Boldogság és életbölcsesség ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet

Bölcs/balga szellemű, boldog/boldogtalan lelkek, arany/vaskori életminőségek – VI.

Írta: Nagy Jenő · 2023. március 30.

kb. 20 perc olvasás

Eugéniusz: Bölcsðbalga szellemű

boldogðboldogtalan életű emberek – VI.

ppppppppppppppp

Táltos paripa helyett állatorvosi ló

Istengyermekből ördög/sátánfajzat,

Aranykor/Isten országa ðvaskor-földi pokol

Emberélet-minőség-vizsgálódások magyarán

ppppppppppppppppp

Amit egy ember akarva-akaratlan önmagának

és amit előszeretteinek és másoknak is árthat,

és amit jó/álbarátok, ellenségek árthatnak neki,

ha gyenge az ön- és emberismerete, az önvédelme

ppppppppppppppppppp

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények, okok-okozatok

Elv/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

A bajok és tünetekð a diagnózisokð terápiák

pppppppppppppppppp

Vörösmarty Mihály:

A MERENGŐHÖZ

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843. február vége – március eleje

p 1

p Aki

p természetes

p járandóságnak tekinti,

p hogy szülei felnőtté nevelik,

p és még az egyetemen és pálya-

p kezdésben/családalapításban is segítik…

p Aki

p természetesnek veszi

p ha produkciója vastapsot kap,

p és méltatlankodik, sőt még rendőrért

p is kiált a szórványos füttyszó hallatán…

p Aki

p testalkatától,

p korától és nemétől,

p és munkájától függetlenül

p ugyanazt eszi, mint apja…

p (és az ún. nőemancipáció

p jegyében ugyanannyit is)

p Aki

p titokban

p soha nem tesz jót,

p de rosszat annál inkább –

p a „jót” csak nagydobra verve,

p város/országszerte elhíresztelve…

p Aki

p többnyire

p nem hazudik,

p csak egyszer-egyszer,

p csak itt-ott egy/sok picit…

p (főleg, ha elég biztos lehet

p benne, hogy nem fog kiderülni)

p Aki

p többször is

p megkerüli a Földet,

p pedig a háta mögött volt Isten –

p a heroikus pótcselekvő, aki így

p közben sok jótettet mulaszt,

p amivel tkp. rosszat tesz…

p Aki

p törődés,

p odafigyelés címén

p minden percéről-gondolatáról,

p és minden fillérről elszámoltatja párját,

p mintha istene lenne, aki képére teremtette…

p Aki

p törvényesen,

p és nem méltányosan eljárva

p a lelkére veszi a nagy terhet, hogy

p szerencsétlen embereket tesz ki az utcára…

p („Ha nem én teszem, akkor megteszi más…”!?)

p Aki

p tör-zúz

p a más lelkében,

p érzéstelenül-otrombán,

p mint egy – vad – elefánt

p a herendi porcelánboltban…

p Akinek

p a lakóhelye

p egy sárfészek,

p egy félreeső és

p gondozatlan, jelentéktelen

p emberi település, város, falu.

p Poros, sáros, unalmas fészek.

p Vágyakozott … innen, kifelé.

p Még nem jutott ki ebből az alföldi fészekből. (Kosztolányi Dezső)

p Hát város ez a szomorú fészek egyáltalán? (Móricz Zsigmond)

p Aki

p önmagától

p nem döbben rá

p a logikusan zárt rendű önáltatásaira –

p ahogy ez Ibsen Vadkacsa színművében történik.

p Ott jön egy jószándékúan „segítő” felvilágosító,

p ami viszont nem önismerethez-önkritikához segíti,

p de a családfőt előszerettei elutasításához juttatja,

p ami így tragédiához vezet, egy gyermekhalálhoz…

p Aki

p nagyon szeretett volna

p bejutni egy menő egyetemre,

p és mindent meg is tettél érte.

