Boldogság és életbölcsesség ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet

Az Élet Vize

Írta: Nagy Jenő · 2022. április 20.

kb. 5 perc olvasás

Élet vize

Élet vize. Az É. és az aranyalma a népmesékben ismert tárgyai a kivánságnak. Hogy Euristheus Héraklést a Hesperidák almáiért küldi, igazi mesevonás. Az É.-nek megfelel a hellén ambrózia. Ez ugyan már Homérosnál az istenek eledelét, a nektár pedig azok italát jelenti, de a legrégibb képzet szerint az ambrózia is a nektárhoz hasonlóan folyadék volt (l. Ambrózia). A szláv mesék is két «vizet» ismernek; az élet és a halál vizét: az utóbbinak nincs mindig ölőereje, hanem arra szolgál, hogy a szétdarabolt test részét összeforraszsza, mire aztán az élet vize uj életre támasztja. Az élet és halál ilynemü hasonlatosságát bizonyára a görögök is ismerték, s csak mikor az istenek háztartását ellátták étellel és itallal, tették meg az életvize, tudniillik az ambróziát ételnek, a halál vizét, tudniillik a nektárt pedig italnak. A nektár szó rokon a görög véxuç (ölés) és latin «necare» (ölni) szavakkal (Laistner, Rätsel der Sphinx 2,225). A modern népmesékben is az élet vizét gyakran hasonló tulajdonságu olaj vagy kenőcs helyettesíti; ezt a görögök ambróziának nevezték volna, melyet gyógyírül is használtak. Modern mesék szerint az É. nemcsak a mitikus földöntuli sziklákból, hanem fákból is bugyog ki, sőt tulvilági lények ujjaiból, lábaiból is, s az ilyen lények izzadtsága hasonló erővel bir (l. Wollner összeállítását Leskien-Brugmann, Lithauische Volkslieder u. Märchen c. gyüjt. 522. l.) Az É. délben, a halál vize pedig éjfélkor bugyog ki két szikla közül, melyek összecsapódnak, mihelyt valaki vizet merít. Magyar meséinkben az É. (v. az ifjító viz) Tündérországban vagy járatlan, rengeteg erdők közepén bugyog fel. Tündérországból hozott a kigyóember mátkájának gyöngyház-szekrényt. Ha kinyitotta az ember, a szoba egyszerre megtelt jóféle illattal, melytől megifjodott az ember. Volt abban a szekrényben oly bűvös szer is, melyet hajnalhasadáskor apró-cseperke tündérkék méhszárnyakon gyüjtöttek össze a virágokról. Egy csepp belőle az ősz hajat is aranyhajjá változtatta. Egy másik szelencében oly szépír volt, hogy egy csepp belőle elég volt, hogy a legráncosabb, mohotkás arcot is oly szépségüvé tegye, mint mikor a fehér rózsára piros szint lehel a hajnal. A harmadik szelencében balzsam volt. Egy csepp belőle egy egész kádvizet oly balzsamfürdővé változtatott át, hogy abban, «ha a legnyomorultabb béna koldus fürdött volna is meg, mégis 24 éves tündérszépségü ifjuvá változott volna» (Merényi, Eredeti népmondák 1, 1). Van aztán olyan forrás is, ki benne megmosakodik, annak arca naptündöklésüvé, a haja pedig aranyhajjá változik (Merényi, Dunamelléki népmondák 1); sőt még a foga is aranyos lesz (Merényi, Sajóvölgyi népm. 4. ) Egy csángó mesében az ilyen viz visszaadja szeme világát az igaznak, kit a hamis megvakított (Ethnol, Mitteil. aus Ung. II. 43.). Egy másik mesénk szerint a halhatatlanság királynéja várában van egy «kis oldalszoba, egy szögletében egy kis lappancs, mely alatt a halál vize van, kit vele megpreckelnek, azonnal meghal». Egy másik szobában az örökkévalóság kősziklájából ered az É.-e, ennek «olyan tulajdonsága van, hogy ha valaki ezelőtt 4 vagy 5 ezer esztendővel meghalt is, ha csak egy csontocskáját megkapni és ezzel vizzel megpreckelni lehet, ahonnal a legjobb állapotjában felébred» (Arany-Gyulai, Magy. népköltési gyüjt. 1, 371. l.) Végül egy mesénkben a halál bir hasonló szerrel. Szegény ember egyik gyermeke számára a halált hivja komának, ki neki oly füvet ad, melylyel még haldoklókat is meggyógyíthat (Merényi, Eredeti népm. 7. E vonás megvan egy csehországi cigány-mesében is, l. Jes ina, Romani Csib).

