kb. 4 perc olvasás
A MAGYAR HUMOR
Tréfák, humoreszkek, vidám jelenetek
Írták:
BRÓDY MIKSA, HARSÁNYI ZSOLT, KARINTHY FRIGYES,
LAKATOS LÁSZLÓ, LIPTAI IMRE, MOLNÁR JENŐ, SIPULUSZ,
SZINI GYULA, SZOMAHÁZY ISTVÁN, TÁBORI KORNÉL
RÉVAI KIADÁS
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk:http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu
Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2015
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-963-417-075-4 (online)
MEK-14480
Az óvatos izraelita.
Gábor Andorral történt ez.
Egy fővárosi fiókpostahivatalba beállitott egy kaftános, öreg lengyel zsidó és az egyik rekesz ablaka elé állva, elmagyarázta a hivatalnoknak, hogy ő pénzt akar küldeni.
Amikor a postahivatalnok megmondta neki, hogy vennie kell egy postautalványt, ki kell töltenie, a kaftános ember nagy sóhajtva bevallotta:
– De én nem tudok ám irni!
Egyben rögtön megkérte a hivatalnokot, hogy töltse ki helyette a pénzesutalványt, amire persze az elfoglalt tisztviselő nem vállalkozhatott.
– Kérjen meg valakit – tanácsolta az ablak mögül a hivatalnok – majd megirják maga helyett.
A zsidó kezében az utalványnyal, szurós szemekkel és bizalmatlankodva körülnézett és hosszu habozás után kiválasztva magának egy fiatal embert, – aki véletlenül Gábor Andor volt, – igy szólitotta meg:
– Tud irni, kérem?
– Hát… azt mondják némely kritikusok.
A zsidó ezután alázatosan és udvariasan megkérte, hogy irja meg helyette az utalványt. Gábor Andor teljesitette kérését és ahogy diktálta, ráirta az utalványra az adatokat.
– Hatvan korona… Chaim Blumenfeld… Kereskedő… Strijben…
Amikor elkészült vele, a kaftános lengyel ujból nagyon alázatosan és hálálkodva megköszönte a szivességet. Azután kezébe vette a megirt utalványt, de egyáltalán nem sietett vele a pénzesutalványokat felvevő postahivatalnokhoz. Nézegette jobbról, nézegette balról az utalványt, nagyokat pislogott, csóválgatta a fejét és magában dörmögött.
Azután – jó öt perc mulva – megindult, hogy feladja az utalványt. De utközben meggondolta a dolgot. Megállott és megint körülszimatolván, kiválasztott magának a várakozók közül egy cilinderes, elegánsan öltözött idősebb urat és elébe tartván az utalványt, megkérdezte tőle:
– Kérem szépen, nagyságos ur, tessék szives lenni elolvasni: kinek szól ez az utalvány?
TARTALOM
