Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Bölcs/balga boldog(talan)ok  Emberélet-minőség ABC – XIV.

Írta: Nagy Jenő · 2025. november 27.

kb. 30 perc olvasás

Eugéniusz:

Boldog/boldogtalan élet ABC – XIV.

Létrontások és/vagy létjavítások

Szellemi segítség lélekbátor keresőknek

Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

pppppppppppppppppppppp

NEKRASZOV A. MIKLÓS versei

Szabó Endre fordításában

A KOPORSÓ.

Vén katona búsan halad,

Kis koporsó hóna alatt…

Benn’ kis fia… Oh, hogy szánja

Bús könye hogy hull utána!

– De bezzeg, mig élt a gyermek,

Ugy-e: máskép beczézgetted?

»Rossz porontya! hitvány férge!

Jaj minek is születtél te!…«

A HÁBORÚKRÓL…

A háborúkról hogyha hírt veszek,

S emlegetik nagy áldozatjait,

Sem barátok, sem özvegy hitvesek,

Sem hősök sorsa engem nem busít.

Elfeledi gyászát a feleség,

Hű barát is letörli könyeit,

Csak egy van, oh, csak egy, a ki setét

Gyászt visel a késő sír széleig.

A tettetés, hiú hivalkodás

S hétköznapi lelketlenség között,

Meglesem én a szent könyhullatást,

Melylyel a szív igaz bút öntözött.

Szegény anyák sirják e könyeket,

Gyászolva a csatán elveszteket;

Fiát feledni egy se tudja, mint

A szomorú fűzfának nem lehet

Felemelni lehajló ágait…

OTTHON.

Hazám földje! Látnom oly jól esik

Áldott termésedet,

Oly szép, hogy dús vetés takarja

A szántóföldeket.

Csak egy a baj: hogy szájam ízét

Mindig elvesztem itt,

Hogy a rabok által tenyésztett

Kenyér nem jól esik.

RABOK DALA.

– A »Szerencsétlenek« cziklusból. –

Dologra gyorsan! Nem hiába

Küldöttek minket ám ide!

S az isten nem hiába rejtett

Aranyat a föld méhibe.

Dolgozz, mig két kezed kibírja,

Ne ácsorogj, ne hagyd magad –

Ha gazdaggá lesz Oroszország,

Unokáid majd áldanak…

A »FAGY«

CZIMŰ NAGYOBB KÖLTEMÉNYBŐL.

Egy faluban kis házikó áll

Fehér lepelbe’ hó alatt.

A házikóba’ rács megett egy

Tinó s az asztalon halott –

A balga gyermekek fecsegnek,

Az özvegy csendbe’ sir, jajog.

Halotti inget varr urára

Az özvegy, de oly csendes ő,

Oly lassan sirdogál, akár a

Tartósnak készülő eső.

II.

Nincsen a sorsnak csak három csapása,

Az egyik: rabhoz menni feleségül,

A másik: rabot szülni a világra,

Rabot temetni a harmadik végrül.

S mind e három csapását a sorsnak,

Viselni kell az orosz asszonynak.

Századok tüntek, megváltozott a múlt,

A világon minden került, fordult, javult,

Egyet felejtett el csak a jó isten:

Parasztasszony, téged,

S bizony derék, szép szláv asszony nincsen,

Úgy elcsenevészett.

Te gyötrött, szegény áldozat,

Némán, magadban szenvedél te,

Keserves, bús panaszodat

Te vitted a világ elébe.

De kínaid te közléd énvelem,

Hisz’ ismersz engem gyermekséged óta,

Ismersz, te megtestesült félelem,

Te, a semmiség élő hordozója…

Nincs szíve, a ki tégedet

Részvéttel meg nem könyezett.

III.

Hideg van. A mezőt hó borítja térdig,

Üget benne lassan a Fakó.

Távol az erdőnek foltja feketéllik,

Sehol egy lélek sem látható.

Minden olyan csöndes… A faluból tisztán

Ide ér a hang és hallod itt.

Fagyökeret érve, csikorog a kis szán

Talpa, metszve szinte csontodig.

Nincsen benne mód, hogy szertenézz a síkon.

Mint a gyémánt csillog a mező;

S Dárja könyben úszik… A nap bántja bizton

Szemeit és azért könyez ő.

S még pusztább csendje a vadonnak,

És fénye szinte rekkenő,

Beljebb-beljebb a fák nagyobbak,

És árnyuk egyre, egyre nő.

Árny kél nyomán a fának s fénynek

És van halotti, néma csend –

De hallga! mintha gyászos ének

Zokogna, búgna messze, bent…

De nem soká figyelte Dárja,

(Hja, eltompítá őt a gond),

Hogy zúg ott bent bús szózat-árja

S mi az, mi ott zokog, jajong.

A gyönge nap, a téli égnek

E sárga, nagy bagoly-szeme

A szegény özvegy bús szívének

Baját részvétlen nézte le.

S hogy e nap hány sebet nyitott még

E meggyötört parasztsziven,

Az ott maradt örök titokkép

A néma erdő mélyiben.

A szegény árvák anyja búját,

Özvegy keserve-érzetét

A madarak mind eltanulták,

De eldalolni nem merék.

IV.

Bármit tegyek, csak elfeledjük

Szegény asszonyt, én azt hiszem;

Mért is ne? bú-bajával együtt

Nem szánja úgyis senki sem.

– Nincs nyugalom tisztább se édesb,

Mint melyet erdő mélye ad,

Zajtalan, mozdulatlan, érdes,

Kietlen téli ég alatt.

