kb. 17 perc olvasás

Eugéniusz:
Az önsorsrontó ember – VIII.
Életminőség vizsgálódások
Ősrégi és új intelmek és bátorítások
Szabad ötleteim egy mondatos jegyzéke
*
A mese
rólad szól –
magadon nevetsz
vagy szörnyülködsz:
ismerd meg magad, és
bátran változtasd meg életed
*

Péczeli József meséi
Róka, farkas
Egy éh róka mindent kurdászván az útban,
Még azt is megnézte, nincs-é tyúk a kútban?
Hol a teleholdat meglátván, sohajtott,
Hogy kerek s fejér volt, úgy nézte mint sajtot.
Két vedres volt a kút, ült az eggyikére,
Így bocsátá magát a kút fenekére.
Látván hogy amire éhes nyála folya,
Az egy múló árnyék, nem sajt, nem gomolya:
Akkor kezdett félni, s kivált szégyenlette,
Eszét e dologban, hogy így félretette.
A kijövetelről midőn gondolkozott,
Egy farkast a kútra a szerencse hozott,
Ki mond néki: Sógor jól vagy ott felteszem!
Úgy van; mond a róka, jöszte sajtot eszem,
De már itt kell hagynom, mert a hasam tele,
Oly nagy, hogy hatan is jóllakhatnánk vele,
De miként menjek le, hogy megtöltsem bélem,
Lemenésed módját kérlek közöld vélem.
Annál nincsen könnyebb, mond a róka erre,
Bocsátkozz le mint én, ülj fel a vederre.
Így teve a farkas, a rókát felhúzta,
De a vizet maga haldokolva úszta.
Mondd ekkor a róka: hé én is úgy tettem,
A feljövés módját eszembe nem vettem,
Jól jártam, hogy idejöttél szerencsére,
S kivált hogy nem néztél a dolog végére.
Róka vagyok esmérsz, tudod természetem,
Mással jól nem tészek, csalok ha tehetem.
Látod mint hibáznak sokszor a bölcs agyok,
Jöjj ki koma mint tudsz, már én kívül vagyok.
Dolgában az ember keveset hibázna,
Ha mig hozzá nem fog, mindent jól megrázna.
*
Király és kapás
Egy király utazván, egy mezőn megszállott,
S egy paraszttal, ki ott kapált, szóba állott.
Jó ember! serény vagy látom a munkában,
Izzadásod bére mi lehet napjában?
Négy garas, jó uram, a kapás felele,
Igen kevés, mond ő, hogy éred meg vele?
Egy napról más napra egyen erőt veszek,
Egyet interesre, jó kéznél leteszek.
Eggyel fizetgetem régi adósságom,
A negyedik garast mindíg sárba vágom.
A király elhülvén nem várt bátorságán,
S okosan tréfáló szava fontosságán.
Elment, s e szép mesét sokaknak feltette,
De hogy senki köztük azt meg nem fejthette,
Végre a vén kapást magához hivatta,
Ki tréfás szavának ily értelmét adta:
Az első garassal éltemet táplálom,
S erőt veszek, mellyel a földet kapálom.
A másikkal fiam ruházom s nevelem,
Kinél interessel azt egy nap meglelem.
Régi adósságom eggyel fizetgetem,
Mert mint lehet, azzal vén atyám tengetem.
Negyedikkel tartom egy eladó lányom,
S azért mondám, hogy azt mindig sárba hányom;
Mert ez vissza nekem nem fogja fizetni,
Ha férjhez megy, majd rám ügyet sem fog vetni.
Mint a föld, mely az ég meleg zsírját issza,
A belé szórt magot bőven adja vissza:
Úgy amit költöttek szülétek reátok,
Vénségökben fiak nekik megadjátok.
Ti is, lányok, ebben restek ne legyetek,
Szembe tűnő példát sőt abban tegyetek,
Hogy hazudott a vén utolsó szavába,
Mert a rátok költ pénz nem hull a Dunába.