p Amikor bekerült, akkor csalódott

p De ezt nem nagyon merte bevallani,

p mert mindenki nagyon örült s büszke volt rá

p Így elkezdte megmagyarázni magának, hogy

p mégis miért is jó ez neki – csak közben persze

p mégsem érzi jól magát ebben a helyzetben…

p (kognitív disszonancia)

p Aki

p jól tudja,

p mi – lenne – a jó,

p de kíváncsiságból,

p vagy dacból az ellenkezőt,

p vagyis a nyilvánvaló rosszat teszi…

p Aki

p nem azért

p választ magának

p egy életre társat,

p mert szerelmes bele,

p és hozzá illőnek találja,

p de dacból, mert mindazok ellenzik,

p akikről nehezen feltételezheti, hogy

p valaha is tényleg az ő javát akarnák, sőt…

p Aki

p azt jól tudja:

p a jó kezdés, fél siker –

p de azt nem: ha ez így van,

p akkor ennek az ellenkezője is igaz!

p Mégsem visszakozik, ha valamit rosszul kezd el…

p Aki

p nem tudja,

p hogy senki nem

p lehet olyan gyenge,

p hogy ne árthatna sokat…

p Így feleslegesen-károsan

p magára haragít, ellenséggé tesz

p amúgy nem sokat osztókat-szorzókat…

p Aki

p túl büszke,

p hogy egy ideig

p butának, vagy

p tudatlannak,

p netán hülyének

p tettesse magát:

p így lesz túlélésre képtelen

p (nem okult pl. Nemtudomka,

p vagy Svejk rólunk szóló meséjéből…)

p Aki

p a túléléséért,

p többnek-másnak,

p például orvosnak adta ki magát,

p majd e szerepbe bele is ragadt,

p (szégyellte e játszmát bevallani,

p vagy nagyon élvezte az előnyeit)

p ami így kínos helyzetekbe sodorja…

p Aki

p túl későn

p döbben rá, hogy

p csupa jószándékkal

p kövezte az előszerettei

p és a maga útját a pokolba –

p annyit ártott nekik és magának,

p amennyit ádáz ellenség sem tudott volna…

p (Csak a barátaimtól védjen meg az isten,

p az ellenségeimmel majd elbánok magam is)

p Aki

p túl sokat

p kártyázott pénzre,

p és már egyedül csak

p pókerarcot tud vágni –

p az arca nem fejez ki érzéseket…

p Aki

p tüntet

p a – sikertelen – gyászával,

p mert nem tudja Őt elengedni –

p és így otthonából halottasházat, kriptát,

p jobb esetben múzeumlakást varázsol,

p ahol mindent a szemnek, de semmit a kéznek…

p Aki

p túl sok

p magyargyűlölő,

p a magyar nevetségessé tevő

p előadást, filmet, kabarét stb. látott-hallott,

p ami oda vezetett nála, hogy Nyugatimádó lett,

p aki csak tehernek, púpnak, stigmának stb. stb.

p érezte magyarságát, és kukába dobta e nyelv

p és kultúra háza táján található aranybányáját…

p Aki

p tüntetően

p a legelsőként

p rúg legnagyobbat

p a már döglött oroszlánba,

p vagy Kinizsi Pálnak hirdeti magát,

p ha jól elvert egy csonka-bonka gyereket…

p Aki

p szótlan,

p passzívan tűri,

p hogy (átvitt értelemben)

p rakoncátlan szilaj csikóból

p egy szemellenzős igáslóvá törjék be,

p vagy az állatok királyából cirkuszi,

p kunsztokat produkálóvá idomítsák…

p Aki

p ad, ha kérsz,

p de ezt úgy teszi,

p (megaláz, kioktat)

p hogy magadtól ez után

p (vészhelyzetet kivéve)

