kb. 10 perc olvasás

Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

Reményik Sándor
HA SZÁMBAVETTED…
Ha számbavetted mind a vétkeid
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!
Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sujt az öklünk tudva, odaszánva.
A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyilt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.
A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet,
Mely indult jóakarat ösvenyén
És öntudatlan gúnyba tévedett.
A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.
S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz,
Mert azt az igét nem mondottuk ki.
Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.
Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot.
*

Névtelen
életveszélyes
fenyegetéseket küldözgetve
zavarom meg a nyugalmadat…
*
Mondhatsz
bármi igazat,
az egész biztos,
hogy én rögtön „cáfolom”,
és pont az ellenkezőjét állítom!
*
Nem
bántalak,
de mindig
fenyegetően viselkedek
mint aki rögtön ütni akar…
*
Csak
fölényeskedsz
és alig várod az alkalmat,
hogy nyilvánosan leégessél…
*
Csak addig
„barátkozol” velem,
amíg egyfolytában csicskázok
és mindig mindenben helyeslek neked
*
Amíg
pénzem,
hírem és
befolyásom van vagy lehet,
addig közelemben sündörögsz
*
Mintha
atyám vagy
papom, istenem lennél:
te mindig jobban tudod,
hogy nekem épp mi a jó…
*
Titokban
még esetleg
beszélsz még velem,
de mások előtt már
szégyellsz velem mutatkozni…
*
Az ellened
elkövetett vétkem
sose bocsátod meg:
legyen így inkább
mind a kettőnknek rossz?
*
Minden
lehető helyzetben
tüntetően érezteted velem,
hogy én „rangon aluli” barát vagyok…
*
Kigúnyolom
szegénységed, sántikálásod,
dadogásod, cigányságod, idegenséged…
*
Védekezésből
ellen-támadok:
indoklás nélkül
lemihasznázlak,
lesemmirekellőzlek,
lenaplopózlak stb. stb.
*
Bármilyen
kis családi-
baráti vitás ügyben
szívesen – hamisan –
tanúskodom ellened!
*
A
suttogó
pletyka-
propaganda módszerével
keltem-terjesztem a te rossz híredet…
*
Te
megdobsz
egy lágy kenyérrel,
de én – „büszkeségből” –
kemény kővel doblak vissza…
*
Olyan
képet formálok
és terjesztek rólad,
ha kell suttogó propagandával is,
hogy sokan ellenségüket lássák benned!
*
Dezinformállak,
– mint Monte Christo
az életprogramos bosszújában -,
és így te az én kárörömömre
önmagad teszed tönkre…
*
Vagy
a hátad
mögött feketítelek be,
vagy amikor épp együtt talállak
a gyerekeiddel, a főnökeiddel stb.
*
Azért
csúfollak ki
hangosan és kórusban,
ami neked is nagyon fáj:
a végleges vénlányságod miatt…
*
Ha
nincs gyufád,
akkor kést, villát
és ollót adsz kicsidnek játékszerül…
*
Ki
nem
állhatod,
ha ellenőriznek –
de bajba kerülve
szemünkre hányod,
miért nem intettünk…
*
Ha
egy lány
nem lehet a tied,
akkor inkább megölöd,
vagy „csak” kompromittálod
hogy így már másé se lehessen…
*
Annyira
szórakozott vagy,
hogy más gyerekét
hozod el az óvodából