Az elfáradt kebel csak ott tud

Pihenni jól, mélységesen,

S ha életünket már megúntuk,

Csak ott alszunk el édesen.

Egy hang se kél; a szív kiírtva,

Nincs benne bú, se szenvedés,

A síri mély csend elcsitítja

A tétovázó érverést.

Egy hang se kél. A tiszta égen

Áll a nap, az erdő mereng – –

Csudás világ, bevonva szépen

Ezüstbe, messze, végtelen…

Oly bűvös, titkos báj van ebben,

Vonz ellenállhatatlanul…

A fákon át evetke rebben

S nyomán a hó szálldosva hull…

Egy hó-csomót rúg Dárjára

Hogy a fenyőn is átkereng –

És Dárja dermedezve álla

Bűvös, örök álomba’ lent…

p 1

p Aki

p egy büszke balek,

p még azt se veszi nagyon zokon,

p ha netán kilopják a szemét, vagy az egyik veséjét –

p ő azzal vigasztalódik, hogy másnak biztosan jobban kellett…!?

p Aki

p egy vega terrorista,

p a húsevőt nemcsak megveti,

p de még gyilkosnak is mondja, kiáltja ki,

p aki a saját gyerekeinek az „erőszakmentes” íz(lés)diktátora

p Aki

p egy nemtörődöm,

p egy végzetes baklövő,

p ki pont egy falánk, éhes kecskére bízza

p a legutolsó fej káposztánkat, és ki másra, mint

p pszichopata/pedofil pesztonkára a szeme fényét: gyerekét…

p Aki

p egy nagyot „bakizó”

p Csak egy nyelvbotlás, apró tévedés, beszéd közben.

p Vagy egy olyan elszólás, ami hátsó szándékot leplez le –

p mint pl. ha összecsórt fontokat mond összeforrt csontok helyett…

p Aki

p egy ajtófélfa ember,

p ő még be se lép egy új társas helyre,

p máris a vészkijáratot, a kimenekülési útvonalat keresi,

p és odaáll, és ott le is cövekel, nehogy odatartozónak véljék…

p Aki

p csak a Vidám Park

p álveszélyes kalandjátékaira fizet be, azt élvezi is –

p de életútján nem vállal semmilyen rizikót, kockázatot,

p vagy legfeljebb minimálist, de a maximális hatás hiú reményében.

p Aki

p egy skalpvadász,

p aki Don Juan módján bizonyságokat gyűjt,

p hogy lám ő is mennyire szerethető lény, hisz lám:

p neki hány szeretője volt… (akik átkozzák a szívtiprót…)

p És ő mégis, ezért is boldogtalan magányos lény marad…

p Aki

p csapdában, vagyis

p abban a tévképzetben él,

p hogy a gazdag nő meghódítása, és annak hozománya

p őt majd boldoggá, és nem megalázott egy papucsférjjé tenné

p Aki

p csak azért

p szántszándékkal rossz:

p tunya, rendetlen, komisz, hisztis gyerek,

p hogy így azt tesztelje: tényleg önmagáért,

p vagy csak a szófogadás érdeméért szeretik-e…

p Aki

p egy minden lében kanál

p fogadatlan prókátor, aki hívatlanul

p bocsátkozik valamely ügy védelmébe, és zokon veszi,

p ha ezért, illetve kotnyeles mivoltáért ebszarral fizetnek neki…

p Aki

p azért éltanuló,

p eminens, sőt stréber,

p mert az anyapótlékot az alma mater nyújtotta

p igencsak talmi elismerések gyűjtésében véli megtalálni

p Aki

p – okkal, ok nélkül, de –

p nem kívánt gyereknek tudja magát,

p aki ezért mintha folyton lábujjhegyen állna,

p fél/egész életét bizonyítási, teljesítménykényszerben küzdi át

p Aki

p alattomos,

p nyíltan soha, csak leginkább hátulról,

p vagy az éjszaka leple alatt, vagy pokrócon át,

p max. csak övön alul szeret-szokott ütni és vágni…

p Aki

p anno

p nyíltan nem állt ki veled

p elégtételt venni a sértésért –

p és a párbaj helyett szégyenében elmenekül,

p vagy orvul vesz revánsot, megbosszul/pereskedik…

p Aki

p nem önerőből,

p de pót-szeresen ér el

p hőn áhított jó közérzetet,

p majd az egyre növekvő adagokkal,

p hogy ne legyen rosszabb, mint előtte…

p A lelki ereje meg elsorvad.

p Aki

p egy kis ideig,

p ideig-óráig élvezi

p a mesterséges paradicsomot:

p és ha ezt szerencsével túléli,

p jön az elvonókúra végtelen hosszú-

p nak tűnő gyötrelme, kínszenvedése

p Aki

p egy politikai balek,

p szellemi-lelki érett felnőttség,

p erkölcsi autonómia/szent meggyőződés híján

p ordas eszmék – akár akaratlan, de mégis –

p oly, túlságosan bőven termő bamba diófája lesz

p Aki

p egy valláskárosult –

p ő előbb, akarva-akaratlan

p pl. judeo-krisztián, egy idegen

p istenkép imádójává lesz – utána már könnyű

p rabosítani, kifosztani, siralomvölgy-lakóvá tenni…

p Aki

p az tanító-nevelő,

p és az a jótanuló diák,

p aki a kicsire nem ad,

p (a nagy meg nem számít…!?)

