kb. 4 perc olvasás
MÓRA FERENC
A VADEMBER ÉS CSALÁDJA
TARTALOM
A faji és felekezeti kérdés is sündisznóháton vonult be közénk.
Arra léptem be a lányomékhoz, hogy Ferenc az ajtó mögött dörmög. Nem a készülődő, hanem az elvonult vihar hangján.
– Volt szíved így mögverni szögény kis állatot? Nem hasadt mög érte a szíved? – kérdezte nagy könnytörülgetés közben az édesanyját.
– Volt hát – pattogott a lányom. – Máskor meg nemcsak a szájára verek szegény kis állatnak, hanem a nyelvére is parazsat teszek, ha ilyeneket beszél.
Mióta a sündisznó a háznál van, azóta Ferenc magamagát becézi „szögény kis állat”-nak. Észrevette, hogy Nácikát mindíg, így emlegetjük, ha valamelyikünk akaratlan rálép, vagy az ajtó közé szorítja s a kis ember úgy találta, hogy ezzel a címmel és ranggal ő is legkönnyebben szánalmat ébreszthet maga iránt.
Anyu azonban ezúttal nem ismert szánalmat.
– Nézze meg az ember! Hogy kitől tanul ilyeneket ez a kis béka a mi házunknál!
– Hát milyeneket tanul? – rémültem meg.
– Képzeld, összeveszett az elébb Jankóval a sündisznón és azt mondta neki, hogy „zsidó”.
– Ezért ütöttél a szájára?
– Ezért hát. Csak azt szeretném tudni, hogy kitől hallhat ilyent minálunk.
– Ferencnek igen kiterjedt baráti köre van, – mosolyodtam el – s a konyhától a kapualjig a legkülönbözőbb forrásból szedi információit a világi dolgokról.
Ferenc meglapult a sarokban, mint a nyúl és igen éber figyelemmel kísérte a tárgyalás menetét. A mosolygásomból reményt merített.
– Úgy-e, apapám, te nem ütöttél volna a számra?
Anyu megint az asztalra ütött.
– Még pisszenni mersz? Nem volt még elég?
A gyerek ijedten lesunyta a fejét. Tudtam, hogy tekintélyt rongálok, de azért csak megcirógattam puha aranyhaját.
– Ferencem, mi az, hogy „zsidó”?
– Nem tudom, apapám.
Hát persze, hogy nem tudja. Én se tudom még most megmagyarázni neki, de azért megpróbálom.
– Tudod, mikor apapa olyan kisgyerek volt, mint te vagy, akkor néha egész nap maga volt a háznál. Olyankor átjött hozzá a szomszédból Stross néni, aztán hozott neki kávét, meg olyan nagy fehércukrot, mint a te kis öklöd. Ez a Stross néni zsidó volt, tudod?
– Tudom – bólintott Ferenc és közelebb húzódott hozzám. – Mesélj még, apapa.
– Aztán mikor apapa már nagyobb kis gyerek volt, küldözgették ide-oda és sokszor megszúrta a lábát a szög, meg felhasította az üvegcserép, mert nem volt neki cipője. Akkor a Svéd bácsi megsajnálta és csinált neki olyan cipőt, amibe még csikorgót is tett. Ez a Svéd bácsi is zsidó volt, tudod?
– Tudom, apapám – bújt a hónom alá a gyerek. – Mondjál még nekem ilyen mesét.
– Apapa már nagy deák volt, az egyetemre járt Pesten. Tudod, mint most a Berci, meg a Robi. Csakhogy apapának még annyi pénze se volt, mint amennyit te le szoktál dobni az udvarra a falábú bácsinak. Kenyere se volt, lakása se volt, éhezett is, fázott is és egyszer télen ott sétált a Rókus-kórház konyhája előtt, majd egyszer meglátod te azt Pesten. A konyhaablakok nyitva voltak, gőzölgött ki rajtuk a jó meleg ételszag és apapa nagyokat szippantott belőle. Gondolta, holnap már úgyis meg kell neki halni, hát legalább még egyszer fölmelegszik és jóllakik. De nem kellett neki meghalni, mert a Waldapfel bácsi szerzett neki jó meleg szobát is, ennivalót is. Ez a Waldapfel bácsi is zsidó volt, tudod?
Ferenc már akkor olyan szorosan ölelt, hogy csak úgy szuszogott bele.
– Tudom, apapa. Mesélj még ilyen szépet.
– Most már nem mesélek többet. Majd ha látom, hogy jó kis gyerek vagy és nem szomorítod meg többet anyukát, akkor megint mesélek.
Ezzel aztán összeölelkeztettem anyát és gyermekét. A történethez még csak az tartozik, hogy este Ferenc ezzel búcsúzott a sündisznótól, szokás szerint végigsimogatván puhára állított tüskéit:
– Jóéjszakát, édes kis Nácikám, zsidókám.
Azt hiszem, Ferenccel az egész életre el van intézve a zsidókérdés. Mindazáltal szükségesnek láttam följegyezni a történetet az ő érdekében. Hátha egyszer, mikor id. Ferenc már fölveszi a néhai nevet, ifj. Ferenc könnyebben kap valami díjnoki állást, ha nyomtatásban igazolhatja, hogy szépen indult ő az életnek, zsidózott már ötödféléves korában és nem tehet róla, hogy a nagyapja az egész életre megmételyezte.
http://mek.oszk.hu/10200/10249/10249.htm#16
+
HANGOSKÖNYV
http://warezlinks.eu/bb/topic/106962-mora-ferenc-a-vadember-es-csaladja-felolvassa-dunai-tamas/
