kb. 6 perc olvasás
Alattomos, lapangó bajok
Szabad ötletek jegyzéke
VÁRATLAN DETONÁCIÓK
elszivárgó víz – hatalmas vízszámla
lassan felkúszó magas vérnyomás
előjelek nélküli hirtelen földrengés
tünetmentes rosszindulatú daganat
váratlanul döbbensz rá: drogos a gyerek
egyszercsak megcsalnak, felszarvaznak
előzmények nélküli végleges válás
máról holnapra: gutaütés, lebénulás
figyelmeztetés nélkül kirúgnak
action gratuite – Camus: Közöny
a semmiből előjövő csőd
a váratlanul kiderülő nagy hazugságok
stb. stb.
Mintha korunk egyik mumusa,
a rákos betegség lenne a paradigmája
a legveszélyesebb lelki, társadalmi bajainknak is –
olykor szinte előjelek nélkül erősödik, terjeszkedik,
s amikor már támad,
akkor már késő a védekezés,
vagy az ellentámadásba is pont úgy belehalhatunk,
egy csatát nyerve, de a háborút elveszítve…
*
A legjobb megelőzni a bajt,
csírájában fojtani el a gazt,
a még kis tüzet eloltani,
mert a tűzvész elől már csak menekülni lehet,
ha van hova,
vagy egy ellentűzzel próbálni elszigetelni,
amivel persze szintén javaink esnek áldozatul…
*
Ha a szemetet mindig a szőnyeg alá seperjük,
attól nem lesz tisztább a lakás,
s egyszer csak akkora púp lesz a szőnyegen,
hogy orra bukunk benne…
*
Szép dolog,
ha nem teregetjük ki a szennyest.
de ha ki se mosva a házban takargatjuk,
akkor előbb-utóbb ránkrohad…
*
Ha másnak vermet ásunk,
van rá esélyünk, hogy mi magunk esünk bele,
s magunktól nem fogunk tudni kimászni a bajból,
szégyenszemre esetleg pont attól kell
külső segítséget kérni,
akinek a csapdát szántuk
(esetleg így jövünk rá, hogy nem is ellenség…)
*
Ha fel lettünk rá készítve,
s önismeretünk és önérzékelésünk a helyén van,
akkor elsősorban mi magunk vesszük észre,
ha valami kóros elváltozás történik bennünk, rajtunk –
vesszük a testjelzéseket,
amik egy megbetegedés kialakulására utalnak.
A maga folyamatában el tudjuk dönteni,
hogy egy zavar, egy fájdalom, egy rosszullét stb.
csak átmeneti, vagy tartós, szaporodó, intenzívebb –
vagyis már valami „tünet”…
*
De lehet az is a helyzet,
hogy észlelhetők lennének ugyan az elváltozások,
de mindig csak olyan kis léptékű,
hogy bár egy irányba mutat s halmozódik is,
de tenmagad annyira közelről és állandóan látod,
hogy nem veszed észre,
csak ha már végzetes, visszafordíthatatlan
minőségi változásba csapnak át a mennyiségiek…
*
Még nehezebb az eset,
ha nem is akarod látni a kóros változásokat,
félig-meddig szándékos önámítással,
vagy szinte érzéki csalódában élsz:
a mechanikus tükörbe nézve kövérnek látod magad,
pedig már csak csont és bőr vagy…
Ilyenkor mindenki belátja,
hogy szükség van a külső, baráti és szakmai segítségre,
ami még paternalisztikus jelleget is ölthet –
szinte akaratod ellenére is be kell avatkozni,
hisz magad nem vagy tudatában,
hogy végveszélyben vagy…
*
Akarata ellenére persze senkit se lehet meggógyítani,
de a krízisbe szelíd erőszakkal beavatkozva
el kell érni, hogy a szenvedő fél
rádöbbenjen bajára,
betegség tudata legyen,
ami az első lépés az – akart – gyógyuláshoz!
*
A szomatikus, a pszichoszomatikus és a pszichés betegség
végső soron mind egy –
csak a hangsúlyok mások?
Az ember szellemi-lelki-testi lény,
s ha tényleg a szellem mozgatja az anyagot,
amire már a hit nélküli gyógyulás lehetetlensége is utal,
akkor miért ne fogalmazhatnánk úgy,
hogy az egész ember az egészséges vagy beteg,
amit hol „testi”, mérhető, megfigyelhető stb.,
hol „lelki” tünetekben manifesztál…
*
A leggaggasztóbb,
ha szinte tünetmentesek vagyunk,
s rajtunk – és az emberiségen – titkos féreg foga rág…
Anyánk, szerelmesünk előtt levetkőzünk
és minden bajunkat elmondjuk –
az orvosnak is a testieket, a papnak is a lelkieket?
A folyamatos önvizsgálat mellett
olyannyira szükséges a permanens szűrővizsgálat
a legjobb feltételeket teremtve a megelőzéshez,
vagy a baj korai felismeréséhez…
De ki lát minket egészben?