- 57
- Hitelvesztő: a horzsolásakor úgy jajveszékel, mintha elevenen nyúznák
- Aki a homousion-homoiusion szerű vitákban ölre megy, és akár ölni kész
- Aki a kicsire még nem ad, a nagy meg neki már nem számít – pl.: gaz-igaz
- A kiadás-bevétel könyvelő, nyilvántartó: ily alapon dob régi kapcsolatot is
- Aki precízen számon-tartja, hogy kinek milyen szívességet tett, ki az adósa
- A kecskére káposztát, és pedofil pesztonkára a gyerekét bízó „ősbizalmas”
- A túl későn szülő, aki így már lemarad a nagymama kor jutalomjátékról
- A jó mindig csak saját érdeme, a rosszat balsorsának, másoknak betudó
- Aki a jó/rossz szellemiség harcában örök semleges szeretne maradni…
- Aki szerint nincs se jó, se rossz – minden szubjektív megítélés kérdése
- Aki rosszat tesz magával, kicsavarja kezét, hogy utána jó érzése legyen…
- A halálos beteg „coming out”-ja: a mindenkivel vádaskodó „megboldoguló”
- A még sajgó, a még be sem hegedt sebeket durván feltépő „mazochista”
- 58
- Ő nyíltan nyitott poligám, csak a másik félnek kötelező a házastársi hűség
- A mindig az éppen győztes oldalára álló, mindent kiszolgáló jellemtelen
- A rendszeres ügyködés-hiányát újból és újból nagy fogadkozással pótló
- Az élet ajándékával, az ő talentumaival jó rosszul sáfárkodó: kótyavetyélő
- A kelekótya: bolondosan, hebehurgyán, zavarosan csapongó, kapkodó lény
- A fiatal házas, aki sorvadni hagyja baráti kapcsolatait – házassága megsínyli
- Aki a gyermekszülések után már főként/kizárólag Anya – el is megy az apa
- Aki a szülői, vezetői hatalmát az előnyeiért megtartaná, de felelősségét osztaná
- Aki a gyerekei közé veti el a viszály magvát: így könnyebben uralkodik rajtuk
- A fegyvert, a pisztolyt hibáztatja, noha ő tartotta a kezében és lőtt a célra
- Aki már jóval a csata előtt kész az előre bejósolt kudarca magyarázatával
- Aki bűvész-trükkel imitálná a természetfeletti csodatételt, a varázslatot
- A boldogság neki csak hamis illúzió, vagy gyerekkori ábránd, operett mese
- 59
- Aki úgymond a „barátságát” féltő: ezért nem mond ki életmentő igazságot…
- Az új Tékozló fiú: az álfenegyerek kommunás hippi hazatér gazdag apucihoz
- Aki ifjonti lázongásaival felveri az értékét/árát, amiért beépül a Rendszerbe
- Aki a beszélgetéseiben vizsgahelyzetet teremt, ahol leégetheti a társát
- Aki a csodás légvár-életműve összeomlását még a halála előtt átélheti…
- Aki nem tud játszani, nem tud veszíteni – hisztizve más örömét is rontná
- Az egérke ajánlatát kikacagó, majd hálócsapdába eső-maradó oroszlán
- Aki a gyávaság rágalmat felvevő és azt vakmerősködéssel cáfolni akaró
- A szülő jó/ „jó” akaratának holtig feltétlen engedelmeskedő infantilis lény
- Aki az anyját szentté ava(tat)tó perben az ördög ügyvédjét elhallgató
- A Sátánt e világ teljhatalmú urának képzelő, gondoló, tartó önfeladó
- A Sátánt/ördögöt csak kis krampuszkának bagatellizáló, eufemizáló
- Nincs résen, pedig az „ördög” jól tudja, hogy mivel lehet kísértésbe vinni
- 60
- Aki a pofonok szótlan fogadásával, tűrésével még a rúgáshoz is kedvet csinál
- Aki a testi épségét rosszul féltő: a kisujja levágása helyett inkább meghaló
- A szeres önnyugtató-altató, vagy éppen élénkítő-serkentő balga lelki erőtlen
- Tenyérjós, gagyi horoszkóp mutat neki fő irányt az élete nagy döntéseiben
- A „Ne szólj szám, nem fáj fejem” taktikát „jól” betartó csicskává süllyedő
- A rózsa szépségében, illatában gyönyörködő, de a tüskéi miatt istenkáromló
- Aki önmagának lesz a kísérleti alanya: mit bírhat ki élve még egy ember?
