kb. 6 perc olvasás
Botránykönyvek a skandallumtól a kultstátuszig
2009. október 12. 16:04 MTI
Vladimir Nabokov Lolitájától Gabriel Matzneff naplójának kénkőszagú oldalain át André Gide-ig az írók érdeklődése a fiatal lányok – vagy fiúk – iránt gyakran keltett skandalumot. E botránykönyvek némelyike ma irodalmi remekműnek számít, mások a feledés homályába vesztek.
A Frédéric Mitterrand írásaival kapcsolatos polémia előtt Franciaországban és külföldön is számos hasonlóra volt már példa. A jelenlegi francia kulturális miniszter esetében a támadások azért is különösen élesek, mert a szerző ma politikai posztot tölt be és most korábbi „önéletrajzi ihletésű” írásait vetik a szemére, bár azok megjelenésük idején, 2005-ben nagy sikert arattak.
1924-ben André Gide számolt be Si le grain ne meurt című önéletrajzi írásában arról, hogyan fedezte el saját homoszexuális érzéseit egy algériai út során – abban az időben Algéria volt a „szexuális turizmus” fő terepe. A kicsapongás leírása botrányt keltett és az író, aki egyben a gyarmatosítás kérlelhetetlen ellenzője volt, a katolikus jobboldal heves támadásainak célpontjává vált.
Ám a múlt század nagy irodalmi botránya az orosz származású amerikai író, Vladimir Nabokov Lolitájával robbant ki, amely egy érett férfi és egy tizenkét év körüli gyereklány szexuális kapcsolatáról szólt. Mivel az amerikai kiadók nem voltak hajlandók megjelentetni, Nabokov 1955-ben Párizsban adatta ki művét angol nyelven. Amikor 1958-ban az Egyesült Államokban is megjelent, a Lolita sokkolta a puritán Amerikát, de óriási sikert aratott. Franciaországban is 1958-ig cenzúrázták. A regény azóta sok millió példányban kelt el világszerte és a Lolita név a köznapi nyelvben a „nimfácska” – nagy szexuális vonzerővel bíró egészen fiatal lány – szinonimájává vált.
1961-ben Nicolas Genkának kisebb volt a szerencséje a L’Epi monstre című, a vérfertőzés és a pedofília kettős tabuját megtörő regényével. Bár a könyves boltokban nagy sikert aratott, 1962-ben a belügyminisztérium betiltotta. Genkát hamar elfelejtették és a regény 2000-ig tiltott maradt az 1949-es ifjúságvédelmi törvény alapján.
1972-ben az, hogy Michel Tournier Rémkirály című regényének hőse, Abel Tiffauges fiatal húst hajszol, nem akadályozta meg, hogy a könyv egyöntetű döntés alapján Goncourt-díjat kapjon és világsikerré váljon. Botrányt keltett viszont Gabriel Matzneff, aki az 1970-es években nem titkolta a „fiatal személyek” iránti érdeklődését naplójában és regényeiben, például a „Tizenhat év alattiak” címűben. 1982-ben a dandykülsejű szabados írót pedofíliával vádolták egy irodalmi műsorban. Matzneff azóta is termékeny szerző, de a médiából lassan kikopott.
A közelmúltban érte kemény támadás Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író Bánatos kurváim emlékezete című, 2004-ben megjelent regényt, amelyet egy lánykereskedelem-ellenes latin-amerikai nemzetközi civil szervezet a „gyermekprostitúció apológiájának” minősített. „Megfilmesíteni széles vásznon egy 90 éves öregember történetét, aki elhatározza, hogy egy őrült éjszakát tölt el egy kábítószer hatása alatt álló 14 éves lánykával – ez maga a pedofília dicsőítése és tömegeknek bemutatva az az üzenete, hogy ez természetes vagy normális” – hangoztatta a Koalíció a Latin-amerikai és Karibi Nők és Lányok Kereskedelme Ellen. A feljelentés nyomán Puebla mexikói állam megvonta az anyagi támogatást a mű filmváltozatától, amelyet pedig Mexikóban forgattak volna.
A belső napló vagy a legalább részben önéletrajzi elbeszélés gyakrabban teszi polémia tárgyává a szerzőt, de ritkábban marad meg az utókor emlékezetében, mint a regény.
Öncenzúrára kényszerítették a Most és mindörökké íróját
2009. november 18. 15:15 The Guardian, MTI
James Jones lánya nyilvánosságra hozta, hogy a nagy amerikai háborús regényíró Most és mindörökké című könyvének 1951-es eredeti kiadásában jelentősen megcsonkítva közölték a kéziratban szereplő homoszexuális tartalmakat, és kihagyták a káromkodások zömét.
Kaylie Jones, aki maga is regényíró, a The Daily Beast amerikai hírportálnak írott cikkében számolt be arról, hogy apját akkori kiadója, a Scribner szólította fel rá, hogy mind a káromkodásokat, mind a katonák homoszexuális kalandjaira vonatkozó direkt utalásokat gyomlálja ki a regényből. A művet a Pearl Harbour bombázásakor Hawaiin katonai szolgálatot teljesítő James Jones saját személyes tapasztalatai nyomán írta.