p az Ó/Újszövetség, vagy a gaz-igaz

p jottányi különbségét összemosó…

p Aki

p rossz érdekvédő –

p a munkahelyi, kollegiális lojalitást

p az ún. mundér becsülete elvtelen védelmével

p a kiszolgáltatott beteg, diák stb. rovására „keverő”

p Aki

p egy öngyilkos kevély,

p még maga az Isten előtt sem

p hajt fejet, térdepel vagy borul le –

p egy gőgös, dölyfös… aki a fejét fennhordva

p veri be, vagy esik bele a mély szakadékba…

p Akinek

p vagy egyáltalán

p nincs humora-humorérzéke,

p vagy legfeljebb csak morbid/akasztófahumora van –

p ami egy kesernyés, kétségbeesett tréfálkozás,

p mert bajban van, vesztét érzi…

p Aki

p még nem élte át,

p vagy elfeledte/már nem kereste,

p milyen lehet egyszer is önfeledten játszani,

p mert felnőttként már nincs ilyesmire ideje,

p vagy fél az ilyenféle önkontroll-vesztéstől is…

p Aki

p mindig

p színjózan,

p még se jó bortól,

p se széplány csóktól, se műalkotástól stb.

p nem került önfeledtségbe, még soha nem „részegedett” meg,

p nem élte át ezt a jó Ámort/mámort, és ily lelkiszegényen hal meg…

p Aki

p a siker/

p szerencse hatására

p elveszti józan ítélőképességét;

p megszédül – és aki megrészegedik

p a jólléttől (és azután megveszik…)

p Aki

p mindent

p pont fordítvacsinál:

p részegen köt (hitel)szerződést,

p vagy ír alá egy üres papírt – és szín józanul,

p minden lépést előre kiszámítva stb. mulat, szerelmeskedik

p Aki

p egy obszcén

p pucérkodó szeméremsértő:

p aki – részegen – megfeledkezik magáról vagy provokál:

p az utcán meztelenkedik, mert ő már a Paradicsomban érzi magát…

p Aki

p következetes,

p de csak úgy, mint egy ökör:

p ő nem korrigál, nem néz szét, nem figyel senkire

p – ő csak megy és megy az útján előre a szakadékba…

p Aki

p nem tiszteli

p az elemi emberi logikát:

p ő egymást kizáró dolgot

p és egyszerre állít/tagad,

p ill. a csak vagy-vagy, és

p nem az is-is életlogika ismerő.

p Aki

p egy pszeudo

p mohamedán férfi-férj,

p úgy lenne „maximalista”, hogy

p külön nőt tart a konyhában, a hálóban és a társalgóban

p (és – de hogyan? – nagyon vigyáz rá: ők elkerüljék egymást…)

p Aki

p egy hamis örökítő –

p a pillanatot kvázi hibernálva

p az ottani és akkori önmagát,

p az ott és akkor boldognak érzett életét

p lefagyasztva vél rátalálni egy álöröklét paradicsomra…

p Aki

p hódítva

p lábujjhegyre áll a randevún,

p magáról idealizált képet hazudik,

p de birtokon belül, a házasságában

p már egy cseppet sem erőlködik a megtartáson

p Aki

p csak azért

p tesz fel egy (ál)kérdést

p és szól „okosan” hozzá, hogy

p a vita így parttalan legyen –

p ne vezessen sehova, avagy

p így húzná a felelésre szánt iskolai időt…

p Aki

p felnőve is

p vakhitű ősbizalmas marad:

p ő látatlanban, biankó még akár

p a saját halálos ítéletét is önként,

p beleegyező szignóval (kézjegyével) látja el

p Aki

p kész helyzet

p elé állítással próbálkozik:

p már csak a házasságkötés után vallja be:

p krónikus beteg, ramaty a vagyoni helyzete,

p babát vár, és túl nagy a múltja…

p Aki

p helytévesztő:

p úgymond látná már a medvét,

p és ezt hangosan zavarva be is kiáltja,

p mert a színházban vagy az operában is

p Ő csak egy jó véres állatheccre vár…

p Aki

p az a tanult farkas,

p aki halad a korral

p és ő már „meg is indokolja”,

p hogy most miért falja fel

p a neki amúgy is kiszolgáltatott,

p védtelen és ártatlan bárányt…

p Aki

p „örökifjúként”

p örökösen csak lázad

p sok/minden régi szokás és forma ellen,

p de újat-jobbat viszont nem alkot, így most

p ezért nincs tehermentesítve (öntúlterhelt)