és még el is veszted…
*
Éhes
gyermekeid
szemrehányó
tekintete dacára
csakis a hobbidnak,
passziódnak, hóbortodnak élsz…
*
Nem
vered be jól
a patkószeget,
s ezért nem csak
a ló és a lovasa,
és a csata, de végső soron
az egész országod is elesik…
*
Rakoncátlan nyelved,
locsi-fecsi lelkületed
kifecsegi a titkaitokat,
háborgatva ezzel a családi békét…
*
Csúf
nevetéssel
ítéled meg és el
mások fogyatkozását –
de kikelsz magadból,
ha a te gyengeségeidet
is nagydobra verik..?
*
Egyszer
– mindent
bő lére eresztve –
visszaélhetsz hallgatóid idejével…
(de hát nem egy nap a világ, ugye!)
*
A
hátam
mögött gyalázol,
de mit gondolhat hallgatód,
vajon miket mondasz őróla,
ha ő fog elmenni a színről…?
*
Kipróbált,
igaz barátoddal
egyáltalán nem úgy bánsz,
mint becsülhetetlen kinccsel illene…
*
Erőltetett
humorizálgatásodtól
nem felenged, hanem
megdermed, lefagy a „légkör”…
*
Te
csak
újabb
terheket raktál
kis családi sajkátokra:
így aztán együtt süllyedtek el…
*
Búvár
Kundként
a külső fogytán
belső ellenséget keres,
és talál és azt furkálgatja…
*
Annyira
tetszel magadnak,
és olyannyira nagy
és jó szíved van, hogy
ismerőseid/szeretteid is
saját képedre akarod formálni…
(jót teszel velük, ha belehalnak is)
*
Nem
tudtok
közösen fellépni,
élőláncot, védőpajzsot alkotni,
és a „farkas” egyenként elbánik veletek…
*
Titokban,
bűntudattal,
de a pokolba
kívánod családtagjaidat,
hogy több légköbméter,
nagyobb élettér jusson neked…
*
Ha
nem kapsz
cukrot vagy
kapsz egy pofont,
menten feljelentést teszel
szüleid ellen és intézetbe mész…
*
Drága,
véges időtöket
önismétlődően, rendszeresen
ízléskérdéseken vitatkozva fecsérlitek el…
*
Annyira
gyűlölsz, hogy
ebbe nem csak
te pusztulsz lassan bele,
de engem is magaddal rántanál…
*
Elkísérlek
minden fellépésedre:
pfujolok minden ballépésednél,
kárörvendek kikényszerített hibádnál…
*
Féltékeny
testvér vagyok,
aki vélt vagy valós
gyerekkori sérelmeiért
holtáig/holtodig kitartóan
és leleményesen áll bosszút…
*
Kisajátítod,
lestoppolod magadnak
az ún. Nagybeteg szerepet,
hogy velem kevesebbet törődjenek…
*
Te
követed el a csínyt,
de ügyesen rám kened,
hogy rajtam verjék el a port…
*
Te
csak az igazat
mondtad, ez igaz,
de rosszkor és rosszul,
így csak lebunkóztál vele!
*
Oly
közel állsz hozzám,
annyira ismered érzékenységeimet:
akár egy szóval is szíven tudsz döfni…
*
Annyira imádod,
ön-isteníted magad,
hogy ha törik, ha szakad,
persze csupa jó szándékkal,
engem is képedre formálnál…
*
Mintha
gonosz varázsló lennél,
aki ledegradáló tekintetével
szellemóriásból törpévé változtat…
*
Olyan
erővel sugározom ki
rád a erős depressziómat,
hogy a te életkedved is elmenjen…
*
Tudván tudva
ártatlanságomat,
mégis bogarat teszel
az illetékes fülekbe:
gyanúba keversz…
*
„Gyógyító”
piócaként tapadsz rám
és csak szívod a vérem:
te hízol, én meg elfogyok…
*
Akkor
keresel csak,
amikor szükséged van rám,
azután kapcarongyként eldobsz?
*