p soha többet ne jusson

p se eszedbe, se szívedbe

p őhozzá fordulni…

p Aki

p egyfolytában

p teátrális pózban van –

p pl. úgy áll, lépked, néz előre,

p mint egy díszlépést kivágó,

p díszőrséget álló katona…

p Aki

p úgy

p elvontan,

p nagy általánosságban

p örök igazat bölcselkedik,

p de nem ahhoz a konkrét emberhez szól,

p aki nagy szorultságában éppen őhozzá fordult…

p Aki

p úgy ecseteli

p a kullancsveszélyt,

p hogy ha ezt szó szerint,

p komolyan veszed, akkor

p már nem mersz erdőbe menni…

p Aki

p úgy érti

p az istentől

p kapott Jó Hírt,

p és úgy fordítja le

p a saját életére vonatkozóan

p az Újszövetséget, az evangéliumokat,

p hogy pl. az üdvözül, aki szétosztja mindenét

p Aki

p leányanyaként

p úgy esik „teherbe”,

p hogy pont azt szégyelli,

p amire amúgy büszke lehetne,

p hisz méhében egy új emberi lény fogant.

p Ez akár csecsemőgyilkosságra is viheti…

p (A kommunista Ratkó korszak jelmondata:

p „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség”)

p Aki

p úgy hal meg,

p hogy egy embere se volt,

p akit feltétlenül szeretett,

p és azt meg nem vette észre,

p vagy nem becsülte értékén,

p hogy volt olyan ember a Földön,

p aki őt pont úgy szerette, amilyen volt…

p Aki

p szereti

p a gyerekét,

p ha az szót fogad neki,

p aki szereti a feleségét,

p ha az alkalmazkodik hozzá,

p aki szereti a barátját is,

p ha az igazat ad neki

p (és így tovább…)

p Aki

p úgy hárít el

p egy kis akadályt,

p hogy eközben és ezzel

p tíz nagyobbat állít helyébe.

p Vagy aki egy kis veszély,

p például egy kóbor kutya

p elől fejvesztve menekülve

p egy farkasfalkába rohan…

p Aki

p úgy hisz

p az ő Istenében,

p mintha vallása még mindig

p titkolandó halálos bűn lenne –

p ez olyan jól „sikerül” neki,

p hogy az életéből, tetteiből stb.

p ez akár a holtáig nem is derül ki

p (csak halálos ágyán vallja be…)

p Akinek

p nincs felesége,

p vagy felebarátja –

p ő csak alá-fölérendelt

p kapcsolatokban tud létezni:

p ő lehet egy jó főnök/beosztott,

p de nem egy jó férj vagy feleség…

p Aki

p úgy hiszi, hogy

p csak az ő bőre és

p testalkata, arca nem tökéletes –

p nem tudja magát elfogadni, és

p így azt sem hiszi el, hogy más

p őt így elég szépnek tarthatja,

p pedig pont ez kisegíthette volna őt

p ebből a veszélyes önleértékelésből…

p Aki

p úgy hiszi:

p mindegy, mivel

p keresi meg az ember

p a mindennapi kenyerét –

p lehet, ez lélekölő, örömtelen,

p sőt akár lelkiismeretet bérbe adó,

p erkölcsi megalkuvást követelő bérmunka…

p x

Petőfi Sándor

MERENGÉS

Jó Petőfi, te sem félhetsz,

Hogy két vállad valahogy

A szerencse áldásának

Nagy terhétől összerogy.

Adománya mindössze is

E lantocska és a dal,

Mit belőle búsan, vígan

Érzelmid játéka csal.

Hátha így találna szólni

Egy tündérvilági hang:

„Nos, fiam, mi kell? jókedvem

Íme mindent megadand.”

Mondaná, hogy: „Rád ruházom

A bübájat, a varázst,

Daljaid, mivé kívánod,

Azzá testesülni lásd.

Hogyha kell hír: minden hangod

Egy borostyángally legyen,

Mig Petrarca koszorúja

Nem vet árnyat fürtiden.

– Hisz Petrarca és Petőfi

Félig-meddig már rokon;

Annál inkább osztozhatnak

A borostyánlombokon. –

Hogyha kincs kell: mind megannyi

Gyönggyé válik éneked,

Mígnem gyönggyel rakhatod ki

Gombod, sarkantyúszeged.”

Mit felelnél mindezekre,

Mit felelnél, jó fiú?

