Antonio és Shylock

Antonio és Shylock

Egy hordár levelet hozott. Még a hordár arcza is sürgető kétségbeesést mutatott, a borítékon pedig háromszorosan alá volt húzva ez a szó: sürgős.

A levél így szólt:

Kedves barátom!

Váltót adtam Shylocknak s fizetni nem tudok. Lekötöttem egy font húst a szivem táján s a gaz Shylock kivágja azt egész bizonyosan, ha te nem segítesz, ha közbe nem jársz a vérszopónál. Beléd vetem minden reményemet.

Már az utczára sem merek kimenni. Különben is, nálam beszélhetjük meg jobban: mitévő legyek. Remegve vár

szerencsétlen
híved      
Antonio.

Félóra mulva ott álltam már Antonio barátom lakásának aranyozott vasrácskerítése előtt. Csöndes előkelő utcza a liget környékén. Csupa aranyozott vasrácskerítés mind a két sor. A rácsozatok mögött kedves kis kertek; a kertek közepén finom, kecses, villaszerü házak. A legkecsesebbikben lakott Antonio.

Soká nyomkodtam a villamos csengő gombját, mignem végre egy szigorú tekintetü, csupaszra beretvált hatalmas lakáj jelent meg a rácskapu mögött.

– Kit tetszik keresni?

– Vedrődy Antal nagyságos urat.

– A méltóságos úr nincs Budapesten.

– Dehogy nincs!

– Nincs, ha mondom. Valószinüleg külföldön utazik. Szóval, magam sem tudom, hol van.

– No, én meg tudom. Ott benn ül a pipázóban és épen engem vár. Csak egy órával ezelőtt küldött értem.

A szigorú lakáj még mindig kétkedve méregetett végig s nem nyitott kaput.

– Hát ide nézzen, itt a levél.

Nagy bajjal úgy fogtam Antonio levelét, hogy a lakáj csak annyit lásson belőle, a mennyi nem kompromittálja az urát. Ekkor beeresztett a rácskapun, elkisért a házig s az előszobában átadott egy másik komornyiknak. Ez elvette a névjegyemet s ezüst tálczán bevitte holmi kárpitozott, nehéz függönyös ajtók mögé.

Félpercz mulva már kicsengett hozzám Antonio vidám tenorja.

– Isten hozott kedves barátom! Mennyire várlak már! Mily szép, hogy ilyen hamar eljöttél.

S a mint a komornyik eltünt, Antonio a nyakamba borult.

– Végem van barátom. Shylock már a mellemre szögezte a kést. De, ha meg nem puhitod a gazembert, többet vág ki belőlem egy font húsnál. A becsületemet vágja ki – vagyis megöl.

Antonio az utolsó szónál, könnyű kézmozdulattal falának pompás fegyverdíszére mutatott. Csüngött ott többek között vagy huszonnégy személyre töltött, szebbnél-szebb angol revolver is.

– Nos, Antonio, hát mi röviden az eset?

– Röviden az eset ez. A gaz Shylocknak, a kit különben Saul Meyer néven Sikátor-utcza 43. szám alatt találsz meg, kerek számmal harminczezer frttal tartozom. Azaz ennyiről adtam neki váltót. Persze, távolról sem kaptam tőle ennyit. Óriási kamatokat engedtem beszámítani a tőkébe. A gazember ezzel sem elégszik meg, fenyeget és fizetésre szorít.

– Ami azt illeti barátom, akármilyen magas is a kamat, nem sokat ér, ha nem fizetik meg.