*
Dróton
akarsz rángatni
mint egy rongybábut:
atyáskodó „kisfőnökként”
minden lépésem irányítod, ellenőrzöd…
*
Kisgyerekként
megbotránkoztatsz,
jóval nyolc napon túl
gyógyuló lelki sebet okozva!
*
Elviselhetetlen
terheket teszel vállamra,
majd sajnálkozol görnyedt,
rossz testtartásomon…
*
Ha
egy kezdeményezésem
kis sajkája kifut a tengerre,
te rögtön meg is torpedózod!
*
Szerelmeddel,
ill. jobban mondva
csak annak tettetésével
előbb magadhoz láncolsz,
trükkösen magadba bolondítasz,
majd éheztetsz, érzelmileg zsarolsz stb.
*
Kapott
vagy kreált
rémhírekkel
szőnyegbombázol,
nehogy véletlenül
nyugodtan éjszakázzak…
*
Szétzilálod-
széttöredezed
„agyam” és időm,
nehogy elmélyülhessek
koncentrált alkotómunkámba!
*
Halálom után
támadsz és ócsárolsz,
amikor én már nyilván
nem tudom megvédeni magam…
*
A
jog-
szabályok
általad jól ismert
igen tág keretein belül
a legrafináltabb módon
háborítod az oly drága csendem…
*
Csúnyán
káromkodsz
már csak azért is,
mert nagyon jól tudod,
mennyire érzékeny vagyok rá…
*
Úgy
beszélsz velem,
mintha hülyegyerek,
vagy szenilis öreg lennék,
akire még-már mindent rá kell hagyni…
*
Csak
nagyon
keveset vársz el tőlem,
katalizálva önértékelésem
béka segge alá süllyedését…
*
Olyan,
túl magas
követelményeket támasztasz,
hogy csak kudarcélményeim halmozom…
*
Eltakarod
előlem a Napot,
elzársz a nem látható,
de valós Égi reménysugarak elől…
*
Hamis
illúziókba ringatsz:
csak hadd higgyem el,
hogy én tényleg, valóban
az énekes pályára termettem…
*
Indiszkréten hallgatózol
vagy a holmimban kutatsz
bármilyen terhelő adat után
(amivel majd zsarolni lehet)
*
Irányított
beszélgetésünkből
az derül ki, hogy mennyire
buta, műveletlen stb. vagyok
*
Jobb ügyhöz
méltó buzgalommal töröd a fejed:
legjobban épp mivel bosszanthatnál fel…
*
Még
meg se vizsgáltad,
milyen az, amit vettem,
máris kapásból, egyből
gonosz gúnnyal lefikázod,
ócsárolod, lepocskondiázod!
*
Pont akkor
zavarsz meg, amikor
a legjobban koncentrálok
a kötélen tipegve, „táncolva”…
*
Barátinak
látszóan ölelgetsz,
hogy kitapogassad
a gyenge pontjaim,
hogy majd pont oda döfjél…
*
A
tudtomon kívül
játszadozol, tréfálsz,
kísérletezgetsz velem:
például most úgy teszel,
mintha épp udvarolnál nekem…
*
Rejtekhelyről,
kandi kamerával
figyeled, mihez kezdek
az utamba, lábam elé tett
zsinegre kötött pénztárcával…
*
Holtbiztos
tippel jössz,
amibe most vagy soha
minden pénzem be kell fektetnem
(„persze”, kibicnek semmi se drága…)
*
Bántó
gúnynevet eszelek ki,
és ennek hangoztatásával
igyekszem ezt rád ragasztani!
*
Levakarhatatlanul,
piócaként rád tapadva
halálosan unalmas dumámmal
agyad elzsibbasztom, akaratod bénítom…
*
Éjt
nappallá téve
személyesen és
telefonon, világhálón
nyughatatlanul zaklatsz
szerelmi, üzletei ajánlatoddal!
*
Irgalmatlan
szamaritánusként
nem nyújt ott/akkor
testi-lelki elsősegélyt
a bajbajutottnak…
*
Te magad
okozod nekem a bajt,
majd áldozatod cserbenhagyva
villámgyorsan elhúzod a csíkot…
*
A vesztemre törve
buzgón azon ügyködsz,
hogy vagy meg se kapjam,
vagy hamar elveszítsem munkám…
*
Egy
jó hangos
„szellemes”,
poénkodó beszólással
teljesen kizökkentesz
a mondandómból/szerepemből…
*
Segítő-
készségemmel
csúnyán visszaélve
mindig kérsz, kéregetsz
valamit – pumpolsz engem…
*
Sűrű
látogatásaiddal,
végtelen hosszú telefonjaiddal
a végkimerülésig le- és kifárasztasz…
*
Igyekszel
– lehetőleg észrevétlenül –
elvetni a gyanakvás magvát,
megmérgezve a társas bizalom légkörét…
*
Kis
és nagy
nyilvánosság előtt
visszatérően, rendszeresen
válogatott sértéseket vágsz a fejemhez…
*
Ha
kiszedtél belőlem