Tudom én szived bibéjét,

Tudom, a szél honnan fú.

Te bizony csak ezt felelnéd:

Szép a hír és jó a kincs;

És hogy őket ne kivánnám,

Abból ugyan semmi sincs.

De ha már ezermesterré

Engeded, hogy válhatom:

– Van a hírnél, van a kincsnél

Egy igézőbb hatalom;

Mint csillagfüggés az égen

Változatlan, végtelen,

Úgy függ rajta és csak rajta

Vágyban égő kebelem! –

Hadd legyen hát egy lépvessző,

Egy kalitka énekem,

S a legszebb madárt… egy lyányka

Szívét fogja meg nekem.

Gödöllő, 1843. augusztus végén

Vajda János

Merengés

Veszedelmek, veszedelmek!

Mikor hagytok már el engem?

Mit tudom én, édesek vagy

Keserűk vagytok-é nékem?

Úgy van, úgy… koldus vagyok, vész

Az én éltem kalaúza,

S te hűséges könnyelmüség

Sántaságom famankója.

Mit hazudozol te nékem

Jó barátról, szerelemről?

És utósó lesz-e e csepp

Ámitásod tengeréből?

Csak repülj velem tovább is;

Én vándormadár vagyok,

Nagy a föld, kevés az élet,

Egykor majd elfáradok.

Ábrándozás, képzelődés,

Mézes mázos cérnaszála!

Szakadozz el, hagyj lehullnom

Akár le a sírhalomra…

Emlékezet! idegen kéz

Hazug nyoma van tábládon,

Nem szeretett soha engem

Senki, senki a világon.

Szerelem, te mennyországból

Lelkeinkre hulló csillag,

Nem örültem, s ne örüljek

Soha a te sugaradnak.

Céltalan vándorlom én át

A sivatag életet;

Te lehullasz, elenyészel,

S nem találsz meg engemet!

Vagy talán te fönnragyogsz még,

S nézvén elhagyott utamra,

Csak azt várod, hogy találjak

Nyugalmas, csöndes tanyára?

Oh ne várd, ne várd te ezt, mert

Jövésed lesz majd halálod,

Mért a sírra pazarolni

Boldogító szép sugárod?…

Halj meg amott fönn az égen

Nem ismerten, elfelejtve,

Árnyékoddal éjjelenkint

Sorsom istenét kisértve.

És az átkot majd e sorsnak

Lassu hangon mondjad el,

Mintha sírom éjjeléből

Boszuért támadna fel!

p 2

p Aki

p úgy képzeli

p a kivándorlást, hogy

p innen minden jót visz magával,

p amihez járulnak a kint rá váró javak…

p Mire felégeti a visszautat adó hidakat,

p akkor jön majd rá, mi is az a honvágy,

p milyen idegenben jöttmentnek lenni…

p Aki

p úgy képzeli

p az emberi életben

p a „munkamegosztást”,

p hogy majd mások álmodnak,

p utaznak, alkotnak, kalandoznak,

p döntenek, játszanak stb. helyette –

p ő megelégszik a statiszta-szereppel…

p Aki

p úgy látja:

p csak mások,

p és nem ő halad

p a forgalommal szemben –

p itt rajta kívül mindenki őrült…

p Aki

p mindig

p úgy megy

p új helyre, új körbe,

p hogy közel legyen a kijárat,

p és készen legyen a kifogása,

p ha nem tud angolosan lelépni…

p Aki

p úgy néz

p magára és

p másokra is mindig,

p mint az ördög kreatúrájára,

p és így lelke rosszabb részét eteti,

p és nem a jó magvát, csíráját erősíti…

p Aki

p csak azt látja,

p ami még van, de

p már igazából nincs,

p mert annak van bokra,

p ez széthull darabokra –

p azt nem ami lesz, ami

p most még csíra, rügy, virág…

p Aki

p csak úgy

p segít máson,

p hogy ő ezentúl

p már csak őtőle legyen

p minél szorosabb függésben,

p és ne is próbáljon-tudjon

p egyre önnálóbban létezni

p (pl. halat, s nem hálót adó)

