Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Bölcs/balga boldog(talan)ok  Emberélet-minőség ABC – XIX.

Írta: Nagy Jenő · 2025. december 2.

kb. 25 perc olvasás

Eugéniusz:

Boldog/boldogtalan élet ABC – XIX.

Létrontások és/vagy létjavítások

Szellemi segítség lélekbátor keresőknek

Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

pppppppppppppppppppppp

Gyulai Pál versei

HADNAGY URAM.

«Hadnagy uram, hadnagy uram!»

««Mi bajod van, édes fiam?»»

«Piros vér foly a mentére.»

««Ne bánd, csak az orrom vére.»»

«Hadnagy uram, hadnagy uram!

El ne essék itt az útban.»

««Bele botlám egy nagy kőbe;

Szegezz szuronyt s csak előre!»»

Megy a honvéd, áll a hadnagy,

Mély sebében összeroskad.

«Hadnagy uram, hadnagy uram!»

««Csak előre, édes fiam!»»

1849

OKTÓBERBEN.

Merre tűntél, hova lettél

Völgyek, halmok friss virága?

Mért halványulsz, miért hervadsz

Erdők, berkek még zöld ága?

Sirján, kik elestek

A véres csatákon,

Halott-koszorúnak

Hullatám virágom’

S míg egy új tavasznak

Piros fénye támad,

Halovány szinemmel

Gyászolom hazámat.

Fényes hajnal, vidám hajnal,

Régi arcod, fényed hol van?

Tiszta kék ég mért jelensz meg

Oly korán már gyászfátyolban?

Fényünk villogásán

Halt el kardotoknak,

Szemeink a könnytől

Nem mosolyoghatnak

Szégyen és gyalázat

Ég lelkünk haragján,

Megtagadva tőlünk

Bosszuálló villám.

Lanyha szellő, játszi szellő

Merre röpkedsz szárnyaiddal?

Hova lettek kisérőid:

Enyhe harmat és madárdal?

A harmat könnyé lett,

A dal hattyuének,

Társim vér, sohajtás

És átok levének.

És viharrá nővén

Járom a világot,

Szálljon a zsarnokra

Vér, sohajtás, átok!

1849

PÁL GAZDA.

«Pál gazda, hejh Pál gazda, mit búsul kend?»

««Ne kérdezze, jobb volna már oda lent.»»

«Ej hiszen most minden éled, tavasz jő!»

««Tudom, tudom… fiam sírján virág nő.»»

«Pál gazda, hejh Pál gazda, mit suttog kend?»

««Nincs is talán, nincs már Isten oda fent!»»

«Ej dehogy nincs, nézze mily szép zöld a fa.»

««Mikor száradt, öcsém volt rá akasztva.»»

«Nyugodjanak! örvendjen, kit baj nem ért,

Aztán még is szép halni a hazáért.»

««Nem is azért vérzik szivem bujába’…

Hejh hiába haltak meg, hejh hiába.»»

1850

p 1

p Önismeretlen

p Aki túl erősnek hiszi magát,

p nincs tisztában gyönge pontjaival,

p és így nem óvatos, és nem kerüli el

p a neki veszélyes ördögi kísértéseket,

p és így óvatlanul lépre is megy,

p bekapja a csábos csalétket…

p (pénz, rang, nő stb.)

p Drukk

p A külső

p elvárásoknak való

p megfelelési kényszered miatt

p izgulva, görcsölve ott és akkor

p mindig csak alulmúlod magad –

p nem pozitív doppingént hat rád,

p hogy itt a lehetőség megmutatni,

p hogy mit tudsz – ehelyett leblokkolsz…

p Dili-

p flepni

p A szabad

p szólásod jogáért

p túl nagy árat fizettél –

p mondhatsz bármit, de

p nem vesznek komolyan

p Bolond lyukból bolond szél fúj…

p Fél láb

p Beszélgetnek a bolondok a háborúról.

p -Igen, szörnyű volt – mondja az egyik.

p – Én is egy csatában vesztettem el a fél lábam.

p -De hiszen neked megvan mind a két lábad! – szól társa.

p -Na igen, mert a csata után megtaláltam!