– Kérlek, ne vitatkozzunk erről. Mert hisz voltakép nem is ez az én bajom. Az a harminczezer forint polgári perútra tartozik. Ha csakugyan beperelne érte a gaz Shylock, én meg feljelenthetném a fenyítő törvényszéknél uzsora vétségéért. Szóval ez a nagyobb adósság nem szorit. Csak azért kezdtem ezen, hogy lásd, milyen hálátlan pokoli gazember körmei közé jutottam. Az igazi baj nyomorult kétezer forint. Ezt, ma mult nyolcz napja, hogy becsületszóra kaptam tőle, kamat nélkül, egy heti visszafizetés kötelezettsége mellett. Megjegyzem, hogy Shylock kiaknázta szorult helyzetemet s nem elégedett meg puszta szavammal, azt levélbe is foglaltatta s az a levél most ott van nála. Én azt hittem, a kétezer forinttal egy héten belől annyit nyerek, hogy a gazembernek az arczába vághatom a pénzét. De nem nyertem s igy valósággal megfeledkeztem a terminusról. Ma aztán azzal fenyeget Shylock, hogyha negyvennyolcz óra alatt ki nem váltom tőle levélbe tett becsületszavamat, bemutatja azt a gentleman-klubnak, ahol játszom. És én épen ezidőszerint oly szerencsétlen viszonyok közt vagyok, hogy lehetetlen a kétezer forintot rövidesen előteremtenem. Shylocknál már jártam magam. A sátán szemtelenül gorombáskodott s szóba sem akart állani velem. Azt rikoltozta, hogy már százszor hazudtam neki s mindig megcsaltam. Képzeld: én hazug! én csaló! És nem ölhetem meg a gazembert, hiszen nem is párbajképes. De te ismered őt, nem tartozol neki és van rá befolyásod. Kérlek menj el hozzá s mondd meg neki: legalább legyen esze, ha már lelke nincs. Ha engem kigolyóztat a klubból, főbe lövöm magamat és egy fityinget sem kap.

Antonio mialatt beszélt, üveg fuvolákba zárt csoda szivarokat rakott elém. Becsültem darabját 2 frtra. A mahagoni szekrény, melyből kikerültek, aligha ért kevesebbet, mint Antonio Shylocknál lekötött becsületszava. A szobában heverő perzsa szőnyegek még többet értek. Antonio garҫon-lakása ezenkivül még öt helyiségből állt. Valamennyi remek, drága kényelemmel volt berendezve. Az ebédlő asztaláról a komornyik még nem takarította el a lunch maradványait. Ott állt még a félig kiürített Mum extra-dry. Tehát még tartja Antonio a régi elvét, a mely szerint egészségi szempontból neki okvetlenül be kell a lunchhöz néhány pohárka pezsgőt venni.

Mig ott voltam és kinéztem az ablakon a rácskapú felé, többször láttam, hogy türelmetlenül zörgetnek és csöngetnek előtte az ipar- és kereskedelem ismeretes számlahozó alakjai. A szigorú lakáj egyet sem bocsátott be. Hiszen a méltóságos úr a külföldön útazik, ő nem tudja hol. Csupán a gentleman-klub egy szolgája nyert rövid bebocsátást. Ez szinházjegyet hozott. Ennek kapcsán a komornyik jelenté, hogy a kocsit hét órára rendelte.

– Jól van.

Aztán, Antonio kérését teljesítve, elmentem Shylockhoz.

A legszomorúbb, legpiszkosabb ghetto, legnyomorúságosabb utczájának, legkomorabb háromemeletes kaszárnyájában, a második emeleten, egy sötét, hideg lakásban találtam meg őt.

Rosszul ruházott, rosszul táplált alakja bele volt temetkezve egy nagy, rideg számoktól hemzsegő üzleti könyvbe. Már alkonyodott s a szűk sikátorra szolgáló ablakon alig derengett be valami világosság. Egyetlen, réztartóba nyomott gyertyadarab lángjánál erőltette Shylock kivörösödő ókulás szemét.

A szurtos, lompos, mezitlábas cselédasszony, a ki bevezetett, nagyot kiabált a fülébe, hogy figyelmeztesse rám.