p Aki

p pont úgy

p jár tangót

p a nagy szerelmével,

p nulla-zéró erotikával,

p ahogy egy kisfiú táncol

p udvariasságból az anyukájával…

p Aki

p úgy tesz,

p mint egy,

p a szökőár előtt

p vígan menetelő,

p a vészt nem látó, vagy

p látni nem akaró tamburmajor

p (vagy a süllyedő hajón muzsikáló)

p Aki

p úgy tesz,

p mintha beszélgetne,

p a másikra figyelne, rezonálna,

p de nem: ő csak szónokol, papol,

p előadja magát, magában beszél…

p Aki

p úgy véli,

p a prostituált,

p s az érdekházas

p csak testét-bőrét,

p külcsínét, idomait

p viszi vásárra, adja el,

p de a lelke érintetlen, szűz marad…

p Aki

p úgy véli,

p hogy mindig

p a mások dolga

p őt naponta újból és újból

p a rosszból jókedvre deríteni,

p mert ő alkatilag morcos, lehangolt stb.

p Aki

p mindig

p durcás –

p egyedül őt

p oly sok sérelem,

p igazságtalanság éri,

p hogy ezért méltán nehezen

p engesztelhető, duzzogva dacoskodó…

p Aki

p úgy

p vesz fel

p és munkáltat

p egy új alkalmazottat,

p hogy már eleve úgy tudja,

p úgy kezeli/viszonyul hozzá:

p ő a fizetett ellensége lesz…

p Aki

p úgyis

p felfalja a bárányt,

p ezt már eldöntötte,

p s a hatalmában van,

p de előbb nyilvánosan

p még meg is indokolná ezt, hogy

p e tette igazságos büntetésnek tűnjön…

p Aki

p új világot

p akar felfedezni,

p de egy kicsit sem

p távolodik el a partoktól,

p pláne nem olyan messze,

p hogy már ne legyen esélye

p a visszaútra, s csak előre

p mehetne/ „menekülhetne” ….

p Aki

p az éppen

p most kutatott

p újabb orvosságtól,

p és nem pedig élete

p újra teljessé tételétől,

p lelki békéje-boldogsága

p mielőbbi helyreállításától

p várja a jó egészséget…

p Aki

p újból,

p folyamatosan

p elhatárolódik attól,

p amit tegnap még tüntetve,

p nagy dirr-dúrral tett-nem tett:

p az nem ő volt, az csak a tegnapi énje…

p Aki

p retteg

p a káosztól,

p nem látja benne

p a szabadság szülte

p új jobb és szebb rendet –

p vagy mindent egyszerre változtatna,

p mint aki a nyílt vízen építené át a hajót

p Aki

p újra

p és újra

p a neki kiszolgáltatott

p gyereke fejéhez vágja:

p ő egy nemkívánt ingyenélő,

p és amíg az ő kenyerét zabálja,

p addig legyen feltétlen engedelmes…

p Aki

p önfejűen

p vagy senkire,

p még a jó barátjára sem,

p vagy aki mindenkire hallgat,

p mindig a legutoljára hallott

p véleményt, nézetet osztja, és

p így mérgezett egérként futkos…

p Akiből

p még az orvosának is

p harapófogóval, „kín-vallatva”

p kell-kellene kihúznia: mi a baja?

p Ő magától az istenért el nem mondja,

p a többiek elemi kötelessége: találják ki…

p Akinek

p az indokoltan

p paternalista szelíd/

p erőszakos szülői beavatkozás

p az isteni gondviselés mintája –

p és így azt várja, hogy a Mindenható

p fogja le a kezét, ha épp rosszat tenne…

p Aki

p egyetlen

p csapásra

p lehetőleg mindig

p legalább hetet ütne,

p és így nem csak napi

p sikert is aratna, de egyben

p az örökkévalóságnak is alkotna…

p Akinek

p mindig

p sürgős a dolga,

p mindig sebbel-lobbal

p trappol, lohol valahova –

p soha nem ér rá szemlélődni,

p nem tud feltöltődni, elmélyülni…

p Aki

p mindig

p azt az ügyet szolgálja,

p ahol szabad a rablás, sok a potya,

p ahol kevés és rutin erőfeszítéssel

p a lehető legnagyobb haszon várható,

p azzal nem törődve, lelke milyen kárt vall…

p Aki

p mindig

p azt hiszi,

p hogy ő döntött –

p pedig csak egy

p sakk- vagy bábfigura,

p akit más tologat, mozgat

p (de persze ő is pont ezt akarta…)