p Mankós

p Aki úgy maradt…

p Aki a szükséghelyzetben,

p vagy aktuális kora/egészsége miatt

p rászokott a fizikai/szellemi mankóra,

p és már annak elmúltával sem mer

p a saját két lábán állni és járni,

p a saját fejével-szívével dönteni…

p Mimikri

p A préda-

p állatok csak

p vészhelyzetben,

p te egész életedben:

p beolvadnál a háttérbe,

p mintha tetsz-halott lennél,

p mint aki „Nem ér a nevem”

p öngyilkos életjátszmát folytatsz:

p ennek figyelmeztető következménye

p lehet akár a szklerózis multiplex is…

p Ön-

p túlélő

p Nemcsak

p egy életveszélyt,

p egy súlyos betegséget,

p de horribile dictu, vagyis

p még kimondani is szörnyű:

p önmagad is túl lehet élni?!

p A „Száll a kakukk fészkére”

p filmben az indián kegyelem-

p döféssel megöli az ún. lobotómia

p után már csak roncs, biomassza főhőst…

p Carpe diem

p Ragadd meg a napot,

p de ne vágd le a tyúkot,

p amelyik aranytojást tojik…

p Mintha csak egy nap lenne a világ,

p úgy tékozlunk és élősködünk a jövőn –

p mindegy mi lesz, utánunk a vízözön?

p Bolond, aki nem az örökké-

p valóságra rendezkedik be…

p Most

p vagy soha

p A ritka, olykor/

p sokszor egyszeri,

p soha vissza nem térő

p jó alkalom elszórakozója…

p A jó tündér három kívánsága:

p nem él, sőt rosszul él vele,

p rosszabb helyzetbe kerül,

p még ha ugyanúgy marad is,

p mert tudja, hogy mit veszített…

p Jókor

p A lejtő elején

p még megállhattál volna

p De ahogy lejjebb kerülsz,

p egyre jobban felgyorsulsz,

p S már csak életveszélyes

p manőverekkel próbálkozhatsz,

p Vagy végképp elhagyod magad,

p és ahogy lesz, úgy lesz a végén…

p Majd holnap?

p Időm van temérdek!

p Pedig már születésedkor,

p vagy még hamarabb elkezdődik

p a végső visszaszámlálás,

p és mi, emberek sosem tudhatjuk,

p hogy ez most éppen hol is tart…

p Ej, ráérünk arra még?

p Bármely napod lehet utolsó!

p Az első komolyabb betegséged,

p vagy közeli hozzátartozód hirtelen halála

p döbbent csak rá: mily rosszul gazdálkodtál,

p eddig mennyit tékozoltál, vesztegettél el

p hiábavalóságokra, vagy hagytad rabolni azt…

p Mert

p te itt és most

p nem vagy boldog,

p s életgyávaságod miatt

p titkon érzed, hogy így maradsz,

p nincs lélekbátorságod változtatni –

p arra fecséreled drága, mert véges időd,

p és a korlátos szellemi-lelki energiáidat,

p hogy bebizonyítsd: a másé csak hamis illúzió

p Jóbarát/

p mesetükör,

p önvizsgálat híján

p csak elég-túl későn döbben rá

p az őt eddig előtte is „titkon”, de

p hatékonyan boldogtalanító

p ún. élet-hazugságaira…

p Egyszerű-gép-romboló

p Ő sokkal többet emberi izomerővel,

p mintsem józan paraszti ésszel végezne el.

p Minek használna ő emelőt, csigát, kereket,

p amikor van neki erős keze, lába, háta stb.

p Másként mindez elsatnyulna, elsorvadna?

p Rangon aluli

p Ő a család nemtője,

p vészhelyzetben honvédő,

p de hogy pl. ő krumplit pucoljon?

p Ez méltatlan házimunka: ez derogál…

p Naplopó henye

p Ön- és közveszélyes

p munkakerülő, lebzselő,

p az előszerettei rovására

p élősködő meg nem értett zseni

p Önleértékelő

p Kitelepítése vagy

p a kirúgása megélése:

p ő egy társadalmi selejt –

p nem látja, hogy nemes lelke

p egy erősítő próbát állhatna ki

p (és ebbe még bel is fog betegedni)

p Ön-

p kizsákmányoló

p Itt a várt szabadság kora…!?

p Boldog, ha este/hétvégén a háztájiban,

p vagy mellékállásban, fusiban robotolhat

p (nem kell mögé rabszolgahajcsárt állítani,

p lógás nélkül a végkimerülésig hajtja magát…)

p Pénz-csőlátó

p Akinek csak a csere/

p használati érték számít –

p az eszközök, a tárgyak, a bútorok stb.

p szépsége vagy az emlékjellege semmit nem.

p Ő csak ennyit, ilyen keveset, szürkét lát a világból…

p Zaci

p Vásárlási mánia,

p fölös-káros áruk miatt

p elzálogosít pótolhatatlan

p családi emlék-értéktárgyakat,

p de kiváltani már nem tudja…

p Jó üzletember…

p A teste tája aranybánya

p A kurva úgy adhatja el szépségét,

p hogy a teste ugyanúgy megmarad neki!?

