kb. 34 perc olvasás
Első közlés – 2008. december 23.
Az árva Mariska napjai
Kovács Júlia vidékről, paraszti sorból, árván maradva kerül a fővárosba, és egy bordélyház mindenes cselédjeként dolgozik, amikor Hatvany tartóssá váló kapcsolatba kerül vele – Bródy Sándor (elő)szavaival, ”rátalál a ganajdombon a nagy értékre”. A találkozás valamikor a századfordulón történhetett, Hatvany alig húszéves ekkor, még az egyetemet sem fejezte be. Pályája épp csak elindult…
Ismeretlen szerző. Kovács Júlia évei töredékekben
(Borgos Anna előszava)
„Hatvany Lajos »báró«-ról itt csak annyit jegyzek föl, hogy ő volt az, aki valamennyi »társadalmi osztállyal« házasságot kötött” – írja Kosztolányi Dezsőné írófeleség-portréiban.2 Valóban, Hatvany feleségei-társai-szerelmei között művész, polgár, munkás, arisztokrata és paraszti rétegből származó nőt egyaránt találunk. A „megpecsételt” kapcsolatok között van az arisztokrata szobrász-író Christa Winsloe, a filmügynökség-alapító Marton Böske, végül a „proletár” gyökerekkel rendelkező Somogyi Jolán, de a jelentős vonzalmak között meg kell említeni a berlini színésznő, Kamilla Eibenschütz nevét (akit el is jegyzett). Hatvany vonzalma, elfogulatlan érdeklődése a különböző társadalmi rétegek iránt kétségtelen, és ezen a skálán minden bizonnyal „árva Mariska”, azaz Kovács Júlia jelenti az egyik „végpontot”.
(Borgos Anna előszava)
„Hatvany Lajos »báró«-ról itt csak annyit jegyzek föl, hogy ő volt az, aki valamennyi »társadalmi osztállyal« házasságot kötött” – írja Kosztolányi Dezsőné írófeleség-portréiban.2 Valóban, Hatvany feleségei-társai-szerelmei között művész, polgár, munkás, arisztokrata és paraszti rétegből származó nőt egyaránt találunk. A „megpecsételt” kapcsolatok között van az arisztokrata szobrász-író Christa Winsloe, a filmügynökség-alapító Marton Böske, végül a „proletár” gyökerekkel rendelkező Somogyi Jolán, de a jelentős vonzalmak között meg kell említeni a berlini színésznő, Kamilla Eibenschütz nevét (akit el is jegyzett). Hatvany vonzalma, elfogulatlan érdeklődése a különböző társadalmi rétegek iránt kétségtelen, és ezen a skálán minden bizonnyal „árva Mariska”, azaz Kovács Júlia jelenti az egyik „végpontot”.
Kovács Júlia vidékről, paraszti sorból, árván maradva kerül a fővárosba, és egy bordélyház mindenes cselédjeként dolgozik, amikor Hatvany tartóssá váló kapcsolatba kerül vele – Bródy Sándor (elő)szavaival, „rátalál a ganajdombon a nagy értékre”. A találkozás valamikor a századfordulón történhetett, Hatvany alig húszéves ekkor, még az egyetemet sem fejezte be. Pályája épp csak elindult, a Budapesti Szemle közli néhány versét és publicisztikáját, és 1901-ben a Huszadik Században is jelenik meg írása. Bárói címmel, nagyiparos családi háttérrel az irodalom egyre inkább elkötelezett művelője és mecénása, a Nyugat társalapítója lesz, erős esztétikai és szociális érzékenységgel rendelkező modern nagypolgár és művész, „citoyen báró”.3 A pénz ellentmondásos szerepe végigkíséri a pályáját, ennek köze lehet az irodalmi életben mutatkozó görcsös sikerkereséséhez és állandó frusztráltságához is. Ehhez járul még ambivalens viszonya az őt többszörös emigrációba kényszerítő hazai politikai rendszerhez és a műveit nem egyértelmű elismeréssel fogadó irodalmi közeghez; társadalmi és irodalmi kötődései ugyanakkor mindvégig megingathatatlanok.
A nő személyén, vonzerején túl feltehetőleg a felemelés, a formálás lehetősége, a „Pygmalion-effektus”4 is megérinti Hatvanyt. Júliában egyszerre láthatja a koraérettség, a „beszennyezettség” és az ártatlanság jegyeit. Ebben az összetett vonzódásban keveredik idealizálás, leereszkedés, részvét és empátia, amit a kor perditaromantikája is megjelenít; ennek nyomai Bródy Sándor, később Szép Ernő, Krúdy és Kosztolányi műveiben is megtalálhatók. A „kiemelt” és „kistafált” nő tapasztalatokat, esetleg témát, élményanyagot is közvetíthet egy tőle távol álló rétegről, világról (akárcsak Móricz Csibéje). (Kérdés, Hatvany műveiben van-e bármi nyoma ennek a kapcsolatnak.) A „kísérlet” – beszédes, hogy ezt a szót használja – érzelmileg is megérinti Hatvanyt, de erős benne a függőségben tartás szükséglete is. Ezt tanúsítja egyik Bródyhoz írt levele. A levél keltezés nélküli, ezért csak sejthető, hogy Juliskára utal benne:
„A nőt nagyszerűen kistafáltam, illetve kistafálta Drecall [?] őfensége. Képzelje, Sándor, három inge volt a nőnek. Most megtelt a szekrénye illatos fehérneművel. Olyan lesz, mint egy fejedelemnő, ha megjelenek vele Párizsban. Egész kivirult itt a kényeztetésben, jólétben – munkaambitióját, kalandvágyát, függetlenségi realitását [?], önállóságát, gőgjét és [olvashatatlan] egyenkint, ízenkint elszedtem [?], magam se tudom miért? Rettenetes ára lesz ennek a kísérletezésnek. Különben úgy látszik, hogy bevallatlanul szerelmes vagyok belé. Képzelje, három hónap óta soha senkivel se beszélek – se színház, se kávéház.”5
Bródyt ugyancsak lenyűgözi a lány különleges, egyéni lénye. 1910-ben Abbáziából küldött levelében rajongva számol be látogatásáról és Juliskáról. Ekkor Hatvany már Berlinben tartózkodik, de Juliskával és látogatóival folyamatos „ellenőrző” kapcsolatban áll.
„Ami Juliskát illeti, Laci, összes ügyeimet odaadnám ez egyért, ha ez az egy az enyém lett volna. Jelentékeny és szokatlan, a bűbájos nőstény minden puhaságával és vadságával. A furcsa és valóban nehéz életkörülmények hatása alatt egy kissé bolondos lett, de ez csak nem nagy baj? Nagy mélységei vannak ennek a kis lánynak, aki igen csinos is. Betegségéből, ami az erős nemi és anyai életnek hirtelen elvágásából eredt, úgy látszik, teljesen kigyógyult. Most sem él nemi életet, és ezért bizony a színe egy kissé szürke. Ez kiszínesedik még, ez még asszony lesz! Az Ottó dolog – az a benyomásom – úgy igaz, mint ahogy ő mondja. Ez az a nő – akármilyen különös legyen is –, aki nem kurva.”6
A néhány évig tartó együttélésből két gyermek is születik: a többnyire Lillyként emlegetett Viola (1902. nov. 11.) és Károly (1905?). Szinte bizonyos, hogy formális házasságot nem kötöttek. Annak ellenére, hogy a fiú származását illetően Hatvany mindvégig bizonytalan, 1917-ben mindkét gyereket a nevére veszi. Az 1900-as évek közepén Hatvany Berlinbe megy, innen levelez a megbízott családlátogatókkal (Fenyő Miksa, Ignotus, Kaffka Margit, Lesznai Anna, Miklós László – lásd a mellékelt leveleket).7 Villát bérel a család számára először a Gellérthegyen, majd Pasaréten. „Fenyőt és feleségét arra kértem, hogy távollétemben mint »ügyvédeim« vállalják gyermekeim anyjának ügyes-bajos dolgait.”8 Közben szerelmi viszonyt kezd Kamilla Eibenschützcel, Max Reinhardt társulatának színésznőjével. 1913-ban az író és szobrász Christa Winsloe-val köt házasságot, amely 1919-ig tart. A családdal azonban továbbra is kapcsolatban marad; bár ez sokszor inkább terhet jelent a számára, kivonná magát, de erős a kontroll-igénye is. A gyerekek iránt egyértelmű felelősséget és kötődést érez (erről a leveleken túl képek is tanúskodnak). A „megbízottakkal” váltott levelek többnyire az anyagi támogatás, a lakásügyek, az ügyvédek és a gyereknevelés praktikus kérdései körül forognak. (Ezzel párhuzamosan, sokszor egyazon levélben zajlik a vita a Nyugat pénzügyei és szerkesztési elvei fölött, ami 1912-ben az Osvát-duellumba, majd a laptól való távozásba torkollik.) Hatvany Viola intézetbe adását szorgalmazná, ez nem valósul meg, de állandó probléma a megfelelő nevelő keresése a kislány mellé. Ezt a feladatot egy ideig Kaffka Margit vállalja, örömét is leli benne, de nem igazán elégedett a javadalmazással, és inkább mást ajánl maga helyett.
Hatvany „nyomozást rendel el” Juliska magánélete után is, nyilván mindenekelőtt az apasággal kapcsolatos bizonytalansága miatt. (Egy bizonyos Ottó nevű szobrász [?] jár a házhoz.) Miklós László, a Deutsch Ignác és Fia cég pénztárosa lojális beszámolói 1909-ből arról tanúskodnak, hogy Juliskával szemben igen szigorú, apaian regulázó hangnemet ütöttek meg (legalábbis ő).
Kovács Júlia
De mit tudunk tulajdonképpen „árva Mariská”-ról? Igen keveset, és épp az alapvető életrajzi adatokról voltaképp semmi biztosat. A születés és halálozás ideje, a szakmai vagy egyéb rendszeres tevékenységek, lakóhelyek, a Hatvany utáni magánélet részletei egyaránt bizonytalanok. A Hatvany-kapcsolat kezdetének, alakulásának, felbomlásának pontos ideje, története szintén. Tőle magától – az életének csak egy korlátozott időszakát és közegét érintő naplón túl – nem maradt egyéb hozzáférhető életrajzi dokumentum; nem tudni, elvesztek, megsemmisültek, vagy hagyatékokban lappanganak. A hiány, a töredezettség, a nehezen elbeszélhetőség jellemzően hozzátartozik a történethez. Személyiségét, életútját tehát csak a róla való beszédből, illetve magából a memoárból lehet rekonstruálni. Egy tiszántúli faluban, feltehetőleg valamikor az 1880-as években született, és (legalábbis Somogyi Jolán lánya, Harsányi Klára emlékezete szerint) Hatvanyval nagyjából egy időben, azaz 1961 körül halt meg. Szülei halála után jött fel a fővárosba, ahol különböző alkalmi munkák után kötött ki az ominózus bordélyházban. Külsejét illetően, Kosztolányiné leírása szerint: „A közepesnél alacsonyabb, de csinos, formás, hamvasszőke hajú teremtés volt Juliska.” Szerencsére fennmaradt néhány fénykép is, köztük egy igen korai, 1901-ből származó, nagyon izgalmas, érzékletes, modern portré, egy Hettie Schüssler nevű fotográfus felvétele. Feltehetőleg ilyen lehetett, amikor Hatvany megismerte: vonzó, érzékeny arcú, megviselt – egyszerre érett és éretlen. A mintegy tíz évvel későbbi képen már láthatólag „kistafálva”, elegáns, jómódú polgárasszonyként látható.