p Aki

p egyszerre akar

p minden szokást,

p életszabályt felülvizsgálni…

p Nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent…

p Ezért azok érvényét fel is függeszti –

p mint ki a nyílt vízen építené át a hajóját…

p Aki

p lebecsüli

p a szokások

p – nem kicsi – hatalmát,

p és nem reflektoroz rá a rossz,

p elavult, de vak megszokásokra,

p mert nem is lát mást: se saját életében,

p se a jó népmesékben, ill. műalkotásokban…

p Aki

p egy ún. jól „boldoguló”,

p aki jobb ügyhöz méltó buzgalommal,

p és bármilyen eszközzel, másra sem törekszik,

p mint a gazdagságra, ami szerinte gazságát igazolja/védi…

p Aki

p egy előítéletes irigy –

p minden gazdag(abb) valakit, akárkit

p már eleve gazembernek lát, és háborog,

p ahelyett, hogy lelki békében jól kiélvezné

p az istentől neki szánt tisztes szegénységet…

p Aki

p egy piszkoló,

p bárki mást csak kisebbít, ócsárol,

p sőt befeketít, mocskol, rágalmaz stb.,

p hogy így viszonylag ő több, ill. tisztább,

p kevésbé koszos látszatú legyen…

p Aki

p egy elkényeztetett nyafka,

p vagy elvárja, hogy őt mindig

p másvalaki derítse jó-jobb kedvre,

p vagy ha neki nagyon rossz van,

p akkor elrontaná a te jó kedvedet,

p és megkeserítené a szád jó ízét is –

p lehúzna a nyavalygásába…

p Aki

p egy kvázi „istengyilkos”,

p aki a leírt imák mechanikus elhadarása,

p vagy zsaroló alku után felajzva várja az ún. isteni választ –

p ha ez elmarad, vagyis csend van, akkor – neki – nincs Isten…

p Aki

p egy kritika-fóbiás,

p aki még a másokról

p szeretettel készült nem bántó,

p de éppen hogy építő karikatúrán se tud

p egy jóízűt nevetni – vagy épp csak azon,

p de a magáén már egyáltalán nem…

p Aki

p még az ún. ádáz,

p esküdt ellenségének is

p hamar(abb) megbocsát,

p mint magának, sőt akár sohasem:

p magához oly szigorú/irgalmatlan…

p és vesztére: erre oly büszke!

p Aki

p egy ünnep-naptalan:

p eltorzult istenképe miatt

p még ünnepen, kivételesen

p se akar/mer nagyvonalúbban

p dúskálni: költeni, fogyasztani –

p szektásan aszkéta, „puritán”

p (lásd pl.: Babette lakomája c. film)

p Akin

p nem lehet segíteni:

p aki Istenkáromló lesz,

p ha nem Ő, maga az Isten jön el személyesen,

p és „csak” mentőcsónakot küldözget érte,

p aki az árvízben Őt várva a háztetőn ül…

p x

ÚTON.

Unom magam. Beszélj valamit

Jamscsik barátom énnekem,

Gyújts egy nótára, hadd mulassak

Vagy egy katona-éneken;

Vagy mondj mesét, tán megnevettetsz,

– Borravalód majd megkapod, –

Vagy beszélj arról: miket láttál?

– »Uram, magam is bús vagyok.

Megbúsított a feleségem…

Bevitték őt, mint kis leányt

Az urasághoz s ott nevelték

A kisasszonynyal egyaránt,

Irni, olvasni és himezni,

Verni a zörgő tamtamot,

Egy szóval minden úri tempót

Megtanult ő ifjonta ott.

Nem úgy öltözött, mint minálunk

Szokás: száráfánt nem viselt,

Hanem selyembe’ járt s evett jó

Mézet, kását,[6] a mennyi kell.

Akár egy született kisasszony,

Oly csinos volt, oly szép, remek,

(Nem ám mint a paraszt leányok!)

Úgy, hogy már egy úr kérte meg,

(A kocsis, Iványcs Toropka,

Azt mondta, hogy tanár); na, jó!

Ám elmaradt a lakzi, mert hát

Úrnak paraszt mégsem való.

Férjhez vették s Pityerbe vitték

Az uraság kisasszonyát,

Az úr pedig a lakzin tul is

A birtokon maradt tovább,

De beteg lett s pünkösdi éjjel

Isten magához vette őt;

Szegény Grusá árvább maradt, mint

A milyen árva volt előbb.

Egy hónap múlva jött a vő és

Átszámolta a lelkeket,

S betekintett Grusához aztán,

Miután még dézsmát szedett.

Megsértette talán a leány őt?

Vagy nem járt tán a kedviben?

Elég az: Grusát visszaküldték

A falujába iziben.

S hej, ott az élet oly nehéz lett

Hó-arczának, finom kezének!

Bajomra én meg éppen akkor

Tizenkilenczéves valék,

S elvétették velem Grusát; hajh!

Mennyi sok baj jött arra még!

Ő szótalan… kaszálni nem tud,

Sem járni a tehén körül…

Nem volt rest, csak kirítt a munka

Kezéből véghetetlenül,

Ha úr-dolgára ment szegényke,

Vagy hogy ha hordott fát, vizet,

Szinte megesett rajta szívem,

De hát a jobbágy így fizet…

Nem tetszik semmi… most a kandúr

Karmolta meg lábát, mijét,

Majd megintlen a száráfánban

Nem tud mozogni semmikép;

Ha a szomszéd jön, ő kisurran,

És titokban epekedik…

Elrontotta az úri élet,

Beh jó asszony lett vón’ pedig!

Valami portrét bámul egyre

S olvas valami könyveket;

Még elrontja a gyermekünk is:

Aggódtam gyakran e felett;

Tanítja írni, mossa, nyírja,

Mint egy úrfit: fésülgeti,

Megverni nem veri, de sőt még

Verni nekem sem engedi.

– De nem tartott soká. Az asszony

Halvány… sovány… szédelgve mén…

Alig eszik egy-egy kanálnyit – –

És egyszer csak meghalt szegény.

Mi baja volt? én nem gyötörtem,

Sem ok nélkül nem szidtam őt,

De még inkább meg is becsültem

A szegény, gyönge szenvedőt…

Verni sem vertem őt – kivéve

Ha részeg voltam néha-nap – -«

– Elég Jamscsik, elég; egészen

Jól elhajtád unalmamat – –

MASA.

A fővárosra fehér nap derül,

Ifjú asszony alszik édesdeden,

De a halvány férj el nem szenderül,

Dolga van: ő aludni képtelen.

A szomszédnő reggel Masáho’ jő,

S új ruhával dicsekszik majd neki,

Egy szót se szól Masa, a drága nő,

Csak jaj! tekintetét őrá veti.

