kb. 24 perc olvasás
Nagy Jenciklopédia
A boldog(talan) ember – X.
Életminőség-vizsgálódó tükör
A bölcs és/vagy a balga lelkek
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Szabó Lőrinc versei
*
Piszkosságok
Sokszor elszörnyedek magamtól,
hogy egy-egy rossz óra alatt
mi minden megfordul fejemben,
mennyi förtelmes gondolat;
.
s ha visszanézek tíz-húsz évre,
bűnökre – mennyi tévedés! –
majdnem revolvert ad kezembe
a kései szégyenkezés.
.
És lassan mégis belenyugszom:
Ilyen voltam, hát mit tegyek?
Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
megváltoztatni nem lehet.
.
És ez a megváltoztathatatlan,
amit most már vállalni kell,
azzal vezekeltet a rosszért,
hogy sohase felejtem el;
.
de vigasztal is, jóra oktat:
szeretni, ami emberi –
piszkosságaimból tanultam
másoknak megbocsátani.
*
Kár
Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túl hitvány valami.
.
Sír bennünk az igaz szív
s éppúgy sír a komisz;
kár, hogy túl sokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiúság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.
.
Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyű annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.
.
Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgy is jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megunt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.
*
Szegénynek lenni s fiatalnak
Száraz parafa már a nyelvem,
homok csikorog énekemben;
nem akarom már, hogy akarjak,
mert rettenetes ennyi vággyal
szegénynek lenni s fiatalnak.
.
Éhes, kíváncsi, ifju hordák; –
száz anyánk volt s mind kirabolták,
ezer testvérünk lefejezték:
rettenetes, hogy ezt a harcot
mindig hiába újra kezdjék…
.
Rettenetes csak várni, mindég,
tűrni, hogy az embert leintsék;
dühöngve várni s bukni sorba
vagy beleöregedni lassan
valami rezignációba.
.
Rettenetes, hogy lelkünk bekenje
dalnokmesterek szitka-szennye;
mind felejti, hogy fiatal volt
s bennünket ér, mint sunyi korbács,
ami bennük testvéri jaj volt.
.
Óh, örülni! élni! hős kedvek:
tehetetlen rothadjatok meg!
Üres megint a régi árok, –
vissza, vissza, testvéreim,
kezdetek, lelkek, proletárok!
.
Itt merni kell, és én se mertem;
jobb lesz magamat eltemetnem,
nem akarom már, hogy akarjak,
rettenetes, ma s mindörökké,
szegénynek lenni s fiatalnak.
mint úgymond
a teremtés koronája
és a táplálkozási lánc végén álló –
még ő tanuljon növénytől/állattól?
Nem is figyeli, csodálja, tiszteli stb.
ezeket a társteremtményeket,
süllyed is vele a Föld-Titanic…
Ha
ő képes
csúzlit gyártani,
és élet-halál ura
a nála kisebbek és
gyengébbek felett,
akkor úri passzóból
miért is ne lődözné le
például a szelíd galambot?
Vagy szívtelenül-esztelenül
irtja az ún. káros élőlényeket…
Aki
soha
senki és semmi
előtt nem hajt fejet,
még Isten előtt sem térdet,
mert magát kisistennek képzeli,
nincs benne teremtményi alázat,
és így veri be azt az ajtófélfába,
és üti ki ájultra saját magát…
És ez csak a jéghegy csúcsa:
ő majd nyilvánosan fog megalázódni,
mint a másokatt alázó Kevély Kereki,
akit móresre tanít a garabonciás diák…
Aki
gőgösen,
öntelten, önhitten
és mohón, telhetetlenül
magának akar minden sikert,
nem is fogad el közreműködést,
nem is kér segítséget, tanácsot stb.,
így ő senkinek nem köszönhet semmit,
mintha még a kereket is ő találta volna fel,
de így a várható kudarc is teljesen az övé lesz…
Aki
előre iszik
a medve bőrére –
az elbizakodottság
a várható kudarca fő oka,
pláne, ha pityókásan megy vadászni –
és így majd a medve falatozik belőle…
Vagy aki lustán csücsül a babérjain,
a tegnapi sikeréből akar ma megélni,
csak a papírformát küldi ki a pályára,
vagy egy rókáról több bőrt is lenyúzna…
Akinek
háborog a lelke,
ha ebül szerzett javait
tőle is tovább-lopják, rabolják…
Ő magának „megindokolta”, hogy
ezt ő miért teheti meg – de ha
őt lopják meg, rendőrért kiált…
És jó esetben még le is bukik
a vagyoneredet-vizsgálat során…
(B. Brecht: mi egy bankrablás
egy bankalapításhoz képest…)
Aki
csak akkor
becsül bármit is,
ha abból keveseknek lehet,
egy Csontváry kép/ritka bélyeg,
vagy ami eleve csak egyenlőtlenül
lehet elosztva: pénz, hírnév, hatalom stb.
