Bartók: Pósa dalok

Az 1902-es év terméseként jegyzett Négy dal Pósa Lajos szövegeire, BB 24 (DD 67, W 1) Bartók század eleji nacionalista fellángolásának legkorábbra keltezett zenei dokumentuma. E fellángolás legnagyobb szabású, jelkép értékû alkotói megnyilvánulása a „Kossuth” szimfóniai költemény megkomponálása volt. „…ez idõben indult meg Magyarországon az az ismert sovén politikai áramlat, amely a mûvészet terén is érezhetõvé vált. Arról volt szó, hogy a zenében is valami specifikusan magyart kell teremteni. Ez az áramlat elragadott engem is, és ráterelte figyelmemet népzenénk tanulmányozására, helyesebben annak tanulmányozására, amit akkoriban magyar népzenének tartottak” – írta Bartók 1918-as Önéletrajzában.¹ A forrás, amelybõl zenéjének magyarsága ekkoriban meríttetett, a tévesen népzenének tartott, jellegzetesen 19. századi fogantatású népies mûdal volt. Az út, amelyen a zeneszerzõ ekkor elindult, hosszú távon zsákutcának bizonyult volna, mert ez a stílusréteg oly szorosan összefügg az európai jellegû mûzene dúr-moll rendszerével és a 19. század zenéjének bizonyos harmóniai közhelyeivel, hogy belõle kiindulva nem sikerült volna új 20. századi zenét teremteni. Késõbb Bartók maga is megtagadta „Pósa-dalait”. Amikor 1925 tavaszán az Universal Edition fölvetette, hogy kiadná a századelõn Bárd Ferencnél megjelent zsengéit, válaszlevelében kifejtette, hogy nem tanácsolja a Négy zongoradarab, BB 27 (DD 71, W 6) újbóli megjelentetését, ami pedig a négy dalt illeti, újrakiadásuk ellen a leghatározottabban tiltakoznék. ²

A mû fogalmazványa és tisztázata ismeretlen. Fõ forrása a szerzõ gondozta és korrektúrázta elsõ kiadás: Bartók Béla |Négy dal | Pósa Lajos szövegeire | 1. Õszi szellõ… | 2. Még azt vetik a szememre… | 3. Nincs olyan bú… | 4. Ejnye! Ejnye!Budapest-Wien-Leipzig: Bárd Ferencz és Testvére, év n. [1904]. Datálásának egyetlen forrása a nyomtatott kottakép végén megjelenõ adat: Budapest, 1902. A kiadvány a Pesti Könyvnyomda r. t. metszése és nyomása, a nyomólemez jelzete B. F. T. 798. Az 1903-as keltû Négy zongoradarabbal együtt 400 koronáért adta el Bartók a kiadónak; ³ ezzel a két füzettel jelentkezett elõször a kottapiacon.

„A Pósa-dalok” korábbi mûalakját rögzíti Gruberné kézirata, amely a budapesti Kodály Archívum tulajdona (jelzete: Ms. mus. ext. 7). Az elveszett fogalmazvány másolata. A nyomtatott verzió sorszámait véve alapul, a dalok sorrendje itt 1. (Õszi levél címmel), 3., 4., 2. A 4. dal a végleges változathoz képest kisterccel fönnebb, Asz-dúrban áll.

Dille mûjegyzéke 76-os sorszámmal egy további, négy darabból álló dalcsokrot is említ, amelyet húga, Elza 18. születésnapjára (1903. június 11.) komponált Bartók, s amelynek kottáját utóbbi 1943-ban elvesztette. 1949-ben, amikor errõl Dillével beszélt, már a dalok szövegére sem emlékezett Elza, ⁴ aki Demény Jánossal is közölte, hogy négy, a bátyjától kapott dal kézirata 1943-ban elveszett. ⁵ Dille cikke nyomán Somfai László mûjegyzékében is feltûnik ez a tétel: „BB 32 (DD 76) Négy dal énekhangra és zongorára (1903) (elveszett)”. ⁶

Demény is, Dille is erre az elveszett opusra vonatkoztatta Bartók 1903. június 18-án, édesanyjának írott levélrészletét: „Grubernénak nagyon tetszik a »4 dal«, mondd meg Böskének hogy becsülje meg õket, mert ezt a »leendõ magyar Beethoven« (!) komponálta. Hát én nem ismerek jobb magyar dalt azoknál. Ez egyébként nem nagy mondás, mert roppant kevés magyar dal van”. ⁷ (Ha valaki nem tudná: Gruber Henrikné, a késõbbi Kodály Zoltánné akkoriban Bartók magántanítványa volt, Böske Bartók húgának, Elzának volt alternatív, magyarosított beceneve.)