Masa pedig a szeme-fénye, – hát

Lássa is, hogy férje mindenre kész:

»Veszek neki én két olyan ruhát,

Bár az élet itt oly szörnyű nehéz.«

»Volna mód… itt a kincstár… pénz van ott

Csak ki kell rá nyújtani a kezed,

De azok a »veszedelmes tanok«

Elrontották a nevelésedet.«

– Hja, ő mint egy újabb kornak fia

A jót, igazt furcsán itélte meg,

Némely vagyont – vad liberálisa! –

Elnevezett lopásnak meg minek.

És inkább egyszerűen éldegélt

És nem bókolt a hivalgók előtt;

Anyósa persze korholá ezért

S a dús szomszéd ki is nevette őt.

Sebaj no! csak ne rontsák el Masát,

Mert fiatal ő még, tehát – liba,

Még azt mondaná: »Ez a hála hát?«

Nem, ne legyen ok panaszkodnia.

Megy s foly a munka, nincsen pihenés,

S belebetegszik, melle fájdni kezd,

Végre itt van a szombat-este és

Vasárnap: meg kell ünnepelni ezt.

És fiatal nejével enyeleg

A hosszú terhes dolgozás után…

Boldogságban a percz gyorsan pereg,

Jutalmul nékik ennyi kell csupán.

Bár gondokkal terhesek a napok,

Ám a perczek mindig oly édesek;

De hajh! az élv is ártalmas, ha sok,

A kifáradt lélek nem bir velek.

– S nemsokára temet szegény Masa,

És kesereg bús özvegy-fátyolán,

De a jámbor nem tudja még ma se’,

Hogy miért halt meg férje oly korán…

A BURLAKOK.

– A »Volga mellett« czímű

nagyobb költeményből. –

A tájon, hol felnőttem én,

Egy nagy folyó zúgott felém,

Partján sirály sikoltozott

És zizegett vad nádbozót,

S álltak a fehér madarak

– Mint annyi bús, sírkő-darab –

Komolyan a homok felett…

A távolban ködös hegyek,

Végtelen kék erdők sora

Merengett, messze ott, hova

Útját bevégezvén a nap,

Nyugodni száll felhők alatt.

Oh, Volga, annyi év után

Üdvözletem im elhozám…

Én nem vagyok a régi már,

Hanem te meg nem változál,

Körülted megvan egyre még

A csöndes, méla messzeség…

A zárda áll a szigeten

S megszólalván harangjai,

Régi ábrándim érezem

Lelkembe visszaszállani…

Közelg a dél és nő a hő,

A nyirkos homok szinte fő,

Bóbiskol az öreg halász,

Faárnyba hűsel a vadász,

Kabócza czirpel, fürj kiált

A rét hímes virányin át,

S csendesen, lomhán, nesztelen

Hömpölyg a víz hulláma lenn…

Az ábránd, oh! hogy meglepett

A régen látott kép felett!

De ím nyögést hallok s szemem

A part mentén feljebb vetem.

Hajolva csaknem lábokig,

Melyet rongyos bocskor szorít,

Lassan mozogva mennek ott

Szegény vontató burlakok.

A tiszta csendben oly vadul,

Fájón, vigasztalatlanul

Hangzik taktusra mért szavok,

Hogy szívem mélyéig sajog.

Oh Volga, bölcsőm, ringatóm,

Szeretett-e oly meghatón

Más téged, mint én? Mennyiszer

Édelgtem tükröd fényivel!

Korán reggel, mikor a nép

Édes álmát aludta még,

Hányszor siettem én ide,

Hullámaid közeltibe!

Kerestem a halászokat,

Hajtottam a csónakjokat,

Vagy puskát fogva őgyelegtem

A csalitos, lombos szigetben,

S ugráltam mint pajkos vad itt,

Meg-megdobálva habjaid,

Majd meg dalolgattam neked

Ifjúi, vidám éneket…

Akkor azt hittem, hogy soha

Nem megyek innen én tova;

S nem is hagytalak volna én el

Soha, oh Volga, tégedet,

Ha rajtad nem hallom e rémes

Sohajokat, nyögéseket.

Rég volt, mikor először hallám

E panaszos, bús hangokat,

S futni kezdtem a Volga partján

Megtudni, hogy mi az? – Sokat

Kutattam, mig megláttam ott

Nehány kifáradt burlakot.

Tüzet raktak. A tűz felett

Faláb, bogrács terpeszkedett;

Leültek ők és halk beszéd

Közt várták, hogy fő az ebéd.

»Mikor leszünk mi Njizsnjiben?«

Az egyik megszólalt igyen:

»Tán Ilja napján, úgy lehet,«

Volt rá a csöndes felelet…

Egy szenvedő arczú beteg

Igy szólt: »Eh, látom, elveszek!

Ha jól birnám vállam, karom,

Húznám igám, mint a barom,

De így jobb, hogyha meghalok

S ha mindjárt: még százszorta jobb.«

S elhallgatott, oldalra dőlt – –

Nem értettem meg akkor őt,

De bús, beteg tekintetét

Nem feledtem maig se még,

Látom sápadt vonásait,

És piszkos, czondra-rongyait,

Panaszkodó tekintete

Nyugodt lemondással tele…

– Szegény burlak! ma is csak az vagy,

Ki voltál akkor… rég, de rég!

Az iga is a régi rajtad,

Nótád a régi szinte’ még;

Fáradt szemedben éppen az

A bús lemondás és panasz;

Sorsod nem változik s egész

Sor nemzedéked ebbe vész;

El-elpusztulsz látatlanul

S gyermeked rólad nem tanul;

Apád negyven esztendeig

Csak így kínlódott éppen itt,

S meghalván, azt se tudja: mért

Kínlódott és mért nem henyélt?