p (Mint aki olyan kutyát ad többször is el,

p aki mindig megszökik és visszajön hozzá…)

p És a lelke: azt nem érinti mindez, az szűz marad?

p Altruista

p „Jó keresztény”

p Előzékeny, udvarias…

p A bolti sorban mindenkit

p mindig maga elé enged,

p ő meg így végleg lemarad,

p és üres szatyorral megy haza

p és a családja ma is éhen marad…

p Ősbizalmas

p A lakáskulcsot a lábtörlő alá teszi,

p és a gyengébbek kedvéért még ki is írja,

p hogy az hol van – odabent meg nyitva a széf,

p amiből becsületszóra bárki kölcsön is vehet…

p Ön-befalazó

p Ha őt egyszer valaki becsapta,

p akkor beteges gyanakvó, rosszhiszemű lesz:

p senki ismerőst-idegent nem enged a házába,

p és csak a cirklin keresztül kukucskál kifelé…

p Patthelyzet

p First thing first

p Nem tudja rangsorolni

p az elvégzendő teendőket,

p mindent azonnal és egyszerre végezne:

p nem tud mit lépni… megdermedve marad!?

p Idegenimádó

p Ide exportált, illetve

p ránk oktrojált, szervetlen

p germán, francia, angol, vagy

p szovjet”, ill.” USA” rendszer

p és kultúra majom rajongója

p Guminő

p Feleséged neked

p próbababa: ha nem

p alkalmazkodik hozzád

p mindenben, akkor reklamálsz,

p és visszaadod, és újra cseréled…

p Kacsa-befaló

p Ész nélkül rohan kósza álhírek alapján

p a szerencse után – és csak ott derül ki,

p hogy nem osztogatnak, de fosztogatnak:

p és nemcsak másokat, de még őt magát is…

p Orosz rulett

p A kórházban

p (félig) kábultan

p minden papírt aláír,

p de ha netán óriási mázlija van,

p hanyagságból mégis élve kerülhet ki…

p Az ún. jó beteg

p Az együttműködő,

p nem „akadékoskodó”:

p kérdés nélkül bevesz mindent,

p és aláveti magát minden tortúrának,

p hiszen a profi, a rossz tudást jól alkalmazó

p csak jobban tudja, hogy mi jó neki…

p Hálás beteg

p Nem akkor és azért

p fizeti orvosát, ha ő egészséges

p de csak akkor, ha éppen beteg,

p amibe az orvosa még be is segít neki –

p és még az orvos javára is végrendelkezik…

p Méltatlankodó

p Ki a haszonban részesült,

p ugyanaz viselje a károkat is –

p te gyönyörködsz a rózsában,

p a szépségében és az illatában,

p de téged ne szúrjon meg tövise?

p Repülő idő

p Az örvendezőnek

p gyorsan múlnak el

p a tartalmas órák, napok,

p de ez nem elveszett idő,

p sőt: minimum duplán számít!

p Vánszorgó idő

p Búslakodva, betegen,

p unottan csigalassan telnek a percek,

p de majd visszatekintve viszont úgy érzed,

p mintha kiesett volna ez az idő…

p (és ez nem időérzéki csalódás,

p ez sajnos tényleg úgy is van…)

p Amikor

p és ahol

p a faludból

p elég jól eladható

p turisztikai látványosság,

p a hamvas szende szűz

p lányodból kurva lesz

p a fizető vendég

p szolgálatára…

p Alibi élet

p ő sosem volt

p a Tettek színhelyén,

p mindig másutt bámészkodott,

p és neki erről több igaz szemtanúja,

p vagy nem hamis orvosi igazolása van…

p Nivellálás

p A középszer terrorja

p Legyen teljes az egyenlőség:

p mindenki csak annyit/olyant teljesíthet,

p amire a leggyengébb is bármikor/bárhol képes…

p Aki

p még

p az erkölcsben is alkudozó

p Az ördögnek „csak” a kisujját nyújtó,

p de az nem a bagatellizált krampuszka:

p szellemi hatalom – elkapja és bedarálja

p Aki

p a disznók elé

p az ő kevés-drága,

p igaz gyöngyét szóró,

p vagy hamisgyöngyért

p a pöcegödörbe fejest ugrató

p A csalétekre

p ráharapó, beetetett

p és rászoktatott horogra akadó…

p A kevés öröm után jön a tartós üröm

p (még jó eset, ha majd az elvonókúrán

p kínok kínját szenvedve sikeresen szabadul)

p A fogaival

p a saját sírját ásó

p élelmi-szaros önmérgező…

p És a telhetetlen bélpoklos falánk,

p akinek a hasa a mindene, az istene.