Szerintem a négy „Elza-dal” nagyon nagy valószínûséggel azonos a négy „Pósa-dallal”. Hiszen utóbbiakat másolta le magának Gruberné! A fönnebb idézett levél tanúsága szerint Gruberné Bartók magyar dalait dicsérte, és azok kottája volt 1903. június 18-án Elzánál, ahonnan többé nem került elõ; elképzelhetõ 1903-ban ennél a csárdásos-hallgatós dalcsokornál „magyarabb” zene a „leendõ magyar Beethoven” tollából? Õszintén szólva nem is értem, miért kellett Deménynek és Dillének elfogadnia, hogy két különbözõ „négy dal”-ról van szó.

A tényeknek ez az újraértelmezése igazolná a Gruberné másolatán feltûnõ 1903-as évszámot, amelynek nem lehet más forrása, mint Bartók ôsfogalmazványa. Igaz, egyben megkérdõjelezné a nyomtatott kotta végén szereplõ „1902”-t, amelyet Bartók írt föl 1904-ben a kiadónak átadott, ma ismeretlen metszõpéldányra. Ámde az 1902-es keltezést egyéb életrajzi adalékok is megkérdõjelezik! Köztudott, hogy 1902 Bartók életében mindenekelõtt és mindenekfölött a „villámszerû” Richard Strauss-élmény befogadásának az éve volt, amely az Also sprach Zarathustra februári fölfedezésével kezdõdött, s amely a Heldenleben zongoraváltozatának 1903. januári, bécsi bemutatója révén a következô naptári évre is átnyúlt. A családi levelek 1902-es, bõven áradó, Bartók életének sok eseményére igen részletesen kiterjedõ sorozatában nemhogy Pósa-dalokról nem esik szó, de semmiféle más magyar kompozícióról sem. Sõt a levelek tanúsága szerint Bartók még 1902 októberében is meglehetõs értetlenséggel viszonyult a magyar zene eszményéhez, ha nem éppen a fogalmához is. ( „Mikor beiratkoztam a zeneszerzésre, aszongya a titkár: aztán most komponáljon is. Hivatkoztam szimfóniámra. Erre õ aszongya: igen de komponáljon – aszongya – valami magyart. Mire én nevetni kezdek. Erre õ aszongya: no lám! ilyenek maguk. Ha aszongyuk, komponáljanak valami magyart, hát elkezdenek nevetni. Odajött erre az igazgató s figyelmembe ajánlotta Arany »Rodostó«-ját. Aszongya lehet erre valamit komponálni s beleszõni a Rákóczy induló hangjait. – No iszen gratulálok magamnak!”) ⁸