- Aki annyira és addig kényezteti magát, míg kvázi rokkant életképtelen lesz
- Aki a végső csömörig, halmozza az öncélú, és egyre rafináltabb élvezeteket
- Aki egy nagy gerendát kezd faragni, de a végül még örül, ha fogpiszkáló lesz
- Aki kis szálkát is lát mások, de nagy gerendát se a saját szeme tükrében
- Ő egy királyi sasnak született és mégis szaros piaci legyek után kapdos
- Ő kiradírozhatatlan a ceruzája: írja, mi van a rovásodon – ő ettől boldog?
- x
Nyúl, békák
Egyszer egy nyulacska éjjeli fektében,
Boldogtalan sorsát forgatta eszében
Mely nagy gonosz úgymond a félénk természet!
Sem a fényes hajnal sem a napenyészet
Nem adhat énnékem semmi nyúgodalmat,
Minden órán várnom kell új viadalmat.
Ha alszom is, nyitva tartom szemem héját,
Vigyázom a vadászt, a sast és a héját,
Mely boldogtalanok azok, kik így élnek!
Minden zördüléstől rettegnek és félnek.
Mindazáltal látom hogyha szólni merek,
Hogy majd szintúgy mint én félnek az emberek.
Azonban egy vadász egész erejéből,
Ordít s a szegény nyúl kiugrik fektéből.
Futtában csakhamar jut egy tó partjára
Ahová a békák kiültek tanyára.
Kit is látván ezek mindjárt nyakra-főre
Ugrottak a tóba, kiki jóelőre.
Örömmel szemlélte a nyúl ugrásokat;
Én is ijesztek hát azt mondja másokat,
Én vagyok ezeknek félelmek királya,
Nincs hát ki magának mássát ne találja.
*
Farkas, kutya
Egy éh farkas, kinek borzadt minden szőre,
Prédáját keresni méne egy erdőre,
Hol akadt csakhamar egy kövér kutyára,
S szinte megrepdesett kívánt látására;
De félt belékapni, ámbár folyt a nyála,
Tartván, hogy a kutya erősebb lesz nála.
Valóban a vívás lett volna kétséges;
Mert a komondor volt izmos, egészséges.
Inkább kívánt tehát beszédbe eredni,
Mintsem bizonytalan harcba keveredni.
Kérdi: Mit keressz itt? mit vársz? mit reménylesz?
Oh te boldog állat, ki eképpen fénylesz!
Mondd meg kérlek, nekem, hogy élsz, s ki tart téged,
Hogy ily szép kövér vagy s ily friss egészséged?
A kutya azt mondja, hogy heverésére
Tartják őtet, s nincsen gondja élésére,
Hogy vetnek elébe néha zsíros csontot,
Néha húst, kenyeret, hol egy, hol két fontot.
A farkas azt mondja: Szeretnék úgy élni,
Az éhenhalástól nem kéne úgy félni.
Ha tetszik – mond az eb – az könnyen meglehet,
Az, aki engem tart, véled is jót tehet.
Velem együtt nála ezt fogod csinálni:
Gondod lesz a házra, s előtte fogsz hálni;
Éjjel ki fogsz űzni minden tolvajokat,
Nappal a zsidókat s holmi koldusokat;
Megismered őket rongyukról s botjukról.