p És aki úgy állna bosszút szomszédján,

p hogy ha egyszer vendége lesz,

p akkor kienné őt a vagyonából…

p Az

p önkéntes,

p p önerőből lett

p ideiglenes őrült:

p a lerészegedő ön-

p és közveszélyes „ember” …

p Anti-

p paternalista

p Gőgös individualista

p Ő még holt részegen is legjobban tudja,

p hogy itt-most mi szolgálja a saját javát –

p hazafelé tántorogva az árokban fagy meg…

p Aki

p bolondságból,

p őrültségből vagy

p részegen gyereket csinál,

p hogy azután meggondolatlanságának

p egy hosszú életen át igya a keserű levét…

p Korán

p aggastyán

p Egy nagyon

p messzire „előrelátó” ifjú:

p már most a nyugdíja aggasztja,

p és kihagyva ifjú- és felnőttkorát

p idejekorán egy koravén is lesz…

p x

EMLÉKKÖNYVBE.

Több éve már, hogy nálam van e lap,

Több éve áll ott pusztán és fehéren,

Csak olykor hullott egy-két könyü rá,

Oh titkos érzés, hő vágy, szűz szemérem!

Világba’ járván, most bátrabb vagyok,

Elmondhatnám, hogy híven emlékszem rád,

Elmondhatnám, mit szenvedett szivem,

S mit híven őrzök, szenvedésim titkát.

Emlék köztünk ne puszta szó legyen,

Ha nem lehet oh bár egy boldog óra:

Támadjatok föl régi könnyeim,

Egy percre még, emlékül, búcsuzóra.

1851

MEGELÉGEDÉS.

Nem mondhatom szegénynek magamat,

Adott a sors annyit, mennyit adhat:

Egy pohár bort, dalt és ifjuságot,

Sok bajomhoz egy-két jó barátot.

Kedves nőmnek, családomnak élek,

Bút megosztok, örömöt cserélek;

E kis körben úgy enyhűl a bánat,

S az örömcsepp egy tengerré árad.

Ifjuságom ma-holnap oda lesz,

De ha Isten csillagomnak kedvez

A barátság és a bor és a dal

Híven kísér síromig, velem hal.

Az ősz haj nem hűti ki szivem’ még,

Melegít majd ezer boldog emlék.

Oh édes nőm, ölelj meg, borúlj rám,

Így alszunk a koporsó párnáján!

1860

TANÁCS.

Kiket szeretsz s akik szeretnek

Ha bántanak, ha megsebeznek;

Ne haragudj’ rájok sokáig!

De öntsd ki szíved’, s ha letörléd

A fájdalom kicsordult könnyét:

Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.

Oh egymást hányszor félreértjük,

Szeretteinket hányszor sértjük,

Bár szívünk épen nem akarja.

Mi is talán vérzünk a sebben,

Nekünk is fáj, még élesebben,

De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,

Hived legott azzá lesz szinte,

Oszlik gyanú, megenyhül bánat;

Oly váratlan jöhet halálunk

S ha egymástól haraggal válunk,

A sirnál késő a bocsánat!

1876

EGY IFJÚ EMLÉKKÖNYVÉBE.

Szólj, tégy, törekedj’, hass,
Világra ne hallgass,
Ha dicsér, ha gyaláz;
Mit tartasz igaznak,
Szolgálj híven annak,
S csak erre vigyázz.

Bús harc ez az élet,
De vídoran éled,
Ha győzzük a bajt;
Állj bátran a gátra
Mert gyáva, ki hátra
Fordulva sohajt.

S mégis ha csalódva,
Szerencse se’ volna
Sokára hived:
Új kedvvel, erénnyel,
Hű régi reménnyel,
Tápláld a hited’.

Az elvhez a hűség
Örök kötelesség,
S ha messze a cél,
Enyhítsen önérzet:
Bár kebeled vérzett,
Az eszme – az él.