Csak azzal nem törődik, hogy ő, mint egy-én
hogyan tudna „közhasznúan” boldog is lenni…
Akinek
a szerzett
és kapott címek,
rangok, kinevezések stb.
jelentik a pozitív visszajelzést,
hogy ő jó úton jár, ő jó pályán fut,
miközben esetleg csak házi zsarnoka,
rangkóros felesége nyomásának enged…
Aki
a kiközösítéstől,
egy kisebbségben, sőt
az átmeneti-tartósabb
egyedül-maradástól félve
hagyja, hogy lehúzza Őt
a közvélemyény zsarnoksága,
a szürke-szürkítő középszerűség…
A hipokrita,
aki nyíltan hódol az erény előtt,
de magában ezt csak a hülyék,
a birkák eszményképének tartja,
titokban viszont, magát okosnak tartva,
mert úgymond csak a hülye becsületes,
magát felülemelve az isteni törvényeken
rendeltetésellenesen rongálja a lelkét…
Álszent
kirakatpolitikus,
aki vizet prédikál, de bort iszik,
nyíltan kiáll a „melegek” jogaiért,
de otthon meg elveri leszbikus feleségét,
s azon nem töpreng, hogy ő mit mindent tett
ezért a fura „nemi orientáció változásért” …
(ez utóbbihoz lásd pl.: Egymásra nézve c. filmet)
Aki
miért akarna
saját és mások hibáiból,
mesékből, közmondásokból,
katartikus hatású műalkotásból
okulva, szellemi erőfeszítéseket
téve napról napra bölcsebb lenni –
Jézus, vagy a gurud majd segít, ha baj van,
elég, ha ő kell időben majd hozzájuk fordul…!?
Aki
egész hónapban
koldusként vegetál,
de egy napig habzsi-dőzsi,
minden belefér: tivornya stb.
És aki még fizetésnapon sem
enged meg magának kis luxust,
például: színház, opera és vacsora stb.
Aki
dafke
madárijesztőnek öltözve
(a tisztálkodást is hanyagolva)
elriasztja magától embertársait
(kiforgatja azt az amúgy bölcs mondást,
miszerint : „nem a ruha teszi az embert!”)
Akinek
a havi divat
kedvéért vett cipője
elnyomorította a lábfejét,
és így rossz a járása/tartása,
bár sokat könnyített a zsebén…
Vagy ahol a hagyomány a nőnél
éppen ezt a torzítást tartja szépnek…
Aki
önmaga
legnagyobb ellensége:
a saját fogaival ássa ki
még élve az önön sírgödrét –
kvázi mérgezett „ételekkel”, vagyis
élelmiszernek kinéző veszélyes hulladékkal,
táplálékkiegészítőkkel, ún. vitaminokkal stb.
Nem is szólva a mennyiségről, a falánkságról…
Aki
a vagyonát
plasztikai sebészekre költi:
nem tudja önmagát elfogadni,
nem abból hozza ki a szebbet,
de „Madonna” faragásra adja be
a testét-mellét, de főleg az arcát
majd meg már hiába is szeretné
visszafarigcsáltatni magát…
Aki
gyorsan
sikerélményhez ,
vagyis „hírnévhez”,
értsd: hírhedtséghez jutna –
rombolni jóval könnyebb, mint építeni –
órák alatt porig ég az évekig épített ház…
Pár perc alatt felrobbantható a Lánchíd is,
vagy a viadukt – lásd: Matuska Szilveszter….
Vak
vezérimádó,
így-úgy hipnotizált
balek, hasznos idióta
A könnyen-sokáig jól manipulálható,
a saját rossz szerepére rá nem is látó,
aki akár még jóval erőn felül áldozó,
pedig csak az ellenségének használó…!