A plundrát éltemben lehúztam már sokról.
Ha csak az a dolog, örömest elmegyek –
Mond a farkas – csak, hogy mint te, boldog legyek.
Mennyivel könnyebb lesz nekem ott vigyázni,
Mint itt az erdőben éhezni és fázni.
Most itten szenvedek hideget s meleget,
Mégis alig eszem tíz hétben eleget.
Öröm könnye csordult a farkas szeméből
Hogy így szabadult ki az éhség helyéből.
Jó messze mentek már, amikor sokára
Néz egyszer a farkas a kutya nyakára:
Mi az oka – kérdi – hogy ott nincsen szőröd?
Talán valamikor sebes volt a bőröd?
Nem – felel a kutya – hanem láncra tesznek
Néha, de estvére mindenkor levesznek:
De az éppen semmi, mert így egész éjjel,
Fel s alá járkálok és futkosok széjjel.
Semmi? – mond a farkas – de az a veleje:
A szabadság minden jónak a kutfeje.
Menj el, nem akarok többé veled menni,
Nem kell a jó élet, ha láncon kell lenni.
Nincsen szebb és drágább kincs a szabadságnál,
Jobb ez a gyémántnál s minden gazdagságnál.
*
Méhek, herék
Meg lehet esmérni kit-kit munkájáról,
Mint a sast körméről, s a tehént vajáról.
A munkás méhecskék egykor mézt csináltak,
Melyen a rest herék soká disputáltak.
Nem tudván magok közt lépni egyezségre,
A darázst bíróul választották végre.
Ki jó pénzért előállván hívásokra,
Függeszté füleit a bizonyságokra.
Barnák, s kurták azok, a tanuk így szóltak,
Kik ott táboronként repdestek, s danoltak.
A méhek rettegtek, látván, hogy ővelek
S a herékkel közös a nevezett jelek.
Sok egyéb tanukat a darázs esketett,
Semmi bizonyosra de mégsem mehetett.
Előhívattatta a dolgos hangyákat:
De ezek sem tudtak adni több próbákat.
Két hónapja immár, mond egy, hogy foly perünk,
Munka ideje van, s mindnyájan heverünk.
Azonban költséggel tartjuk is a bírót,
Ő eszi a vajat, mi isszuk az írót.
Miért húzza vonja perünk ily sokára?
Lépjen a dolognak az igaz okára.
Csináljunk mindketten ma mézet előtte,
Így meg fog tetszeni, a lépet ki szőtte.
Nem jó lessz! a herék rútul kiabáltak,
De minthogy a méhek örömmel ráálltak;
Az értelmes bíró közöttök széjjelnéz.
Tudom már én, úgymond, kiké legyen a méz,
S azt nagy dicsérettel adta a méheknek,
S éhes szemek koppant a felpereseknek.
Így kéne ítélni: gyakran a törvények
Az ártatlan perest bészívó örvények.
Így processzus gyanánt a bölcs biró lenne,
S tiz-húsz esztendőre egy kis ügy nem menne,
De addig pereltünk sokszor mi egy csigán,
Hogy mikor megnyertük, osztoztunk a haján.
Azt ami benne volt, a bíró kiszopta,
S a hosszas processzus időnket ellopta.
A törvénykönyv oly vólt, mint egy sűrű csere,
Hol megbútt, akinek hamis volt a pere.
A rejtekhelyt néki pénzért megmutatta,
Ki lelke kárával rossz ügyét folytatta.
De már bölcs Józsefünk itt is fáklyát gyújtott,
Hogy e szövevényben járjunk, fonált nyújtott.