1893

p 2

p Aki

p még-már,

p infantilis-szenilis,

p és nem fogja fel, hogy

p mit jelent az irreverzibilitás:

p mi az, ami visszacsinálhatatlan,

p ami egyszer s mindenkorra úgy marad –

p például a kolbászból akar disznót csinálni,

p és hiszi, hogy – csak neki – hét élete van…

p Aki

p annyira

p fél a haláltól,

p hogy nem mer Élni kezdeni,

p nem mer szeretni, alkotni stb.,

p mert neki bármikor vége lehet –

p inkább tétlenségre kárhoztatva

p csak átunatkozza az életét,

p dögunalomban tölti el azt…

p Aki

p nem hisz Istenben,

p akinek így nincs Istene,

p annak minden megengedett

p és így okosnak mondott önzése

p egyre biztosabban gaztetté fajul…

p Neki nemhogy nem tilos embert ölni,

p de megengedett, vagy netán ajánlott,

p sőt esetleg kötelező is, ha érdeke diktálja…

p (lásd pl. Dosztojevszkij: Karamazov testvérek)

p Aki

p elhiszi

p azt a gonosz mesét,

p hogy van olyan betegség,

p ráadásul a legsúlyosabb,

p ami sokáig látens, rejtve van,

p majd, amikor már manifesztálódik,

p akkor már többnyire megáll a tudomány…

p Ha ez tényleg így lenne pl. az ún. rákkal,

p akkor mi nem Isten teremtményei lennénk…

p Aki

p csak azért

p emeli, dicséri meg,

p – akár teljes joggal –

p előszerettei valamelyikét,

p hogy ezzel egyben annál jobban,

p egy alattomos övön aluli ütéssel

p lehúzza, összezúzza a másik

p igen közeli hozzátartozóját…

p Aki

p naivan

p nagy tétekben

p fogad a bokszolókra stb.,

p teszi boldogulását egy pártra,

p családi-baráti hidegháborúsan,

p megosztottan és így le is uralva,

p nem látván át, hogy bundameccset vagy

p szemfényvesztő pankrációt néz, de nem lát…

p Aki

p mindenből

p (ál)vitát provokál,

p majd veszekedést csinál,

p amit enged, sőt katalizál

p akár verekedéssé is fajulni –

p még a bolhából elefántot varázsol…

p Az intrikus bajkeverő, rút viszályt szító,

p aki az összeugrasztással a nevető harmadik…

p Aki

p a szart is

p aranynak nevezi,

p és annak is tartja,

p és ezért azt meg sem

p próbálja arannyá változtatni –

p de még az aranyából is szart csinál,

p és oly „boldogan” dagonyázik benne…

p A verembe esve oda végleg berendezkedik,

p vagy a korpa közé keveredve disznóvá lényegül…

p Aki

p árvíz-vész idején

p a háza tetején kuporgva

p imádkozik a Jóisten segítségéért,

p de nem ül be a megérkező mentőcsónakba –

p mert ő magát a Jóistent várja, s ha nem Ő jön,

p akkor magából kikelve, felháborodva káromolja…

p Aki

p senkinek,

p végső soron még

p saját magának sem tud

p irgalmazni, megbocsátani –

p az ő kimondatlan alapelve:

p Legyen igazság még akkor is,

p ha bele is pusztul is a világ,

p de az ő előszerettei biztosan,

p ahogy ezt Kohlhaas Mihály

p örökérvényű műbe foglalt

p története tanúsítja…

p Aki

p túl „büszke”,

p akinek a kérés

p már nagy szégyen,

p aki nem is kér segítséget,

p és berendezkedik a veremben,

p vagy saját hajánál fogva húzná

p ki magát a feneketlen lápból is…

p Aki egy szemérmes koldus – mint

p egy néma gyerek, akinek még

p az édesanyja sem érti szavát…

p Ha

p egyszer neki valaki

p visszaélt a bizalmával,

p akkor már a büdös életben

p nem fog megnyílni, „levetkőzni” –

p tetőtől talpig lelki páncélt ölt,

p hogy sebezhetetlen legyen,

p így tanácsot sem kér-kap,

p nem is lehet rajta segíteni,

p menthetetlen…

p Aki

p csak sokára,

p vagy sohasem veszi észre,

p hogy ha belemegy kis stiklikbe,

p umbuldákba, ügyeskedésekbe stb.,

p ahol non stop nagy szüksége van

p a felettesei szemhunyására,

p akkor így a nagy bűnök láttán is

p cinkos hallgatásra kényszerülhet…

p Aki

p unalmában jó játéknak veszi,

p ha segélykiáltására riadalom támad,

p és akkor is riadót fúj, ha nincs veszély –

p s nem érti: amikor tényleg jön a farkas,

p akkor azt most miért nem hiszik el neki,

p és ez akár az életébe is kerülhet…

p Aki

p tényleg

p mindent tudni akar:

p azt is, amit nem érdemes,

p azt is, ami felesleges teher,

p ami elveszi a helyet a fontostól

p (pl. megszámolja hány hajszála van)

p vagy ami egyenesen veszélyes, káros

p (pl. maffiatitkokról tudomáshoz jutni…)

p Aki

p teljesen tisztában van

p az emberi test anatómiájával,

p az anyagcsere folyamatokkal,

p és mivel úgyis minden egy helyre megy,

p leegyszerűsíti a táplálkozását, és mindent

p egybeöntve moslék formában „étkezik” …

p Akit

p tömnek

p mint a libát

p ha is nem szorul rá,

p mint Jancsit a banya,

p hogy kövéren egye meg.