Alkalom
szülte tolvaj
A váratlanul
kínálkozó kísértésnek
nem ellenálló vétkező,
majd meg vérszemet kapó:
aztán a kísértést nem kerülő,
de inkább kereső és így meglelő…
De addig jár a korsó a kútra, míg
el nem törik – banánhéjon elcsúszik…
Eb gondolat
A (sok) mindent,
de már túl későn bánó
Lépcsőházi gondolatok –
eső után felvett köpönyeg…
És/vagy aki a múltján rágódva,
csak magát meddőn emésztve
nem kész itt-most jól megfelelni
a mindig új és új élethelyzetekre…
Ha Hufnágel Pistihez ment volna férjhez –
miközben „urából” egy papucsférjet gyárt….
(az utóbbi aktív-passzív közreműködésével)
sok és
többnyire
jó zenét hallgat,
de örömét-bánatát még
vagy már nem képes, nem meri
hangosan egyedül-társasan kiénekelni,
vagyis ezzel az isteni adománnyal élve
azt megsokszorozni, illetve megosztani…
Aki
sosem
fakad már dalra,
mert végtelenül szomorú,
amiért ő nem lett profi énekes,
és inkább irigykedve fumigálja
a göröngyös pályán járó sikereseket…
Így értelmezi a „Mindent vagy semmit!”
Aki
az a szerencsejátékos,
aki minden vagy semmi
fogadási forma preferálója,
amikor a játékos az összes tét
összegének megfelelő téttel fogad
va banque: mindent egy lapra tenni →
olyan lépés, ami rendkívül kockázatos)
Aki
olyan ügyről
akar, akár vétójoggal is
szavazni, voksolni, dönteni,
aminek a következményeit,
pl. az adóterhek növekedését,
más megszorító intézkedésekét
nem ő viseli – itt ő csak egy kibic,
akinek nincs a játékban tétpénze stb.
Kibic
Kártya-
v. más asztali
társasjáték nézője,
aki valamelyik játékos
kártyáit, ill. játékát figyeli, lesi.
A kibic hallgasson! A kibicnek kuss!
A kibic ne szóljon bele a játékba!
A kibicnek semmi sem drága:
könnyű a kockázat veszélye
nélkül meggondolatlan lépésre
rávenni az embereket…
Aki
sokáig
és nagyon haragszik
az őt bántóra-sértőre,
és így magát jó alaposan
bünteti meg mások vétkeiért?
Ez a harag lesz a rossz tanácsadója…
Vagy: aki haragszik, annak rendszerint
nincs igaza, s ennek tudata csak fokozza dühét.
(Feleki László)
Aki
amikor
haragszik a másikra,
nem a másikra haragszik.
Azért haragszik, mert ő nem mer dönteni,
és akármikor ránéz a másikra, eszébe jut
a saját szerencsétlensége és gyávasága.
(Csernus Imre)
Aki
sok mindenről
tud-tudogat valamit,
de nincs egyetlen egy sem,
amiről szinte/majdnem mindent
Vagy aki az az ún. szakbarbár,
aki épp azért nem találja meg
az egyről a minél teljesebb igazat,
mert oly silány az általános műveltsége…
Aki
senkit
sem szolgál,
vagy ha igen,
akkor rosszul,
de mindenkitől
magas fizetését,
előkelőbben: honoráriumot,
sőt akár még hálapénzt is kap,
mint pl. a protokoll-rab orvos,
pláne ha magánrendelője (is) van…
Mert talál elég beijedt balga pacienst…
És azok, akik ugyan mindenkit jól szolgálnak,
de senki sem fizeti őket: költők, bölcselők stb.,
akik ingyen mutatják a boldogság/egészség útját…
Aki
elfogadja,
és bele is törődik,
hogy minden egész eltörött,
és egy énként sem próbálja
a nem csak fejben szétválasztott,
de egymással még szembe is állított,
a humán-reál, a test-lélek stb. részek
közötti mesterséges falakat lerombolni,
azokat újra egy egésszé szintetizálni…
Így próbálná az orvos a beteg embert
annak csak a testére hatva gyógyítani,
pedig tudhatná, hogy ez ember az a lény,
aki még a nagy bánatába is belehalhat…!?