*

Az élet vize

magyar népmese

Élt egyszer egy szegény ember, akinek volt egy fia. Jakabnak hívták. Szorgalmas, ügyes gyerek volt ez a fiú, de olyan vékonyka, hogy a legkisebb szélfuvallat is felborította volna. Féltette is az apja, mi lesz Jakabbal, ha ő már nem lesz az élők sorában. A szegény ember nemsokára nagyon beteg lett, s bajára nem találtak semmiféle gyógyírt.

– Sose búsuljon édesapám, elmegyek és elhozom magának az élet vizét, meglátja, attól majd meggyógyul – mondta Jakab, azzal útnak indult.

Ment, mendegélt míg el nem érkezett egy erdőbe. Hirtelen keserves sírásra lett figyelmes. Egy kis galamb sírdogált, akinek szárnya két fa közé szorult. Jakab kiszabadította a galambot, sőt még a szárnyát is bekötötte.

No Jakab, mert jó voltál hozzám, adok neked egy sípot, ha belefújsz, én rögtön ott termek és segítségedre leszek!

Tudom, hogy az élet vizét keresed. Csak menj egyenesen az első keresztútig. A sziklás hegyen túl találsz majd egy házikót. Abban a házikóban lakik egy öreg boszorkány, ő őrzi az élet vizét.

Jakab hamar megtalálta a házikót, és ahogy a galamb mondta, az öreg boszorkány már várta.

Tudom, hogy mi jártban vagy – mondta a boszorkány. De ahhoz, hogy megkapd az élet vizét, két próbát ki kell állnod. De most feküdj le és aludj, holnap aztán kora reggel megtudod, mit kell tenned. Így is lett. Másnap aztán a boszorkány azt mondta:

– Nem messze innen van egy hegy. Tedd azt a földdel egyenlővé, vesd be szőlővel, és holnap a levéből készült borból hozzál nekem egy kancsóval. Ha nem így teszel, halál fia vagy.

Ej, búsult a legény erősen, most mi tévő legyen.

Eszébe jutott a síp. Elővette és megfújta. Hát uramteremtőm, ahány madár létezett a földön, az mind ott termett. Jakab elmondta, milyen próbát kell kiállnia. De a galamb, akinek megmentette az életét, azt mondta: – Csak feküdj le nyugodtan, holnapra minden úgy lesz, ahogy azt a banya akarja!

És valóban úgy volt. Másnap Jakab boldogan vitte a kancsó bort a boszorkánynak.

Az persze dúlt-fúlt mérgében, de lemondta a másik próbát is:

– Amott a hegyen túl találsz egy erdőt. Vágd ki annak fáit, szántsd fel a földet, vess rá búzát, és holnap hozz a belőle őrölt lisztből friss kenyeret.

Jakab belfújt a sípba. A madarak most is megjelentek és mindent úgy tettek, ahogy a boszorkány akarta. Másnap reggel Jakab már vitte a friss kenyeret a banyának.

– No te legény, kiálltad a próbát, meríts az élet vizéből, aztán menj Isten hírével – mondta a boszorkány.

Jakab úgy is tett, és nagy vígan indult hazafelé.

Útközben egyszer csak a vállára röpült a galamb és így szólt:

– No Jakab, mos te segíts rajtam. Locsolj rám pár cseppet az élet vizéből!

S lássatok csudát, ahogy pár csepp víz érte a galambot, gyönyörűséges lánnyá változott.

– Tudd meg Jakab, hogy engem a boszorkány változtatott madárra, s csak az élet vizétől kaphattam vissza lányalakomat.

– Rögtön egymásba szerettek és boldogan indultak Jakab falujába. Otthon bezzeg kétszeresen is nagy volt az öröm. Jakab beteg apja olyan hamar meggyógyult, hogy Jakab lakodalmán csak úgy ropta a csárdást. A fiatalok még ma is élnek, ha meg nem haltak.