p Aki

p nem

p veszi észre,

p vagy nem akarja látni,

p hogy mennyire manipulált,

p hogy a párja/pártja eléri nála,

p hogy ő maga akarja azt tenni,

p ami jól felfogott érdekei ellen van…

p Aki

p mindig

p azt hiszi, hogy

p csak egyedül ő küszködik

p ilyen komoly testi-lelki bajjal,

p nem keresi az önsegítő csoportot,

p inkább azzal imponálna a világnak,

p hogy a teremtésben ő a nagy vesztes…

p Aki

p mindig

p örökké

p elégedetlen:

p ő csak azt kérdi, hogy

p mit tett őérte a haza,

p és sohasem megfordítva,

p hogy mit tett ő a hazáért…

p Aki

p mindig

p csak azt kiáltja

p a többieknek: Előre! –

p de azt soha nem: Utánam!

p Mindig más bőrét vinné vásárra,

p mindig más farkával verné a csalánt…

p Aki

p csata közben

p sehol sincs, vagy

p esetleg max. leghátul van,

p de a diadal ünneplésekor

p már az első sorban van, és

p érdemrendet venne át

p a másoktól elorzott

p hősi helytállásért…

p Aki

p mindig

p azt próbálja

p kitalálni és mondani,

p amit a másik épp hallani akar,

p és ezért, önmagából kiindulva

p csak hízelgő dolgokat mond…

p Aki

p mindig

p csak azzal

p „barátkozik”,

p aki itt és most

p segíti az ő „boldogulását” –

p vagyis főleg, vagy csak gazdag,

p és/vagy befolyásos, híres emberekkel…

p Aki

p pont abból

p vágyik a legtöbbre,

p ami az emberi világban

p a legegyenlőtlenebbül van elosztva:

p a gazdagságra, a hatalomra, a hírnévre.

p Ezek neki nem eszközök, vagy ráadások

p a küldetése, dolgai-feladatai teljesítésében…

p Aki

p balgán

p nem tudja, hogy

p a boldogság egy ráadás,

p egy jutalom jó érzés annak,

p aki tudja is és teszi is a dolgát –

p ő közvetlenül ezt hajkurássza,

p mint a rebbenékeny kék madarat,

p aki így mindig távolabb reppen tőle…

p Aki

p rosszul

p fogja fel, hogy

p mire van a szabadság –

p ő akar lenne szabad, ha

p azt tehetné, amit csak akar –

p és például elkábítva mindenre,

p még arra is képesnek érzi magát,

p hogy kiugorva elrepüljön az erkélyről…

p x

Tóth Árpád:

A MERENGÉSHEZ

Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek

Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,

Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,

Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?

Merengés, ó, merengés, oly írral telt szelence,

Minővel látni kenték szemük varázsló vének,

Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,

Ó, mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?

Merengés, ó, merengés, hisz hazugok a fények,

S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,

Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének –

A tétlen búsulótól elfordul a szerencse,

És meg nem könyörülnek őrajta semmi mélyek,

Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek…

1916

pppppppppppppppppp

p Életminőség Jenciklopédia

p Az emberi lény negatív unikuma:

p a még önmagának is ártó teremtmény,

p ő oly boldog is lehetne, mégis oly boldogtalan lesz…

p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

p ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

p végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

p -hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

p A mese nem másról, de pont terólad szól –

p ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

p Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

p átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

p és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

p x

ppppppppppppppppppppppppppppp