Ha éppen az élettársi viszonyunk van válságban,
akkor ki fog tudni tapintatosan segíteni, közvetíteni stb.?
*
Amíg pici az ék,
addig át lehet hidalni,
ha már szakadékká tágul
a távolság lélektől lélekig,
akkor már bajos áthidalni…
Hány házasság lett volna még menthető,
ha lettek volna figyelmes és segítőkész barátok,
és a válságba jutott párok elő mertek volna állni…
*
Hányszor állunk értetlenül a váratlan tragédiák előtt –
hisz mi más a felesleges válás,
ami elkerülhető lett volna,
de amin a megismert stádiumban már csak a csoda segíthet…
Tragédia,
mert nincs jó, csak kevésbé rossz válás,
ahol mindenki maradandóan sérül,
leginkább a gyerekek…
*
Egy jónak indult házasságnak is lehet rossz válás a vége,
ha nincsenek meg az öndiagnózisok, szűrővizsgálatok,
a tanácskérések és kapások, a diagnózisok és terápiák…
Egy rossz válás –
ami közben a volt szerelmespár meleg és hideg háborúba kezd,
ami közben a gyerek puszta eszköz lesz a gonosz játszmákban
ami közben megpróbálják erkölcsileg-anyagilag ellehetetleníteni egymást,
ami folytán az egyik fél a hajléktalanság ördögi körébe kerülhet,
ami után a másik fél a csonka csládban örökre társtalan marad,
ami miatt a társtalan maradó szülő magához láncolja gyerekét stb. stb.
*
Amikor még kicsi az ár,
addig áldozattal gát építhető –
jó esetben még az aszály idején,
ahogy Noé se az özönvízben kezdte építeni a bárkát…
De ha már az ár átszakítja a gátakat,
akkor pusztít „mint az őrült, ki letépte láncát”!
Elpusztítja egy élet munkáját, a házunkat,
elviszi ingóságainkat, megöli használlatainkat,
emberáldozatokat is követel magának,
s még a jövő évi termést is elpusztíthatja,
ahogy a tűzvész is…
*
Magánügyekbe nem szólunk bele,
de ha a szomszéd gyereke a tűzzel játszik,
az már a közvetlen szomszédság, a köz ügye is.
Egy szál gyufával fel lehet gyújtani a házat, a falut s az erdőt…
S amikor a szomszéd háza ég,
akkor már nemcsak miatta aggódunk és kapkodunk,
akkor mi magunk is közvetlen veszélyben vagyunk
*
A betegség sem magánügy –
hisz elsősorban a közvetlen hozzátartozókra ró plusz terhet,
arról nem is szólva, ha fertőző…
Ugyanez a helyzet az ún. lelki bajokkal is,
amik „betegséggé” fajulhatnak, például depresszióvá –
ami a szó átvitt értelmében szintén fertőző…
Úgyis mondhatnánk,
hogy a boldog ember boldogabbá,
a boldogtalan boldogtalanabbá teszi társas környezetét,
ezért sem pusztán joga,
de egyenesen kötelessége mindenkinek,
hogy ép, egész, teljes, minőségi, igazi stb. életet éljen!
*
Alaphelyzetben az ember egészséges,
ahogy a kisgyermek bölcsen és boldogan születik a világra,
s nem orvosságra és terápiára,
hanem jó táplálékra és szerető családra van szüksége.
Korunkban szokás minden természetes dologból
eladható terméket, szolgáltatást,
patikaszert, terápiát csinálni:
így lesz fényterápia, állatterápia, illatterápia,
munkaterápia, művészetterápia, szerelemterápia stb. stb.
A természet és a természetesség gyógyít,
az orvos meg tartja a zsebét?
*
Nincs egészséges ember,
csak ki nem vizsgált beteg?
*
Korunk egyik véglete
az a „makkegészséges ember”,
aki hirtelen lerobban, lerokkan, meghal –
vagy depressziós, öngyilkos, bűnöző lesz, válik stb.
*
A másik véglete korunknak,
hogy mindenkit betegségtudatossá kell tenni,
lehetőleg képzelt beteggé, hipochonderré –
ami azután önbeteljesítő jóslatként hatni is fog,
s így majd mindenféle egyszerű, kutyult stb. szert
vagy csodaterápiát el lehet neki adni,
lehetőleg élethosszig tartó függőségben tartva…
*
Van ember, aki egy tüsszentés után orvoshoz rohan,
a másikat meg akkor is vinni, kell, ha már vért köp…
De mit tudunk a lélek és szellem, az emberi kapcsolatok
egészségéről és betegségéről –
mit tehet az ember egy törékeny szerelemmel,
hogy ne törjön el –
illetve ha vége van, ne lelki rokkantként kerüljünk ki belőle?
*
Mennyit költ ma a társadalom testi betegségek
megelőzésére, kezelésére, utógondozására –
és mennyit a lelki bajokéra?