Munka
1913-ban Münchenben bemutatják Hatvany Die Berühmten (A híresek) című drámáját. A bemutatóra Juliska is kimegy a gyerekekkel (sőt, talán ekkor már ott is van), és néhány évet ott tölt. Állítólag szobrászként dolgozik9, ám erről a szobrászkodásról szinte semmi nyom nem maradt. Egy halvány utalás található Hatvany Irén – Hatvany Lajos nővére – 1912 körül öccséhez írott levelében: „Bárónőtől kaptam levelet: használjam fel J. marotte10-ját vele szemben: beszéljem rá, hogy komoly dologgá fejlessze ki tudományát. Hallgasson anatómiát Zürichben! Bölcs nő, ki elfelejti a körülményeket, és hogy képesség hiányában még a magyar cursus is lehetetlen, hátmég! Te úgy gondolkozol, ahogy érzel, mindent adtál neki, és bizonyos határig mindent visszavehetsz, helyes és jogos, de mégis keresnék olyan megoldást, ami amellett, hogy kis Lilinek hasznos, kissé megfeleljen J. lényének. Így nehéz kimenni! Ha hiányzik a jóakarat, még beszélni sem tanul meg.”11
Egy másik utalás Kosztolányiné írófeleség-portréjában olvasható: „Ma már Juliska képzett, jóízlésű szobrásznő, nehéz volna felfedezni magatartásán, külsején, de akárcsak önkéntelen mozdulatán vagy álmaiban régi életének nyomait, de paraszti származása kiütközik abban, hogy virágokat nevel, s a legkülönfélébb állatokat gyűjti maga köré, meg abban is, hogy szeret és tud betegeket ápolni.” (Mivel a portrék keletkezése bizonytalan, nem tudni, mire utal a „ma” megjelölés.) A portré azt is tanúsítja, hogy Kosztolányiék személyesen ismerték Juliskát (Kosztolányit akár íróként is érdekelhette), ami arra utal, hogy később, Hatvanytól való eltávolodása után is megmaradt a kapcsolata az irodalmi közeggel, ha ennek kevés nyoma maradt is.
Férfiak, férjek, gyerekek
Juliska körül különféle minőségben több férfi is megfordul. 1908-9-ben Varga Boldizsárnéként emlegetik (ld. Miklós László levele), de az illető személye homályban van. Ekkortájt jár a házhoz a „gyanús” M. Ottó, akinek személyét ugyancsak rejtély övezi, de nem lehet kizárni, hogy valójában ő Károly apja. Az 1920-as évek elején Júlia férjhez megy Halápy Jenő tanárhoz. Jenő öccse, Halápy János székesfehérvári tanár és festőművész szintén ekkortájt veszi feleségül Violát. Hatvany nagyon ellenzi ezt a házasságot: egyrészt úgy véli, Lilly még túl fiatal ehhez, másrészt attól tart, nem lesz „úrinő”, nem fogja bírni a „bugris”, szellem, modor és lendület nélküli nyárspolgárságot (bár azt is érezteti, hogy az erre való hajlam Lillyben is megvan). Azt akarja, „követeli”, hogy Juliska menjen férjhez Jenőhöz, Viola viszont menjen Svájcba, és várjon két évet a férjhezmenetellel. (Nem tudni, így történt-e.) A Viola házassága körüli nagy aggodalmak mögött érezhető Hatvany nagyfokú idegenkedése az általa kispolgárinak tartott életformától. Mindez Hatvany bécsi emigrációból írott leveleiben fogalmazódik meg, melyeket a Svájcban tanuló Károlyhoz ír 1921 körül. A levelezésben visszatérő témák Juliska és Viola ügyei, Hatvanyhoz való viszonyuk. Hatvany azt szeretné, hogy Juliska is költözzön ki hozzá Bécsbe, de ő ezt elutasítja. Elkeseredett és tehetetlen, amiért Lilly eltávolodott tőle és Christától. Végül egy megenyhültebb levél arról tájékoztat, hogy Pöstyénben, majd Surányban találkozik a család, és úgy tűnik, Violát is sikerül Svájcba vinnie tanulni.
Viola második férje Fenyő Miksa fia, a festőművész Fenyő György volt, együtt vándoroltak ki 1956-ban Angliába. Viola addigi és ezt követő életformájáról sem tudni sokat, de lelkiállapota labilitását jelzi, hogy 1962 körül öngyilkosságot követett el12, ennek előzményei azonban szintén homályba vesznek. Károlyról annyi tudható, hogy a háború után Amerikába vándorolt (közben bizonytalan információk szerint volt egy angliai állomás és egy angol feleség is). Állítólag kapcsolatban állt a filmes világgal is. Egy lánya született, aki még élhet. 1990-ben még érkezett tőle egy levél a kaliforniai Angwinból Hatvany Irén unokájához. (De az ott szereplő címre küldött levelem „címzett ismeretlen” jelzéssel visszajött, tehát ez a szál is megszakadt.)
A napló
„»Árva Mariska naplója« – ez volt a címe annak a kis papírkötéses könyvnek, amelyhez Bródy Sándor írta az előszót, és amelyben Juliska elképesztő nyíltsággal leírta életének azt a korszakát, amelyet bordélyházban töltött, mint mindenes cselédlány, s ahonnan később a báró kiemelte” – írja Kosztolányiné.
Az árva Mariska napjai körül hasonlóan sok a bizonytalanság, mint szerzője életútja körül. Nem tudni, mikor keletkezett, milyen szándékkal, milyen indíttatásból. Sejthető, hogy a szöveg megírása inkább lelki, mint irodalmi szükséglet lehetett szerzője számára. A lelkileg és fizikailag rendkívül megterhelő életkörülmények, a magára hagyottság, a szűk élettér, a szenvedés és a homályos bűntudat arra indíthatta, hogy el-/kibeszélje a vele történteket, ha a közönség ekkor még nem is volt számára megfogható. Kérdés az is, mennyire volt egyidejű az írás az eseményekkel, illetve mennyire utólagos perspektívából alkotta meg a szöveget – azaz a napló vagy a memoár műfajához áll közelebb, esetleg a kettő ötvözetéről van szó. (A szövegben több helyen is zavar, következetlenség van a dátumok körül; ez az „időzavar” talán inkább az utólagos rekonstrukciót és annak bizonytalanságát erősíti.) A kiadás gondolata feltehetőleg Hatvanytól indult, aki hasonló fantáziát, érdekességet láthatott a szövegben, mint szerzőjében. A könyv hosszas előkészületek, tervezgetések után végül 1911 elején jelent meg a Nyugat Kiadó sorozatában, meglehetősen magas (hatezres) példányszámban. (De nem fogyott el: Buda Attila szerint még a húszas években is volt belőle raktáron.) A címet meglehetősen következetlenül idézik: az „árva” időnként nagybetűvel szerepel, a „napjai” helyett pedig olykor „naplója”.
Hatvany többekkel elolvastatta a szöveget, s azon feltehetőleg többen „csiszolgathattak” is: a levelezésből kiderül, hogy a kézirat már 1904-ben járt Ignotusnál (aki a közlés lehetőségét is meglebegteti, de aztán elhárítja), 1910-ben Szép Ernőnél (eredetileg az előszót is ő írta volna), és természetesen Bródynál (aki végül megírta az előszót). Valószínű, hogy maga Hatvany is hozzányúlt.
A kötet nem keltett túlságosan nagy visszhangot, de a kevés fellelt kritika – az adott fórum „világnézetének” megfelelően – jól leképezi mind a „kényes” téma, a szokatlan hang iránti érdeklődést, mind az ellenállást, megbotránkozást. Közös bennük, hogy az „irodalmi minőség” elé helyezik – és attól mereven el is választják – a szöveg különleges, közvetlen dokumentum értékét. Bródy előszava is ezt az olvasatot erősíti: „Írói készséget már nem is kerestem bennük, hanem szépet a magam számára, és még abban reménykedtem, hogy helyzeteket találok itt, amelyeknek semmi köze az irodalomhoz, amelyekhez mesterségbeli nem nyúl soha. […] Fájdalmas gyönyörűséggel olvastam végig a könyvet, amely a legritkább emberi dokumentumokkal van teli, a léleknek olyan szűzi tájairól szól, ahol soha még senki se járt.” Ugyanakkor azt is megpendíti, hogy minőség mintha éppen a tudatos megformálás hiányában, a nyers, közvetlen elbeszélésben rejlene. A szöveg „több, mint az irodalom, mert nem kész, nyers és friss, új és becsületes”. Bródy a nőírókat illető várakozással, azaz inkább szkepszissel kezd neki a szöveg olvasásának, amely aztán gyorsan beszippantja: „A tizedik lap felé már egyszerű és mohó olvasó lett belőlem”. Gonda József13 ugyancsak eredeti, friss kísérletként üdvözli a kötetet, mint „új, érdekes irodalmi eseményt”. De szintén inkább tartalmánál, mint megformálásánál fogva: „Írói kvalitásokat […] ne keressünk a könyvben, mert ilyenek nincsenek. Nyers, természethű nyelv, szinte durván is érdes.” Lesznai Anna Nyugat-beli recenziója14 sem elsősorban művészi alkotásként fogadja be a szöveget, maga az „élet” rendíti meg benne. „A művészi mérlegelés lehetősége és az, hogy jól van-e írva, milyen irodalmi értékű és jellegű, ez a könnyek és véletlenség szülte élettörténet – elenyésznek számomra. Árva Mariskát, magát, látom.”
A kritikák másik visszatérő eleme a reflektálás a tisztaság/bűn/szenvedés motívumra, disszonanciára: a már-már idealisztikus és irracionális ártatlanságot képviselő hangra, amely egy hagyományosan (és persze a nő oldaláról) az erkölcstelenséggel asszociált világból szól. Ezt a kettősséget többen is megemlítik, már Bródy előszava is: „az a »rossz« leány, akinek itt a legőszintébb hangját fogjuk hallani, egyike a legjobb és legerkölcsösebb lényeknek, akikkel az életben – elevenen vagy írásban – találkoztam. […] Tudatlanság és esprit, szemérmesség és szemérmetlenség, reszkető babona és egy huszár bátorsága.” Gonda (egyébként nemcsak itt) szinte szó szerint a Bródy-előszó zárószavait ismétli: „Erkölcstelen egy könyv, amelyből erkölcsöt lehet tanulni.” Lesznai Anna egyfajta „női” szolidaritással és tisztelettel nyúl a szöveghez; a könyvből áradó szenvedés, áldozat, félelem és részvét hatása alá kerülve. A Katholikus Szemle15 azonban nem talál semmi felemelőt a könyvben: rávetíti saját, meglehetősen szűk értékrendszerét, s ezen a mérlegen a kötet könnyűnek találtatik. A testiség, a bordélyház, mint téma megjelenése már önmagában garantálja a szenny, a bűn, a perverzió, az olvasó „provokálását”. (Ilyen „szennyes” dolgokról nem szabad írni, még ha részei is az életnek…) Az ellenállás moralizálásban és patologizálásban fejeződik ki. A recenzens „erkölcsi” szempontból marasztalja el a művet és a kiadást, és oldalvágásként a Nyugat Kiadó is megkapja a magáét.
Bródy az előszó zárásában megnyugtatja az olvasókat Mariska további sorsát illetően: „Biztosítottak engem – és én is biztosíthatom a megértő és jószívű olvasót –, hogy Juliska hites feleség, úri nő lett, aki élni és írni is megtanult, és jóakaratú mosollyal szánakozik vergődésének e naplóján. Mintha, aki ezt írta, más személy lett volna, nem ő, mégis a legigazibb testvére, akinek megalázott és hősi korszakára büszkén gondol.” Juliska történetének ez a fázisa, a „hites feleséggé, úrinővé” válás folyamata azért feltehetőleg nem volt ennyire zökkenőmentes. Nem tudni, milyen volt a viszonya korábbi életéhez, hogyan viselte a „felemelkedést”, körülményei radikális megváltozását. Kár, hogy erről már nem olvashatjuk naplójegyzeteit – legalább ennyire érdekes lenne az is. Talán egyszer majd előkerül egy „Napjaim Hatvanyval” című kézirat is…
LEVELEK
Hatvany Lajos Bródy Sándorhoz
É. n., h. n.