A szerző eleinte hallani sem akart róla, hogy törölje a káromkodásokat a könyvből. Mint a Scriber kiadó szerkesztőjéhez írta: „azok a dolgok, amit az illemnek hódolva most megváltoztatunk, öt vagy tíz év múlva valaki más könyvében ismét előkerülnek majd… és csodálkozni fogunk, vajon miért gondoltuk úgy, hogy nem szabad”. Jones levelében azt is leszögezte: „ön éppen annyira tudja, mint én, hogy ebben a könyvben nincs semmi bujaság”.
Később azonban annyi engedményt tett, hogy bizonyos számú káromkodást („fuck”) kihagyott, de 32 így is a szövegben maradt. Erre az vitte rá – magyarázta lánya -, hogy kérdésessé vált, vajon az amerikai posta hajlandó lesz-e kiszállítani a boltokba a regényt a szöveg „buja természete miatt”. Azt azonban kereken megtagadta az író, hogy a férfikapcsolatokat tárgyaló passzusokat teljes egészében kihagyja, mivel úgy érezte, ezzel meghamisította volna azt, aminek a valóságban szemtanúja volt. Az 1951-ben megjelent regényben így alaposan megvágva kerültek bele a katonák között játszódó melegjelenetek.
Az amerikai honlap fakszimilében közli az eredeti kézirat egyes oldalait, amelyekből a szerző kigyomlálta a kényes részeket, például azokat, amelyekben a csóró főszereplők arról vallanak, hogy anyagi érdekből szexuális természetű szolgáltatásokat nyújtanak idősebb hawaii férfiaknak. James Jones – mint lánya írta – „természetesnek tartotta a férfiak zárt világában a homoszexualitást, úgy gondolta, hogy az egyáltalán nem csorbítja teljesítményüket a harctéren. Hitt abban, hogy a homoszexualitás egyidős az emberiséggel, és Akhilleusz, a legbátrabb és legjobban tisztelt harcos, akiről valaha is írtak, meleg volt, amint akkoriban megszokott dolognak számított, hogy egy harcos egy fiatalabb szeretőt vett a pártfogásába a katonák közül”.
Csupán az lepné meg apját – tette hozzá az írónő -, ha tudná, hogy ez a vita továbbra is folyik, ugyanolyan képmutatóan és a dolgokat elhallgatva, mint hatvan évvel ezelőtt. (Az amerikai katonaságnál továbbra is az „én nem kérdezem, te nem mondod” szabály van életben: a melegek szolgálhatnak a seregben, ha nem fedik fel másságukat.)
Az írónő a The Guardian című brit napilapnak elmondta: anyjuk ugyan nem tartotta időszerűnek a valódi kézirat közlését, ám halála után, a fivérével egyetértésben határozta el, hogy nyilvánosságra hozza a cenzúrázott részleteket, többek között éppen az „én nem kérdezem, te nem mondod” doktrínával dacolva. Kaylie Jones szerint az eredeti kézirat „bizonyos szempontból jobb könyv”. Mint érvelt: éppenséggel nem a melegjelenetek azok, amit kivágna. Amennyiben megjelentetnének egy új kiadást, benne lennének – hangsúlyozta.
A Most és mindörökké 1951-es kiadása elnyerte az Amerikai Nemzeti Könyvdíjat, s a belőle készült film 1953-ban nyolc Oscar-díjat kapott, 1979/80-ban két tv-sorozatot forgattak belőle. A könyv szerepel a Modern Library kiadónak a 20. század legjobb angol nyelvű regényeit számon tartó listáján is.
Az írónő kifejtette, hogy a regény megjelenésének idején a kiadókra komoly nyomást gyakorolt egy katolikus csoport, a Helyénvaló Irodalom Országos Szervezete (NODL). A csoport, amely árgus szemmel figyelte „az ország erkölcsét, társadalmát és nemzeti életét veszélyeztető bujaság” megjelenését az irodalmi művekben, 1954-ben a Most és mindörökkét is feketelistájára tette. A csoport aktivistái a listával a kezükben járták a könyvesboltokat, és ha valamelyik „ártalmas” kötetet fellelték, azonnal figyelmeztették a bolt vezetőjét. Ez aztán széleskörű megfélemlítéshez és könyvesboltok bojkottálásához vezetett – emlékeztetett az írónő. „Manapság sokkal jobb az írók helyzete. Úgy vélem sokuk számára az apám kövezte ki az utat. Elfogadhatóvá tette az irodalmi életben az „f”-betűs szó (fuck) használatát” – véli Jones.
A mára némileg feledésbe merült katona-író életének 56 éve alatt temérdek regényt írt, ebből három (Most és mindörökké, A vékony vörös vonal, Fütty) a II. világháború eseményeit dolgozza fel.