p Vagy ő „éhség-sztrájkol”,

p ill. tiltakozó böjtöt folytat,

p akkor mesterségesen táplálják!? –

p p.s.: Még a legjobb esetben is max.

p moslékká keverik ételeid mondván,

p hogy úgyis egy helyre megy…

p Aki

p ugyan félt

p a vértől, s a szagtól,

p így nem lett orvos, csak doktor,

p így akarván meghálálni édes szüleinek,

p hogy a diploma-osztásig gondját viselték…

p A maga bánatára és a „betegei” nagy kárára…

p Aki

p túl erősnek hiszi magát,

p nem túl izmos az önismerete,

p nincs tisztában gyönge pontjaival,

p és így nem óvatos, nem kerüli el

p a neki életveszélyes kísértés-helyeket

p pl. bulit, kocsmát, lóversenyt, kaszinót stb.

p Aki

p mindenbe belekóstol,

p mindent maga akar megtapasztalni,

p nem hiszi el másnak vagy a meséknek,

p az örök igazságú Írásnak, bölcseletnek,

p hogy pl. a tűz és a szerelem nem játék,

p összeégetheti magát, vagy kiéghet,

p vagy mások életét olthatja ki…

p Akinek

p nincs ideje, érkezése,

p hogy a patakcsobogást hallgassa,

p a virágra szálló méhikét figyelje,

p a felhőjátékban gyönyörködjön stb.,

p mert inaszakadtából küzd, gürcöl,

p hogy egyszer jó messzi utazzon

p egy méregdrága egzotikus útra…

p Aki

p soha semmivel

p nincs megelégedve,

p állandóan követelőzik,

p aki mindig úgy érzi, hogy

p mindenből többet/jobbat érdemelne –

p nem tudja élvezni-értékelni a kincseit:

p egészségét, fiatalságát, előszeretteit stb.,

p vagyis, hogy ő itt-most milyen kegyelemben van…

p Aki

p rendszert,

p elvi kérdést csinál abból,

p hogy neki ló helyett a szamár is jó,

p már nincs is igénye a jobbra, az igazira,

p mert ő azt szerinte meg sem érdemelné –

p akinek az is teljesen jó, ha langyos a sör –

p sőt: még ő kér ezért elnézést, hogy ha

p azt a pimasz pincér a nyakába önti…

p Aki úgy néz ki,

p mint egy kétlábon járó

p teleírt vastag panaszkönyv,

p és alapközege a felháborodás:

p ő igazból egy elcserélt királylány,

p aki tévedésből került ebbe a családba,

p ebbe az országba, ebbe a világkorszakba…

p Aki

p azt hiszi:

p pénzért előbb-utóbb

p szinte minden eladó,

p minden(ki) megvehető,

p és maga is eszerint jár el,

p de méltatlankodik, amikor

p ő a korrupció kárvallotja –

p aki nem akarja tudni, hogy

p sok létfontos dolog pénzbe kerül,

p s ha ebből neki nincs pont elég,

p akkor még nem egy szabad úr,

p csak egy rabszolga, csicska…

p Akik

p képtelenek

p összefoglalni és

p a hallgatóhoz szabni,

p amúgyis magán- és nem

p igazán közérdekű történetüket,

p ezért mindig mindent ugyanúgy

p túlrészletezve, dög-unalmasan mesélnek,

p és nem értik, hogy miért hagyják faképnél őket…

p Aki

p nemhogy

p nem hálás annak,

p aki önzetlenül segített rajta

p de még meg neheztel is rá ő,

p a rossz hírét költi, gáncsolja,

p mert zavarja az aszimmetria,

p hogy ő ezt emberi számítás

p szerint, vagy belátható időben

p nem viszonozhatja, törlesztheti,

p legalábbis nem pont úgy és neki…

p Aki

p addig-

p addig halogatja

p a neki személy szerint

p a nehéz bocsánatkérést,

p míg az egyre nehezebb lesz,

p és így a végén védekezés, és

p indokolt mentegetőzés helyett

p inkább átmegy a támadásba,

p amivel tovább ront helyzetén…

p Aki

p lelkesen, de

p mindig másnak

p kaparja ki a gesztenyét,

p aki sokáig nem látja át, hogy

p milyen bőven termő bamba diófa,

p egy rossz ügyet szolgáló hasznos idióta…

p (Veres Péter: Ha már nem lehettél szálfa…)

