kb. 7 perc olvasás
KÖZÉLETI HUMOR 2011.
Magyar devizaadós mentés
Kopp, kopp.
– Tessék, ki az?
– Jó napot kívánok, Szabó Úr, a magyar kormány vagyok, bemehetnék?
– Tessék parancsolni, mivel szolgálhatok?
– Értesüléseink szerint Önnek van deviza hitele. Jól tudjuk?
– Igen, miért?
– Ráadásul svájci frank alapú?
– Igen, igen, de miért fontos ez?
– Nos, uram örömmel jelenthetem, hogy Önnek most lehetősége van 180 CHF/forint árfolyamon törleszteni. A különbözetet egy külön számlán kezeljük, annak a kamatát majd megbeszéljük 3 év múlva.
– Dehogy fizetek úgy, hogy aztán majd rám vágjanak egy nagy kamatot, köszönöm, jó ez így nekem.
– Várjon uram, akkor Önnek most lehetősége van ezt a szép házát gyorsan eladni és kamattámogatással új házat venni Soroksáron, forinthitelre. A kormány most épít szép egyenházakat.
– Dehogy megyek én Soroksárra, itt a munkám, most építettem fel ezt a szép házat három éve, boldogan élünk itt a családommal.
– Rendben, akkor viszont lehetősége van most rá, hogy az Önkormányzatnak eladja a házát, és mint bérlő lakja tovább és így mentesül a törlesztőrészletektől, csak a bérleti díjat kell fizetnie.
– Dehogy adom el a lakásomat, életem vágya teljesült vele, végre révbe értem.
– De uram ez így nem lesz jó én, a magyar kormány vagyok és Ön devizahiteles és nekem meg kell Önt mentenem, tudniillik megígértem.
– Hát mért nem ezzel kezdte! Adok azonnal egy listát, egy csomó ismerősöm és barátom nem tudja fizetni a hitelét. Azonnal összeírok egy listát címekkel, telefonszámokkal, már nagyon várják Önt.
– Ne fáradjon az a lista nekünk is megvan, Kubatov úr kinyomtatta és a rendelkezésünkre bocsájtotta.
– Akkor mi a gond, miért nem keresi fel őket?
– Nos, én Önt kerestem fel, mint látja.
– De, miért pont engem? Én, mint mondtam gond nélkül tudom fizetni a deviza hitelem törlesztő részleteit.
– Igen azt mi is látjuk, de nekünk meg kell valakit menteni, mert a Viktor megígérte és a Szíjjártó az elmúlt 1 évben 837-szer elmondta a híradókban, hogy jön a mentőcsomag.
– Nagyszerű, akkor keresse fel a többieket.
– Azt sajnos nem lehet túl sokan vannak, nincs rá keret, hogy mindenkit megmentsünk.
– Nem értem.
– Nézze szegény az eklézsia. Nincs pénz, ráadásul most csökkentettünk adót, és visszavettük a MOL-t is a ruszkiktól. Nincs pénz, így a devizahitelesekből az legkisebb halmazt tudjuk csak megmenteni.
– És, hogy jövök én a képbe.
– Nos, a statisztikusok kimutatták, hogy a mi legkisebb halmaz a devizahitelesek körében, és Ön ebben a halmazban van.
– Én?
– Igen, hogy pontos legyek Ön egyedül tartózkodik ebben a halmazban.
– És mi a jellemzője ennek a halmaznak?
– Hát Ön az egyetlen, aki tudja fizetni a részleteket.
– Na látja, akkor engem nem kell megmenteni.
– Uram ne kekeckedjen, mi megígértük, hogy megmentjük. Ön devizahiteles?
– Igen.
– Akkor ne kukacoskodjon, meg lesz mentve, holnap Szíjjártó Úr felkeresi a Híradóval. Lesz parti, mentőöv, nyilatkozat. Addig is gondolja ki, hogy melyik megmentési módot választja, rögzített árfolyam, Soroksár, vagy bérlet.
– De hát…
– Nincs de hát, nem komcsi maga véletlenül? Na, majd a Kubatov utánanéz. Ne feledje 2/3-os felhatalmazásunk van az Ön megmentésére.
– És a többiekkel mi lesz?
– Ja kérem, mindenkit mi sem menthetünk meg!
Írta: Elek Attila
Kölcsön
(Szolgáljon ez a vicc tanulságul és figyelmeztetésül azoknak, akik bedőlnek a reklámokban vidáman pénzt átvevő emberekkel illusztrált beetetéseknek, és akik nem is gondolnak bele, hogy ez mivel is jár valójában.)