[…] A nőt nagyszerűen kistafáltam, illetve kistafálta Drecall [?] őfensége. Képzelje, Sándor, három inge volt a nőnek. Most megtelt a szekrénye illatos fehérneművel. Olyan lesz, mint egy fejedelemnő, ha megjelenek vele Párizsban. Egész kivirult itt a kényeztetésben, jólétben – munkaambitióját, kalandvágyát, függetlenségi realitását [?], önállóságát, gőgjét és [olvashatatlan] egyenkint, izenkint elszedtem [?]. magam se tudom miért? Rettenetes ára lesz ennek a kísérletezésnek. Különben úgy látszik, hogy bevallatlanul szerelmes vagyok belé. Képzelje, három hónap óta soha senkivel se beszélek – se színház, se kávéház. Tűröm [olvashatatlan], tűrtem az esőt, ködöt – 10 órai lefekvést. És nem merem hangosan mondani: jól érzem magam. Őrületeim kínoznak még időnként, de csitulófélben vannak szintén.
No elég. Lehet, hogy még a héten Pesten vagyok.
Öleli Laczija.
Adja oda ezt a levelet Menyusnak1, neki is szól.
MTA Kézirattára, Ms 377/100.
Ignotus Hatvany Lajoshoz
1904. jan. 1.
Kedves Hatvany úr, itt küldöm hálás köszönettel a kis lyány naplójának kéziratát, élve szíves engedelmével, hogy másolatát még egy darabig itt tarthassam, s egy-két jó emberemnek megmutathassam.
(MTA Kézirattára, Ms 383/3.)
Ignotus Hatvany Lajoshoz
1904. márc. 16.
Nagyságos Hatvany Lajos úrnak
Nádor utca 3.
Kedves Hatvany úr, mély köszönettel vissza a napló, melyet vétek ki nem adni. Ha énbennem egy csöppel több volna a [olvashatatlan] és érdeklődés, vállalkoznám rá. Így nem.
Üdvözli tisztelője
Ignotus Hugó
MTA Kézirattára, Ms 383/4.
Ignotus Hatvany Lajoshoz
1908. ápr. 22.
Kedves Lacim, ma végre a Gellérthegy is ráért, én is ráértem, s így Mohamed is elment a hegyhez; átadtam kis küldeményeidet; mindenkit a legnagyobb verhältnismässig2 rendben találtam, a picik gyönyörűek, kivált Lilike; Fenyő, ki velem jött, nagy gonddal rendezte a hurcolkodás ügyeit. Máli kuzinod, ki közben megérkezett, nyuszit hozott a piciknek, s Lili kínálta erősen káposztalevéllel, amint te mindezt telefonon bizonyára s ezidőtt megtudtad.
Mióta itthon vagyok, figyelem Osvátékat, hogy eléhozakodjam-e a kicsinyeid dolgával, s mindinkább arra az átlátásra jutok, hogy Fenyőnek igaza volt; nem alkalmasak a dologra, s nem is kérdem meg őket. A dolog általában nem könnyű; nem hiszem, hogy teszem Kaffka Margit is megfelelne. De azért egyebütt körülnézek, s talán találok valami alkalmatosat. Igen jó volna, a kicsinyek miatt.
A Nyugat dolga úgy áll, hogy Dr. Gonda mögött voltaképp egy kis konzorcium áll, s egyik szufflőrjük3 egy vidéki rokonom. E révén azt remélem, hogy mégiscsak kedvezőbb egyezségre léphetek, mint az első propozíció volt.
[…]
Ölel barátsággal
Ignotus
(Buda Attila: „A levelezések őszintesége, avagy a filológus kategorikus imperatívusza”. In: Szabó B. István (szerk.): A Nyugat-jelenség. (1908–1998). Anonymus Kiadó, Budapest, 1998. 51.)
Miklós László Hatvany Lajoshoz
Budapest, 1909. okt. 18.
Mélyen tisztelt Doktor úr!
[…]
Julikának e napokban írtam, hogy hívjon fel telefonon. Nem jelentkezett. Természetesen én sem. Végre ma telefonon felszólított a lakásomon. Kérdeztem, hogy miért ily későn, mire kifogásul azzal állt elő, hogy nem kapta előbb meg a levelet, mert a következőképp címeztem: Vargha Juliska úrnő őnagysága. Azt mondja, hogy ő Varga „h” nélkül és Boldizsárné. Nevetséges kifogás.
A megfigyelésekről akarok jelentést tenni, mielőtt továbbmennék. Azon a két napon Ottó feltétlenül ott aludt a Diósárok úton, ezt állapította meg nagyjából az utolsó nyomozás. Ottó nem jár máshova, mint oda, s ha nem alszik otthon, úgy csak Juliskánál lehetett. Tettenérésről ebben az esetben nem lehet beszélni. Valamit lehetne tenni, ha a cseléd megvesztegethető volna. De ez ki van zárva, mert a cseléd régen van ott, nagyon jól érzi magát, s nagyobb úr, mint a gazdája.
Ottó csütörtök este 8 óra felé felment Juliskához. 11 óráig este figyeltek az emberek eredmény nélkül, nem jött ki. Utóbb kinyomozták, hogy éjjel ½ 12-kor távozott, és hazament.
Juliskával közöltem, hogy a fényképalbumot nem kapja vissza. Úgy kezdte, hogy nincs értelme, hogy Önnél legyen, mert hisz nincs becse Önre nézve, mire kategorikusan kijelentettem, hogy ezt nem kaphatja vissza, annál kevésbé, mert hisz neki is van egy ugyanilyen albumja. Naplót novemberben kapja vissza; rendben van. Levelekről is tett említést. Mondtam, hogy erről nem tudok.
Hurcolkodásról, nevelőnőről és tanítóról beszélt azután, s kért, hogy intézkedjem utóbbiak ügyében. Rögtön hangsúlyoztam, hogy csak ideiglenes megoldásról lehet szó, mert végeredményben csak egy nevelési módot vagyunk hajlandók akceptálni, az az intézet. Szemrehányást tettem neki a nagy lakás miatt, s azért is, hogy még mindig messze van. Mondtam, hogy Ottó kirevolverezte a lakást azzal, hogy barátként tüntette fel magát, aki hajlandó kiharcolni magánál (Juliskánál) a Lilike intézetbe adását, s mikor célját elérte, odébbállt, mondván, hogy J. ügyben tovább nem tárgyal. Ezt megjegyzem magamnak – mondtam: azt hiszem, előbb-utóbb majd keresni fogja az alkalmat, hogy Juliska dolgában tárgyalhasson, de majd csodálkozni fog, hogy senki se fog vele szóba állni.
Talán egyelőre csak orvostanhallgató elég volna. Ezt felvenném: figyelmeztettem J.-t, hogy nagyon téved, ha azt hiszi, hogy megint lehet Rossi-féle recept szerint kiszekírozni a felveendő tanítót. Általában megmondtam neki a véleményemet a jövőre vonatkozólag, de azt a bizonyos „Krach”-ot még nem csináltam meg.
Kérem, legyen szíves velem közölni, hogy a közeljövőben ott történendő dolgok érdeklik-e, mert azt hiszem, hogy felesleges dolog minden részletről tájékoztatnom. Talán csak a fontos dolgokat nagyjából.
Lilike gyengélkedett. Olyan hányásféle baja volt – aminő már máskor is volt neki –, talán gyomorrontás. Már jobban van.
Nincs valami megbízható német nő ismerőse, akit ki lehetne Juliskához, illetőleg Lilikéhez tenni, akkor talán az orvostanhallgató ½ évig elmaradhatna. Mindenesetre olyan, aki nem árulja el, hogy Öntől jött, hanem csak azt mondani, hogy én vettem fel, esetleg Berlinben élő bátyámmal hoznám kapcsolatba a dolgot olyanformán, hogy őt bíztam meg a kikeresésével. Különben ez is felesleges; most úgy áll a dolog, hogy bárkit elfogad, akit én kiküldök.
Megmondtam J.-nek, hogy a gyerekek fényképét az Ön költségén megcsináltathatja, ha tényleg nincs belőle copiája.
Schiller dr. még nem járt kinn? Dr. H. A.-t nem láttam 3 nap óta. Azt hiszem, nincs is Pesten, s így nem tudom, hogy a Schiller expedíció már megindult vagy sem.
Ő Nagysága kezét csókolja és Önt üdvözli mély tisztelettel
Miklós László
A szűzre4 vonatkozó megbízást elvégeztem. Jóbbal is beszélek ma este. Ugye, hogy a nő még semmi kárt sem tett magában! Nem akasztják fel magukat oly könnyen a nők.
(Buda Attila: „A levelezések őszintesége, avagy a filológus kategorikus imperatívusza”. In: Szabó B. István (szerk.): A Nyugat-jelenség. (1908–1998). Anonymus Kiadó, Budapest, 1998. 60-61.)
Bródy Sándor Hatvany Lajoshoz
[1910. jan.]
Kuranstalten der internationalen Schlafwagengesellschaft in Abbazia
Hotel Stephanie
Kedves Laczi, a kis lány a körmét rágta és tanult: valóban nem számított arra, hogy jövök. Ilyen hasonlóságot még nem láttam, még a hangja, még a mozdulatai is a magáé. Csakhogy lány, nagyon szép és bájos. Ilyen Deutsch még nem volt a világon! Nagyon fogja még ezt maga szeretni és boldog lesz, hogy vele lehet. Nagy és izgatott kíváncsisággal kérdez magára. Az anyja tisztán, sőt elegánsan tartja, mint egy kis comtesse, olyan szép volt Lili azon a délután, amikor Illéssel váratlanul betoppantam. Eliás azonnal átvette a tüti [?] szerepét és a lány a lányét. Hihetetlen kedvesek voltak együtt. Julis majd kibújt a bőréből örömében. Így csak egy ilyen asszony ragaszkodhatik a lányához. Azért szívében az igazi kangához [?] is ragaszkodik és a lányával együtt könnyen vasútra lehetett volna tenni, hogy magát melengessék és szeressék, alkalmasint úgy, mint senki e földön.
A kis fiú is nagyon helyes. Én ezt is Deutschnak tartom. Ugyanaz a rosszkedvű és gyanakodó szemlélődés kezdetben, és aztán – akarata ellen – nekimelegedik. Az arcza, a színe a maga apjáé. De egyes vonásai Ferire ütnek. Az anyja azt mondja: hiába kételkedik a Laci, ez a fiú az övé. A hang, amelyen ezt mondja, igaz hang. Illés kicsalta a kis vad fiút az ágy alól és nagyon fölmelegítette.
Ami Juliskát illeti, Laci, összes ügyeimet odaadnám ez egyért, ha ez az egy az enyém lett volna. Jelentékeny és szokatlan, a bűbájos nőstény minden puhaságával és vadságával. A furcsa és valóban nehéz életkörülmények hatása alatt egy kissé bolondos lett, de ez csak nem nagy baj? Nagy mélységei vannak ennek a kis lánynak, aki igen csinos is. Betegségéből, ami az erős nemi és anyai életnek hirtelen elvágásából eredt, úgy látszik, teljesen kigyógyult. Most sem él nemi életet, és ezért bizony a színe egy kissé szürke. Ez kiszínesedik még, ez még asszony lesz! Az Ottó dolog – az a benyomásom – úgy igaz, mint ahogy ő mondja. Ez az a nő – akármilyen különös legyen is –, aki nem kurva. A táncziskola! Ez olyan érdekes és szövevényes ügy, hogy szóval szólok majd róla. Így, egy kötetben kellene foglalkoznom vele. A pipázás [?] – egyszer volt. A spion – spion volt.