S eligazodnod nem lehet

Neked sem a kérdés felett:

Lehetne-e rosszabb a dolgod,

Ha nem kén’ annyit fáradoznod?

Majd szó nélkül meghalsz te is,

Jel nélkül elpusztulsz te is,

Mint a homokba’ a nyomod

A parton, hol a Volga foly,

Hol most a jármot vonszolod,

Akár a sáncz-munkás fogoly,

S örökkétig ismételed

Buzdító »egy, kettő« jeled,

S egy-egy bús »oj«-t eléje dallva,

Taktusban dűlöngsz jobbra-balra.

p 2

p Aki

p „magatehetetlen” –

p az isteni kegyelemre váró/bazírozó,

p az önmagán semmit nem segítő,

p pl. a puskaporát szárazon nem tartó,

p és így „csütörtököt mondó” …

p Aki

p egy hasonmás:

p ő az utánzó majom –

p aki nem tud vagy mer újat teremteni…

p Pl. csak a hallott mondatokat ismételgeti,

p illetve csak a mások életét másolgatja…

p Aki

p egy önfeladó –

p alább-adó/pályaelhagyó megalkuvó:

p nem az isteni hivatását gyakorló, de

p olyan, mint egy önként és örömmel

p széklábfaragó kisiparos ex-Michelangelo…

p Aki

p egy önkép-zavaros,

p a felnőttként is önismeretlen

p súlyos-módszeres pályatévesztő,

p mint a fél lábbal Tarzan szerepre

p jelentkező, majd meg ön-leselejtező…

p Aki

p egy elvárás-függő:

p A mindenkinek megfelelni/tetszeni akaró,

p a bárkire, és mindig a legutolsóra hallgató:

p Az öreg, a gyerek, a szamár és a teher mese

p Aki

p rossz végletes:

p Önimádó/öngyűlölő:

p a magába szerelmes,

p sőt már-már önistenítő,

p majd meg a maga tökéletességéből

p teljesen, végleg kiábrándult öngyalázó

p Aki

p egy „önellátó” –

p Az öndicsérettől

p már messziről is bűzlő

p Az önmagát jutalmazó és/vagy

p büntető, másra nem rászoruló…

p Aki

p rapszodikus,

p hangulati szélsőségek

p között ingadozó, csapongó,

p egy kiszámíthatatlanul szeszélyes,

p kiegyensúlyozatlan személy…

p Aki

p egy hencegő

p a nagyotmondó –

p Hic Rhodus, hic salta:

p vagyis most mutasd meg!?

p A megszégyenülő, önmagát

p hamar lejárató blöffölő, szájhősködő

p Aki

p a más tollaival

p ékes/éktelenkedő,

p de lebukó tolvaj, csaló

p a csatában csak lapuló, bujkáló,

p de utána meg a mellét verő…

p Aki

p egy önkép-hamisító

p Hencegő, nagyzoló, felvágó,

p aki úgy beszél, viselkedik, hogy a valóságnál

p kiválóbbnak, előkelőbbnek-gazdagabbnak lássék

p (aki hosszabb távon csakis magát csapja be…)

p Aki

p a gazdától,

p az urától, a főnöktől

p ezer szálon függő lekötelezett szervilis

p Aki még a meztelen királyt is már szép

p ruhában „látó” elvakult szolgalélek

p Aki

p egy konok, makacs –

p a csak magára hallgató önfejű, rögeszmés,

p aki önként vak és süket a baráti jótanácsra, figyelmeztetésre…

p Aki

p egy retardált –

p dackorszakos

p és ebben megragadó –

p a csak azért is ellentmondó:

p lesz, ami lesz – ha törik, ha szakad,

p de ő egy elvből ellenkező…

p Aki

p kielégíthetetlen –

p a rózsa vagy a nő

p szépségében-illatában gyönyörködő,

p de a szúrós tövisét már háborogva kifogásoló…

p Aki

p az örök

p két lábon járó

p folyamatos, szorgos

p napi Élet-panaszkönyv-író

p Aki nem csak az orvosnál,

p vagy a reklamáláskor sorolja „panaszait”

p Aki

p egy rossz licitáló –

p a sebeit újra feltépő,

p tolakodva mutogató követelődző,

p avagy az önsajnáltatásban verhetetlen

p önsorsrontó szemérmetlen koldus

p Aki

p rest-tunya naplopó –

p az életét átalvó, hétalvó,

p ellustálkodó, elpazarló,

p csak lébecoló eltartott/tolvaj,

p aki így óhatatlanul másokon élősködik…

p Aki

p egy „alvajáró”/balga

p Légy résen! A tündér-tünékeny jószerencsét,

p az egyszeri jó alkalmat mindörökre elmulasztó,

p vagy ezzel rosszul élő, és magát/társát megkárosító…

p Aki

p rugalmatlan,

p A nem alkalmazkodó –

p aki a kompromisszumra szinte képtelen,

p aki okosan semmi mellékesből nem engedő,

p de szamárként beláthatatlan időkig szenvedő

p Aki

p egy önfeladó hasonuló

p Az elvi engedményeket tevő –

p a megalkuvását elmismásoló,

p kompromisszumnak átnevező…

p Pl. a becses neje kedvért akár még

p a hivatását feladó, vagy a baráti körét leépítő

p Aki

p egy behódoló –

p a házi béke időzített bombája:

p az ún. papucsférj és a házisárkány

p egy rövid ideig jól működő párosa –

p mindig a férjé az utolsó szó: -Igenis!

