kb. 9 perc olvasás

Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár


Eugéniusz Az áruló magyar elit
A legszebb hivatásból a leghitványabb mesterség –
Szabad ötletek gondolatébresztő/vitaindító jegyzéke– I.

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
„Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez „ember!” advák örökűl –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
1844 vége

vA lelkesedéseteket cinikusan lehűtő léhűtő nagy öreg
vA lelki táplálékot pénzért adó, nem alamizsnából élő remete
vAki mindenekelőtt a jó állását, és nem az álláspontját védi
vAki önként nem vállal hálátlan szerepet: advocatus diaboli
vA szegénynek nem védőügyvédje, maga nem éhkoppot nyel
vAz ördög olyan ügyvédje, aki súlyosbításért érvel, fellebbez
vAki tyúkperekből él jól, míg a kliensei disznót vesztenek
vAz „osztályfőnök”, aki még nem látta diákja lakását/otthonát
vÁllásvesztett tanár, aki középiskolás fokon sem tanít tovább
vA kollega, aki az első fecskét „melegebb éghajlatra” küldené
vAz Intézmény védettségében bujkáló szellemi párbajképtelen
vA hasfelmetsző császár és magzat-sorozatgyilkos „nőgyógyász”
vA protokoll gyilkos rutinjával takarózó diplomás doktor
vA vasárnapi keresztény doki, aki beteget vegyszerrel „kúrál”
vA szemfényvesztő, aki tolvajnyelvbe rejti a semmit/butaságot
vAz állását nem kockáztatja: nem teszi közkinccsé találmányát
vA plagizátor, tolvaj szerkesztő, pláne: szabadalmi hivatalnok
vAz anyák megmentőjét a diliházban agyonverető ún. kollegák
vAki a szabályokat nem ismerve él vissza a költői szabadsággal
vAki megalkuvásait non stop ésszerű kompromisszumnak álcázza
vAki a sokáig került megmérettetésnél könnyűnek találtatik
vAki a megrendeléstől függően hol pandúr, hol meg ál-betyár
vAki termékeny: a mennyiséggel próbálja pótolni a minőséget
vAki Mesterét mindenhova követi: kútba, sőt örök kárhozatba is
vLegelsőként a legnagyobbat rúgja a döglött oroszlánba
vA leginkább a zavarosban szeretne halászni – zavart keltő
vA süllyedő hajóról legelsőnek menekülő kapitány (patkány)
vAki „a király bolondja” privilégiumait oly féltékenyen őrzi
vA „marxizmus hegemóniája” égisze/védelme alatti here
vA pártközponti nexusai miatt pályáján galád garázdálkodó
vSzélhámos halandzsázó: persze majd az ún. utókor megérti
vAki szellemóriások vállán handabandázó ugribugri törpe
vHa neki jól megy sora: ő már össznépi Kánaánt vizionál
vAki maximum csak saját fájdalmát-örömét képes elénekelni
vAki csak próbálgatja, de nem tud jó szellemeket megidézni
vAki csak kiengedni képes a gonosz szellemet a palackból
vNe akadékoskodj, nyilván ő a gyilkos, a 12 dühös esküdt is siet
vSok jó bába között elveszik a gyerek, pedig nincs boszorka köztük
vSose késik el a prédikációjáról, ha lelki sebesültökön ugrik is át
vZug házi pálinkafőzéskor már nemzeti ellenállónak gondolja magát
vSzigorúan betartja a törvényeket: méltányosságból se „kivételez”!?
vSzükség van a bűnös világban egy élő legendára: ő adja magát
vNem mer „hülyeséget” kérdezni: nem illik a Professzor szerephez
vNemes hivatás létproblémán gondolkodni – hiábavaló, ha kiagyalt!
vNemlétező dolgok kutatására áldozod fel saját és családod életét…
vOly terepre vonul – költő, festő -, hol nehéz mérni, könnyű a blöff
vOly tisztelettel másolgatja a mester(művei)t: legjobb utánzat lesz
vŐ oly „előkelően” rezignált: elvből tagadja: van út lélektől lélekig
vPiócaként tapadt a Mesterre, de csak a különcségeit vette át tőle…
vPrecíz, lojális, lelkiismeretes hivatalnoklét: büszke, mint Eichman
vKülföldi diplomatát játszó szédelgő – így bolondít el hiszékenyeket
vKitartásként éli meg, de ez csak a csúcson túli szánalmas vergődés
*