A háztáj: tiszta, rendes, a jólét érzik rajta. Ottót innen ki nem tartják, abból a pénzből nem jut.
Lilinek vehetne egy pianínót, és már ideje lesz egy művelt nyelvre is megtaníttatni.
—–
Milával valami német újság interwievot csinált. Ennek a fordítását olvastam vagy a Naplóban vagy az Ujságban. Egyébként csak dühöngje ki magát rajta. Csak lélekjelenléte el ne hagyja a … és folyó [?] pontokon. Bízok magában, öntudatában és egészséges önzésében. Ízes, nagy halnak lenni egy falánk, zsíros bendőjű nő számára – nem erre született maga, Lacikám!
[…]
Öleli hű barátja
Bródy Sándor
Sanatorium Schalek
Abbazia
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 83.)
Szép Ernő Hatvany Lajoshoz
1910. nov., Berlin
Drága, kedves jó, egyetlen baronet,
Eljöttem magához ebben a zord időben… különben ezzel úgyse hatom meg, hiszen födött autón jöttem. De hű barátszívet hoztam, s minthogy holnap elmegyek, búcsút akartam magától venni, s meg akartam köszönni, hogy míg itt voltam, törődött velem, kedves és jó volt hozzám, eltévedt csirkefogóhoz, aki egy jó szót meg nem érdemlek magától, aki finom, komoly, dolgos, nemes és kitűnő férfi. Ezt a hangot abbahagyom, minthogy soha nem vagyok képes elérzékenyülésemet tisztességes és közölhető formában kifejezni. Kérem, még a következők.
A Juliska naplóját, amelyet erkölcseimen és munkakedvemen felül álló gonddal szántok keresztül, magammal viszem, s ott átsimítom még s befejezem, valamint a bevezetést is megírom. Hogy ezt – pár nap múlva – Fenyőnek adjam-e oda, vagy magának küldjem vissza, azt maga lesz kegyes nekem Az Est-hez címzett levélben megparancsolni. Milla alszik, nem akarom miattam felkölteni, maga közvetítse egyszerű kis búcsúmat.
[…]
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 101.)
Kaffka Margit Hatvany Lajoshoz
[1911. ősz, Berlinbe]
Kedves Hatvany Laci!
Mostanában ilyen lepedőkön levelezek! – Tehát sorra veszem a szíves kérdéseit.
Ami Lilikénk óráit illeti; nézze, őszinte leszek – én nem lehetek olcsójános. Tudja, hogy az időm eddig pont így volt felosztva: délelőtt tanítóné, délután író, este dráma. (Több napszaka nincs!) Kislányunk az egyetlen, aki kedvéért rendet zavarok; őt nagyon kedvelem, érdekes, el nem manierosított, eszes bogár, és jó vele foglalkozni. Mégis három délutáni megzavarást jelent hetenkint; és úgy ötkoronájával-formán lehet csak, hogy annyira megérezzem jövedelemtöbbletben a dolgot, amennyire kényelmetlenségben megérzem. Viszont egészen bizonyos, Laci, hogy egy-egy egészen helyes kis elemi tanítónő forintjával nagyon módszeres oktatást tudna adni harmadik elemiből, sőt, helybe menne a zord téli napokon. Én magam is ismerek egyet, németül is tud – esetleg délutánonkint szerződhetne egészen. A címe nálam. Egészen természetesnek fogom találni, ha megpróbálja amúgy. Német nevelőnőt is valószínűleg keríthetnék itt, de míg Maga vissza nem jön, nem merek komolyan utánajárni; hátha Berlinben talál.
[…]
A viszontlátás reményében nagyon őszinte barátsággal köszönti
Kaffka Margit
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 132.)
Kaffka Margit Hatvany Lajoshoz
[1911. nov. 11. körül]
Kedves Hatvany Laci!
[…]
A pénzt megkaptam. Liluval épp az imént vallottunk egymásnak szerelmet egy marék datolya, születésnapi fülhúzás és az oxigén-lassú égés (lásd: beszéd-értelemgyakorlatok!) alkalmából. Már sokkal jobban olvas – a szembaj lehet, hogy mégis egy kis betűiszony volt; lassan ment, hát unta. A jóistennel sok baj van apró fizikai, élettani és egyéb beszélgetések közepett; ellenben „azt már nem” akarja elhinni, hogy őseink száraz lábbal mentek át a Vörös-tengeren. Persze Pallas Athéne születését éppolyan kevéssé. „De azért szép mese!” A Párisból küldött kabát pompásan áll neki. Bájos jószág – meleg, eszes és ragaszkodó! Nem akarom ezzel „megfogni” magát, kedves Hatvany Laci; mert az a határozott érzésem, hogy maga amúgy is kedvel engem – tehát minden további fölösleges!
Most pedig hadd térek a tárgyra. Hallom, hogy a nevelőnő (a „Kis”-i) eltávozott. („Jaj, nem írnád meg te Lacinak, te olyan stílművész vagy, és én úgy szégyellem! – így Juliska.) Én ismerek egy kedves úrileányt – magyar, de németül végzett hat felsőbb leányiskolát (hat gimnáziummal egyértékű), s délutáni foglalkozást szeretne gyermekekkel. Ha ott ebédelne, estig eltrécselne németül – azt hiszem, meg lehetne próbálni. És tán nem ártana, ha csak fél napig volna ott egy idegen elem – Juliska is jobban bírná; mert nem csekélység az sem –, és a professzionátus nevelőnék közt szörnyű szerzetek találkoznak. […] Ez az, amit én ajánlok, átmenetül, karácsonyig – azt hiszem, mindenképp megfelelne; s akkor, ha hazajön, majd meglátja. Harminc forintért megtenné – ebéd nélkül is (az utóbbit Juliska szeretné, hogy azalatt is beszélgessen!) – odajárna, s este 7-8-ig ott lenne, sétálna stb. vagy esetleg délelőttre? Elküldöm Juliskához a nőt, hogy beszéljen vele – maga azonban előbb sürgönyözzön Juliskának, hogy nem lelt-e másikat, mert nem akarom felbiztatni s fárasztani őt sem ez esetben.
[…]
A viszontlátásig sok szeretettel és barátsággal
K. Margit
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 134.)
Hatvany Lajos levelei Hatvany Károlynak
1921 körül
Cím: Svájc, Neuhausen, Institut Rhanania [?]
(OSZK Kézirattár, Levelestár)
Kedves jó Károlyom!
Mama írt nekem egy levelet, hogy Halápy az ő legjobb embere a világon. Aztán megírta, hogy ez meg az a baj van a vircsaftban. Végül számlákat küldött és Lilly miatt panaszolt.
Én erre azt feleltem:
Menjen férjhez Jenőhöz. Anyagilag Jenővel bőséges gondoskodás történik róla. Ha férjhez ment, Halápy Jancsival szépen, okosan beszéljék meg, hogy Lilly utazzon külföldre. Két év múlva ő is férjhez mehet. Így a két életnek, ha nem is az én számíze szerinti, de mindenesetre nékik megfelelő formája van. S ez a fő. Ha ez nem tetszik neki, jöjjön ki Bécsbe. Én elhelyezem Bécs melletti Badenben. Lilly ott éljen, amíg férjhez mehet. (Találkozhatik Jancsival.)
Ha egyiket sem teszi – akkor az én erőm és jóakaratom megtörik. Bécsből nem tudok rajta segíteni. Ott van a két Halápy, intézzék azok az ügyeket, melyeket oly szépen összekavartak.
Értsd meg, fiam, nem írhattam mást. Mert nem tehetek mást. Ez a helyzet. És a helyzetnek ez a következménye.
Isten a tanúm, hogy mindent, de mindent megpróbáltam két év előtt, hogy megértessem ezekkel a szegény, oktalan nőkkel, hogy nem megy babra az emigráció. Jöjjenek utánam. Nem jöttek. Most itt a baj.
Engem, ha ott maradnak, ha így maradnak ott, házi bajokkal nem lehet zaklatni. Mert úgyis hiába. De még ebben a helyzetben is ajánltam segítséget. Wilhelm nem kell, Tanner nem kell, Kőszeg nem kell mamának. Hát jó – menjen Salusinszkyhez. Salusinszky legyen a közvetítő pénzügyekben.
Erre kapom ma a következő sürgönyt: Menj te férjhez még ma elhagyom házadat. Gondoskodj te Lillyről. Juliska.
Fiam, az én nagy keserűségemben csak neked önthetem ki a szívemet. Mit tegyek? Mama és Lilly elvadultak tőlem.
Christa, aki nem is sejti, miket írnak róla mamáék (amire se joguk, se okuk) tegnap írt Lillynek levelet, hogy miért nem jön? S hogy utazzon vele.
Fiam, a Lilly (ezt Mariska szobalánytól tudom) Pöstyénben azt mondta a mamának: Christa néni olyan kedves… egész megszerettem… s hogy milyen jó lesz vele utazni.
Azóta Lilly idegen hatás alá került. Christa jelentette volna Lillynek a modort, az utazást, a nyelveket, az emberek között való élés tudományát.
Mindez megromlott.
Tudom, hogy mama nem hagyta el a házat. S hogy wird nicht so heiss gegessen wie gekocht. Csak egyet nem tudok: mit tegyek?
Salusinszkynek sürgönyöztem ma. Mást nem tehetek.
Fiam, nem vagyok keresztény, de ismerd el, hogy krisztusi a türelmem és szegény két nő iránti szánalmam. Ők bizalmatlanok a legjobb emberükkel szemben és bennem az ördögöt látják, pedig a világot aranytálcán prezentálnám feléjük… ha lehetne.
Néked, édes fiam, prezentálhatom a világot is, magamat is.
Eddig sok volt köztünk az elhallgatott dolog. Ebből lett a baj. Most kibeszéljük egymást. Hiszem, hogy ebből jó lesz. Apád vagyok és Lilly apja. Nem én lököm el Lillyt – ő lök el magától.
A legnagyobb szeretetben vagyok a te
apád.
Múltkori levelemet megkaptad-e? A vasárnapi Jövőben van egy czikkem, melyet kérlek, méltass figyelemre. A 27-i szám. Szeretném, ha hozzászólnál. Nyílt levél Goga Octáviánhoz (ez egy román író és miniszter), ez a czikk czíme.
Kedves Kari!
Hazulról semmi hír. Te se írsz. Szándék? Úgy várom leveledet.
Írtam Horváth Janinak, hogy az iroda és mama közt ő legyen az összekötőtiszt. Lillynek is megírtam. Pénzügyeket, passzust ezentúl ő intéz. Ő ír meg nekem mindent. Szóval, remélem, hogy így rendben lesz a dolog. Hacsak mamáék őt is nem nézik ki, és nem tekintik bizalmatlansággal.
[…]
Ölel
apád.
Kedves Karikám!
[…]
Ha Lilly, akármilyen módon is, ebbe az ügybe belekeveredik, végzetszerű, menthetetlen, a világ előtt, a társadalom előtt, az anyja előtt, az apja előtt kimagyarázhatatlan szituációba kerül. Ezenkívül oly társadalmi körbe kerül, ahol ha nem is szellemi megszokásainál fogva, mert Lilly ha nem is okos, de nem buta, mindenesetre azonban sajnos alacsonyrendű szellemi és modori színvonalon áll, szóval olyan társadalmi körbe kerül, melytől ma szelleménél és modoránál fogva nem idegen, de amelytől testi, kényelmi megszokásainál és oktalan gőgjénél fogva idegen. Folytonos megalázás lesz az élete. A kisemberek sora nem való Lillynek, aki cselédeket foglalkoztat, aki csak kíséretben utazik, aki nem kér, hanem követel. Lilly tanító neje lesz, háromszobás bér [?] lakásban, egy cseléddel, kínos társadalmi helyzetben, mindenféle gonosz nyelvek szóbeszédétől körülvéve.
