kb. 3 perc olvasás
A kabaré alkonya.
A magyar kabaré, a kabarészineszet
és a kabareirodalom fellendülését Nagy Endrétől számítják
az újabb magyar irodalomtörténet
krónikásai és a közönség. Es most
legutóbb, mikor Nagy Endre visszavonulásának
híre elterjedt, megindult a filozofálás laphasábokon
és kávéházi asztalok mellett arról,
hogy a kabarénak ime bealkonyult.
Es az olvasóközönség, illetve a
közönség olvasásának technikája
olyan, hogy a cáfolatról mindig
kevesebben vesznek tudomást,
mint az eredeti hírről. Tehát
tovább gondolkoznak, tovább beszélgetnek
a kabaré alkonyáról és
tovább is megállapítják valami
bársonyos melancholiával, hogy a
kabarénak — ime — bealkonyult.
Pedig mennyire tévednek az
emberek. Hiszen Nagy Endre sem
vonul vissza ! Es ha visszavonulna?
Az ő visszavonulása hiány, nagy
hiány volna, de a kabarét Nagy
Endre már nem viheti magával
nyugalomba. ‘ Milyen jó is az, hogy
az öreg Goethe egyszer megírta a
bűvész inasról szók» költeményét.
Mindig lehet idézni. Most is.) Nagv
Endre felidézte a kabarét, felfedezte
szamunkra, idehozta, kifinomitotta
es most már nem tudja becsukni.
A kabaré alkonya messzi van
még. Ha a napszakaszhoz való
hasonlathoz akarunk ragaszkodni,
inkább azt mondhatjuk, hogy most
van a delelőjén.
Minden művészeti irány csak
akkor éled fel igazán, ha a közéletben,
a közhasználatban megfelelő» talajt talál.
Ez a kabaré
igazi termőföldje, amelybe gyökereit leengedheti,
amiben nagygyá fejlődhetik, éppen a mai kor, a
mai izgatott, ideges közhangulat.
A színházakban sorra buknak
a darabok. — Még a legjobbak is.
Es még a nagy siker sem rengeti
úgy meg a földei és az eget, mint
ezelőtt. Az embereknek nincs
türelmük két és fél — három órákat ülni
a színházban, amit odafenn a színpadon mondanak,
abban nincs semmi aktualitás, az nincs
hozzáfűzve a nap eseményeihez,
az — tulajdonképen — nem is
érdekel senkit. Künn a nagyvilágban
azalatt annyi minden történhetik és történik,
mit érdekelheti
az embereket a színpadról elhangzó
szép mondatok sokasága.
I )e a kabaré, az más. A kabaré
kielégíti az idegességet, az izgatottságot.
A színház megpróbálja
elterelni a közönség figyelmét a
nagy, izgató eseményekről és ez
nem sikerül neki, ellenben a kabaré
nem próbálkozik a lehetetlennel,
hanem kielégíti, hozzáidomul az
izgatottsághoz, a feszültséghez és
ma még sokkal szigorúbban aktuális,
szinte görcsösen ragaszkodik az aktualitáshoz.
A kabaré azt
a hatást teszi a közönségre, mintha
újságot olvasna. Röviden, változatosan
fut végig az eseményeken
a kabaréelőadás és szinte azt várja
az ideges és izgatott publikum,
hogy a legidegfeszitőbb, legizgatóbb kérdésekre
a következő pillanatban, az újság következő oldalán
kapja meg a választ.
A sokaktuális bonmot,
aktuális kiszínezett kroki között szinte el is
felejti a néző, hogy valami kimaradt.
A közönség mindig újat,
meglepőt kap. Egyik szám nem
csatlakozik a másik gondolatmenetéhez,
eszmeköréhez, úgy jönnek,
halmozódnak egymás után az ötletek,
mint az újság cikkei, hirei
és a közönség megelégedetten,
kielégülten fogad minden újabb
számot, minden egyes újabb produkciót.
Azt szokták mondani, hogy az
emberek nem szeretnek ma mulatni,
nem keresik a szórakozást. Pedig,
dehogy nem. Keresik és kívánják.
Csakhogy konform szórakozást
keresnek napi életük menetéhez.
Ez a mostani hangulat izzó és
idegesítő. A mai hangulat nem
kedvez a színháznak, a mai élet
menete a kabaré módszerét és
rendszerét kívánja meg.
A kabarénak is, mint annyi
másnak, el fog következni az
alkonya. Majd akkor, ha a gazdasági
és politikai feszültség és idegesség alábbhagy.
De ma? A kabaré
alkonya? Miféle szórakozásunk,
miféle kielégítő szerünk volna, ha
még kabarénk sem lenne ?
Radó István.
Magyar kabaré újság, 1913.