p Aki

p egy tisztaság/rendmániás

p Otthontalanság-ok: az ún. pedáns

p asszony mindennapi terrorja

p Amikor bármilyen normális

p napi élettevékenység

p már-már rendbontó…

p Aki

p egy isten-pótlékos

p Minden eladó és így vehető!? –

p A pénz mindenhatóságában hívő,

p a tudást/képességet, barátot, szerelmet

p pénzért vevő önbecsapó nagy csalódása…

p Aki

p egy társfüggő:

p szexrab: az orránál

p és a farkánál fogva vezetett,

p zsarolt, és ezért így bármikor bárhova,

p akár a vesztébe is megvezethető ember…

p Aki

p végletes

p ön-félreértékelő:

p a magát semmibe

p nem vevő, nem tisztelő,

p ill. a magát mindenkinél különbnek tartó,

p másokat lenéző, megvető mizantróp lény…

p Aki

p önlealacsonyító –

p önlealázó: a pitiző kutyába

p lemenő kéregető, kunsztokat bemutató

p Az emberi méltóságát önként feladó,

p a kidobott csontért/koncért marakodó

p Aki

p egy kevély-gőgös –

p az illő alázat-hiányos…

p kisistennek képzeli magát,

p aki majd átalakítja a természetet,

p képére formálja „szeretteit” –

p aki bele is bukik gőgjébe…

p Aki

p szereptévesztő,

p aki a magas lóról

p úgy beszél a „barátaival”,

p mint nagyképű tanár a vizsgázó diákkal,

p sőt mint a nyomozó a gyanúsítottal,

p vagy a büntetőbíró a vádlottal stb. stb.

p Nem is lesz így se barátja, se élettársa…

p Aki

p ön-magányosító

p Finnyás válogató, turkáló,

p akinek semmi/senki nem elég jó,

p de akinek így majd csak a maradék jut,

p illetve végleg hoppon, vagyis magára marad

p Aki

p egy sokat akaró szarka

p Dupla vagy semmi, vagy mínusz:

p az egy fenékkel két lovon ülő/leeső…

p Aki a két szék közt pad alá eső:

p két szerető közt vénlány/agglegény maradó…

p Aki

p két úr szolgája

p Aki előbb a császárnak

p mindent, bármit max. megadó,

p majd a maradékból Istennek és

p a hazának, családjának is valamit juttató…

p Aki

p egy valláskárosult

p Aki az idegen istenképet

p elfogadva és imádva miatt holtig rab,

p mert pl. így ő egy siralomvölgyben

p örök szenvedésre ítélt porszem,

p akit majd odaát kárpótolnak…

p Aki

p nyílt istentagadó,

p ezért neki bármi,

p minden megengedett,

p amivel ő akarva-akaratlanul

p Rossz isten/Sátán szolgálatába áll…

p Aki

p nem is mer

p komolyan szembenézni

p az élet-halál nagy kérdéseivel,

p így úszná meg a válaszadást,

p emiatt ő a rossz válaszoktól szenved,

p amiket önmaga előtt – is – rejtve,

p de implicite mindenképpen megad…

p Aki

p jelen nem levő

p Aki azzal áltatja magát:

p majd holnap, vagy azután boldog lesz,

p vagy sosemvolt aranykorokba vissza-

p képzelegve magát „nosztalgiázik”

p (hiábavaló, káros, fájó elvágyódás)

p Aki

p mindaddig

p nem értékeli,

p amije ajándékba van,

p pl. két látó szeme, jó lába,

p míg az nem kerül komoly veszélybe/

p ideiglenesen/végleg nem veszti el…

p Cifra

p nyomorúság

p Aki azért nem tud

p nyomorából kikerülni,

p mert cifra rongyokkal takargatja azt,

p vagyis erre pazarolja véges erőforrásait…

p Akik

p koravének,

p testükben-lelkükben

p már túl öregnek érzik magukat,

p hogy szellemileg újjá-szülessenek:

p nekik erre a kis időre már úgyis mindegy…

p Aki

p úgy érzi/véli,

p hogy ő esélytelen,

p mert már olyan mocskos,

p annyi sok és súlyos bűnt követett el,

p hogy ő így már nem is mer „Isten színe elé állni”,

p pedig Jézus is mindenek előtt érte jött el…

p Aki

p kiábrándult

p a langymeleg, elkurvult

p ún. történelmi egyházakból,

p majd meg tönkretett a folyton

p tüzelő szektájának a fanatikus vezére…

p Aki

p tév-utas:

p az ún. politikai-

p gazdasági rendszerváltástól,

p és nem az önmaga megváltoztatásától

p várta az egyéni boldogságát s a családja jobblétét…

p Akik

p csapdába estek:

p úgy indultak az új rendszerben,

p hogy ők az élet császárjai lesznek,

p ehelyett pl. valamelyik MLM ön- és

p barátsággyilkos balga rabszolgái lettek

p Aki

p hazaáruló:

p még akkor is

p egy „janicsár” marad,

p ha már rájön, sőt rádöbben:

p ő, „elrabolva” az iskolai átneveléssel

p a saját népének titkos, belső ellensége lett

p Aki

p egy hálátlan

p A jót rosszal viszonzó:

p élvezte a barátja vendégszeretetét,

p de mintha egy fizető vendég lett volna,

p a végén ő reklamál, panaszkönyvbe ír,

p leosztályoz, balhézik stb. stb.

p x

GYEREKEK SIRÁSA A GYÁRBAN.

Ti, kiknek a földi küzdelemben

Egykedvűen folyik éltetek,

Halljátok-e, mikor panaszkodnak

És sirnak a szegény gyermekek?