Te fiam, svájczi neveltetésed, nyílt eszednél fogva kimenekülsz sok nehéz helyzetből. Lilly benne ragad. S e házasság növeli azokat a nehézségeket, melyek miatt szenved.
Arról nem is szólva, hogy a gyerek beteg. Nem való arra, hogy… no kimondom! Nem való ez a csenevész gyerek házasságra, szülésre.
A Halápyak dolga volna odahatni, hogy Lilly utazzon el. Gyógyuljon ki. Aztán két év múlva beszélünk tovább.
[…]
Csókol, nagyon szeret
apa.
Édes Kari fiam!
Rémes, amiket Lilly miatt szenvedek. És önmagamat borzalmasan vádolom. Parancsolni kellett volna, fültövön fogni a gyereket és kivinni. Intézetben nevelni, ahol megpuhul, megtörik. De én jó, puha otthoni életet akartam neki nyújtani. Meg a matúra-őrület ellen is hiába küzdöttem.
De most mit tegyek? Mama nem érti jóakaratú, higgadt szavaimat. Lilly nem felel sem az én levelemre, sem Gál tanáréra, sem Christáéra.
Ez a lány számomra elveszett. De ez nem volna baj. Szegényke, önmagát veszíti el. Ki akar menekülni egy ferde helyzetből, és belerohan. Szenvedni fog, amíg él.
Te megnyitod magad számára az életet, Lilly lezárja az életét.
Édes Karim, már csak benned bízom – hátha te még elhozod nekem a lányomat. Két évet kérek. Ha ember lesz, két év múlva, tehet, amit akar. Addigra talán már én is otthon vagyok.
[…]
Ölellek, híreidet várom.
Lilly miatt kínlódó
apád
(Bécsből)
Drága fiam!
Lilly végre Pöstyénben van. A félreértések elsimultak. Holnap viszem őt Surányba. Hála az égnek.
Téged várlak. Ha cseh vízumot szerezhetsz, utazhatnál Bécs megérintése nélkül direkt mamához Pöstyénbe. Kár emiatt itt vesztegelni. Prágán át kellene utaznod.
[…]
Ölel
apád.
(Surányból)
Kedves fiam!
Lilli matúra előtt van. Remélem, hogy azután idejön. Innét kiviszem Svájczba.
Mikor végződnek a te iskoláid? Úgy volna jó, hogy Lillit kiviszem, téged pedig hazaviszlek. […]
Mamát Pöstyénben, majd Tepliczben szeretném letelepíteni. Mind a két hely közel van Surányhoz – te járhatsz ide-oda.
[…]
Ölellek
apád.
Kedves fiam!
Lillyt tegnap vártam, most azt sürgönyözte, hogy jön. Mire nem jött.
Emlékszel fiam, mikor tavaly Abbáziában könyörögtem mamának, hogy költözzön el Pestről. Most kész a jóvátehetetlen baj. Leányom teljesen elidegenül tőlem és a világtól – belemegy a jóvátehetetlen bajba.
Mert hiába fiam, de ezek svihákok. Ládd, én tavasszal egy levelet kapok, hogy rögtön vegyek Lillynek egy házat, mert ő kijelenti, hogy másképen nem utazik el Pestről. Mindjárt tudtam, hogy ezt Lilly nem mondta. A levél Surányba jött. Nem feleltem rá. Néhány nap múlva Bécsben talál a levél másolata. A levelet Halápy fogalmazta. Ilyen fenyegetés volt benne: Lilly kijelenti, hogy nem megy Svájczba, ha rögtön meg nem veszed a házat. 8 millió. Jó tőkebefektetés stb.
Képzelheted, hogy ezt a levelet Halápy íratta mamával. Én a Lillynek is, neked is mindent megveszek, de házat Pesten minek? Ha Lilly elutazott volna, s a mama magára marad, neki, a mamának kellett volna venni egy kis, kedves 3-4 szobás kertes házat, 1-2 millióért.
Fiam, hogy itt Lilly kívánatát tolták előtérbe, hogy a levél lekopírozott másolatát még egyszer utánam küldték, ez zsarolás. Ez svindlerek tempója. Ez visszaélés a mama gyöngeségével és a Lilly gyermekségével.
Ez a levél azért készült s azért küldték nekem, mielőtt Lilly szerelméről tudtam, mert sejtették, hogy ellen fogok állni, s be akarták előre biztosítani Lillyt.
Ha logikát akarsz, tessék, nesze logika. De még egyszer mondom, nem zörög a haraszt hiába. Garai Kari, Tanner, Gál tanár, Horváth tanár, Stefi mind-mind figyelmeztettek reá, hogy Jenő visszaél a helyzettel. Megírtam a múltkor mamának. Mire kapok egy levelet, hogy Jenő pakkol, elmegy, meg van sértve, följön hozzám Bécsbe, így-úgy stb. azt feleltem: pakkoljon – nincs a házban hely – ha Bécsbe jön: legyen hozzá szerencsém. Azóta hetek teltek. Mama leveleit még mindég Jenő írja. Bécsbe nem jött. A nagy haragról szó sincs többé. Az elpárolgott. De a lakásból nem költözött el. Sőt.
[…]
Csókol
apád.
Kedves, jó Károly fiam!
[…]
Ami a Halápy dolgot illeti, én helyeslem, hogy bármily közelről szorítsalak is, nem adod be egykönnyen a derekad. Te azt írod, hogy mamának, ha nem akar (így írod te) bedögleni, otthon kínos helyzete van az irodában. Hát persze, hogy az van! És én tudtam, hogy ez így van.
Mama dolgait én vállaltam. Tudod, hogy még Párisból is, minden hat hétben, szabályosan, mint az óramű nálatok voltam. Tudod azt, hogy Budapesten a legkisebb apróság is érdekelt. Szén, liszt, zsír, bútor mind az én dolgom volt. Pénzügyekben könnyű kezű voltam. Az emigráczió első éve, ezt is tudod jól, teljesen megtört. Elvesztettem magamat és elvesztettelek benneteket. Lilly Semmeringen, te Bécsben, ti Abbáziában semmit sem tettetek, hogy egy kicsit magamhoz térjek. Sőt. Lilly részvétlen volt, meg nem értő, elítélő.
Mégis fölocsúdtam. Éreztem, hogy tenni kell valamit. Téged Svájcba küldtelek. Bécsben és az úton először kezdtünk egymásra ismerni, talán így mondhatnám, egymásba szeretni, mert hiszem, hogy te is úgy szeretsz, ahogy én téged: nagyon, de nagyon, igazán a legjobban. Lillynek, mamának, te jól emlékszel rá, hogy mennyire megmondtam, maradjanak Abbáziában vagy Bécsben. Miért mondtam ezt? Mert Budapestre nem ér el a kezem. Tehetetlen vagyok. Te is hallottad, amint ezt, nem egyszer, de százszor unos-untig elmondtam mamának. Azt mondta: nincs kedve elmenni Pestről. Azt feleltem: nekem sem volt kedvem elmenni, de ami muszáj, azt muszáj. Ez sors. Ezen segíteni nem lehet. Mama csak rázta fejét. Lilly dühöngött. Erre Lillyt lenn tartottam Abbáziában. Nem volt jó környezet. De jobb volt, mint az otthoni. (Bár valami olasz katonába szeretett volna belé!) Mama Lillyért ment. Bécsben azt mondtam: költözz Berlinbe. „Nem”, mondták mamáék, „nem”. Erre figyelmeztettem mamát, hogy Budapesten nem vállalok semmit. Pénzt küldök. De mindennemű belső ügyektől, apró bajos hírektől kíméljenek meg. Mert úgysem segíthetek rajta. Amit ekkor mondtam, még ma is áll. Mama azt felelte, hogy ő elintézi a maga dolgát. Most itt az eredmény. Tessék!
Szóval engem ne hibáztass, fiam. A pesti helyzeten nem tudok segíteni. Amíg az emigráczió tart, Lillynek, mamának kinn a helye. És minden dolguk megint az én dolgom.
De ahogy a helyzet alakult, ma már késő. Ma írok mamának, hogy válasszon ügyvédet, talán Salusinszkyt, és avval intézze a Nádor utczai dolgát. Ez az ügyvéd és a két Halápy – ők kanalazzák ki a levest, amit megsóztak. Mit tehetek én?
Annak a Halápy Jánosnak szívesen adok Bécsben találkát. Ezt te fogod közvetíteni. Ne mondd Pesten, hogy én proponáltam. A fiúnak megmondtam, hogy két svájczi évet követelek a lányomtól – aztán, ha kitart, mint apa megfelelően gondoskodom róla. A fiatalember kötelessége, hogy erre a két évre reábírja a leányt. Egészségi és művelődési okból. Lilly ma elkényeztetett vadócz, aki nem való arra, hogy házat vezessen. Beteg, aki nem való arra, hogy gyereket szüljön.
Halápyakra vonatkozó véleményem igazát éppúgy be fogod látni, mint politikai véleményeim igazát. Csak idő kell hozzá. De tegyük föl, hogy becsületükhöz nem fér folt, hogy tiszták, mint a ma esett hó. Akkor is úgy áll a dolog, hogy szellem, modor tekintetében nem jó klassisú legény ez a csinos Jenő. (Jánost nem ismerem.) Pesti bugris. Lilly, aki egyben anyai vér, vidéki, szinte dacos paraszti, másrészt kifinomult zsidó, gyorsan rá fog jönni erre a vérbeli, áthidalhatatlan különbségre. A paraszt lehet barátom, a szegény ember lehet testvérem – a bugris, a nyárspolgár nem lehet velem semmilyen vonatkozásban. Ez a vonás Lillyben is megvan. Majd mikor megismeri azt a kis, önző számolást, ami ily családokban van, azt az alacsonyrendű és lendület nélküli életet, akkor jaj lesz Halápy Jánosnak. Képzeld Lillyt, a dacos, követelő Lillyt, egy férjjel, aki vidéki tanár. El se képzelheted ezt, mert lehetetlen! Ha mégis meglesz, Lilly élete lesz az ára.
Lilly iszonyodik Christától. Kár. Christa az anti-bugris, a jó modor, az emberek közt való viselkedés, a nem Irén-féle lágy, zsidó jóság, hanem a keresztény, józan jóság. Christa megszerette Lillyt Surányban, utazni akart vele. Tanítani. Emberek közé vinni. Lilly erre a mi házasságunkat kritizálja. Kedves fiam (fiam vagy, őszintén beszélek), az olyan Irén vagy Hermin néni féle feleség nem kell nekem. Márpedig a szerelem megszűnik. De ezért két ember, aki szereti egymást, nem válik el. Másképp rendezi be a házasságát. Ennyi az egész. Mi a mesterségünkről, politikáról, emberekről, rólatok naponként órákig beszélünk. Két jó cimbora vagyunk. Ez a házasság. Sohse hazudunk egymásnak, sohse veszekszünk, mint ahogy szegény mamáddal veszekszem, vagy ahogy Irén, Albert veszekszenek. Ha Isten is megsegít, így éljük végig az életet. Ebbe senkinek sincs joga beleszólni. […]
Hja, igaz! Lilly nem jött. Állítólag beteg. Ezt kaptam sürgönyömre válaszul. De ők maguktól nem sürgönyöztek. Érted ezt? Micsoda ázsiai tempó. Engem várni, drukkolni hagyni.