A LEGFŐBB BOLDOGSÁG
A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké –
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.
*
A homlokodtól fölfelé
A homlokodtól lefelé,
ha jött érzékiség, akármi,
egész testedben mindenütt
jó cinkosra tudott találni.
Milyen gyöngeség, hogy soha
nem volt olyan jó örömöd,
mint húsodat felejteni
más húsok ajkai között!
S nem nézed-e irtózva most,
hogy mily hiú és ostoba
a kedvek s nedvek részegen
üdvözölt paradicsoma,
a szép állat, amely nem is
szép tán, csak a te pokoli
kéjed önzése kényszerít,
hogy hízelegj s hazudj neki?
Minden ellenség, ami él,
és csak mint prédáját szeret;
mind csak győzelmének örűl,
annak soha, hogy segitett.
Sírsz, mert idegen láthatár
borúl rád? Csoda kellene?
Mindig megbüntet valami,
ha rászorúlsz valakire.
Harminc év van már benned; óh,
harminc év, mennyi gyötrelem!
Harminc év, mennyi bujdosás!
Harminc év, mennyi, mennyi szenny.
Bujj el magadba, nyomorult:
egy még szent s tiszta, az agyad,
melyben a test számára csak
undor és megvetés maradt.
Füled és orrod szimatol,
megcsal, megoszt, elad a szád,
a kéz kinyúl, szemed bolond,
sajgó velőd csurranni vágy?
Ébredj! A piszok csalogat!
Vigyázz! Maradj a magadé!
Férfi, légy tiszta legalább
a homlokodtól fölfelé!
*
Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
de igy igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek,
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni csak
a magam törvénye szerint.
.
Nem vagy enyém, mig magadé vagy:
még nem szeretsz.
Mig cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb,
én többet kérek:azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
.
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok,
kivánlak igy is,meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét, és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
.
Mert mig kell csak egy árva perc,
külön,neked,
mig magadra gondolni mersz,
mig sajnálod az életed,
mig nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet,
törvényen kivül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom,
ne szólj, ne sirj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd,
ésén majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Aki
mindenki
eszén túljárna:
kettős ügynökként
még jobban is keresne,
mintha csak az egyik félnek kémkedne…
(előbb-utóbb, de mégis holtbiztosan várható
lebukása után mindkét oldalon megvetik, leköpik)
Aki
rosszallóan nézi,
ha a helyi tűzoltóknak
éppen itt és most nincsen
semmi munkájuk, dolguk,
és ezért azután csinál nekik:
ha netalán ő egy piromániás,
akkor ez neki dupla élvezet…
Aki
akkor is üzemel,
amikor nincs ihlete,
nincs munkáján áldás –
aki bele se fog semmibe,
csak meddőn „imádkozik”,
és szidja a frigid múzsáját…
Ideális viszonyok…
Mire mindent tökéletesre beállítanál,
a székedet és az asztalt, a monitort, a klaviatúrát,
a fényviszonyokat, a háttér hangulat zenét, és a többit,
a kávét, a pipát, a betűtípust-méretet, a tipográfiát stb.,
addigra már el is felejted, hogy mit akartál bepötyögni…
Elszökött, elillant az illékony ihlet kegyelmi állapota…
(s ezt ráfogod a „transzból” kizökkentő kutyaugatásra)
Aki
a szükséghelyzetben
baleset után/kiskorúan stb.
rászokott a fizikai/lelki mankóra,
s így annak elmúltával sem mer már
a saját két lábán/ „lábán” állni és járni,
mások irányítás, gyámkodása nélkül élni…
Akit
még az unokái is
naponta emlegetnek,
de leginkább átkoznak
(jobb esetben szidnak,
nem hálával emlegetnek)
a státusz szimbólumai, pl.
a palotája, a síremlékműve
uzsora-kamatát nyögve…
Egy
sértődős,
önmagát túlérzékenyítő
mimóza Rézbányai Győző,
aki „szinte” önismeretlenül
futballbírónak ön-jelölteti magát,
akinek pedig rezzenéstelen arccal
kellene elviselnie, ha hangosan
szidják, gyalázzák akkor is,
ha nem csal és jól vezet…
Aki
nem ül bele
a mentőcsónakba,
pedig már nyakáig ér a víz,
ő még továbbra is vár, mert
neki Isten ígérte eljövetelét,
a nagy szükségben a segítségét,
és ha nem Ő jön el, akkor nincs is…
Nincs
új a Nap alatt,
minden „déja vu”:
a semmin se csodálkozó,
és így dögunalomban szenvedő…
Neki már nem lehet újat mondani,
de már ő sem teremthet semmit…
Már mindent megírtak, megalkottak,
rá már nem vár semmi izgalmas feladat…
Aki
egy orbitális
aránytévesztő:
aki ágyúval lő a verébre,
a közvetett fagyilkos, házbontó stb.
