kb. 3 perc olvasás
Alföldi Géza
Ha nálunk született volna…
Népszámlálás volt Betlehemben, –
így szól a Karácsony története, –
s akkor született meg egy istállóban
az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke…
Nem volt, ki szállást adjon nékik.
Barmok lehelték rá a meleget.
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,
Meséli a monda… Mert ott született!
De Cegléden, vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon ha született volna,
az első Karácsony igaz történetéről
így szólna ma a bibliai monda:
… Rozál épp az udvart seperte.
János meg a jószágnak almozott.
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
A Puli, az meg hátul kalandozott.
Akkor ért a ház elé József.
Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária, fáradtan, alig vonszolta magát
S a kerítésen át József beköszönt.
Rozál fogadta hangos szóval:
– Mi szél sodorta erre kendteket? –
– Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
s pihenni kéne, mert – ránk esteledett.
Kerestünk födélt a korcsmában.
De szállást a bérlője nem adott.
Hej pedig az asszony az utolsóban van már,
de hiába – nincs pénz, mert szegény vagyok…
Már istálló is elég lenne,
Csak tető legyen már fejünk felett… –
Rozál a seprűjét a falnak támasztotta,
Bodri a kiskapuig settenkedett.
– Takarodsz vissza, beste lelke!
Kerüljenek csak kietek bentébb!
Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
Hogy elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…-
Szélesre tárta a kiskaput.
Mária arca, mint viasz: sápadt.
– Ne ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!
Jöjjön csak, lelkem, segítek én…
Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!…
Úgy-úgy, lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput,
de siessen, oszt maga is segéljen!…-
János is sebten előkerült.
Kemény keze még a villát fogta.
– Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony…
Behívtam őket…- Mért ne tettek volna?
– Az asszonynak vess tiszta ágyat!
Az ember meg a lócán elalhat.
És valami enni is akad tán a háznál…
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!…-
A Bodri is odasündörgött.
Péter a butykossal máris kocog.
S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.
Máriát már a fájdalom rázta.
A párnák között csöndesen feküdt.
S amíg az asszony terít, megnyugodva látja,
Hogy János a szobába épen befűt.
A kemencében lángolt a tűz.
Rozál az ágynál csendesen állt ott
És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
Mint békesség, csendesen leszállott…
Kint az égen holdfény ragyogott.
Házra, tájra ezüstszín-port hintett.
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím, megszületett a régenvárt Kisded…
A szomszédságból akadt bölcső…
Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
a kis teknő körül szép kör-alakban…
Jaj de szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!…
Ujjongott Rozál, míg óva mosta…
És ígyen született meg az Isten Gyermek…
… Már… hogyha nálunk születhetett volna!…
1948. december 24.
*
Sajó Sándor
Magyar kereszt
Keresztet vitt az úr a Golgotára,
Azóta szép s jó mind e jelben él;
Az üdvösségnek szenvedés az ára:
Boldog, ki sír és sírva is remél;
Áldott tövében megváltó keresztnek
Csak Krisztust nézzed, ne a Golgotát,
S ha gyötrött vállad sajgó kínra reszket,
Ajkad-harapva némán menj tovább.
Avagy, ha hordod magyar sors keresztjét
S tudsz magyar lenni megtiportan is;
Érezd és hirdesd: ami nincs most, lesz még,
S verdesd a szárnyad lenn a porban is;
Erdély keserve szívedből sikongjon,
A Lomnic-csúcsról lengjen rád a gyász,
Viharzó vágyad zúgjon minden ormon:
Lesz kikelet még, lesz föltámadás!
Piruljon arcod, gyúljon rá a szégyen,
Kiáltson ajkad: hallja a világ!
És vájj sebedbe, csak hadd fájjon, égjen, –
A lélek él, ha nagy hit lengi át;
Ha hitet adott Isten a magyarnak,
Csorduljon ez mint dúslevű gerezd
S legyen sarkallód minden ősi parlag
És édes terhed a magyar kereszt…
A szent jel int és hív és vár a munka,
Az út nehéz s a cél oly messze még!
A meddő gyászt a balsors már megunta, –
Küzdj, szenvedj, fáradj, ifju nemzedék!
Bús ugarunknak lesz még aratása,
Csak törjed, túrjad, magyar ifjúság,
Hogy megzendíthesd új föltámadásra
A magyar élet büszke himnuszát!