- 61
- Aki szeret közmondást idézni, hasonlatos mondani, de ezt mindig rosszul…
- Aki a mozgásra a magyar nyelvből csak a „jön” és „megy” igéket ismeri…
- Akinek éppolyan szegényes az életformája, amilyen nyelvforma használata
- Aki „száműzve” töri az idegen nyelvet, vagy idehoz idegen nyelvű hitvest…
- Kipécézett szavakon lovagló, a részletekben elvesző, a lényeget vesztő
- Aki egy a ki nem kényszerített hibáit is megismétlő, halmozó „életjátékos”
- Két végéről hevesen égeti élete egyetlen gyertyaszálát: holnap világvég?
- Az álművelt, aki kérdések nélkül bújik/temetkezik a könyvhegyek alá
- Ő nem tudja, hogy a humor magaslatáról lenézve eltörpülne „óriási” gondja
- A hebehurgya meggondolatlan szeleburdi: szelet vető, ám vihart arató
- A jó színész-emberismerő házasságszédelgő elsivatagosodó lelki világa
- Jobb ügyhöz méltó buzgalom: egy – őt is átverő – bűnbanda szekértolója
- Aki csak este – óvatos – duhaj nagylegény, másnapos egy rongyember
- 62
- Az ugyan hatalmasat ütő, de már az első pofontól kinyiffanó „nagylegény”
- A „kóbor numera” miatt a nem kívánt, ellene nevelt gyerekét holtig eltartó
- Aki erre büszke: másnak bármit, könnyen megbocsát, de magának semmit
- A magát szinte bűntelennek tartó, és pont ezért máshoz irgalmatlan szörny
- A magát minden testi-lelki erőfeszítéstől megóvó önkímélő önelsorvasztó
- A vakok között még félszemmel könnyen királykodó, vagy gyerekkel mérkőző
- A színdinamikáról, árnyalatokról, festményről pont (szín)vak emberrel vitázó
- A pénzét/talentumát nem jól felhasználó, vagy a párnája alatt rejtő-őrző
- Mint akinek égeti a kezét, a pénzét hirtelen felindulásból úgy szanaszét szóró
- Csak az tartja benne a lelket, hogy mindig lehetne sokkal rosszabb is
- A gyerekhez vagy a kezdőhöz mérve lesz elégedett teljesítményével
- A szexuális és a szellemi önkielégítés okozta kéj nem mély, de sekély
- 63
- A lelki háborús frontokon töltött év „duplán számít”, vagyis rövidítik életed…
- Spontán vicced olyan szakállas, mint amit százszor próbáltak, mondogattak…
- Pátoszod olyan hamis, mint a diri bácsié a tanévnyitó ünnepségeken…
- Mintha mindig arra figyelnél, hogy a hátad mögött épp nem nevetnek-e ki
- Megszólalásig és még utána is megtévesztően jó hamisítvány az élete
- Mint az egyszeri hályogkovács: nem mersz élni, mióta már „túl sokat” tudsz
- Mintha mindig a színpadon élnél a nézőkre figyelve: átjön-e az alakításod?
- Piócaként tapadtál a Mesterre, de leginkább csak különcségeit vetted át tőle…
- Korán keltél, büszkén sokat melóztál, hogy így elsorvadt tested autóval vitessed
- Átmeneti mesterséges „boldog” paradicsomodnak tartósan pokoli kín az ára…
- Mióta egy ideig éhezett, azóta már csak az evésre gondol, eszik, kórosan spájzol
- A kenyérkereset neki a túlélésért folyó létharc: teljesen átmilitarizálja életét!
- Minden hétfőn új életet kezdenél – a kudarc után azután a régin is rontasz…
- 64
- Értetlenül áll, ha nem úgy fogalmaznak, ahogy az ő új Biblia fordítása
- Egész élete merő esetlegesség: lehetne más is, másutt is, mással is…
- Ő csak mondja és teszi a magáét: totál érzéketlen baráti körei reakcióira…
- Úgy érzed magát modern embernek, ha szakértőktől kapsz életcélokat
- Mint aki szoborpózokba merevedik, amíg egy turista tesz a kalapba…
- Ő oly tökéletes, mint egy földönjáró Angyal és éppoly kegyetlen magához is…
- Élete csalódott háborgás: hát nem egy giccses forgatókönyv az alap?