Ölel
a te apád.
Hatvany Lajos Bródy Sándorhoz
É. n., h. n.
[…] A nőt nagyszerűen kistafáltam, illetve kistafálta Drecall [?] őfensége. Képzelje, Sándor, három inge volt a nőnek. Most megtelt a szekrénye illatos fehérneművel. Olyan lesz, mint egy fejedelemnő, ha megjelenek vele Párizsban. Egész kivirult itt a kényeztetésben, jólétben – munkaambitióját, kalandvágyát, függetlenségi realitását [?], önállóságát, gőgjét és [olvashatatlan] egyenkint, izenkint elszedtem [?]. magam se tudom miért? Rettenetes ára lesz ennek a kísérletezésnek. Különben úgy látszik, hogy bevallatlanul szerelmes vagyok belé. Képzelje, három hónap óta soha senkivel se beszélek – se színház, se kávéház. Tűröm [olvashatatlan], tűrtem az esőt, ködöt – 10 órai lefekvést. És nem merem hangosan mondani: jól érzem magam. Őrületeim kínoznak még időnként, de csitulófélben vannak szintén.
No elég. Lehet, hogy még a héten Pesten vagyok.
Öleli Laczija.
Adja oda ezt a levelet Menyusnak1, neki is szól.
MTA Kézirattára, Ms 377/100.
Ignotus Hatvany Lajoshoz
1904. jan. 1.
Kedves Hatvany úr, itt küldöm hálás köszönettel a kis lyány naplójának kéziratát, élve szíves engedelmével, hogy másolatát még egy darabig itt tarthassam, s egy-két jó emberemnek megmutathassam.
(MTA Kézirattára, Ms 383/3.)
Ignotus Hatvany Lajoshoz
1904. márc. 16.
Nagyságos Hatvany Lajos úrnak
Nádor utca 3.
Kedves Hatvany úr, mély köszönettel vissza a napló, melyet vétek ki nem adni. Ha énbennem egy csöppel több volna a [olvashatatlan] és érdeklődés, vállalkoznám rá. Így nem.
Üdvözli tisztelője
Ignotus Hugó
MTA Kézirattára, Ms 383/4.
Ignotus Hatvany Lajoshoz
1908. ápr. 22.
Kedves Lacim, ma végre a Gellérthegy is ráért, én is ráértem, s így Mohamed is elment a hegyhez; átadtam kis küldeményeidet; mindenkit a legnagyobb verhältnismässig2 rendben találtam, a picik gyönyörűek, kivált Lilike; Fenyő, ki velem jött, nagy gonddal rendezte a hurcolkodás ügyeit. Máli kuzinod, ki közben megérkezett, nyuszit hozott a piciknek, s Lili kínálta erősen káposztalevéllel, amint te mindezt telefonon bizonyára s ezidőtt megtudtad.
Mióta itthon vagyok, figyelem Osvátékat, hogy eléhozakodjam-e a kicsinyeid dolgával, s mindinkább arra az átlátásra jutok, hogy Fenyőnek igaza volt; nem alkalmasak a dologra, s nem is kérdem meg őket. A dolog általában nem könnyű; nem hiszem, hogy teszem Kaffka Margit is megfelelne. De azért egyebütt körülnézek, s talán találok valami alkalmatosat. Igen jó volna, a kicsinyek miatt.
A Nyugat dolga úgy áll, hogy Dr. Gonda mögött voltaképp egy kis konzorcium áll, s egyik szufflőrjük3 egy vidéki rokonom. E révén azt remélem, hogy mégiscsak kedvezőbb egyezségre léphetek, mint az első propozíció volt.
[…]
Ölel barátsággal
Ignotus
(Buda Attila: „A levelezések őszintesége, avagy a filológus kategorikus imperatívusza”. In: Szabó B. István (szerk.): A Nyugat-jelenség. (1908–1998). Anonymus Kiadó, Budapest, 1998. 51.)
Miklós László Hatvany Lajoshoz
Budapest, 1909. okt. 18.
Mélyen tisztelt Doktor úr!
[…]
Julikának e napokban írtam, hogy hívjon fel telefonon. Nem jelentkezett. Természetesen én sem. Végre ma telefonon felszólított a lakásomon. Kérdeztem, hogy miért ily későn, mire kifogásul azzal állt elő, hogy nem kapta előbb meg a levelet, mert a következőképp címeztem: Vargha Juliska úrnő őnagysága. Azt mondja, hogy ő Varga „h” nélkül és Boldizsárné. Nevetséges kifogás.
A megfigyelésekről akarok jelentést tenni, mielőtt továbbmennék. Azon a két napon Ottó feltétlenül ott aludt a Diósárok úton, ezt állapította meg nagyjából az utolsó nyomozás. Ottó nem jár máshova, mint oda, s ha nem alszik otthon, úgy csak Juliskánál lehetett. Tettenérésről ebben az esetben nem lehet beszélni. Valamit lehetne tenni, ha a cseléd megvesztegethető volna. De ez ki van zárva, mert a cseléd régen van ott, nagyon jól érzi magát, s nagyobb úr, mint a gazdája.
Ottó csütörtök este 8 óra felé felment Juliskához. 11 óráig este figyeltek az emberek eredmény nélkül, nem jött ki. Utóbb kinyomozták, hogy éjjel ½ 12-kor távozott, és hazament.
Juliskával közöltem, hogy a fényképalbumot nem kapja vissza. Úgy kezdte, hogy nincs értelme, hogy Önnél legyen, mert hisz nincs becse Önre nézve, mire kategorikusan kijelentettem, hogy ezt nem kaphatja vissza, annál kevésbé, mert hisz neki is van egy ugyanilyen albumja. Naplót novemberben kapja vissza; rendben van. Levelekről is tett említést. Mondtam, hogy erről nem tudok.
Hurcolkodásról, nevelőnőről és tanítóról beszélt azután, s kért, hogy intézkedjem utóbbiak ügyében. Rögtön hangsúlyoztam, hogy csak ideiglenes megoldásról lehet szó, mert végeredményben csak egy nevelési módot vagyunk hajlandók akceptálni, az az intézet. Szemrehányást tettem neki a nagy lakás miatt, s azért is, hogy még mindig messze van. Mondtam, hogy Ottó kirevolverezte a lakást azzal, hogy barátként tüntette fel magát, aki hajlandó kiharcolni magánál (Juliskánál) a Lilike intézetbe adását, s mikor célját elérte, odébbállt, mondván, hogy J. ügyben tovább nem tárgyal. Ezt megjegyzem magamnak – mondtam: azt hiszem, előbb-utóbb majd keresni fogja az alkalmat, hogy Juliska dolgában tárgyalhasson, de majd csodálkozni fog, hogy senki se fog vele szóba állni.
Talán egyelőre csak orvostanhallgató elég volna. Ezt felvenném: figyelmeztettem J.-t, hogy nagyon téved, ha azt hiszi, hogy megint lehet Rossi-féle recept szerint kiszekírozni a felveendő tanítót. Általában megmondtam neki a véleményemet a jövőre vonatkozólag, de azt a bizonyos „Krach”-ot még nem csináltam meg.
Kérem, legyen szíves velem közölni, hogy a közeljövőben ott történendő dolgok érdeklik-e, mert azt hiszem, hogy felesleges dolog minden részletről tájékoztatnom. Talán csak a fontos dolgokat nagyjából.
Lilike gyengélkedett. Olyan hányásféle baja volt – aminő már máskor is volt neki –, talán gyomorrontás. Már jobban van.
Nincs valami megbízható német nő ismerőse, akit ki lehetne Juliskához, illetőleg Lilikéhez tenni, akkor talán az orvostanhallgató ½ évig elmaradhatna. Mindenesetre olyan, aki nem árulja el, hogy Öntől jött, hanem csak azt mondani, hogy én vettem fel, esetleg Berlinben élő bátyámmal hoznám kapcsolatba a dolgot olyanformán, hogy őt bíztam meg a kikeresésével. Különben ez is felesleges; most úgy áll a dolog, hogy bárkit elfogad, akit én kiküldök.
Megmondtam J.-nek, hogy a gyerekek fényképét az Ön költségén megcsináltathatja, ha tényleg nincs belőle copiája.
Schiller dr. még nem járt kinn? Dr. H. A.-t nem láttam 3 nap óta. Azt hiszem, nincs is Pesten, s így nem tudom, hogy a Schiller expedíció már megindult vagy sem.
Ő Nagysága kezét csókolja és Önt üdvözli mély tisztelettel
Miklós László
A szűzre4 vonatkozó megbízást elvégeztem. Jóbbal is beszélek ma este. Ugye, hogy a nő még semmi kárt sem tett magában! Nem akasztják fel magukat oly könnyen a nők.
(Buda Attila: „A levelezések őszintesége, avagy a filológus kategorikus imperatívusza”. In: Szabó B. István (szerk.): A Nyugat-jelenség. (1908–1998). Anonymus Kiadó, Budapest, 1998. 60-61.)
Bródy Sándor Hatvany Lajoshoz
[1910. jan.]
Kuranstalten der internationalen Schlafwagengesellschaft in Abbazia
Hotel Stephanie
Kedves Laczi, a kis lány a körmét rágta és tanult: valóban nem számított arra, hogy jövök. Ilyen hasonlóságot még nem láttam, még a hangja, még a mozdulatai is a magáé. Csakhogy lány, nagyon szép és bájos. Ilyen Deutsch még nem volt a világon! Nagyon fogja még ezt maga szeretni és boldog lesz, hogy vele lehet. Nagy és izgatott kíváncsisággal kérdez magára. Az anyja tisztán, sőt elegánsan tartja, mint egy kis comtesse, olyan szép volt Lili azon a délután, amikor Illéssel váratlanul betoppantam. Eliás azonnal átvette a tüti [?] szerepét és a lány a lányét. Hihetetlen kedvesek voltak együtt. Julis majd kibújt a bőréből örömében. Így csak egy ilyen asszony ragaszkodhatik a lányához. Azért szívében az igazi kangához [?] is ragaszkodik és a lányával együtt könnyen vasútra lehetett volna tenni, hogy magát melengessék és szeressék, alkalmasint úgy, mint senki e földön.
A kis fiú is nagyon helyes. Én ezt is Deutschnak tartom. Ugyanaz a rosszkedvű és gyanakodó szemlélődés kezdetben, és aztán – akarata ellen – nekimelegedik. Az arcza, a színe a maga apjáé. De egyes vonásai Ferire ütnek. Az anyja azt mondja: hiába kételkedik a Laci, ez a fiú az övé. A hang, amelyen ezt mondja, igaz hang. Illés kicsalta a kis vad fiút az ágy alól és nagyon fölmelegítette.
Ami Juliskát illeti, Laci, összes ügyeimet odaadnám ez egyért, ha ez az egy az enyém lett volna. Jelentékeny és szokatlan, a bűbájos nőstény minden puhaságával és vadságával. A furcsa és valóban nehéz életkörülmények hatása alatt egy kissé bolondos lett, de ez csak nem nagy baj? Nagy mélységei vannak ennek a kis lánynak, aki igen csinos is. Betegségéből, ami az erős nemi és anyai életnek hirtelen elvágásából eredt, úgy látszik, teljesen kigyógyult. Most sem él nemi életet, és ezért bizony a színe egy kissé szürke. Ez kiszínesedik még, ez még asszony lesz! Az Ottó dolog – az a benyomásom – úgy igaz, mint ahogy ő mondja. Ez az a nő – akármilyen különös legyen is –, aki nem kurva. A táncziskola! Ez olyan érdekes és szövevényes ügy, hogy szóval szólok majd róla. Így, egy kötetben kellene foglalkoznom vele. A pipázás [?] – egyszer volt. A spion – spion volt.