»Kiskorában az élő teremtmény

Mind oly vidám, mind oly boldog itt,

Egy se fárad, küzd, de játszva vígan,

Csak örömben éli napjait.

Csak minékünk nem lehet vigadni

A mezőkön, hímes réteken,

Forgatjuk mi a gyár kerekeit

Körbe, körbe, körbe szüntelen.

»Forog, pereg gyorsan a vas küllő

S szelet hajtva, zakatolva búg,

Beleszédül a fejünk, – s a szívünk

Gyorsan verve és zihálva zúg.

Vörösorrú vénasszony vigyáz ránk,

Felénk pápaszemmel nézeget;

Nem látunk, csak falakat és ajtót

S a falakon mászkáló legyet.

Oh, hogy lessük a dübörgő gépet,

Pillanatra hogy talán megáll,

Haj de e nagy szörnyeteg csak száguld,

Pihenőül egy perczet se vár,

Hasztalan a kérés és a sirás,

A kerék nem érez, szívtelen,

Hogyha mindjárt meghalsz is belé, – ő

Berreg, berreg, berreg szüntelen.

»Hol és mikor volna érkezésünk

Ugrándozni, vígan játszani!

Hogy ha mostan ki is eresztnének,

Lefeküdnénk aluvásra mi,

Sietnénk, hogy hamar haza érjünk…

Ám sietni oda is miér’?

Hisz’ örömünk otthon sincsen nékünk,

Csak nyomor s bú, a mi otthon ér.

Szegény anyánk kebelére hajtjuk

Elkínozott, elfáradt fejünk,

És szomorú vigaszunk csak az, hogy

Ő is együtt sir, zokog velünk.«

A TROJKA.

Minek bámulsz az útra szép lány,

Vidám barátnőid közül:

Ah, a szíved tüzet fogott tán,

Arczod is láng köröskörül.

A trojka után futsz? nem éred

Utól, nézd: vágtat az tova – – –

De hát belőle rád lenézett

A fiatal, szép katona.

Nem is csoda, hogy szembe ötlik

Szépséged s bárki megszeret…

Lobognak piros keszkenőid

Nyakad, sötét hajad felett.

Piros szép arczodon sötétlik,

De jól áll a könnyed pehely.

Szemed sötétje szinte kéklik,

A mint tekintesz véle fel.

Tüzet gerjeszthet az erekben

Szemedből egy gyors pillanat,

Ifjú s öreg rá összerezzen

S beléd szeret egy percz alatt.

S élhetnél könnyű, szép időket,

Nem lenne életed teher, –

De mást csinál a sors belőled:

Egy nyers paraszt vesz téged el.

Hónaljig ér majd a kötőd föl,

Elkényszeríted melledet,

A férjeddel majd zsörtölődöl

S napad gyakorta megveret.

Szépségedet majd tönkre rontod,

Mielőtt még kifejlenél,

Gyermeket dajkálsz s másra gondod

Nem lesz, mint hogy dolgozz’ s egyél.

És arczodon, mely most az élet

Hevében izzik, mint a láng,

A félelemnek, törpeségnek

Vad, ostoba vonása ráng.

Majd elpihensz, mély sírba zárva,

Midőn bevégzed életed;

Éltél, éltél – de hajh! hiába’:

Mi sem hevíté kebledet.

Szép lány, ne nézz az útra hát ki,

A trojka hadd menjen, ne bánd,

S jobb lesz mindjárt végére járni,

Ha szívedben kigyúlt a láng.

A trojkát te utól nem éred,

Nézd: vágtat az gyorsan tova –

Visz csókot úri kedvesének

Az az ifjú, szép katona.

FELEJTSD EL…

Felejtsd el a borús időket,

Melyek később fejünkre nőttek,

Ne emlegesd fel könyeink,

Felejtsd, felejtsd örökre mind.

De azt, mikor hő sugarakba’

Sütött ránk a szerelem napja,

S éltünk vígan hol ott, hol itt, –

Áldd s ne feledd el holtodig.

ZINÁHOZ.

Már kétszáz éjjel

És kétszáz nappal

Vívódom nehéz fájdalmakkal,

És sohajim

– Ha éj, ha nap –

A te szívedben visszhangzanak.

Kétszáz nap s éjjel

Múlott már így el,

Mind borongós, bús téli nap

Világos téli éjjel – –

Zína, hunyd le fáradt pilláidat,

Szenderedjél el.

II.

Az élethez jogod van még neked,

Én meg végem felé gyorsan megyek.

Ha meghalok, híremnek vége lesz,

De tégedet ne keserítsen ez.

Nem ragyoghat soká sírom felett

A dicsőség, hír és emlékezet,

Hisz’ dalolni a tettvágy nem hagyott,

S gátoltak a tettekben a dalok.

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

Önmagamtól

majd a „jóbarátaimtól”

védjen megengem az Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is…!?

p A legeslegtöbbet balgán én árthatom magamnak –

p a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet.

p De még egy kis gyermek is felgyújthatja a házam, otthonom…

p Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

p .

p Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

p az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

p A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

p A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

p .

p A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

p Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

p De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

p anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

p .

p A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

p akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

p és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

p ill. akiknek a baráti-szerelmi bűbáj miatt van hatalmuk. felettünk

p .

p Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

p akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

p edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

p a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

p .

p És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

p akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

p és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

p A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. stb.

p .

p És végül és utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

p a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

p Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

p egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és az ún. háttérhatalomtól

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák –

p csupa jó szánsékkal van kövezve a földi pokolba vezető út….

p Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

p s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

p de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

p akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p x

ppppppppppppppppppppppppppppp