p Aki

p bármi áron, de

p öt percre híres akar lenni,

p a címlapokra is felkerülni,

p vagy akár még holtáig, sőt

p még azután is ismertté: hírhedté…

p Nyaktörő mutatványra vállalkozik,

p vagy akár merényletet követ el,

p (a felbujtó jó alanyt talál benne)

p aminek a hozzátartozó is sokáig

p inni fogják a keserű levét…

p Aki

p bolondságból,

p féktelen buja vágyból

p őrültségből, pl. részegen

p egy ún. kóbor numera során

p egy „gyereket csinál”, hogy

p azután meggondolatlanságának

p egy életen át igya a keserű levét:

p pereskedjen, gyerektartást fizessen,

p házasságát törje, és attól kolduljon…

p x

OH HA KI TUDNÁM FEJEZNI…

Oh ha ki tudnám fejezni,

Ami küzd, forr, zajong bennem

Egy chaoszszá folyna össze

Ész és szív az emberekben,

És fölötte ott lebegne

Új teremtő hatalom;

Más nap a felhőtlen égen,

Más föld a hullámokon.

Oh ha ki tudnám fejezni

Metsző gúnyját haragomnak:

Minden víg húr megszakadna,

Hol a bűn és gőg tobzódnak

S a vad lélek, kegyetlen szív

Megátkozná önmagát;

Elfeledne mosolyogni

Csalfa nő, hűtlen barát.

Oh ha ki tudnám fejezni

Mikor néha szivem örvend

Élni vágynék az öngyilkos

S mosolyogva áldna Istent;

A szenvedő reménypárnán

Álmodoznék s a szegény

Tündér szigethez evezne

Nyomorának tengerén.

Oh ha ki tudnám fejezni

Kéjét, kínját szerelmemnek:

Mint a tengeren, hol mélység

És magasság ölelkeznek;

A vihar fölvetne minden

Gyöngyöt a szív mélyirűl

S kiderűlne minden csillag,

Ha a vész elcsöndesül.

Oh ha ki tudnám fejezni

Mindazt, amit hazám szenvedt:

Olthatatlan, győzhetetlen

Lelkesűlne ez a nemzet,

És a zsarnok, nem védhetné

Szivét hármas ércpaizs,

Félelmében, bánatában

Reszketne is, sírna is.

Vagyok egy uj Memnon szobra.

Melyre napsugár soh’ sem száll;

Lettem régi Niobévá,

Kinek kínja csak kővé vál’,

Egy sírkő – jaj, mennyi eszme,

Mennyi érzés nyugszik ott,

Rajta az sem lesz felírva

Szenvedett-e a halott!

1853

VIGASZTALÓ.

Ej ne búsulj, hogy öregszel,

A természet rendje az;

Ettől ám meg nem menekszel,

Nem virúl örök tavasz.

Évszak és kor egymást váltja,

Amit bír, enyészni látja,

S bár a multért sír szeme,

Van azért új öröme.

Nem örülsz-e? Immár nem bánt

Hiú vágy és küzdelem,

Szenvedély örvénybe nem ránt,

Nem kínoz a szerelem.

Megszünt a sok össze-vissza,

Szíved nyugodt, elméd tiszta,

S vidáman megáldhatod

Őszi fényű szép napod’.

Ne bánd, hogy már hagyogatnak

A remények hűtlenül,

Szép emlékid megmaradnak

S rájok újabb fény derűl.

Hány reménynek rabja voltál,

Hányszor hittél és csalódtál!

Egy szép emlék pályabér,

Száz reménynél többet ér.

Ne erőlködj’ ifju lenni,

Vén szerelmes rút alak,

Festett hajjal bálba menni…

Jaj csak így ne lássalak!

Maradj, ami vagy, csak annak

Öreg úrnak, tisztes aggnak,

És emelje lelkedet

Az őszinte tisztelet.

Hadd lyányodnak, hagyd fiadnak

Az ifjúság örömét,

Örömid neked is vannak,

Csak kezed ne dúlja szét:

Természet s művészet bája

Lelked gyönyör közt himbálja,

S kit szeretsz, a hű család,

Gond mellett sok élvet ád.