A háztáj: tiszta, rendes, a jólét érzik rajta. Ottót innen ki nem tartják, abból a pénzből nem jut.
Lilinek vehetne egy pianínót, és már ideje lesz egy művelt nyelvre is megtaníttatni.
—–
Milával valami német újság interwievot csinált. Ennek a fordítását olvastam vagy a Naplóban vagy az Ujságban. Egyébként csak dühöngje ki magát rajta. Csak lélekjelenléte el ne hagyja a … és folyó [?] pontokon. Bízok magában, öntudatában és egészséges önzésében. Ízes, nagy halnak lenni egy falánk, zsíros bendőjű nő számára – nem erre született maga, Lacikám!
[…]
Öleli hű barátja
Bródy Sándor
Sanatorium Schalek
Abbazia
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 83.)
Szép Ernő Hatvany Lajoshoz
1910. nov., Berlin
Drága, kedves jó, egyetlen baronet,
Eljöttem magához ebben a zord időben… különben ezzel úgyse hatom meg, hiszen födött autón jöttem. De hű barátszívet hoztam, s minthogy holnap elmegyek, búcsút akartam magától venni, s meg akartam köszönni, hogy míg itt voltam, törődött velem, kedves és jó volt hozzám, eltévedt csirkefogóhoz, aki egy jó szót meg nem érdemlek magától, aki finom, komoly, dolgos, nemes és kitűnő férfi. Ezt a hangot abbahagyom, minthogy soha nem vagyok képes elérzékenyülésemet tisztességes és közölhető formában kifejezni. Kérem, még a következők.
A Juliska naplóját, amelyet erkölcseimen és munkakedvemen felül álló gonddal szántok keresztül, magammal viszem, s ott átsimítom még s befejezem, valamint a bevezetést is megírom. Hogy ezt – pár nap múlva – Fenyőnek adjam-e oda, vagy magának küldjem vissza, azt maga lesz kegyes nekem Az Est-hez címzett levélben megparancsolni. Milla alszik, nem akarom miattam felkölteni, maga közvetítse egyszerű kis búcsúmat.
[…]
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 101.)
Kaffka Margit Hatvany Lajoshoz
[1911. ősz, Berlinbe]
Kedves Hatvany Laci!
Mostanában ilyen lepedőkön levelezek! – Tehát sorra veszem a szíves kérdéseit.
Ami Lilikénk óráit illeti; nézze, őszinte leszek – én nem lehetek olcsójános. Tudja, hogy az időm eddig pont így volt felosztva: délelőtt tanítóné, délután író, este dráma. (Több napszaka nincs!) Kislányunk az egyetlen, aki kedvéért rendet zavarok; őt nagyon kedvelem, érdekes, el nem manierosított, eszes bogár, és jó vele foglalkozni. Mégis három délutáni megzavarást jelent hetenkint; és úgy ötkoronájával-formán lehet csak, hogy annyira megérezzem jövedelemtöbbletben a dolgot, amennyire kényelmetlenségben megérzem. Viszont egészen bizonyos, Laci, hogy egy-egy egészen helyes kis elemi tanítónő forintjával nagyon módszeres oktatást tudna adni harmadik elemiből, sőt, helybe menne a zord téli napokon. Én magam is ismerek egyet, németül is tud – esetleg délutánonkint szerződhetne egészen. A címe nálam. Egészen természetesnek fogom találni, ha megpróbálja amúgy. Német nevelőnőt is valószínűleg keríthetnék itt, de míg Maga vissza nem jön, nem merek komolyan utánajárni; hátha Berlinben talál.
[…]
A viszontlátás reményében nagyon őszinte barátsággal köszönti
Kaffka Margit
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 132.)
Kaffka Margit Hatvany Lajoshoz
[1911. nov. 11. körül]
Kedves Hatvany Laci!
[…]
A pénzt megkaptam. Liluval épp az imént vallottunk egymásnak szerelmet egy marék datolya, születésnapi fülhúzás és az oxigén-lassú égés (lásd: beszéd-értelemgyakorlatok!) alkalmából. Már sokkal jobban olvas – a szembaj lehet, hogy mégis egy kis betűiszony volt; lassan ment, hát unta. A jóistennel sok baj van apró fizikai, élettani és egyéb beszélgetések közepett; ellenben „azt már nem” akarja elhinni, hogy őseink száraz lábbal mentek át a Vörös-tengeren. Persze Pallas Athéne születését éppolyan kevéssé. „De azért szép mese!” A Párisból küldött kabát pompásan áll neki. Bájos jószág – meleg, eszes és ragaszkodó! Nem akarom ezzel „megfogni” magát, kedves Hatvany Laci; mert az a határozott érzésem, hogy maga amúgy is kedvel engem – tehát minden további fölösleges!
Most pedig hadd térek a tárgyra. Hallom, hogy a nevelőnő (a „Kis”-i) eltávozott. („Jaj, nem írnád meg te Lacinak, te olyan stílművész vagy, és én úgy szégyellem! – így Juliska.) Én ismerek egy kedves úrileányt – magyar, de németül végzett hat felsőbb leányiskolát (hat gimnáziummal egyértékű), s délutáni foglalkozást szeretne gyermekekkel. Ha ott ebédelne, estig eltrécselne németül – azt hiszem, meg lehetne próbálni. És tán nem ártana, ha csak fél napig volna ott egy idegen elem – Juliska is jobban bírná; mert nem csekélység az sem –, és a professzionátus nevelőnék közt szörnyű szerzetek találkoznak. […] Ez az, amit én ajánlok, átmenetül, karácsonyig – azt hiszem, mindenképp megfelelne; s akkor, ha hazajön, majd meglátja. Harminc forintért megtenné – ebéd nélkül is (az utóbbit Juliska szeretné, hogy azalatt is beszélgessen!) – odajárna, s este 7-8-ig ott lenne, sétálna stb. vagy esetleg délelőttre? Elküldöm Juliskához a nőt, hogy beszéljen vele – maga azonban előbb sürgönyözzön Juliskának, hogy nem lelt-e másikat, mert nem akarom felbiztatni s fárasztani őt sem ez esetben.
[…]
A viszontlátásig sok szeretettel és barátsággal
K. Margit
(Levelek Hatvany Lajoshoz. Vál., szerk. Hatvany Lajosné. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1967. 134.)
Hatvany Lajos levelei Hatvany Károlynak
1921 körül
Cím: Svájc, Neuhausen, Institut Rhanania [?]
(OSZK Kézirattár, Levelestár)
Kedves jó Károlyom!
Mama írt nekem egy levelet, hogy Halápy az ő legjobb embere a világon. Aztán megírta, hogy ez meg az a baj van a vircsaftban. Végül számlákat küldött és Lilly miatt panaszolt.
Én erre azt feleltem:
Menjen férjhez Jenőhöz. Anyagilag Jenővel bőséges gondoskodás történik róla. Ha férjhez ment, Halápy Jancsival szépen, okosan beszéljék meg, hogy Lilly utazzon külföldre. Két év múlva ő is férjhez mehet. Így a két életnek, ha nem is az én számíze szerinti, de mindenesetre nékik megfelelő formája van. S ez a fő. Ha ez nem tetszik neki, jöjjön ki Bécsbe. Én elhelyezem Bécs melletti Badenben. Lilly ott éljen, amíg férjhez mehet. (Találkozhatik Jancsival.)
Ha egyiket sem teszi – akkor az én erőm és jóakaratom megtörik. Bécsből nem tudok rajta segíteni. Ott van a két Halápy, intézzék azok az ügyeket, melyeket oly szépen összekavartak.
Értsd meg, fiam, nem írhattam mást. Mert nem tehetek mást. Ez a helyzet. És a helyzetnek ez a következménye.
Isten a tanúm, hogy mindent, de mindent megpróbáltam két év előtt, hogy megértessem ezekkel a szegény, oktalan nőkkel, hogy nem megy babra az emigráció. Jöjjenek utánam. Nem jöttek. Most itt a baj.
Engem, ha ott maradnak, ha így maradnak ott, házi bajokkal nem lehet zaklatni. Mert úgyis hiába. De még ebben a helyzetben is ajánltam segítséget. Wilhelm nem kell, Tanner nem kell, Kőszeg nem kell mamának. Hát jó – menjen Salusinszkyhez. Salusinszky legyen a közvetítő pénzügyekben.
Erre kapom ma a következő sürgönyt: Menj te férjhez még ma elhagyom házadat. Gondoskodj te Lillyről. Juliska.
Fiam, az én nagy keserűségemben csak neked önthetem ki a szívemet. Mit tegyek? Mama és Lilly elvadultak tőlem.
Christa, aki nem is sejti, miket írnak róla mamáék (amire se joguk, se okuk) tegnap írt Lillynek levelet, hogy miért nem jön? S hogy utazzon vele.
Fiam, a Lilly (ezt Mariska szobalánytól tudom) Pöstyénben azt mondta a mamának: Christa néni olyan kedves… egész megszerettem… s hogy milyen jó lesz vele utazni.
Azóta Lilly idegen hatás alá került. Christa jelentette volna Lillynek a modort, az utazást, a nyelveket, az emberek között való élés tudományát.
Mindez megromlott.
Tudom, hogy mama nem hagyta el a házat. S hogy wird nicht so heiss gegessen wie gekocht. Csak egyet nem tudok: mit tegyek?
Salusinszkynek sürgönyöztem ma. Mást nem tehetek.
Fiam, nem vagyok keresztény, de ismerd el, hogy krisztusi a türelmem és szegény két nő iránti szánalmam. Ők bizalmatlanok a legjobb emberükkel szemben és bennem az ördögöt látják, pedig a világot aranytálcán prezentálnám feléjük… ha lehetne.
Néked, édes fiam, prezentálhatom a világot is, magamat is.
Eddig sok volt köztünk az elhallgatott dolog. Ebből lett a baj. Most kibeszéljük egymást. Hiszem, hogy ebből jó lesz. Apád vagyok és Lilly apja. Nem én lököm el Lillyt – ő lök el magától.
A legnagyobb szeretetben vagyok a te
apád.
Múltkori levelemet megkaptad-e? A vasárnapi Jövőben van egy czikkem, melyet kérlek, méltass figyelemre. A 27-i szám. Szeretném, ha hozzászólnál. Nyílt levél Goga Octáviánhoz (ez egy román író és miniszter), ez a czikk czíme.
Kedves Kari!
Hazulról semmi hír. Te se írsz. Szándék? Úgy várom leveledet.
Írtam Horváth Janinak, hogy az iroda és mama közt ő legyen az összekötőtiszt. Lillynek is megírtam. Pénzügyeket, passzust ezentúl ő intéz. Ő ír meg nekem mindent. Szóval, remélem, hogy így rendben lesz a dolog. Hacsak mamáék őt is nem nézik ki, és nem tekintik bizalmatlansággal.
[…]
Ölel
apád.
Kedves Karikám!
[…]
Ha Lilly, akármilyen módon is, ebbe az ügybe belekeveredik, végzetszerű, menthetetlen, a világ előtt, a társadalom előtt, az anyja előtt, az apja előtt kimagyarázhatatlan szituációba kerül. Ezenkívül oly társadalmi körbe kerül, ahol ha nem is szellemi megszokásainál fogva, mert Lilly ha nem is okos, de nem buta, mindenesetre azonban sajnos alacsonyrendű szellemi és modori színvonalon áll, szóval olyan társadalmi körbe kerül, melytől ma szelleménél és modoránál fogva nem idegen, de amelytől testi, kényelmi megszokásainál és oktalan gőgjénél fogva idegen. Folytonos megalázás lesz az élete. A kisemberek sora nem való Lillynek, aki cselédeket foglalkoztat, aki csak kíséretben utazik, aki nem kér, hanem követel. Lilly tanító neje lesz, háromszobás bér [?] lakásban, egy cseléddel, kínos társadalmi helyzetben, mindenféle gonosz nyelvek szóbeszédétől körülvéve.
