyújtottad az ördögnek,
de túlértékelted véderőidet,
s mégis berántottak fogaskerekei
és bedarálódtál: ördögfajzat lettél…
*
Annyira
„tiszteled az életet”,
hogy rettegsz lépni,
hátha eltaposol „valakit”,
és kiáltványokat adsz ki,
hogy más se lépkedjen…
*
Naprakészen
„jól értesült”
bennfentes kívánsz lenni,
és hamarosan belefulladsz
és mást belefullasztasz
az álhírek özönvizébe…
*
Mindent
pénzben akarsz értékelni,
hogy azután összehasonlíthassad őket,
mert szerinted ez csak így tudományos…
*
Szörny
Ella de Frász –
egy eszményi nőt
szeretnél megalkotni,
de mire összerakosgatod,
egy női Frankenstein lesz…
*
Jobb
ügyhöz méltó
buzgalommal
tanítványoddá
kívánod tenni azokat,
akik szerinted nem, vagy
nem úgy keresztények mint te…
*
Mások
szokásait kinevetve,
nyíltan is kifigurázva
önmagadról állítasz ki
megmagyarázandó bizonyítványt…
*
Túl
sok titka miatt
a diplomata titkár
nem „adja ki” magát:
nem beszél, nem vág arckifejezést,
nem hív vendéget, nem jár társaságba…
*
Tolvajnyelveden
nem értőknek hangosan,
lassan és önismétlően „rágsz szájba”,
de nem fordítod érthető magyarra
a diagnózist és a terápiát…
*
Te
nem adod ki
a kollaboráns békepapok listáját,
hogy ne örüljenek a „szabadkőművesek” –
de így majd ők teszik ezt meg helyetted,
és immáron persze az ő tálalásukban,
s így a mai egyházat is piszkolva…
*
Te
annyira
„szellemi ember” vagy,
hogy elfelejtesz enni és
rád dől a rozoga házad…
*
Eddigi
és tervezett életed
egy öncélú aszketizmus,
egy folyamatos kísérletezgetés magaddal
az önsanyargatás, sőt önkínzás témájában…
*
Annyi
tennivalót vállalsz be,
annyi funkciót gyűjtesz,
hogy átkozod Teremtődet:
miért csak két kezed van…
(és mindenhol félmunkát végzel)
*
Éjt
nappallá,
vasár- és ünnep-
napokat hétközivé téve
csak termeled és termeled
a veszteséget és a fércműveket…
*
Minden
járt utat elhagysz,
annyira erőlteted, hogy
„egyéni” úton „haladj”…
*
Ostoba,
„szent” fogadalmat teszel,
s ennek betartásától még
az isten sem tud eltéríteni…
*
Vaktában,
heccből stb. lövöldözöl,
de nem töltesz és üres tárral
kerülsz szembe az Ellenséggel,
és nem tudod hazád megvédeni…
*
Mindennél fontosabb,
hogy mielőbb meggazdagodj:
egy életre eladod magad a maffiának,
hogy így szinekúra nagy műveket alkoss…
*
A
sors-
döntés előtt
eufemizmussal
szépíted, bagatellizálod
a magzatölés/gyilkosságot –
a poszt abortusz szindrómával
kínlódó meg újabb pacienst jelent…
*
Megélhetési
muzsikus vagy
aki az óceánjárón
szórakoztatja az úri közönséget,
s énekel neki idegen nyelven
tőle idegen dalokat…
*
Büszkén vallod,
hogy sose komolyodsz meg
– a művész egy nagy gyerek -,
s ezért eljátszod, elszórakozod
a ritka jó alkalmakat…
*
Neked
senki nem parancsolhat,
te annyira szuverén entitás vagy,
még a Grammatika nevű úr sem korlátozhat!
*
Híres emberek
„barátsága” után kajtatva
sorra elveszíted a neked tálcán kínálkozókat,
akik szövetségeseid lehettek volna az Ügyekért…
*
Sallangos naplopó –
úgy akarod az urat
vagy az értelmiségit adni,
hogy tüntetően délben kelsz fel
és messzi elkerülöd a munkát…
*
Állatszelidítő –
minden oroszlánt
meg akarsz szelídíteni,
végcélod, hogy belőlük
doromboló házi-cicusok legyenek…
*
A
fordítások,
másolások, hamisítások stb.
sokszorosan megrongálták a Mester Üzenetét,
neked ez mit sem számít, ez mégis a „Szentírás”…
*
A
pusztába
kiáltod zokszavad,
majd keseregsz a közöny,
a visszhangtalanság miatt…
*
Aszerint
udvarolsz
és barátkozol,
hogy ez elősegíti-e
egy rang/pozíció megszerzését…
*
Legyek
után kapkodó sas –
ha egy légy „szemtelenkedett”,
életprogramod lesz, hogy bosszút állj rajta…
*
Annyira
önfeledt vagy,
hogy gyereked játszópajtása,
és nem szeretve szigorú nevelője leszel…
*
Vekkerrel,
sírjuk rázásával
kétségbeesve keltegeted a holtakat,
de nem teljesíted szellemi végrendeletüket…
*
Önkéntes
tiltakozó böjtöm
mindaddig folytatom,
míg van éhező ember a Földön…
(így korán, szellemi életmű nélkül.
de legalább híres emberként halok meg)
*

Kosztolányi Dezső:
Boldog szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

*

Nem segítő/használó,
de tétlen, sőt ártó elit
A fejétől bűzlik a hal!
A legszentebb hivatások,
avagy a leghitványabb mesterségek…
Elmulasztani a jót, sőt tenni a rosszat?!
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

p.s.:
A versek, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztként a hivatásuk magaslatán állókról,
s a pályával járó áldozatukról: pokoljáró dudás sorsukról…