Nagy árat fizet a védett veréb megöléséért…
Vagy aki síppal-dobbal megy madarat fogni,
mintha azt akarná, hogy véletlenül se tudjon…
Vagy mert nincs esze, vagy mert a szíve
legmélyén nem is szeretne…
Az
egyik
nem tud
logikusan vitatkozni,
relevánsan és jól érvelni stb.,
és nincs is hozzá muníciója stb.,
a másik meg csak egy öncélú vitázó,
aki parttalan mederbe terelné a vitát…
Aki
önhitten
nyugodtan ül
a régi babérjain,
a tegnapi sikerből élne ma –
vagy aki előre iszik a medve bőrére,
de ittasan a medve fog belőle lakomázni…
Aki
nem legális,
bűnös eszközökkel,
ferde, tilos utakon érné el
egy ideig a reklám álomvilágát,
az ő nyílt-titkos, de hamis célját…
(egy nap a sóvárgott „dolce vita”,
ami amúgy egy nagy csalódás,
majd meg a sok év börtön…)
Kép-más
Aki soha nem
pl. magát a rinocéroszt másolja,
ilyet ő még soha életében nem látott,
hanem mindig csak a róla készült képet,
ahogy egyszer valaki hallomásból lerajzolta,
aminek esetleg csekély köze van az eredetihez…
Aki
nem olvassa el
az eredeti műveket,
mindig csak a kritikákat,
amelyek azt ledorongolják,
mert nem az ő táborukból való,
vagy mert irigyek, féltékenyek,
és ezért csak ócsárolják
még a remekművet is…
Aki
nem segít
a kis hangyának
kimászni a pocsolyából –
sőt „kegyelemdöfésből” rátapos…
E kegyetlen lelkületével hiába vár
természetfeletti segítséget, isteni áldást…
Aki
nem meri
a piacra kitenni portékáját:
neki ez nem mérvadó értékítélet,
ha az emberek az ő munkatermékére
a megdolgozott pénzüket áldozzák rá…!?
Inkább beáll a sorba közmunkáért, segélyért…
Álpiac
Amit te állítasz elő
és viszel ki a piacra,
az kőkemény és nem
fair play versenyben van,
de amit neked kell venni:
áram, gáz, benzin stb. stb.,
azt mesterséges monopol-
árakon kellene megvenned!?
Akkor inkább feladod mesterséged,
és havi fixért elmész bérmunkásnak
és egy életen át lélekölően robotolsz…
Aki
kedvtelésből,
ún. műkedvelőként,
autodidakta dilettánsként
nem festeget otthon képeket,
saját örömére és leli fejlődésére,
ha ezt nem tudja záros határidő belül
„piacon” árura váltható forintért eladogatni…
Aki
nem érzékeli
a biztató tekintetet,
és nem egy nagylegény:
nem meri a lányt megcsókolni –
annyira fél, retteg az elutasítástól:
mi lesz, ha nem kapja vissza?
Inkább agglegény marad,
vagy megöli a riválisát,
vagy a kútba öli magát…
Könnyen jött,
de könnyen is megy
Aki a saját kiválóságának,
vonzerejének stb, tudja be,
hogy oly könnyen hódított..
Majd kellemetlen meglepetés éri,
amikor a hölgy, a kifosztása után
egy új prédát szemel ki áldozatul…
Aki
a házassága
válságba jutásakor
nem kér baráti segítséget,
nem hiszi, hogy az javítható,
sőt egy jobb szintre emelhető.