*
vMiért lett öngyilkos Javert felügyelő, amúgy szakmája kiválósága?
vMűvészként a plebsztől különbnek tartja magát: meddő hermetikus
vJó ideig szégyellt „másságára”, most meg már tüntetően büszke!
vJó szándékúan hamisít „kuruc verset” – a sajátjával fél kiállni…
vKerüli a megmérettetést/mérkőzést: kiegyezik egy szalonremiben
vHogy ne ábrándítsa ki a rajongóit, öregedve bujkál a világ elől?
vIgaza elismeréséért, mint Kleist hőse még előszeretteit is feláldozó
vElég jó ember, de azt senki nem mondta meg: nagyon rossz zenész
vMuszáj mindenkinek tetszeni? Pont csak az egy fanyalgót látod!
vHa kicsit megkapirgáljuk derűlátásod, az csak kincstári optimizmus
vHa a haza az áldozatáért rosszal-rosszul fizet, akkor ellenség lesz!
vA haza neki szűk ketrec, hisz ő egy kozmopolita: hazája nagyvilág
vFüggetlen politikus és gondolkodó, csak anyja/felesége zsarolgatja
vFéligazsága kevesebb mint a semmi, mert úgy hiszi, hogy egész…
vFél életen át fedőcégnél fedőtevékenységet végez: riasztásra várva
vElvetettségében mindig új társaságba megy, s ott előadja magát
vEllenállást feladó: a modus vivendi: azonosul rabtartói eszméivel
vEgyheti böjtöt még kibírsz, de hogy egyedül maradj a nézeteddel!
vEgy mai költő ne legyen érzelmes: így posztmodernül ironizálgatsz
vEgy Nagy Ügynek rendel alá mindent – de titokban sejti: ez kamu
vA fizetett tapsolók előtt porig hajoló, hajlongó
vAkinek csak a bértollnokok írásán hízik a mája
vCsak addig keresgéli az igazságot, míg nincs belőle baja
vÁmokfutó térítő: igékkel lesoroz, majd szektájába besoroz
vKultúrharcos hecckampány-főnök: a Nagy Megosztó
vCivil kurázsis kezdeményezést aggályosan szétokoskodó
vÁl-hazafias verseket a hazaárulók dotálásából firkálgató
v„Ady követő”: korhely kicsapongó, szabadkőműves zsoldos
vMLM beszervező: a jó barátságokat így aláaknázó kufárkodó
vKibérelhető – éhenkórász, potyaleső – „újságíró”, zsurnaliszta
vEgy álamatőr játékos: sportállásban, dugipénz, bunda stb. tb.
vSemmiben sem profi, csak egy mindenben amatőr „polihisztor”
vAki betanult bűvész-trükkökkel adná ki magát varázslónak
vAki szellemi törpe: az óriást is le-lerángatná az ő szintjére
vAki a nép barátját annak „ellenségévé” teszi (Ibsen dráma)
vA politikai bérmunkás pszichiáter szedi értelmiségi áldozatait
v„Egy csónakban evezünk!” – hirdeti bőszen a gályaraboknak
vAz én „halálugrásaimat” dupla védőháló felett mutatom be
vSokszor „hallucinálok”: a külső súgást belső hangnak hallom
v„Holtbiztos tippet” ad a lóversenyen legatyásodott pályatársnak
v„Ifjúsági változat” jeligére szellemi bomba „kiélesítését” vállal
v„Jobb híján” germanizmusokban, németül beszél a bölcseletről
v„Kiimádkozza” vagy kikaparja a gyereket az anyja hasából
v„Kiválasztott”, de neki nem több a dolga: noblesse oblige!?
v„Különc” életmódút olykor még gyerekei elvételével is fenyeget
v„Magasabb szempontból” helyeseltem a zsarnokok bálványozását
v„Menekülőművészként” bújok ki emberi-polgári kötelességeim alól
v„Menlevele”, büntethetetlensége tudatában „nagyfaszoskodó”
vÉletmottód: „Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!”
v„Önmegvalósításra” és nem pedig Feladatvállalásra buzdítok
v„Pálfordulásaim” mindig közelebb visznek a húsosfazékhoz
vAz én „rovásírásom”: csak a terhelő adatokat jegyzem fel

*

Nem segítő, sőt ártó elit
A szellemi, gazdasági, politikai elitek árulásai
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…