- Szellemi önvédelemből bezárkózó: azt szívja be, amit kilehel/saját levében fő…
- Túl sok idegen kereszt nyomja a vállad: megrogysz, legörbülsz, eltörpülsz…
- Azt hiszi, akkor repül szabadon, ha minden kötelessége terhét ledobja
- Teher alatt nőne a pálma – az ő léte viszont elviselhetetlen könnyűségű
- Ki van szolgáltatva vitorlása a szelek játékának, mert nincs tőkesúlya
- Beszél, játszik és udvarol és közben ezeket hangosan agyon is elemezgeti
- x
Szarkák és szajkók
Egy mezőben vígan ugráltak a szarkák,
S a szajkó nézgélte, mely szép tarka-barkák,
Mely kevélyen rázzák félsinges farkukat,
Előbb tovább rakják táncra nőtt sarkukat.
Mely gyors sebességgel nyelveik peregnek!
Mikor örvendező kacajjal cseregnek. – –
Addig tekergette rájok irígy szemét,
Hogy mellettek kezdte unni saját nemét.
Elhullt tollakat hát magára foldozta,
Félrőfnyire ő is farkát kitoldozta,
E lopott köntösben, mihelyt felkészüle,
Egyszer hajnal előtt sergökbe repüle.
Ott még kevélyebben farkát billegteti,
Szarka-módra lábát furcsán illegteti,
Hol repdes, hol tölti az időt sétálva,
Régi pajtásira néz vissza utálva,
De hogy a többekkel elkezdett cseregni,
Lapos nyelve késett, nem tudott peregni.
Amelyből a szarkák nemét megismerték,
Mérges csípések közt nyájukból kiverték.
E szemtelen szajkót mindazok követik,
Kik nemzetök s nyelvök rútabbért megvetik.
Sok magyar nemestől magyar szót bár hallj ma,
Szégyenl így beszélni e franc s német majma.
Magyar táncot bálban nem kell tőle várni,
Majom ő, német, s franc kontradánszt fog járni.
Plundrán cserélte el feles köntöseit,
Mindenképp gyalázza nagylelkű őseit. –
Mint pillékké válnak a selyembogarok:
Úgy lassan más néppé lesznek a magyarok.
A nagyon elkezdték: közel az ideje,
Hogy e híres népnek lesz csak a hűlt helye.
*
Egy szegény házaspár
A reménység hajtja hajónk vitorláját,
Ez enyhíti soknak kínzó nyavalyáját.
Akinek vállain sajtol a szegénység,
Kincsesház gyanánt van annak a reménység.
Egy ülő tyúkja volt egy új házaspárnak,
Melynek örült, mint egy pénzzel rakott várnak.
Jövendő sorsukat ezen építették,
S hogy jobban őrizzék, ágyuk alá tették.
Egyszer hogy feküsznek pokrócos ágyokban,
Búsulni kezd a férj s fejét töri sokban.
Nagyot sóhajt s így szól: „Hogy éljünk, feleség?
Íme nincs házunkban két napi eleség.”
Erre felel Kató: „Mitől kéne félnünk,
Úgy látom jó uram, könnyű lesz elélnünk.
Rövid időn tyúkunk tojásit kikölti,
Egy kis csipogó nyáj házunkat betölti.
Felnevelem én azt, s lesz tíz tyúk belőle,
Húszat fog tojni egy, hiszem azt felőle.
Ebből jövő nyáron kétszáz csirke leszen,
Mely egy garasával négyszáz poltrát teszen;
Ebből élhetünk is, veszünk is két kocát,
Meghizlalására tököt, kukoricát,
Lesz hét-hét malaca mindenik kocának,
Eladjuk, s több hasznát vesszük az árának;
Mert ragasszunk rajta két lovat s szekeret,
Így lesz meg mindenünk, amit szívünk szeret.