Hát hazád? Egész halálig

Lelkesűl a honfi-szív;

Mássá csak a módja válik,

Maga élve-halva hív.

Érett ésszel, józan fővel,

Lépést tartva az idővel,

Ha a nép bölcs véne vagy,

Szavad tett és súlya nagy.

Hát ne búsulj, hogy öregszel,

Itt a bor, kocints velem!

Lánghevétől fölmelegszel,

Ez hozzád nem hűtelen.

Bor öregnek éltető nedv,

Mámor helyett egy kis jó kedv

– Töltsd szinültig a pohárt –

Néha-néha meg nem árt.

1895

LETHE PARTJÁN.

Hatvan évnél többet éltem,

Sok betölt, mit nem reméltem,

Kevés abból, mire vágytam,

Most fekszem halálos ágyban.

Még egy nap, talán utolsó,

Aztán elfed a koporsó,

Aztán hamar elfelednek, –

Én is mindent hadd feledjek!

Mintha Lethe vizét innám,

Enyhe szender száll, borúl rám,

Világ képe elhalványúl

S mint a függöny ha aláhull,

Szinpad dísze meg nem látszik,

Senki immár rajt’ nem játszik,

Szív nem búsúl, szív nem örvend:

Úgy vesz környűl pusztaság, csend.

Nem hallok panaszszót, átkot,

Melyet elnyomott kiáltott;

Ártatlannak síró jajját,

A gonosznak vad kacajját;

Szegény, gazdag bősz küzdelmét,

Ősvitájok durva nyelvét;

Szeretők közt bús sohajtást,

Megsebezve folyton egymást,

Siralmát a megcsalottnak,

Néma vádját a halottnak;

Lármáját a sok nyeglének,

És amely, mint sellő-ének,

Örvényt készít szívnek, észnek,

Csalfa hangját tettetésnek.

Nem látom rút érdek harcát,

Szenvedélyek torzúlt arcát;

Tettet a végzetből nőve;

Bűnt, erényt egymásba szőve;

Balga reményt, mely sikert vár,

Küzdést, melynek kincs az oltár,

S hova hő vágyak vezetnek,

Unalmát az élvezetnek;

Hiuságot száz alakban,

S mely, mint szent tűz, fel-fellobban,

Buzgalmát nemes sziveknek,

Áldozatját a hiveknek.

Mily édes mindent feledni,

Elfáradva megpihenni!

Nyugtomat hol feltalálom,

Szállt reám, szállj, örök álom!…

Mégis, mégis mit hallok? Neszt,

Gyermekimnek hangja ébreszt;

Mégis, mégis, ím ott látom

Újra egy-két hű barátom’;

Álom oszlik, keblem éled,

Visszahív megint az élet,

S fel-feltűnik hazám képe

Hajnal vagy alkony ködébe’,

Vaj’ melyik? Hogy’ tudhatnám én,

Régi rajtunk e kétes fény:

Hányszor hittünk hajnalfénybe’

És sülyedtünk vészes éjbe,

És kétségbe hányszor estünk

S hajnallá vált borus estünk.

Oh magyar! meg nem bűnhődted

Még se multad’, sem jövődet

S jelen harcát amint vívod,

A Nemesist ki-kihívod.

Nem elég a hont szeretni,

Tudni kell mit, mikor tenni

Érte folyvást, nem hühóval,

Hegyke tűzzel, léha szóval,

De szilárdan és eszéllyel.

Szembe szállva száz veszéllyel…

Mért innál ábránd borából?

Ébredj, ébredj mámorából

Öntudatra, önérzetre:

Ne bízd sorsod’ véletlenre!

1892

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

Önmagamtól

majd a „jóbarátaimtól”

védjen megengem az Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is…!?

p A legeslegtöbbet balgán én árthatom magamnak –

p a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet.

p De még egy kis gyermek is felgyújthatja a házam, otthonom…

p Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

p .

p Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

p az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

p A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

p A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

p .

p A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

p Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

p De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

p anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

p .

p A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

p akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

p és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

p ill. akiknek a baráti-szerelmi bűbáj miatt van hatalmuk. felettünk

p .

p Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

p akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

p edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

p a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

p .

p És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

p akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

p és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

p A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. stb.

p .

p És végül és utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

p a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

p Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

p egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és az ún. háttérhatalomtól

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák –

p csupa jó szánsékkal van kövezve a földi pokolba vezető út….

p Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

p s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

p de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

p akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p x

ppppppppppppppppppppppppppppp