Ő inkább gyorsan elválik és
– anyagilag is lenullázódva -,
értékes éveit a kukába dobva,
egy vadonatúj kapcsolatában
ott kezdi, ahol előbb abbahagyta,
magán semmit sem változtatva…
Aki
locsi-fecsi,
szószátyárkodó,
nagyon nem titoktartó:
így egyszer és mindenkorra
el is veszítheti a bajtársa bizalmát,
de kocsmai indiszkrét fecsegésével
még a házassága is zátonyra futhat…
Aki
ötletesen
és módszeresen
keresi és így vesztére
hamar meg is leli a bajt,
pl. az oroszlán bajuszát ráncigálja,
nem nyugszik, míg fel nem ébreszti
az éppen szelíden szundikáló szelindeket…
Aki
egy áldott,
szófogadó „jó gyerek”
aki nem okoz anyjának fájdalmat:
az ő kedvéért akár még orvos is lesz,
ha amúgy semmi kedve/tehetsége hozzá,
és így boldogtalan pályatévesztettként él,
aki a bizalommal hozzá fordulóknak is árt…
Pályatévesztő
Botcsinálta doktorok
Milyen doki kése alatt vagy?
„Mert félt a vértől, s a szagtól,
Nem lett ő orvos, csak doktor…!?”
Mert vonzotta a pálya presztízse/bére
(Vagy egy annyira szórakozott professzor,
hogy ő kérdi: most műtünk vagy boncolunk?)
Aki
élezhazugságban
úgymond megélhetési kényszerből
feladja ifjúkori álmait, szent hivatását,
és minél távolabb kerül rendeltetésétől,
annál közelebb kerül hozzá a pohár, korsó,
hogy megalkuvása miatti bánatát
mértéktelen alkoholba fojtsa…
Aki
önmagát
nagyon büszke
ún. absztinensként
oly szabad embernek hiszi,
pedig csak egy mámorfóbiás,
aki tart tőle, hogy borban az igazság,
hogy ideig oldódnának káros gátlásai,
vagy gyenge jellem: fél a kísértéstől,
és tart tőle, hogy visszaesik a piálásba…
Hivatástévesztő
Leereszkedik a remete a hegyről,
bemegy a vendéglőbe: kér ételt-italt, nőt…
Kap is mindent, de nőt nem tudnak adni.
Amikor sokadszorra ismétlődik a dolog,
akkor kínjukban felajánlják neki a Bélát.
– A Béla? De hát én nem vagyok olyan!!
Legközelebb nagy szükségében alább adja,
de kiköti, hogy ne tudjon róla senki…
– Nem fog róla tudni más rajtunk kívül,
csak még az a két ember, aki lefogja a Bélát,
mert a Béla sem olyan…!
Aki
a felnőtttkor
szabadságadta
izgalmas kihívásai,
kovkázatos kalandos próbái,
a szerelem és a megházasodás,
a családalapítás, otthonteremtés,
a napi megélhetés stb. felelőssége
elöl bemenekül egy biztos Rendbe,
például egy egyházi rendházba,
vagy katonai stb. szolgálatba…
Boldog
ember lehetne az,
aki áldott magányosan élhet,
aki választhatja az egyedüllétet,
csendet: hallva isteni sugallatot,
amikor pont erre van szüksége,
s nincs non stop a piaci nyüzsgésbe,
vagy más nyilvánosságba vetve,
illetve ő sem menekül önként oda,
hogy ne is hallhasson ilyen súgást…
Aki
makacs,
egy büszke
tántoríthatatlan –
önfejűen csinálja, amit fejébe vett,
vakon és süketen a visszajelzésekre:
sebességét fokozva nyomul a tévúton,
mert már eleve rossz irányba indult el,
így egyre távolabb kerülve az oázistól…
Aki
nem örül
a váratlan szerencsének,
mert nem is kalkulált vele:
emberi tervezését, számítását
zavarja, felborítja az Isten végzése…
Teljesen lebénulva futni hagyja ezt…
Esetleg a jóból még balszerencsét is csinál…
Aki
nem tart
szabadsága szülte
saját rendet maga körül,
annak nem terem rend lelkében se,
csak terméketlen kaotikus állapotok…
Ami azután kivetülve ismét csak rumlit szül,
végtelen, ördögi rossz zárt körökben forog…
Aki
úgymond
rendszerető ember,
„ezért” mindig ugyanakkor
megy el a nagydolgát végezni,
s ha éppen akkor nem sikerül,
annál rosszabb a kakijának,
vagy egy napig őrizgeti azt,
vagy később bent megy ki…
*
GYERMEK ÉS BOLOND
Ki elég bátor hinni, hogy
szükség van a gondolatára?
szépségre, jóra, ideálra?