Te fiam, svájczi neveltetésed, nyílt eszednél fogva kimenekülsz sok nehéz helyzetből. Lilly benne ragad. S e házasság növeli azokat a nehézségeket, melyek miatt szenved.
Arról nem is szólva, hogy a gyerek beteg. Nem való arra, hogy… no kimondom! Nem való ez a csenevész gyerek házasságra, szülésre.
A Halápyak dolga volna odahatni, hogy Lilly utazzon el. Gyógyuljon ki. Aztán két év múlva beszélünk tovább.
[…]
Csókol, nagyon szeret
apa.
Édes Kari fiam!
Rémes, amiket Lilly miatt szenvedek. És önmagamat borzalmasan vádolom. Parancsolni kellett volna, fültövön fogni a gyereket és kivinni. Intézetben nevelni, ahol megpuhul, megtörik. De én jó, puha otthoni életet akartam neki nyújtani. Meg a matúra-őrület ellen is hiába küzdöttem.
De most mit tegyek? Mama nem érti jóakaratú, higgadt szavaimat. Lilly nem felel sem az én levelemre, sem Gál tanáréra, sem Christáéra.
Ez a lány számomra elveszett. De ez nem volna baj. Szegényke, önmagát veszíti el. Ki akar menekülni egy ferde helyzetből, és belerohan. Szenvedni fog, amíg él.
Te megnyitod magad számára az életet, Lilly lezárja az életét.
Édes Karim, már csak benned bízom – hátha te még elhozod nekem a lányomat. Két évet kérek. Ha ember lesz, két év múlva, tehet, amit akar. Addigra talán már én is otthon vagyok.
[…]
Ölellek, híreidet várom.
Lilly miatt kínlódó
apád
(Bécsből)
Drága fiam!
Lilly végre Pöstyénben van. A félreértések elsimultak. Holnap viszem őt Surányba. Hála az égnek.
Téged várlak. Ha cseh vízumot szerezhetsz, utazhatnál Bécs megérintése nélkül direkt mamához Pöstyénbe. Kár emiatt itt vesztegelni. Prágán át kellene utaznod.
[…]
Ölel
apád.
(Surányból)
Kedves fiam!
Lilli matúra előtt van. Remélem, hogy azután idejön. Innét kiviszem Svájczba.
Mikor végződnek a te iskoláid? Úgy volna jó, hogy Lillit kiviszem, téged pedig hazaviszlek. […]
Mamát Pöstyénben, majd Tepliczben szeretném letelepíteni. Mind a két hely közel van Surányhoz – te járhatsz ide-oda.
[…]
Ölellek
apád.
Kedves fiam!
Lillyt tegnap vártam, most azt sürgönyözte, hogy jön. Mire nem jött.
Emlékszel fiam, mikor tavaly Abbáziában könyörögtem mamának, hogy költözzön el Pestről. Most kész a jóvátehetetlen baj. Leányom teljesen elidegenül tőlem és a világtól – belemegy a jóvátehetetlen bajba.
Mert hiába fiam, de ezek svihákok. Ládd, én tavasszal egy levelet kapok, hogy rögtön vegyek Lillynek egy házat, mert ő kijelenti, hogy másképen nem utazik el Pestről. Mindjárt tudtam, hogy ezt Lilly nem mondta. A levél Surányba jött. Nem feleltem rá. Néhány nap múlva Bécsben talál a levél másolata. A levelet Halápy fogalmazta. Ilyen fenyegetés volt benne: Lilly kijelenti, hogy nem megy Svájczba, ha rögtön meg nem veszed a házat. 8 millió. Jó tőkebefektetés stb.
Képzelheted, hogy ezt a levelet Halápy íratta mamával. Én a Lillynek is, neked is mindent megveszek, de házat Pesten minek? Ha Lilly elutazott volna, s a mama magára marad, neki, a mamának kellett volna venni egy kis, kedves 3-4 szobás kertes házat, 1-2 millióért.
Fiam, hogy itt Lilly kívánatát tolták előtérbe, hogy a levél lekopírozott másolatát még egyszer utánam küldték, ez zsarolás. Ez svindlerek tempója. Ez visszaélés a mama gyöngeségével és a Lilly gyermekségével.
Ez a levél azért készült s azért küldték nekem, mielőtt Lilly szerelméről tudtam, mert sejtették, hogy ellen fogok állni, s be akarták előre biztosítani Lillyt.
Ha logikát akarsz, tessék, nesze logika. De még egyszer mondom, nem zörög a haraszt hiába. Garai Kari, Tanner, Gál tanár, Horváth tanár, Stefi mind-mind figyelmeztettek reá, hogy Jenő visszaél a helyzettel. Megírtam a múltkor mamának. Mire kapok egy levelet, hogy Jenő pakkol, elmegy, meg van sértve, följön hozzám Bécsbe, így-úgy stb. azt feleltem: pakkoljon – nincs a házban hely – ha Bécsbe jön: legyen hozzá szerencsém. Azóta hetek teltek. Mama leveleit még mindég Jenő írja. Bécsbe nem jött. A nagy haragról szó sincs többé. Az elpárolgott. De a lakásból nem költözött el. Sőt.
[…]
Csókol
apád.
Kedves, jó Károly fiam!
[…]
Ami a Halápy dolgot illeti, én helyeslem, hogy bármily közelről szorítsalak is, nem adod be egykönnyen a derekad. Te azt írod, hogy mamának, ha nem akar (így írod te) bedögleni, otthon kínos helyzete van az irodában. Hát persze, hogy az van! És én tudtam, hogy ez így van.
Mama dolgait én vállaltam. Tudod, hogy még Párisból is, minden hat hétben, szabályosan, mint az óramű nálatok voltam. Tudod azt, hogy Budapesten a legkisebb apróság is érdekelt. Szén, liszt, zsír, bútor mind az én dolgom volt. Pénzügyekben könnyű kezű voltam. Az emigráczió első éve, ezt is tudod jól, teljesen megtört. Elvesztettem magamat és elvesztettelek benneteket. Lilly Semmeringen, te Bécsben, ti Abbáziában semmit sem tettetek, hogy egy kicsit magamhoz térjek. Sőt. Lilly részvétlen volt, meg nem értő, elítélő.
Mégis fölocsúdtam. Éreztem, hogy tenni kell valamit. Téged Svájcba küldtelek. Bécsben és az úton először kezdtünk egymásra ismerni, talán így mondhatnám, egymásba szeretni, mert hiszem, hogy te is úgy szeretsz, ahogy én téged: nagyon, de nagyon, igazán a legjobban. Lillynek, mamának, te jól emlékszel rá, hogy mennyire megmondtam, maradjanak Abbáziában vagy Bécsben. Miért mondtam ezt? Mert Budapestre nem ér el a kezem. Tehetetlen vagyok. Te is hallottad, amint ezt, nem egyszer, de százszor unos-untig elmondtam mamának. Azt mondta: nincs kedve elmenni Pestről. Azt feleltem: nekem sem volt kedvem elmenni, de ami muszáj, azt muszáj. Ez sors. Ezen segíteni nem lehet. Mama csak rázta fejét. Lilly dühöngött. Erre Lillyt lenn tartottam Abbáziában. Nem volt jó környezet. De jobb volt, mint az otthoni. (Bár valami olasz katonába szeretett volna belé!) Mama Lillyért ment. Bécsben azt mondtam: költözz Berlinbe. „Nem”, mondták mamáék, „nem”. Erre figyelmeztettem mamát, hogy Budapesten nem vállalok semmit. Pénzt küldök. De mindennemű belső ügyektől, apró bajos hírektől kíméljenek meg. Mert úgysem segíthetek rajta. Amit ekkor mondtam, még ma is áll. Mama azt felelte, hogy ő elintézi a maga dolgát. Most itt az eredmény. Tessék!
Szóval engem ne hibáztass, fiam. A pesti helyzeten nem tudok segíteni. Amíg az emigráczió tart, Lillynek, mamának kinn a helye. És minden dolguk megint az én dolgom.
De ahogy a helyzet alakult, ma már késő. Ma írok mamának, hogy válasszon ügyvédet, talán Salusinszkyt, és avval intézze a Nádor utczai dolgát. Ez az ügyvéd és a két Halápy – ők kanalazzák ki a levest, amit megsóztak. Mit tehetek én?
Annak a Halápy Jánosnak szívesen adok Bécsben találkát. Ezt te fogod közvetíteni. Ne mondd Pesten, hogy én proponáltam. A fiúnak megmondtam, hogy két svájczi évet követelek a lányomtól – aztán, ha kitart, mint apa megfelelően gondoskodom róla. A fiatalember kötelessége, hogy erre a két évre reábírja a leányt. Egészségi és művelődési okból. Lilly ma elkényeztetett vadócz, aki nem való arra, hogy házat vezessen. Beteg, aki nem való arra, hogy gyereket szüljön.
Halápyakra vonatkozó véleményem igazát éppúgy be fogod látni, mint politikai véleményeim igazát. Csak idő kell hozzá. De tegyük föl, hogy becsületükhöz nem fér folt, hogy tiszták, mint a ma esett hó. Akkor is úgy áll a dolog, hogy szellem, modor tekintetében nem jó klassisú legény ez a csinos Jenő. (Jánost nem ismerem.) Pesti bugris. Lilly, aki egyben anyai vér, vidéki, szinte dacos paraszti, másrészt kifinomult zsidó, gyorsan rá fog jönni erre a vérbeli, áthidalhatatlan különbségre. A paraszt lehet barátom, a szegény ember lehet testvérem – a bugris, a nyárspolgár nem lehet velem semmilyen vonatkozásban. Ez a vonás Lillyben is megvan. Majd mikor megismeri azt a kis, önző számolást, ami ily családokban van, azt az alacsonyrendű és lendület nélküli életet, akkor jaj lesz Halápy Jánosnak. Képzeld Lillyt, a dacos, követelő Lillyt, egy férjjel, aki vidéki tanár. El se képzelheted ezt, mert lehetetlen! Ha mégis meglesz, Lilly élete lesz az ára.
Lilly iszonyodik Christától. Kár. Christa az anti-bugris, a jó modor, az emberek közt való viselkedés, a nem Irén-féle lágy, zsidó jóság, hanem a keresztény, józan jóság. Christa megszerette Lillyt Surányban, utazni akart vele. Tanítani. Emberek közé vinni. Lilly erre a mi házasságunkat kritizálja. Kedves fiam (fiam vagy, őszintén beszélek), az olyan Irén vagy Hermin néni féle feleség nem kell nekem. Márpedig a szerelem megszűnik. De ezért két ember, aki szereti egymást, nem válik el. Másképp rendezi be a házasságát. Ennyi az egész. Mi a mesterségünkről, politikáról, emberekről, rólatok naponként órákig beszélünk. Két jó cimbora vagyunk. Ez a házasság. Sohse hazudunk egymásnak, sohse veszekszünk, mint ahogy szegény mamáddal veszekszem, vagy ahogy Irén, Albert veszekszenek. Ha Isten is megsegít, így éljük végig az életet. Ebbe senkinek sincs joga beleszólni. […]
Hja, igaz! Lilly nem jött. Állítólag beteg. Ezt kaptam sürgönyömre válaszul. De ők maguktól nem sürgönyöztek. Érted ezt? Micsoda ázsiai tempó. Engem várni, drukkolni hagyni.
Ölel
a te apád.