A magyar népdal iránti érdeklõdésének legkorábbi jelét csak 1903. április 1-jei levelében olvassuk, amelyben nõvérétõl kérdi, ismeri-e „Az egri ménes mind szürke…”, illetve az „Édesanyám ha bemegy…” kezdetû „népdalokat”. Ekkor tûnik föl levelezésében a „Böske” becenév is, mégpedig olyan szövegösszefüggésben, amely merõben új az eddigi levelek hangvételéhez képest: „Legyen Böske magyar ruhában koncertemen.”⁹ Az 1903. március 18-án kelt levélben „Böske” még „Elza” volt! ¹⁰ A levelek tanúsága szerint tehát nem korábban, mint 1903. tavaszán gerjedt Bartók személyiségében az a szemléletváltási folyamat, amely a Kossuth és – június 11-ét, húga tizennyolcadik születésnapját megelõzõleg – a négy Pósa-dal megkomponálásához vezetett. Hadd idézzem Ujfalussy József klasszikus Bartók-életrajzának idevágó, pontos fogalmazású mondatát, melyet érvelésem megerõsít, a „Pósa-dalok” 1902-es datálásának elfogadása viszont megkérdõjelezne: „1903 […] Az év tavaszán, a politikai küzdelmek és az országszerte megélénkülõ hazafias mozgalmak hatására meg-érlelõdött benne az elhatározás, hogy zenei tevékenységét a nemzeti kultúra szolgálatába állítja.” ¹¹Frappánsabban világítja meg a mozzanatot az újabb, ma már szintúgy klasszikusnak tekinthetõ Bartók-életrajz, a Tallián Tiboré: „Életrajzi adatoknál elõbb árulkodik az 1902-es Négy dal […] arról, hogy a magyar zene megteremtésének célja legalább annyira közrejátszott Bartók zeneszerzõi újraindulásában, mint Strauss.” ¹² Talliánnak tehát föltûnt az életrajzi adatok és az 1902-es keltezés inkongruenciája, csak éppen hogy megkérdõjelezhetetlennek tekintette a Bartók megadta s az alapkutatás szentesítette évszámot.

„Igen, de Bartók tán csak tudta, miért íratott 1902-t a nyomtatott kotta végére!” – mondhatják az ellenvetõk. Van erre válasz: Gruberné „Pósa-dalok”-másolatán viszont az 1903-as évszám nem származhat máshonnan, mint Bartók fogalmazványáról!

Ha a Bartók-kutatás elfogadja a következtetést, hogy Bartók (vagy Bárd Ferenc?) tévedett egy évet, és hogy az elveszettnek mondott „Elza-dalok” nem más, mint az 1903-ban komponált, 1904-ben Bárdnál megjelent „Pósa-dalok”, nemcsak a Bartók-mûjegyzék szabadul meg egy sosem látott mû terhétõl. A Tallián jelezte idõrendi nem egyezés is feloldódik. Ellentmondás nélkülivé válik egy fontos életrajzi és alkotástörténeti mozzanat: közelebbrõl és biztosabban datálhatjuk Bartók ifjonti nacionalizmusának jelentkezését.

Ismeretes, hogy ennek a korszakának nemsokára a magyar parasztzene és a magyarországi nemzetiségek parasztzenéjének a fölfedezése vetett véget.

Jegyzetek

¹ In: (közreadja) Tallián Tibor, Bartók Béla önmagáról és mûveirõl, az új magyar zenérõl, mûzene és népzene viszonyáról(= Bartók Béla írásai, 1). Budapest: Zenemûkiadó, 1989, 28.

² Bartók 1925. máj. 1-jén kelt levele az Universal Editionhoz. Kiadatlan dokumentum Bartók Péter tulajdonában, fénymásolata – a kiadó valamennyi Bartók-levelének fénymásolatával együtt – a budapesti Bartók Archívumban tanulmányozható.

³ Lásd 1904. március 17-i, Dietl Lajosnak írt levelét, in: (szerk.) Demény János: Bartók Béla levelei. Budapest: Zenemûkiadó, 1976, 76.

⁴ Denijs Dille, Thematisches Verzeichnis der Jugendwerke Béla Bartóks. 1890-1904, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1974, 150.

⁵ Demény János, „Bartók Béla tanulóévei és romantikus korszaka”, in (szerk.) Szabolcsi Bence és Bartha Dénes:Zenetudományi tanulmányok, II., Erkel Ferenc és Bartók Béla emlékére. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1954, 370.

⁶ Somfai László: Béla Bartók. Composition, Concepts and Autograph Sources. Berkeley-Los Angeles-London: University of California Press, 361.

⁷ (Szerk.) ifj. Bartók Béla, Bartók Béla családi levelei. Budapest: Zenemûkiadó, 1981, 106.

⁸ Uo., 70.

⁹ Uo., 95.

¹⁰ Uo., 95.

¹¹ Ujfalussy József: Bartók Béla. 3. , javított kiadás, Budapest: Gondolat, 1976, 489.

¹² Tallián Tibor: Bartók Béla. Budapest: Gondolat, 1981, 38.