Csak aki gyermek és bolond.
.
Nagy a világ s láttuk elégszer:
szépség s igazság ritka vágy,
győz a tömeg s a butaság,
ahogy a tömegen a kényszer.
.
Mi mégis csak nézünk magunkba,
bár reménytelen ez a munka:
– Így szebb lesz, játsszunk! – szól a gyermek.
.
S szól a bolond: – Más ki segítsen?
Tékozlom magam és teremtek
Céltalan gőggel, mint az isten!
*
VANG-AN-SI
– Hiába! – hallotta ezerszer
Sen-Tszung, a sárkánytrón ura.
– Nincsen remény! – és ijedten nézett
a remete Vang An-Si-ra.
– Jobb nem tudnod, hogy mi van ott kint! –
dörögte három ezredév
és a Tanácsban csak a szent bölcs,
Vang-An-Si rázta a fejét.
.
Fejét rázta, és így kiáltott:
– De! tudd meg! s felejtsd soha!
Én, Van-An-Si neveltelek föl,
én és a filozófia;
most tied a trón: megcsináljuk,
mit még senki se mert, akart,
az Isten Országát a földön,
én, a gondolat, s te, a kard! –
.
– Császár, ne akarj tudni semmit! –
könyörgött a rémült Tanács.
– Sen-Tszung, könyörgött a szent, – tárd ki
varázstornyod négy ablakát!
– Ne, császár, ne hallgass a népre! –
– Császár, hallgasd meg népedet! –
És szólt Sen-Tszung, az ifjú császár:
– Van-An-Si, én neked hiszek! –
.
A torony négyfelé kitárult,
a Tanács meghajtá fejét
és Sen-Tszung, mit császár sohasem tett,
hallgatta, miért sír a nép;
a négy ablak négyfelé tárult,
és begyűjtötte mind a kínt,
mit fél Ázsia szíve néma
viharként dörgött odakint.
.
S a vihar feljajdult Keletről:
– Császár, nincs munka, nincs kenyér! –
– Kifoszt az uzsorás, a kalmár! –
sírt a milliótorku Dél.
– A bér! a tőke! – zúgta Észak
és Nyugat zúgta: – A papok! –
Sápadtan hallgatta a császár
a négy beszélő ablakot.
.
Sápadtan hallgatta a császár,
amit még nem hallott soha:
hogy a szabadság nem szabadság,
a jog az őserdők joga,
hogy a szegényt a fenevad pénz,
mint tigris a nyulat, eszi,
s a világ csak nézi a gyengét
és legfeljebb megkönnyezi.
.
Irtózva hallgatta a császár,
hogy átkozódnak a szivek,
hogy elsírták mind, amit szemébe
nem mondtak volna soha meg;
irtózva hallgatta a néma
mennydörgést, amit a kulik
kétszázmillió szíve vert és
az imát: – Ég fia, segíts! –
.
Az ablak bezárult. – Hiába!
Nincs remény! – mondta a Tanács.
– De van! – tört ki Vang-An-Si, – császár,
akard s itt lesz az új világ!
– Akarom! – szólt és megölelte
szent bölcsét Sen-Tszung: – Akarom!
Tanítóm voltál, most is az vagy,
kezedben minden hatalom! –
.
És Vang-An-Si dolgozni kezdett
és dolgozott tíz éven át.
Védte a gyengét, tőrbe csalta
a tigrist és a banditát.
– Pénz, műhely és bolt: az államé mind,
– hirdette, – én kereskedem,
s mint agy és kéz, mit munka termel,
elosztom becsületesen! –
.
Tíz évig dolgozott a szent bölcs,
büszkén, hogy amit most csinál,
ezer év múlva is csak álom
lesz más népek fiainál;
békét hirdetett s ölt nyugodtan,
ha ölnie kellett neki,
angyalok voltak katonái
s angyalok a hóhérai.
.