Shylokkal bajos volt a beszéd, mert mindig arra a fülére volt süket, a melyikbe az ember bele harsogott. Ilyenkor mindjárt a másikat fordította a szó felé, hátha abba több hang jut bele. Igy aztán felváltva, a két fülével mégis csak összeszedte darabonként, a mit mondani akartam neki.

Csakugyan azt mondtam: legyen esze s ne vágja ki Antonioból az egy font húst. Mit ér el vele, ha becsületszavánál fogva, tönkreteszi őt? Akkor Antonionak vége, de bizonyosan vége az ő harminczkétezer forintos követelésének is.

Shylock mihamar belátta, hogy nekem teljesen igazam van. De megkérdezett igaz lelkemre: nem hallatlan istentelenség-e, a mit Antonio vele elkövet?

Erre úgy feleltem, hogy egyik fülével se foghassa fel teljesen, kitérő válaszomat.

Szomorúan vázolta előttem Antonioval való üzleteinek bonyodalmas történetét. Mennyit költött ő már erre az emberre s még soha egy krajczár haszna nem volt rajta! Ez az ember elhitette vele, hogy gazdag rokonok egyetlen örököse s most már kisült, hogy minden örökségét rég eljátszotta. Ez az ember a legnagyobb előzékenységgel vállalt el mindig minden legsúlyosabb kötelezettséget is, de soha a legkönnyebbet sem teljesítette. Ez az ember szóban, irásban és gondolatban az ő legnagyobb kamatokat fizető adósa; ez tartja őt a legnagyobb uzsorásnak, de valósággal ez fizetett még neki legkevesebbet. Ha ő a legbiztosabb takarékpénztárba tette volna azt a pénzt, a mit ennek az embernek kölcsönözgetett el, még akkor is hallatlanul nagyobb kamat-jövedelmet élvezne abból. És meglenne a tőke! Igy pedig az a rettentő csapás fenyegeti, hogy még a tőke is odavész.

Nem mondtam meg Shylocknak, hogy ezt a rettentő csapást én szinte bizonyosnak tartom. Igy azzal sem kellett vigasztalnom, hogy ő, a kinek több százezer forintnyi vagyona van s megél körülbelől annyiból, a mennyit Antonio a kedves kutyájára költ el, ezt a rettentő csapást anyagilag igen könnyen megbirná.

Hogy megbirná Shylock ezt a rettentő csapást erkölcsileg is, azzal már épen nem mertem volna vigasztalni. Azt hiszem, Shylock harminczkétezer forint elvesztésébe beleőrülne és belehalna. Pedig Shylocknak egyáltalán semmi szüksége nincs sem erre a pénzre, sem arra a huszszor annyira, a melyet sokkal jobb vállalatokba helyezett el.

Természetesen, Shylock végül is kivallotta, hogy esze ágában sincs Antonioból kivágni az egy font húst. Dehogy ugrasztaná ki abból a klubból, az egyetlen börzéből, a hol az még nyerhet és fizetésképessé lehet. Hanem a levélbe foglalt becsületszót megtartja. Ezzel legalább ráijeszthet néha Antoniora s kiszoríthat tőle valamit.

A szurtos cseléd csempe pohárban lotyogó híg tejet hozott be a puszta tenyerén. Belésüvöltött Shylock fülébe: itt a vacsora.

Jó étvágyat kivántam Shylocknak és ott hagytam őt szomorú, dísztelen odvában.

Antonionak, hogy ne aggódjék tovább, mindjárt a szinházba vittem meg küldetésem sikerének örömhírét. Csak távolról inthettem neki, hogy minden rendben van, mert épen egy páholyban nevetgélt valami csodaszép és iszonyú drága demimondedal.

Még csupán azt jegyzem meg, hogy az egész világ Antoniot tartja szamárnak és Shylockot geniális embernek.

VIG ELBESZÉLÉSEK

IRTA
KOZMA ANDOR

http://mek.oszk.hu/11800/11800/11800.htm#7