Ezen egy nap megyünk fáért az erdőre,
Másnap a malomba, onnan a mezőre,
Vásárra nyargalunk Váradra s Budára.
Így víg lesz életünk, s megjő lovunk ára.”
„Hová mégy, mond a férj, e fáradt lovakon,
Holott nem voltak még sem fűn sem abrakon?
Már látom, mindaddig kínzod szegényeket,
Míg a kutyák velök nem töltik bélöket.”
Káromló szókra is haragjában fakadt,
S olyat rúg az ágyon, hogy mindjárt leszakadt.
Kató a két kancán mindaddig nyargala,
Hogy eltört a tojás, s a kotlós meghala.
Lehet reménységgel sorsunkat enyhítni,
De egy szalmaszálon nem kell várt építni.
*
Jobbágy, halál
Egy jobbágy, ki hetven esztendőt meghaladt,
S bajos vénségének nyögött súlya alatt,
Sárga, mint a halál, fonnyadt, száraz, görbe,
S kinek csípás szeme esett mély gödörbe,
E vén jobbágy, mondom, egykor a hátára,
Egy csomó fát kötött, s vitt volt szállására;
De a vénség miatt nehezen emelé,
Csak lassan ballaga roskadt háza felé.
Végre eltikkadván, leveté válláról,
S gondolkozni kezde szomorú sorsáról.
„Boldog egek! – úgymond – mely nyomorult vagyok,
Jó isten! kínjaim mely sokak, s mely nagyok.
Talán egy ember sincs, a föld kerekségén,
Aki annyit sírjon, mint én, szegénységén;
Bizony a fényes nap egész futásában
Ily boldogtalanra nem akad útjában!
Egyéb örökségem nem maradt apámról,
Hanem hogy vércseppek csorognak orcámról,
A földet trágyázom forró könnyeimmel
Szint annyit, mint véres verejtékeimmel;
De ezzel élelmem sokszor meg nem nyerem,
Gyakran nincs házamban egy falat kenyerem,
Egy héten négy napot adok az uramnak,
Egyet az istennek, – mi marad magamnak?
Azonban ok nélkül sokszor lefogatnak,
Meg sem mondják miért, s hatvant rám vágatnak,
Már a kínzás miatt egész testem tarka,
Kérgesek inaim, mint a lábam sarka.
Bár befogná szemem az örökös álom.
Ó, jöjj el már végre, régen várt halálom!”
A halál, aki kész mindíg a prédára,
Örömmel előáll a jobbágy szavára.
„Hívtál, ugye, pajtás?” „Úgy van, – felel a vén,
A rettegés miatt alig lévén eszén, –
Nem bírtam felvenni e fát a vállamra,
S azért kiáltalak, hogy add fel hátamra.”
Talán még most is fut, oly gyors lett a lába.
Vélvén, hogy a halál hág minden nyomába.
Mit kell az emberről e példán ítélni?
Ezt: nincs oly nyomorult, ki nem szeret élni.

A boldog/boldogtalan ember
Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p.s.:
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

-
Péczeli József és a meséi
XXIX. Pap, s napszámosok. Munkásokat külde egy pap a mezőre, Napszámban fizetvén márjást minden főre. „Fiaim, mond a pap, híven dolgozzatok, Én ki nem mehetek tudjátok magatok; Mert az Isten engem …
*Péczeli József meséi
Péczeli József meséi TARTALOM I. Egy pár papagály kalitkában. II. Oroszlán, légy, pók. III. Két hű barát. IV. Vad koca és malacai. V. Pulyka és csirkéi. VI. Bagoly, héja. VII. Szarvas és borjai. …
*

-
Magyar fabulák
Magyar fabulák. Bp. 1921. ELŐSZÓ HELYETT. Nem ajánlást írok; sem e könyv kész és jeles írójának, sem magának a könyvnek semmi szüksége rá. A mesemondó bizton in- dul a maga lábán, a munka pedig …
-