Tíz évig dolgozott Vang-An-Si
és dolgozott mindenkiért,
kétszázmillió szíve volt és
a vén világ arcot cserélt;
látta: roppant számok és tervek
bölcs kényszerben hogy építik
szerencse, önzés, bűn s örök harc
fölé az ész és a rend álmait.
.
Tíz év… S a szent hívta a császárt
és a Tanácsot. – Kész vagyok,
itt a művem! s az új világra
kitárta a négy ablakot.
Boldogan hajolt ki a császár,
Vang-An-Si boldogan figyelt:
köröttük a birodalomnak
kétszázmillió szíve vert.
.
Csend volt, mint mindig, titok és csend,
de hatni kezdett a varázs,
megszólalt kétszázmillió szív
s a titokból lett vallomás:
– Öld meg! – zúgta egy hang. Utána
égig csapott a düh s a vád:
– Öld meg! – Kit? – kérdezte a császár. –
– Vang-An-Sit, a pokol fiát!
.
– A bölcsek bölcsét? – A bolondot! –
– A szentet? – Ördög szentje volt!
– Hallod? – nézett a bölcsre Sen-Tszung.
– Öld meg: mindenkit kirabolt!
Öld meg! – az átok, mint a tenger
özönlött a császár felé.
– Őrültek! – kiáltott Vang-An-Si
és kilépett a nép elé.
.
– Őrültek! Elűztem a kalmárt!…
– A tied éppúgy becsapott!
– Bankpénz helyett … – De katonákkal
Hajtottad be a kamatot!
– Az úri tőke… – Spicliké lett!
– A papok… – Azért nincs eső!
– Munkahadsereg… – Mint a börtön!
– Jövőtök… – Ma kell, nem jövő! –
.
És már megint égig csapott a
vihar, tombolt az új világ:
– Most remény sincs meggazdagodni!
Császár, öld meg a bestiát!
– Őrültek! – suttogta a császár
s becsukta a négy ablakot,
s elnémult kétszázmillió szív
s az önzés újra hallgatott.
.
Elnémult kétszázmillió szív,
csak kettő beszéld odabent.
– Hiába! sóhajtott a császár.
– Nincs remény! – sóhajtott a szent.
– Ugye, mégis a régi rend jobb?! –
tapsolt a győzelmes Tanács.
És Vang-An-Si befalaztatta
a szent torony négy ablakát.
*
Hazám, keresztény Európa
Útálom és arcába vágom:
– Száz év, de tán kétezer óta
őrült, mocskos, aljas világ ez,
ez a farizeus Európa!
.
Kenyér s jog helyett a szegényt
csitítja karddal, üres éggel
és cinkos lelkiismeretét
avatag és modern mesékkel;
.
száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szívében!
Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha bukására döbben,
.
mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített,
s mert jósága, hite, imája
egyszer már mindent elveszített:
.
mi lesz, ha megjő pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?
.
Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
.
ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált – óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:
.
hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?
*
Az álmodó halott
Elnyúlok a fűben. Aludjunk.
Én már mozdulni se birok.
Élni? – Sárba tiportak a
kalmár hadak, a nyilt, buta
és álszent terrorok.
.
Én már nem mozdulok, aludjunk –
A napot hunyt szemembe zárom.
Csontjaim vasként folynak el, –
de hozzám búvik s magába ölel
megváltó szeretőm, az álom.
.
Már egész testem benne fekszik,
egész testemben fekszik ő –
Álom! Óh, együtt lebegünk!
Óh, föld! föld! asszony! te leggyönyörűbb,
te sír, te éltető!
.
Óh, édes föld, magadba húzol,
s szállunk már, szállunk, keveredve:
felnéz az álmodó halott
s egyszerre ujra fellobog
régi, hódító, büszke kedve:
.
láng surran – megindúl s felröppen a kő!
Óh megyünk a tavasz elé,
mikor feszülő bimbók s rügyek
küldik kéjes sortüzeiket
az ég felé!
.
Óh élet! szent feltámadás!
Föld! Napfény! Mámor s hit zűrzavara!
Dicsértessék a halál, a vidám,
dicsértessék nagypéntek után
husvétom hajnala!
.
Dicsértessék a föld, s aludjunk!
Én már csak rozsdás roncs vagyok –
de vasak nőnek belőlem, csodák,
fények, s uj, büszke katonák
és szentséges diadalok!
pppppppp
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