vagy véletlen megtudtál
valaminő lelki szennyest:
azt az utcára teregeted ki…
*
Bizalom-
gerjesztő mosollyal
tőrbe csalsz, csapdát állítasz,
és piros, de mérgezett almával megetetsz…
*
Titokban
megrongálod,
sőt tönkre teszed
eszközeimet, gépeimet,
bútoraimat, könyveimet stb.!
*
Bizalmammal
csúnyán visszaélve
távollétemben beleolvasol
titkos naplómba, leveleimbe…
*
Legszebb
közös emlékeinket
kiradírozva vagy mocskolva
mintha megkísérelnéd kifosztani életem!
*
Vagy
meg sem hívsz
csoportunk rendezvényére
vagy hathatósan kiutálsz onnan…
*
Ha
egy kicsit is
örülnék a jó híreknek,
te mindig rögtön kapásból elszomorítasz…
*
Ellopod,
„lenyúlod” ötleteimet,
származásukat letagadva
az én tollaimmal ékeskedsz…
*
Ha sikered van,
az a te érdemed,
ha kudarcot vallasz,
akkor rám mutogatsz,
én adtam rossz tanácsot stb.
*
Ott
gáncsolsz
és teszel keresztbe,
ahol csak tudsz/képes vagy –
lehetőleg sötétben vagy titokban…
*
Gúnyolsz
testi- vagy beszédhibámért,
egyéni szokásaimért, származásomért…
*
Addig-
addig
hízeleg
a ravasz róka,
míg a hiú holló
ki nem ejti szájából
pont őelébe a sajtot…
*
Dezinformállak,
vagy összezavarom,
direkt összekuszálom
a tétova gondolatmeneted,
hogy ne tudjál jól dönteni…
*
Rábeszéllek,
hogy hamisgyöngyökért
add oda nekem a legféltettebb kincseidet
*
Társként
téged is
bevonlak a zűrös buliba,
majd a haszonnal lelépve
rád terelem a gyanút,
rád verem a balhét,
téged hagylak pácban…
*
Csak
áltatsz
a nagy szerelmeddel,
közben élvezettel figyeled
vergődésem a pókhálódban…
*
Sokáig
hitegetlek
a szerelmemmel,
majd pofára ejtelek,
és így végleg begubózol…
*
Gonosz
tréfát eszelünk ki:
amíg te kétségbeesel,
mi meg föléd hajolva
arcodba röhögünk…
*
Anonim
feljelentelek
adóhivatalnál/rendőrségnél,
hátha találnak nálad valamit –
de mindenképp elérem: zaklassanak…
*
Találóan-
hihetően megrágalmazlak,
hátha azért valami rajtad ragad a ráfogásból…
*
Igyekszem
rólad kompromittáló
információkat szerezni,
s azt „jó helyre” eljuttatni…
*
Beárullak
a tanító néninél,
hogy az iskolából hazafelé
tegnap mit is mondtál róla…
*
Elhitetem veled,
most fogtad meg az isten lábát
s valami pilótajátékra kicsalom a pénzed!
*
Én
pénzzel is
segítelek, persze!
„csak” hát nagyon
magas kockázatom
miatt uzsora a kamat…
*

Szabó Lőrinc:
Gyengeség
Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
Csak épp elkezdtem… Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
Arra gondoltam, hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta… És szólni kezdtem… És
egyszerre kiderült a tévedés:
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
még gonoszabb… Mi lelt? – förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
– Mi lelt? Már te is?… – és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: – Tévedés,
félreértettél… És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

*

Álbarát, lelki hadviselő, rosszul segítő
Az ellenségemmel elbánok,
de a barátaimtól védjen meg az Isten…
Amit másoknak árthatunk
amit mások árthatnak nekünk –
legfőképpen az elő-szeretteink körében,
akik amúgy a legtöbbet használhatnának
akiknek amúgy a legtöbbet használhatnánk…
Hisz éppen a legjobb szándékkal lehet
legtöbbet ártani, pokolba vezető utat kövezni
Aki rosszul akar jót nekünk, az veszélyesebb,
mint aki csak úgy tesz, mintha javunkat akarná –
pláne, ha nyílt ellenség: akkor legalább védekezünk…
Itt most főképp a szabadon választható
és így is felmondható kapcsolatokról lesz szó,
a szülő-gyerek viszonyról, a hivatásos segítőkről,
a szellemi-politikai elitről egy külön fejezet szól…