Történt egyszer, hogy Gazsinak teljesen elfogyott a pénze. Mindenét el kellett, hogy adja, már csak egy színes tévéje maradt. Jön a tél, a rajkóknak meg csak enni kell adni valahogy. Gondolja, megkérdezi a feleségét, hogy vajon mitévők legyenek.
-Té ásszony, há` mostán mit léhétné csiná`ni?
-Ménnyí él á Kohnhuz, aszt kirjí tűle 100 ezeret.
-Dé há uccsé ádná!
-Csák próbá`d még!
Gazsi felkerekedik, és elmegy a Kohnhoz. Bekopog az ajtaján. Kinyílik az ajtó, és ott áll Kohn.
-Jó éstít álássán csókolom á kezsit. Áz á hélyzét, hogy élfogyot á pízünk, már mindent éládtunk, csák égy szines tívínk márádt. Kíne 100ézér forint hogy á rájkóknák énni tudjunk ádni á tílen.
Gazsi legnagyobb meglepetésére a Kohn azonnal megy oda a széfhez, és már hozza is a pénzt.
De mielőtt átadná, mondja Gazsinak.
-De aztán tudod-e, hogy 200 ezret kell majd megadnod?
Gazsinak nincs mit tennie, nagyon kell a pénz, elfogadja az ajánlatot.
De Kohn folytatja:
-Gazsi, ennyi nem elég. Azt mondtad, hogy van egy színes tévéd. Hozd el biztosíték gyanánt.
Gazsinak nincs választása, hazamegy és elhozza a tévét. De miután letette a tévét Kohn folytatja:
-Nézd, Gazsi, amíg te elvoltál, kicsit gondolkoztam: te alkalmi munkákból élsz. Honnét tudnál előteremteni 200 ezer forintot? Ezt őszintén szólva elég nehezen tudom elképzelni. De tudod mit? Itt a TV biztosítéknak, a 200 ezer felét most itt hagyod, a többi 100 ezret meg majd csak meg tudod keresni valahogy és később megadod. Na, menj Isten hírével!
A sötétségmérő
Csengetés, ajtónyitás.
– Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
– Mit?!
– Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad?
– Miféle sötétségmérőt?!
– Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni?
– Nem én!
– Akkor tessék.
– Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, hőmérőből kettő, vekker…
– Sötétségmérője is?
– Az nincs, de…
– Na látja. Hol van még a minden.
– … és mit mér … ez?
– Hát sötétet. Hova szereljük?
– … talán oda … a sarokba…
– Nem lesz ott neki túl sötét?
– Nem az kell?
– Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán … maga is rosszabbul jár.
– Miért?
– Nagyobb lesz a sötétszámla.
– Mi?! Még fizessek is a sötétért?!
– Miért? A villanyért nem fizet?
– Azért igen, de…
– Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz nagyobb.
– Jó, tegyék az ablak elé.
– Rendben. De … akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét.
– Ettől a kis vacaktól?
– Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő.
– És mekkora a mérő?!
– Kétszer négyszer feles.
– …méterben?
– Igen.
– Nincs kisebb?!
– Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi.
– És miért ilyen nagyok?
– Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Igy is dübörög.
– Mi?!
– De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk.
– Leolvasni tudja?
– Azt is nekem kell?
– Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él?
– Szerencsére.
– Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot.
– …jaj…
– Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás.
– Milyen ugrás?
– Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol, hogy elérje a mutatót.
– De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem látom, hogy mennyi sötét van.
– Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik, és már csak várja a fényt, meg leolvas.
– …és ha nem egyedül élnék?
– Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja.
– És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok.
– Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az adattól.
– Én szorosan fognám a lámpát.
– Biztos?
– Biztos.
– Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba.
– Hova?
– Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi?
– Nem tudom, még sohasem voltam benne…
– Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül pedig levizsgázik éleselemessel.
– Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni.
– Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás ellenőr megbüntetheti.
– Ő is fog jönni?
– Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla!
– …ez a … ellenőr pontosan mit ellenőriz?
– Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a géphez.
– Miért, mi történik, ha túl közel hajolok?
– Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!
– ..jaj…
– Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot.
– Na jó, feladom. Nézzék … nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem itthon?
– Hát…
– Kétezer?
– Rendben. Viszlát.
Ajtóbecsukás. Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás.
– Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk itthon…
http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=humor_ckkI